Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kórus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kórus. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. augusztus 14., hétfő

Fekete vonat

Az a blogbejegyzésfajta itt még nem volt, mint az eső és az ernyő esete.

Most éppen sávokban tupírozza az élet az idegeimet, szóval vagy megírom és alábbhagy ez a tempó, vagy nem írom meg és még kapok egy adagnyit a képembe.

Hát akkor lássuk, mi lesz.

Aha, meg kell írni a Te deumot meg a misét a kórusnak. Addig nem szabadságolunk - így Kaktusz.

Nem baj, nekem is könyvszerkesztés, kórustalálkozó szervezés. Utána házassági évforduló, ez csak az eleje és nyaralhatunk három napig. Csak kibírjuk addig, nem? - így Csőrike.

Hát, a kórusozás intenzív meló, a város jubilált, a másik város is jubilált, pénteken itt, szombaton, ott, mindeközben a buszban elolvastam végre, hogy pénteken én egy végzést kaptam a városházáról, hogy engedélyezték az oszlopcsarnok használatát, tessék fizetni, így a jogász, a kétoldalas okmánnyal a nevemre kiállítva. Öhö. Mertem én ingyen szervezni eseményt, seggnyalást kikerülve?! 

Másik városban a zsinagóga biztonsági őre azonnal telefonál a kulturális körömcipős gömböcnek Hajnalkának, ahogy elkezdünk énekelni a zsinagógában. Münk, a turistacsoport, aki történetesen kórus is. Zsidó imát énekelünk. Botrány, telefon, cirkusz, marsolunk kifelé. Két nap alatt két pofon, mert szeretnék szervezni minőségi kulturális eseményt, kórusmuzsikát meg ilyenek. Seggnyalást és hasonlókat mellőzve. Milyen világon élek én, Senkiházi Csőrike. Bezzeg ha OV kopogtatott volna a zsinagóga kulturális Hajnalkájánál, neki biztosan nem kellett volna ilyen bagatell programhoz, hogy KÓRUS! ÉNEKLÉS! írásos engedélyt benyújtania - mint állítólag nekünk. Én, izé, telefonáltam még előző nap a kulturális körömcipős gömböcnek Hajnalkának, hogy jövünk, egy kórus, megnézni a zsinagógát, kell-e nekünk külön időpont? Ja, nem? köszönjük, akkor ott leszünk holnap. Hát tehetek én róla, hogy nem kötöm az orrára annak, aki olyan jól kulturált felelős, hogy teljesen bevett (kulturális!) szokás, hogy egy turista kórus kipróbálja a szakrális épület akusztikáját, ha nincs más csoport és senkit sem zavarunk?... arra nem is gondoltam, hogy ehhez írásos engedély kell, na meg hogy az imával zavarjuk a ventillátort és a beállított halk gépzenét. Elvégre - most már tudom - egy újra felszentelt zsinagóga mi más lehetne, mint egy 100% kulturális múzeum, ahol a turistának kuss?... Szóval a spuris élménnyel együtt eléggé drága vécédíjat fizettünk a kulturális központban, állapítottam meg már odakint. Persze én már nem jutottam el vécére, csak a kávézóban, de egye fene.

A vasárnapi két felekezeti liturgikus-zenei szolgálat után pedig érkezett a harmadik pofon, hirtelenjében a Kaktusz nagynénjét volt tanácsos meglátogatni, reggel még egyáltalán nem haldoklott, de ahogy este 8 felé hazaértünk, meg is halt. Még jó, hogy idejében elcsíptük. Jaj!...

Ma van a polgárink évfordulója. Holnap az egyházi esküvőnk évfordulója. Holnap délután háromkor temetés, hárman kántorizálunk, kettőnek aznap lesz a házassági évfordulója.

Na MOST tessék megállítani ezt a vonatot, mert ki akarok szállni belőle!!!



2022. november 13., vasárnap

A dómkápellmájszter utolsó koncertje

Mivel a dóm nagyorgonája a karzaton jelenleg ki van belelve (a barokk szekrény valószínű marad, de a belsejét teljesen újjá fogják építeni - van rá pénz, kérem szépen), egy dög vastag oszlop elé kerültünk, mi, a szkóla, azaz mind a négyen..... Hhhö. Az oszlop azt is elnyelte, ami még hallatszott volna a templomhajóban belőlünk. Fülünkbe rikoltozott a gumiorgona, ami addig fog verníyákolni, míg meg nem érkezik (húsvétra?) az új nagyorgona. No de sebaj! Eléggé öreg és dörzsölt vagyok én ahhoz, hogy kicseréljem ezt a felállást: egy hónap múlva tutira nem itt fogunk állni. Elvégre azt írja az összes programban, hogy: vezényel Csőrike. Ma igyekeztem a kanonok urak és stájrinemes famíliák páholyai felé (ez nem vicc, kérem, ma is láttam kettőt közülük!!) mosolyogva vezényelni a népet. Öö. Nagyon kevesen énekeltek és nagyon gyengén. Tény hogy még a szólóimat is a notabilitások felé irányítottam, legalábbis az oszlop mögül. :-D Na majd kiderül, célba érek-é következőkor, mint egy kemény gólyafos.

Két kezdő egyetemistával és egy kis katonai segítséggel (a basszusmedvénk alias segítünk aktív katonatiszt, de tényleg), négyen szerintem igen jól teljesítettünk, a körülményekhez képest legalábbis.

Mire kikecmeregtem a dómból, persze már nekiálltak hangolni a csembalót és az orgonapozitívot (!) a ma esti koncertre. Haendel Messiást fogják lenyomni, ez lesz a leköszönő Dómkápellmájszter utolsó koncertje. Januártól egy 22 éves kemény csaj lesz a Kápellmájszterin, reszket a gatyám is tőle, fiatal és veszélyes. Persze, persze, Rőtmalac már mondta, de mikor először találkoztam vele, 2 perc is elég volt, hogy felsőbbrendűnek tűnjön mindenki előtt, szóval pókerarc meg minden, de igazából brrr és brrr.

Átmentem (Házszám 1-ből a Házszám 3-ba) a dómból a tanszékre, olvasni egyet-kettőt, kutya se volt az egész épületben, nemhogy a könyvtárban. A szerverszobán kívül mindent nyit a kulcsom, úgyhogy befészkeltem magam egy kávéval és egy kiflivel a könyvtárba. Kicsit eltőtöttem az időt boldog magányomban mindenféle finom olvasnivalóval, aztán elindultam hazafelé. Azaz mentem volna. Alig tudtam kinyitani a mindentudó kulcsommal a már bezárt vasalt tölgyfakaput (a katonatiszt azóta már hazament, ő vállból egykettőre elintézte volna). Nnna!... Végre, kikecmeregtem a napvilágra! A teljesen kihalt Bürgergasse zengett a Messiástól. Azaz: elég gyorsan sikerült behangolni a cuccokat és már javában nyomták a próbát. Két perc múlva konstatáltam, hogy nini, itt a Herrengassén mind nyüzsög az a sok ember, mégis hogy lehet az, hogy két utcával arrébb a Messiás dübörög, az üres utcán?! Mícsoda fíling, mint a régi szép időkben... Úgyhogy ma este koncertre megyek! :-)

2022. június 15., szerda

Kergehét idusa

Ez a hét egyszerűen megbolondult. Minden napra jutott egy adag döbbenet, amiből egy évben is elég egy.

Hétfőn nem értem rá sokat foglalkozni ásással és társaival, mert ügyeket mentem (volna) intézni délelőtt, aztán hirtelen beleszólt a bölcsességfogam a dolgokba. Úgyhogy a könyvelőtől - ahol végül hiába szerencsétlenkedtünk a kasszagéppel -, a bank helyett egyenesen a fogorvosnál kötöttem ki, de addigra már az állam csúcsában is bölcsességfogat éreztem. Ezzel a geci foggal akkor van a legjobb dolga az embernek, ha békén hagyja ergo nem lehet érezni, hogy van. Nos, jövő szerdára kaptam időpontot, nyiszitelős műtét lesz, addig marad az antibiotikum öt napig. Ki a fenét érdekelte, hogy aznap tantestületi gyűlés meg miegymás?... fene egye az egészet. Csak akkor kezdett lassan múlni a jojó, hogy hazaértem és bevettem az első adag gyógyszert.

Kedd. Mivel nemsokára ballagás lesz, ahol fellép az a gimikórus, amelyiknek a munkáját a mindenkori rendszerhiba szabotálja hétről hétre plusz egy énekes szólista, akinek Kaktusz fogja nyomni a zongorakísértet, ezért reggel gyorsan összeszedtem magam és besuhantam a suliba hogy próba gyanánt kiszedjem a leányzót (szintén gimi, kicigánykodtam a magyartanárnőtől, aki még ma is savanyú uborka arcát mutatja felém), be az autóba, haza a hangszerhez (!), közben feldörömböltem Kaktuszt, az is kómában olyan zagyván játszott hogy csak ráztam a fejem, hát na, ez nem a mi napunk. De már akkor le voltam taglózva, mert nem fogtam fel, mi a francot keres hirtelenjében az a gyászjelentő a gimi ajtaján, egyre csak őröltem... a temetés tegnap délután volt. A hétfői tantestületi gyűlésen ugye már megszervezték a temetést, én ebbe csak később csatlakoztam, de agyilag még az este se értettem, és most se értem ezt a gyilkos világot. Most hétvégén elvesztettük a kollégánkat és jó barátunkat, ráadásul az énekes diákom és oszlopos Cor Jesu kórustagom férjét, ezt nem értettem sehogy se, miért ez a rossz álom, amiből nem lehet felébredni?! A név stimmel, fekete zászló az épületen, és nem lehet az apja, mert csak 37 éves.... A halál pontos oka a jegyzőkönyv szerint: tüdőelégtelenség és bordatörés. A toronyház tetejéről zuhant le hajnalban. (Magától? Segítséggel?.... Egy hete találkoztunk, kutya baja nem volt!!!) Aztán a temetésen egy csomó jóbarát, egyetemi társak, más lovász barátnők... nem a NLM piaci közönsége, hogy enyhén szóljak, mindenféle underground figura a nagyvárosokból, és ők is azért mentek oda, mint én, és a nyitott koporsó, és akkor éreztem, na most vágták ki ezt a rövidfilmet az agyamból, hogy egyszer csak az apja és még négy másik férfi húzott egyet a nadrágszíjon és rázendített valami pravoszláv miatyánkra... komolyan mondom, autóval vittek és hoztak, be is ittam volna a pálinkából, ha nem lenne előlátva az a q antibiotikum a pofámnak. Baratina jól tartja magát, viszonylag, de kérdés, mihez képest?... Végre lepotyogtak a vendégek a hátáról és hozzánk ült, látszott, hogy jólesik neki az asztaltársaság... úgyhogy a torról jó későre értem haza, romokban kábé. Az igazgató persze azóta is lapít, de ha tényleg öngyilkosság, akkor igenis tehet róla ez az egész intézmény, lapáttal tett rá, hogy odalett a finom lelkű, a világ problémáira érzékenyen reagáló, segítőkész, humoros, megbízható, kedves kollégánk és jó barátunk.

Szerda. Ma reggel kevéssel 7 óra után betöltötte Legnagyobb Csőrikém a 13. évét. Az első óra: polgári! de nulladikban, azaz 7-kor kezdődik! na príma. Felkeltem 5-kor, 6-ra kész lett a tortának álcázott tálbafőtt. Ideje van a halálnak és a születésnek. (bár a polgári óra ellopta a pontos ünneplést) Tegnap este már semmihez nem volt erőm, csak Meister Eckardt prédikációjához, annak is csak az egyik darabját sikerült elolvasnom. Még mindig M jár az eszemben, hogy amit elkezdett, illene befejezni. A rengeteg dalszövege, amit együtt akartunk megzenésíteni a nyáron, hármasban előadni!... még soha nem írtam szerb nyelvű szövegre semmit. Nyehh. Nagyon jól jött persze a mai hajnali kelés, még most is zombi vagyok, és még hátravan a főpróba a gimiben az idegbeteg igazgató jelenlétében, akit igyekszem a helyzethez képest széles ívben semlegesíteni az agyamban.

Csak már kerüljek ki ebből az iskolából!

2022. május 2., hétfő

A kortárs használati egyházzene mifelénk

 Idézet, óó, elkerülhetetlen:

itt látjátok -
nem személyi kultuszomban vergődök, hanem egy tükröt tartanék inkább (ha lehetne, őszintén, de tudom, jelenleg még korai ezt megtennem) a kortárs egyházzene fő támogatói felé, legyen az a mindenkori klérus, azaz a papság, vagy a szintén problémás élethelyzetekben vergődő kollégák... mindenestre árulkodó, hogy jóformán semmi sem az íróasztalnak készült, hanem a művek itt mind-mind megszólaltak, többnyire liturgikus keretben... na és persze árulkodó az is, hogy miért kellett őket nagyrészt NEKEM megírnom.... a Gjeilót biztosan számontarthatjuk, mint használati egyházzenei produktumot, de ez aztán tényleg kivételnek számít.

Ezt a kórusomnak írtam. Merthogy a kolozsvári kortárs egyházzenei fórumra a műsor elküldve, pipa, gondoltam, informálom a társaságot. Nehézfejű Csőrike kicsit kilépett magából, hogy lássa is magát. Kívülről. A 25 perces programból 2:30 perc a Gjeilo mű, a többit mind én írtam. Szép?.. Jó?.. Fenetudja, de: szomorú?... igen. A nevelés fontos tényező az életemben, öndicséret büdös, mondta nekem gyerekkoromban mindenki, de mi van, basszus, ha történetesen én kerülök a középpontba, mert nincs más jobb, és egyelőre nem is lesz?! akkor mi a pasztorális felelősségtudatból fakadó helyes cselekedet? nem az, hogy prezentáld magadat, ahol csak tudod? és nem úgy, mint a nemzet és egyház megmentőjét - hát ki a fene akarna ilyen szerepekben tetszelegni? csak neem valami szar elmebeteg politikus?!... ezért vagyok szomorú, hogy muszáj magyarázkodnom, és magamat pakolnom a kirakatba, mert jelenleg nincs más jobb, és ez tényleg botrány kategória, de ez van.

Csak túléljük ezt is. Mindenesetre teljesen konform formában írtam meg a műsort. A 43 éves zeneszerző után következik egy 44 éves. Utóbbi, bár a Juillardon végzett és New Yorkban él, csak 2:30 percnyi használati egyházzenét kapott ebben a műsorban. Mert tartom a hátam, mindig, valakiért és valamiért. Ilyen az élet, bmeg.

2021. május 15., szombat

Ó, az áldozatkész kiadó...

Mielőtt még antikváriumba nem mentem volna, találtam egy igen hasznos Magyar Cantuale pdf-t, jó felbontású képekkel. Alig kezdem el lapozni, máris leszűrtem a tanulságot. A népnevelés mindig is akadálypálya volt. Szófogadatlan gyerekekkel is nehéz, nemhogy felnőttekkel!...



Az apatini dobozok (is) tele vannak ezekkel a kék színű (asszem stencilezéssel?), részben gépelt, részben kézzel írott kottalapokkal. Ha akarja az áldozatkész kiadó, ha nem, a helyzet mindig is azt diktálta, hogy fene vesz az összes karénekesnek nyomtatványt. Pízért. Ha már van épkézláb kottaírni tudó kántor(tanító), leírja az ingyen nekünk!

Száz évre rá már az áldozatkész kiadók is reálisabban kötelezik a karnagyot, a zsarolás klasszikusan jól működő módszer. A Carus-tól például meg kellett vennünk a 10 db. kottát a 35 tagú kórusnak (egy nyálas slágert akartak a népek énekelni, 10 eredeti példányt kerülgettem, pfuj!), mert hanem simán beperelhettek volna a fellépés után. Hja.

2020. december 12., szombat

Kezdem felfogni, nem törődök senkivel. Ezazzz!!! Gaudete, szemper fordítás! ;-)

 

Én soha nem kapcsolom be azt az istenadta Google fordítót, de ez megpróbálta lefordítani jó barátom, a vilniuszi szkólavezír FB-bejegyzését. Hát nem mondom, mi osszik azért csak összetartozunk, vajmi. Ide azt a pálinkát!...
Schola Gregoriana Vilnensis folytatja a liturgia szolgáltatást a Vilnius Érsekségben. Távolságtartás, próbák nélkül, liturgikus kórus vágás nélkül... És december 13-én vasárnap este 18.30-kor kunnal. Én elviselném, és nem elég. Egle Rudokaite. ÉS. ÉS. Gaudéte D mino szemperben: eterum dico, kezded felfogni. Modestia vestra note legyőzte az omnibus hominibuszt: Dominus prope est. Nihil soliciti sitis: sed és omni oratione petíciói vestrae innotescant apud Deum. (Fil 4,4-6). Örvendezzetek az Úrban mindenkor, és ismétlem, örvendezzetek. A szereteted minden ember számára ismert. Az Úr közel van. Ne törődj senkivel, de minden esetben Isten által ismertetett imakéréseid.

2020. december 3., csütörtök

Tenger árja

Az idei év egyik nagy húzása, ahogyan felborul a normális idő, úszunk az árral szemben, pedig én pl. még rendesen se tudok úszni, soha nem tanultam meg. Sajnos elég sok szempontból oda az idő, és majdnem mindenki megszívja, bár ennek - ördögi kör: időhiány miatt is - elég nehéz lenne megbízható forrásokra alapozva utánanézni.

Az ALAP! A jó váz! Minden épületemet rázza a földrengés, feszt újra kell rakni az alapokat, ami aztán nem tart sokáig. A fejemben sok libilábi épület áll, mindig így volt ez, de valahogy mindig kihúztam, hogy nem romlottak össze, aztán elkezdtem valami újat, hát kb. így. Ó, az luxus, hogy rinyáljunk, arra nincs idő, na még pont arra kéne!...

A túlélési stratégia egyik kellemetlen pontja, ahogy az ember feláll a szarból, leporolja magát, mosolyog és továbbmegy. Márpedig mosolyogni kell, mert hanem senkinek nem lesz ereje felállni, továbbmenni, és még a másikat is cipelni. És mosolyogni, de nem a belsőddel ellenkezve, nem, mert a visszafojtott rossz többszörösen megtérül, mondanom se kell, rossz móduszba ragadva. El kell hinni, hogy az, ami most van, mosolyt ad, neked is, másnak is, tankolni azt az energiát, nem pluszban agyalni, slussz.

Én se gondoltam volna, hogy éppen decemberben megyek kutatni a mindenfelé szétszórt százéves kántori állományt, sőt, a négyhavi munkát egy hónapba kell belesűrítenem. Épeszű ember ilyent nem csinál, ugye. Mindenkor vannak idealisztikus gondolataim, hogy milyen a kutatás, de a pofáraesés valahogy nincs benne, sem a már kezdet kezdetén látszó, izé, szúrópróba egy kutatás színű cukorkáspapírban, izé, ezzel vajon mi lesz, szóval itt aztán időhiány van, de igencsak ám.

Első nap kinyuvasztottam két fényképezőgép-akkut, nyomtam a gombot, mint süket a budiajtót. És itt úri dolgom volt, fondok voltak, bedobozolva, és még egy vaskályha is volt (amelyik egyszerre csak kihűlt és elfelejtettem szólni, úgy bele voltam merülve a dologba). De hétfőn egy olyan helyre megyek, ahol duvasztva egy szekrénybe egy köbméternyi kotta, jó eséllyel már az első óra alatt kockává fagyok, vagyis kötelezően tundrafelszerelésben indulok, lesz forró tea is a termoszban, talán nem árt felírni a fagyosszentek-könyörgést egy cetlire, hogy időnként oda-odapislanthassak a gémberedett hu-húúból.

Azzal vigasztalom magam - már ha van ilyen - hogy a mindenkori kántortanítóknak sokkal szarabb volt, ráadásul az egész életük úgy nézett ki, hogy egyik fűtetlen helyiségből caplattak át a másikba, eközben meg százféle dolgot intéztek a fejükben. 

Találtam ebben az archívumban egy csomó cetlit, ni, kettőt össze is raktam. Az egyik oldalán egy standard Mária-ének, á, csak a szokásos, talán pasihiány volt a kórusban? aszongya, alt 2, azaz tenor:


a másik oldalon az ének vége, hoppá, valaki szépen ír, de ez nem németül van.

Újrahasznosított papír! Pertschy János gimnáziumi I. A oszt. tanuló 1917-ben javítani szeretne az elégtelen jegyén. Azaz a kórusdarabot egy már leszolgált kérésre firkantotta ide kántor uram, mégpedig jó eséllyel 1917 után (aug. 6. Urunk színeváltozása. Hm.). Az A4-est kettévágta, a diák kérésének eleje a másik felén maradt.

Ha lejár ez a projekt, akkor már kinyithatom a másik szememet is. Nem tagadom, nagy a kísértés, de egyelőre csak a fél szemem lehet nyitva. Na mindegy, legalább van meló, még ha rövid ideig is tart.

Elfogult vagyok, basszus, gyengéim ezek a kották! :-)


2020. szeptember 18., péntek

Kórus, nem labdarúgás

Három hónap kényszerszünet a másik három után az együtt hat az idén, ez nekem pedig épp elég volt. 

Úgy döntöttem, nem fogok kórus nélkül élni, úgyhogy lapot váltottam.

Havonta-kéthavonta lenyomunk egy kápolnában készített videót, koncertbelépő egy SMS lesz, pénz megy direkt az Olivér számlájára, akinek immár 9 hónaposan q nagy szüksége van a kb. 2,3 millió eurót kóstáló gyógyszerre.

Még hogy várjam, mint egy liba, hogy egy kontár gazdasszony reszelje a nyakamat?!... ha már nem születtem futballjátékosnak, csakazértse adom az áment a művészeket kicsináló akciókra, ha állambácsi, ha másvalaki, ha akárki akarja elvágni a torkomat, vagy csak a szárnyamat nyesegeti összevissza.

Ha betaknyosodnak az online-os gyerekeim, szüneteltetjük a próbákat. DE ADDIG IS.

A kápolnánkban az énekeseknek maszk használata ellenjavallott, mivel professzionális énektechnikát használva egyenesen fulladásveszélyes  (aki nem hiszi, próbálja ki). Az egészséges énektechnikát pedig nem azért tanultam éveken át és fejlesztettem ki aztán a saját módszeremet, hogy ne használjam!... hogy lelkiismeretfurdalásom legyen, ha nem egyedül énekelek!... ez egy abszurdum!...

Másik abszurdum, hogy egy melós csütörtök végén 23.20-kor már be kell dugnom a fülem füldugóval, hogy valahogy el is tudjak aludni. A gyerekek?... ja, mielőtt még elalszom, álmában agyonizzadt legkisebb csőrikémet át kell öltöztetni, haját megszárítani... Mert, kérem szépen, éppen meccs van (!), s minekutána a futballcsapatot villogó rendőrautóval kísérik oda és vissza, kétlem, hogy ezek a gecik ne kaptak volna engedélyt, hogy ebben az istentelen időpontban szerb-román mérkőzést játsszanak. Én pedig 5-kor keltem, az iskoláját ennek a világnak!

2019. április 13., szombat

Fejvakarás az évfordulóra

Elképzeltem, amint József Attila vakarja a fejét. Soha nem láttam a mozdulatait, de egy fejvakarás minduntalan bejött a képbe. Éppen piszkáltuk csütörtökön a kápolnában az Énekelt Versek Fesztiváljára az anyagot. A mai magyar lírát, mégpedig az én zenémmel. Basszuskulcs, fejvakarás, pro vagy kontra, azt én nem tudhatom, de a mozdulat ott volt valahol mellettünk.

2018. szeptember 23., vasárnap

Handpan et Co.

Elég nyamvadt ez az egyedüllét itt ebben a nagy városban, de én úgy döntöttem, mégis sétálni fogok a sétálóutcában, kutya nélkül. Úgyhogy elindultam. Háromszor eltévedtem közben, tehát lekéstem a szervezett sétát, amire regisztráltam. Szerintem nincs nálamnál tongyóbb ember... A legnagyobb bajom, ha letesznek valahová, nem a jó irányba indulok el. Tehát juszt se tudok tájékozódni. A telefonom pedig egy kőkorszaki példány akinek már elege van abból, hogy folyton okosnak nézik, hiszen az se fogja fel idejében, hogy én hol is vagyok ergo nem is segít rajtam. Ezek után arra az elhatározásra jutottam, este 7-ig csak kiderül magától, mit csináljak, ekkor kezdődött volna a mise és a koncert, amire mindenképpen el akartam menni. Hazamenni időközben azt jelentette volna, hogy megint nem jó irányba indulok el. Na. Szép dolog a kutatás, de ettől a seggeléstől csak a zenére leszek még szomjasabb! Úgyhogy mentem a fülem után. A fülem meg azt mondta, hogy a zene jó. Bementem tehát a Kazimírba és leültem az utolsó asztalhoz, amelyik üres volt. Nemsokára érkezett egy amerikai és egy német csaj és letessékeltem őket az utolsó két szabad helyre - az asztalomhoz. Kiderült, hogy az angolom egészen használható, a CEU-n tanul mindkettő, sikerült megosztani még a magyar politikát is, meg a jó könyvtárakat, a csajszi még zenekarban is játszott odahaza meg kórusozott anno. Kaptak tőlem egy teát és egy kávét ajándékba, mint tyúkanyótól, milyen szép is a fijatalsáháhág.... Szóval megismerkedtünk, meg én is közben a handpannal, mert azt lapogatták velünk szemben jó messze, ugyebár ez volt az utolsó asztal, alig-alig a látszószögben, de azért odaért a muzsika hozzánk.
Majd elbúcsúztunk, és elkezdtem bódorogni a Kultúra utcáján egyfelé, egészen addig míg le nem gyökereztem az ütőszenekarnál A pattogó és szintén minden hangszeren játszani képes tanárbácsi minden kántortanító becsületére vált volna. (szakmailag igencsak el vagyok rontva, nem vitás...) A fiúk hol ezt, hogy azt a hangszert csépelték, mindent kívülről játszottak, ezt a koreográfiát megjegyezni is megér valamit, de őket összesen 2x is megnézni, egy koradélutáni és késődélutáni műszakban. Nagyon tanulságos volt a gyerekek kondícióját figyelni, hogy a fáradtság ellenére milyen jó gyakorlattal rendelkeznek e téren (is). Majd jöttek ismét handpanék, éppen az egyik csajával együtt ültünk szemben, mint kiderült. Meg aztán mások is, szépen elmúlt 6 óra úgyhogy felszedelőzködtem a következő programhoz. (A Kultúra utcájáról eszembe jutott a bizarr felismerés, hogy a kultúra romokban hever errefelé, ebből csúszik-mászik felfelé ha engedik, hess, libáim, hess-hess-hess.)
A mise okés volt, de baj lehet a fülemmel, mert a profiknál is meghallom a kiforratlan muzsikát (prima vista lehetett?). A koncert ízig-vérig profi, nagyrésze kívülről ment, az interpretációval nem értek mindig egyet, de végülis itt már senki nem volt igazán kíváncsi a véleményemre, a búrámra 17 év után nem emlékezett senki, s nem is akart nagyon érdeklődni irántam. Ez nem töltött el feltétlen örömmel, dehát mit is akarok, aznap már három ismeretlen emberrel kommunyikáltam a semmiből. Úgyhogy véleményemet szépen megtartottam magamnak, pá, mosoly, örvendtem, kell-e több ennél egy napra.

2018. szeptember 8., szombat

Tweety In Work

Ez a 24 órás zenei szolgálat most nagyon jólesett. Igaz, hogy koszosan és büdösen értem haza Bajkútról és két órát kellett egy irányba utaznom, de kárpótolt a liturgia és a zene. A rádióinterjút viszont már nem fogom meghallgatni, szerencsére (vagyis remélem, nem spájzolták el valami kamarába...)
Most se mester, se forgalom, mindenki hajdiridizik a NLM -i városnapokon, menne oda a kutya.
Szóval igencsak jól elvagyok itt a kicsi szobámban, holnapig kialszom magam s akkor bemegyünk a csőrikékkel abba nagy laposba, mégis, mert nekik vannak jó dolgok, csak azokra meg egyedül nem megyek, ugyebár.
Még egyszer: Szépek voltatok, koszorús leányok!
(a keresztvivő csajszi felel értük, aki különben kántorképzősünk :-)

2018. május 20., vasárnap

Factus est repente

Nagy zúgás támadt az égből s én arra gondoltam, hogy mennyire elegem van a kényszerpanziózásból, és én ma éjjel, kihasználva, hogy a csőrikék nagymamiznak, bizony visszamászom az emeleti szobámba és eltöltök egy kellemetes éccakát a SAJÁT ágyamban, szobámban etc.
Haha. Nem számoltam néhány aprósággal, de ímé, (még) problémamegoldásom magaslatán vagyok:
  • a három ablakból egyen van improvizált "függöny". De én bizony felraktam a második pokróckát is, sőt, N.B. visszanyúztam a kimosott függönyt arra a harmadik karnisra.
  • a pizsamám a másik házban maradt... no jó, a szekrényben volt egy másik tiszta, törülköző dettó.
  • reggel egyszerre öt dologgal próbáltam átbotorkálni a panzióba, hát, lassan rájöttem, hogy nem fér el mind a kezemben. Mivel kizárólag 1x akartam álmoskán átmasírozni pizsamában az udvaron, nem a tele kávéscsészét és a vajat tettem be a vállszatyorba, hanem a tejesüvet, arckrémet, kiflit. Transzportot abszolváltam, jee.
Mondanom se kell, hiába állítottam 8-ra az ébresztőórát, fél hétkor kukucs, két szál pünkösdi rózsa meg mittudomén. A próba csak 10-kor lesz a 11-es misére. Ezt a bioritmust egyszerűen nem lehet leütni, mi mást írhatnék róla...

De azt muszáj megemlítenem ebben a tudathasadt világban, hogy át kell sürgősen fabrikálni azt a mondást, miszerint valahol otthon van az ember a világban, bla-bla, picsogás etc. retikülcsattogtató módra. Én egy kicsit mindig otthon vagyok, egyszerre sok helyen, néha kicsit jobban itt meg ott. Csak az agyamban egyik-másik szundi üzemmódban van, s ezért nem érzem akkor per pillanat az összeset egyszerre.
Mikor ez a pizsamás fogas belépett a kényszerlakás ajtaján, arra lett figyelmes, hogy néé, hazaérkezni se rossz. Szép az élet, trallala!...
Tixta hülye vagyok. Kell-e más bizonyíték...

2018. március 3., szombat

Kontrasztok

Erőst röhöghetnékem támadt az előző bejegyzés után lapot fordítani.
Június elsején-másodikán nagy reccsentés lesz Temesváron a Milleniumban, majd Máriaradnán az új kacsalábon forgó konfiközpontban. Tübingenből egy egész busznyi ember érkezik, hogy nekiálljon s leharsogja a Dvvvorzzsákhh misét, csindaratta-bumm, valami tagi mestervizsgázik s a turné maga az "öffi" (nyilvános vizsga, tádámm). Na, ezeknek pont Romániába kell menni. Ekkorát utazni onnan elfelé. A vicc az, hogy még én is a képben leszek, gregó szólókkal hellyel-közzel, mert a mise csak az ordinariumot fedi le (kyrie-gloria-credo-sanctus-agnus dei), s akkor mi lesz a többivel?... úgyhogy riasztva Csőrike ahajt a szomszédból.
De hogy ezeknek minek kell Graduale Romanum-féle proprium, nemhogy nehezek s nemigen van kinek megszólaltania, értem én, hogy kenegetik a májamat, de azért van valamiféle participatio actuosa is a képben, ki a fene fog erre is figyelni. Nota bene....
hozhatok két tagot a női szkólámból is (?)....
ööö...
s ami a legcifrább sapka amitől helyben röhögni kezdtem, a nyomtatott gregó kotta származási helye, neem valami sima Graduale Novum, hanem, .... khmm... :


Graduale Novum Editio Magis Critica Iuxta SC 117, Regensburg 2011, S. 256
[Codex Laon 100: pag. 150; Codex Einsiedeln: pag. 315]


Mellesleg ez az iromány ott feszít a polcomon, az SC pedig gondolom, sacrosanctum concilium akaródzik lenni. Na, kíváncsi leszek, ki fogja majd fel, hogy misén ül, kérem szépen, s nem valami koncerten. Prédikációval jó másfél óra dekkolás lesz, az biztos.

2017. december 24., vasárnap

Ööö

Fél 10-kor estére elértem a mélypontot. Mostanra már evick kifelé valamennyire. Az egyházi szolgálatnak az a hátulütője, kérem szépen, hogy virrasztasz mint egy bolondgomba, valahányszor valami nagy ünnep van... mialatt olyan édesen csucsukál a világ többi fele, aki szintén koránfekvő-fajta, mint én. Hajrá, hajrá. Csak kerülnék már be 2-re az ágyba, mert reggel megint próba, még a mise előtt. Kaktusz onnét azonnal dobbant a fővárosba, hogy én mikor fogok megint rendeset aludni ezzel a sok rendetlenül alvóval itt körülöttem...
No de vidámodjatok, Gloria in excelsis Deo! Yeah.


2017. december 4., hétfő

Koldus és királyfi

Van ferdítés a címben, nem is kevés, de nem tudok egyébre gondolni, ha eszembe jut az elmúlt két nap: 
  • ahogy szombat este elcipelem magam egy Tississippi nevű blueskocsmába, hogy VIP helyen drukkoljak Mr. Lazy jr-nak, aki mellesleg a bérmakeresztfiam (!) - punk zene, a zenekar tagjai kockás ingben, feteke pólóban, hát én is a legszakadtabb farmeremben és százesztendős kidobnivaló cuccaimban mentem, nem utolsó tényező a csontomig-belemig hatoló vastag füst se, ugyebár;
  • és városunk polgáraihoz intézett prédikációm, valamint zenei produkciónk vasárnap este a NLM-i városháza oszlopcsarnokában, fellépett a kórus egy alkalomhoz illőre kivikszolt Mr. Lazy jr társaságában, aki a szombati basszusgitárját egy kellően kulturáltan megszólaltatott hegedűre cserélve, izé, duettezgetett velem... mondanom se kell, sötét nyakas rokolyában, karcsúsított szövetkabátkában és némiképp kicserélt fejjel nem igazán lehetett volna összekötni a két este csőrikéjét sem.
Hát, az átváltozás nagy mesterei vagyunk, azt hiszem. Mindeközben egy Epstein Barr nevű genny szorgalmasan emlékeztet arra, hogy a pokol iszonyú közel van: istentelenül fáj a jobb fülem már megint, de még nyelni se lehet tőle, ez úgy három napja van... Próbálok túlélési stratégiákat gyártani, mert ez a dög nálam még gyógyszerre nem reagált, egyelőre hm-hm. Na majd StF-ban hátha okosabb napokra ébredünk, mit is lehetne vele kezdeni.

2017. november 23., csütörtök

Kottamókus

Ma úgy gondoltam, hogy igenis utolsó esély a holnapi kóruspróba előtt bekészíteni az anyagot Karácsony napjáig inkluzíve. Bekészíteni... basszus, a kották fele nem jó, és nem azért nem jó, mert rossz a zene, hanem kóruspróbanehezítő írással vannak kinyomtatva vagy nem azzal a szövegvariánssal, amire szükségem lenne, és hab a tortán, hogy a plébi utálja az angolt, és akkor szegény Ch. Wesley forog a sírjában, mert a Hark! The Herold Angels Sing helyett Halld mit zeng az egész ég lesz, és ami a legrosszabb, egy olyan magyarosított helyről (evangélikus énekeskönyv, jujujuj), ahol azt írja az ének után: Wesley K. Brrr és brrr.
Most megint kottamókust játszom, és ha olyan zseni lennék, mint amilyen nem vagyok, venném áldozatnak a túlvilági mennyei kar érdekében ezt a kézzel prüntyögést, de nem, én középszerűségemben csak egy megfáradt kopista vagyok, enyhe átdolgozó vénákkal, semmi több. És kézzel írom ezt a sok izét a nagy bumm, faszányos kottaíró program helyett, és már kezdem unni ezt a kőkorszaki állapotot.
Na, rinya vége, remélem lesz valami haszna és mégse kell kidobni a kukába! A kottákat. És az éneklést, ugye...
Odalent közben elszabadult a pokol, a második munkaórám körül jártunk, mikor akkora mértékű hisztériába csapott a két nagyobbik és az apjuk, hogy miután békebíróként szétválasztottam őket, inkább szünetet tartottam a munkában, hogy nyugodtan lefektethessem őket.
No, de vissza e nemes takonyhoz. Igenis meglesz holnapra mind.

2017. november 1., szerda

Tegnap, ma, holnap

Okt. 28 és 31. Kidolgozott programok. Még szófosást is rendeztem, mind a két dátum előtt. De mára már csak arra gondolok, ahogy megsétáltattam tegnap a Mama ametisztfülbevalóját a nagy ünneplésre. A fülbevalók kiling-kalang, ünnepeltek, ahogy benyaltam az 500R dizájnú tortából a megérdemelt szeletemet.
Hú, de fáradt vagyok, egy fellépést se kérek december 19-ig. Vagy miféle. Inkább nem nézek a naptárba ilyen előre.
Eszembe jutott a halotti zsolozsma és Huebner, aki egy teljesen más zsoltárrendet firkantott volt egy valami teljesen más könyv belső táblájára. Igen, véletlenül vettem észre, és nem nagyon kommentáltam a disziben, de most eszembe jutott, hogy vajon miért van az a sorrend odafirkantva? És a jóbarátjáról is írt, ő volt Christophorus Winckler, egy másik szerzetes, aki 1595-ben már halott volt. Milyen rendes tőle, hogy megemlítette ott, azon a másik oldalon, biztosan hiányzott neki, ott valahol ötszáz éve.
Vajon ki fogja, mikor megtalálni, ha egyáltalán, hogy nekem kik hiányoznak egész évben, és hogy nem csak ma?...

2017. május 18., csütörtök

Erős vár



...a mi Istenünk. Kicsit nehezemre esett elhinni, hogy még mindig Szerbiában vagyok. Kicsit mégis kimozdultam NLM-ból. Kicsit kitakarítottam az udvarunkat. Kicsit más lehetek.





2017. április 10., hétfő

Zentai Máté passió

Darabkák tegnapról:
  • NLM notabilitásai dugig tömték a templomot, hogy a plébi is örüljön. Minden bizonnyal a polgármester titkárnőjének a tízéves lánya vitte a prímet, miniszoknyában és ciklámenre kent szájjal. DE: hősiesen végigülték a teljes misét.
  • "Sokkoló? Á, dehogy, sőt! lehetett volna akár máshol, még többet is sikoltozni a darabban."
  • "Mitől lepődtem volna meg? Csőcseléknek csúnya zene való a szájába."
Kicsinykét hosszúra sikeredett ez a tegnapi vasárnap, de még életben vagyok, sőt mi több, szegény szereplőim is, ezek szerint projekt túlélve. Huhh.

2017. március 19., vasárnap

Fél hónap képekben

Március 8. Legnagyobb csőrikém igencsak elfelé kívánkozik.
Máté passió. Bevégeztetett. Kész lett az egész, a végére én is úgy éreztem magam, mint ahogy a cetli ökörködi. (Vagy elbukjuk Virágvasárnap az egészet, vagy nem. Ez itt a kérdés.)
Itt egy darab belőle, látszik mennyire jó a konzerv dallam, csak kell melléje új körítés, és máris kész az új zene.
 Passus diabolicus. Mondom én, konzerv vagyok.
 Kis modális flanc abba a kromatikába.
Az a nagy büdös helyzet, hogy napokig még a számítógépet se nyitottam ki, takarítás-főzés-mosás alapfokozat alatti békaseggén szunyókált, de élünk. Persze, világos, miért nem találni zeneszerzőnőket az elmúlt évszázadok alatt, csak el-elvétve egyet-kettőt. Votes for women, mit is ne mondjak. Ma éjjel - végre - aludtam már egy rendesebbet, nagyon rámfért.