Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2021. október 23., szombat

Libera

Azt mondta vagy tíz éve, mikor felhozta az_Igazi_Trappista_Sajtot a pincéből (azóta se ettem olyan mennyei eledelt), hogy: Csőrike, mit csodálkozol? sajtot a hűtőbe? az igazi finom sajt a flamand pincébe való. Miért, örülnél te, ha mondjuk te lennél a sajt és én a hűtőszekrénybe dugnálak?... Röhögtünk és felbontottunk még egy francia vörösbort. Akkor azt mondta: na látjátok. nálunk ez van, ők ide jönnek a sajtért, mi pedig oda megyünk a borért. Jól megvagyunk, nem?

Ma reggel a hangomnak, azaz a hangképzéstechnikámnak köszönhetően kibírtam a Liberát, de a lábam már a közepe táján reszketni kezdett, és még most is nyom, hogy ma lesz a temetés, félórája indult el Brüsszelből a delegáció, az imacsoportunk szándékával.

A Gregorián Fesztivál megálmodója, csinálója lelkes családjával, sok gyermekével, mindannyiunknak tudta a nevét, pedig akkor látott először. Meglapogatta a vállamat (alig telt el néhány hét, hogy meghalt volt az apám, süvöltött a hideg esős szél a sátorok mellett, a gyapjúszvetternek köszönhetem hogy nem fáztam meg vizesen sem), kezembe nyomta a söröskorsót, ma élünk, Csőrike! Mindent megoldott széles mosolyával ez az alig 165 centi, vörös, szeplős... igaziból no.1. mesebeli alak. Egyet kivéve.

Nyugodj békében, kedves Barátom!

2021. október 19., kedd

A templom egere

Nem rólam lesz szó, bármilyen nagy a késztetés, hogy időről időre rinyáljak sanyarú anyagi helyzetemen (ki az, aki soha nem nyekereg, hogy neki milyen gáz, hol ezért, hol azért, hol meg csak úgy, raanda modern világ, neuraszténia, miegymás?...). Csakazértis van világ azon kívül, hogy házi rinya, hahaha!... a héten 11 ember hótt meg ebben a nagylaposban, a kántor nem bírja már szusszal és aggyal a sok temetést, búcsúztatót. Én meg ingyér dolgozom, de lényeg, hogy képes vagyok rá, izé... egészséggel. Bakker!

Nos, visszatérve a templom egerére, én tudom, hogy néppusztítás folyt itt minden eszközzel, ezért is akasztófa-kategória, hát mi más lehetne, de azért - hogy stílusosan dark maradjak - majdnem halálra röhögtem magam. Merthogy a templom egere szó szerint lekráncizta azt a részt, hogyaszongya Wir deiner Kirche Glieder (mi, az egyházad tagjai).


 

Hát, ebben a helyi nagy pocsolyában is kezd kavarogni a trutyi, mert az új püspök fogott egy szakajtó kavicsot és elkezdte befelé hajigálni, egyenként. Azaz a plébink megijedt, muramista, szinódus lesz mint odaát!... hát akkor gyorsan alapítsunk új pasztorális tanácsot, az egyik tag természetesen Csőrike legyen. (Kíváncsian várom a fej(l)eményeket.)

2021. október 9., szombat

Hosszú a drót

Azt igencsak viccesnek találom, hogy egy Sydney-i szkólakarnagynak innét, a nagy laposból kell megtudnia, hogy mi van Budapesten ezzel az egész gregoriánnal, s miért van az, ami van (vagy éppen nincs)...

Hát igen, a hivatalos (ld. akadémiai) diskurzusban nincs helye a gregorián szemiológiának, a patrisztikus írások gregorián előadásmódjáról mégkevésbé illik beszélni, mivel A Mester anno - egyedül Európában -, hülyeségnek tartotta s hiába, hogy már kereken tíz éve halott, diktatorikus árnyékából nem tud kilépni a magyar gregorián tanári brancs, mert persze nem is akar. Ezzel az elavult elméleti és gyakorlati bázissal kell kiképezni a magyarországi egyetemeken és főiskolákon a hallgatókat, ezért nincs nekem ott állásom, ez persze már nem vicces, de na. Ezzel együtt kell élni, teccik-nemteccik.

Szigetlakó

Micsoda álmos nap - mondta ma Rőtmalac reggel, mikor lejárt a zsoli. Hát, néztem magam a képernyőben mindössze 3 vagy 4 másodpercig, aztán gyorsan elköszöntem a zsolicsoporttól, pápá.

Brrr. Csapzott haj, dülledt szem. Áááá...

Szerdától tegnap estig pedig mijjen yol neztem ki. Merthogy órákon keresztül láttam magam, a zummoláskor, sőt, odaát Schwanbergben vetítővásznonon neztek azok engemet. Persze, előtte smink, frizura, felül szépen felöltözni (alul laza otthoni nadrág, még szép, asztal alá bármit). Mosoly, nonstop.

A csúcs a csütörtök esti hibrid zenehallgatás (vagymiafene) volt, vörösborral és mécsessel.

Én az egészet már valahogy megszagoltam, hogy kb. mi várható, elvégre a kurzusomban ez az este általában a Kamingewölbe nevű helyiségben szokott lenni, ahol főleg inni szoktak. Most viszont nem lehet csoportosan egy asztalnál iszákoskodni, egyrészt; másrészt jó internetkapcsolat csak a konferenciateremben van, ezek meg feltétlenül azt akarták, hogy én is ott legyek. Velük. Hibridül.

Nővérke odaát kitett magáért, a járványügyi előírásoknak megfelelve: mindenki kapott maga mellé egy asztalkát, rajta mécsessel, pohárral, egyszemélyes borosüveggel (ergó: ne akaródzzék mászkálni, pluszban szuszogni a szélrózsa minden irányába, hogy hol a?... és hol a?.. mint itthon pl. ebéd közben). Frankiai vörösbor, szinglibe palackozva, persze (na nem 2 dl, hanem szerintem 4 dl  volt, ahogy meg tudtam ítélni). A konfiterem is a kastélyban van, igaz, hogy nem beépített kandallóval és 7 méteres belmagassággal, mint a Kamingewölbe, de a falon kandeláberek lógnak, a kilátás mindkét oldalon egyszerűen csodálatos! Háát, ez az egész várkastély olyan idealizált germán cuccként lett felépítve, mint a középkori nagy ideálok, jól romantizálva, sok pénzzel, mutasson messziről, aziskoláját. A kastély alatt igaz, hogy középkori romok vannak, de ez az egész épület nincs 150 éves. Na ja!

Én ugye, megéreztem, hogy itt lesz valami, s az asztalra kikészítettem egy tálcára némi harapnivalót és egy pohár csókai vörösbort. Na ugye milyen ügyes vagyok, mikor koccintottak, volt mit az orruk elé emelni s a vetítővászonra nagyítani. Amúgy érdekes fíling volt, hiszen a kápolnában utoljára akkor ittam bort "munka közben", mikor úrvacsora vala. (Kaktuszt ki lehet kergetni a gondolatával is, hogy eszünk vagy iszunk. A kápolnában!...) 

Ööö... a reggeli zsolikra viszont egy kicsi tálcán be szoktam csempészni a kávét egy szeletke kenyérrel, ha már úgyis alszik ilyenkor (na meg úgyse olvassa a blogomat, hehe)....

Most viszont, hogy lejárt ez a csata is, olyan szigetlakónak érzem magam. Helyre kell pofoznom a konyhát: mintha egy lakatlan szigeten építenem kellene valami nagyon komplikált, önfenntartó kuckót, benne minden szükséges dologgal, ami a mindennapokhoz kell, de ezt egy nap alatt, mert hanem este nincs hol aludni. El lehet képzelni, mi van a itt... Alig lehet elmenni egyik felétől a másikig, ugyanis most már minden a földön van, a pakolófelületek rég elfogytak, hajaj... Szolidan terjengő szagok, minden irányba. Még azt is meg kell fejteni, mi honnét ered, aztán a kiváltó okokat sorban felszámolni... Mammamia, ezt kell ma megcsinálnom. Bozótvágás, egy nap alatt... Délben a földgömb másik felén tartok órát, arra is kéne készülnöm. Ezen a "civilizáció-elhagyta" helyen, ugyebár.

2021. október 3., vasárnap

Hatvannégyes könyv

Tisztelt kiadó, nesze, nesze, mivel nekem jövő héten erre úgyse lesz idő, agyő, orvoá, miegymás, tördelőnek betöltve a lyukon. 64 oldal lett a zöldség, de szépen el van rendezve most már a fűzfakosárban (legalábbis legutoljára még úgy láttam, korrektúrás betegség, never-ending-story). Nem-eeee?!

Hú, kurzust kell szervezni, onlány szalonképessé válni, három napon keresztül, holnap a megbeszélés-szessön, én meg lehet, hogy ma már nem dolgozom semmit, hanem vacsorázni fogok oszt kész, pápá.

Ahhoz képest, hogy reggel 10.30-kor már kiborítottam a bilit annak, aki éppen kiviselte magát a közvetlen közelemben, ami nem is nehéz, tekintve hogy rajtam kívül négyen fityegnek itt nonstop, egészen jól haladtam, de ami sok, az sok. Mára kampec a melónak.