Én nagyon naiv vagyok, ami a szúnyogokat illeti. Szerintem a fecskepopuláció soha nem dúskált annyit szúnyogban, mint idén.
Fecccse-rrrecccse-ccse-ccse.... ezt az üdvrivalgást!!....
Bezzeg a gecik pont ott csíptek (a kitüremkedő, meleg visszeremet), mint a tegnap. Hiába mondtam, heeejjj, ott már foglalt!... Kidőlt és össze-vissza nőtt paradicsomkáimat sajna el kellett rendezni, szúnyog ide vagy oda.
A paradicsomok felkötözgetése pedig azzal járt, hogy hóttkoszos lettem. De azért estére mégis elküldtem a másik szöveget is Pozsonyba, kipipa. (Ezekkel a retkes ujjakkal pötyögni a gépen, jáááj...)
Ez a szemerjai kastély, de inkább csak annak hívják, igazából kúria, udvarház vagy mittomén. Hozzávetőleg húsz évvel ezelőtt erre jártunk ki bicajjal a libacsárdához és emlékeimben eléggé lepattant állapotban maradt meg. De hoppá! Az egyik felében minden jel szerint laknak, az épület és a kert pedig ki van kupálva, a dzsungel minimalizálva. Most már az is látszik, hogy a bejárati ajtónak még az üvege is eredeti. Szecessziós homokfúvás. Nyámm.
Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyakasfőd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyakasfőd. Összes bejegyzés megjelenítése
2020. július 26., vasárnap
2020. július 23., csütörtök
A karantén-bevezető. Day 1
Az úgy volt, kedves feleim, hogy papírológiából még mindig nem digitalizáltunk eléggé és ezért muszáj volt elutaznom Nyakasfődre. Tanár úr, én készültem, én tényleg, de nem tudom eléggé csipkedni magam, mintha egyenesen egy boszorkányüstbe raktak volna, serceg a talpam közben, ahogy elkezdtem a kötelező dolgaimat intézni. Ez a Nyakasfőd ebben a megbolondult országban, ez nem semmi. Mert aki székely, az übermagyar, sőt, überpolgár, mindenkinél ügyesebb, okosabb és persze, a legjobb.
Na kábé ez megy az utcán, az emberdugóban a járdán, a sorbanálláskor egymásra szuszogva, az üzletekben stb.-stb.-stb. Úgy meg vannak pergetve az emberek, mintha még ráhúztak volna a szokásosra* is egy plusz adagot. Megijedtem, héééjj!... de hiába mondanám ezeknek, ne idegesíccsenek, az überokos nemzet díszpéldányai szarnak a fejemre. Sajnos attól még jól megtölthetnek mindenféle szeretetcsomaggal. Például ezzel az aktuális víruscsomaggal, akciósan!
Elintéztem 8 nap alatt minden iratot, ami létfontosságú, s a tegnap estére - sokórai vacillálás után - beérett az elhatározás, hogy ha megérkezek végül NLM-ba, szigorú karanténba megyek, család és mindennemű két- és négylábú nélkül. Éjfélre haza is értem a drága nyugis kuckómba, hülye embereket s a másik országot otthagytam a francba, ha mind meg akarnak halni, én ezt nem ellenezhetem, elvégre a szabad akarattal nem lehet vitázni. Szeretetcsomagot viszont én nem akarok tovább osztogatni, hogy a szabad akaratnál maradjunk.
De jó itt, az én nagy lapos birodalmamban!... Enyém a fél ház (kápolna nélkül), még jó hogy Kaktusz már hónapok óta a panzióban lakik, úgy is mondhatnám, mi semmiképp nem nulláról kezdjük a dolgot. Csőrikéim mamiéknál, ez most a legjobb nekik és mindenkinek. Ha a bezártságot a kertben szeretném magamból kibíbelni, az emeleti teraszkijáratot használom. Na ugye, még emeletem is van. Egyelőre nem érzem, hogy megkettyennék, van dolgom elég és a napi zsolit kápolna nélkül is tudom abszolválni, voilá.
Különben is, már napok óta a konfikötetet szerkesztem s közben az új himnológiai sorozatot is - na most van végre idő, nem is tudom, hogy mikor lehetett volna ezekbe így beásnom magam, normális napitempó mellett (sehogy, semmikor, evidens).
Minden napra felpakolok egy képet a hazaútról (nem, nem fotóztam egy medvét se, tudom, ez most nagy csalódás, de nem lehet minden tökéletes! ;-) ). Itt éppen már egy jó adaggal Brassó után vagyok, a persányi erdő most kezdett kivehetőbben látszani.
Ez a karantén egy hosszú, kéthetes utazás lesz, remélhetőleg tengeribetegség nélkül. GO!
* Pattog, mint Bicskuj a kerek erdőben (ne kérdezzétek, melyik miféle és kiféle)
Nene, még hogy miféle ország állampolgára vagy?! Nyakasfőd ez, s kész! Kit érdekel, mi van az útleveledben, kicseréled-e ezeknél. Gyere bé s az udvarban ott a székely zászló, az megmongya, hogy melyik országban vagy. Ne virusozzál nekem, eember, az egéssz egy hüjjeség, nem érted hogy a kínaiak csinálták mesterségesen, hogy Tramp megvegye a gyógyszert tőllük, sakkor beveszed a bogot, amit a politikusok mondanak. Neidegesiccs.
Na kábé ez megy az utcán, az emberdugóban a járdán, a sorbanálláskor egymásra szuszogva, az üzletekben stb.-stb.-stb. Úgy meg vannak pergetve az emberek, mintha még ráhúztak volna a szokásosra* is egy plusz adagot. Megijedtem, héééjj!... de hiába mondanám ezeknek, ne idegesíccsenek, az überokos nemzet díszpéldányai szarnak a fejemre. Sajnos attól még jól megtölthetnek mindenféle szeretetcsomaggal. Például ezzel az aktuális víruscsomaggal, akciósan!
Elintéztem 8 nap alatt minden iratot, ami létfontosságú, s a tegnap estére - sokórai vacillálás után - beérett az elhatározás, hogy ha megérkezek végül NLM-ba, szigorú karanténba megyek, család és mindennemű két- és négylábú nélkül. Éjfélre haza is értem a drága nyugis kuckómba, hülye embereket s a másik országot otthagytam a francba, ha mind meg akarnak halni, én ezt nem ellenezhetem, elvégre a szabad akarattal nem lehet vitázni. Szeretetcsomagot viszont én nem akarok tovább osztogatni, hogy a szabad akaratnál maradjunk.
De jó itt, az én nagy lapos birodalmamban!... Enyém a fél ház (kápolna nélkül), még jó hogy Kaktusz már hónapok óta a panzióban lakik, úgy is mondhatnám, mi semmiképp nem nulláról kezdjük a dolgot. Csőrikéim mamiéknál, ez most a legjobb nekik és mindenkinek. Ha a bezártságot a kertben szeretném magamból kibíbelni, az emeleti teraszkijáratot használom. Na ugye, még emeletem is van. Egyelőre nem érzem, hogy megkettyennék, van dolgom elég és a napi zsolit kápolna nélkül is tudom abszolválni, voilá.
Különben is, már napok óta a konfikötetet szerkesztem s közben az új himnológiai sorozatot is - na most van végre idő, nem is tudom, hogy mikor lehetett volna ezekbe így beásnom magam, normális napitempó mellett (sehogy, semmikor, evidens).
Minden napra felpakolok egy képet a hazaútról (nem, nem fotóztam egy medvét se, tudom, ez most nagy csalódás, de nem lehet minden tökéletes! ;-) ). Itt éppen már egy jó adaggal Brassó után vagyok, a persányi erdő most kezdett kivehetőbben látszani.
Ez a karantén egy hosszú, kéthetes utazás lesz, remélhetőleg tengeribetegség nélkül. GO!
* Pattog, mint Bicskuj a kerek erdőben (ne kérdezzétek, melyik miféle és kiféle)
2018. augusztus 9., csütörtök
Még két hét
Azt kicsit kötve hiszem, de ha duplája lesz, akkor se olyan rossz. Ennyit már csak kibírunk. Hogy elpurcoljanak innét a májsztorok...
Szerintem ez volt a legtermékenyebb három nap az elmúlt fél év építkezési mutatóját illetve, míg nyakasfődre elexpediáltam magam, meg onnét vissza. Meglett a két új tetőrész.
Kaktusz kiürítette a leendő betonozási terepet: a kápolnát és előszobát. Na, most az udvarunk tényleg Balkánia büszkesége. Van itt bicikli x 4. Láb nélküli fotel, lyukas fenekű szék. Lap nélküli asztal. Állólámpa. S még ki tudja, mennyi minden. Ma valahogy megpróbálom levédeni ezt az egész kupacot, valami eső elleni cuccal. Kaktusz közben naponta kinyírt min. egy bolhát. Tökéletesítette a technikát, így, ni: Odakap a feketéhez. Összecsippenti. Tenyerében jól megsiríti, hogy elszédüljön. Esszenyomja, reccs. Majd örvénylő vízsugárral leküldi a kanális mélyire. Hehh. (Én viszont nem vagyok semennyire se ügyes, mert a bal bokámat máris elintézte egy dög. Willkommenkuss.)
Odaát egy nagy nyakasfaluban van különben egy Iharos egyesület. Amelyik valamilyen módon odahaza székel abban a nagy rumliban. Amelyik voálá! a miénken is túltesz, mégpedig építkezés nélkül... Egy nagy kék csíkos zászló hirdeti az uccára, HEJJ, itt székel(y) a magyar! Háát... Ehhez a portához gyomor kell. Ember. Vajon minden IGAZI székelynek ilyen bides a ház körüli munka?.... Csak éppen elgörbült traktorrugó közé ékelődött döglött macska nincs itt (vagy mégis?... a csirkét biztosan kibelelte előtte a macska vagy a gazdasszony, a macskát a kutya vagy mittudomén). Nem vagyok narrmális, de mégis onnét jön nekünk a két kereszt a kápolna tetőszerkezetére. Hát, van ilyen.
Szerintem ez volt a legtermékenyebb három nap az elmúlt fél év építkezési mutatóját illetve, míg nyakasfődre elexpediáltam magam, meg onnét vissza. Meglett a két új tetőrész.
Kaktusz kiürítette a leendő betonozási terepet: a kápolnát és előszobát. Na, most az udvarunk tényleg Balkánia büszkesége. Van itt bicikli x 4. Láb nélküli fotel, lyukas fenekű szék. Lap nélküli asztal. Állólámpa. S még ki tudja, mennyi minden. Ma valahogy megpróbálom levédeni ezt az egész kupacot, valami eső elleni cuccal. Kaktusz közben naponta kinyírt min. egy bolhát. Tökéletesítette a technikát, így, ni: Odakap a feketéhez. Összecsippenti. Tenyerében jól megsiríti, hogy elszédüljön. Esszenyomja, reccs. Majd örvénylő vízsugárral leküldi a kanális mélyire. Hehh. (Én viszont nem vagyok semennyire se ügyes, mert a bal bokámat máris elintézte egy dög. Willkommenkuss.)
Odaát egy nagy nyakasfaluban van különben egy Iharos egyesület. Amelyik valamilyen módon odahaza székel abban a nagy rumliban. Amelyik voálá! a miénken is túltesz, mégpedig építkezés nélkül... Egy nagy kék csíkos zászló hirdeti az uccára, HEJJ, itt székel(y) a magyar! Háát... Ehhez a portához gyomor kell. Ember. Vajon minden IGAZI székelynek ilyen bides a ház körüli munka?.... Csak éppen elgörbült traktorrugó közé ékelődött döglött macska nincs itt (vagy mégis?... a csirkét biztosan kibelelte előtte a macska vagy a gazdasszony, a macskát a kutya vagy mittudomén). Nem vagyok narrmális, de mégis onnét jön nekünk a két kereszt a kápolna tetőszerkezetére. Hát, van ilyen.
2018. július 24., kedd
Csőrike renegát
Nem vagyok se irodalmi szövegek költője, se írója. Botcsinálta zeneköltő vagyok. El
merem mondani, hogy vannak érzéseim. Ihleteim. Gondolataim. Pillanatnyi löketek
az éterben. Nyű vagyok. A világom ura vagyok. Néha a világom túllép magamon.
Kicsi vagyok, sokat akarok. Ez soha nem volt másképp.
Érzem, hogy
vagyok. Hogy mennyire kicsi vagyok a nagy világban. Hogy mennyire enyém az a
kicsi világ... hát, azokat a határokat szokom feszegetni, csak úgy, érzem hogy
nyújtózkodom benne, és az jó. Merem hinni, hogy másoknak is jó lehet az én
világom, de nem kötelező, ha nem jó, akkor nem jó, marad az enyém s kész.
Soha nem éreztem, hogy sunyi vagyok. Az alázat, amit megélek, még véletlenül se hozható kapcsolatba a sunyisággal - sokan meg se pirulázzák, vajon miről is beszélek itt... Borzasztóan utálom, ha valaki rám akarja kényszeríteni az ő világát, mielőtt meggyőződött
volna arról, hogy nekem tetszik-e s vajon szeretném-e úgy csinálni egyáltalán?....
Egyszóval, utálom a manipulációt és ennek minden kísérő jelenségét, ravasz,
érzelmekre ható diskuráciáját eccetera.
Sok dugót
kihúzott az apám szülővárosában eltöltött öt nap, és elgondolkodtatott, hogy
miért is, és hogyan élem meg úgy a nyakasságomat, mint ahogy és ahol.
1. Székely
főváros. És ha mondjuk Marosvásárhely lenne, a legnagyobb és legpolgáribb jogán?
Vagy éppenséggel Kézdivásárhely? Miért kellene nekem, háromszékinek elfogadni
bármi mást is, höö?! Ki vette meg a jogot, és.... MIVEL nyerte el, kérem, és
mikor? én erről lemaradtam.
2. Székely sör.
Kérem szépen, mióta van egy Székelyföld nevű ország bejegyezve az Európai
Unióba? Vagy ki az az idióta, aki a „Székelyföldön készült”-et akarattal „Produs
in UE”-nek fordítja, csak hogy kikerülje Románia említését? És ettől az új
Szeklerisierungtól (pardon, secuizare) hogyhogy ne szégyelljem magam?...
3. Miért lenne
baj, ha tudunk egy másik nyelvet és otthonosan forgunk egy második kultúrában,
mégpedig már beleszületve, úgysmint luxusmód?... (Ha megbecsül az a kultúra, ha
nem. Ennek itt abszolút nincs relevanciája.) Lehetne az német, ukrán, vagy akár afrikaans
is. Nem nyereség ez, hm? Ahány nyelv, annyi ember, mondja a régi mondás. Vagy
inkább ne írjam ki, hogy magyar?... Elvégre ezen a ponton már csak nemzetáruló,
dög disznó lehetek...
Azt a jó érzést,
ahogy végre beértünk NLM-ba és használhattam a szerbemet az albán pékkel... úgy
érzem, hazaértem.
Címkék:
bumm,
hmm,
másik boly,
másik főd,
nyakasfőd,
tudathasadt otthon
2017. október 1., vasárnap
A nagy büdös jelenbe burkolt jövő
Szép és tanulságos időtöltés a kamionozás. Mikor a nagy semmibe hajtasz azzal az ugyanannyi sebességgel órákon keresztül, és kívül-belül átveszed a motorinaszagot, egylényegű leszel a sok lóerővel, mert az erő benned van... hehe. Hallucinogén agyad már nem tudja, hogy bídzsa-hangot hall-e, vagy csak a légféket, és egy jógira jellemző nyugalommal szemléled a Grand Caniont Fogarasi havasok gerincét naplemente közben, no igen, ilyenkor mosom össze a múltat, jelent és jövőt valami megmondhatatlanná, amiről csak azt tudom, hogy VAN.
A hallucinogén anyag utólag 24 órás fejfájást produkált, de mostanra mintha kicsikét helyrebillentem. Volna. Holnap ugyanis vámra megyünk és kipakoljuk a 44 csomagot, amiből 24 bútordarab és 20 könyvekkel teli banánosdoboz. Hogy hová fog ez az egész begyömöszölődni a Kultúrpanzióba, és úgy egyáltalán, a sok tárgyi örökség nyomasztó érzése, na most kezdek kicsit kiakadni.
A jógi a kabinban próbálta kisakkozni a jövőt, természetesen belső utakon - erőteljesen eszembe jutott az Rajzos zenetörténet amaz oldalán levő illusztráció, mikor a valószínűleg beszívott gitáros rocker ősemberi létére asszociált (volna) - miszerint, jó is, hogy nem kaptam meg a tanári állást, mert valószínűleg kivitelezhetetlen lett volna. Merthogy kamionozós, turnézó stb. apukák akadnak ezerszámra, de még egy ilyen abnormális anya, mint én, aligha képzelhető el, se most, se a közeljövőben. Hogy csak úgy elmegy egy hétre, gyerekei anyóspajtáséknál és jóbarátoknál. Aztán októberben ismét konf, 5 nap elment az anyaságból a picsába.
Szóval legreálisabban dolgoznék én az íróasztalnak, mert a Kultúrpanzió egyelőre igencsak hobbi, vagyis zsebpénz kategória. Csak a szabadfoglalkozású zenegyáros, abból tudnék megélni, és azt szívesen is csinálnám. El kellene küldenem azt, amit eddig írtam, nem egy kiadónak és kettőnek, mint négy éve, hanem soknak. Probléma: időbefektetés, keresgélés, nyomulási stratégiák legyártása és kivitelezése, kapcsolatok sötöbö, erre mind nem látok fizikai időt.
Másik, a messziről indexelgető könyvtárosi szakma, ami olyan távoli, mint bármely más pályázati állás, amit másnak kell kigondolnia és kiviteleznie. Ebből is marad a várakozás, vagyis a kotlás.
Csőrike mama munkanélküli, teccik, nem teccik, ezt nem tessen szeretni. És holnaptól Mi a kő, de inkább Mi a kőomlás. Tyúkanyó. Kend.
A hallucinogén anyag utólag 24 órás fejfájást produkált, de mostanra mintha kicsikét helyrebillentem. Volna. Holnap ugyanis vámra megyünk és kipakoljuk a 44 csomagot, amiből 24 bútordarab és 20 könyvekkel teli banánosdoboz. Hogy hová fog ez az egész begyömöszölődni a Kultúrpanzióba, és úgy egyáltalán, a sok tárgyi örökség nyomasztó érzése, na most kezdek kicsit kiakadni.
A jógi a kabinban próbálta kisakkozni a jövőt, természetesen belső utakon - erőteljesen eszembe jutott az Rajzos zenetörténet amaz oldalán levő illusztráció, mikor a valószínűleg beszívott gitáros rocker ősemberi létére asszociált (volna) - miszerint, jó is, hogy nem kaptam meg a tanári állást, mert valószínűleg kivitelezhetetlen lett volna. Merthogy kamionozós, turnézó stb. apukák akadnak ezerszámra, de még egy ilyen abnormális anya, mint én, aligha képzelhető el, se most, se a közeljövőben. Hogy csak úgy elmegy egy hétre, gyerekei anyóspajtáséknál és jóbarátoknál. Aztán októberben ismét konf, 5 nap elment az anyaságból a picsába.
Szóval legreálisabban dolgoznék én az íróasztalnak, mert a Kultúrpanzió egyelőre igencsak hobbi, vagyis zsebpénz kategória. Csak a szabadfoglalkozású zenegyáros, abból tudnék megélni, és azt szívesen is csinálnám. El kellene küldenem azt, amit eddig írtam, nem egy kiadónak és kettőnek, mint négy éve, hanem soknak. Probléma: időbefektetés, keresgélés, nyomulási stratégiák legyártása és kivitelezése, kapcsolatok sötöbö, erre mind nem látok fizikai időt.
Másik, a messziről indexelgető könyvtárosi szakma, ami olyan távoli, mint bármely más pályázati állás, amit másnak kell kigondolnia és kiviteleznie. Ebből is marad a várakozás, vagyis a kotlás.
Csőrike mama munkanélküli, teccik, nem teccik, ezt nem tessen szeretni. És holnaptól Mi a kő, de inkább Mi a kőomlás. Tyúkanyó. Kend.
Címkék:
áúúú,
huss,
másik boly,
nosztalgia,
nyakasfőd,
nyürr,
tongyó,
zene
2017. február 17., péntek
Vitézlik a vitézség
És akkor Isten megteremtette az embert, szabad akaratával együtt, és az ember megteremtette magának (vagy direkt Lucifernek?) a fészbúkot.
Idén lesz a húszéves érettségi találkozónk. Mivel már nem történnek olyan ritmusban a hírek, mint anyámék idejében - tulajdonképpen kábé ugyanannyi dolog történt mással és korábban is, mint most velünk, de megvolt a pofája a tálalásnak, sőt, voltak olyanok akikről legalább tíz évig semmi hír nem kerengett, s akkor ott volt az érettségi találkozó, naháááát.... hogy veled mik történtek!...
- szóval most igenis azonnal kell tudni, és mindent, és naná, lehet is, és akkor az a kérdés, akarom-e tudni már most az egészet, vagy nem? Meddig van az én szabad akaratom, és hol kezdődik a manipulálásom?... Nincs is olyan nagy tétje ennek az egész pütypürütty találkozónak, mikor már fészbúkon látszik: ez hogy elhízott, az hogy megkopaszodott, emez mennyi gyereket csinált.
Van egy zárt csoportunk, és ó, jaj, nekem összesen hat ismerősöm van (mert többet nem akartam), de másnak ugye számtalan sok, és akkor történik az, hogy az ember ráklikkel egy névre vagy egy képre, és önkéntelenül találkozik egy teljesen mással is az iskolából, legalábbis szembenéz valamelyik fényképén, és akkor leesik a pofája.
Ez lett velem is, mikor megláttam, mivé lett a hajdan (vagy vajon még most is?!) bálványozott tanár, aki mellesleg minket nem tanított, csak a képzőművészeket, de aki abban az iskolában megfordult, az mind vitt magának haza egy darabkát belőle. Az üzenet anno nyilvánvaló volt: Merjed csinálni azt, amiben jó vagy! Naés, hogy milyen eszközzel? Szarjál rá! és az emberek mertek. Egyik volt diákja másképp is mert: hozzá menni feleségül és szülni neki egy új fészekalját.
Szóval. Még a kilencvenes évek elején volt a Szent Anna tónál egy fantasztikus dolog, egy performance tábor. A kényszerű szocreál böjtből egyenesen robbantotta az utat a formabontás és a merni akaró, vad kifejezésformák felé az a néhány emberből álló csapat, amelyikből az egyik már valamikor az évtized közepén meghalt, a másik meg ugye ez a figura, akiről még véletlenül se gondoltam volna, hogy 20 év után erre veszi az irányt: magyarkodás-székelykedés, vitézkedősen (!!!), református templom udvarában pózolva, látható, hogy komolyan veszi. Inkább számítottam volna egy hatalmas anarchiára, de nem ilyen formába és kirakatba gyömöszölve. Ez bizony fájt.
Tudnivaló, hogy a fészbúk az egyik legtorzabb tükör, ami csak létezik - talán én voltam annyira vak, hogy nem láttam meg akkor azt a valamit?! de akkor is, van ami ordít, annyira nyilvánvaló.
Aggasztó, hogy egy képzőművésznek hogy lehet ennyi esze. Vagy egyáltalán, egy művésznek? Mintha csak egy cserkészőrsben állna vitézbe, a többiek közül pedig senki nem látja, mekkora ökörség ez az egész. Messzire esett az az alma AnnART-tól Horthy Miklósig; a kolléga eddigre forog a sírjában.
Akkor előrelátható forgatókönyv szerint én is egy idő után annyira legagyisodok, hogy tapsikolva billegek majd annak, aki hülyét fog belőlem csinálni?.... BRRR.
Idén lesz a húszéves érettségi találkozónk. Mivel már nem történnek olyan ritmusban a hírek, mint anyámék idejében - tulajdonképpen kábé ugyanannyi dolog történt mással és korábban is, mint most velünk, de megvolt a pofája a tálalásnak, sőt, voltak olyanok akikről legalább tíz évig semmi hír nem kerengett, s akkor ott volt az érettségi találkozó, naháááát.... hogy veled mik történtek!...
- szóval most igenis azonnal kell tudni, és mindent, és naná, lehet is, és akkor az a kérdés, akarom-e tudni már most az egészet, vagy nem? Meddig van az én szabad akaratom, és hol kezdődik a manipulálásom?... Nincs is olyan nagy tétje ennek az egész pütypürütty találkozónak, mikor már fészbúkon látszik: ez hogy elhízott, az hogy megkopaszodott, emez mennyi gyereket csinált.
Van egy zárt csoportunk, és ó, jaj, nekem összesen hat ismerősöm van (mert többet nem akartam), de másnak ugye számtalan sok, és akkor történik az, hogy az ember ráklikkel egy névre vagy egy képre, és önkéntelenül találkozik egy teljesen mással is az iskolából, legalábbis szembenéz valamelyik fényképén, és akkor leesik a pofája.
Ez lett velem is, mikor megláttam, mivé lett a hajdan (vagy vajon még most is?!) bálványozott tanár, aki mellesleg minket nem tanított, csak a képzőművészeket, de aki abban az iskolában megfordult, az mind vitt magának haza egy darabkát belőle. Az üzenet anno nyilvánvaló volt: Merjed csinálni azt, amiben jó vagy! Naés, hogy milyen eszközzel? Szarjál rá! és az emberek mertek. Egyik volt diákja másképp is mert: hozzá menni feleségül és szülni neki egy új fészekalját.
Szóval. Még a kilencvenes évek elején volt a Szent Anna tónál egy fantasztikus dolog, egy performance tábor. A kényszerű szocreál böjtből egyenesen robbantotta az utat a formabontás és a merni akaró, vad kifejezésformák felé az a néhány emberből álló csapat, amelyikből az egyik már valamikor az évtized közepén meghalt, a másik meg ugye ez a figura, akiről még véletlenül se gondoltam volna, hogy 20 év után erre veszi az irányt: magyarkodás-székelykedés, vitézkedősen (!!!), református templom udvarában pózolva, látható, hogy komolyan veszi. Inkább számítottam volna egy hatalmas anarchiára, de nem ilyen formába és kirakatba gyömöszölve. Ez bizony fájt.
Tudnivaló, hogy a fészbúk az egyik legtorzabb tükör, ami csak létezik - talán én voltam annyira vak, hogy nem láttam meg akkor azt a valamit?! de akkor is, van ami ordít, annyira nyilvánvaló.
Aggasztó, hogy egy képzőművésznek hogy lehet ennyi esze. Vagy egyáltalán, egy művésznek? Mintha csak egy cserkészőrsben állna vitézbe, a többiek közül pedig senki nem látja, mekkora ökörség ez az egész. Messzire esett az az alma AnnART-tól Horthy Miklósig; a kolléga eddigre forog a sírjában.
Akkor előrelátható forgatókönyv szerint én is egy idő után annyira legagyisodok, hogy tapsikolva billegek majd annak, aki hülyét fog belőlem csinálni?.... BRRR.
Címkék:
áúúú,
másik boly,
nyakasfőd,
nyürr,
történelem
2016. július 23., szombat
:-(
Bezárt a Csíki utcai könyvesbolt. Az alatta árválkodó kávéház még működik. A könyvesbolt kirakatából még lehetett olvasni az Indian Parchment mellé, jövő héten azt is elszállítják. Brühű.
Címkék:
nyakasfőd,
nyürr,
tudathasadt otthon
2016. július 20., szerda
A zene kölkei
Nammama kilfelden dolgozó baratinájánál szállunk épp, ha már a lakást eladtuk derága szülővárosomban. Izé, vendékkséég... a gyerekek ahogy felkeltek, lecsaptak egyből a hangszerállományra, itt látható,
...hogy mennyire nem értek én ehhez a csúzóhúzó izéhez, de bezzeg KCs, a harmonikás Kaktusz palántája, nézd Anyu, nyomod a billentyűt, az akkordgombot és közben itt mozgatod a szélházat.
Hja, tanulok.
LKcs pedig gyönyörűen citerázik a meglévő öt húron, akkor inkább ez mint az a harmonika, amibe sikerült máris belevágnia az arccsontját (a bőgésen már túlvagyunk).
Még nem mondtam nekik, hogy abban a szobában, ahol én aludtam, van egy elektromos Yamaha Arius zongora...
...hogy mennyire nem értek én ehhez a csúzóhúzó izéhez, de bezzeg KCs, a harmonikás Kaktusz palántája, nézd Anyu, nyomod a billentyűt, az akkordgombot és közben itt mozgatod a szélházat.
Hja, tanulok.
LKcs pedig gyönyörűen citerázik a meglévő öt húron, akkor inkább ez mint az a harmonika, amibe sikerült máris belevágnia az arccsontját (a bőgésen már túlvagyunk).
Még nem mondtam nekik, hogy abban a szobában, ahol én aludtam, van egy elektromos Yamaha Arius zongora...
Címkék:
kicsi Csőrike,
lk. Csőrike,
nyakasfőd,
zene
2015. december 20., vasárnap
A havat nem hagyom
Mindjárt igazi archívum, pedig csak háromnaposak. Ezt azért nem hagyom ki világkörüli turnémról!(hahaha)
Nos, egy reggel kezdődött szülővárosomban, itt szálltam meg mint kocaturista,
...és akkor később reggel kinéztem a másik ablakon is,
...és erre battyogtam el az útlevélosztály felé, miközben sűrűn állt a hó.
Ezt az időközben kirittyentett óvodát muszáj volt lefényképezni, mert utoljára itt még egy hóttromos gyógyszertár volt a földszinten, az emeleten meg kitudja. Szóval roppant aktív a város, juhé.
És útlevelem is lesz, valamiért csak megérte ezt a horribilis utazást oda-vissza (600 km 11-12 óra alatt, vissza dettó).
S ha nem elég a hóréteg vastagsága, amit itt Karácsonyig lehet nézegetni, akkor eszembe jut Tyúkszeredából ez a hókupac, ni,
.. és akkor már ugyan kit érdekel NLM taknyos szürkesége a fehértelen télben, na kit.
Nos, egy reggel kezdődött szülővárosomban, itt szálltam meg mint kocaturista,
...és akkor később reggel kinéztem a másik ablakon is,
...és erre battyogtam el az útlevélosztály felé, miközben sűrűn állt a hó.
Ezt az időközben kirittyentett óvodát muszáj volt lefényképezni, mert utoljára itt még egy hóttromos gyógyszertár volt a földszinten, az emeleten meg kitudja. Szóval roppant aktív a város, juhé.
És útlevelem is lesz, valamiért csak megérte ezt a horribilis utazást oda-vissza (600 km 11-12 óra alatt, vissza dettó).
S ha nem elég a hóréteg vastagsága, amit itt Karácsonyig lehet nézegetni, akkor eszembe jut Tyúkszeredából ez a hókupac, ni,
.. és akkor már ugyan kit érdekel NLM taknyos szürkesége a fehértelen télben, na kit.
2015. június 26., péntek
A Tudathasadt Állapot
Az otthon az, ahol nem feltétlenül állandóan lakom, de ahol annyira jól érzem magam, hogy mikor megérkeztem, nyugtázza belül valami, hogy hazaérkeztem. Az az otthon, ahol nem kell feleslegesen viselkednem, ahol magam lehetek anélkül, hogy nekiülnék magyarázkodni.
Ezek után úgy érzem, sürgősen apdéjtelnem kell egy s mást.
1. szülővárosom - ideges, nyüzsgő, nincs ideje a gondolataimra, magyarázkodnom kell hogy én hogy érzek s az az érzésem hogy nem mindig van kinek; rosszul alszom; rosszul alusznak a gyerekek; nem ott lakom, és nem is érzem azt a megnyugtató érzést, amit máshol; igen, áruló vagyok: ha nem lenne az az egy-két ember aki hazavár, nem éreznék lassan semmi késztetést, hogy oda "hazamenjek".
2. StF - kb. egy évtizednyi ide-oda billenő skálák után teljesen ismerősen veszem be a kanyarokat autóval, biciklivel, gyalog és aggyal; jól érzem magam a bőrömben, jól is alszom; ma játszottam egy misét egy olyan helyen, ahol jól ismernek és nagyon örültek annak a nyüzsinek, aki én vagyok.
3. NLM - teljesen másképp nyugis, egyféle kreatív pocsolya: én vagyok benne az idegesen vibráló malac és mégse szívja el az energiámat hanem feltöltődöm; jól alszom ha nem rám kukorékol az a kurva kakas, hanem át a kukoricásba; van egy dolgozószobám és egy dolgozó agyam, mindkettő tele tervekkel; nagyokat röhögök a bebetonozott konvenciókon és nem kell magyarázkodnom hogy miért vagyok olyan amilyen; hihetetlen, de az emberek ezt szokták meg és jól elvannak vele. És persze, hazavárnak ők is. :-)
Ezek után úgy érzem, sürgősen apdéjtelnem kell egy s mást.
1. szülővárosom - ideges, nyüzsgő, nincs ideje a gondolataimra, magyarázkodnom kell hogy én hogy érzek s az az érzésem hogy nem mindig van kinek; rosszul alszom; rosszul alusznak a gyerekek; nem ott lakom, és nem is érzem azt a megnyugtató érzést, amit máshol; igen, áruló vagyok: ha nem lenne az az egy-két ember aki hazavár, nem éreznék lassan semmi késztetést, hogy oda "hazamenjek".
2. StF - kb. egy évtizednyi ide-oda billenő skálák után teljesen ismerősen veszem be a kanyarokat autóval, biciklivel, gyalog és aggyal; jól érzem magam a bőrömben, jól is alszom; ma játszottam egy misét egy olyan helyen, ahol jól ismernek és nagyon örültek annak a nyüzsinek, aki én vagyok.
3. NLM - teljesen másképp nyugis, egyféle kreatív pocsolya: én vagyok benne az idegesen vibráló malac és mégse szívja el az energiámat hanem feltöltődöm; jól alszom ha nem rám kukorékol az a kurva kakas, hanem át a kukoricásba; van egy dolgozószobám és egy dolgozó agyam, mindkettő tele tervekkel; nagyokat röhögök a bebetonozott konvenciókon és nem kell magyarázkodnom hogy miért vagyok olyan amilyen; hihetetlen, de az emberek ezt szokták meg és jól elvannak vele. És persze, hazavárnak ők is. :-)
2015. január 5., hétfő
Fránya telihold
Nem sokat aludtam az éjjel. A kicsi csőrikék szerencsére húzták a lóbőrt, bár reggelre agyonforgolódták magukat, annyira hogy LKCs borzas fejéből tíz percen át próbáltam némi kis sikerrel kulturált leánkát varázsolni.
Jó üres fejjel forogtam erre-arra, közben konstatáltam hogy a matrac rugói nyomják a bordámat, pedig még csak egy éve vettük. Hízni egyelőre nem fogok, tehát vagy megfordítom a másik oldalára, vagy kidobom.
Az agygép reggeliben indult meg, azóta is csak olyan emberek szaladgáltak odabent, akiket már nagyon rég nem láttam. Ezenkívül mindenféle giz-gaz, Kaktusz szakmai válságától kezdve a saját bugyromig, van itt minden. Mintha csak most ittam volna ki az íccaka álompoharát:
Világrengető szociális projekteken töröm az agyam, aztán arra gondolok, hogy gazdagodhatnék meg annyira, hogy a pénzemből nem Audit hanem napelemet vegyek. Megújuló energiaforrás más is lehet, az utcánkban három helyen télen-nyáron szivárog a talajvíz elfelé, azt is ki lehetne onnét piszkálni.
Más: mi lesz a diszivel? sajátmagam mennyire vállalta be magát ezzel a vackkal? szeretem, de micsináljak, hogy többet lehessek a gyerkőcökkel? ez így nagyon nem jó, ahogy van. Meddig lehet még nyúzni a helyzetet és a körülötte levő embereket?
Emlékszem az általános iskolai osztályomra: tele volt mindenféle frusztált művészpalántával, színészek gyerekeivel többek közt. Nos, a pálmát akkori kedvenc barátnőm vitte (vajon hol lehet most, megvan-e egyáltalán valahol a világon??). Mikor körkérdés volt, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, azt felelte, csak színésznő nem. Miért? kérdezte a tanítónéni. Mert akkor mindig turnézni kell és a gyerekek pedig egyedül vannak... Egyszer suli után arra mentünk ketten, ott laktak közel. Volt nagy cirkusz nálunk otthon a be nem jelentett inztermezzóért, mert akkor még vezetékes telefonunk se volt, nemhogy más. És én persze későn értem haza, mert meg kellett hallgatni ZZLabor és Koncz Zsuzsa lemezeit, ki kellett próbálni a sminkeket-parókákat, és felfordítani az amúgy is felfordult házat. Csodálkoztam, hogy a smink miért csak színpadra való mikor anyám naponta keni magát, rácsodálkoztam a lemezjátszóra (olyanunk nekünk nem volt), és egyáltalán, nagyon tetszett az a nagyon bohém hely. Híjj, irtóztató egy dzsuva volt alapjáraton, azt nem lehet elfelejteni soha. Ha itt most körbenézek, mindjárt elszégyellem magam, de szerintem még fel kell fejlődnünk magunkat, hogy ott tartsunk (na, ez legalább megnyugtató).
Talán még egyszer jártunk ott az egész családdal, egy vasárnap délelőtt: a kezeslábast és gumicsizmát soha nem felejtem el, ahogy az ünnepelt színésznő (természetsen smink nélkül) hátrament a moslékos vederrel. Mert egy piros tornácos régi házban laktak aminek az udvarában eléggé rurális környezetbensártengerben folyt az állattartás röfögtek és kukorékoltak az állatok ide-oda, brrr. Végül apuka mintha megunta a káoszt mondván hogy normálisan akart volna élni*, elvált a színésznőtől és elvitte a leányzót magával a másik házasságba. Azóta se tudok róla/róluk semmit.
Ha nagyon depi és/vagy frusztrált vagyok, sokszor eszembe jutnak, főleg mióta ebbe a nagy faluba betettem a lábamat. Néha úgy érzem, már csak a kerti outfit és a röfögő disznók hiányoznak a képből.
* ez a veszély engem szerencsére nem fenyeget, Kaktusz véletlenül se akar normálisan élni, mondhatjuk úgy is hogy lételeme a káosz
Jó üres fejjel forogtam erre-arra, közben konstatáltam hogy a matrac rugói nyomják a bordámat, pedig még csak egy éve vettük. Hízni egyelőre nem fogok, tehát vagy megfordítom a másik oldalára, vagy kidobom.
Az agygép reggeliben indult meg, azóta is csak olyan emberek szaladgáltak odabent, akiket már nagyon rég nem láttam. Ezenkívül mindenféle giz-gaz, Kaktusz szakmai válságától kezdve a saját bugyromig, van itt minden. Mintha csak most ittam volna ki az íccaka álompoharát:
Világrengető szociális projekteken töröm az agyam, aztán arra gondolok, hogy gazdagodhatnék meg annyira, hogy a pénzemből nem Audit hanem napelemet vegyek. Megújuló energiaforrás más is lehet, az utcánkban három helyen télen-nyáron szivárog a talajvíz elfelé, azt is ki lehetne onnét piszkálni.
Más: mi lesz a diszivel? sajátmagam mennyire vállalta be magát ezzel a vackkal? szeretem, de micsináljak, hogy többet lehessek a gyerkőcökkel? ez így nagyon nem jó, ahogy van. Meddig lehet még nyúzni a helyzetet és a körülötte levő embereket?
Emlékszem az általános iskolai osztályomra: tele volt mindenféle frusztált művészpalántával, színészek gyerekeivel többek közt. Nos, a pálmát akkori kedvenc barátnőm vitte (vajon hol lehet most, megvan-e egyáltalán valahol a világon??). Mikor körkérdés volt, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, azt felelte, csak színésznő nem. Miért? kérdezte a tanítónéni. Mert akkor mindig turnézni kell és a gyerekek pedig egyedül vannak... Egyszer suli után arra mentünk ketten, ott laktak közel. Volt nagy cirkusz nálunk otthon a be nem jelentett inztermezzóért, mert akkor még vezetékes telefonunk se volt, nemhogy más. És én persze későn értem haza, mert meg kellett hallgatni ZZLabor és Koncz Zsuzsa lemezeit, ki kellett próbálni a sminkeket-parókákat, és felfordítani az amúgy is felfordult házat. Csodálkoztam, hogy a smink miért csak színpadra való mikor anyám naponta keni magát, rácsodálkoztam a lemezjátszóra (olyanunk nekünk nem volt), és egyáltalán, nagyon tetszett az a nagyon bohém hely. Híjj, irtóztató egy dzsuva volt alapjáraton, azt nem lehet elfelejteni soha. Ha itt most körbenézek, mindjárt elszégyellem magam, de szerintem még fel kell fejlődnünk magunkat, hogy ott tartsunk (na, ez legalább megnyugtató).
Talán még egyszer jártunk ott az egész családdal, egy vasárnap délelőtt: a kezeslábast és gumicsizmát soha nem felejtem el, ahogy az ünnepelt színésznő (természetsen smink nélkül) hátrament a moslékos vederrel. Mert egy piros tornácos régi házban laktak aminek az udvarában eléggé rurális környezetben
Ha nagyon depi és/vagy frusztrált vagyok, sokszor eszembe jutnak, főleg mióta ebbe a nagy faluba betettem a lábamat. Néha úgy érzem, már csak a kerti outfit és a röfögő disznók hiányoznak a képből.
* ez a veszély engem szerencsére nem fenyeget, Kaktusz véletlenül se akar normálisan élni, mondhatjuk úgy is hogy lételeme a káosz
Címkék:
Kaktusz,
kicsi Csőrike,
lélekbúvár,
lk. Csőrike,
nosztalgia,
nyakasfőd,
tudathasadt otthon
2014. szeptember 18., csütörtök
Csak a csomagolás más, asszem
Aktuális kultúrsokkom vagy minek is nevezzem szorosan összefügg az alig két napja abszolvált sofőrködésemmel, egészen pontosan arról van szó, hogy:
Van itt egy tranzitország amin feszt keresztül kell bukdácsolnom, ahányszor csak megyek a dolgaim után a nagyrészt nímetül rotyogó Ójrópába. Dicséretére váljon, a tegnapelőtti utazás már nem volt annyira totyogó mint ami ezelőtt egy héttel; a nyolcas úton lassacskán, de mégis halad előre az építkezés, egyre kevesebbet kell várni. Idáig naccerű.
Ami nagyon idegesít, hogy most éppen nincs választás, és mégis tele van plakátolva az út kormányt dicsőítő panókkal, hogy "demiaztánmegmutattuk", "miaztánmegmutatjuk", és állandóan ez az idegesítő "mi" a közepén. Azon kívül, hogy az öndicséret büdös, nyomasztóan tömegmanipulálás szaga van az egésznek. Kísértetiesen azokat az üveggyapottal bebugyolált melegvizes csöveket juttatja eszembe, amikre rozsdásodó vaslemezekből írható felülelet csináltak és amiket ezelőtt harminc évvel lehetett látni a Jajánál és az Imaszánál és minden nagyobb városban, ahol volt legalább egy gyár. A szöveg mindenütt kábé ugyanaz volt: Éljen Románia Szocialista Köztársaság Elnöke! (/elnöknéja; /kommunista népe... sötöbö). Kérdés, hogy miért ez jut eszembe az egészről...
Pislogok én, nagyon outsider vagyok. Mi a fene folyik ott Magyarországon???
Van itt egy tranzitország amin feszt keresztül kell bukdácsolnom, ahányszor csak megyek a dolgaim után a nagyrészt nímetül rotyogó Ójrópába. Dicséretére váljon, a tegnapelőtti utazás már nem volt annyira totyogó mint ami ezelőtt egy héttel; a nyolcas úton lassacskán, de mégis halad előre az építkezés, egyre kevesebbet kell várni. Idáig naccerű.
Ami nagyon idegesít, hogy most éppen nincs választás, és mégis tele van plakátolva az út kormányt dicsőítő panókkal, hogy "demiaztánmegmutattuk", "miaztánmegmutatjuk", és állandóan ez az idegesítő "mi" a közepén. Azon kívül, hogy az öndicséret büdös, nyomasztóan tömegmanipulálás szaga van az egésznek. Kísértetiesen azokat az üveggyapottal bebugyolált melegvizes csöveket juttatja eszembe, amikre rozsdásodó vaslemezekből írható felülelet csináltak és amiket ezelőtt harminc évvel lehetett látni a Jajánál és az Imaszánál és minden nagyobb városban, ahol volt legalább egy gyár. A szöveg mindenütt kábé ugyanaz volt: Éljen Románia Szocialista Köztársaság Elnöke! (/elnöknéja; /kommunista népe... sötöbö). Kérdés, hogy miért ez jut eszembe az egészről...
Pislogok én, nagyon outsider vagyok. Mi a fene folyik ott Magyarországon???
2014. augusztus 24., vasárnap
Kép az egyikről
Halad a raktárállapotból kifelé. Szóval lassan, de bútorozódik befelé. A drapériát Lazynénél NLM-ban, a selyemfüggönyt otthon a nyakasban turkáltam.
Címkék:
kultúrpanzió,
NLM,
nyakasfőd,
nyámm,
vájvi
2014. augusztus 9., szombat
Nyakasfődi levegő
LKCs már kb. három napja (tehát mióta itt vagyunk) nem alszik nappal semmit, de NIHIL nagyon. Attól még marha fáradt, és ebből következik, hogy az egész család egy húron pendül.
2014. augusztus 4., hétfő
Hazaérkeztem
Don Giovanni kakasa hajnali fél négytől kezdve folyamatosan és ismételten üdvözölt, Kaktusz begyulladt torka válaszolt egy-egy ugatókoncerttel. NLM-ban napok óta tombol a monszun, meg se lep hogy beázott az ablakunk. Már megint. Kedden azaz holnap indul Kaktusz StF-ba, kurzus, koncert, miafityfene.
Ha sikerül összepakolnom - még hiszek a csodákban - akkor este már KCs is az ölemben fog lógni. Nyakasfődön.
Ohnehin, már az is fantörpikus, ha legalább hárman egy helyen vagyunk. Ezt a bolondokházát nehogy utánunk csinálja valaki, de már én se akarom, nagyon elég volt.
Ha sikerül összepakolnom - még hiszek a csodákban - akkor este már KCs is az ölemben fog lógni. Nyakasfődön.
Ohnehin, már az is fantörpikus, ha legalább hárman egy helyen vagyunk. Ezt a bolondokházát nehogy utánunk csinálja valaki, de már én se akarom, nagyon elég volt.
Címkék:
huss,
Kaktusz,
lk. Csőrike,
NLM,
nyakasfőd,
tudathasadt otthon
2014. július 19., szombat
Įsveikatą
Tehát D. meghívott az este korzózni, ettünk egy litván levest (hideg, joghurtos cucc, szerintem ez valami baltikum lehet, mert ma is hideg céklaleves volt, joghurtos-tejföles, trallala), ittunk egy-egy nagy sört (borral próbálkozott, de én marha szomjas voltam).
Közben beesteledett, a gödörből meg valószínű jazz szakos hallgatók keresték a nyári kenyerüket. Hihetetlen hogy milyen szinten produkálták magukat, pedig se fellépőruha, se hírnév... talán húszévesek lehettek, két srác (basszus, ütős) és egy csaj aki ugyanolyan jól improvizált zongorán mint ahogy énekelt... szóval el vannak ezek kényeztetve az utánpótlással. Leesett a pofám kicsit, de mit volt mit tenni, maradt a sárga irigység.
Innét továbbmentünk egy olyan utcácskába ahol D. szerint sajna, semmi se gótikus már (?!), és leültünk egy roppant rusztikus kávézóba ami még este tízkor is nyitva volt, és ott megittunk valami whiskyfélét amit állítólag valami Jaegermeiter-szerűség (nem volt az, inkább sima gabonapálinka), aztán a nap sztárja, presszós csészében a lötyő (šaltalankis) amit bele kell önteni a lobogó teavízbe. Szörnyű szaga van mint valami romlott kajának, az íze persze mennyei, el is telt egy kis idő míg neki mertem gyürkőzni az ivászatnak. Persze hogy megérte...
Most az van, hogy ma még Thüringiai Elisabeth Hungariae, Boemiae etc. táblákat keresgéltünk a templomokban (van szép számmal, Báthorit itt kifejezetten pozitív figurának tartják) de holnaptól élesben megy a dolog, megyünk ki a kolostorhoz és még mindig nem tiszta hogy lesz-e velem még egy ember vagy sem, de addig is muszáj tartanom a sarat, míg megérkezik.
Ezelőtt négy évvel úgy elvoltam a turnéval, hogy nem is jutott idő azon gondolkozni, nini, magyar történelem itt is, ha már a lengyelek a litvánokat is belerángatták volt.
Különben D. nagy rajongója a balkáni zenéknek, lánya világjáró, nem is meglepő hogy mikor beléptem, rögtön két korondi tányér meredt velem szembe. Mit ki nem bírtak azok is, elvégre nem a szomszéd sarokról jöttek.
Közben beesteledett, a gödörből meg valószínű jazz szakos hallgatók keresték a nyári kenyerüket. Hihetetlen hogy milyen szinten produkálták magukat, pedig se fellépőruha, se hírnév... talán húszévesek lehettek, két srác (basszus, ütős) és egy csaj aki ugyanolyan jól improvizált zongorán mint ahogy énekelt... szóval el vannak ezek kényeztetve az utánpótlással. Leesett a pofám kicsit, de mit volt mit tenni, maradt a sárga irigység.
Innét továbbmentünk egy olyan utcácskába ahol D. szerint sajna, semmi se gótikus már (?!), és leültünk egy roppant rusztikus kávézóba ami még este tízkor is nyitva volt, és ott megittunk valami whiskyfélét amit állítólag valami Jaegermeiter-szerűség (nem volt az, inkább sima gabonapálinka), aztán a nap sztárja, presszós csészében a lötyő (šaltalankis) amit bele kell önteni a lobogó teavízbe. Szörnyű szaga van mint valami romlott kajának, az íze persze mennyei, el is telt egy kis idő míg neki mertem gyürkőzni az ivászatnak. Persze hogy megérte...
Most az van, hogy ma még Thüringiai Elisabeth Hungariae, Boemiae etc. táblákat keresgéltünk a templomokban (van szép számmal, Báthorit itt kifejezetten pozitív figurának tartják) de holnaptól élesben megy a dolog, megyünk ki a kolostorhoz és még mindig nem tiszta hogy lesz-e velem még egy ember vagy sem, de addig is muszáj tartanom a sarat, míg megérkezik.
Ezelőtt négy évvel úgy elvoltam a turnéval, hogy nem is jutott idő azon gondolkozni, nini, magyar történelem itt is, ha már a lengyelek a litvánokat is belerángatták volt.
Különben D. nagy rajongója a balkáni zenéknek, lánya világjáró, nem is meglepő hogy mikor beléptem, rögtön két korondi tányér meredt velem szembe. Mit ki nem bírtak azok is, elvégre nem a szomszéd sarokról jöttek.
2014. február 17., hétfő
Két szék közé sutty, kicsi kengurukkal
Mielőtt még megemészteném nyakasfődi turbó üzemmódú életemet,
- gyorsan kimos a gép három rendet - mialatt gyerkőceim kicsi kenguruk,
- rokoni ebédre futunk csőstül - m.gy.k.k,
- felteszek a falra két korondi tángyért, ezáltal nagyban módosul a burgenlandi szőlőcukor házunk belseje, ritka érdekes egy fíling - m.gy.k.k,
- tökmindegymi, a végét tudjátok.
Címkék:
huss,
kicsi Csőrike,
lk. Csőrike,
NLM,
nyakasfőd,
nyürr de nem csak,
StF,
tudathasadt otthon
2014. február 11., kedd
Színház az egész világ
Asszem Árpika kapja meg a következő epitáfot a vártemplom VIP kriptájában. Az elején csak ámultam-bámultam grandomán polgármesterünk (igen, pénteken már személyim is lesz, addig is nyüzsgő nyakasvárosi polgár vagyok, vajmi) városrendészetén, de többek közt - a híres Bernády György után - eszembe jutott még a húsz éve kihunyt nagy diktátor is, aki sakkfiguraként kezelte a helyieknek csak kultúrcsűrnek nevezett borzadályt, nem is tudom, miért jutott ő is eszembe. Hm. Valahogy rányomta az ujját Árpika a nagy mindenre, ami itt van, de a bolhát is ugyanígy nyomják le, nesze, nesze. Rengeteg építkezés, profi új utak, aszfaltozás alatt komolynak látszik az alapozás (!), középületek bőcsködnek az új köntösben (!), ízléses a csipkegallérjuk az asztalosmunka (!) stb-stb. Bolhakörforgalom jatagánra emlékeztető pipaszár lámpákkal (?!). Kigyomlálva a központi park százéves faállománya (?!), most telibe virít a lábasház melletti ocsmány blokk. De van kicsihíd, kerti szúnyogos tóés kalapos lámpák, ha alatta állsz, egyből Alice jut eszedbe, amikor hirtelen mindenestől esszement. De van új Szentgyuri sárkánnyal és lándzsával a volt Bodok szálló előtt, és belvárosi utcatáblák, nahát, nahát. A polgármesteri hivatal a színház egyenes folytatása, amíg nem keresed meg a táblát valahol a falon, nem is jössz rá hogy két kapuval arrébb van, annyi a plakát a bejárati üvegajtón.
Rotyog itt az energia, másfél év alatt feje tetejére állt itt minden (vagy mindig is ilyen volt??? te jóég.) A nagy lapos után kicsit beledobtam magam a mélyvízbe és a bohém menetekbe. Ma már voltam színházban és csütörtökön is megyek. Mert itt két épületnyi színház van, naná, ma volt a mozgásszínház előadása. Roppant laikus közönség vagyok, de jólesett ma ennyi év szünet után.
Ha még nem lenne világos, itt van a világ közepe, na hol lenne máshol - csak még nem igazán tudom, hogy mit kezdjek vele. Nyakasfőd besámánosodott, dezsavű, csináljunk csak scifit, hogy ez lett volna a városi polgár zsidóságból, ha nem szűnik meg, csak most egy kicsit másabb a menet (még nem igazán látom át, s lehet nem lesz elég ehhez ez a pár nap)
Még egy világközepe-fíling: képzeljétek el, StF-ban megszűnt az egyetlen Demmers Teehaus, s akkó a Teinben nyakasfődön kihozták nekem a Wuyuan jázminos zöld teát...
Rotyog itt az energia, másfél év alatt feje tetejére állt itt minden (vagy mindig is ilyen volt??? te jóég.) A nagy lapos után kicsit beledobtam magam a mélyvízbe és a bohém menetekbe. Ma már voltam színházban és csütörtökön is megyek. Mert itt két épületnyi színház van, naná, ma volt a mozgásszínház előadása. Roppant laikus közönség vagyok, de jólesett ma ennyi év szünet után.
Ha még nem lenne világos, itt van a világ közepe, na hol lenne máshol - csak még nem igazán tudom, hogy mit kezdjek vele. Nyakasfőd besámánosodott, dezsavű, csináljunk csak scifit, hogy ez lett volna a városi polgár zsidóságból, ha nem szűnik meg, csak most egy kicsit másabb a menet (még nem igazán látom át, s lehet nem lesz elég ehhez ez a pár nap)
Még egy világközepe-fíling: képzeljétek el, StF-ban megszűnt az egyetlen Demmers Teehaus, s akkó a Teinben nyakasfődön kihozták nekem a Wuyuan jázminos zöld teát...
Címkék:
állatkert,
áúúú,
höö,
nyakasfőd,
történelem
2013. december 6., péntek
Megválasz
Az a jó ebben az érdektelen blogban, hogy bár nem válaszol senki, mégis elszórakoztathatom magam jobbnál jobb válaszokkal, sőt még a "rendes" választ is tudom, na ide azt a bambucot!
Nos, aki nem kapta elő valamelyik szláv-magyar szótárt, inspirálódhatott az elmúlt évek ilyeténtájt bepötyögött bejegyzéseiből; elég kiszámítható vagyok ebből a szempontból. Persze hogy nem rozskenyeret sütöttem, hanem....
...még a Mikulás is elemelt egyet mikor este beszólt hozzánk - bár most még se kidekor, se megpuhh. KCs le is harapta reggel a csomagolást, naná hogy nem kellett külön költögetni! Mint minden nyakasfődi jó gyermek, kapott - többek közt - óriás arany diót és arany barkás mogyoróágat. (Bü rossz kölykök meg hagymát és csípős vesszőt kapnak a fenekükbe. Csak hogy legyen rend a biliben.) A Mikulás természetesen messzi arany erdőből hozta a portékát, ezért el kellett menni keresgélni és meg kellett fagyni közben, de nagy volt az öröm, hogy lett! NLM-ban még véletlenül sincs aranyerdőben járás, sőt az oviban is azt tanították meg, hogy a karácsonyfát "apukámmal, anyukámmal és a testvéremmel díszítem fel"... hát ekkora agymosást én még nem pipáltam. Szóval igyekeztem nem kitépni a hajam és hamar változtattam a stratégián: az oviban úgy csinálják, de nálunk a Mikulás aranyerdőből hozza az ajándékot a jó gyerekeknek és az Angyal hozza majd a karácsonyfát - mint mindig. Egyszerűen felháborító ez a külső manipulálás. Még szép, hogy én azt fogom tanítani a gyermeknek, amiben magam is hiszek s ha valaki ebbe bele merészel szólni, eltöröm a bokáját!
KCs amúgy egy angyal, ha mézeskalácsot nyomogathat (míg meg nem unja:-).
Nos, aki nem kapta elő valamelyik szláv-magyar szótárt, inspirálódhatott az elmúlt évek ilyeténtájt bepötyögött bejegyzéseiből; elég kiszámítható vagyok ebből a szempontból. Persze hogy nem rozskenyeret sütöttem, hanem....
...még a Mikulás is elemelt egyet mikor este beszólt hozzánk - bár most még se kidekor, se megpuhh. KCs le is harapta reggel a csomagolást, naná hogy nem kellett külön költögetni! Mint minden nyakasfődi jó gyermek, kapott - többek közt - óriás arany diót és arany barkás mogyoróágat. (Bü rossz kölykök meg hagymát és csípős vesszőt kapnak a fenekükbe. Csak hogy legyen rend a biliben.) A Mikulás természetesen messzi arany erdőből hozta a portékát, ezért el kellett menni keresgélni és meg kellett fagyni közben, de nagy volt az öröm, hogy lett! NLM-ban még véletlenül sincs aranyerdőben járás, sőt az oviban is azt tanították meg, hogy a karácsonyfát "apukámmal, anyukámmal és a testvéremmel díszítem fel"... hát ekkora agymosást én még nem pipáltam. Szóval igyekeztem nem kitépni a hajam és hamar változtattam a stratégián: az oviban úgy csinálják, de nálunk a Mikulás aranyerdőből hozza az ajándékot a jó gyerekeknek és az Angyal hozza majd a karácsonyfát - mint mindig. Egyszerűen felháborító ez a külső manipulálás. Még szép, hogy én azt fogom tanítani a gyermeknek, amiben magam is hiszek s ha valaki ebbe bele merészel szólni, eltöröm a bokáját!
KCs amúgy egy angyal, ha mézeskalácsot nyomogathat (míg meg nem unja:-).
Címkék:
Cs.kohhája,
görrr,
kicsi Csőrike,
NLM,
nosztalgia,
nyakasfőd,
nyámm
2013. október 16., szerda
Decade. Two times
Hihetetlen, hogy ezelőtt úgy húsz, de még tizenöt évvel is milyen nyuszi voltam. Emlékszem hogy próbáltam kifele nyugis arcot mutatni, belülről pedig evett a fene, hogy nem vagyok képes társasági életet élni, de mennyire nem! Vagyis mindenütt ott voltam, de ha nem ugyanazzal a kevés emberkével, mint aszongya egy nőnemű és egy hímnemű baratinámmal (utóbbi furamód mindig volt, és tényleg nem lett mindegyikből szeretőm) hozott össze a mennykő pont akkor és pont ott, akkor el voltam veszve bús magányommal, ha volt söröm, ha nem (a cigi rituálja valahogy túl korán befuccsolt, májusban volt 18 éve hogy abbahagytam, amit el se kezdtem igazán). Pedig én tényleg ott voltam, ahol pezsgett a pezsegnivaló, mint pl. azon a híres mezítlábas Doors bulin a Dózsa klubban, ahol természetesen az anyám bársonynadrágjában és - ó sajna - cipőben mertem magamnak megereszteni egy Break On Through To The Other Side-os pörgést (csakis baratinámmal). Ennek már 20 (húsz, XX) éve!!!
Elég sok emléket bizserál ez a NLM lityilötyije, ami lassan arrafelé tendál, hogy megdöntse a kategóriát (most épp valami szoftjugó euróvíziót idéző slágert nyomatnak, toleráns vagyok na, az is kell a népnek). Szóval a Guns 'N' Roses November Rain-jét se hallottam rég, persze tudom hogy akkor halt ki a legjobb metál a kronológiai létrán, de én húsz éve ezt még nem tudtam, és a videóklipből se a giccses torta kellett, hanem a tény, hogy "Use Your Illusion" és most látom, hogy Majdnemszerelmemnek - akivel kizárólag csak Guns 'N' Roses-ra táncoltunk - is valószínű hogy kellett a képzet, miszerint én lennék az, aki tulajdonképpen nem vagyok. Közben felnőttünk mindketten, nem is tudom hogy melyikünk hamarább, pedig három évvel idősebb volt nálamnál és ez a suli ideje alatt nagy szó.
Szóval ijesztő, hogy mekkora nagy pofám lett ez idő alatt, torzomborz és zord mesterekkel perelek ha kell, olasz rendszámú szabálytalankodót ripityázok halomra a veszprémi piros lámpák egyikét kihasználva, természetesen románul és csendőrpertuban hogy majdnem megölt gyerekeimmel együtt, hajjaj világ, asszem írok a Sökli túlsó oldalán megbújt asztrológus tündérnek, hogy meddig tart még ez a kontrasztos állapot???
Elég sok emléket bizserál ez a NLM lityilötyije, ami lassan arrafelé tendál, hogy megdöntse a kategóriát (most épp valami szoftjugó euróvíziót idéző slágert nyomatnak, toleráns vagyok na, az is kell a népnek). Szóval a Guns 'N' Roses November Rain-jét se hallottam rég, persze tudom hogy akkor halt ki a legjobb metál a kronológiai létrán, de én húsz éve ezt még nem tudtam, és a videóklipből se a giccses torta kellett, hanem a tény, hogy "Use Your Illusion" és most látom, hogy Majdnemszerelmemnek - akivel kizárólag csak Guns 'N' Roses-ra táncoltunk - is valószínű hogy kellett a képzet, miszerint én lennék az, aki tulajdonképpen nem vagyok. Közben felnőttünk mindketten, nem is tudom hogy melyikünk hamarább, pedig három évvel idősebb volt nálamnál és ez a suli ideje alatt nagy szó.
Szóval ijesztő, hogy mekkora nagy pofám lett ez idő alatt, torzomborz és zord mesterekkel perelek ha kell, olasz rendszámú szabálytalankodót ripityázok halomra a veszprémi piros lámpák egyikét kihasználva, természetesen románul és csendőrpertuban hogy majdnem megölt gyerekeimmel együtt, hajjaj világ, asszem írok a Sökli túlsó oldalán megbújt asztrológus tündérnek, hogy meddig tart még ez a kontrasztos állapot???
Címkék:
áúúú,
másik boly,
NLM,
nosztalgia,
nyakasfőd,
zene
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








