Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2021. április 30., péntek

Erdő, erdő, erdőcske

Ma éjjel a palántákból már kint hagytam néhányat. Mivel három napig tart a tavasz minálunk, nappali majdnemharminccal, este nem fogok beszedni egyet se közülük: kimenős lesz a társaság! Juhéj!...

Holnap és holnapután illene bedugosgatnom a földbe ezt az egész erdőcskét, ami a fülemre nőtt az elmúlt hónapokban. 

KI akarna kétéves koráig cumisüvegen élni?!

2021. április 27., kedd

Napszúrta

Negyvenkét év alatt még egyszer sem sikerült igazából napszúrást kapnom. De most! Na aztán bepótoltam! Kellett nekem déltől háromig gyomlálni a diófa tövét, nesze. És hiába mondanám, hogy idén még a napsütést is csalogatni kellett, mint a csigabigát, hiába. Vótam olyan peches, hogy pont akkor és pont annyi ideig sütött a nap. (Azóta is szeles, borús idő van.) Túléltem valahogy, bár két napig macskajajban fetrengtem, ilyen ám a sült tongyó, mint én, fülem dagadt és piros, mint a majomnak. Még mindig. Peter Fox mongya aszon, de majmok akkor is mulatnak, ha szomorúak. Nesze, nesze!

https://www.youtube.com/watch?v=iNfiFY2zdLo

2021. április 23., péntek

Bauerkalender

Aszongya mára a paraszti kálendáriom:

Georg und Markus ganz ohne Trost, / erschrecken uns sehr oft mit Frost;
Philipp und Jakobi / sind dann noch zwei Grobi;
Pankraz, Servaz und Bonifazi / das sind erst drei Lumpazi;
oft der Urban gar / ist streng fürwahr;
und Peter und Paul, / die sind meist nur faul.

Georg und Markus ganz ohne Trost (könyörtelen György és Márk minket)

erschrecken uns sehr oft mit Frost (gyakran faggyal ijesztget)

Philipp und Jakobi (Fülöp és Jakab)

sind dann noch zwei Grobi (két tuskó, de faragatlan)

Pankraz, Servaz und Bonifazi (Pankrác, Szervác, Bonifáci)

das sind erst drei Lumpazi (ez már csak három léhűtőci)

oft der Urban gar (Orbán sem túl gyakorán)

ist streng fürwahr (szigorú, de igazán)

und Peter und Paul (Péter és Pál)

die sind meist nur faul. (lusták, de rohadtul ám)

 

(Csőrike-fordítás, szabadon és röhögve...)

 Update: Na de ma reggel nem volt fagy. Akkó most mi lessz???


Georg und Markus ganz ohne Trost, / erschrecken uns sehr oft mit Frost
Georg und Markus ganz ohne Trost, / erschrecken uns sehr oft mit Frost;
Philipp und Jakobi / sind dann noch zwei Grobi;
Pankraz, Servaz und Bonifazi / das sind erst drei Lumpazi;
oft der Urban gar / ist streng fürwahr;
und Peter und Paul, / die sind meist nur faul.

2021. április 20., kedd

Két hét egyenlő nyolc

A heti négy szerbóra úgy működik nálam, mint egy hidraulikus szerkentyű, szóval egy egyfajta arsis-thesis a zsoltárversek közti aszteriszkusznál, szoktam egykoron mondogatni (utóbb főleg írogatni, minekutána nem sok hangképzésdiákom volt az utóbbi hónapokban... nyehh). Beszívom, kiszívom, aztán közben lesz valami megvilágosodás, átlényegülés... (ha lesz, höhö). 

Naszóval hidraulika. Egyrészt ugye, elszívja az agyam, másrészt pedig... a kettes rádióadót, ahol nem csak dumamasina, hanem jó zene is szokott lenni, kezdtem egyre jobban érteni. Ez a nyelv egyelőre nekem logikusnak tűnik, legalábbis a nyelvtani kivételeket vagy abban a húsz vagy mennyi százalékban nem csekkolom a folyó beszédben, ahogy előfordulnak, vagy pedig asszimilálódik egyúttal a csukorkéknyi kivételes eset, amikor éppen "csak" hallgatom, ravaszul a bőröm alá mászik. Természetesen órán folyton beléjük botlom és Cruella keményem megizzaszt ilyenkor, de na. Évekig lehet húzni a lötyögős "nyelvtanulást", minimális vagy semmi haszonnal, na most azért látom a kettő közti különbséget. Ennyit csak megér az ebadta befektetett pénz és idő!...

2021. április 16., péntek

Harminckilenc

Ennyi napom van még hátra és terveim szerint elhúzok innét, egy stájri megállóval a puttók kertjébe megyek. Ahajt jobbra keressétek, na azon a kapun akarok én lenézni a hegyről, Kitzingen irányába.


P. S. a szerbháázi csodamód meglett, bár én nem igazán értem, mert a meglevők mellé még pluszban rohangáltam gyógyszertárba stb. (Bizonyára vannak még érthetetlen dolgok a világon.) A szomszédasszony, akivel egy napon kaptuk az első oltást, ma sebtiben bekoronásodott! Muramista, mi lesz itt... fogni azt a nagy csipiszt nekem, azt!...

Daráló (defekt)

Ma duplaórám lesz Cruellával és temérdek a házim. Nem tudtam csak 5.30-kor kelni. Ami egy nagy lúdfing. Nem lesz kész - én meg valószínűleg igen. Hiába lesz délután az óra, a taposómalom egészen odáig tart, hogy itthonról elindulnék, se lelépni nem tudok előtte, se másképp szervezni, fejem egy nagy határidős napló, a mai nap darálója is defektet kapott, pfuj.

(Kitartás stb. Miaf...t mondhatnék egyebet magamnak? minden szarsággal egyedül vagyok, mint az ujjam.)

2021. április 13., kedd

Szemerkélősben

Nyomott izé, esőcske, hát olyan szemerkélős fajta, lehűlt a tegnapi meleg nap, hol van a sok kertészkedés jóleső fáradtsága?.... Én az ilyent őszintén utálom: hogy ma még az orrom se dugtam ki... mert általában ítéletidőben is kint vagyok valamennyit, abszolút minden nap! de ma valahogy, izé, elrendeztük a legkisebb csőrikével a lustiszobát és ebéd után egyet durmoltunk benne.

Utána pedig felvettem videóra Tosca szolfézsháziját. Ezt is nagyon szégyellem, kb. egy hónap késéssel jelentkeztem a tanárnőnek, de enyhén szólva hátamra púpnak van ez a szoli, sose fér bele az időmbe, így is szét vagyok farigcsálva. Másrészt. Én nem akarok nagyképű lenni, de ezzel a gyerekkel, ha megizzadt, ha nem, mégiscsak felvettem két nap alatt egy félévi anyag feladatait a vidijóra, lerendeztem, basta. (Az éjjel valami rosszat álmodhatott a művésznő, amit reggelre teljesen elfelejtett, tény, hogy lélekszakadva rohantam át hozzájuk, vajon nem hányta-e össze magát, vajon miért áll bömbölve a szoba közepén?... Na ja, én alig tudtam visszaaludni, ő bezzeg.)

2021. április 12., hétfő

Mázoltam, leckét

Fél kettőkor megyek a helyi Cruellához szerbórára. Nagyon fel kell kötnöm a gatyát, mert hiába elmúlt hetven, hiába a herélő bokacsizma és a tapadó nadrág, hiába a piros lakktáska és a riszáló csípőlengetés, az esze bizony vág, mint a beretva. Jelenleg egy ilyen szadista nőszemély nekem tökéletes lesz, mert heti négy órával gatyába kell ráznom magam annyira, hogy legyen pofám elmenni a vizsgára júniusban, még ha nem is fogom elsőre letenni.

Szóval az igeragozás és a főnevi eseteket kellett bogyózni szombat déltől errefelé. Jelentem alássan, azokkal a példamondatokkal haladok a legjobban, amiket nagyon értek ám, mert magam fabrikáltam:

1. Ugatok, mint egy kutya.

2. A lánykáim egész nap kiabálnak (ez nőnemű többes szám végződést kap).

3. A macska karmolja a lábam.

4. Integettem a kezemmel.

5. Kentem (én, a lány) a vajat a kenyérre. (ez vicces, mert a múlt idő aszongya, "mazala sam". Mázoltam, na! logikus.)

Hú de sok van még hátra. Szerencsém a tegnapi kuktás egyfogásossal, azt hamar fel tudom turbózni mára kétfogásos ebédnek úgy, hogy egykor nekiáll a benda enni, én meg elhúztam. Ez így fog menni mostantól kezdve, akkor lássuk csak, ki mennyire akar önállósodni ebben az óriásputriban?...


2021. április 11., vasárnap

Nyolcadba mán! fel kéne támadni nemsokára...

Ha jól nézzük, ez a harmadik nap, vagy miféle. A karomat mindenfelé tudom görbíteni, most már csak minimálisan fáj. Ha tegnap nem baszarintottam volna el a tenyeremet ebédfőzés közben (a fagyasztott hús szétnyüszetelésével egyenesen a tenyeremben állt meg a kés hegye, jójó, tompa volt, de elég nagy kráter maradt utána, ezután, tongyóságom csúcsa, hogy a köv. mozdulattal elvágtam ugyanazon a kezemen a hüvelykujjamat)... ööö, talán még ki is csattannék a tetterőtől. Azazhogy majdnem.

A tegnap reggeli zsolit átaludtam, a mait napot pedig frissen és tetterővel teli kezdtem, de a respit mikor befejeztem, úgy éreztem, éppen most másztam meg kismamaként biciklivel a stájri dóm felé vezető golgotát, de tényleg. Hát, engem jól kihúztak a konnektorból. Rőtmalac szerint természetes velejáró ez az oltás utáni dög fáradtság, egy ideig nem is fog elmúlni, na faszányos egy helyzet ez is. Örülhetek, hogy nem kellett eddig lázzal fetrengenem vízszintes móduszban, bár a napi adag Paracetamoloktól épp eléggé kótyagossá váltam egy idő után. Tegnap este óta nem szedek semmit. Most iszom a második bili teát, burján van elég a kertben, ha így haladok, délig simán belövöm a két liter folyadékot. Fel a fejjel, ki a mellel.... satöbbi. Fel kéne már támadni úgy rendesből.

2021. április 9., péntek

Csihán királyúrfi Tyúkhúr lovon

Itt a tegnapi, "oltás"-menü: csontleves már félig készen, a második alapanyaga pedig elkészítésre vár. Kár, hogy ilyen szaporátlanok ezek a főzelékek. Mind leszedtem a csihányt, ami a kertben volt, most egy darabig kell várni, 'szen ebben a télben teljesen lelassult az alig beinduló tavaszunk. Milyen jó, hogy ma már nem kell levest fabrikálnom! (eléggé húz a belőtt karom.) De akkor is, nesztek egy adag vidámződ! :-)



2021. április 6., kedd

Apácanapló 1

A továbbiakban a bánáti sváb falvakban fejtettem ki a tevékenységemet. Hozzájuk kaptam küldetést, ezekhez a sohasem csüggedő, nagylelkű és vendéglátó emberekhez, akik mindig tiszta házzal és gazdagon terített asztallal fogadtak. 

A bánsági falvak festőisége?... hát, az nem hasonlít a frankiai, tiroli vagy feketeerdői falvakéhoz, de semennyire se. Teljesen más a fekvésük is, hiszen a bánsági falvak széles ívben mintegy körülölelik a szétterülő, termékeny tájat. Ők is részei annak, amitől ez a vidék erőteljesen délkeleti területi jellegét kapja. A táj: végtelen, felhőtlen ég, nyáron a világ kezdetétől a világ végéig sötétkéklik, - ahogy a falu végtelenségbe nyúló, hosszú főutcáján megáll az ember és egyszerre csak arra gondol, hová is vezethetne ez az út, ha nem egyenesen a mennyországba?... hiszen a föld és ég jól láthatóan összeérnek a végén. 

Az a vastag, fehér por, amelyik nyáron belepte a ruhánkat és az arcunkat! És a nedvesen ragacsos, vastag iszap, amelyik megnehezítette járásunkat, télen pedig térdig piszkította a lábbelit és a ruhát... ez tulajdonképpen csak ugyanaz a föld volt, amelyik évente bő termést hozott, búzát, kukoricát, bort; és a föld, amelyik az állatokat hízlalta: marhát, disznót; a föld, amelyik a házak oldaláig terjedt, ahol az emberek, azaz mi, a borát ittuk és ettük a kenyerét. Valahogyan ugyanez a föld termelte ki magából az ő embereit is, továbbadva a saját jóságát, adakozását, beteljesülését, örömlelését a betakarított terményben.

(Hildegardis nővér után szabadon és nyersen, a kiemelést pedig megengedtem magamnak :-) )

Virtuális találka

Schwester Hildegardis, nem tudom letenni a könyvedet!! Százéves történet, mintha most írtad volna! na vajon mit kezdhet ezzel a bánsági németség?? vagyis az, ami maradt belőle. 

Hiszen kikötöd már az elején, hogy ebből az irományból semmit nem szabad nyilvánossá tenni, mert az anyakolostori apácáké, punktum.

De kár, hogy nem hívhatlak be a kápolnába egy közös zsolozsmára, jót tenne mindkettőnknek. Tudod, ez a bencés lelkület, ami összeköt minket... érted. Megbeszélhetnénk utána egy kávé és saját süti mellett, hogy most mégis fordítani fogok a szövegből, és felteszek ide egy-két részletet a naplódból. A priornő engedélyét még a múlt héten megkaptam, hogy olvashassalak. Bele is merültem rendesen... (ki kell nyomtatni, basszus, ez 81 oldal, megeszi a képernyőre meredt szememet!)

2021. április 5., hétfő

Hetfü

Az európai virtuális szkólával is lehet inni, desőt. Nagyon görbén néztek rám, amikor fél tizenkettő magaslatában jeleztem, hogy én eltenném magamat holnapra, izé, elfogyott a borom. A főnökasszony, bár francia, de évekig Moszkvában lakott, és most nagyon csalódottan konstatálta, hogy nem leszek egészen reggelig az ivócimborája. Két óra alatt megivott néhány pohár tömény valamit, látszott hogy be van edződve. Hukk. 

Szerencsére még az innepelés előtt, valamikor nyolc és kilenc között az orrom jelezte, hogy itt fagy lesz, és én bizony letakargattam a tökpalántákat, vederrel, banánosdobozzal, ami akadt. Hát persze, reccsent ma reggelre az idő. Kezdek mindinkább hallgatni a paraszti megérzésemre, érzem én, hogy amolyan szundimóduszban, de mégiscsak működik. Utoljára időjárásjelentést vagy három napja néztem és akkor vasárnap reggelre mondták a fagyot, ami nem lett meg. Ma viszont hétfő. Remélem, felfele indul a görbe most már.

Délután jönnek haza a gazfickók. Muszáj kitakarítanom ezt a disznópajtát addig, legalább azokat a részeit a háznak, ahol én is élek. Konvenciókat felrúgva, ugye, a nagyheti takarítást átpakoltam a húsvéti nyolcadba. Bár fene tudja, másnak ez nem is lenne nagytakarítás, csak a mindennapi. AMI nálunk q...ra kivitelezhetetlen, mit mondjak.

2021. április 4., vasárnap

Konvenciómentesen

Tehát a sok fájdalom után nem megy olyan könnyen átcsapni a bulizós móduszba, csak mondom, hogy a húsvétolás nekem lelkileg egy igen nehéz kérdés. De az ünnep itt van, és ha maga az Úr mondja, hogy ünnepelni kell, én leszek a leghitelesebb angyal, ne féljetek, kit kerestek etc. (Tudjátok, az, amelyiknek szúrt a szeme, nemhogy a fehér lebernyege. Na így valahogy.) Igazából ez egy nagy, letűnt falusi halotti torra emlékeztet, ahol a sok pia és muzsika kinyitja azt a másik dimenziót, hogy a feltámadás igenis itt van. 

Örüljünk és vigadjunk, alleluja!

2021. április 3., szombat

Kőhengerítés

Van abban valami biztos pont, ahogy csendben ráhengerítjük a követ a sírra. Az utolsó responzóriumban lenyugszik az ének és arra gondolok, milyen lehetett a paraszti világban egy virrasztás után, sírásban kifáradva, kinyitani azt a csakrát, megszülni a gyermek elengedését, másodszor is fájdalommal, de másmilyennel. A lélek valószínűleg nem nyugszik meg, csak a görbe ereszkedik alább a drog hatására, csendben parázslik tovább a fájdalom. A vallási néprajzos könyvekben a búcsúztatókról szóló írások jobbára csak a szövegeket közlik, több vagy kevesebb objektivizáló kommentár kíséretében, de a tulajdonképpeni élményt, a fizikai jelenlét dimenzióját egy ilyen, emocionálisan telített élethelyzetben, mint amilyen a gyermek elvesztése, semmilyen könyv, de még film se tudja vagy nem is tudhatja visszaadni a maga valóságában.

2021. április 2., péntek

Terítéken a nagyheti penzum

Nem sokat alszunk a héten a csapatból, nekem saccra éjjel négy óra, amit össze tudok számolni. Ha fél hatkor kezdődik a zsoli, akkor legalább háromnegyed ötkor fel kell ráznom magamat, hogy össze is pofozódjak annyira, amennyire egy sztendbájmódusz szólistától kitelik, még ha kolostori magányomban a frizurám nem is látszik. Ööö... A hangom viszont hallatszik, sőt, az is, ha álmosan félredünnyögöm a muszikát-muszikát.

Az idei Nagyhét nagyon másképp néz ki, mint a tavalyi. Gyenge eresztés azt hinni, hogy a tavalyi milyen kemény volt?! akkor még nem voltam onlány a csapatban, csak magányosan énekelgettem végig ugyanazt, más intenzitással és persze, kötelezettséggel. De most. Ha előző nap beírja magát az ember az "attendee"-be, akkor nem lehet elvárni, hogy a másik keljen fel helyetted, főleg, ha az a másik ezt nem is tudja...Viszont megegyeztünk, hogy együtt megcsináljuk, most nem lehet csak úgy lelépni.

Mára hátravan délben a szertartás, pappal, énekelt olvasmányokkal passióval, jó ha végetér két óra alatt. Háromkor úrvacsora az obláta lelkésznő gyülekezetében, ott is jelenésem van. Mindeközben végig  ketyeg a fejemben, hogy miféle parasztasszony (éés pedagógus!) vagyok, itt a három gyerek, mindannyian tojást szeretnénk írni. Hát mikor, ha nem Nagypénteken?... A húsvéti gyertyára kaptam ajándékba két kockácska, grammra mért méregdrága festéket, amivel a viaszt vérvörösre lehet festeni. Azaz: az húsvéti gyertyát valamikor ki kell dekorálni, de nem vasárnapra, hanem holnap du. háromkor lesz a zsolicsapattal a Feltámadás, legkésőbb akkorra. Naagy bökkenő, hogy dugványozással, magról, oltással, hajtatással vagy hogy a pikulában szaporítsam magamat!... (Takarítani úgyse akartam, azt itt hiába keresitek, hahaha.)

Bezzeg, Rőtmalac, aki teljesen elemében van, megszégyenítő technikával szaporítja magát, hol velünk énekel, hol StF-ban a dómban helyettesíti az orgonistát, aki karanténba került (na mikor, ha nem pont húsvétkor, a szerencsétlen). Tegnap frissen és üdén, vasalt ingben feszített a tanszék könyvtárában, láthatóan egyáltalán nem volt fáradt, sőt, még kommentálta is, hogy mit szerkesszünk mára.

Lehet, hogy 67 évesen már én is megelégszem négy óra alvással, ki tudja? Az viszont tuti, hogy ha leénekeljük a vigíliát előző nap, akkor vasárnapra nem marad, csak a laudes 8 órától. Azaz, a nyuszitól kapunk vasárnapra egy alvást! ;-)

2021. április 1., csütörtök

Rend, az áhított órdó

Mindig az kéne, ami nincs. Végülis, ha úgy vesszük, ez az élet értelme (megmondám, bumm), mert akkor, éspedig és naakkor törekedek, hogy meglegyen nekem az a valami. Amit sohase érhetek el rendesen, hát az okozza a legnagyobb fejtörést. Ha kicsit elértem belőle, akkor a kicsi adja a helyzetnek megfelelő legmagasabb szintű örömet. De ha a pohár nagyobb részét látom, akkor kiakadok, hogy még mindig, mennyire üres... Ha!

Az én életem értelme biztosan a rend és az én viszonyom hozzá. Ez lehet a dologban, mert még a gyerekkori szobámban a földön heverő dolgok közepette is volt egy ösvény az ágyamig, az ösvényen nem is volt semmi! Aztán időről időre nekiálltam aprólékosan és pakolásztam erre-arra, sikálgattam és takarítgattam, rendeztem egyfajta rendszerkét, ami nagy örömmel töltött el. Az én rendszerkéim, agyam szüleményei, ó, fájdalom, rend(!)szerint rövidke ideig tartottak...  Aztán kezdődött minden elölről. A rendetlenség, szétszórtság igazából soha nem tűnt el, csak ördögien megbújt a vadiújan elrendezett dolgaim mellett, hogy észre se vegyem, hogyan és mikor kezdődik bepakolódni nem odaillő dolgokkal a tér. De a rendetlenség egy ördögi portéka, nem a csak a teret manipulálja, hanem az időt is. Egyszer a nemzetközi vonatjegyem keresése közben voltam kénytelen rájönni, hogy nem tudom félóra alatt megtalálni és aztán be kellett cserélnem a jegyet a menetjegyirodában és az utazást egy nappal el kellett halasztani. 

Ó, tanulni kellett volna már vagy harminc éve, meglátni az első jelét a rendetlenség ördögének, lereagálni azonnal, soha többet nem beleesni a csapdába! (Gondolom, ilyen lehet a nagyvilágban a háború és a béke viszonya is, ehhez nem kell nagy filozófia. Tökéletlen, nyamvadék az ember és inkább nem látja meg magát hisztiben és káoszban, hogy jól behúzná a farkát, mint hogy meglátná.)

Negyvenkettő alatt valahogy csak kiderült (és ezzel, öndicséret büdös vagy sem, de sokkal előrébb tarthatok sok-sok képmutató embertársamnál, még ha ilyen is vagyok, amilyen), hogy az áhított rendet soha nem fogom elérni az életemben. Bár lennék egyszerűbb eset, dehát az ugye nem vagyok! :-D Úgyhogy komplementer rendszereket kezdtem keresni, mialatt a káosz lassan ganyédomb méretűvé torzult az életem feneke alatt. Igen, alul rétegződik a tíz éve ki nem bontott doboz varrnivaló, a fél éve kinőtt gyermekruhák rendszerezése, rengeteg pakolgatnivaló... igazából nemlétező nyugdíjas éveimre évtizedekre előre van itt mit csinálni, haha. Fent pedig kinyitottam egy új csakrát vagy mi a csuda, először is kellett nekem külföldre menni tanulni, mi mást, hát persze hogy egyházzenét. A liturgia rendje fantasztikus energiaforrás, hiszen évszázadok alatt különböző hagyományok alakultak ki, amit különböző mértékben változtak azaz reformálódtak. Mindemellett a gregorián zene és előadásművészet szféráiban lődörögni, mint valami drogos, ez egyszerűen leírhatatlan élmény. I want to fly! Just leave the shit behind...

A diszi egy liber ordinarius (az LO). Azaz egy olyan könyv, ami nem csak azt írja, miket énekeltek és miket csináltak, hanem azt is, hogy hogyan lehetett mindent egy napba belepasszintani. Másik napra nem igazán lehetett áttenni a dolgokat, hiszen rendszerint az is telítve volt mindenfélével. Az imádság (ora) és a munka (labora) két nagyon is különálló dolog. Persze, mindig voltak lazázók a kolostorban is, de azért a napi munkát elvégezni, miközben az imapenzum napi 5-6 óra éneklést jelentett, ez nem volt egyáltalán piskóta. Persze, a 10. század kolostori ora et labora-etikája nem igazán hasonlítható egy 18. században pöffeszkedőre hízott apátéhoz, nem kérdés. De a rend, a rendszer állandó keresése a megváltozott körülmények ellenére (az LO 1590-ből való, zeneileg valószínű nem volt nagy robbantás, de más szempontból értékes: akkorra hihetetlen mértékben felszaporodtak az ünnepek és a különböző imaszándékok és más plusz liturgikus események, na ezeket dokumentálja sikerrel) nem lehetett egyszerű feladat sem annak, aki a könyvet megírta, sem annak, aki aszerint élte a mindennapokat. DE: valaki megpróbálta szembedobni magát a lehetetlennel.

Az én keresztem génállományi okokból kifolyólag tovább cipeli a kedves családom, bár egyelőre még úgy néz ki, mintha nem cipelné senki rajtam kívül. Na majd meglátjuk. Kicsit el szeretnék menni egy kolostorba vagy három napra, hogy tükörbe tudjak nézni a saját énemmel úgy, hogy közben nem akar valaki más velem közös szelfit csinálni.