Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyürr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyürr. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 23., hétfő

A plágium ültetőgödre

Virágzik minden, a fák, a bokrok. Ahajt hátul már húszcentis, friss, zabálni való fű.

Hoztam két zsák földet. Befejezem a cserepes szektort odakint.

Igazából q.... gyászos hangulatban, teljesen megsemmisülten állok itt, ebben a nagy tavaszban, egy iskolaigazgató, tudományos ember, pap plágiumkísérlete után.

A plágium főként saját maga volt, oldalakon keresztül, ezt ma reggel 9.30 körül vettem észre, szóval inkább ekkor csapott belém a guta igazából. Már egy hete, hogy b...kodok a kétszer akkora terjedelmű írásával, ami pont a duplája annak, amit vártam tőle a kötetemhez. Kezdtem a hibás hivatkozások gyomlálásával, csak az irodalomjegyzéke három oldalt tett ki, tele volt szarral.

Most már látom, azzal kellett volna kezdenem, hogy elolvasok tőle mindent a témában. De én nem gondoltam, hogy valaha ekkora moslékot kaphatok. Eddig ez így nem is fordult elő! Az első gyanús, slampos bejegyzés után gondoltam, nézzük, mit idéz, honnét lesz, stimmelnek-e az oldalszámok? Nemhogy az oldalak, címek, évszámok, de a tartalom se igazán. Vagyis kb. úgy talált, mint kujak a szemmel.

Én bizony becsületesen utánajártam a hibás hivatkozásoknak, javítottam, ahol tudtam, 70 százalékát az idézett dolgainak megtaláltam a neten. Miután egy idő után már más hivatkozásokban sem kezdtem bízni, elkezdtem regesztákat, okleveleket bogyózgatni eredetiben, mint egy igazi güzümócsing hülyecsőrike. S miket találtam! Naná hogy egyebeket, totál. Február helyett június és egyéb finomságok. Csak hát latinul a június a nyári második vasárnap utáni hatodik nap vala. Megnézte ez ezeket egyáltalán?? Négy évvel ezelőtt megjelent egy tanulmánya egy folyóiratban, doi számmal meg minden. Minden szűrőn átment a hülyeség, a hibás tartalmakkal, lábjegyzetekkel együtt, oldalakon keresztül. Biztosan más szerkesztő se gondolta, hogy meg kell nézni a gyermek házi feladatát. Nem is nézték meg.

Hát én megnéztem. Most már ki nem dobom a kötetből (ha már ennyit dolgoztam vele bmeg), de át van gyúrva az egész. Nem érdekelnek az előző szerkesztők, majd szopjanak ők, ha ez megjelenik. 

És, amilyen hülye vagyok, még a diplomatikus válaszom is megevett egy darabot az agysejtjeimből, amivel a helyzetet eléje tártam.

2025. december 2., kedd

Macika-hobbi

Megérkezett a december és úgy döntöttem, hogy a sok strapát, nyomulást, szereplést és minden megfelelni akarást szépen összegöngyölítem egy cumókába és benyomom a sarokba.

A november olyan rettenetes erőpróba volt, hogy most csak arra tudok gondolni, minden maradék időmet alvással töltöm, hadd regenerálódjak ebből, mint egy macika. Ez lesz a hobbi, sőt, olyan hobbi lesz, hogy máshonnét is le fogok faragni, csak hogy a hobbimnak éljek.

Ha kijöttem a barlangból, újra kell terveznem az életemet. Röviden s velősen: 

  • a kutatási projekt nem ment át a második szűrőn
  • StF-ban a munkahelyem egy sátáni hajszálon lóg (azt pedig soha nem tudni, mennyire erős, ugye), ha elszakad, jó lenne valami másik kúglitrutyis állás, ezt kéne még időben kibokszolni
  • a másik országban levő munkahelyemen éppen most huppant be a kutatócsapatunk az első konfliktusba a vezetőséggel.

De addig is, az elmúlt időszak egyik legkényelmesebb ágya, egy igazán szürke nappallal kontrasztálva, mindegy hogy éjjel vagy nappal, ó igen, alvás, alvás! az ódát hozzája majd akkor írom meg, mikor a barlangból kibújtam. Gondolom, tavasszal vajmi.


 

2025. február 2., vasárnap

Németország, 2025 február 2-án. A raktárajtó mellett

Gyűrött arcok, stressz, hajtás, malac munkák és munkaidők között lavírozva csinálja a dolgát mindenki, ahogy tudja s ahogy bírja. 

A drogériában egy németnek hallatszó, szőke csajszi egyáltalán nem németnek kinéző, táskás szemekkel és fásultan kíván nekem szép vasárnapot, a gép az agyában talán tudja még, hogy hétvége előtt így illik, mindegy, hogy hányadik vagyok a végtelen hosszú sorban a kasszánál. Vasárnap 17.45-kor. Neki se lesz már szép vasárnapja.

Csontsovány fickó Afrikából, ki tudja, milyen nyelven beszél otthon. Vajon van-e otthona még? Köténye az van, seprűje és lapátja is, a vendégek malackodásait takarítja, nem irigylem. Ha ezenkívül unatkozna, van más lótifuti dolga, folyton be és ki kell menni neki a raktárba, múltkor láttam, hogy a Markthalle másik felén levő kebabos csesztette valamivel. Pedig nem is biztos, hogy kilométerhiánya lenne. Szar munka, szótlanul végzi. Biztosan jobb, mint egy halálba való menetelés. Az senkit nem érdekel, hogy örül-e melléje.

A szalmakrumplis standnál ketten szaladgálnak mindenfelé, egy csaj meg egy fickó, nem tudom vajon hovavalósiak, fehérek, de biztos hogy nem németek. Lehet, hogy feleannyi idősök, mint én, hát... legalább annyinak néznek ki, amennyi én vagyok papíron, ha nem többnek. A csajszi raktárba be-ki, hol a lefagyasztott árut hozza, hol nagy fekete zacskót nyúzza befelé, a vasajtón sajnos kilincs van, a könyökével rutinnal, de affrancba mozdulattal nyomja le, látszik hogy egy lengőajtó sokkal jobb lenne neki. A pasi csakazértis csinálja, vajon mikor jár le a munkaideje?... Mintha egész nap ezt csinálta volna, ki az egyik dobozból a salátát, ide azt a másik dobozt, ki a szűrőből azt a szörnyűséget, aztán bele kesztyűs kézzel a majonézes vederbe, hiszen kifogyott a töltő, a vén német faszi mindjárt kezd ideges lenni, hogy nem jön a majonéz a tartályból! A fickó szemmel láthatóan ki van zsigerelve, szürke karikák vannak a szeme alatt, de elengedi a füle mellett, amit hall... hm, a tata mintha valamit beszólt volna neki. A pultot oldalról tökéletesen látom, ők ketten a csajjal időnként morrannak egymásra, legalább ennyit levezetnek az egészből, bár ez nem valami sok!

A kolbászosnál egy tűrhetően kinéző délszláv középkorú nő, egy hasonló, de teljesen lecsúszott német (?) kollegina és egy ki tudja milyen ázsiai (nem sárga, inkább barna bőrszíne van), korát nem tudom megsaccolni sem, szintén nő, elég nagy a sor, szintén felváltva szaladgálnak be a raktárba. Mindhárom közül az ázsiai aki a leginkább ki van purcanva, szegény. Nem úgy néz ki, hogy egymással foglalkoznának, de mikor is. Cél a túlélés. Hoppá, a jugózsena elköszönt a többitől mára, egyúttal bevitte az üres zsemlés dobozokat a raktárba. Még van néhány óra vasárnapja. Neki legalábbis. Hoppla, mégis visszajött egy piros dobozzal. Hozott a többieknek vizet :-)

Ki a fene fog ezek helyett dolgozni, ha minden Auslaendert elrepítenek a fenébe?...

És akkor nem is említettem a kórházakat, öregotthonokat stb-stb... Mintha egyesek tényleg seggnek használnák az agyukat.

2024. január 2., kedd

Ötödik nap

Azt hiszem. Egy örökkévalóság volt már idáig is. Lelkigyakorlat a legkeményebbikből, itthon játszani el a szanatóriumot középső csőrikémnek, aki jelenleg mobiltelefon elvonón van, pokol az életünk, nincs szépítés.

Jelentem, továbbra sincs ebből szakképesítésem, az iskolai pszichológus még a legnagyobbik kapcsán mondta a koronavírus utáni fasza évben, kedves anyuka, magánál jobbat mi sem tudunk a gyerekének, higgye el. Most hogy melyik gyerek übereli melyiket, talán néhány év múlva tudnék erre válaszolni, feltéve ha addig életben maradunk.

Ezért sem akartam ünneprontó lenni, már elsején, hogy mi kb. karácsony óta milyen veszett modorban kínlódunk itthon, de nesztek egy január másodika, ma elvileg már nincsen újév napja, a pék már kinyitott, tessék, tessék.

Nagy köszönet hasonló cipőben járó sorstársaimtól, akik azóta is támogatnak a hőstett kapcsán (iiigen, bevállaltuk, volt sejtésünk, mi lesz a nagy hóval, ha elordítjuk magunkat stb.).... minden ötletet, tapasztalatot szívesen fogadok, bármi legyen. Elvileg két hetet gondoltunk ki, nagyon remélem elég lesz egy ilyen hosszúságú elvonó a tízévesnek.

DRUKK!

2023. augusztus 14., hétfő

Fekete vonat

Az a blogbejegyzésfajta itt még nem volt, mint az eső és az ernyő esete.

Most éppen sávokban tupírozza az élet az idegeimet, szóval vagy megírom és alábbhagy ez a tempó, vagy nem írom meg és még kapok egy adagnyit a képembe.

Hát akkor lássuk, mi lesz.

Aha, meg kell írni a Te deumot meg a misét a kórusnak. Addig nem szabadságolunk - így Kaktusz.

Nem baj, nekem is könyvszerkesztés, kórustalálkozó szervezés. Utána házassági évforduló, ez csak az eleje és nyaralhatunk három napig. Csak kibírjuk addig, nem? - így Csőrike.

Hát, a kórusozás intenzív meló, a város jubilált, a másik város is jubilált, pénteken itt, szombaton, ott, mindeközben a buszban elolvastam végre, hogy pénteken én egy végzést kaptam a városházáról, hogy engedélyezték az oszlopcsarnok használatát, tessék fizetni, így a jogász, a kétoldalas okmánnyal a nevemre kiállítva. Öhö. Mertem én ingyen szervezni eseményt, seggnyalást kikerülve?! 

Másik városban a zsinagóga biztonsági őre azonnal telefonál a kulturális körömcipős gömböcnek Hajnalkának, ahogy elkezdünk énekelni a zsinagógában. Münk, a turistacsoport, aki történetesen kórus is. Zsidó imát énekelünk. Botrány, telefon, cirkusz, marsolunk kifelé. Két nap alatt két pofon, mert szeretnék szervezni minőségi kulturális eseményt, kórusmuzsikát meg ilyenek. Seggnyalást és hasonlókat mellőzve. Milyen világon élek én, Senkiházi Csőrike. Bezzeg ha OV kopogtatott volna a zsinagóga kulturális Hajnalkájánál, neki biztosan nem kellett volna ilyen bagatell programhoz, hogy KÓRUS! ÉNEKLÉS! írásos engedélyt benyújtania - mint állítólag nekünk. Én, izé, telefonáltam még előző nap a kulturális körömcipős gömböcnek Hajnalkának, hogy jövünk, egy kórus, megnézni a zsinagógát, kell-e nekünk külön időpont? Ja, nem? köszönjük, akkor ott leszünk holnap. Hát tehetek én róla, hogy nem kötöm az orrára annak, aki olyan jól kulturált felelős, hogy teljesen bevett (kulturális!) szokás, hogy egy turista kórus kipróbálja a szakrális épület akusztikáját, ha nincs más csoport és senkit sem zavarunk?... arra nem is gondoltam, hogy ehhez írásos engedély kell, na meg hogy az imával zavarjuk a ventillátort és a beállított halk gépzenét. Elvégre - most már tudom - egy újra felszentelt zsinagóga mi más lehetne, mint egy 100% kulturális múzeum, ahol a turistának kuss?... Szóval a spuris élménnyel együtt eléggé drága vécédíjat fizettünk a kulturális központban, állapítottam meg már odakint. Persze én már nem jutottam el vécére, csak a kávézóban, de egye fene.

A vasárnapi két felekezeti liturgikus-zenei szolgálat után pedig érkezett a harmadik pofon, hirtelenjében a Kaktusz nagynénjét volt tanácsos meglátogatni, reggel még egyáltalán nem haldoklott, de ahogy este 8 felé hazaértünk, meg is halt. Még jó, hogy idejében elcsíptük. Jaj!...

Ma van a polgárink évfordulója. Holnap az egyházi esküvőnk évfordulója. Holnap délután háromkor temetés, hárman kántorizálunk, kettőnek aznap lesz a házassági évfordulója.

Na MOST tessék megállítani ezt a vonatot, mert ki akarok szállni belőle!!!



2022. december 22., csütörtök

Homokóra, csatabárd... rémek vagymi

Már megint egyedül kell mindent megszervezni és megcsinálni, nagyon szép és jó, hogy a házasság intézménye egy vasbeton konstrukció, de az is abból a bunker fajtából. Kibírni persze nekem kell.

Az éjjel addig ugatott ordított a szomszédban egy kutya, amíg szerencsésen felvert álmomból. Jobban mondva ebben az álmomban egyszerre csak a kamasz lányom kezdett el ordítani, de olyan furcsán, ütemesen... aztán rájöttem fél öt tájában, hogy nem ő, hanem egy kutya az, de nem az eddigiek, hanem egy idegen, új állat, a másik szomszédnál. Le voltam izzadva, ahogy a füldugó után nyúltam. Az előzményekhez még hozzátartozik, hogy tegnap este a karácsonyi kavalkádban hajszál híján múlt, hogy nem egy kutyaviadalba pottyantunk, ugyanis alig szálltunk ki a gyerekekkel az autóból, jött egy kóbor kutya, aztán egy másik, de harci pórázon, ordítozás lett, szerintem vér is folyt, sipirc vissza az autóba, aztán meg se álltunk a park másik végén. Bele se gondolok: ha kicsit később szállunk ki és pont ott, lehet, hogy belőlünk is kihasított volna egy darabot az a rettenetes dög (NEM dog). Micsoda kalandok. Legnagyobb csőrikém megjegyezte: mint egy horrorfilmben!.. erre inkább nem kérdezek rá, de biztosan tudja, neki úgyis jobbak az idegei, mint nekem, aki már egy pszichotrillertől rémeket álmodok. Múltkorjában bevallotta, hogy megnézte a Twilight-ot, 18+, és egyáltalán nem rémes. Na jól állunk.

Rémes viszont a következő két napom, egészen vasárnap estig kell produkálnom magamat, különböző szerepekben, és én már most behúznám jól a nyakam, dehát nem lehet. Úgyhogy imádkozom sűrűn, egész nap kicsit, aztán megint kicsit, hogy valahogy kibírjam egyedül ezt a hajszát és jól sikerüljön a nagyja. Ahol a papok táncolnak, kábé, tényleg nem nagyok az igényeim, legyen valami karácsonyuk a gyerkőcöknek, aztán aludjak már végre egy jót, de nem: erre még kell várni, ki tudja, hány napot...

2022. szeptember 20., kedd

Hasztalan, esélytelen etc....

Lett hét (!) zsák elvinni való ruha. És még mindig nem látszik, hogy felszabadult volna az a rengeteg hely, hogy tudnánk már közlekedni... Ebben a házban a büdös életben nem lesz rend.

2022. augusztus 10., szerda

Az osztályban

Khm... az egyéni elhatározás mind szép és jó, de két nap alatt az 1000 km vezetéstől elcsigázva, mikor végre hazaértem és körbenéztem, ERRŐL


 

eszembe jut néhány klasszikus csíkos rabruhás rajzolt figura gyerekkoromból, akik vasláncon húzták maguk után a vasgolyót, nehogy meglógjanak közben a kényszermunkából.

Háát... Ezekkel az osztálytársakkal kell haladni, objektív okokból kkifolyólag nem tehetem át magam másik osztályba. Próbáld húzni a vasgolyódat bmeg bmeg!

2022. május 2., hétfő

A kortárs használati egyházzene mifelénk

 Idézet, óó, elkerülhetetlen:

itt látjátok -
nem személyi kultuszomban vergődök, hanem egy tükröt tartanék inkább (ha lehetne, őszintén, de tudom, jelenleg még korai ezt megtennem) a kortárs egyházzene fő támogatói felé, legyen az a mindenkori klérus, azaz a papság, vagy a szintén problémás élethelyzetekben vergődő kollégák... mindenestre árulkodó, hogy jóformán semmi sem az íróasztalnak készült, hanem a művek itt mind-mind megszólaltak, többnyire liturgikus keretben... na és persze árulkodó az is, hogy miért kellett őket nagyrészt NEKEM megírnom.... a Gjeilót biztosan számontarthatjuk, mint használati egyházzenei produktumot, de ez aztán tényleg kivételnek számít.

Ezt a kórusomnak írtam. Merthogy a kolozsvári kortárs egyházzenei fórumra a műsor elküldve, pipa, gondoltam, informálom a társaságot. Nehézfejű Csőrike kicsit kilépett magából, hogy lássa is magát. Kívülről. A 25 perces programból 2:30 perc a Gjeilo mű, a többit mind én írtam. Szép?.. Jó?.. Fenetudja, de: szomorú?... igen. A nevelés fontos tényező az életemben, öndicséret büdös, mondta nekem gyerekkoromban mindenki, de mi van, basszus, ha történetesen én kerülök a középpontba, mert nincs más jobb, és egyelőre nem is lesz?! akkor mi a pasztorális felelősségtudatból fakadó helyes cselekedet? nem az, hogy prezentáld magadat, ahol csak tudod? és nem úgy, mint a nemzet és egyház megmentőjét - hát ki a fene akarna ilyen szerepekben tetszelegni? csak neem valami szar elmebeteg politikus?!... ezért vagyok szomorú, hogy muszáj magyarázkodnom, és magamat pakolnom a kirakatba, mert jelenleg nincs más jobb, és ez tényleg botrány kategória, de ez van.

Csak túléljük ezt is. Mindenesetre teljesen konform formában írtam meg a műsort. A 43 éves zeneszerző után következik egy 44 éves. Utóbbi, bár a Juillardon végzett és New Yorkban él, csak 2:30 percnyi használati egyházzenét kapott ebben a műsorban. Mert tartom a hátam, mindig, valakiért és valamiért. Ilyen az élet, bmeg.

2022. január 18., kedd

Szól a vekker. Vagy nem

Itt a szép új nap, a tegnap esti ordibálás dacára ma újragondolom az egészet: hogy általában elég idő marad aludni éjjel, vagy nem-e? legalábbis meglehet, hogy az idő kezdett más dimenzióba mászni, remélem, holnaptól már minden a régi lesz. A kalapács és a Fal jutott most eszembe, hogy menetelnek a kalapácsok, egyre csak menetelnek, míg óriásivá nem nőnek.

Szóval minden relatív, a harmadik oltás lepkefingja úgyszintén. Kaktusz csak a máját érzi folyton (tényleg, ezek szerint még érzi, tehát van neki), én meg egyre súlyosbodó karral és intenzívebbé váló hisztériával, valamint néhány bedobált Paracetamollal aludtam is éjjel, hát, ne panaszkodjak, valami négy és fél órát. Aztán kezdtek jönni a kalapácsok és egyre csak jöttek. S hogy sehogy se tudtam visszaaludni, felöltöztem kínomban, nekiálltam a rettenetesnek, végül el is küldtem a salzburgi kakát, 5.15-kor. Kényelmes németpífke faszi, aki Münchenben társszerkesztő, vagy mi a retek, lüxüs 9.30-kor letöltötte a gonddal formára vagdosott csatolmányaimat, mind a 16-ot, ezenkívül az átbokszolt írást, önéletrajzot, sallala. Majd a legcikormányosabb diplomáciával válaszolt is nekem, Ti. Dr. Csőrike, milyen fanti, de igazán....

A karom krvaszarul van, a hónaljam alatt egy betongolyó, de ez mind semmi, mert a fél oldalam teljesen használhatatlan. Ma reggel nem is vittem óvodába senkit, 5.30-kor felcúgoltam az önellátó középsőt és ha 7.10-kor nem kezd neki brünnyögni az udvaron, hogy letörött a biciklipedálja, komolyan mondom, nem is húzom rá a pizsamára a gyapjúszvettert és a nagykabátot, és nem állok neki kaparni a szélvédőt. De mivel ilyen kalandosan kezdtem a reggelt, igazából nem sokkal éjfél után, hát, mondhatom, hogy utolsókat rúgom, és a tyúkokkal együtt el fogok tűnni a színről, a különbség az lesz köztünk, hogy én előveszem az utazós füldugóimat a nesszeszerből.

Ja, és a mai kóruspróba Szent Szávára és az igazgatónő külön történet, nem is állok neki, maradjunk annyiban, hogy túléltem.

2021. december 17., péntek

Dobozaim

Elvittem a dobozaimat. Igazából megszabadultam tőlük, mert ezt akartam már, végre, leadni őket az archívumba...

Mikor elkezdtem kipakolni őket a csomagtartóból, valahol erőt vett rajtam valami búcsúzásféle, milyen hülye is vagyok. Meg akartam szabadulni már az egésztől, s közben rájöttem, hogy hozzámnőttek egy év alatt!.. minden nap rámköszöntek: Naa, mikor foglalkozol már velünk?... majdnem egy évig vártak türelmes, de szemrehányó tekintettel, most meg (végre!) két hét és aztán megint kb. két hét meló, és visszamentek a helyükre, hiszen az az otthonuk, és én hülye, mint egy nagyi, aki elbúcsúzik a nyaraló unokáitól, igen, bevallom hogy üres lett a szekrény meg az egész szoba.... hát, én TÉNYLEG nem vagyok normális.

Holnap viszont tényleg nagymamához megy a csürhém, Kaktusz marad a szimfonikus zenekarral, itt meg senki nem akart szót fogadni egész nap, mindjárt falnak megyek - ha nem lenne elég program a dobozok nélkül is.

2021. december 10., péntek

Ránc a hajtásban

Taknyolás és tompa bambulás keményen tartják magukat. Megpróbáltam délután, ha már lemondtam a Cruella óráját, aludni-forma, kevés sikerrel. Egyelőre azt érzem, hogy érzem mindenemet, nem is tudtam, hogy milyen jó, ha nem érezzük mindenünket napközben, ugyebár. Úgyhogy felhagytam ezzel vagy másfél óra múlva, nyehh.

Főztem most egy kávét meg egy kancsó aromás teát, eszegetek melléje a tegnapi tökös tálbafőtt-sütiből, és munkára fel, mert várnak azok a dög dobozok. Dobozocskáim-dobozocskáim, tulajdonképpen szeretlek titeket, csak na.

2021. december 9., csütörtök

Addig jár a korsó

Csoda, hogy eddig bírtam a strapát, természetesen megérkezett ma reggel az orromba a takonykór, aztán terjedt tovább, fejembe, mindenhová, kicsit szédülök meg rohadtul vagyok, mi tagadás. Meglett a sok melónak és kevés alvásnak az eredménye, arról nem is beszélve, hogy itt mindenki volt már náthás, és én, ha egyáltalán elkapok valamit, rendszerint utoljára van, nesze, nesze még egy rittyentőset neki!...

Ettől tartottam, hogy mi lesz, ha közbejön valami, hogy ne tudjak haladni a munkával: voálá.

Mérleg: hat levéltár-doboznyi kottából három teljesen le van zárva. Azaz: letisztázva, elrendezve, indexelve, lefotózva. Sőt, még egy hetedik is lett, amit én szerketáltam egy másik templomból, és már elő van készítve ez is, mint egy menyasszony.

Kéziratos kották még egyben vannak, de ennek is csak egy részét teszik ki, szerencsére. A többi ilyen-olyan cecilianista nyomtatvány. Én mindig is megbíztam a német minőségben, s ha nem Solingen, akkor Pustet kiadó, bánom is én, legalább nem esik szét, könnyebb rendezni, mint kántor uram kézzel írt foxtrott káposztaleveleit kottácskáit.

Meg kell gyógyulnom, basszus. Merthogy a három másik még hátravan, vasárnap megint szólót kell énekelni, és ha jövő héten nem kerül be ez a never ending story az archívumba, azaz az ő helyére, akkor nekem meszeltek.

2021. szeptember 25., szombat

Uffál bazm... mondja az indián. Uff!

Elnézést, hogy nem jelentkeztünk eddig. Az előadását nagyon izgalmasnak és érdekesnek találjuk, fontos, hogy elhangozzon a konferencián. Csupán technikai akadálya volt, hogy erről korábban nem értesítettük. A konferencia programját rövidesen megküldjük.

Ezt most kaptam éppen, ennek a konfinak a szövege nincs is megírva. Még azt se tudom, mikor van!!! Már azt hittem, elvitte a pandémia árja, fene foglalkozott ezzel is. A másik két határidős munka perzseli a sarkamat okt. 1-ig. Micsoda időzítés...

2021. július 28., szerda

Oftalmikus harcok

Zélet lenni alattomos harcok sorozata, az egyik áldozat pedig az itteni életemben az orrom. Na nem valami sziranói orr, amire itt gondolni kéne, nekem egészen normális méretű orrom van, legalábbis kívülről. Dehát mi bajom nekem ezzel a világgal? nem vagyok pollenallergiás, szénanáthás, nincs megnagyobbodott polipom meg ilyenek.

Ebbe a nagylapos vidékbe ágyazott életem viszont agresszíven támadja az orrom, komolyan mondom, minden évszakban. Az állandó szagok: disznószarszag odakint. Idebent pedig feszt romlik valami élelmiszer, sokszor nem tudom idejében kideríteni, mi volt, mert mire megtaláltam, már van egy újabb.

Télen extra szolgáltatás, ahogyan és amivel tüzel a nép, s mivel már fél év de facto fűtési szezon lett, rendesebb (fa) tüzelő csak igazán nagy hidegben kerül be a kályhákba. El lehet képzelni, mi jön ki a kéményekből kb. öt hónapon át.

Nade ne rinyáljak, elvégre nyár van! Nem tüzelünk. De van bőséggel:

1. állattartás. Disznószarszagban kelünk, fekszünk, ez mellé eszünk, éjjel pedig vígan beszuszogjuk (a legközelebbi tele pajta kb. 50 m-re van s ha mi így szenvedünk, el lehet képzelni, mi volt itt, amikor a kápolna helyén az elődünk legalább két disznót tartott. Böe.). Ha csirkét kell vágni valahol, a biciklin meglegyint ez-az, aztán a következő érintett portán ismét. Vagy éppen a kutya döglött meg?...Hm.

2. mezőgazdaság. Azaz növénytermesztés, ez nem is lenne önmagában baj, de a tenyérnyi portákon a nem megfelelően kialakított, összesutymizott komposztgödrök, mint valami rothadó istennyilák, köpködik a levegőbe a hitvány cefreszagot, de csak úgy alulról, alattomosan. Külön oftalmikus csúcsélmény, ahogy hétfőn a kukásautó elvonul: minden zacskó folyik!... ami belekerül? dinnyemaradék, barackmagok s általában minden szezonális finomság, ami rövid időn belül rettenetté erjed, szagoljad, seperjed vízsugárral az utat utána, basszus. Nem is seperi senki, akinek kéne, brrr. Anyósomhoz megérkezünk, a kapuban a cefre keveredik a kecske- és tyúkszarral. Nagyon büszkék arra, hogy náluk nem büdösít a disznó. Csúcsélmény, mit mondjak!

3. a konyhám, basszus. Ez a q 20 nm-es "lik", vagy inkább zeppelin, ma reggel is lejöttem, de csak nem jövök rá, mi rothad. Kinyitom a hűtőt, megáll a kezem a levegőben. Innét egy másik szag jön ki, nem is tudom, melyik a rémesebb. Gyorsan becsukom, úgyis elfelejtettem már, mit is akartam kivenni. Kinyitom kulccsal az ajtót, kéne locsolni. Még a cipőmet se húztam fel rendesen, de egy biztos: disznó a szomszédban felkelt! Na mindegy, a föld ordít a vízért, megitatom egy kicsit. Visszajövök. A konyhai szag enyhén módosult (fél óra telt el!). Mi a fene ez???... Oldalt a sarokban a Kaktusz ledobott ruhái. Megmondtam, naponta 2x kell tusolni!.. nem tudom már, mivel mossam össze ezeket a csöves cuccokat. Hajthatatlan az ember, naná, leszarja. Rettenetes.... Még szerencse, hogy hoztam be a kertből egy marék teafüvet: borsmentát, fodormentát, citromfüvet és csihányt. Főzök egy teát és végre inhalálhatok egyet.....

Nagy hiba volt nyáron abbahagyni a pálinkás fertőtlenítést. Asszem visszacsángálok a napi egy pohárkához. Ebbe a rohadt életbe!

2021. július 4., vasárnap

Nyavalygó poszt vajmi

Van nálunk is összevisszább család, egyik szempontból jobban működik, mint a miénk, másik szempontból mi működünk jobban. Most ettől milyen faján kellene éreznem magam, de sehogyse jön össze.

Ha másnak valami sokkal rosszabb, attól én még nem érzem automatikusan azt, hogy elszégyellem magam a nyavalygó életérzésemért és jobban leszek. Mindig is csodálkoztam az alappszichó módszeren, hogy akkor valaki elmeséli a saját baját a csoportban, és akkor milyen jó lesz nekem, aki hallgatom!... Mi a fészkes fenétől lenne jobb, hiszen az okot nem szüntettük meg?!... Egyáltalán, kiderült közben, hogy mi az ok, vagy az okrendszer, ami az egyensúly borulását okozta?.... na.

Történetesen most senki nem mesélt semmit és főleg nem szervezett csoportban, de meglepő, hogy milyen sok egyensapka-fejezet van egy módszertanban, bármilyenben, általában véve. Emlékszem, húsz éve vérig sértve éreztem magam, hogy hangképzés órán a tanárnő igenis úgy gondolta, hogy az én torkom is pont ugyanolyan, mint másé. Akkor még épppenséggel nyelvgyöki cisztám is volt, jó nagy darab melléje. A ciszta lassan visszanőtt (vagy nem jól diagnosztizálták csecsemőkoromban, vagy nem cisztamód viselkedett, azt hiszem), és én most is úgy dolgozom hangképzésen, hogy az alapmódszerem mindegyik diákommal külön fejtörést, azaz saját fizionómiájára való ráillesztesztést igényel (már ha járni akarnak egyáltalán, hogy megismerhessék magukat.... jelenleg nyaralni akarnak, azaz tojnak a fejemre.) Most már nem vagyok lesértődve. Tudom hogy a tanárnő anno egy buta p.... volt, ráadásul még énekelni se tudott rendesen, pfuj.

A mi életünk is olyan, mint amilyen. A miénk. Nem úgy alakul, fejlődik, mint ahogyan a módszertani lecke mondaná. Valamelyik, akármelyik lesson, valami béna tankönyvben. Még évekig fejre leszünk ejtve, aztán lejár az életünk. Nem fogunk köves és vasas emlékműveket állítani az utókornak, aki úgyis magasról leszarná az emlékműveket, jogosan. 

Vagy sikerül felnevelnünk ezt a három emberpalántát s közben lepakolni valami szellemi terméket az asztalra, vagy ennyi volt, ennyi sikerült, amennyi. Ha valaki ügyesebb, okosabb, rátermettebb, hát akkor kibaszás, ennyik vagyunk. De ez a mi bulink, nekünk kell végigcsinálni. 

That's it, folks! - mint Bunny Bugs mondotta vala.


2021. július 1., csütörtök

Rekkenő nádas

Háziasságom nem ismer határt, az eredmény nem látszik, egyre többen vagyunk és leszünk, és csak nyugi, ugyebár. Holnap estére megérkezik ide dilinyós baratina 3 (három!) hangos és mozgékony gyerekével. Közben már most tele a panzió válogatott családtagokkal (az egyik közülük ugye a férjem). Aki ezek után is ide akar jönni, meg kell gondolnia, hogy meg fog-e zavarodni vagy sem, egyszóvel fel kell mérnie kicsit a helyzetet. Előtte. Aztán közben. És a végén kiheverni minket. 

(Még jó, hogy anyósom NLM másik végén lakik. Bár telefonon is képes az agyamra menni, sajnos rövid időn belül... Milyen jó annak, aki mindent tud, tényleg, ki akarná őt meggyőzni bármi egyébről?... Forget it! Hát biztosan a meleg teszi, mindkét oldalról.... ááá!!... nem éppen áldásos periódus ez, asszem.)

Hildegardis nővér anyagja több darabban lóg a  mobilomban, a fényképeket legalább át kellene pakolni s izé, kicsit szortírozni az irodalomban. Legalább. De most még párhuzamosan megy minden más, legalább háromféle tevékenység, meleg van és csak a házimunka megy, alapjáraton az is, ebben a nagy kupiban eredmény belőle sehol. Nade lesz ez még másképp is, legalábbis optimizmusom töretlen, bár eléggé bárgyú vagyok, csinálja más jobban, tessék, tessék, én lenni barátságos és beinvitáló, khmm.... khmmm...


2021. június 24., csütörtök

A kompresszor agya

Megírtam a dög előadást. (Csak a kutya ne egye meg, hogy nehogymegvesszen tőle.) Holnap reggel átolvasom és bevagdosom a képeket hozzá. Most nem is tudok a holnap délelőttre gondolni.

Kipurc, kipurc, csak úgy, mint a kompresszor. A klímában, a disznó, pont negyven fokban, aszfalton 50-60 vala, jó hogy nem durrant a kerekem meg ilyenek.

Naszóval. Megyek, eszem valami édeset hideg tejjel. Mindenkire gondolok ma éjjel, aludni nem tudom, melyikünk fog rosszabbul, se meleg, se nélküled, na én kb. ezen az agyi szinten vagyok. Jó íccakát, ojjan hűűsölőset neki.

2021. április 16., péntek

Daráló (defekt)

Ma duplaórám lesz Cruellával és temérdek a házim. Nem tudtam csak 5.30-kor kelni. Ami egy nagy lúdfing. Nem lesz kész - én meg valószínűleg igen. Hiába lesz délután az óra, a taposómalom egészen odáig tart, hogy itthonról elindulnék, se lelépni nem tudok előtte, se másképp szervezni, fejem egy nagy határidős napló, a mai nap darálója is defektet kapott, pfuj.

(Kitartás stb. Miaf...t mondhatnék egyebet magamnak? minden szarsággal egyedül vagyok, mint az ujjam.)

2021. március 29., hétfő

Döntsd a tőkét (ne siránkozz)!

Biztosan nem az idegkimerülés kerülget, énszerintem a családomésegyébállatfajták pokolian piszkálni kezdte a mindenkori emberi legfelsőbb tűrőértékemet. Vajmi.

Neurotikus palántáim tegnap, ahogy hazajöttek nagymamiéktól délután folyamán, na onnantól kezdve nem volt megállás, én asszem 3x bőgtem (csak egy pohár pálinkát ittam, igazából érdemesebb lett volna belehúzni az üvegbe), kiabálás, hiszti, bőgés csőrikéktől felváltva, hol ez, hol az.... brrr és brrr.

Az óraátállítás nekem a legkeményebb, mint egyházzenésznek, ha jár, ha nem jár ehhez munkahely, ez valahogy mindig így alakult. Vasárnap 6-kor kezdődött a zsoli úgy, hogy közben a kottát előtte be kellett szereznem, a darabot beénekelnem, mert a másik kotta nem jó s nehogy összekeverjem a kómában,... á. Szóval a régi öt óra startnak príma, ehhez felkelni a régi negyed öttel. Matutínum, laudes után már becsusszant 9-kor egy tercia is, a továbbiakat mellőztem, a vesperást fél 6-kor este kibuliztam magamnak, ez volt a vasárnap(om). Tehát amikor nagy nehezen lefeküdt a társaság (de... hogy!) új idő szerint vasárnap este 11-kor, akkor elkezdtem ültetni az előre beáztatott magokat a cserepekbe, hogy valahogyan lenyugodjak olyan szintre, hogy azért mégse álmodjak rémeket, vagyis nyugodtan el tudjak aludni, ilyesmi. Hát, ebből fél 2 lett. Mondanom se kell, hogy az alig 4 óra alvás kicsinykét betette mára az ajtót. Du. fél négykor eldőltem és fél hétig aludtam, mint egy zsák.

Mikor most félórája kezdődni látszott, hogy megismétlődik a tegnap esti görcs, benyitottam a darab vége felé a kápolnába és feldelegáltam Kaktuszt, lefektetni az ördögfiókákat. 

Köszönöm, ma már több favágást nem kérek szépen a hátamra.