Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mise. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mise. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 25., kedd

Huszadik, galériával

A tizenkilencedik házassági évfordulónkon éppen "nyaraltunk" azaz a gyerekeket nyaraltattuk. Na, az a jubileumi mise emlékezetes egy izé maradt... az egyik durcája folytán szerencsésen sikerült felhívnunk magunkra a figyelmet, sajna nem pozitív értelemben, ööö. A múltkori "teleltetés" alatt meg a másik viselte ki magát, szóval nevör evör, és idén a huszadikkor mi Kaktusszal, csak mi ketten, leléptünk ünnepelni, megkerestük azt, aki anno még káplán volt a szülővárosomban, most meg kiderült, hogy a szeminárium rektora. Azaz: lett remek ürügy, hogy végre egyszer elcipeljem Kaktuszt a mi Mekkánkba!

 
Én még mindig fel vagyok töltve az egésztől, pedig már több, mint egy hete volt (a tulajdonképpeni évforduló: aug. 14-15-én), az ünnepi mise ugyanazzal a pappal pedig egy hete, kedden. Úgyhogy in octava, vere est.

A Festum nagyon illusztris dolog volt, egyrészt a fejedelmi hely, mi az oltár másik oldalán álltunk a pappal és ministránssal szemben, csak mi ketten, másrészt jobbról Hunyadiék, balról Bethlenék meg sok más illusztris személy epitáfja, szarkofágja üresen tátongó, de befedett sírja  asszisztált a teljesen fejedelmi misén.



Nem bőcsködni akarok dede, a fanfár elmaradt persze, de Kaktusz orgonázott a karorgonán, én énekeltem és az olvasmányokat is mi olvastuk. Hát, az az akusztika..... a Kaktusz hangja olyan echóból jött vissza az apszisból, hogy én attól elolvadtam. Mondtam is neki, ide kell jönni énekelned, ha akarod, hogy csajod legyen, nem abba a süket pajtába, ami a nagylaposban van, s főleg nem a temetőbe! Azt mondanom se kell, egyből levette Kaktuszt a lábáról a rektor úr azzal a statement-tel, hogy "Még szép, hogy két orgona van: egy székesegyházban kell egy nagyorgona, ugyanakkor egy karorgona is!" Ilyen papot ritkán talál az ember, na.

És persze, kicsit kiéltük a ritka pillanatokat. Csőrike a nagyorgonánál, Csőrikén jeggyűrű van (10 év után először, de már visszakerült azóta a helyére a vitrinbe, a pálinkásüvegek mellé). A zoknis tramplicipős láb nem volt betempírozva, de a szép szandált indulás előtt le kellett vetni, mert akkor reggel igencsak eleredt az eső. Ami odaát nem is olyan ritka, mint mifelénk, ebben a sivatagban. 

És Márton Áron püspök hajdani kápolnája. 

 

Ezt is meg kell nézni egyszer, ha erre jár az ember. És egyszerűen megállni, kicsit.

2026. március 30., hétfő

Passió, mindig új köntösben

Nekem rendszerint a virágvasárnapi szertartás egy lúdbőrző érzés, amit nem lehet elhessegtetni, s nem az a szereplés vagy cirkusz vagy miféle, ami lejár s utána egyet megyünk ünnepelni. Egy rész meghal a zenével. Énbelőlem, kipurc. Ez olyan, mint egy darab hús amit - mint egy pelikán - kitépek magamból. És nem a Feltámadással jön vissza belém az élet, hanem csak lassacskán, idővel. Főleg az első két szülés után, igen lassan regenerálódtam, valahogy ehhez hasonló, lelkileg, ez a passiózás. Az ideinek a zenéjét legalább nem én írtam, hanem Kaktusz, ennyivel kíméletesebb volt, hogy nem én vajúdtam ezt a darabot, kb. egy hónapon keresztül. De előadni is elég volt.


 

A három mise közül kettőn énekeltük ezt a passiót. Minimális zene, maximális sokk. Azaz jól van ez, pont úgy, ahogy kell, csak hát senkit nem szokott érdekelni, hogy hogy érzi magát az, aki előadja. Közben. Vagy utána. Vagy hogy egyáltalán mi marad belőle: az emberből. A középső misére elhurcoltam a csőrikéimet, az egyik felvette a tízpercnyi intenzív kamarazenés szolgálatot. Annyira jólesett, hogy a harmadik miséről kipurcanva, hazaérve az fogadott, hogy otthon ebédre terítettek és a lerben sütöttek finom ebédet. A gaz leánkák, akik még nem is bunyóztak az ebédnél. Hát, ezek érezték, hogy nagy kipurc lesz. És még az ádáz óraátállítás is most kellett, hogy legyen. Grrrr. Pünkösdig valahogy helyrejövök, de még csak most jön a nagyja...

2025. december 7., vasárnap

Európai munkamorál? na ne röhögtess

Lényeg, hogy a munka menjen.

Fiam, nem lehet tétlenül ülni.

Rend a lelke mindennek.

 

Ezek bizony értékes családi örökségek ürülékek az agyamban.

Elvileg én is munkamániás vagyok, részben a kálvinista őseimnek köszönhetem, ez nem vitás: túl sokat hallottam gyerekkoromban a fentieket és ezekhez hasonló mondatokat, csoda-e, hogy meghatározták az életemet? a mindinkább elhatalmasodó munkamániámat?! (höhöhö, most nagyokat röhögök közben)

Hogy nem lehet ezt überelni?! dedede.

Most jött a mail (vasárnap este). Nem hiszem el, ez már a 4. koreai leányzó a tízből ezen a hétvégén, hogy:

"Frau Dr. Csőrike, hol van a beígért szkriptum? Na és a január 24-i vizsgára a próbateszt?"

Megölnek ezek. Ma reggel a legnagyobb ködben bicikliztem befelé, taknyom-nyálam-könnyem egybefolyva, alig derengett valami abból, hogy nappal van. A belváros kihalva, a szombati részegek már elszállingóztak, a forralt borozás nyoma fel van takarítva (nem irigylem a brigádot). Naszóval, próba a szkólával, misét letekerni... utána megírtam a szkriptumot - félig - ezeknek a vizsgára, közben még 3 másik dolgot is intéztem, de a nappali nappal én is hazajöttem a dolgozóból. Azt az iskoláját, vasárnapi műszakban!

Kálvin szerintem agygörcsöt kapna: Dél-Koreában. 

2025. július 11., péntek

A templom egere

Történelmi év ez, legalábbis be van csempézve (N.B: két egész hete!!) a konyha és a fürdő közti lyuk, és megszűnt az aknaszerű lyuk a padlóban, ami egyenesen az udvarra vezetett. Jó, tele volt tömve homokkal de akkor is. Az elmúlt napokban eget-földet rengettem, konkrétan is, a flextől ólomnehéz minden tagom. Majd lesz valami fótográfia róla, egyelőre nyakig a sántier itthon.

Ma Szent Benedek atyánk tiszteletére lenyomtam reggel egy misét, Kaktusz helyett, aki imprókurzuson van. Éppen az evangéliumnál álltam oldalt - miután lejöttem az ambótól -, amikor megjelent az egér. Ott lent, az oltárnál. Erzsike és Márta a szemük sarkából figyelték, de nagyon ám, én úgyszintén. Magasztos pillanat, most nem sikítunk! (amúgy alig tudok mozogni, nemhogy rángatózni, lásd fent) 

Az egér se cincogott, mint valami neveletlen egér, de azért kíváncsian pislogott jobbra és balra: jött hallgatni az evangéliumot! :-D

2023. december 28., csütörtök

Ütős vasárnapok

Ütősek. Kiütősek. Az utóbbi időben minden nap kicsit kiütősdi, de azért még életben vagyok. Itt ne, ez a sűrű karácsony. Na nem a zabálás, mert az inkább összevissza volt. Hanem az az örökös téma: a rend és a rendcsinálás! Egészen konkrétan, liturgikus rend és liturgikus rendcsinálás, avagy mi tesz engem - aki meg vagyok kicsinyt húzatva - boldoggá. Érdekes, hogy idén a vasárnapok milyen ütősek voltak, még most karácsonykor is ez a helyzet állt elő, hogy megette de facto a 4. adventi vasárnap az egész hetet. De már a letűnt "A évünk" is tele volt vasárnapi fricskával, Szent Imre meg Szent Erzsébet, vasárnapra esett minda kettő ergo pucoltak a naptárból, ott kacagtuk mise végén, hogy a sekrestyés házaspár hogy járt idén.... Na de azért csak kijutott nekik a vasárnapi misék után a köszöntő ének és a rumos cukorka :-)

Idén még a karácsonyi böjt is kimaradt (fene tartja, talán anyósom, szín egyedül? apósom addig is eszegeti a csokoládéba mártott cukorkát, láttam!), szóval kiütötte a vasárnap azt is. De mit csináljunk, ha már megint valami vasárnapra esett?!

Ez a hét! és még vagy három hétnyi kemény meló! (gatya felkötése!) aztán utazni tanítani, majd vizsgáztatni (grrr), kettő közt valahogy eljutni a kolostorba is végre. Izgi hetek jönnek. Vajon ki és mi üt ki? Engem, naná.

2023. május 30., kedd

Bérmálási fotó(k)

A fészen szembejöttek velem a bérmálkozó csemeték képei. Nem kerestem őket, kaptam a fejembe, minek is kell nekem féjszbukk (igen, nekem spéci teljesen egyébre, de kell). Potyogtak az ex osztálytársak képei, akik csőrikémet éveken át piszkálták. Szépen kifenve, kikenve, templom előtt, a ház udvarában, egyenként, mamával-tatával, unokatesókkal, kutyával és macskával, igény szerint. N.B. teljes rókonyság bégyúródva a templomba, de közben a kedves bérmálkozót az egyik plébániától tanácsolták a másikig, míg valaki aszonta, gyere, na, végülis neked is lehetne alázatosabban viselkedned s úgy egyáltalán, mennél te a büdös francba, de hát a falu szája, elég baj az nekünk, nesze, legyél te is bérmálkozó, elférsz itt a többi között.

Csőrikém utál fényképezkedni, egyre nagyobb kínnal áll be a különböző, helyben verbuvált, fotózkodni vágyó NLM-csoportokba. Én bizony nem erőltetem, legyen az a falu legnagyobb rökönyödésére. Eszembe jutnak azok a megboldogult fekete-fehér családi képeink... Bár én általában szerettem vigyorogni, tudom, hogy nekem is van olyan képem, naná, 14 éves koromra tutira, hogy hagyjatok békén, hülyék, szálljatok le rólam!!! na jó, nekünk akkoriban tényleg nem volt annyi darab, mint ma, ebben a katt-katt-katt világban, de akkor is. Tíz év ittlakás után úgy gondolom, a Nagy Lapos Mezővárosban valami tabu lehet a fotózkodástól való tartózkodás, az itteni emberekben van valami százéves kényszer, nem tudom mi, de nagyon erős. Nincs kifogás: ha fényképezkedni vagy születésnapra kell menni, nincsen se betegség, se más nyomós ok, punktum.

Szombat este itthon megvolt az, amit Csőrikeleány szeretett volna: család, ünnepi vacsora (füstölt lazac, sajtok, házi majonézes kenőke házi kenyérrel és kerti fűszernövényekből készült pesztóval), torta. Meggyújtottuk a StF-ből hozott bérmálási gyertyát - na, ilyen itt senkinek nem volt, mert az itt nem szokás, de Csőrikeleányom, mivel ő - diplomatikusan fogalmazva - igényesen másmilyen, nagyra értékelte, hogy milyen szép a mintája és onnét való, ahol őtet keresztelték (persze, ezt már elfújva lőttem róla, mert vacsora alatt nem fotózkodtam, hanem hol tálaltam, hol ettem, emberi dolgok):



A szomszédasszony kérdezte másnap, na, valami képet nem tudok mutatni a nagy eseményről? Hát nekem csak akkor esett le, hogy nem csináltunk semmilyen képet, és dehogy hiányzik, desőt, én (is) milyen okésan érzem magam ettől. A saját esküvőmön se volt kattogtatás a mise alatt, oda se kellett, ide meg minek lett volna? A leányzó, ha kérdeznétek, na az egyáltalán nem nyafogott utána! :-)

2023. május 28., vasárnap

Sárga-piros

Most egy kicsit írogatnék, hol ezt, hol azt, rövidebbeket meg hosszúakat, ahogy esik, úgy suppan.

Lassan lejár ez a félév, az összegyúrt 125 százalékos munkahelyeimmel a két másik országban, és nem akaródzik az a rövidke itthontöltött idő se egyszerűsödni, se egyszerűsödni... sehogy se akar, slussz.

Tegnap is: délelőtt másik városba temetésre mentünk Kaktusszal, meghalt az öreg regenschori, Tiszát lehetett volna rekeszteni a papokkal és az apácákkal. Szegény regenschori, szerintem fordult néhányat a nagymise alatt. Ennyit ér a népnevelés, állapítottam meg savanyú pofámba meredve. Az egyik orgonás zárlatnál fájdalmasan felszisszentünk Kaktusszal. Egyszerre és spontánul, de gyorsan visszahúzva a pléhpofát. Aztán, a temetőt már kispórolva, sipsupp haza, kiszedni a temetési szertartáskönyvet a táskából, ledobni a feketét, fel a másikat, nagy Csőrikémnek bérmálkozása következett, itthon összekutyu valamennyire a házat, protokoll meg miegymás. Huhh. Lejárt. Most mintha tényleg lejárt volna valami, ma reggel Csőrikém mosolyogva jelentette be, hogy úgy érzi, nagyon szép a reggele. Nekije. :-)

Az obláták között valódi rajongótábort szereztem a tortás baratinának (hát honnét származik a művésznő? természetesen a Nagy Laposból!), aki képes volt cukormázból kirakni Erika Genser festményét. Ezt, ni (archív, elfogyott):


A galambot persze én csempésztem rá egy másik festményéről, utólagos beegyezésével amit elfelejtettem kivárni meg ilyenek, de na.

És hirtelen nagy zúgás támadt az égből, és az Úr Lelke betöltötte a földkerekséget, és pont.

PÜNKÖSD 2023


2023. január 22., vasárnap

95. szülinap

Zűrzavaros, szaladgálós időszak ez, mintha egy kicsit intenzívebben mozognának a hátrafelérugók...

Péntek-szombat Budapest-Szentendre-Budapest-Zenta. Közben havaseső, begyulladt a térdem néhány napja, ünnepi mise egy püspökkel, próba-mise-zaba, és ezalatt a két nap alatt minden jármű késett vagy nem akkor ment éppen, mikor számítottam rá. Szóval nagy csoda, hogy zöld volt a határátkelő, persze, EU-ba és Schengen-be befelé jókora sor nyekergett, de ez a szembeirány vót. Huhh!

Ez a mise leginkább ahhoz hasonlított, mikor 2007-ben Benedek Máriazellbe jött. Hát, akkor láttam meg, hányan is vagyunk papíron a szkólában... naná, ha jön a pápa, akkor mi az, hogy nem jövök?! statiszta egy-kettő-sok, boldog-boldogtalan énekelt, sőt, még próbára is járt előtte, ami aztán tényleg botrány. Én bezzeg minden próbára eljártam, mindig... de mindegy, a végén a pápa rám is vigyorgott, amit én dicséretnek vettem. Természetesen 150 centimmel az első sorban álltam, ez általában így szokott lenni az ekkorákkal.

Na, most is voltunk negyvenen, igaz, három szkólából verődtünk össze, itt a gráci szekció, ex pannonhalmi, basszus 22 éve volt....



 

de rajtunk kívül még egy aranyruhás váci püspök es vót, sőt, a "szülinapos" most rúgta el a 95-öt, és nem visszavonultan élt a kastélykában mint Benedek (utóbbira ezért neheztelek is, igen ám), hanem maga vezette le saját kocsijával a Bécs-Budapest utat (brrr, brrr, ezt azért nem kellett volna, így megijeszteni mindenkit, de ő nemhogy megijedne, hanem még somolygott is melléje, mint egy gyerek, akit fülöncsíptek), koronáig hetente járt Pestre a szkólába énekelni, na jó, van vagy öt éve, hogy nem ő vezényel, dehát akkor is!! Szóval túlélte az Emerituszt, deméghogy! Ha nem leszek ilyen 95 éves, tényleg érdemesebb hamarább elpatkolnom, semmi kétség.

És ettünk a nagy marcipános Graduale Triplex tortából, ami egy igazi triplex volt: marcipán+világosabb+étcsoki töltelékkel, minden neumaíró megirigyelhette volna. 


 

Naaagyon finom volt! és ha nem kellett volna visszamasírozni a beteg térgyemmel, még tovább is ünnepelhettem volna velük, de se ákohól, se semmi, várt az autó és a határátkelő.

De az a torta mindent megért!

2022. november 13., vasárnap

A dómkápellmájszter utolsó koncertje

Mivel a dóm nagyorgonája a karzaton jelenleg ki van belelve (a barokk szekrény valószínű marad, de a belsejét teljesen újjá fogják építeni - van rá pénz, kérem szépen), egy dög vastag oszlop elé kerültünk, mi, a szkóla, azaz mind a négyen..... Hhhö. Az oszlop azt is elnyelte, ami még hallatszott volna a templomhajóban belőlünk. Fülünkbe rikoltozott a gumiorgona, ami addig fog verníyákolni, míg meg nem érkezik (húsvétra?) az új nagyorgona. No de sebaj! Eléggé öreg és dörzsölt vagyok én ahhoz, hogy kicseréljem ezt a felállást: egy hónap múlva tutira nem itt fogunk állni. Elvégre azt írja az összes programban, hogy: vezényel Csőrike. Ma igyekeztem a kanonok urak és stájrinemes famíliák páholyai felé (ez nem vicc, kérem, ma is láttam kettőt közülük!!) mosolyogva vezényelni a népet. Öö. Nagyon kevesen énekeltek és nagyon gyengén. Tény hogy még a szólóimat is a notabilitások felé irányítottam, legalábbis az oszlop mögül. :-D Na majd kiderül, célba érek-é következőkor, mint egy kemény gólyafos.

Két kezdő egyetemistával és egy kis katonai segítséggel (a basszusmedvénk alias segítünk aktív katonatiszt, de tényleg), négyen szerintem igen jól teljesítettünk, a körülményekhez képest legalábbis.

Mire kikecmeregtem a dómból, persze már nekiálltak hangolni a csembalót és az orgonapozitívot (!) a ma esti koncertre. Haendel Messiást fogják lenyomni, ez lesz a leköszönő Dómkápellmájszter utolsó koncertje. Januártól egy 22 éves kemény csaj lesz a Kápellmájszterin, reszket a gatyám is tőle, fiatal és veszélyes. Persze, persze, Rőtmalac már mondta, de mikor először találkoztam vele, 2 perc is elég volt, hogy felsőbbrendűnek tűnjön mindenki előtt, szóval pókerarc meg minden, de igazából brrr és brrr.

Átmentem (Házszám 1-ből a Házszám 3-ba) a dómból a tanszékre, olvasni egyet-kettőt, kutya se volt az egész épületben, nemhogy a könyvtárban. A szerverszobán kívül mindent nyit a kulcsom, úgyhogy befészkeltem magam egy kávéval és egy kiflivel a könyvtárba. Kicsit eltőtöttem az időt boldog magányomban mindenféle finom olvasnivalóval, aztán elindultam hazafelé. Azaz mentem volna. Alig tudtam kinyitani a mindentudó kulcsommal a már bezárt vasalt tölgyfakaput (a katonatiszt azóta már hazament, ő vállból egykettőre elintézte volna). Nnna!... Végre, kikecmeregtem a napvilágra! A teljesen kihalt Bürgergasse zengett a Messiástól. Azaz: elég gyorsan sikerült behangolni a cuccokat és már javában nyomták a próbát. Két perc múlva konstatáltam, hogy nini, itt a Herrengassén mind nyüzsög az a sok ember, mégis hogy lehet az, hogy két utcával arrébb a Messiás dübörög, az üres utcán?! Mícsoda fíling, mint a régi szép időkben... Úgyhogy ma este koncertre megyek! :-)

2022. november 12., szombat

Tizedikék

Az egyik januárban, a születésnapomon halt meg Karl Amon, a Liber Ordinarius (LO) első kutatója. Aki sajna már olyannyira demenciában szenvedett, hogy soha nem tudtam már elmondani neki: diszit készítek abból, amit annyira szeretett volna, ha valaki kibelez már rendesen, őutána...

Tegnapelőtt, a névnapomon halt meg a brassói barátnőm, akivel egy kilencéves mosolyszünet után végre idén nyáron sikerült beszélnünk, legalább telefonon, aztán szeptemberben egy tényleg hosszút... Két hete még azt mondta, milyen jó lenne találkoznunk még egyszer valahogy, és még azt is szervezgettem, hogy elmegyek egy éjjeli busszal StF-ből legalább Frankfurtig, onnan bármivel a holland határig.... Már nem kellett. Tizedikén vége lett - már előtte egy héttel nem igazán lett volna értelme a dolognak, mert a rák úgy ölte meg, hogy hol észen volt, de inkább már nem. Pneuma misit.... mint a bibliában, de tényleg!

Nekem ez után a tizedike után jön most a vasárnapi mise a dómban. Itt ne, vezényelek és szólózok. És valahogy egyáltalán nem érzem, hogy kikészülnék ettől a nyamvadt tizenharmadikától. 

Hülye tizedikék!... nyomorúságos tizedikék!... itt csináljátok nekem a depis évfordulókat!...

2021. december 25., szombat

The show must go on

Húslevest nem főztem hajnal négytől se ma, se a tegnap, sőt még éjféli misére se mentem, csak egy kényelmesre negyedmagammal, este 8-kor a keresztes nővérkékhez, hogy akkor hadd nosztalgiázzunk kicsit.... gyerekeket beöltöztettem új, színes maszkokba, sádámm, mire hazaérünk, hátha megjön az Angyal?...

A kicsi nosztalgiázásból az lett, hogy Rőtmalac volt az orgonista, s mivel látta, hogy én vagyok beosztva előénekesnek (áá, kicsi nosztalgia, hiszen úgyis otthon vagyok), telepakolt kottával és a bevezető zsolit is nyakamba kaptam (úgyis otthon vagyok), invitatóriummal, mise előtt nagy orgonazengetés után az ótestamentumi teljes szöveggel (hoppá... ezt már csak olyan liturgikus buzik csinálják, mint ő, asszem bagatell, fog ez menni), háát, a kicsi csőrikék teljes csendben (és rémülettel) lapítottak a padban hátul, míg én másfél órán keresztül előénekeltem, amiből félóra intenzív izzadás volt az ambónál, ráadásul egy adagban (az egészet közvetítette élőben a rádió a klinikán odaát). Az egészet lapról énekeltem, prima vista, kérem, volt kb. 3 db. ordas hibám, amikért nem akarok felelősséget vállalni (brrr), aztán a mise alatt ellapoztam az allelujaverset, kénytelen voltam a misekönyvből sandítani a szöveget, a dallam pedig kész impró volt (Rőtmalac a vers felénél már rájött, hogy ezt nem lesz érdemes tovább kísérni orgonán... naná, ennyi év gyakorlat után hamar felfogta), végül diadallal kimásztam a csávából, az Isten Báránya már maszkkal ment, ambó nélkül, mert a legkisebb csőrike megunta addigra az egészet (fáj a májam, az a leizzasztott, az).... Hátravolt még a java: a mise végén totál pókerarccal, mögötte rettenetes lebőgéssel köszöntgetni mindenkit holmi karácsonyolás végett, közben Rőtmalac diplomatikus vigyorral rám kacsint egy kedélyszünetben, hát majdnem elsüllyedtem. Az tény, hogy ezt az egész pakétot nem tudja itt elénekelni más úgy, mint én - háát, tulajdonképpen Rőtmalac asszonyság szokta, de neki nincs ekkora volumenje (versus ordas hibák? ööö, ezt a mérleget most nem fogom megcsinálni.)

Szerencsére hazajöttünk és itthon várt az Angyal és egy pohár pálinka. A nemjóját ennek az aránytalanságnak. Ja persze, majdnem elfelejtettem: Boldog Karácsonyt!

2021. december 20., hétfő

Stáájri galéria

Mára elég sok intéznivaló van hátra, de hátha sikerült belegyömöszölni ebbe a napba a maiakat, hm-hm.

Tegnapi galéria:

Itt próbál a dóm kórusa, ez a Domchorstudio (sokat koptattam 2003 óta, tény és való):


Ezt látni Nagymamától. Háttérben három állított kereszt mered a kálváriadombról felfelé, szó szerint:
A frissen restaurált dóm. Hát, ezek a lámpák olyan ocsmányak lettek, hogy inkább szemet hunyok, mit tehetnék mást:
A kápellmájszter ezt darálja éppen a próbákon. Karácsonyra készülnek, de közben még Advent is van, úgyhogy van munka bőven. Imhol a bizonyíték, partitúra a Haydn misére, mellette a vespifüzet:

A Domchorstudio keményen dolgozik ám, bizonyíték a dómban, hogy vannak zenekari próbák is: otthagyott bőgő és üstdobok (Rőtmalac itt éppen vakarja a fülét, a dómkápellmájszter pedig lefelé sandít, Csőrike bizony paparazzit játszott sutyiban, mikor éppen nem énekelt a bandában):

Máma még óriáskerék es várható s mivel én ettől hányni szoktam, már a baratinámat is meghíttam egy óriáskerékre, aki a múltkor már vitte egy körre ezeket a gazfick leánkákat. Hajrá, hajrá.


2021. augusztus 16., hétfő

Búcsúból

Búcsú* az bizony lakoma és rongyrázás szok lenni, nemhiába van az a mondás, hogy hányik, mint a kutya a búcsúban. (ööö... vagy valami hasonló?...) Én nem ettem agyon magam, csak a papbácsi a vendégeivel, és amikor délután elmentek, még annyi maradt az ünnepi menüből, hogy mi is ellennénk belőle egy hétig ötön, ki is szolgáltam magam fellépés előtt, mert én hamar elégetem odabent a kaját s akkor hanem nem lesz erőm énekelni. Szerintem senki nem konstatálta utána, hogy hiányozna valami. A búcsúmise kemény két órát tartott 10-12-ig, lényeg hogy túléltem, hab a tortán, hogy a végére a hármas áldást egyszerűen kihagyta a pap (HÖÖ?), azaz miután lejártak a mindennemű régi és újmagyar picsogós énekek (az utolsó különösen rémes volt, szerintem valami neomagyar filmzene, még jó hogy nem láttam, az ilyent és társait csak elfelejteni lehet), egyszerűen szó nélkül szélnek eresztette a búcsús társaságot, pedig még énekkar és vonósnégyes is volt a 40%-ban félrepedálozó kántor mellett, sőt, két operaénekest is verbuváltak ez alkalomból - ezt úgy, hogy hétköznap van 3-4 néni a misén. Ejha... Volt körmenet is odakii, se maszk, se semmi, itt időutazás van, úgy éreztem, ride the horse. Amúgy találtam magamnak egy elhagyatott karzatot odafent (három is van belőle, a templomtér tényleg fanti), őszintén, nagyon jólesett, hogy másfél év után végre énekelhetek kedvemre, meg már nagyon hiányzik egy rendes liturgia (ezzel maradok, asszem... öö), de a körmenetezést inkább kihagytam. A templom tele volt gyermekkel, gondoltam, az enyémeknek szuvenyírbe nem viszek semmi koronácskát. Micsináljak, mindenki más gyermekéért csak nem felelhetek?! Mondom én, időutazás van!... *(vall.) egy illető templom névadó ünnepe. Egy Nagyboldogasszony-templomnak aug. 15-én van a búcsúja, azaz "névnapja"

2021. május 23., vasárnap

Szagold csak a püskösdi rúzsát!

Mindig ugyanaz. Tegnap a falunépe egymást veri le, hogy begyúródjon a templomba (a félretolt ajtónálló sekrestyések legnagyobb megrökönyédésére és tehetetlenségére - Security-t kellett volna hívni, bmeg!), 'szen bérmálkozó a gyermekünk, jön a püspök stb. A liturgián való részvételüket erősen koordinálni kell, szerencsére van egy diakónusunk, aki éppen mutatja nekik, most felállunk, egy-kettő!... mint a régi szép tridentiánus időkben. Ki van mindenki rittyentve, ahogy ez a falusi lakodalomban szokás (keresztelő, bérmálás, lakodalom, ez a jelmeztár szempontjából igazából mellékes). Le nem maradnának a nagy eseményről. Több, mint 400 ember ment be, pedig meg volt mondva, hogy a bérmálkozókon és bérmaszülőkön kívül csak a szülők (2 azaz két ember) lehetnek a templomban, hogy betartassanak azok a fránya biztonsági előírások. Az emberek kb. 40 százaléka csak állára biggyesztett vagy semmilyen maszkot viselt.... Minek is az! (Én egy KN95-ös maszkba burkolózva lapítottam a mise végéig, 2 oltást már felvettem, de kirázott a hideg a gondolatától, hogy már csak a brit mutánst kéne hazavinni a gyerekeimnek oszt pont jól bevásárolnánk idénre koronából).

Ma már 3x szólt a harang, de alig hallom a szomszédban burrogó frézertől. Nem csoda, ugyanezek a mindenkori NLM-i szülők szokták a gyereket kipottyantani a templom előtt az autóból, hát mégis mit szólna a szomszéd, ha nem járatnák hittanra és emiatt az ő családjukban elmaradna a bérmálási ebéd!...

A püspök, aki az előző püspök sofőrjéből avanzsált püspökké (de tényleg), először is horvát, másodszor pedig tudomást sem vesz a templomajtóban található piros-fehér-zöld alapra nyomtatott "Hívek fogadása" és egy trianoni előadás plakátjától, a bábeli történetből pedig olyan egy homíliát rittyent magyarul, hogy csak. A csillár szerintem akkor fordult egyet, amikor a püspök elmondta, ő márpedig horvátnak született, ám a mindenkori keresztény gyülekezetben mégse az a fontos, hogy ki milyen nyelvet beszél anyanyelvként, hanem hogy a szeretet nyelvén kommunikáljunk egymással, ahogy Jézus követőiként illik. Vagy valami ilyesmi. Ezt az egészet meg olyan szimpatikus egyszerűséggel tálalta, hogy mindenkit levett a lábáról a dumájával. Hát, én annak csak örülni tudnék, ha megtörne már végre ez a nacionalista diskurzus, mert már hányok a hungaromartyr tocsogástól, ami az egyházban folyik.

Üdvözöllek reformpüspök! konfliktus elsimítása, tolerancia előtérbe - ez bizony kiváló volt, hajrá, hajrá!

2021. január 5., kedd

BE FO SOK

A nagy Amadeus akkor még csak tömegsírba kerülő névtelen zseni volt, amikor lerobbant özvegye fűnek-fának adogatta pénzecskéért a házban levő kottákat, gondolom, nem csak a férjéét. A kopisták által sokszorosított kották aztán vándoroltak szerteszét a monarchiában, aki pedig kapott belőle, előbb-utóbb rájött, hogy ez bizony nem akármilyen muzsika. Persze a Mozart-golyót megelőző sztároló sztorik nem itt születtek ezen a vidéken, pedig mekkorát lendített volna ezen a petyhüdt gazdaságon...

Arról már volt hallomásom, hogy az 1800-as évek elején a szabadkai Szent Terézben már megszólalt Mozart zenéje a templomban. Ezalatt Ausztriában a személyes kultusz még csak nem is csírázott semerre se, nemhogy Mozart-tallér meg ilyenek. December közepén Apatinban, alig 3 hete szó szerint lemeredtem, amikor a levéltáros kihozta a "nem a legrégebbi kottánk, de ez éppen Mozart"-ot. Ezt itt, ni (Leopold Mozart a nagy Amadeus apja vala, nem csinált rossz muzsikát egyáltalán, viszont nem tudom leellenőrizni, csak sejtem, hogy ez nem az ő műve lesz, eladni viszont inkább megérte abban az időben L. Mozartként, ezt nem kétlem):

Jó, elkönyveltem, legalább rendes archívumban landolt a dolog, megnyugodtam. De amikor a baltás plébi jóvoltából Hódságból szatyrokkal beszuszakoltam egy adag poros és egérrágta holmit a csomagtartóba, arra azért nem számítottam, hogy mit raktároztam el hetekig a könyvesszekrényembe (még jó, hogy üvegajtó mögött volt). Hát, többek közt azt a kacatot is, amit jól emlékszem, hogy a kórusról, valami eldugott szegletből rázott ki és berakta a többi közé, mert neki úgyse kell már. Most láttam meg, hogy mit....

Ráadásul ezek a cuccok már vissza se mennek Hódságra, mert csak foglalnák a helyet. Ez egy C-dúr misének a Kyrie tétele. Az orgonista ebből a kottából játszott. Kifogástalan számozott basszus van benne, Kaktusz belejátszott - én nem tudok rendesen játszani az ilyen kottából, csak miután egy óráig oldogatom az összhangzattan rébuszát, és én most türelmetlen voltam. Ez bizony Wiener Klassik. Teccik látni ugye, a két írnok egy és ugyanaz. Rock me, Amadeus!..... ;-)))

2020. november 9., hétfő

Az új háttérképem

Ez Zombor felé van, egy domb tetején. Kedvenceim ezek a házikók. Itt egyszerűen csak meg kell állni egy kicsit, mindegy, milyen évszak van. Még ha ilyen csutikák is merednek ki a földből, mint most éppen.

A búzakalász meghal, mondja a Gotteslob: Das Weizenkorn muss sterben - hát ez egy böjti ének, most nincs böjtidő se, ez pedig éppenséggel a kukorica megmaradt szára, de mégis ez jutott eszembe.

Na majd feltámadunk, segít a sok-sok tea, az aromás lámpicsekek és az aromás bossa nova. Legalább ma letudtam egy kört a kiadóban, egy hónapig ezek békén hagynak, azaz nyomás, mint vaddisznó, a többi lemaradt melóba.... HRRR....HRRR....

2020. augusztus 15., szombat

Keddi mementó szombaton

Ma van a 14. házassági évfordulónk. Szerintem senki nem ünnepli ma a tizennegyediket. Mama meg is jegyezte anno: Csak a cigányok csinálnak lakodalmat kedden!... 

Na meg persze mi, fanatikus egyházzenészek. (Nagyboldogasszony 2006-ban keddre esett, oszt kész.)


Az ünneplés érdekesen nézett ki, bár még mindig együttebb voltunk, mint általában lenni szoktunk (azaz ötön százfelé). Tegnap Kaktusz elment az előesti misére. Utána elmentünk családilag pizzázni. Ma reggel lenyomtam a zsolit, majd elmentem a gyerekekkel ünnepi nagymisére. Hazajöttünk és 11.30-kor megettük a tegnapi ebédmaradékot. Ünnep főzés nélkül, hejjj! ;-)

Ma 5-kor keltem, megvarrtam a szakadást a legnagyobb Csőrike ruhája szegélyén, aztán beálltam az éneklőbe. Érdekes volt a mai adag, miközben az Énekek Énekéből recitálta Rőtmalac a kissé sikamlós olvasmányokat, küldözgette nekem a privát cseteket. Csőrike, izé, nem veszed át az antifónáimat??? (persze, beírta magát mindenhová, aztán mikor meglátta, hogy négy sor, amit énekelnie kell, 6.45 óra magaslatában!!!) Persze, Rőtmalac, számíthatsz rám, no problem. ;-) Még jó, hogy az én gigám jobban bírja a hajnali műszakot.

2020. április 15., szerda

Húsvét nyolcadának hete a házi kolostorban

Mialatt West Chesterben egyházzenész barátunk elképedve fogadja, hogy semmi meló, mivel előre felvették a nagycsütörtöki és a nagypénteki szertartásokat, Vilniusban egy szál gyertya előtt feleségestül számítógépre mered a másik, a szkólavezér haver, hiszen harmincahány éve, azaz alapításuk óta először fordul elő, hogy a székesegyházban nincs szkóla a Nagyhéten.
Mi pedig a nádasban, kemény karanténban egy pap nélküli luxusverziót nyomunk le, igaz, csekély 35-40 perc alatt a fenekére verünk a beazonosítatlan kategóriájú feltámadási szertartásnak, tekintettel a gyülekezet legifjabb tagjára, aki így is három párnából fabrikál magának csucsuágyikót s már az olvasmány alatt elszundikál. Ja, de ez olyan, amilyen, mégis egy öttagú gyülekezet, előénekessel, kántorral, orgonistával, kórussal és ministránsokkal! Eközben számos templomban már mióta szólóban misézik a pap, semmi asszisztencia, semmi zene, ez még a húsvéti vigíliát se befolyásolta...
Rőtmalac idén kemény böjt után egészen a babilóniai száműzetés koráig nyúlik vissza, mikoris azt nyilatkozza: "Kedves Csőrike, a történelem tanítása, hogy a gyülekezet túléléséhez nem feltétlenül szükséges egy pap jelenléte, azaz a miseáldozat, nos erről tanúskodik az összes idevágó szöveg." (és most egyenként szét is cincálta őket, tuti.) Ettől meg kifejezetten hízott egy adagot a májam:
"Látom, ti odahaza magas szinten művelitek a házi templomot. Ez... igencsak jól vagyon!"
Fáradt meló ennek az öttagú gyülekezetnek a napi karanténja, a napi kenyérsütés, a háziiskola meg mindenféle olyan tevékenység, ami szétdarabolja a nem erre az életmódra beedzett testemet és lelkemet. Végtére ez az egész igazából olyan, mint egy némiképp önfenntartó kolostor kápolnával, csak itt a meló és ima mellett egy család van bepréselve szerteszét cincáló tagjaival ebbe a házba, nem pedig bolyba tömörült felnőtt emberek, akikért nem kell egyenként ennyi felelősséget vállalni. Kezdem érteni, miért olyan fontosak a napi imaórák... ha nem lenne ez a kápolna, én már széthulltam volna darabjaimra, így legalább összetart valami ragasztó.






2020. április 8., szerda

Tojás- és gyertyaírás avagy az idei Húsvét

Rendhagyó lesz, tény és való. Merthogy nem csak tojásírás lesz. Minden csajszika ír 1 db. tojást, az egy locsoló pedig kap négyet. Ez ugye egy jó arány.
Én meg pluszba írok egy húsvéti gyertyát! Ez most halálkomoly. Még egyszer sem fordult elő, hogy a kápolnában legyen a Feltámadás, templom helyett! Dehát nekünk kápolnánk van. Az idén mivel minden szertartás a feje tetejére állott, egy ceremoniálét sem kell kinyitanom ahhoz hogy tudjam, ilyen háttérrel robban a felelősség. Elvileg minden kápolnában sokkal több kellene, hogy legyen, s bár a miénk nincs alárendelve senkinek se, mert magántulajdonban van, mégis folyik a zsolozsma ezerrel. Szerénységnek itt most helye nincs, úgyhogy el merészelem mondani, ez egy remetei luxusszinten megy (eléggé fáradt vagyok a koránkelésektől, de vagy most, vagy soha). Továbbá, amit pap nélkül kivitelezhetünk, maximális minőséggel nyomjuk, ki az utcára, a világba, a nádasba. Whatever. A plébániának le van vágva a szárnya, a templomban naponta misézik egy pap, de hívek nélkül. Mi pedig ötön vagyunk! Bár pap nincs, de van előimádkozó, orgonista, lektor, asszisztencia, minden más. Úgyhogy a plébános küldött nekünk ajándékba egy vastag gyertyát. Az lesz a mi húsvéti gyertyánk. :-) Szeretnék valami nagyon szép és egyszerű szimbólumot írni rá, forró piros viaszba mártott kesicével. Ilyent még soha nem csináltam, de erős késztetést érzek, hogy belevágjak (majd próbálkozom piszkozatokon előtte, naná). Lumen Christi! meg minden. Kaktusz énekli az Exultetet, a gyerekek Képes gyermekbibiából olvasnak két olvasmányt, két zsoltár lesz, alleluja etc., dögös orgonazengetés Glóriára, a többi már pap nélküli csupaszított vasárnapi igeliturgiaként meg tovább vagy mi a szösz, erre bizony még kategória sincs. Mivel olyan soha, de soha nincs, hogy a legnagyobb ünnepet valahol pap nélkül ünnepelné egy gyülekezet. Na de majd most lesz! S ha elveszikm az áramot, mint a tavaly Karácsonykor, még mindig van gigánk és gyertyánk, hogy énekeljünk ki a világba.

2020. március 15., vasárnap

Életmódváltás "a ház tövében"

Obláta testvérem írja: máma 15-16.30. Negyedóránként megújítva a szándékot a halálos betegség megfékezésére.
Sikerült is bekapcsolódnunk 15.15-kor a negyedóránkénti egyikbe, de mind az ötön. Ezt azért fel kell írni!!! A középsőm meg is jegyezte: na, megyünk misére! (pedig elsősként hittanos létére ekkora baki, ejnyebejnye. Egyszer csak leszedi a bibliát, réteszi az asztalra és aszongya. Az Úr legyen veletek!!! erre varrj gombot, ecsém). Szóval a 15 óraira terveztem beszállni, "csak" negyedóra késés lett belőle. Alakul a rend minálunk, mint valami púpos gyermek a prés alatt. Ének az persze volt, még orgona is, a legkisebb is az énekeskönyvet bögyörölte, ezzel nem lesz itt semmi gond.
(Láss csudát, egyszer csak megszűnik ez a ciganiáda, na én erre gyúrok, de ezerrel!...)
Azt találtam ma mondani Kaktusznak, csináljunk élő műsort a kápolnában, elvégre van kultúrpanziós féccünk. Egyelőre elég randán nézett rám, úgyhogy lehet, kihagyom az orgonálást belőle... vagy pedig dugiban bekapcsolom hajnalban és én fogok játszani rajta, míg alszik. Egy nokturnust hátha bele tudnék szuszakolni az éterbe. Hm!

("Kápolna a ház tövében" vala a címe annak a béna cikknek, amikor is kijött ide egy újságíró, izé, remélem sokáig nem jön ide semmilyen hasonló. Kaktusz meg is jegyzé: Háát... töve a fának meg a f---nak van tudtommal.)