Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ingabinga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ingabinga. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 7., szombat

Római staféta

Minden út Rómába vezet.

De tényleg, szó szerint, basszus!

Rőtmalac itt lett emeritusz, tíz év dupla műszak után. A gregorián szemiológia atyjának, Dom Eugéne Cardine-nak a székét vette át, jéé, hogy tényleg één? (még ezelőtt harminc évvel mondták neki, hogy ez lesz belőle, ha így halad, akkor nem is hitte el). Szóval a tíz év párhuzamos műszak StF-ban és Rómában egyszerre, az nem volt piskóta. El is ment minden pénze az ingázásra. Dehát: RÓMA. Én.

Most pedig Ingabinga. Megnyerte a versenyvizsgát, amit a Rőtmalac megüresedett székére szerveztek meg még valamikor májusban. Most meg nem tudja befogni a száját, hogy hihetetlenkedve, hogy jéé, tényleg? Rómába. Én. Októberben kezdjük a tanévet, tejóég, MOST.

Persze ez nem túl jól fizető meló, de a világon a Nr. 1., legalábbis presztízsben. Mégiscsak gregorián a római katolikus liturgia első számú zenéje - a zsinat szerint, ugyebár (erről lenne egynek s másnak hozzáfűznie széles nagy katolikus világon, de na).

A vicc az, hogy az újdonsült professoressa éppen nyakig áll a rőtmalaci kötetszerkesztésben. Velem.

Még nem is jártam Rómában, apropó. Én még nem. Bevallom, így igaz!

2024. augusztus 31., szombat

Rőtmalac mammut állatja

Kész lett ez a nyers-nyers kötet (van rajta egy teljes köpet, vágná rá Varró Miska). 446 oldalnyi lett. A tördelőm reggel küldte - valószínű elment aludni utána. Ez a "fake version", amit darabokban már 5 napja korrektúrázunk.... Ingabinga a fake tegnapi utolsó rágóját 23.30-kor köpte bele egy mailbe. Én 5.30-kor kezdtem a napot, időnként öblögetve és köpködve (holmi foghúzás utáni ínygyulladás, tegnap kezdtem). Ha belegondolunk, hogy a harmadik tagunk azalatt dolgozott, míg mi csucsukáltunk, akkor ez bizony egy háromszemélyes komoly üzem, nem afféle hobbi manufaktúra.

Csak már legyen megszáradva a ragasztás is, legkésőbb 25-ére, mikor a kicsi kék autóba be fogom nyüszkölni, a pezsgőkkel együtt. Izgi lesz, mert akkor is frissen húzott fog után leszek, alig egy nappal, a doki 24-én bányássza ki a bal alsó hatost.

Hogy mennyit szopunk ezzel a születésnapi ajándékkal... remélem nem vágja be a sarokba az ünnepelt az első két oldal után. Még utána jönnek a püspöki köszöntők sorban. Bízzunk a hiúságában, meg hogy a tanulmányokat is el fogja olvasni és nem kap székrekedést tőle.

2021. január 20., szerda

Ingabinga reputációjáról, avagy mit tesz egytucat év

Állítom össze az agyamban - és persze előtte cetliken - életem első peer review-ét. Nincs zsoli, ismét hajnali műszak van, odaát a kolléga (a vadászkutya) is lenyomta az éjjeli műszakját, fél 11-től kb. négyig ugat nonstop minden őzet és nyulat a nádasban, tehát tiszta a terep.

Szóval. A szóban forgó publikáció kapcsán mondanám az egyik cetlimen, hogy Ti. Kollegin, jó lenne ide betenni a hivatkozást Ingabinga diszijéből, hiszen ő azt a kéziratot vizsgálta ebből meg ebből a szempontból... és kiszedem azt a dög nagy diszit (ezer oldalt elrúgja, én meg balfék, anno külön lapokra nyomtattam, majdnem leszakadt a vállam az első kötettől, valami 700 oldal, végül keménykötésbe került, naná hogy a legfelső polcra, 'szen évek óta ott kukul)..... öööö.... hát nézem én az illető fejezetnél, és akkor esik le, basszus, ez a munka 2009-es, Ingabinga alig harmincéves, ígéretes jövő előtt áll, én éppen akkor szültem az első gyermekemet, és éppen mennyire felnézek rá (és ő is rám, és sehogy sem értem, kurvaélet, pedig többször megrágom magamban a dolgot).

Nédda. A diszijéből pontosan az a kapocs hiányzik: a két LO! amit majd évekkel később beépítettem a diszimbe. A kapocs, amit végül én elemeztem ki, bár az A-Gu 756 az ő Liber Ordinariusa volt. Ő mostanra már tényleg kemény agy és fantasztikusan ível a gregó kasztban felfelé, bár a zsebe neki is inkább üres, mint tele. De azért még fog kapni német nyugdíjat.

Summa: Kocsmába kéne mennem. Már ha lenne!!!...

2020. december 30., szerda

Földben bent és a föld felett

Engem is úgy érnek el a hírek, mint a homokba bújt struccot.

Először kaptam egy mélt Ingabingától, aki Németországban él, hogy nem lett-e valami bajunk nekünk is?!... csodálkoztam, vajon miért lett volna?.. én annyit éjszakáztam az utóbbi időben, ha nem éppen fakanállal nyomtam a napi robotot, akkor nyakig benne voltam a tanulmányom átdolgozásában (most adtam le, hejj!...), úgyhogy semmi érkezésem nem volt bambulni a sajtót, meg ilyenek.

Aztán estefelé a helyi rádió bemondta, hogy erős földrengés volt Horvátországban.

Aztán ma reggel látom, hogy mekkora volt, basszus! Elméletileg a kék zóna sarkán voltunk és kellett volna érezni belőle valamit, ugye... hát, szép vagy nem szép, de az utóbbi napokban itt nálunk akkora ribilliók voltak ebéd tájékán, hogy komolyan mondom, egy távoli földrengés mellékrengését se éreznénk meg.

Ma délután aztán megvolt számomra a bizonyíték, hogy a Nagy Lapos Mezőváros - legalábbis a nádas felőli része, ahol mi lakunk - valószínűleg kicsit sem kapott belőle. Most rendeztem át a WC feletti polcos szekrénykét, s ha a kiürült apró kozmetikumok karcsú flakonkái nem estek bele pont oda, amik akkor is felborulnak, ha Tosca melléknevű gyermekem hirtelen áll fel a budiról, akkor kérem szépen, itt teljes csend volt. Legalábbis a földben, ott bent. Hja, a tetején?... hát na.

2017. április 23., vasárnap

Dominica in albis

A nap tanulsága valahogy úgy áll, hogy több is sikerül, persze nem mind hiszti nélkül (valahogy mindenkinek kijárt egy adagocska, csak az övé), de azért igyekszem túltenni azon, hogy egyedül vagyok a csőrikékkel, és fő a logisztika, de hogy bugyog belé, naná.
Délelőtt füvet nyírtunk, babát levegőztettünk, leckéket pótoltunk, háziztunk. Elkészült az ebédünk, és megettük. Délután ismét háziztunk, Kaktusz meglepetését bütykölték egy darabig, Mikrót viszonylag hamar bedugtam az ágyába, másik kettőt lefürösztöttem hajmosással együtt, levágtam negyven körmöt, csuhaj.
Alszik a banda, már egy órája hogy ágyba dugtam az utolsót, a nagy handabandázót. Ma ebédhez, és most a vacsorámhoz is, meggyújtottam a védésemre kapott méhviaszos gyertyát, amit Ingabinga küldött csakis nekem. És amit legnagyobb csőrikém vitt a körmenetben (az idei az ő első feltámadási körmenetje is volt egyúttal).
Máma már semmiből nem lehetett lefaragni, hogy misére is eljussunk, de a kompletórium, na ez legalább az enyém. Jójcakát.
:-)

2015. április 21., kedd

A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz

Azt senkitől nem várom el hogy megértse, miről is hablatyol a szöveg. De azt igen, hogy érezze már valaki, igenis, velem együttérzően *picsog*picsog*picsog* hogy mennyi megabájtjába került az amúgy is libilábi szintű latin agyamnak, míg kihámoztam, MI nem jó a szövegben. Merthogy a két liber ordinarius a fenének se akart találni, s pedig elvártam, hogy találjanak. Mire rájöttem: Ingabinga mondataiban A PONTOK.

Így nézett ki az ő szövegkiadása:

De Resurrectione AC Crucem Christus subiit. cantari solet dominicis noctibus et sextis feriis. Ad vesperas antiphona autem Surrexit Christus et illuxit. Per ebdomadam ad vesperas hec vero AC Surrexit Dominus de sepulchro. Cantatur ad matutinum cum VS In resurrectione tua Christe alleluia.

Miután konstatáltam az alkimista csődömet hogy matutinumból vesperást fabrikálhatok, megnéztem ezt a képet, ni:



És EZT csináltam a szövegből:


De Resurrectione AC Crucem Christus subiit cantari solet dominicis noctibus et sextis feriis ad vesperas. Antiphona autem Surrexit Christus et illuxit per ebdomadam ad vesperas. Hec vero AC Surrexit Dominus de sepulchro cantatur ad matutinum cum VS In resurrectione tua Christe alleluia.

És TÉNYLEG az volt, amire eredetileg gondoltam: matutinum = matutinum, vesperás = vesperás. EZT a megkönnyebbülést!

2015. február 2., hétfő

Very Personal Computer

Remélem, most értem el a legnehezebb részhez. Legalábbis agyilag. Párhuzamosan nyitva van 7 (hét!) dokumentum, és akkor kiszedegetni az infókat, szépen beleterelni a három fejezetbe, és közben írni a kommenteket melléjük és róluk. A rettenetes az egészben, hogy 2 dokumentum már önmagában is horror, mert az egyikben három kézirat szinoptikus táblázatában kell turkálni, a másikban pedig nnnégyéében...
És hiába csinálnám azt, hogy egyszerre csak egyfélét rendezek, mert egyrészt nincs annyi idő, hogy mindig elölről kezdjem, másfelől amit menet közben észreveszek, lehet hogy a közös összefüggések híján nem tűnne fel. Tudom én, fejemre ejtettem Pandóra szelencéjét, de Seckau és Salzburg liturgiáját nem lehet szétbogozni a 12. századi Salzburgi Liber Ordinarius nélkül. Azon csodálkozom, hogy miért nem nyúlt hozzá Ingabinga egyáltalán. Elvégre 1345-re még több kérdésre választ adhatott volna neki, mint nekem 1600-ra. De azért így is meg vagyok elégedve. Nyamm.
(Van a Salzburgi LO-nak 3 példánya: Salzburgban, Ranshofenban és Vorauban. Naná hogy kézzel másolták kevéssel 1198 után. Viszont evvel a sajátságos sokszorosítással kibújtatták mindenütt a szeget a zsákból. A salzburgitól legeltérőbb "másolat" a voraui példány. Ami kísértetiesen hasonlít... hát persze, hogy Seckau-ra. Csőrike-hipotézis: 15. századtól kezdődően nemcsak Seckau rebelliskedett Salzburggal szemben, hanem a stájri Vorau is betársult a csapatba. Ami annál égbekiáltóbb, hogy külön voraui liturgia nincs, nekik szépen szót kellett volna fogadniuk Salzburgnak. Ehelyett szépen szövetkeztek a "leányvállalattal". És biztos jókat kirándultak és dőzsöltek a neustifti szőlősben. Híííjjj.....)

2015. január 29., csütörtök

Péntek helyett csütörtök. Hurrá!

Tehát akkor ma nem péntek, hanem csütörtök. Még jó hogy nem este derült ki, mikor megérkeztem volna kóruspróbát tartani...
Ez biztosan egy olyan mazochista beidegződés, mikor az ember - merthogy a dógok általában véve le vannak maradva - azt hiszi, semmit nem fog időben megcsinálni, sőt már lekésett mindenről.
Kedves korrektorom még nem küldte vissza az első komolyabb szövegemet, azt hiszem, megakadt a torkán. Az előző próba-öt-oldallal amit visszaküldött, egy napig bíbelődtem, míg szisztematikus Hamupipőként kiszedegettem a pirosakat belőle. Kölest a hamuból, vagy hogy is volt?
Most éppen a legvastagabb falatnál tartok, tegnapelőtt kezdtem el legyúrni, de csak szép lassan. Azért ez a rettenetes tempó, mert ebben a melóban kettő darab salzburgi és négy seckaui kézirat allelujaanyagát hasonlítom össze. Ingabinga a diszijében össz. kettő darab seckauit és egy salzburgit hasonlítgatott, és nem egyszer széttárta a kezét, hogy ezt, emezt és ememezt nem lehet tudni, nahát, a tudománynak ez a csecse nem akar tejet adni, hja.
Namármost, a lassúság oka:
1. ekkora mennyiségű anyaghoz időnként nem elég kapacitású/sebességű stb. az adatbázisom, amit a parókám alatt hordok;
2. s bár használhatnám az ingabinga-listákat, de sajna számomra elég nagy a hibaszázalékuk (mivelhogy baratinám, nem fogom őt idézni csak ott, ahol nem hibázik.... ez a fajta diplomácia is kikezdi az agyamat, nem vitás)

De van egy jó hírem:
a mesteri dolgozatom, amiről azt hittem, a büdös életben nem fogom még egyszer elővenni, pont az egyik szóban forgó seckaui kézirat. Aminek a leltárja teljesen használható (én gyártottam, egyelőre nem sok hibát találtam benne), sőőőt... már három kérdésre is választ kaptam, amikre se Ingabinga, se más nem tudott még válaszolni. Amúgy meg tudom, hogy ez a jó módszer, mert amikor márciusban kiteregettem Salzburgban ennek az anyagnak egy részét, Rőtmalac a szünetben sok sutyi gratulációt kapott, és láttam hogy vigyorgott a szakállába. Na.
Felkötöm a munkagatyát, míg kellő sebességgel tudom használni az agyamat.
Majd utána lemosom a kocsit (ma nem Christina Aquilera mossa, de már látom hogy azt fogom dudorászni. Van egy trükköm: seprű+veder+bio mosószer= ragyogó tütü, a veder tartalmát egyenesen bele a csatornába, tiszta autó, tiszta udvar)
Már alig várom hogy készen legyenek az alleluják (na meg az autó).

2015. január 8., csütörtök

Tudományos kárrierem és a béka segge

Ez most kicsit olyan cím, mint Arzéna kisasszony a Szaffi című rajzfilmből:
1. DE ATYÁM.... Ápólló a művészetek istene a görög mitológiában!
2. (az öltöztetőnőhöz) Ne húzzad, te dög!
.......
De az az igazság, hogy ez nem nyürrentős poszt, sőt, én nagyon fel vagyok dobva, ezt egy senemilyen-olyan és egy második igencsak optimista konzultáció után mondom.
1. Rőtmalac nem túlságosan örült, hogy elmeséltem Ingabingának a még sehol nem tartó bécsi dolgaimat... én nem igazán kotyogok, de most így jött le. Merthogy mindhármunk diszije benne van a dologban. Az enyém még csak félkész állapotban van, de mivel Liber Ordinariusokról (LO) írtunk, ezért mind bekerülünk. És ő még nem szólt neki. Hát, ez van.
2. Doktori másodatyámnak sikerült kinyitania kuktafejemen a szelepet (hogy már Szaffinál maradjunk), kiszedtünk vagy négy kéziratot, közte a Graduale summumot (ú, MAMÁM, én asztot nem tudom megemelni se, akkora!) mutogattam neki ezt meg azt, meg hogy én hogy gondolom, és annyira jól esett, amiket mondott, hogy na. Tehát nem jelenthetek ki semmit se az ő nevéhez fűzve, se másképp csupán az írás paleográfiai szempontjait alapul véve, de mondhatom a "Hinweis" helyett, hogy "Indiz", a "eindeutig" helyett, hogy "plausibel". Nem "hintere Vorsatzblatt", ez nagy marhaság. Hanem "hinteres Spiegelblatt". Nem nyomdai terminus kell nekünk, hanem kéziratkötő. És nem parázok be, mert nem is várhatja el senki, hogy én mindent bebizonyítsak, hogy né, nekem van igazam. Az sokkal érdekesebb, ha be tudom ismerni, amit még nem tudok. Vagy érdekes kérdésben fogalmazom meg azt, ami nem biztos. Tudom én, hogy ezek egy kutató számára már az elején magától értetődő dolgok, ennyi évesen nem is érzem magam csak afféle botcsinálta kutatónak aki általában inkább észrevesz, de nem tudja megfogalmazni a dolgait, tény hogy én a tegnap ebből rengeteget tanultam, aminek naagyon örülök. Tehát leszűrtem magamnak, hogy gyakorolnom kell a megfogalmazást: a tudományos diplomácia egy külön művészet, mint az akantuszlevelek a graduálé szövege körül, az se mindegy hogy merre göndörödnek. Ha az énektechnikámat harmincévesen át tudtam formálni és odapasszintani a saját fiziológiámhoz, akkor ez se lehetetlen.
Doktori másodatyám mindemellett nagyon meglepődött, hogy mennyi dolgot találtam ezekben a könyvekben. "Gut beobachtet!" És jön a vizsgámra. Tehát lesz vita a fórumon  a prezentációm után, juhéj. Kell most ennél több?

2014. november 4., kedd

Breviarium monialium

Milyen hasznos is az, ha az ember nem tud rendesen latinul. Vagyishogy nincs ideje szótárba nézni, mert tornyosodik a tennivaló, amit gyószangyószan be kell gyömöszölni abba a kicsi USB ceruzába. Amit el kell vinni Rőtmalac-konzultációra, ha betegek a kicsi csőrikék, ha nem.
(Nem kell részleteznem, milyen lehettem a két kiló smink alatt ma reggel 9-kor, mikor 2,20-kor feküdtem le, alig egy órával azután hogy megérkeztem hajnalok hajnalán StF-ba.)
Rövid ízelitő a szünet nélküli két óra hosszból:
Rőtmalac: Hű de érdekes. Hol találtad ezeket?
Csőrike: Hát, ebben a breviáriumban, ni (kinyitom neki a digitális kéziratot).
R: Nahát. Hogy én sohase láttam meg ezeket. Sokat könnyített volna pedig az Ingabinga diszijén. Ez itt inkább pszaltérium, nem breviárium. Hm. De mutatok neked másokat is, hogy még hol keresgéljél: (görgeti az egeret a 400 seckaui kézirat katalógusában) ehh, ez nem kell. És ez se. Ezek itt mind: breviarium monialium. Ez is. Monialium. Nem kell.
Cs: Micsoda, monialium?
R: Igen. Az apácáké. Nekik sem közös imaórájuk nem volt, se saját breviáriumuk. Úgy képzeld el ezeket a kanonisszákat, hogy aki elég gazdag volt és nem akart férjhez menni, mind itt kötött ki. Mindenki hozta magával a kis magán breviáriumját. Ezek nem relevánsak a kanononok szempontjából.
Cs: Nézzük csak meg a breviárium, pardon akkor inkább pszaltérium jelzetét, vajon mit ír róla a katalógus?
R: Breviarium monialium (???) Ki gondolta volna, Huebner beleírt... Te, ez heniálisss!.... na ugye szerencsés helyzetben vagyok, hogy vannak doktoranduszaim, akik ezt meglátják. Megkönnyítik a dolgomat. Diszibe való adat, világos.

2014. szeptember 28., vasárnap

No. 1: A Pápa. No. 2: Papa Rőtmalac

A Rajzos Zenetörténetben van egy képecske két fontoskodó pofáról (szerintem 14-15. századról lehet), hogyaszongya szabadon parafrazálva:
"Kérem, engedjen, én a császártól jövök!"
"Én még nála is nagyobb úrtól!" (nem a Jóistenre gondolt a pocakos szerzetes, asszem...)
Nos, a Rőtmalac szkólában csak akkor volt teljes létszám (azaz iszonyú 23 ember!), mikor Ferenc pardony, Benedek vót pápának énekeltünk Máriacellben.
Tegnap a szülinapi koncerten huszonketten bődültünk, ami azért iszonyú sok, mert átlagban is három szkólányi embert tesz ki. Ha vegyesen szokunk felállni, tizenötnél több nem jön össze s akkor ez is két szkólányi: csajok és srácok. Csak ízelítő: Ingabingával öt embernyi volt a szkóla most Hildesheimben és Braunschweigban, és ez teljesen okés. A profi szkóláknak kétharmada átlagban szólóképes, el lehet képzelni hogy megtelt hanggal a Tarisznyás templom.
Ha megnézi valaki a programot, összeröhögi magát: Proprium de confessore, kis boldoggá avatási szertartás, ráadásul él még, aki vezényli... a saját ceremóniáját!

2014. július 27., vasárnap

La commedia e finita

Tegnap kezdődött a győzködésem, hogy jövőben is én csináljam. Nem értették meg, hogy Noname őméltóságán kívül még más is létezik ezen a földgömbön. Igazából én most csak Ingabingát helyettesítettem, kicsit kellemetlen is, vele szemben is, hogy ezek nem őt akarják, és mást se, csak engem. Meg sokminden egyéb, többek közt két gyerek és egy férj, és ha jövőben is ilyen abnormális nyaram lesz, fejembe húzok mindjárt valamit.
Tehát már megint a kicsi fővárosban, holnap hajnalban továbbreppenek, de addig is, félóra múlva itt lesz D. és egy sör mellett megpróbálunk kitalálni valami megoldást. Egyrészt megígértem. Másrészt meg kell ünnepelni a napot ha ilyen szépen a végére értünk, mert ma még gumidefektünk is volt - mialatt én a mezőn aludtam (igen, gombnyomásra is képes vagyok aludni, akár tíz percet), nos, D. megszerelte valami telefonhívásra odabolondított haverral az autót. A pótkerék hangulata kb. 40 km-rel a főváros előtt, tehát egyenesen az erdőben kezdett el ereszteni... szerencsére megúsztuk egy kissé lefitymálódott, bűzölgő (de még nem füstölgő) gönccel a kalandot. Huhh.

2014. február 21., péntek

Huss, de nagyon

Nagy Németország kicsi sarkába megyek most éppeg. Nagy készületlenül. A többszólamú Mendelssohn -  ez is koncertanyag, bár kicsit kakukktojás -  még sehol, nemhogy nem gyakoroltam, de még ki se nyomtattam, jajj. Nem tudom azt mondani, hogy Bivalyröcsögén úgyis mindegy. Mert kicsi a hely, de fontos, ez Ingabinga gregorián projektje, ami azt jelenti, hogy koncerten improvizálni (is) fogunk, na nem is ezzel van a baj, hanem két darabot újra kellett "kkommponyálnom" az új Gotteslobból (bőcsködés: a' természetesen a NLM Csőrike könyvtárában is megvan).
1. egy kanció, ami azért nem lett jó, mert ebben nem én vagyok a legmegfelelőbb ember erre, hiába szántam rá két órát, sajna. És Beethoven se vagyok, hogy összetépjem a zseniális darabomat, egyelőre teszegetem-veszegetem, de asszem végül nem fogom megmutatni a szkólának. Amúgy erre a kancióra van állítólag egy Johann Hermann Schein kompozíció: na igen, erre ő a legmegfelelőbb ember. Tanulság: amihez az ember nem ért nagyon, ne csinálja, meg lehet spórolni egy magadat röhögtetést.
2. egy gregorián zsoltár, igazából újszövetségi canticum, ezt átpakoltam magunknak egy kicsit más móduszba, és esz a kíváncsiság, hogy vajon mit szól hozzá ma este a Schola Uncinus ;-)