Micsoda álmos nap - mondta ma Rőtmalac reggel, mikor lejárt a zsoli. Hát, néztem magam a képernyőben mindössze 3 vagy 4 másodpercig, aztán gyorsan elköszöntem a zsolicsoporttól, pápá.
Brrr. Csapzott haj, dülledt szem. Áááá...
Szerdától tegnap estig pedig mijjen yol neztem ki. Merthogy órákon keresztül láttam magam, a zummoláskor, sőt, odaát Schwanbergben vetítővásznonon neztek azok engemet. Persze, előtte smink, frizura, felül szépen felöltözni (alul laza otthoni nadrág, még szép, asztal alá bármit). Mosoly, nonstop.
A csúcs a csütörtök esti hibrid zenehallgatás (vagymiafene) volt, vörösborral és mécsessel.
Én az egészet már valahogy megszagoltam, hogy kb. mi várható, elvégre a kurzusomban ez az este általában a Kamingewölbe nevű helyiségben szokott lenni, ahol főleg inni szoktak. Most viszont nem lehet csoportosan egy asztalnál iszákoskodni, egyrészt; másrészt jó internetkapcsolat csak a konferenciateremben van, ezek meg feltétlenül azt akarták, hogy én is ott legyek. Velük. Hibridül.
Nővérke odaát kitett magáért, a járványügyi előírásoknak megfelelve: mindenki kapott maga mellé egy asztalkát, rajta mécsessel, pohárral, egyszemélyes borosüveggel (ergó: ne akaródzzék mászkálni, pluszban szuszogni a szélrózsa minden irányába, hogy hol a?... és hol a?.. mint itthon pl. ebéd közben). Frankiai vörösbor, szinglibe palackozva, persze (na nem 2 dl, hanem szerintem 4 dl volt, ahogy meg tudtam ítélni). A konfiterem is a kastélyban van, igaz, hogy nem beépített kandallóval és 7 méteres belmagassággal, mint a Kamingewölbe, de a falon kandeláberek lógnak, a kilátás mindkét oldalon egyszerűen csodálatos! Háát, ez az egész várkastély olyan idealizált germán cuccként lett felépítve, mint a középkori nagy ideálok, jól romantizálva, sok pénzzel, mutasson messziről, aziskoláját. A kastély alatt igaz, hogy középkori romok vannak, de ez az egész épület nincs 150 éves. Na ja!
Én ugye, megéreztem, hogy itt lesz valami, s az asztalra kikészítettem egy tálcára némi harapnivalót és egy pohár csókai vörösbort. Na ugye milyen ügyes vagyok, mikor koccintottak, volt mit az orruk elé emelni s a vetítővászonra nagyítani. Amúgy érdekes fíling volt, hiszen a kápolnában utoljára akkor ittam bort "munka közben", mikor úrvacsora vala. (Kaktuszt ki lehet kergetni a gondolatával is, hogy eszünk vagy iszunk. A kápolnában!...)
Ööö... a reggeli zsolikra viszont egy kicsi tálcán be szoktam csempészni a kávét egy szeletke kenyérrel, ha már úgyis alszik ilyenkor (na meg úgyse olvassa a blogomat, hehe)....
Most viszont, hogy lejárt ez a csata is, olyan szigetlakónak érzem magam. Helyre kell pofoznom a konyhát: mintha egy lakatlan szigeten építenem kellene valami nagyon komplikált, önfenntartó kuckót, benne minden szükséges dologgal, ami a mindennapokhoz kell, de ezt egy nap alatt, mert hanem este nincs hol aludni. El lehet képzelni, mi van a itt... Alig lehet elmenni egyik felétől a másikig, ugyanis most már minden a földön van, a pakolófelületek rég elfogytak, hajaj... Szolidan terjengő szagok, minden irányba. Még azt is meg kell fejteni, mi honnét ered, aztán a kiváltó okokat sorban felszámolni... Mammamia, ezt kell ma megcsinálnom. Bozótvágás, egy nap alatt... Délben a földgömb másik felén tartok órát, arra is kéne készülnöm. Ezen a "civilizáció-elhagyta" helyen, ugyebár.
