Megérkezett határon túlról a diplomám. Ez a határ most azért túl, mert én innen vagyok. :-) Csipike is azt mondta mielőtt lefeküdt a jobb oldalára, na akkor reggelre legyen a Hegy a Patak másik partján. Reggel Csipike a bal oldalán ébredt, és láss csudát: a Patak mögötte folyt, a Hegy átköltözött! Na azért. És ezzel vette kezdetét a Rettenthetetlen Földindulás Állandó Állapot, mialatt Csipike - már két napja gonosz törpe - randa diktatúrába kezdett (aztán később megjavult, de ez egy másik történet).
Az MTA-tól kapott diplomám olyan rettenetesen ketté volt törve a középen való gyömöszköléstől, amivel rásegített a postás hogy beférhessen a postaládámba, hogy majdnem elsírtam magam. Pedig azért volt kemény fóliába téve, érződjék, izé, fontos irat vagyok... Gondolom én.
Muszáj lesz beszerezni a közeljövőben egy fedett marhaitatót. Brühühű!!
Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
2018. január 20., szombat
2018. január 17., szerda
Kirúgunk a hámból
Miután leadtam a bigyót, ugye, gondoltam, tartok egy görbe estét.... hát kérem szépen, a görbe azt jelenti az én szótáramban, hogy az egyenestől való eltérést. Namármost, ha nálunk az a rettenetes mértékű kupi (disznópajta, pöcegödör et al.) az egyenes, akkor úgy gondoltam, hogy elrendezem a konyhapultot. Nem lehet teljesen kirúgni a hámból, mert mi lesz a rettenetes másnapossággal? Úgyhogy csak a közepét sikerült, bő két méternyit, de azt legalább köbön. :-) ÉÉS. Végre bekerült az új kenyérdagasztó vassatu első használat után, szépen kivikszolva a HELYÉRE. Ez azért nagy szám, mert addig, amíg egy mázsás dög ül a pulton, addig legalább oda nem pakolódik a rendetlenség. A teteje görbén kanyarog ergo nem tudunk rátenni semmit! Hurrááá!!!
(Ma azért bemegyek mégis a könyvtárba, bizgerál Szent Miska kokárdás szövetsége eccetera. Ha már találtam magamnak tegnap egy csomó olvasnivalót...)
(Ma azért bemegyek mégis a könyvtárba, bizgerál Szent Miska kokárdás szövetsége eccetera. Ha már találtam magamnak tegnap egy csomó olvasnivalót...)
2018. január 16., kedd
Kutakodás mellékszálon
Mert a dudásoknak olly volt visintása,
Mint háromszáz bagzó matska nyirvogása.Bár ezt is kántor írta, még jó, hogy ez nem került bele a kutatási tervbe, haha. (A tervezet tervezete tíz perce ment el az éterbe. Feszt arra gondolok, vajon hányszor fogom naponta bizgerálni a postaládámat, jött-e válasz...)
2018. január 13., szombat
Mert muszáj elmenni
Nehéznek bizonyult a felsőhegyi töltött káposzta. Pontosan öt órán keresztül főtt, jobbanmondva sült a kemencében. És a tiramisu utána... És a csokis-narancsos süti... És. És. Szóval kórusbuli után kellett még elmennem az Eugénba a Magyar Kultúra Napjára. Kellett nekem. Mikor még nagyon ingóbingó volt a derekam kerülete, szerencsére varrtam volt egy második gombot is a felsőháromszéki cooodálatosz szoknyámra. Ez volt az én nagy szerencsém.
A nagy mondén eseményen guhuhúvadt szemekkel méricskélték a szoknyát (kötény nélkül, a gomb trükkből nem látszott semmi.). Igaz, hogy a néprajzosokkal összesen fél (!) mondatot tudtam beszélni, de a felszabadult első sorban levő hellyel jól bevásároltam, na jó, elejtettem én is egy rébuszt: Ki is vagyok? Lehetek? he? Bal oldalamon egy hóhihorgas úriember foglalt helyet. Alighogy megérkezett, gyorsan bemutatkozott, majd közölte, biztosan találkoztunk már valahol, de nem is emlékszik pontosan, vajon hol, talán segíthetnék neki ebben, és le is ült érdeklődő szemekkel. Én meg azt se tudtam, hová legyek a csúcsdiplomáciai fogástól, úgyhogy a konzul úrnak megpróbáltam a legintelligensebb formámat tálalandó mosollyal szervírozni, hogy: ergo Csőrike, Cor Jesu Alapítvány, sokat járok én a nagyvilágba'! Kiszedtem egy névjegykártyát és szíveskedtünk névjegykártyát cserélni. S miután még mindig nagyon érdeklődve kérdezgetett mindenfélét, mondtam neki, áá, StF-i egyetem, diszi, áá, kántorképző, ááá, NLM és Vajdaság egyetlen modern koncertképes orgonája, ááá, Kultúrpanzió, ááá, kutatási projektek, amíg csak éreztem, hogy kell neki egy ááá. (A stájer oviban különben a pisi az "lulu", a kaki meg "A-A". Kezdem kapiskálni a dolgok lényegét.)
Az egész esti programot roppant abszurd módon képezte le a szürkeállományom. Mialatt erőteljes röhöghetnékkel küzdöttem a színpadon gerjesztett nemzeti sírógörcs láttán (abban az illusztris sorban ugye nem illett volna a harsány röhögés a viselkedésemhez), arra gondoltam - ahogy a káposzta egyre jobban fúvódott fel a hasamban, mígnem már kirobbanhatatlanná fajult a szorítása - hogy mi a p...ért vagyunk folyton arra kényszerítve, hogy muszáj legyen itt lenni, idióta politikusat informáljunk mindarról, amik vagyunk. Nos, itt vagyunk b...meg, nem kell a mézes madzag, és nem eszem meg a moslékot úgyse. Viszont, kedves talpnyaló banda, kénytelenek lesztek velünk is szembenézni, akik úgy magyarok, hogy éppen nem magyarok, ha ez kell!! (ezeket szíveskedtem magamnak megtartani, mivel botránykerülendő estét terveztem be).
H.P. buta propagandája szerint ezeréves magyar kereszténységünk Közép-Európában magáért beszél, mert mi nem a multikulturalitás hamis zászlaja alatt olvasztjuk egy tégelybe a nemzeti kulturális értékeinket blabla, mialatt más vallás átveszi Európában a hatalmat (ÁÁÁ! Lulu. ÁÁ.), hanem... és itt jöttek a szokásos pátoszba csomagolt maszlagok, hogy mindjárt fejreáll az ember, mint egy rajzszeg. De nem, nem áll fejre itt senki, nuku röhögés, a természetnek itt nincs törvénye, egy másik idióta átveszi a beszédet, tovább gerjeszti a nagy semmit, sőt, a nagy átszellemüléstől elreked, vizet kér, majdnem elsírja magát!!!!....
Komédia. Tragédia. Valéria.
A nagy mondén eseményen guhuhúvadt szemekkel méricskélték a szoknyát (kötény nélkül, a gomb trükkből nem látszott semmi.). Igaz, hogy a néprajzosokkal összesen fél (!) mondatot tudtam beszélni, de a felszabadult első sorban levő hellyel jól bevásároltam, na jó, elejtettem én is egy rébuszt: Ki is vagyok? Lehetek? he? Bal oldalamon egy hóhihorgas úriember foglalt helyet. Alighogy megérkezett, gyorsan bemutatkozott, majd közölte, biztosan találkoztunk már valahol, de nem is emlékszik pontosan, vajon hol, talán segíthetnék neki ebben, és le is ült érdeklődő szemekkel. Én meg azt se tudtam, hová legyek a csúcsdiplomáciai fogástól, úgyhogy a konzul úrnak megpróbáltam a legintelligensebb formámat tálalandó mosollyal szervírozni, hogy: ergo Csőrike, Cor Jesu Alapítvány, sokat járok én a nagyvilágba'! Kiszedtem egy névjegykártyát és szíveskedtünk névjegykártyát cserélni. S miután még mindig nagyon érdeklődve kérdezgetett mindenfélét, mondtam neki, áá, StF-i egyetem, diszi, áá, kántorképző, ááá, NLM és Vajdaság egyetlen modern koncertképes orgonája, ááá, Kultúrpanzió, ááá, kutatási projektek, amíg csak éreztem, hogy kell neki egy ááá. (A stájer oviban különben a pisi az "lulu", a kaki meg "A-A". Kezdem kapiskálni a dolgok lényegét.)
Az egész esti programot roppant abszurd módon képezte le a szürkeállományom. Mialatt erőteljes röhöghetnékkel küzdöttem a színpadon gerjesztett nemzeti sírógörcs láttán (abban az illusztris sorban ugye nem illett volna a harsány röhögés a viselkedésemhez), arra gondoltam - ahogy a káposzta egyre jobban fúvódott fel a hasamban, mígnem már kirobbanhatatlanná fajult a szorítása - hogy mi a p...ért vagyunk folyton arra kényszerítve, hogy muszáj legyen itt lenni, idióta politikusat informáljunk mindarról, amik vagyunk. Nos, itt vagyunk b...meg, nem kell a mézes madzag, és nem eszem meg a moslékot úgyse. Viszont, kedves talpnyaló banda, kénytelenek lesztek velünk is szembenézni, akik úgy magyarok, hogy éppen nem magyarok, ha ez kell!! (ezeket szíveskedtem magamnak megtartani, mivel botránykerülendő estét terveztem be).
H.P. buta propagandája szerint ezeréves magyar kereszténységünk Közép-Európában magáért beszél, mert mi nem a multikulturalitás hamis zászlaja alatt olvasztjuk egy tégelybe a nemzeti kulturális értékeinket blabla, mialatt más vallás átveszi Európában a hatalmat (ÁÁÁ! Lulu. ÁÁ.), hanem... és itt jöttek a szokásos pátoszba csomagolt maszlagok, hogy mindjárt fejreáll az ember, mint egy rajzszeg. De nem, nem áll fejre itt senki, nuku röhögés, a természetnek itt nincs törvénye, egy másik idióta átveszi a beszédet, tovább gerjeszti a nagy semmit, sőt, a nagy átszellemüléstől elreked, vizet kér, majdnem elsírja magát!!!!....
Komédia. Tragédia. Valéria.
2018. január 7., vasárnap
Tehát ideje lebontani a fát
Megjárom fél Magyarországot anélkül hogy elveszítsek vagy tönkretegyek valami kütyüt a közvetlen közelemben, s akkor itthon benyúlok egy könyvért a polcra, kopp, reccs, hogy miért kell minden évben eltörni legalább egy gömböt, gerrrny.... Holnap viszont a Mátrába megyünk, nix fabontás. Addig már csak nem törik el, míg hazaérünk. Középen. Magában. Vagy mittudomén?...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)