Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NLM. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NLM. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 9., kedd

Négy év után

Ó!... Tanárnő?!....

Ez Kőbánya-Kispesten volt a metrómegállóban. Aztán beültünk egy szerelvénybe és a Kálvin térig végig rotyogtunk, természetesen letegeződtem a leányzóval, és mondanom se kell, hogy nagyon élveztük mindketten a helyzetet. 

2022 a Nagy Lapos Mezőváros éve volt nagyjából, még csak tavasszal kezdett kandikálni az életembe a Stájri Főváros várva-várt "rendes" állása, legalábbis hogy lesz. Hú, mindez most látszik, hogy milyen rég volt! az öt hónapból, amit a gimiben tanítottam, a végzősök egyet kiloptak, mondván, érettségi lesz, két hetet elvitt a koronavírus, az oktatás fele online és maszkban volt, másik fele maradt csak, amit érdemben is ki lehetett használni. Nem is azt tanítottam nekik, amit a tanterv előírt, vagyishát...izé... én aazt, de megbuheráltam kicsit. Eközben én is sokat csiszoltam magamat, igyekeztem érzékkel döngetni azt az alattomos, lassan sistergő pedagógusgongot, tőlük is meg magamtól is tanultam egy adagot, sö melléje csináltam magamnak egy szaki gyorstalpalót az elmúlt száz év szerb zenetörténetéből, ami még nemzeti. Hm, de már mégse? Úgy a századforduló (értsd: 19-20.) környékén iszonyúan begyorsulnak az események, irányzatok, tendenciák, egy igazi juxtapunée zajlik, és valójában recsegve, de beindul a globális (modern) zenetöri vaskos gépezete, ahol nemzetek zenéi folynak össze s időnként ki-kitüremkednek az igazán fantasztikus, úttörő alkotások, amelyek több rétegbe vannak beágyazva. Szóval rém izgi az egész. Közben betoppant Belgrád is, mint kulturális hely, és egy koncertem is volt ott, gregoriánnal és barokk hegedűvel, szóval kezdtek kicsit másképpen alakulni a dolgok, nyáron még nagyon csóró körülmények között, de Athénba mentem egy kemény konfira.

A leányzó most éppen egy egyetemen van, még lehúz egy évet, remélhetőleg sikerül neki a diplomázás meg dolgozik közben valahol. Búcsúzáskor azt mondta, nagyon élvezte anno az én óráimat, igazából az enyémeket élvezte az legjobban. Kell-e ennél több, hogy egyből jó napod legyen?

2026. március 10., kedd

A Nagy Lapos Mezőváros tavasza és A Kert

Akkora vastag por volt az autón, hogy alig ismertem fel Szegeden a tegnap. Megjött a tavasz az őspannon sivatagunkba. Fújja a szél a port, de hejj. Rágni is lehet, csak ki kell nyitani a szád hozzá.

Hát, estére csak hazaértem, a stájri fővárosból a nagy laposba. Ide né, a nagy kuplerájba.

HÉÉÉ! Tavasz van! :-)) 

Főszereplőnk: A KERT.

Reggel szedtem a kert mindenféle szegleteiből citromfüvet, mentát és csihányt. Ebből fabrikáltam egy valóban zöld színű teát. Ez még sokáig tartó meló, mert még csak most bújnak az első fejecskék.

Reggelire húztam zöld hagymát és tyúkhúrt a kert közepéből. Az legalább kompakt ügy, lusta kertész öröme tavasszal.

Délutánra megérkezett egy háromtagú brigád, hogy összelapátolja és elszállítsa a kert végibe lezúdított törmeléket. Tudjátok, az mind ama fürdőkád alatt és felett vala, amelyik jelenleg a kertben vár. :-D Ott a kapu mellett éktelenkedett két veder még régről, tele téglatörmelékkel. Hát csak nem fogják csúfítani a kertet? Azt is felpakoltam melléje. Juhhéj!

Még hátravan valami száraz ágak ide-oda cúgolása, hogy nehogy azt higgye valaki, a Mosó masa mosodáját olvassa (minnyá bekeverek  még valami csőrikeszlenget, na utty).

Tavasz van, hejjjj! Ma megmostam az autót egy vízágyúval. Majdnem elrepültem tőle. Mivel én télen nem szoktam zsírba takarózni, ideje nekiállnom a kerti wellness programnak, hogy rendesen megálljak a lábamon. Legalábbis a kötetszerkesztés mellé... Basszus, hogy tudok én vajon egy hét alatt 10 írást kigyomlálni? Vajon melyik egyszerűbb, kipucolni a kertet vagy előkészíteni a tördelőnek az anyagot?

2026. január 12., hétfő

Jégcsákány-fíling

Mostanra kiment a masszázs a hátamból - szerencsére. A tagi úgy bedolgozta az izmaimba a lázat vajmi, hogy 3 napig jojóztam tőle.

Bár lehet, hogy az úttakarítás is besegített a kimasszírozóba? igazán nem jellemző telünk van, pechünkre meg akkor lett ilyen jég az útra, mikor éppen a másik országban teleltünk.

Fazit: Kaktusz ma eltörte a gereblye nyelét, én pedig a lapátét próbáltam volna végre kiszedni, mert közben elgörbült. Nesze jégcsákányolás a kapu előtt! kb. egy óra hosszát vertük. Itt olyan kezdetleges és elmaradt a téli úttakarítás, mint gyerekkoromban, úgy 40 évvel ezelőtt, az akkori szoci szülőföldemen. Még mindig emlékszem, amikor az 1-es busz bevette volt azt a halálkanyart a domb alján - a sofőrök akkor profin tudtak közlekedni, az ádáz körülmények ellenére. Szervókormány és ABS nélkül, minden mellé.

A nagy laposban?? Kész katasztrófa. Az emberek mintha azt várnák, mikor olvad fel magától! A kommunális vállalat igazgatója lenyúlt valami 50 ezernyi eurót egy új személygépkocsira, de se útszórás, se úttakarítás nem korszerűsödött azóta, hogy ideköltöztünk. Lényeg a saját kényelme, miközben az utakon és járdákon vastagon áll a jég, az emberek esnek, mint a nagykabát. Biciklivel, vagy anélkül!

Asszem, jót tett a méreg a hátamnak: a mai lapátolás bónusza! Szépen tudom forgatni a nyakam, csigolyameszesedés ide vagy oda.

2025. december 28., vasárnap

A lehetőségek országa (höö)

Volt egy 2011. Akkor jártam itt először, megnéztem, mit vettünk mi 2008-ban. Ez egy igen hülye helyzet volt kéremszépen, a házat két és fél évvel azelőtt vettük, akkor a lebonyolítósdit Kaktusz intézte, nem láttam még a dolgot, csak képeken. Micsoda zsákbamacska.

Szóval 2011. Emlékszem, tél volt, kicsi csőrikének egy cuki fehér bojtos sapkája volt, a gyerek sapkában (is) roppant dekoratív volt. Elfogult vagy nem elfogult anyás öntudattal igazolom, a későbbi csőrikékre szintúgy igaz volt, minden sapka jól állt nekik, de ekkor még csak egy volt meg a háromból, kemény másfél éves, a legokosabb baba, akit láttam és már a babakocsiban sem mertem becézni, pedig gyönyörű baba volt. Naszóval, felvittük a csemetét a csigalépcsőre és kinéztünk hátul a szomszéd felé. Más volt még az nagyon, az a kikukucska! Először is a felső szint egy befejezetlen terasz volt, a naplementés oldal teljességében látszott, gyönyörű volt: látszott a Szent Ferenc templom tornya is, előtte a gazdaságok... az egésznek volt egy olyan fílingje, mintha megállt volna az idő, a telepes történelem népi vallásossága szortyogott a sárból, felette a szalmabálák, az egész egy nyugtató, alkotásra indító érzést adott, ad absurdum. Mi akkor még Stájriában éltünk családilag, szóval bácskai telepítések Bécsből, rittyentett történelem az ezeréves maszlag helyett, mittudomén. Jólesett, hogy csak elnézek a torony irányába, nincs arrafelé ember, nem is akar tőlem senki semmit, nekem ez szimpatikus. Kicsi csőrike szintén elnézett velem együtt, láttam rajta, igen egy húron pendülünk mi ketten.

Egy renoválós 2012 nyár, Kaktusszal félig-meddig itt laktunk, kb. másfél hónapon át néztük, miket csinálnak a mesterek, kicsi csőrike ezalatt a mamiéknál nyaralt NLM másik felében.

Aztán 2013-ban, már két csőrikével és egy teherautónyi cuccal ideköltöztünk: a lehetőségek országába! Nem kell csodálkozni, mert mi mindig is így éltünk: Ad absurdum! A nagyobbik csőrike remekül elvolt a hulladékokban, haragudott is, mikor lebontottuk az elődünk pajtáit, a góréját meg minden rémes épületet, amit nézni is rossz volt, nemhogy megtartani, márvánnyal vagy anélkül. A befejezetlen terasz helyett lépcsőház lett, tetőt kapott, a kilátás sajnos elment a fenébe, mert a nyugati falra a szomszéd miatt, aki ott kapál, csucsu ablak, a délire pedig az egyik libilábi épületből mentettük át az ablakokat (rohadtul rondák voltak azok, de éppen elfogyott a pénz, Pech ghabt). 

2016-ban megszületett a harmadik csőrike, ad absurdum még mindig a lehetőségek országában éltük ezt meg, az ösztöndíjaimból építkeztünk, renováltunk, több-kevesebb sikerrel; 2020-ban megkaptam az állampolgárságot, a kovid vad időszakát hét hétig egy kicsi paradicsomba zárva vészeltük át, nem sokat foglalkoztunk mi a kinti világgal, mind mezítláb jártunk a kertben, nem is voltak betegek a csőrikéim, úgy csodálkoztam pedig, egy évig még egy takonykórt se kaptak, amit az óvodában-iskolában szokás felszedni. Egy-két kovid azért belegyintett hozzánk, valamivel később, de ezek már az enyhébb verziók voltak. A lehetőségek országában eközben lassan kezdtek csattogni az agyarak, s hiába volt minden igyekezet, egyre jobban kezdett látszani a felhizlalt diktatúra kövér segge, minden nadrág szűknek bizonyult, gusztustalanul feszült A Dög idomain. A hosszú tehervonatok Jugovich történeteit juttatták eszembe, tudjátok ugye, az egyik vagonban ott lapul az összes cucc, a konvoj valódi értelme, s én a lehetőségek országában rájöttem, hogy csak nem tudom elhessegtetni a gondolatot. Ha teregetek az új teraszról, mind ezt látom az északi oldalon, ahajt a nádason túl megy a drog útja, tiszamenti sallárom.

Tizenöt évig koptatta Kaktusz a nadrágokat az orgonapadon, hogy legyen belőle katedrás professzor - a lehetőségek országában, persze. Aztán leesett az újvidéki előtető, az agyaras dögök és maffiózók országában pedig egyszercsak megszólaltak az emberek!! Kész, nem hallgatnak már többet! ekkortól kezdve az egyetemisták, tanárjaikkal együtt bekerültek a persona non grata-gettóba. Ez is a lehetőségek országa!!! (csak kérdés, hogy kinek?!) A gettósításból valahogy kimászva, a professzorok farkukat behúzva hónapok után visszatérnek a sohamárnemrendes kerékvágásba. Legalábbis ez az egyik terv.

Mindeközben Legnagyobb csőrike 16 és fél éves lett. Nagyobb fél fejjel nálam (na ez nem nehéz), két mérettel nagyobb ruhát és három mérettel nagyobb cipőt hord. De az a tekintet még mindig megvan neki, amit tizenannyi éve, másfél éves korában láttam rajta, ahogy együtt néztünk a templom tornya irányába a naplementébe. Ez a gyerek itt érzi magát otthon. (Na persze, meglehet, hogy lesz neki más otthona is, ki tudja, hány és hol? elvégre már a 21. század első negyedét is kipipálhatjuk. A most az most van.)

Ez a gyerek a jelenben él és nem viccel. Nem várja meg, hogy a jövőjét a nagy agyarak elkezdjék rágni, miközben hozzá dörgölőznek: berúgja hamar azoknak a pofáját, akik őt így környékezik, már most. Egyáltalán nem úgy néz ki, mintha csomagolna, hogy máshová költözzön. Tehát ma elmentünk együtt, aláírtuk az egyetemisták által Nagy Lapos Mezővárosba hozott kérelmet az előhozott helyhatósági választásokhoz - hát pehehersze, hogy ezt igyekezett gondosan titokban tartani a hivatalos seggnyaló média.... mondom én, manapság hülyének nézni az embereket, hogy ekkora faluban nem kerülné meg a dolog a hírét! :-D :-D :-D

A lehetőségek országa. Hátha, tényleg! ad absurdum.

 

2025. október 20., hétfő

Örvényben

Na most indul aztán a haddelhadd, úgy decemberig. Holnaputánig még itthon - most majdnem egy hétig voltam itthon, ez már nagy szám - aztán csütörtöktől uccuneki. StF meló, vasárnap vezénylés, hétfőn visszakutyagolni, szerdán reggel korán irány Prága, majd 3 után Brünn, ismét 3 napig. Két különböző izé, de legalább mindkettő angolul lesz, az elsőn csak belejövök valamennyire, hogy használható legyek. Hazaesni, kikalapáltatni a fogaimat esment, oszt vissza StF-be, meló, próba a színisekkel a dómban (switch on German), vissza NLM (addigra itt egy másik évszak lesz), történészek konfija Pesten (magyarul! hejj), fel a buszra, sváb konfi Németországban (tójcs). Aszongya a határidős napló nov. 23-ra, hogy "Totensonntag". Az, az, ki a belét neki, hogy ne sántuljon... ennél találóbbat nem is tudnék mondani az őszi maratonra, minnyá szétröhögöm magam (kínomban, naná). De itt nincs vége, 3 nap után megint StF, tanítás, fingatós vitrinkoncert a színisekkel együtt, ugye, vissza haza, 2 nap múlva uccu megint meló, vezénylés, aztán még kétszer uccu decemberben, már nem is mondom. Jókat fogok aludni a buszban, vonaton sötöbö.... Nade. Januárban, ha minden igaz, 20-áig szabadságra megyek. Hajrá!!

2025. április 12., szombat

Tanári jó példa, nyehh

Hétfő-kedden Temesváron kutattam a bukaresti diákommal, aki StF-ban ül jelenleg Erasmusszal. Előtte-utána igazi bolondokháza volt, ő is kapott belőle kicsikét és az a nagy helyzet, hogy otthon helyzet van, Kaktusz január óta feszt valami betegségben ül nyakig, az egyetemén szintén helyzet, szóval mikor felcaplattam a 20 éves orgonabuzi diákommal a szobámba, hogy bemutassam a 150 éves kéziratos kántorkönyvciklust, amit jobb híján a saját cellámban, a a vitrines bikfaszekrényemben tartok.... hát akkor valódi rutinnal lökdöstem félre a félpár (tiszta!) zoknikat a katalogizálásra váró kb. 200 énekeskönyv tetejéről, mondván:

"Tudja, D-nul Student, az a helyzet, hogy nálunk helyzet van, úgyhogy vagy kutatunk, egyházzenélünk élesben és hasonlókon dolgozunk, vagy háztartást vezetünk. Szóval csak hogy tudja, magára is ez vár, ne idegeskedjen rajta, látja, én se fogom magát hazugsággal tömni, hogy egy kalappal mindet lehetséges. De élnünk kell, nem?"

Ne még mennyire. Kapott este egy kápolnát hárommanuálos gyakorlóorgonával, és egy flamand csembalóval aludt egy szobában. Ahajt a nádasban. Teljesen el volt szállva.

Érjen már véget ez a tanév. GRRRRR......... Főleg a májusom! Szeretnék kertészkedni és kitakarítani azt a kócerájt, amiben élünk. Két hete próbálom megvetni az ágyamat, de reménytelen még a terve is. Nem vagyok én hétfejű sárkány. De jó lenne néha beosztani a fejeimet.

 

2025. március 31., hétfő

Midlájf, Z és a tanítás

Időnként belefutok valami világrengető cikkbe, hogyaszongya, X generáció szorongásai, midlájf többlet teher, menopauzás kálvária meg ilyenek. Legjobbak az ezekre adott receptek!! Ha ha.

Ezt spékeld meg szép hazánkban uralkodó helyzettel, benne a főszereplővé avanzsált Z generációval. Akik ugye eddig csak ültek a nagy seholban, most pedig felforgatják a világot. Az ádáz egyetemisták, akik nem akarnak tanulni! Akik csak zavarognak, ó, bár visszamenne minden a normális kerékvágásba!

Na, itt a bökkenő, kérem szépen, hogy mi is a normális kerékvágás? Ki és mit akar lenyomni a torkomon, normális gyanánt? Vagy kinek is a milyenféle elvárásának kellene megfelelni??? Ki vagy mi csinálta azt a kerékvágást, egyáltalán miért és hogyan, és nem kellene már megnézni, minden rendben van-e azzal a nyommal, itt ne, 2025-ben? A 21. századnak lement már egy negyede, az ég szerelmére. Melyikben is élünk mi?

Utánaszámoltam: 28 éve vagyok pedagógus. Bár ebből csupán öt évet tanítottam állami iskolában, három és fél évestől a majdnem 90-ig minden korosztállyal dolgoztam már. Volt itt már minden: csoportos, egyéni, frontális, alternatív stb. oktatás, az utóbbi időben spontán alakítom a módszereimet, élesben improvizálok attól függően, hogy éppen kit oktatok mire. Oda jutottam, hogy lassan a vasszeget is meg lehet tanítani jól intonálni, énekelni, nemhogy embereket. A "normális"-nak a hátat fordításom még Szentgyörgyön elkezdődött: kiakasztott anno egy-két dolog a tanáriban, egyik volt az állandó szeptemberi betonizált téma (zakuszka-, uborka-, stb. receptek), másik a diákok hülyézése, most több nem jut eszembe, ja és a kocsmában sem lehetett a kollégákkal olyasmiről beszélni, ami engem érdekelt, tisztelet a kivételnek.

Mindenki olyan ügyes és tökéletes volt pedig, hiszen ezt is sulykolta az intézmény: Csőrike, nem vagy te hülye, de na, nézz körül, utána magadba, légy szíves. Tudod, éppen van katedrád, de nem vagy te főszakos, érted. Majd ezután beszélgetünk. Ebben a hangulatban az ember inkább lefagy, főként ha alig 20 éves.

Volt egy-két alkalom, amikor annyira megaláztak, hogy még most is eszembe jut, aztán fogtam én a sátorfámat és leléptem. Eltelt egy-két év, míg fel is fogtam ott legbelül, hogy nemhogy középszerű nem vagyok a szakmámban, de egy-két dologban bizony sokkal magasabb szinten vagyok, mint az átlag. Valahogy az első egyetemen és abban az egész közegben arra ment ki a játék, hogy kapjál te képzést, de nehogy igen elbízd magad, netán 10 év múlva kitúrd a friss kollégát az egyetemről! Érdekes, hogy az agyammal már rég tudtam, hogy mi az ábra, mégis évekbe telt, míg a szakmai önértékelésemet a lelkemmel is meg tudtam érteni, elfogadtatni magamat, desőt, még élvezni is azt, ami vagyok! Hogy a saját személyiségemmel és az egyesek számára fura lelkiségemmel időnként a gödörből meg tudjam újítani magam, kívül-belül. És nem vagyok sem szuperanyu, sem szupernő, sem szuperfej a színpadon, a templomban, a konferencián vagy a kötetben, de én vagyok, ÉN. Van nekem egy naagy szám, ó igen, nem is tagadom. De az is én vagyok, aki kíváncsi és alázatos, és én így szeretek tanulni és addig nem is érdekel semmilyen midlájf, leszarom ezt itt csukorékban. A tanítás mindig a munkám egyik fontos része volt, de nem érdekel semmilyen tanítás, ha mellette nem tudok tanulni is. Nagyon izgalmas a munkafolyamat, amikor kinyílok minden csatornámmal és tanulhatok a diákomtól, a csoportomtól, az oktopuszos kollégáktól, a több szálon hozzám kapcsolódó lelkiségi tagoktól. Tanárként talán a legtöbbet az óvodásoktól tanultam, ez egy önzetlenül ajándékozott luxustükör volt részükről, hát, elég nagy hasznot húztam belőle, főleg a saját lelkemnek. És nagyon hálás vagyok, hogy ezelőtt 3 évvel taníthattam helyettesítő tanárként egy kicsit a Z generációt. Most, amikor a körülöttem levő kövületek méltatlankodóan hápognak bele a szűk világukba, kaján vigyorral nyugtázom, hogy legnagyobb Csőrikém, aki a volt diákjaimmal jár együtt, teljesen kivirulva, globális polgárként igenis feltalálja magát a Z-ben, desőt még nekem is cseppent egy-két morzsát az új ismereteiből és tetszik neki, hogy nincs egyedül, amikor eltalálja a fején a szöget. Ennél jobb alkalmat nem is látok arra, hogy ismét tanulhassak, ugráljak, mint Bicskuj a kerekerdőben (pumpáááálj!), és már rég nem érdekel, hogy ki mit szól a piacon hozzá. De most már nem fogom eltörni a csigolyám, mint a Tankcsapda koncerten anno.

Majd csak felfogja egyszer ez a világ, hogy a 21. századi oktatás nem a 20. század őskövületeinek való. Annak a generációnak már egyszer s mindenkorra meszeltek! Én viszont továbbra is vigyorgok: tegnap Csőrikémmel letöltöttük a Mandylion albumot a mobilomra, hogy tudjam hallgatni az úton, mikor nem lesz netem. Tanulok én, hejj! Különben a siker proaktív, mondta volt az exem még harminc évvel ezelőtt. Adok én ennek a világnak, nesze midlájf!!! :-D

2025. március 2., vasárnap

Terminátor-hírek a nádasból, NLM módra

Történelmi pillanat érkezett az alsó szintre. Szétverték a sarkot, de teljesen. A tűzhely és a mosogató helyet cseréltek, lett egy talicskányi törmelék, rossz és lyukas csövek, közben lett vésés a plafonba is, van mindenütt világítótest és kapcsoló is ott, ahol bemegy az ember abba a hosszú tolltartóba. A konyhaszekrényt leszereltem a mosogató feletti falról, a háta szét is rohadt a penésztől. Épp ideje volt.

Legkisebb csőrikét átköltöztettem a legnagyobbhoz a rattattata idejére, fantasztikus eredmény hogy egy hét alatt végeztek és csak 2 napig nem volt mosógépünk, vécénk és mosogatónk (felváltva, no). Kezdek optimista lenni. Ha az ország képes rá, akkor én is. Végtére csak alig 12 évem van lenyomva a budiba, másnak meg évtizedek estek a pöcegödörbe.

Az eddigi mestereket száműztük a .....-ba és most már csak azzal dolgoztatunk, akinek tényleg az a szakmája. A villanyszerelő, aki lézeres derékszöges síkmérővel anno kápolnát szerelt Iron Maidennel, na ezután csak az fog villanyt szerelni nálunk. Otthagyott mindenkit a gyárban, mindenki vele akarta volna csináltatni azt, amihez amúgy senki nem értett (mind villanyszerelők, ember...). Kétméteres, röhögve eléri a plafonról lelógó dolgokat, de szokott maga után sepergetni is. Félig szerb és félig magyar, cirillben írja a magyar sms-t, sült hülye, amúgy jár ki ő is tüntetni. A vízszerelő szintén kétméteres, kicsit csámpásan jár a sasorrával és alig van foga. Ő már nyugdíjas, de még mindig az egyetlen igazi vízszerelő az egész NLM-ban, a másik tatával sűrű anyázás közepette rattatatázik (dicséri az eddigi kontár munkákat nálunk, no). Sőt, egyszer még a padlóba is lefúrt, mi több, ásott egy gödröt a ház tövébe, kicserélte még a bejövő vizet és a kanalizációs kimenetelt is és hozott egy még nagyobb eszközt. Mint a Terminátorban, egyszer csak megérkezik egy nehéz fegyverrel egy nagy dobozban s az ajtóban aszongya:

"Na Deda*, szerelje össze ezt a hegedűt!" 

"Lássa-e, Csőrike?! Na, tudja-e, mi ez? Ez megmondom, mi: TAKONY!!!" (a többit inkább cenzúrázom. Mondtam Kaktusznak, majd végez engesztelő imát a sok káromlásért, mittudomén, a lényeg, hogy ezek csinálják meg jól.)

Kicsit kidöglöttem a napi 2-3 óra takarításban utánuk, de muszáj volt mindig, ilyen az ha építkezésben él a az ember.

A fűtőházban találtam egy csomó csempét, szerencsére van tartalék abból, amit már nem lehet kapni. Vicces, ha valaki leül a vécére, a mosogatónál rálátsz a fejére. Remélem, nem fog ez sokáig tartani. Egyelőre sehol nem folyik, sem a víz, se a kanalizáció nem bugyog. 

Négy lyuk volt, csupán!... az elsőt még ezelőtt néhány hónappal megtökölte az öreg, egy hétig pedig itt szarakodtak dedával, a bontással és a másik kettő szarással... hát, eredetileg kettő lett volna, de csak gyanús volt és addig bontottak, míg végre előkerült a harmadik - takony - illesztés. Minden nap megnézem többször is. Ezt az elégtételt! nem folyik.


* deda szerbül tatát jelent, ami azért vicces, mert szerintem egykorúak lehetnek

2024. november 5., kedd

Nyavalya-dominó

Csőrike nagyon nem úgy tervezi, hogy nyafogóposztokat posztoljon, az árgyílusát neki.

De tény és való: Minél több ideig nem írok ide, annál több nyafognivaló tolul a világba, szóval már azért is jobb lesz ide írogatni, hogy kisebb adagok nyomuljanak egyszerre ki a csőrömből.

NLM-mozaikok (GRRRbe hajló): 

  • perverz olasz szomszédunk most már nem gatyátlankodik, hanem óriás hordóban szemetet éget, így ingyen füstöli a frissen kiterített holmimat
  • tömegszerencsétlenség a székesünkben, még mindig gyászol mindenki (tavaly decemberre esett a bentlakásos hasonló eset, egyszer évente is sok!)
  • nem lehet Márton-napi libamenüt rendelni sehol, épp csak a Laternefest ne ússzon el vele együtt, mint a tavaly
  • lejárt az idei konfi, amit saját szőrünkre-bőrünkre szerveztünk Kaktusszal, agyő, never ever again 
  • ráment az egészségem a dologra, begyulladt valami jobboldalt, ami rossz esetben nembelegondolnimi, legjobb esetben pedig a bölcsességfogam lesz, csak éppen nem lesz mikor és hol kiműteni még két hétig!!

StF-mozaikok (hasonló a rendszer)

  • kollégánk, aki nem egyházzenész, aláásta egy közös projekttel a tanszakunk hírnevét, ráadásul rárakta a nevemet is egy plakátra, aminek a szövegéhez semmi közöm bmeg, egyik oldalon az egyházzenébe belenyomott reklámanyag ordít, másik oldalon Krisztus csapkod az ostorral, az idióta meg egyiket se akarja meghallani
  • szűk két hét múlva már megint a dómban énekelünk, loco, same band, na de erre legalább én varrom azt a gombot, ami nekem tetszik
  • holnapután indulok konferenciára Németországba, az előadásom két darabban lóg, a második még meg sincs írva, mivel ma is a munkahelyi nyavalyákkal voltam elfoglalva, na meg ez a fránya vándorló fájdalom, fene tudja, mit akar még velem a napokban

.....

tyű, az iskoláját. Megfekszi ez akárkinek a hasát, ez a dominó.

Reméljük a legjobbakat....

2024. július 11., csütörtök

Rohadt negyvenes

Pettyes spagettipántos vászonruhában izzadok, mint valami Rozika... szerencsére ez az otthonka nem olyan igazi plasztik otthonka, hanem egy könnyű vászonyka. A számítógépen csak 38 fok "van", de kint az árnyékban 40. VAN, igazból, nem robotból. Nem digitális, hanem felfelé kúszós kinti hőmérő mutatja! Pedig az udvaron fű van, két diófa és még mennyi más zöldség....

Micsoda egy nap van ma.

Mostanra lejárt mind a két temetés ott, ahol születtem. Évekig semmi nincs, de valahogy úgy alakult, hogy két haláleset is volt a héten, és mindkét temetés mára esett. A fene esett volna belé, egyikre se akarnék menni, nem csak azért, mert én most fizikailag se tudnék, hanem egyáltalán. Az első keresztapám, aki elvileg idős volt és beteg. A második pedig a volt osztálytársam, ő az első a sorunkban, máris, ez aztán borzasztó. A legkisebb gyereke egy évvel kisebb, mint a miénk. :-(

Leadtam a projektet. Ha tudnék úszni, ma fejest ugornék a Tiszába, mint a kedves családom úgy estefelé.

És élni kell tovább, és ilyenkor semmit nem akarok már. Legalább ettől az agyamat zsigerelő tudománygyártástól megszabadultam. Elbírálás csak ősszel, úgyhogy ma még pihenek (talán a pincében, ha lenne), aztán holnaptól jöhet a kötetkorrektúra (milyen szépen türelmesen lapítanak ezek a munkák, egymás feje tetején...)

Le fog járni a mai nap is.

2024. június 18., kedd

Csőrepedés

Egyik itt van, egész konkrétan a nagy laposban, május eleje óta de facto le van zárva a vizünk abban a házban, ahol élünk, az udvarról hordjuk be vedrekkel a vizet főzni és mosogatni, és a panzióban lehet tusolni és oda ciheltük át a mosógépet, amelyik az egyetlen lehúzható WC-vel verekszik a helyért, úgyhogy el lehet képzelni, mikor valamelyikünk éppen nem tudja, elfelejtette stb. visszabuherálni a működő mosógép kifolyóját vécézés után...

A másik csőrepedés StF-ban van. Szóval két év meló után vége a nyugodt világnak: kettő pályázik, hogy tanszékvezető legyen, egy olyan intézményben, ahol törvényben áll, hogy a rektor egy diktátor. Ha szeptember elejéig nem egyeznek meg, hogy melyik legyen, kiveszik az irányítást a kezünkből. Így kiskorúsít minket a rektor, aki majd delegál valaki abszolút mellékszálat az abszolút töketlennek bizonyult tanszékre. Remélem, júliusban már nem lesznek online gyűlések, amiken eddig stílusosan outdoor vettem részt, a tuják voltak az igazi háttér, miközben a kollégák valami uncsi szobákban ültek, uncsi szekrények és üres falak előtt. (A napi vedres mizériánkat kispóroltam a háttérből.)

Ma jön egy vízszerelő teljes felszereléssel, aki remélem, hogy tegnap jól diagnosztizálta be a dolgot. Terv szerint délelőtt már kezdi és addig veri a felső fürdőszobát (széjjel!), amíg leér a szelepig. Az biztosan beteg, kérdés hogy még mi más. Szóval DRUKK!!

2023. október 23., hétfő

Állattartásom

A nemtomhányfejű sárkányt legalább papíron meg kéne kísérelnem egészben látni, esetleg a fejei mellé valamiféle biztató dátumokat fabrikálni, hogy mikor esedékes a lenyisszantásuk. Mintha egyre több feje lenne, nemtom mikor lettek?!

A szomszédnak persze sokkal egyszerűbb a dolga. Szombat reggel levágta a nagy disznót (én spéci még mindig bele vagyok betegedve, a disznótartásába általában véve és ezek a legyilkok, hát komolyan, nem nekem valók), most hullacsend van. Az utóbbi időben azért nem volt semmi, a disznó egyre nagyobb lett, aztán naponta 3x rátört az  éhség... olyankor azt gondoltam, mindjárt érkezik át hozzánk, miután kidöntötte a pajtáját, utána a téglakerítést is, mint valami El Toro.

Biztosan velem van a baj, én nem bírom ezt az életformát. Fáradt vagyok, kolostor kellene most, de még ki kell húznom egy darabig.

Ide azt a listát.

2023. június 5., hétfő

Egy fent, egy lent

Csőrike esment hazament, nyugtáztam. Nem értettem a buszon, hogy a fenében fújta ki a szél az ajkam, szen nincsen fagy júniusban?!

Nos, a napszúrást megúsztam, de szerintem leégett az ajkam. Sacc egy hete már, hogy tíz év után visszapofázott az aranyerem. Ez mellé tényleg tökéletes a kontraszt, egy fent, egy lent, príma. Röhögés nélkül viszont mégse úsztam meg: a drogériában egy "Klosterfrau" kenőcsöt vettem, azt vittem fel a hegyre, az anyácákhoz. Mit mondjak, a német minőség nem innét a nádasból való, egyből normális hangulatom lett a napok óta tartó vinnyogás helyett. Az ember magán röhög a legjobban, nézik a becsületes polgárok ám.

Szóval, vissza a nádasba. Jó lesz egyet vízszintesben aludni, egészen 5.00-ig, mivel középső Csőrike este nem találta meg az ébresztőjét és hogy ne hisztizzen tovább (igen, plííz NE csinálja tovább!), megígértem neki, hogy igenis, becsszó meg minden, én ebben a horribilis időpontban fel fogom őtet költeni.

Jaj énnékem, egy fent, egy lent, plusz hajnali ébresztő funkció.

2023. május 30., kedd

Bérmálási fotó(k)

A fészen szembejöttek velem a bérmálkozó csemeték képei. Nem kerestem őket, kaptam a fejembe, minek is kell nekem féjszbukk (igen, nekem spéci teljesen egyébre, de kell). Potyogtak az ex osztálytársak képei, akik csőrikémet éveken át piszkálták. Szépen kifenve, kikenve, templom előtt, a ház udvarában, egyenként, mamával-tatával, unokatesókkal, kutyával és macskával, igény szerint. N.B. teljes rókonyság bégyúródva a templomba, de közben a kedves bérmálkozót az egyik plébániától tanácsolták a másikig, míg valaki aszonta, gyere, na, végülis neked is lehetne alázatosabban viselkedned s úgy egyáltalán, mennél te a büdös francba, de hát a falu szája, elég baj az nekünk, nesze, legyél te is bérmálkozó, elférsz itt a többi között.

Csőrikém utál fényképezkedni, egyre nagyobb kínnal áll be a különböző, helyben verbuvált, fotózkodni vágyó NLM-csoportokba. Én bizony nem erőltetem, legyen az a falu legnagyobb rökönyödésére. Eszembe jutnak azok a megboldogult fekete-fehér családi képeink... Bár én általában szerettem vigyorogni, tudom, hogy nekem is van olyan képem, naná, 14 éves koromra tutira, hogy hagyjatok békén, hülyék, szálljatok le rólam!!! na jó, nekünk akkoriban tényleg nem volt annyi darab, mint ma, ebben a katt-katt-katt világban, de akkor is. Tíz év ittlakás után úgy gondolom, a Nagy Lapos Mezővárosban valami tabu lehet a fotózkodástól való tartózkodás, az itteni emberekben van valami százéves kényszer, nem tudom mi, de nagyon erős. Nincs kifogás: ha fényképezkedni vagy születésnapra kell menni, nincsen se betegség, se más nyomós ok, punktum.

Szombat este itthon megvolt az, amit Csőrikeleány szeretett volna: család, ünnepi vacsora (füstölt lazac, sajtok, házi majonézes kenőke házi kenyérrel és kerti fűszernövényekből készült pesztóval), torta. Meggyújtottuk a StF-ből hozott bérmálási gyertyát - na, ilyen itt senkinek nem volt, mert az itt nem szokás, de Csőrikeleányom, mivel ő - diplomatikusan fogalmazva - igényesen másmilyen, nagyra értékelte, hogy milyen szép a mintája és onnét való, ahol őtet keresztelték (persze, ezt már elfújva lőttem róla, mert vacsora alatt nem fotózkodtam, hanem hol tálaltam, hol ettem, emberi dolgok):



A szomszédasszony kérdezte másnap, na, valami képet nem tudok mutatni a nagy eseményről? Hát nekem csak akkor esett le, hogy nem csináltunk semmilyen képet, és dehogy hiányzik, desőt, én (is) milyen okésan érzem magam ettől. A saját esküvőmön se volt kattogtatás a mise alatt, oda se kellett, ide meg minek lett volna? A leányzó, ha kérdeznétek, na az egyáltalán nem nyafogott utána! :-)

2022. december 22., csütörtök

Homokóra, csatabárd... rémek vagymi

Már megint egyedül kell mindent megszervezni és megcsinálni, nagyon szép és jó, hogy a házasság intézménye egy vasbeton konstrukció, de az is abból a bunker fajtából. Kibírni persze nekem kell.

Az éjjel addig ugatott ordított a szomszédban egy kutya, amíg szerencsésen felvert álmomból. Jobban mondva ebben az álmomban egyszerre csak a kamasz lányom kezdett el ordítani, de olyan furcsán, ütemesen... aztán rájöttem fél öt tájában, hogy nem ő, hanem egy kutya az, de nem az eddigiek, hanem egy idegen, új állat, a másik szomszédnál. Le voltam izzadva, ahogy a füldugó után nyúltam. Az előzményekhez még hozzátartozik, hogy tegnap este a karácsonyi kavalkádban hajszál híján múlt, hogy nem egy kutyaviadalba pottyantunk, ugyanis alig szálltunk ki a gyerekekkel az autóból, jött egy kóbor kutya, aztán egy másik, de harci pórázon, ordítozás lett, szerintem vér is folyt, sipirc vissza az autóba, aztán meg se álltunk a park másik végén. Bele se gondolok: ha kicsit később szállunk ki és pont ott, lehet, hogy belőlünk is kihasított volna egy darabot az a rettenetes dög (NEM dog). Micsoda kalandok. Legnagyobb csőrikém megjegyezte: mint egy horrorfilmben!.. erre inkább nem kérdezek rá, de biztosan tudja, neki úgyis jobbak az idegei, mint nekem, aki már egy pszichotrillertől rémeket álmodok. Múltkorjában bevallotta, hogy megnézte a Twilight-ot, 18+, és egyáltalán nem rémes. Na jól állunk.

Rémes viszont a következő két napom, egészen vasárnap estig kell produkálnom magamat, különböző szerepekben, és én már most behúznám jól a nyakam, dehát nem lehet. Úgyhogy imádkozom sűrűn, egész nap kicsit, aztán megint kicsit, hogy valahogy kibírjam egyedül ezt a hajszát és jól sikerüljön a nagyja. Ahol a papok táncolnak, kábé, tényleg nem nagyok az igényeim, legyen valami karácsonyuk a gyerkőcöknek, aztán aludjak már végre egy jót, de nem: erre még kell várni, ki tudja, hány napot...

2022. október 15., szombat

Munkával dicsérd a napot vajmi

Jelentem alássan, lejárt az első nap.

Időnként röhejes érzések törtek rám, de igyekeztem nem hangosan felnyeríteni.

Először is, az új munkahely izgalma, HEJJ.

Hát akkor gondoljunk vissza az előző munkahelyemre: ezelőtt fél évvel NLM-ban tényleg fejvesztve rohangáltam a rosszul felcímkézett tantermek között, hogy akkor melyik osztály hol van?!... (és már megint nem megyünk vécére, nem csak tegnap...) A gimi olyasmi, mint a brüsszeli reptér mozgószőnyeg híján, egyszóval görkorcsolya nélkül el van veszve az ember, vécé pedig csak az E tervrajzú monstrum egyik sarkában van. Két hétig kész ideg volt a gimis logisztikám. Háát... a kúglitrugyi is labirintus, egy asszimetrikus, logikátlan, középkori alaprajzú barokk barlang, különbség az, hogy ebben behunyt szemmel is tökéletesen elboldogulok, ha kell (volt eset, hogy bent rekedtem este az ablak nélküli részben és akkor még nem voltak ilyen zöld lámpicsok az ajtók felett, de szerencsésen kimásztam a dupla ajtótokból. Óóó... a szép egyetemista idők!...). 

A nyugimra a magyarázat egyszerű: A Stájri Főváros (StF) kúglitrutyi nevű intézményével "csupáncsak" 19 (tizenkilenc) évvel ezelőtt sikerült megismerkednem. Azóta pedig átéltem az összes átalakulást, de tényleg, hiába élek már kilenc éve a Nagy Lapos Mezővárosban (NLM), a tanszékvezetőváltás, az építkezés, a minimalista bútorok, a világoskékre mázolt Hoforgel, tantermek ide-oda barangoltatása, emberkék migrációja ide-oda, na. Szóval... a rettegett új munkahelyem, haha!... 

Találkoztam lépcsőn dübörögve tegnap kétszer is egy csajjal, aki szerintem azt hiszi, hogy én is orgonamesterire járok vajmi. Hallo! aztán talpalt kifelé, én befelé: Hallo! na klassz. (Szerintem nem nézek ki tanárnak.)

Tegnap máris fülöncsíptem az egyik diákomat, aki meg akart (volna) lógni, mégpedig az egész félévnyi praktikumról, mondván, a múlt félévben már énekelt a dómban, higgyem el, háromszor is! (minden félévben van 3 gyakorlat a dómban. Naivitásom azért nem ilyen szinten van, ha kinézek tanárnak, ha nem). Én erre azt találtam mondani, hát persze hogy minden félévre jut három praktikum! az nagyon dicséretes, ha múlt félévben járt erre, szuper. Ja, csak szólok Önnek, ha a miséken a dómban nem vesz részt, nem kap jegyet (kein Zeugnis). Na, akkor már nem kunyerált tovább, hanem kelletlenül beült az órámra... Aztán nézett nagyot, mikor elkezdtem velük dolgozni az "otthoni" stílusomban, járkálva, gesztikulálva stb. Másfél órán át fingattam, sétáltattam, énekeltettem és tornáztattam őket, láthatóan nem tiltakoztak ellene, hogy ez akkor miféle gregorián, höö :-D Szerencsére jól énekeltek, nem statiszták, mint a kirchenchorban a töltelék. De azért kemény dió lesz, mikrofon nélkül kitölteni a dómot hanggal... basszus, kellenek még ide a segítők. Két pasi már beígérkezett. És lesz egy csajszi, az egyik barátnője, úgyhogy azzal ketten nyomjuk, mi a nők. Hajrá, hajrá. Addig tornázunk, míg kívülről megy a cucc. Amíg ki nem dőlnek mellőlem, slussz. Diktátor-Csőrike! in motion.

A szemiológia kihúzza a tartalék biztosítékomat. De facto újra kell írnom az egész szkriptumot - már megint tankönyvírásnál tartok!!! nekem Sorsom van. Holnap megyek haza NLM-ba és egy hétig nem jövök ide. Ezalatt új szkriptumot gyártok. Miért is kell nekem már megint tananyagon kalapálnom??? A qqqq tanmenetváltozás miatt. Hát hogy a fenébe tanuljak repülőgyártást, ha nem vagyok mérnök, sőt, matek-fizika-kémia-informatika szakot, és sok mást se végeztem, még a repülőgépgyártás előtt?! Na, kb. ez történt azzal, hogy kiszedték a gregorián szeminárium nevű tantárgyat. Ez konkrétan azzal egyenlő, hogy kiestek az alapismeretek: a gregorián zene kialakulása, a gregorián repertoár, a hangjegyírás története, notációtípusok, liturgikus-zenei könyvtípusok, gregorián énekek műfajokra lebontva, modológia... Ez itt csak egy nagyon szűk keresztmetszet, de ezek nélkül szemiológiát tanulni nemcsak hülyeség, hanem egyesen lehetetlen. (Már megint annak a fejével gondolkodom, akinek mindezt el kellene sajátítania ahhoz, hogy továbbléphessen. Csőrike napi agyalása, aki mindörökké diák... jeee.)

Szóval egy olyan tananyagot kell legyártanom, ahová okosan és ügyesen be kell szúrogatni a gregorián alapismereteket is, miközben a szemiológiát is meg kell csinálnunk. Nem lehetetlen, de na. Ügyesen kell lavírozni azokkal a virtuális tektonikus lemezekkel...

De ma még nincs holnap meg főleg holnapután. A ma délutáni énekóra még nem a világ, én pedig lazázós kedvemben vagyok, úgyhogy itt a tegnap estéről a laza vacsora! StF-ban, a zanyámmal így koccantottunk az első munkanap végére! :-))



 


2022. május 14., szombat

Darálónak az alján

A dógok mennek ahogy szoktak... hát mifelénk úgy szoktak, hogy ordítnak és vonszolják magukat. Vagy pedig sziszegve és hörögve (amelyik éppen kényelmesebb az adott helyzetben) galoppoznak elfelé.

Én már nem tudom, milyen bulit kell éppen előkészíteni, mert legszívesebben behúznám a nyakam tövig, de tényleg. Április 8 a legkisebb szülinapja, 23 Kaktuszé (na jó, ezt éppen én akartam, hogy legyen, lett is egy lepcsentett rotty torta helyett, de megettük kanállal, még a padlóról is, vendéget nem hurcoltunk haza, trambulin is kimarada, príma. Pipa!).... oááá.

A májusi elsőáldozás lakadalom letudva, hát komolyan, tényleg kellett a pálinka a tulipános ládából, nem vicc. A királylánynak családi koprodukció révén tökéletes lett az áutfitje, frizurája dettó, a legkisebbnek pedig éppen akkor kellett lebetegedni, dehát vegyük a pozitív oldalát, otthonülős nagynéni legalább kimaradt a templomi tülekedős buliból az ominózus ülőhelyért, amikoris éppen a komáméknak nem maradt a kijelölt padban hely, anyósomék és retyerutyájuk jóvoltából (ennek az egésznek eléggé feketén látom a jövőképét, mert ha ilyen tempóban megy a be- és megroggyanás odaát, a végén az én szakamba szakad mindenki eccő. Amikor éppen nyugdíj nélküli nyugdíjas éveimbe érkezem. Kösz, nem kérek még a gondolatából se most. Brrr.) Curukk vissza a templomba, a diakónus intézi már az új helyeket, szerencsére perfekt dójcs, pipa.

Közben éppen elsőáldozás előtti nap jött ide NLM-ba a marosvásárhelyi színtársulat egy olyan darabbal, amelyiknek a rendezője anyámnak az a másodunokatestvére, akit saccra negyven, vagy legalábbis harminc éve látott utoljára. Azaz színházba mentünk, mindenki (kicsinykét beivott német komám és a beteg otthoni szekció kivételével), oda, ahol pajzán kakasos-kalapos jelmezben járták a lányok a legényest és a fekete démonok táncolták az erotikus álmokat. Merthogy a rendező ex zenetanárnő vala abban a suliban, ahová én jártam (ennek kábé ezer éve, utána átlógott egy kapitalista országba, aztán etnomuzikológiával vagy mi a babám kénnyával foglalkozott). NA. Ilyen nincs még egy, mert véletlen az mifelénk, ebben a bolondokházában startból kizárva, s ezért sorsszerűségtől vezérelve az első alkalmas pillanatban aszontam a bátyámnak, te csak menj a tulipános ládához, nyisd fel, oszt vegyél belőle valami pálinkát.

S miután mindenki elment a dolgára, lagzi-vasárnap este végre sikerült megennünk együtt azt a szombati pityókatokányt, és komolyan mondom, hogy ezt senki nem értené meg, nem is fogja.... Most is felmenekültem a gyermekeim elől a munkaszobámba enni, mert úgy rühellem az itthoni veszekedős-bunyós evéseket, hogy engem ne tessék soha családi ebédre híni meg ilyenek. DE akkor vasárnap este, na olyan jól esett a nagycsaládommal (persze nem az anyósomék bandája, mert ott már a húsleves a torkomon akad) a tokányevés, ahol se veszekedés, se bunyó nem volt, én nemtom, de jó volt kiengedni azt a gőzt....

A hét utána - hát az ledarált rendesen, asszem ezzel nem vagyok egyedül. De ma az egyik diákom aszonta, kicsit olyan vagyok, mint Mr. Keating a Holt költőkben, úgyhogy ennek a hétnek a szarnyelései után csak jött valami, izé, soraimból kibillentő dolog :-) 

S ha nem is fogok elmenni az elsőáldozó leányzóm leendő szülinapján Bukarestben megtartott Maiden koncertre, azért be fogok nyomulni Hobó estjére a Módzsóba, kábé ugyanakkor. Ki tudja, mikor látni őt utoljára, szen olyan öreg már, mint az országút. Apropó Mr. Keating: tegnap éppen Weber volt terítéken, sakkó mán csak nem hagyhattam ki a buliból azt a másik Vadászatot?! Na ugye. Első a rend, aztán a csend, fegyelem.... Figyelem!!!


2022. május 2., hétfő

A kortárs használati egyházzene mifelénk

 Idézet, óó, elkerülhetetlen:

itt látjátok -
nem személyi kultuszomban vergődök, hanem egy tükröt tartanék inkább (ha lehetne, őszintén, de tudom, jelenleg még korai ezt megtennem) a kortárs egyházzene fő támogatói felé, legyen az a mindenkori klérus, azaz a papság, vagy a szintén problémás élethelyzetekben vergődő kollégák... mindenestre árulkodó, hogy jóformán semmi sem az íróasztalnak készült, hanem a művek itt mind-mind megszólaltak, többnyire liturgikus keretben... na és persze árulkodó az is, hogy miért kellett őket nagyrészt NEKEM megírnom.... a Gjeilót biztosan számontarthatjuk, mint használati egyházzenei produktumot, de ez aztán tényleg kivételnek számít.

Ezt a kórusomnak írtam. Merthogy a kolozsvári kortárs egyházzenei fórumra a műsor elküldve, pipa, gondoltam, informálom a társaságot. Nehézfejű Csőrike kicsit kilépett magából, hogy lássa is magát. Kívülről. A 25 perces programból 2:30 perc a Gjeilo mű, a többit mind én írtam. Szép?.. Jó?.. Fenetudja, de: szomorú?... igen. A nevelés fontos tényező az életemben, öndicséret büdös, mondta nekem gyerekkoromban mindenki, de mi van, basszus, ha történetesen én kerülök a középpontba, mert nincs más jobb, és egyelőre nem is lesz?! akkor mi a pasztorális felelősségtudatból fakadó helyes cselekedet? nem az, hogy prezentáld magadat, ahol csak tudod? és nem úgy, mint a nemzet és egyház megmentőjét - hát ki a fene akarna ilyen szerepekben tetszelegni? csak neem valami szar elmebeteg politikus?!... ezért vagyok szomorú, hogy muszáj magyarázkodnom, és magamat pakolnom a kirakatba, mert jelenleg nincs más jobb, és ez tényleg botrány kategória, de ez van.

Csak túléljük ezt is. Mindenesetre teljesen konform formában írtam meg a műsort. A 43 éves zeneszerző után következik egy 44 éves. Utóbbi, bár a Juillardon végzett és New Yorkban él, csak 2:30 percnyi használati egyházzenét kapott ebben a műsorban. Mert tartom a hátam, mindig, valakiért és valamiért. Ilyen az élet, bmeg.

2022. április 19., kedd

Jeges szelek

Lusta kertész örömére nem fagyott be a tavalyi vetemény feneke, mert a spenótszárak takarták.

Csucsu hogy tökpalántákat rakjak ki a kertecskémbe. Meg ilyenek, ugye...

Nemtom, de minél öregebb vagyok, annál jobban érzem, hogy most egy következő periódusra hajtok, vagy hajtanék, vagy mittudomén. Tessék engemet békén hagyni stb.

Ha ősztől a fennebbvalók is engedik, lehet, hogy berekesztem a tanítást a NLM-ban, beleértve a magándiákjaimat is. Igencsak vissza kéne térni a kutatáshoz. Ha a StF-ban a meló nem bizonyul kamunak, akkor nyert ügyem van, hiszen úgyis kutatni kell az egyetemi tanítás mellé.

De addig is ezen a héten elvileg féligmeddig-vakáció van, holnap át akarok mászni a másik országba, a püspökségi archívumba ergo kicsit leszarni az itteni világot.

Kezdett elegem lenni abból, hogy nincs abszolút szabad napom, tényleg, szombat és vasárnap kivételével minden nap tanítok, vagy iskolában, vagy énekeseket itthon, a hétvége pedig a hegy alatt abrakolásról szól: az adminisztrációt leginkább a hetek óta felgyülemlett vasalnivalóhoz tudnám hasonlítani. Egyik sem akar apadni, csak a tetejét próbálom viszonylag mozgásban tartani, hogy ne porosodjék, az aljából pedig feszt ki kell rángicálni valamit, ami biztosan ott lapul valahol, de nem látszik. A q e-naplóba még a márciusi órák sincsenek beírogatva, csak ne jöjjön közben egy kontroll. A házunkra továbbra sincs egy fikarcnyi időm se, csak a kaja és a tiszta ruha férne valahogy bele, de még az elpakolásuk sincs kivitelezve becsülettel, jáááj.

A húsvétot túléltem, jelentem, családi ebédekből és effélékből szerencsésen kihúztam magam. Piszok hideg van még mindig, nem akar tavaszodni, csak ilyen bekeményedve, én meg kicsi nyuszi vagyok, bújnék valahová, meleg vackokba, de inkább ki a simogató meleg napfényre, aminek jelenleg inkább bottal ütöm azt a nyomát.

2022. február 11., péntek

Időrabló

Na persze, kinek az idejét rabolnám elsősorban, ha nem a zenyimit, hööö???

Hogy én máma ünneplek, az nem vitás. Vettem egy üveg bort, van még pálinka, kocsonya, ecetes hagyma, muzsika ezerrel, napot hoztam, csillagot, letettem az omikront, nézd a két kezem, nézd csak, hogy ragyog!...

Ha nincs dilinyós térdigérőhajú baratinám, nem jövök rá, milyen naccerűen kapcsolódik az Omega a Gatheringre, vagy fordítva, ehh, szerintem egyik se tudott a másikról. Éljen a jutyúb a várva-várt magányban! Tegnapi ordítozás után mit is kívánhatnék többet, mint végre egy jó alvást (Kaktusz elment a Bega partjára koncertezni abba a csórétollú turulmadárba ergó kilőve) - gyerekek mamiékhoz hétvégére beadva (pipa), fene akar aludni, véééégre egyedül bulizok, bizony, bulizok mán!

Holnapután ha minden igaz, érkezik a Keresztfijjam idehaza, bizonybizony korcsmába megyek.

Elég vót a karanténból, asszem ez a hetedik, egy év alatt. KUKA (puff)!