Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családomésmásállatfajták. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családomésmásállatfajták. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 10., szombat

Szülinapi 24h

A szülinapomat egyre furábban ünnepelem újabban.

Először is, én január 10-én, tudtommal 22.10 perckor születtem.

A szülinapomat tegnap délután kezdtem ünnepelni a Mátrában. Először is egy masszázzsal (ilyen se vót még). Előzetes: családommal és egyéb állatfajtákkal "kao" téli szabadságra mentünk. Lényeg, hogy csak mérsékelten mentünk egymás idegeire, pont 3 nap után, és én bizony beálltam ünnepelni, tegnap 17 órakor kezdtem, először masszázs, utána meg aláírtam egy petíciót a legközelebbi határon túlra, ami nagyon szívem szerint volt, ha kockázat dutyi lesz belőle, ha nem. Ez már adott egy szülinapi fílinget!

Aztán egy ünnepi vacsora és.... egy jól megérdemelt alvás lett volna, amit objektív okok miatt áttettem a mai napra, azaz éjszakára. Az objektív okok úgy nézett ki, hogy a hotelben a papírfalak jóvoltából a szomszéd szobában a kisbaba 2x sírt fel éjjel (tudom, nem rossz arány, sőt), reggel 6-kor kezdte a napot, szintén sírással (nem, én nem akarok átállni nagymama-móduszba, eszem ágában sincs nosztalgiázni a babasírást), de ami a legnagyobb sírás, hogy Kaktusz horkolására átlag 1,5 óránként ébredtem, mint kb. amikor anno vajúdtam egész éjjel, szóval ez azért rémes volt, az én koromban meg pláne. Ha augusztusban elmegyünk együtt Strasbourgba a konfira, időben ki kell néznem egy olcsó apartmant kettő (!) szobával. Ezzel a horkolással egyszerűen nem lehet együttélni - na jó, itthon nem is alszom vele egy szobában, a földszinten nyomatja a kápolna mellett, én meg az emeleti lüxüscellámban szuszikálok. A nyári időszakban meg pláne nem eszem magam emiatt, hiszen ilyenkor Kaktusz a csembalót boldogítja a horkolásával a másik házban. DE. Itt kivizsgálás lesz belátható időn belül, ejszen midlájf vagymi, de ha nem jár utána, eccerke rágni fogom a fülét, de nonstop én. WTF ez a horkolás...

Na így ünnepelem én a szülinapomat, csak mérsékelten ismerte meg édesanyám édesapámat, mint valami Esterházyban. A petíció viszont beült az idegeimbe, kíváncsian várom a fejleményeket.

2023. április 26., szerda

Szövegbe mártva

Illene már valami saját szöveget is fabrikálnom mára, mert ha nem, akkor azzal az érzéssel fogok lefeküdni ma, hogy a flex a kezemben eltörött, mielőtt még elvágtam volna azt a szajlát...

De most totál komolyan, mióta szöveggyártó kisiparost és minőségi ellenőrt játszom, állandóan előreláthatatlan problémákba lépek, egyiket se lehet előre látni, különben biztosan kikerülném azt a gödröt, amibe éppen most loccsanok. Tegnapi nap bekapcsolám a számítógépet, kb. 15 percet dolgozék, oszt rohanni ide meg oda, de mint valami intéző. Délután négy lett, mire sikerült mindenkit belepasszíroznom a napi intéznivalókba, amik aztán szépen szétdurrantak, mint valami ronda kis gömböc. Csúcspontja a napnak kétségkívül a flex beszerzése volt, viccen kívül, legnagyobbik csőrikémnek széttörött a biciklizára, de valahogy akkor, mielőtt kizárta volna. De jó. Szóval gondolkozz de gyorsan, Csőrike. Éés: kezdeni telefonyálni! Ja, az autószerelőnél nincs ott az az ember. Ha lesz ember, akkor. Embert előkerítem. Ember mondja: Ha nincs áram, akkor szerezzünk akkumulátoros flexet. Ha hazajön a testvérem, elkérem tőle. Mindjárt. Na. Ha itt vagy már az utcámban, mehetünk! mint a mesében... még jó hogy a kakas időben beszerezte a vizet, mielőtt a tyúk megfulladt volna a kökénytől. Csőrike odaért hittanra, szerbre, és a hősies és szikrázó vasvágás után kiszedtük a biciklit az iskolaudvarról, kapott most egy új zárat a drágám. Az egész napom így telt, szóval estére maradt egy óráska a legkevésbé produktív és aktív periódusomból, jááj az az óráska bizony már nem tudta megmenteni a szöveggyártó napot...

DE MA. Haddelhadd! csakazértis, csakazértse. Felkeltem én 5-kor, fél 6-kor beálltam a bányába, holmi gyerektranszport meg ilyenek, de minimális... és ezelőtt két órával konstatáltam, hogy egyrészt ordítok attól a szövegtől, amit még át is kell írnom, különben az olvasó megveszne tőle, mint a kutya; másrészt ordítok a hidegtől, mert nem realizáltam, hogy másik évszakban vagyunk és beült a huzat a dolgozószobámba, de egyenest oda be a derekamba. És az ujjaimba is, elkékült kezem-lábam, szóval most fűtünk (már megint), megittam egy pohár vörösbort amitől kigyulladt a fülem, de legalább rendes színűek a végtagjaim, micsoda egy világ ez a mai.

Legalább volt mit hozzávágnom a tördelőhöz, de őszintén, nem irigylem szegényt. El tudom képzelni, most ő ordít túlfelől. Mit csináljunk, ezek ilyen szövegek, én amit lehetett, gyúrtam rajta.

2023. január 8., vasárnap

Oriscus avagy villám alakú sebhely

Kikászálódtam-forma a legújabb kovidolásból, becsületemre legyen mondva, eddig még csak egyet sikerült elkapnom s azt is ezelőtt 11 hónappal, úgyhogy a helyzet lehetne rosszabb is. Csak hát Kaktusz úgy van itthon, mintha nem létezne, tökéletes időzítés a pííííí adatbázishoz. Na persze, kivéve a gyomra és a szennyese, azok persze itthon vannak. Persze ezekkel is nekem kell foglalkoznom, betegen is ötödmagamat nyúzom ebben a háztartásban, remek.

Ha valaki azt merészeli mondani, pihenjek meg ilyenek, azt dupla lábbal küldöm el melegebb helyekre. Kábé. Mikor lesz már végre február...

Az egyik beadási határidőt sajnos lekéstem, a fene megette a hiábavaló éjszakázást. Bár aludtam volna helyette, hogy hamarább kigyógyuljak ebből a sz..ból!

Próbálok legyártani egy adag neumatáblázatot, magyarázatokkal, a vizsgázóimnak. Elvégre egy hónap múlva vizsgáztatok. Sőt, már ennél is kevesebb, és én megígértem, hogy fabrikálok nekik használható segédleteket. Ajjaj. Ha marad erőm, itt ne, éppen ordibálok sugárba, hogy tessék engem békibe hagyni dógoszni, mert nem háziasszony vagyok elsősorban!... kijózanodás: általában falra hányt borsó. Január végén lelépek én két hétre, hol van már az a január vége... Ideje, hogy rendet tegyek, elsősorban magamban, úgyhogy megyek az anyakolostorba, de bizony, alig várom, pápá, orvoá!...

Itt nyaggatom ezeket a táblázatokat már mióta, s akkor megérkezik a legkisebb csőrike, rámutat az augmentált típusú oriscus liquescensre, itt:


 

Jéé, ez pont olyan, mint a Harry Potter villám alakú sebhelye!

Passz. Ezt azért mégse kérhetem így az elsőévesektől... pedig tutira könnyebben megjegyeznék, mintsem hibiszkusz, vagy oriszkus, vagy aszteriszkusz, míg végül kusz-kusz nem lesz belőle :-D

2022. december 22., csütörtök

Homokóra, csatabárd... rémek vagymi

Már megint egyedül kell mindent megszervezni és megcsinálni, nagyon szép és jó, hogy a házasság intézménye egy vasbeton konstrukció, de az is abból a bunker fajtából. Kibírni persze nekem kell.

Az éjjel addig ugatott ordított a szomszédban egy kutya, amíg szerencsésen felvert álmomból. Jobban mondva ebben az álmomban egyszerre csak a kamasz lányom kezdett el ordítani, de olyan furcsán, ütemesen... aztán rájöttem fél öt tájában, hogy nem ő, hanem egy kutya az, de nem az eddigiek, hanem egy idegen, új állat, a másik szomszédnál. Le voltam izzadva, ahogy a füldugó után nyúltam. Az előzményekhez még hozzátartozik, hogy tegnap este a karácsonyi kavalkádban hajszál híján múlt, hogy nem egy kutyaviadalba pottyantunk, ugyanis alig szálltunk ki a gyerekekkel az autóból, jött egy kóbor kutya, aztán egy másik, de harci pórázon, ordítozás lett, szerintem vér is folyt, sipirc vissza az autóba, aztán meg se álltunk a park másik végén. Bele se gondolok: ha kicsit később szállunk ki és pont ott, lehet, hogy belőlünk is kihasított volna egy darabot az a rettenetes dög (NEM dog). Micsoda kalandok. Legnagyobb csőrikém megjegyezte: mint egy horrorfilmben!.. erre inkább nem kérdezek rá, de biztosan tudja, neki úgyis jobbak az idegei, mint nekem, aki már egy pszichotrillertől rémeket álmodok. Múltkorjában bevallotta, hogy megnézte a Twilight-ot, 18+, és egyáltalán nem rémes. Na jól állunk.

Rémes viszont a következő két napom, egészen vasárnap estig kell produkálnom magamat, különböző szerepekben, és én már most behúznám jól a nyakam, dehát nem lehet. Úgyhogy imádkozom sűrűn, egész nap kicsit, aztán megint kicsit, hogy valahogy kibírjam egyedül ezt a hajszát és jól sikerüljön a nagyja. Ahol a papok táncolnak, kábé, tényleg nem nagyok az igényeim, legyen valami karácsonyuk a gyerkőcöknek, aztán aludjak már végre egy jót, de nem: erre még kell várni, ki tudja, hány napot...

2022. szeptember 20., kedd

Hasztalan, esélytelen etc....

Lett hét (!) zsák elvinni való ruha. És még mindig nem látszik, hogy felszabadult volna az a rengeteg hely, hogy tudnánk már közlekedni... Ebben a házban a büdös életben nem lesz rend.

2022. augusztus 20., szombat

Másodszor már angolul

Volt némi meglepetés az elmúlt 24 órában. Itt a táblákon először minden görögül van, aztán utána angolul is, potty. (Mint odahaza - csak itt egy fokkal értelmesebb. Mivelhogy Szerbiában ugyanaz a szöveg van kétszer: a cirill után következik latinicákkal is, szóval a szerbek annyira nem inspiráltak, hogy egyszerre két nyelvet dobjanak elém.)

1. Athénban "csak" 36 fok van. Belgrádban 39-40 között elszállt az agyam, még órák múlva is 33 volt, pedig már akkor be is sötétedett, igaz, eleinte csak viharfelhőktől, de akkor is. Olyan este nyolckor még miiindig harminc, basszus... Boxing my body.

2. Kedves családom nagyrésze egy kovidon pendült (mialatt én elhúztam a csíkot ugyebár arra a konfira, amelyre még nem készítettem el az előadásomat). Legnagyobb csőrikémet és apósomat kivéve az egész banda belésuttyant. Family extended.

3. A szállásom felé harcias gyaloglás következett, mondván, "közel van". A hősluttyon át csak azt láttam, hogy először Ariszto... miafranc, Arisztotelész utcán kellett végigmenni, na ennek a közepén ott voltak a drogosak és/vagy kurvák, príma, mi jöhet még, aztán belement Arisztotelész Szókrátészbe, hát komolyan, majdnem nekiálltam hangosan röhögni, de aztán inkább csak nyehegtem a locsogóvá izzadt motyókám alatt (amúgy még egy útkereszteződés, és láttam, hogy Szofoklész a következő, de komolyan, ilyen lepattant negyedben, nemááá...) Meeting Athens.

2022. augusztus 10., szerda

Az osztályban

Khm... az egyéni elhatározás mind szép és jó, de két nap alatt az 1000 km vezetéstől elcsigázva, mikor végre hazaértem és körbenéztem, ERRŐL


 

eszembe jut néhány klasszikus csíkos rabruhás rajzolt figura gyerekkoromból, akik vasláncon húzták maguk után a vasgolyót, nehogy meglógjanak közben a kényszermunkából.

Háát... Ezekkel az osztálytársakkal kell haladni, objektív okokból kkifolyólag nem tehetem át magam másik osztályba. Próbáld húzni a vasgolyódat bmeg bmeg!

2022. május 14., szombat

Darálónak az alján

A dógok mennek ahogy szoktak... hát mifelénk úgy szoktak, hogy ordítnak és vonszolják magukat. Vagy pedig sziszegve és hörögve (amelyik éppen kényelmesebb az adott helyzetben) galoppoznak elfelé.

Én már nem tudom, milyen bulit kell éppen előkészíteni, mert legszívesebben behúznám a nyakam tövig, de tényleg. Április 8 a legkisebb szülinapja, 23 Kaktuszé (na jó, ezt éppen én akartam, hogy legyen, lett is egy lepcsentett rotty torta helyett, de megettük kanállal, még a padlóról is, vendéget nem hurcoltunk haza, trambulin is kimarada, príma. Pipa!).... oááá.

A májusi elsőáldozás lakadalom letudva, hát komolyan, tényleg kellett a pálinka a tulipános ládából, nem vicc. A királylánynak családi koprodukció révén tökéletes lett az áutfitje, frizurája dettó, a legkisebbnek pedig éppen akkor kellett lebetegedni, dehát vegyük a pozitív oldalát, otthonülős nagynéni legalább kimaradt a templomi tülekedős buliból az ominózus ülőhelyért, amikoris éppen a komáméknak nem maradt a kijelölt padban hely, anyósomék és retyerutyájuk jóvoltából (ennek az egésznek eléggé feketén látom a jövőképét, mert ha ilyen tempóban megy a be- és megroggyanás odaát, a végén az én szakamba szakad mindenki eccő. Amikor éppen nyugdíj nélküli nyugdíjas éveimbe érkezem. Kösz, nem kérek még a gondolatából se most. Brrr.) Curukk vissza a templomba, a diakónus intézi már az új helyeket, szerencsére perfekt dójcs, pipa.

Közben éppen elsőáldozás előtti nap jött ide NLM-ba a marosvásárhelyi színtársulat egy olyan darabbal, amelyiknek a rendezője anyámnak az a másodunokatestvére, akit saccra negyven, vagy legalábbis harminc éve látott utoljára. Azaz színházba mentünk, mindenki (kicsinykét beivott német komám és a beteg otthoni szekció kivételével), oda, ahol pajzán kakasos-kalapos jelmezben járták a lányok a legényest és a fekete démonok táncolták az erotikus álmokat. Merthogy a rendező ex zenetanárnő vala abban a suliban, ahová én jártam (ennek kábé ezer éve, utána átlógott egy kapitalista országba, aztán etnomuzikológiával vagy mi a babám kénnyával foglalkozott). NA. Ilyen nincs még egy, mert véletlen az mifelénk, ebben a bolondokházában startból kizárva, s ezért sorsszerűségtől vezérelve az első alkalmas pillanatban aszontam a bátyámnak, te csak menj a tulipános ládához, nyisd fel, oszt vegyél belőle valami pálinkát.

S miután mindenki elment a dolgára, lagzi-vasárnap este végre sikerült megennünk együtt azt a szombati pityókatokányt, és komolyan mondom, hogy ezt senki nem értené meg, nem is fogja.... Most is felmenekültem a gyermekeim elől a munkaszobámba enni, mert úgy rühellem az itthoni veszekedős-bunyós evéseket, hogy engem ne tessék soha családi ebédre híni meg ilyenek. DE akkor vasárnap este, na olyan jól esett a nagycsaládommal (persze nem az anyósomék bandája, mert ott már a húsleves a torkomon akad) a tokányevés, ahol se veszekedés, se bunyó nem volt, én nemtom, de jó volt kiengedni azt a gőzt....

A hét utána - hát az ledarált rendesen, asszem ezzel nem vagyok egyedül. De ma az egyik diákom aszonta, kicsit olyan vagyok, mint Mr. Keating a Holt költőkben, úgyhogy ennek a hétnek a szarnyelései után csak jött valami, izé, soraimból kibillentő dolog :-) 

S ha nem is fogok elmenni az elsőáldozó leányzóm leendő szülinapján Bukarestben megtartott Maiden koncertre, azért be fogok nyomulni Hobó estjére a Módzsóba, kábé ugyanakkor. Ki tudja, mikor látni őt utoljára, szen olyan öreg már, mint az országút. Apropó Mr. Keating: tegnap éppen Weber volt terítéken, sakkó mán csak nem hagyhattam ki a buliból azt a másik Vadászatot?! Na ugye. Első a rend, aztán a csend, fegyelem.... Figyelem!!!


2022. április 10., vasárnap

Pszeudo-poszkovidos nyitás

Legkisebb csőrikének tegnap megtartottuk a hatodik szülinapját - azaz az első komolyabb posztkovidos rendezvényt, ITT nálunk.... s ha a népmesei esztendőnél maradunk, akkor ezer évben talán egyszer esedékes, nálunk is el lett rendezve egy csomó minden, lett kb. 150 l merő szemét, hétfőn lesz mivel oldalára döntsem a kukásautót... Kár, hogy nem lehetett ezt a leánkát férjhez is adni ez alkalommal. Elvégre itt volt "szerelmem, Bazsi"! (Meg Toscának az elsőáldozást is megrendezni. Hiszen ennek is ott a ruha a szekrényben! Sőt, az idei összes nagy hepajt megejtettük volna ezzel a felfordulással, nagy kár, hogy nem gondolkoztunk időben, ugyi. :-D )

Égszakadás és földindulás időjárásból csak a legszéle ért el bennünket, úgyhogy mégis volt trambulinos ugrálás, de a kinti bulinak amúgy nagyjából lőttek. És szülő se maradt egy szál se a két óra alatt, úgyhogy a 10 lehűtött sörből kettőt a nagy buli után hirtelenjében belőttünk Kaktusszal, a nagy izgalom után ennyi kijárt nekünk, asszem.

Hogy boldogul nap mint nap, az óvónéni a 24 gyerekkel, amiből "csupán" 13 fiú, jó kérdés. Nekem spéci a 4 legény is elég nagy falatnak bizonyult a tízes leánycsürhe mellé, de jelentem, szerencsésen megbirkóztam a feladattal. :-)

Ma délutánig nagyiéknál lesz a három kirányleánka. Kicsit talán sikerül kifújnom magam!...

2021. december 17., péntek

Dobozaim

Elvittem a dobozaimat. Igazából megszabadultam tőlük, mert ezt akartam már, végre, leadni őket az archívumba...

Mikor elkezdtem kipakolni őket a csomagtartóból, valahol erőt vett rajtam valami búcsúzásféle, milyen hülye is vagyok. Meg akartam szabadulni már az egésztől, s közben rájöttem, hogy hozzámnőttek egy év alatt!.. minden nap rámköszöntek: Naa, mikor foglalkozol már velünk?... majdnem egy évig vártak türelmes, de szemrehányó tekintettel, most meg (végre!) két hét és aztán megint kb. két hét meló, és visszamentek a helyükre, hiszen az az otthonuk, és én hülye, mint egy nagyi, aki elbúcsúzik a nyaraló unokáitól, igen, bevallom hogy üres lett a szekrény meg az egész szoba.... hát, én TÉNYLEG nem vagyok normális.

Holnap viszont tényleg nagymamához megy a csürhém, Kaktusz marad a szimfonikus zenekarral, itt meg senki nem akart szót fogadni egész nap, mindjárt falnak megyek - ha nem lenne elég program a dobozok nélkül is.

2021. november 27., szombat

Schedula-féle, még-nem-füstbement fajta

Ez az a mindenkori reggeli pillanat, amikor telisteletervvel olyan élhetőnek, teljesnek és boldognak tűnik az egész nap, sőt még az előttem álló három is (pedig ha a hétvégére gondolok, akkor abból legnagyobb jóindulattal is kettőt lehetne ide számolni, sőt, a liturgikus énem aszongya, egy éjszakát máris megettünk belőle).

Hatalmas a rumli, nem csak a konyhában, hanem az egész házban, sőt, a tegnapi eső láthatóan elkezdte erjeszteni a nem összeszedett leveleket - háát, a kerttakarítás önmaga felvenne egy teljes napot vagy akár kettőt, ezt fájó szívvel most ejtem, azonnal.

Fejemben készül a schedula erre a fél napra, míg a kicsi csőrikék ahajt az öregeknél vannak. A gond csak az, hogy egyik oldalról korrektúráznivaló (ijjjen szép időben, mikor most igenis süt a nap, de a meló tényleg vár, böee), másik oldalról benti rumli, harmadik oldalról kinti rumli, nagy rumli a fejemben amit ugye, lehetőségeimhez mérten, megpróbálok vagy ignorálni, vagy letagadni (ööö). Vagy rápakolni a napi reményteljes terveimet, na ezek igen érdekesen szoktak alakulni, mikor a máz lekopik és kibújik a valóság.

Tetézi mindezt köv. dilemma, kérem szépen, merthogy: tegnap, amíg Cruella dupla szerb órán szedett engem darabokra, ezek a gaz ficzkok elrendezték a lányos szobát (N.B. az apjukkal együtt, akit ezennel megtépni se lehet miatta), s a mindenkori egyezség úgy szól, hogy addig az életben nem lesz baba ruhásszekrény (aszoknak! abbarbiknak!), amíg nem lesz elrendezve TELJESEN a szoba és nem lesz felszabadítva a könyvespolcon egy egész kockarekesz. Na tessék! (Nnnem, nnem ma lesz ez, bármennyire is nagy a késztetés, a meglepetést kihagyjuk - majd együtt, mikor úgyis itt van mindenki és úgysem hagynának korrektúrázni).

Holnap reggel jön vissza a társaság, persze reggeli misére, utána ebéd (főzni is kell, de háziasszonyság vasárnap nálam nem fungál, mert mindenek előtt reggel 6.30-kor zsolozsma - haddlám, mennyire lesz régimódi, azaz hosszú).

Milyen szépen süt a nap. Kellene járni egyet, gyűjteni termést az adventi koszorúra, ami egyelőre még csak gyertyából és semmiből áll...

(S mivel ez egy befejezetlen történet, a folytatást én is kíváncsian várom, haha.)

2021. szeptember 22., szerda

Fakanál és zongora

Még élünk, tényleg, jéé. Aktuális uborkahírek:

Kaktusz a februári cójg és két védőoltás után esment be van koronásodva, mi a többiek türelmi dróton lógunk éppen, a család maradék -oltott- oldala karanténmentes, azaz továbbra is radikálisan steril szűrős maszkkal járok-kelek, de inkább kevesebbet, ha lehet. Nagycsőrike ugyanúgy jár suliba, mint eddig, áldom az eszemet, hogy beléneveltem a helyes maszkviselést, eddig is figyelt másokra, ez nála már nem jelent változást, meg se lövi, hogy kezdene mondjuk pluszban aggódozni. Én az énekórákat, kóruspróbákat szüneteltetem, de sajna továbbra is bánya-üzemmódban vagyok, a hiszticárnő küsebbiknek vannak onlány-órái, marsallbot a kézben, fogkefe a mellényzsebben, ööö, vagy ez nem is az a történet?... Mindenesetre előttem egy százévesnél régebbi feminista rabszolgaképezdés illusztráció, az asszony háttal ül, egyik kezével kavargat a lábosban, másikkal zongorázik. Mindehhez egy seggel ül, persze, de a lényeg, hogy ül! De jó neki... Én itt csak rohangászok, átlag 2-2 dolog van mindkét kezemben, miközben hajkurászom a népet a házban felgyűlt kosz és rendetlenség labirintusában. Mire a köztes/végső célponthoz érek, vagy elfelejtettem, mi is volt a cél, vagy kiejtettem valamit a kezemből. Vagy mindkettő. A legkisebb továbbra is elintézi a dolgait, hogy éppen bekakál. Vagy éppen nem.

Q vagy kupi van odalent, és én most éppen azon filózok, hogy a német szöveget fordítsam-e, vagy inkább korrektúrázzam az elbaltázott jubileumi plébániás kötetet, amit tegnap vágtak a fejemhez? mondván, léccilécci, hozd helyre XY kontárkodásait... vagy Elme listáit bögyörésszem-e, netán a határidős konfiszövegeimmel bajlódjak-e?... mindeközben Kaktusz bedöglött a kanapén, alig tudtam felcihelni, hogy akkor tessék innét gyúgyulni menni az gyógyuló helyre, de azonnal, ne itt rontsd nekem a levegőt, bakker. Szó szerint, ugyebár, túlzás nélkül: itt potyogtatja nekem a koronás vackait! Sok nekem jelenleg ez a négy gyerek, na.

2021. július 6., kedd

A Nagy Fordulat

Igen, helyesbítés ideje eljött. De jó érzés, hogy káosz-é vagy mianyavalya, de az én életformám még mindig jó, azaz élhető.

A szállóvendégek leléptek, azaz tulajdonképpen csak anyuka, a három égedelem átköltözött két hétre a nagymamájukhoz (az is előző nap érkezett Ausztriából, ahol tulajdonképpen dolgozik, úgyhogy el lehet képzelni. De az a túlfelől már nem az én bulim). Tehát marad az, hogy gyakoroljam a rendszert és a rendet, hihetetlen hogy elérkeztünk ehhez a pontig, de mostantól fogva én leszek a rendet és rendszert alkotó, különben káncs a barátságnak. A vicc meg az, hogy q nagy kompetenciát is érzek minderre, de tényleg, ezt a fílinget... Lelkigyakorlatnak is kiváló, exercitium magnum.

Baratina óránként változtatta a programot, szóval ebbe három nap múltán jól bele is fáradtam. Hogy a p...ban lehet általában véve így élni, nemtom, örülök hogy vagyok ahogy vagyok.

Naszóval. Heti 5x naponta három órát lesznek együtt itt nálam, az első pedig az lesz, hogy veszek mindenkinek házipapucsot. Aztán kinti lábikókkal csak úgy fogunk bejönni, hogy először lábat mosunk (lavór a bejárati ajtónál? hm.) Szerintem lesz ma legalább 5 mosógépnyi ruha. Sáros és homokos lábikókkal végignyargaltunk mindent, zsupsz a baratinák azaz csőrikéim ágyába, dejóbuli. Öööö....

2021. július 4., vasárnap

Nyavalygó poszt vajmi

Van nálunk is összevisszább család, egyik szempontból jobban működik, mint a miénk, másik szempontból mi működünk jobban. Most ettől milyen faján kellene éreznem magam, de sehogyse jön össze.

Ha másnak valami sokkal rosszabb, attól én még nem érzem automatikusan azt, hogy elszégyellem magam a nyavalygó életérzésemért és jobban leszek. Mindig is csodálkoztam az alappszichó módszeren, hogy akkor valaki elmeséli a saját baját a csoportban, és akkor milyen jó lesz nekem, aki hallgatom!... Mi a fészkes fenétől lenne jobb, hiszen az okot nem szüntettük meg?!... Egyáltalán, kiderült közben, hogy mi az ok, vagy az okrendszer, ami az egyensúly borulását okozta?.... na.

Történetesen most senki nem mesélt semmit és főleg nem szervezett csoportban, de meglepő, hogy milyen sok egyensapka-fejezet van egy módszertanban, bármilyenben, általában véve. Emlékszem, húsz éve vérig sértve éreztem magam, hogy hangképzés órán a tanárnő igenis úgy gondolta, hogy az én torkom is pont ugyanolyan, mint másé. Akkor még épppenséggel nyelvgyöki cisztám is volt, jó nagy darab melléje. A ciszta lassan visszanőtt (vagy nem jól diagnosztizálták csecsemőkoromban, vagy nem cisztamód viselkedett, azt hiszem), és én most is úgy dolgozom hangképzésen, hogy az alapmódszerem mindegyik diákommal külön fejtörést, azaz saját fizionómiájára való ráillesztesztést igényel (már ha járni akarnak egyáltalán, hogy megismerhessék magukat.... jelenleg nyaralni akarnak, azaz tojnak a fejemre.) Most már nem vagyok lesértődve. Tudom hogy a tanárnő anno egy buta p.... volt, ráadásul még énekelni se tudott rendesen, pfuj.

A mi életünk is olyan, mint amilyen. A miénk. Nem úgy alakul, fejlődik, mint ahogyan a módszertani lecke mondaná. Valamelyik, akármelyik lesson, valami béna tankönyvben. Még évekig fejre leszünk ejtve, aztán lejár az életünk. Nem fogunk köves és vasas emlékműveket állítani az utókornak, aki úgyis magasról leszarná az emlékműveket, jogosan. 

Vagy sikerül felnevelnünk ezt a három emberpalántát s közben lepakolni valami szellemi terméket az asztalra, vagy ennyi volt, ennyi sikerült, amennyi. Ha valaki ügyesebb, okosabb, rátermettebb, hát akkor kibaszás, ennyik vagyunk. De ez a mi bulink, nekünk kell végigcsinálni. 

That's it, folks! - mint Bunny Bugs mondotta vala.


2021. július 1., csütörtök

Rekkenő nádas

Háziasságom nem ismer határt, az eredmény nem látszik, egyre többen vagyunk és leszünk, és csak nyugi, ugyebár. Holnap estére megérkezik ide dilinyós baratina 3 (három!) hangos és mozgékony gyerekével. Közben már most tele a panzió válogatott családtagokkal (az egyik közülük ugye a férjem). Aki ezek után is ide akar jönni, meg kell gondolnia, hogy meg fog-e zavarodni vagy sem, egyszóvel fel kell mérnie kicsit a helyzetet. Előtte. Aztán közben. És a végén kiheverni minket. 

(Még jó, hogy anyósom NLM másik végén lakik. Bár telefonon is képes az agyamra menni, sajnos rövid időn belül... Milyen jó annak, aki mindent tud, tényleg, ki akarná őt meggyőzni bármi egyébről?... Forget it! Hát biztosan a meleg teszi, mindkét oldalról.... ááá!!... nem éppen áldásos periódus ez, asszem.)

Hildegardis nővér anyagja több darabban lóg a  mobilomban, a fényképeket legalább át kellene pakolni s izé, kicsit szortírozni az irodalomban. Legalább. De most még párhuzamosan megy minden más, legalább háromféle tevékenység, meleg van és csak a házimunka megy, alapjáraton az is, ebben a nagy kupiban eredmény belőle sehol. Nade lesz ez még másképp is, legalábbis optimizmusom töretlen, bár eléggé bárgyú vagyok, csinálja más jobban, tessék, tessék, én lenni barátságos és beinvitáló, khmm.... khmmm...


2021. június 19., szombat

Hullámvasút

Kicsit bekadtam lent egy hurokba, amitől csak azt érzem, hogy forog és zúg a fülem. Legalábbis.

A legnagyobb csőrikém, akiben a legtöbb melankólia után egyből a flegma jön (hát hogy van ez), kezdte enni magát a leendő bogárium miatt. Vagyis napok-hetek alatt szépen megért benne az undor az egész iránt. Na nem mondom, hogy nekem nem undi, ahogy az átszúrt rovarok még napokig elkínlódnak, mielőtt megdöglenének, egyszerűen mélységesen elítélem, dehát feszt karattyol az a másik oldal! anyósomék, akik szorgalmasan szúrták-gyűjtötték az unoka számára a rovarokat... (Pfuj. A 21. században! a wikipédia és mobiltelefon korában!) Merthogy ez mindig is így volt, ezen nem kell gondolkozni, ez kell hatodik végén. (Aztán már nyugodt lelkiismerettel csavarhatja ki a csirke nyakát felnőttkorában, értem én.)

Ja, igazából  csinálhatnánk kitömött madarakból is gyűjteményt, miért is ne. Hogy nem ismerjük, mit fogtunk el?.... hát, most ha védett állat, akkor védett állat, de kell a gyűjteménybe. A rovarok úgyis olyan jelentéktelenek. (Az egyik fiúnak még begyűjtött méhe is volt, csőrikém látta, mikor a többiek leadták. Hát, tekintettel a drasztikusan fogyatkozó méhállományra, az az egy se nem oszt, se nem szoroz, ugye. Mit kell ezen idegeskedni?...)

A rovargyűjtemény annulálása igazából több napig tartott, észrevétlenül befurakodott a családba a rovarügy által keltett feszültség. Egy darabig még nem is látszott, hogy már megint galiba lesz minálunk. De amikor múlt vasárnap már megint egy adag élveszúrt rovar érkezett vissza dobozolva nagyiéktól a gyerekekkel együtt, szakadt a film, és elsőként nem is nálam, hanem Kaktusznál. Pedig neki is "kellett hatodik végén" anno, és mégis. Kaktusz hétfő este döbbenten konstatálta, hogy a bogarak életben vannak. Nem bírta cérnával, kiszedett kettőt és elengedte őket az udvaron. Aztán következett csőrikémtől egy nagy nyafogás, hogy mi lesz kedden a bogáriummal?!... aztán félóra kertben való, ádáz szóló masírozás után a döntés. Én mindvégig lapítottam. Aztán mondtam, én helyeslem, lesz ami lesz, csak már béke legyen. Persze, csőrikém kiengedte az egészet, a megdöglötteket is kidobta. Írtam messengeren a tanárnőnek, vállaljuk a következményeket. Aztán a gyerek nyugodtan aludt el. Meg peersze, mi is.

Másnap meglett az egyes, csőrikém meg olyan átszellemült arccal jött haza, mint Szent Pál, komolyan, én még egyesnek ennyire nem örültem, biztosan meg vagyok buggyanva. De, őszintén, fene bassza azt a jegyet!...

Megegyeztünk, hogy nyáron elkészítjük együtt az igazi modern bogáriumot ennek a p...nak, hogy nehogy azt higgye, lusta a gyerek, aki meg őtet szívatja. 

Naszóval. A rovargyűjtemény szerintem a gyerek gyarapodó lexikális tudásának a bizonyítéka, és egy modernebb pedagógia szerint a következő lépésekből fog állni:

1. tanulmányozzuk a Szerbia rovarállománya nevű wikipédiás linket.

2. nyitott szemmel közlekedünk nyáron: ha van egy gyakran szembejövő rovar, tenyérbe vele, lefotózni (utána elengedni - poloskát és más rohadékot ki lehet nyírni, de csak azt, amiről tudjuk, hogy invazív és káros).

3. a beazonosított rovaroknak elkészíteni az adatlapját (latin név, rövid leírás stb.)

4. egy névre szóló füzetet készíteni, kvázi fotóalbumként, jó minőségű fényképekkel, az oldalakat lefűzni, kész a modern bogárium!

Na kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. (A fejemben annyi ökörség van, nagy a hajsza az elsőbbségért. Hát persze.)

2021. május 7., péntek

Beszemerkélve

Lelkiismeretfurdalás nélkül visszaállítottam ma a fűtést - ha egy napra, ha kettőre, ha tizenötre, lehet a kalendáriumban éntőlem bármi. Amikor befehéredtek az ujjaim, na akkor mondtam, eddig és netovább.

A portékák kint áznak a szürke esőben, ma valahogy nem is akartam fotózni egyelőre semmit. Van egy szivarfánk (még bébi, de akkor is. FA!), egynyári szulákszerűség (eldugni valamelyest a szomszéd fal látványát), néhány hiányzó tökfajta, sziklakerti növényke (cukiiik), ilyen mulcs, olyan mulcs, bioveteménybe való marhatrágya, mindent vágó bűzű fokhagyma (már elültettem őket rózsaőrnek), ilyenek.

Volt egy nagy ordítás máma, mikor hazajöttem szerbóráról, mert a mosógép tartalma nemhogy nem volt kiterítve, de márpedig jól össze volt gyűrődve, félig megszáradva a nyitott ajtón keresztül, azok után, hogy igenis anyu, megígérjük, hát persze. A házban további rendetlenítés, szemetelés, a konyhában egy minőségi ellenőr egyből elájulna, ha erre hozná a sors szerencsétlent. Holnap reggel eldelegálom a népet estig, mert hanem itt semmi lányosszoba-átrendezés nem lesz (ma dérrel-dúrral rendeztem, azaz "ürítettem" kb. másfél óra hosszat benne, erős idegek szükségesek ehhez, aminek most én híjával vagyok).

Már várom a kicsi sziklakertemet, amit egy kicsit meg fogok emelni magasabbra, hogy gömbszerű legyen, ne olyan lapos, mint most. Sok a betondarab-hulladék a kerítés körül, ezeket besózni alapnak éppenhogy jól jön. Esztétikus hulladékdombokat fabrikálok én, nem is egyet. Idén ültetek legalább egy fát, ha nem hármat, na valahogy így vagyok ezzel a szegény bolygóval, ne féljen annyira tőlem. Ha már ekkora a rumli nálunk.

2021. május 6., csütörtök

Hussogok

Elég sokszor érzem azt mostanság, hogy már megint fejjel mennék a falnak. Na nem arra gondolok, hogy agresszív rohamomban kárt tennék magamban, hanem csak annyi, hogy szűkül a terem és nem tudom szélesíteni. Mintha egy szobának a falai egyszercsak kisebbek lennének. Nem félek, hogy összeprésel, csak piszokul kényelmetlen, mikor már megint a falba ütköztem ahelyett, hogy kinyújtottam volna a nyakam.

Az exercícium amúgy izgalmas téma, mert az önfegyelem gyakorlása és a lelki edzés egyrészt kipurcant, másrészt megerősít. Hildegardis nővér a társával olyan rendet alapított ezelőtt száz évvel, amelyik nem a merev klauzúrát, hanem a missziós és karitatív tevékenységet, az emberekkel ("külsősökkel") való, napi szintű munkát állítja előtérbe. Nem ez a rend volt az egyetlen, amelyet de facto a világháború borzalmai alapoztak meg. Amúgy az nekem is új - itt írja a kanadai naplójában -, hogy a névadója, a Nagy Hildegardis (Hildegard von Bingen) idejében még sehol nem volt az a típusú klauzúra, ami a tridenti zsinat rendelkezései folytán aztán mindenütt elterjedt, úgy, hogy szépen feledésbe merült, milyen is volt előtte az élet: keresztül-kasul utazni, prédikálni, gyógyítani etc. Nagy Hildegardis mondhatni, igazi reneszánsz ember volt (jójó, középkor, dehát ha egyszer meghaladta a korát, vagy hogyismondjam), az akkori minden tudományok diplomálatlan doktora: orvos, teológus, botanikus, zenész... Abelardus-szal olyan cuccokat alkottak, többet is, mint pl. egy pajzán versikét, huhú. (ezt Hildegardis zenésítette meg, hát persze hogy az Énekek Éneke az alapja, de azért na.)

A bencés obláta-társaim se valami kontemplatív életet élnek, mindegyikünknek van jó sok dolga, családja, munkája, pluszba bevállalt cuccaik, ezek aztán szépen húzzák a vállukat lefelé... Amúgy a fiatalabb Hildegardisznak megvan a véleménye az egész kontemplatív életformáról, őszerinte a 20. században már csak nagyon kevés embernek adatott meg az a kegyelem, hogy az imaélet által olyan intenzív mindennapjai legyenek, mint amilyen egy kontemplatív életformát nyűvő embertől elvárható. Tehát magyarán, a szerzetesek (férfiak és nők) többsége, aki a kolostorban "csak" imádkozik, hát abból kevés százalék produkál olyan minőségű imát, hogy az azt művelő tényleg mentesülhetne a missziós, vagy bármilyen más, közösségben végzett tevékenységtől. (Természetesen a férfiak itt is privilegizáltak, nyehh. Elég sok szerzetes pap is egyben, de vannak passzív figurák is sajnos, mindenütt.)

Az én napi misszióm ez a família és a szakmám (parazitás szimbiózisa??? höhö), nem vitás. Megoldani a feladatokat szeretettel, száműzni a gyűlöletet, másoknak is követendő példát adni, milyen szép, idealisztikus! A gyereknevelés, a háztartás, fejreejtett párkapcsolat, a munkanélküliségből való kilábalás és a szakmai fejlődés - na ebben a sorban mind csak olyasmi van, amiben úgy érzem, egyikben sem vagyok elég jó, skála a csődtömegtől a gyenge középszintitg terjed, nyamvadt egy képlékeny massza ez az egész. Ha az egyikben kezdem egy kicsit jobban érezni magam, nyomban kupánvág a másikból ez meg az. Jelenleg meg egyszerre több síkon érzem, hogy szűkül a kör és nem tudom kinyújtani a tagjaimat, se itt, de ott. Ha sokáig szarul működik több dolog a sorból, akkor kezdenek piszkálni a kétségek és a lelkiismeretfurdalás, hát minek szarom el az én életem, éppen mit rontok el amit sehogy se tudok észrevenni stb. Persze, örvendek én, hogy ember vagyok s nem gép, de a tűrőképesség mellett égetni a kanócot nonstop, hát érzem, hogy eldobom én minnyá az ékszíjat. (Életem és környezetem feljavítására továbbra is soxeretettel várom az ötletbörzét, hoci, ide vele.)

Úgyhogy ma elmegyek egy kicsit a Nagy Lapos túlsó felére, ami nincs kifejezetten messze, de egy másik ország, és főleg, nem csak valami nádasmelléke, hanem egy nagyváros; és mivel gondosan megszerveztem az oltás utáni védettségem elérése utánra a kiruccot (a héten még húsvéti vakáció vagyon e pravoszláv ország jóvoltából), szíveskedek mindenkit letojni máma, aki itthon maradt.

2021. május 1., szombat

Munkás József

Nagy Lapos Mezővárosának a Tisztes Polgára ilyenkor barátokkal mulatozni kezd a kertben, családostul és barátai családtagjaival egyetemben. Májuselsejézik, gyerekkel, kutyával, macskával, teknősbékával. Már alig várja. A kellemesen visszatérő alkalom! hogy mindenki sikeresen pöffeszkedjen a társadalmi szerepében. A Társaságban. A pasik nagy dolgokat csinálnak, na olyat ami startból férfias: grilleznek a parázs fölött, söröznek motorospózban; ha életlen a cucc (kés, kasza, whatever), beindítják a köszörűt, megtökölik jó szikrásan, elvégre május elseje van, a tyúkjaik kotkodácsolnak hozzá. Az asszonynépe délután kürtőskalácsot készít és e folyamatban ötödmagát mesterien koordinálja. Májuselsején kövéren belefér. Lássa mindenki, ki az úr főcseléd a konyhában. Maximumra nyomni a lakodalmas tucctuccot, fogja fel már az a szomszéd, MI májuselsejézünk!!!... Ilyenkor hátra lehet küldeni a vendéget a zöldségeskertbe friss hagymáért. Lássa, nálunk már minden van, bőséggel.

Már tegnap kezdett kellemetlenné válni a dolog, tudom, hogy mi egy igencsak idióta család vagyunk, de attól azok vagyunk, akik és kész. 

Cruella pénteki csapatába jár három tisztességes NLM-i férjes asszony, na abból kettő ott volt s akkó... azt kellett megválaszolni, mi mit csinálunk most május elsején.

Elmondta mindkettő kábé ugyanazt, fejenként kábé öt percen át, hogy milyen jól szórakoznak családostul és hogy ez fantasztikus, és egyszerűen faszányos minden oldalról, és akkó továbbadták nekem a szót.

Én meg csak arra koncentráltam, hogy nyelvtanilag lehetőleg helyes szerb mondatok hagyják el a számat, de már a másodiknál éreztem, ezek mindketten lefagytak. Az jutott hirtelen eszembe, de szar lehet legnagyobb csőrikémnek, feszt azt érezni, hogy... hogy... (Biztosan különc vagy, mert hülyén néznek rád)... szóval összefoglaltam röviden, izé: 

Mi nem szoktunk májuselsejézni, de még nyaralni se, mert mi máskor szoktunk szabadságolni, mi nem vagyunk egy normális család (sajnos csak ez jutott eszembe, mint melléknév, ezt helyesen is tudtam ragozni). Dehát attól még család vagyunk, még ha nem is látszik meg azonnal. Mi legszívesebben decemberben megyünk el hosszú hétvégére a családdal, amikor a gyerekeket kivesszük az iskolából péntekre, még ha mérges is a tanító néni emiatt (pszííí..... mindkét velem egykorú csaj ráadásul tanítónő, bmeg! már késő... hajrá, csaak ragozni...). Ilyenkor nagyon jólesik a közös szabadság.

Májuselseje? Csak aki vak, az nem látja, hogy mi milyen idióta egy család vagyunk. Még szerencse, hogy a gyerekek a nagyszülőknél vannak. Kaktusz ma praktikusan szétverte a házat, mert úgy elpakolta a friss alkatrészét, hogy emiatt nem tudta felszerelni a stúdiólámpát a templomban, és ha nem is tört-zúzott, de dührohamában úgy átvonult mindenen, mint egy hurrikán, ezt kb. 4-szer csinálta végig.

Én meg oblátáékkal zummoltam egyet, aztán ötkor kiteregettem (sehol egy teregető szomszéd, na világos), kimentem a kertbe, felszereltem a kerti asztalt egy (!) székkel, megittam a kávémat egy sütivel, aztán nekiálltam elültetni a maradék paradicsomokat, beáztattam egy valag másik magot holnapra, karalábékat dugosgattam sikerrel az fődbe. Semmilyen májuselsejézést nem kérek, mostanra (estére) meg is fájdult már a fejem a szomszéd tucctuccától. Máma se kérek hangos mulatérozást, egyszerűen nem kívánom, pláne nem rendeltetésszerűen májuselsejére, mert most van a kalendáriumban. Különc  vagyok, nem is érdekel, úgy érzem magam jól, ahogyan. Ennyi évesen hadd döntsem el már végre, hogy mára mi esne jól. Munkásjózsef napján úgy érzem, becsülettel megdolgoztam ahhoz, hogy kibontsak egy üveg Chardonnay-t és bevacsorázzak a Smooth Lounge Music mellett. Semmilyen "tisztespolgár"-ambícióm nincs, szívesen átengedem másnak, én erre se ma, se másik nap - nem hajtok.

2021. április 12., hétfő

Mázoltam, leckét

Fél kettőkor megyek a helyi Cruellához szerbórára. Nagyon fel kell kötnöm a gatyát, mert hiába elmúlt hetven, hiába a herélő bokacsizma és a tapadó nadrág, hiába a piros lakktáska és a riszáló csípőlengetés, az esze bizony vág, mint a beretva. Jelenleg egy ilyen szadista nőszemély nekem tökéletes lesz, mert heti négy órával gatyába kell ráznom magam annyira, hogy legyen pofám elmenni a vizsgára júniusban, még ha nem is fogom elsőre letenni.

Szóval az igeragozás és a főnevi eseteket kellett bogyózni szombat déltől errefelé. Jelentem alássan, azokkal a példamondatokkal haladok a legjobban, amiket nagyon értek ám, mert magam fabrikáltam:

1. Ugatok, mint egy kutya.

2. A lánykáim egész nap kiabálnak (ez nőnemű többes szám végződést kap).

3. A macska karmolja a lábam.

4. Integettem a kezemmel.

5. Kentem (én, a lány) a vajat a kenyérre. (ez vicces, mert a múlt idő aszongya, "mazala sam". Mázoltam, na! logikus.)

Hú de sok van még hátra. Szerencsém a tegnapi kuktás egyfogásossal, azt hamar fel tudom turbózni mára kétfogásos ebédnek úgy, hogy egykor nekiáll a benda enni, én meg elhúztam. Ez így fog menni mostantól kezdve, akkor lássuk csak, ki mennyire akar önállósodni ebben az óriásputriban?...