Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2015. szeptember 22., kedd

Drága Elhanyagolt Olvasóim,

nem igazán tudtam mit kezdeni az elmúlt időszak bénulásos tünetegyüttesével, így en bloc, mostanra is csak addig jutottam el, hogy ideje van a tervezésnek, és ideje a kivitelezésnek, ehh, a nagy dilemmák alatt további bibliai parafrázisok keringenek az agyamban, közben sűrűn morzsolgatnám a bűnbánati zsoltárokat, de inkább csak a huszonkettes traktusdallama agyal az agyamban éjjel-nappal, kiegészítve régi német kanciókkal (pl. O hilf Christe Gottes Sohn és egyebek). Az oblációra is készülök, és a februári kurzusomra, hiába hogy addig még sok van, de most nagyon érzem a témát: Invocavit me! Deus Deus meus.
NEM, nincs depresszióm, nem fetrengek idegkimerülésben, de érzem hogy most van a pengeélen való tánc ideje, és ideje készíteni a terepet azon az oldalon, ahová le fogok huppanni. (Legalábbis én, akkor az enyémet egyedül, ha közösen nem lehet.) Mintha csak nagyon kevesen éreznék azt hogy ideje az aggyal való tervezésnek, ó de fájdalmas a tömegmanipuláció és a mázsára mérhető ostobaság. Ordítani tudnék, de a bronchitiszem nem engedi...
Pár napja adtam egy interjút a csőrikeéletemről, igen, van akit ez érdekelhet, és magam is meglepődtem hogy milyen életem van. Az interjúban. Elég sok kijött belőlem, hogy miért akkora a fejem, és merre húz.
Hja. Nem vagyok egyszerű eset.
Ma viszont hetek óta végre ittam reggel kávét és ettem melléje péksüteményt. Asszem, elég volt már az émelygésből. A dió nagyon remélem hogy nem akar kibújni, a két hete tartó alkudozás mintha jó irányba terelné a dolgokat.