Nem hagyhattam annyiban a lepattant "arisztotelészi" benyomásaimat, úgyhogy ma, azaz vasárnap felöltöztem földig érő ruhába, fejemre tettem egy leheletvékony kendőt és bementem egy nagy templomba. Nem csalt az orrom, elsőosztályú muzsika volt, ráadásul élőben, egy basszus és egy tenor, de nem túlzok, mennyei volt. A pománát ezúttal kihagytam, mégiscsak koronás otthon a családom, izé. Ez a zenei élmény egész napomra adott egy jó löketet. Kicsit alábbhagyott a finnyázásom, hogy itt mekkora kosz van és úgy egyáltalán, büdösek és retkesek az utcák és rajtuk majdnem mindenki, de tényleg majdnem...
Mire végeztem a prezivel és ppt-vel, szépen beesteledett-forma. Hát akkor nekikerekedtem, mindjárt harminc éve, hogy utoljára tengeren voltam. Ilyen nincs, hogy végig konfizok, aztán elhúzom a csíkot szombaton. Szóval, két metróállomás, aztán ott a villamos végállomása, azzal ki lehet menni a tengerpartra, juhéj! Fel is kerekedtem, a villamos 40 percet megy az első kijáratig. Hát, már az első megállónál kezdett változni a világ odakint. Hja, egyre közelebb kerültünk a turistacsali részhez, világos. Éppen egy magyar család ült velem szemben, na velük el lehetett beszélgetni a budapesti kiesett tűzijátékról meg sok másról, kicsi a világ! Mikor leszálltam, csak egy leándert kerültem meg és ott volt egy nattyon elegáncs hely, ahol a pincér hajlongva azt mondta nekem, Madám, parancsoljon arra menni egyenesen, mert arra van a tengerpart!... és én még ilyent nem láttam, de az utolsó asztal és a lampionja majdnem beleértek már a vízbe. WTF. Majdnem elröhögtem magam, mert már koromsötét volt. Eszembe jutott a navigációs maca, mikor anno a szántóföldön azt mondta nekünk: Menj tovább egyenesen! (és ott volt a patak, híd nem volt rajta).
Szóval tengeri noktürn vala a javából. Szedtem három kavicsot a három leánkának szuvenyírbe. És vizes lett a szoknyám alja, de egye fene. Olyan jól esett a séta! A víz meleg volt és tengerszagú! holnapig tudnám szagolgatni, de persze hazajöttem vacsorázni meg ilyenek. Holnap mégiscsak előadásom lesz.


