Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyász. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyász. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. július 11., csütörtök

Rohadt negyvenes

Pettyes spagettipántos vászonruhában izzadok, mint valami Rozika... szerencsére ez az otthonka nem olyan igazi plasztik otthonka, hanem egy könnyű vászonyka. A számítógépen csak 38 fok "van", de kint az árnyékban 40. VAN, igazból, nem robotból. Nem digitális, hanem felfelé kúszós kinti hőmérő mutatja! Pedig az udvaron fű van, két diófa és még mennyi más zöldség....

Micsoda egy nap van ma.

Mostanra lejárt mind a két temetés ott, ahol születtem. Évekig semmi nincs, de valahogy úgy alakult, hogy két haláleset is volt a héten, és mindkét temetés mára esett. A fene esett volna belé, egyikre se akarnék menni, nem csak azért, mert én most fizikailag se tudnék, hanem egyáltalán. Az első keresztapám, aki elvileg idős volt és beteg. A második pedig a volt osztálytársam, ő az első a sorunkban, máris, ez aztán borzasztó. A legkisebb gyereke egy évvel kisebb, mint a miénk. :-(

Leadtam a projektet. Ha tudnék úszni, ma fejest ugornék a Tiszába, mint a kedves családom úgy estefelé.

És élni kell tovább, és ilyenkor semmit nem akarok már. Legalább ettől az agyamat zsigerelő tudománygyártástól megszabadultam. Elbírálás csak ősszel, úgyhogy ma még pihenek (talán a pincében, ha lenne), aztán holnaptól jöhet a kötetkorrektúra (milyen szépen türelmesen lapítanak ezek a munkák, egymás feje tetején...)

Le fog járni a mai nap is.

2024. március 12., kedd

Mementó

Pontosan ezelőtt egy évvel StF-ban készítém a misét a szkólával, első traktus életemben, kezdő fiúkkal, brrr és brrr. De azért a dolgot viszonylag zökkenőmentesen abszolváltuk (nyakig leizzadtam, mire lejárt a mise).

Első tanévem volt ez úgy, hogy másik országban dolgozom, s akkor amit lehet előtte, otthon mindent elintézek, leosztom ennek és annak a feladatokat stb.-stb....

Egyet nem tudok megoldani 500 km-ről. Egy éve volt már. Reggel érkezett a középső csőrikétől egy üzenet - attól, aki naponta száz hisztit képes levágni, azóta, hogy kibújt az anyjából, vele soha nem lehet tudni, és ezért már előre készítgetem magam, mit érdemes válaszolni neki meg ilyenek.

Azt írta: Ma van életem legrosszabb napja! - idáig máskor könnyen eljut az ember a válasszal, mitől lenne a te életedben ez a legrosszabb nap meg ilyenek. De így folytatta:

Meghalt Jázmin! - és hiába számítottunk rá (hogy is lehet az ilyesmire számítani?!), akkor és ott tényleg tudtam, hogy igaza van. Az osztálytársa és a pajtása nem tudta megvívni a harcot a ritka és romboló betegséggel. Nyavalyás 500 km, hogy ilyenkor egy öleléssel magához húzhatná az ember a gyerekét, ha már van neki.

Szóval eléggé nyomott vagyok ma, egyáltalán, perimenopauza vagy mi a frász - reggel kérdeztem is, mi van ma hogy ilyen nyomott vagyok (a dátumok nem az erősségem). Akkor mondta, de Anyu, pontosan ma van egy éve, igen, én akkor beírtam a naptárba. Nézem, hát tényleg. Én azóta is a másik anyukára gondolok és arra a parázsló családi gyászra ott benn, ami soha nem fog elmúlni nekik. Holnap reggel kisétálunk iskola előtt a temetőbe, viszünk a sírra egy virágot. Én ilyeneket nem szoktam, de most érzem, hogy kell, mindkettőnk lelkének. Szegény gyerek, ő is cipeli a saját gyászát már mióta. A nyavalyatörésbe ezzel az erőszakos, rohadt, gané módra igazságtalan elmúlással!...

2024. január 7., vasárnap

Hopp és kopp

A mélyponton túl vagyunk, telefon visszakerült, de a helyzet bonyolult, gyermek dettó, szóval résen kell lennünk, elég sok oldalon, nem lesz könnyű, nem mondtam újat, sallala.

A történelem ismételni látszik önmagát: ahogy elkezdtem ősszel tanítani az egyetemen, nov. 10-én meghalt a Németországba áttelepült erdélyi barátnőm (az urnás temetés csak februárban volt, az is felért egy lakodalommal, nem tudtuk végül, hogy mi a fene van). Ma meghalt StF-ban jó barátnőm. Ha minden igaz, temetésre megyek a napokban, be kell tempíroznom egy plusz utat. Ja, és most szerdán töltöm a 45-öt.

Milyen jó lenne a névnapokra és születésnapokra ropogós tetejű almás sütit készíteni, kerekasztalnál lötyörészni, laza zsúrfikszeket tartani... Nem gyászolni és temetni! Persze, álmodni még szabad, de mintha megéreztem volna ezt a dróton lógó halált, az éjjel olyan hülyeséget álmodtam, hogy valami hivatalos levélküldeményt vártam Kézdivásárhelyről (!!), aminek 15 óráig meg kellett volna érkeznie. És én Sepsiszentgyörgyön (miafranc?!) dekkoltam és már 13 óra volt, nem volt se jármű, se ember, ami vagy aki elhozhatta volna időben azt a cuccot. Világos az üzenet a nap éber felére is, lekéstem valamit - álmomban keceteltem hogy ménkű nagy galiba lesz és már akkor tudtam hogy nem fogom tudni elkerülni a következményeket (mi?!), de aztán felébredtem leizzadva és végetért az álom.

Itt maradt ez az amőbaszerű valóság mára, nesze nekem.


2023. augusztus 14., hétfő

Fekete vonat

Az a blogbejegyzésfajta itt még nem volt, mint az eső és az ernyő esete.

Most éppen sávokban tupírozza az élet az idegeimet, szóval vagy megírom és alábbhagy ez a tempó, vagy nem írom meg és még kapok egy adagnyit a képembe.

Hát akkor lássuk, mi lesz.

Aha, meg kell írni a Te deumot meg a misét a kórusnak. Addig nem szabadságolunk - így Kaktusz.

Nem baj, nekem is könyvszerkesztés, kórustalálkozó szervezés. Utána házassági évforduló, ez csak az eleje és nyaralhatunk három napig. Csak kibírjuk addig, nem? - így Csőrike.

Hát, a kórusozás intenzív meló, a város jubilált, a másik város is jubilált, pénteken itt, szombaton, ott, mindeközben a buszban elolvastam végre, hogy pénteken én egy végzést kaptam a városházáról, hogy engedélyezték az oszlopcsarnok használatát, tessék fizetni, így a jogász, a kétoldalas okmánnyal a nevemre kiállítva. Öhö. Mertem én ingyen szervezni eseményt, seggnyalást kikerülve?! 

Másik városban a zsinagóga biztonsági őre azonnal telefonál a kulturális körömcipős gömböcnek Hajnalkának, ahogy elkezdünk énekelni a zsinagógában. Münk, a turistacsoport, aki történetesen kórus is. Zsidó imát énekelünk. Botrány, telefon, cirkusz, marsolunk kifelé. Két nap alatt két pofon, mert szeretnék szervezni minőségi kulturális eseményt, kórusmuzsikát meg ilyenek. Seggnyalást és hasonlókat mellőzve. Milyen világon élek én, Senkiházi Csőrike. Bezzeg ha OV kopogtatott volna a zsinagóga kulturális Hajnalkájánál, neki biztosan nem kellett volna ilyen bagatell programhoz, hogy KÓRUS! ÉNEKLÉS! írásos engedélyt benyújtania - mint állítólag nekünk. Én, izé, telefonáltam még előző nap a kulturális körömcipős gömböcnek Hajnalkának, hogy jövünk, egy kórus, megnézni a zsinagógát, kell-e nekünk külön időpont? Ja, nem? köszönjük, akkor ott leszünk holnap. Hát tehetek én róla, hogy nem kötöm az orrára annak, aki olyan jól kulturált felelős, hogy teljesen bevett (kulturális!) szokás, hogy egy turista kórus kipróbálja a szakrális épület akusztikáját, ha nincs más csoport és senkit sem zavarunk?... arra nem is gondoltam, hogy ehhez írásos engedély kell, na meg hogy az imával zavarjuk a ventillátort és a beállított halk gépzenét. Elvégre - most már tudom - egy újra felszentelt zsinagóga mi más lehetne, mint egy 100% kulturális múzeum, ahol a turistának kuss?... Szóval a spuris élménnyel együtt eléggé drága vécédíjat fizettünk a kulturális központban, állapítottam meg már odakint. Persze én már nem jutottam el vécére, csak a kávézóban, de egye fene.

A vasárnapi két felekezeti liturgikus-zenei szolgálat után pedig érkezett a harmadik pofon, hirtelenjében a Kaktusz nagynénjét volt tanácsos meglátogatni, reggel még egyáltalán nem haldoklott, de ahogy este 8 felé hazaértünk, meg is halt. Még jó, hogy idejében elcsíptük. Jaj!...

Ma van a polgárink évfordulója. Holnap az egyházi esküvőnk évfordulója. Holnap délután háromkor temetés, hárman kántorizálunk, kettőnek aznap lesz a házassági évfordulója.

Na MOST tessék megállítani ezt a vonatot, mert ki akarok szállni belőle!!!



2022. november 12., szombat

Tizedikék

Az egyik januárban, a születésnapomon halt meg Karl Amon, a Liber Ordinarius (LO) első kutatója. Aki sajna már olyannyira demenciában szenvedett, hogy soha nem tudtam már elmondani neki: diszit készítek abból, amit annyira szeretett volna, ha valaki kibelez már rendesen, őutána...

Tegnapelőtt, a névnapomon halt meg a brassói barátnőm, akivel egy kilencéves mosolyszünet után végre idén nyáron sikerült beszélnünk, legalább telefonon, aztán szeptemberben egy tényleg hosszút... Két hete még azt mondta, milyen jó lenne találkoznunk még egyszer valahogy, és még azt is szervezgettem, hogy elmegyek egy éjjeli busszal StF-ből legalább Frankfurtig, onnan bármivel a holland határig.... Már nem kellett. Tizedikén vége lett - már előtte egy héttel nem igazán lett volna értelme a dolognak, mert a rák úgy ölte meg, hogy hol észen volt, de inkább már nem. Pneuma misit.... mint a bibliában, de tényleg!

Nekem ez után a tizedike után jön most a vasárnapi mise a dómban. Itt ne, vezényelek és szólózok. És valahogy egyáltalán nem érzem, hogy kikészülnék ettől a nyamvadt tizenharmadikától. 

Hülye tizedikék!... nyomorúságos tizedikék!... itt csináljátok nekem a depis évfordulókat!...

2022. június 23., csütörtök

Másik idus, másik tombeau

Pörögnek az események, hétfőn StF, kedden túlélés, szerdán fogműtét. Közben jegyek lezárása, bizonyítványosztás (hangjegy-sütik stb.), interaktív misz-masz.

Azt hiszem, nem fogom bevárni az első fizetésemet ősszel. Ha nem jön nemsokára a felmentő sereg a házamba, így vagy úgy, de repítem szélnek a háztartást. A gyerekek szobájával kezdem. Bár ha most elnézem, már most olyan, mintha bombatalálat érte volna.... Szóval kicsit tanácstalan vagyok, de egyelőre annyi biztos, hogy valami nagyon radikális döntés lesz. Mindent repítek, az a legbiztosabb!....

Eszembe jutnak a gyász-melankóliába burkolt, valaki emlékének szentelt valami zeneművek siserehada, abból is Ravelnek a Pavane-ja, meg annak a billentyűs Couperin-nek szentelt valami.... egyik szebb, mint a másik. És az a közös bennük, hogy mindegyik fájdalmas.

Igen, ősszel lesz munkám StF-ban. Rőtmalacot központilag annyira nyugdíjba dugták (auuu!!!!), hogy eközben az újonnan választott rektor és a többi főurak meg is szüntették sutyiban a gregorián master szakot, azt, amiért fél világot adtam volna anno, és amiért odamentem StF-ba, pont arra az egyetemre és pont akkor. Még nem világos, hogy miként fogják beleolvasztani az általános egyházzene-masterbe, de hogy kilőtték a tantervből a paleográfiával együtt, ettől egyszerűen szó nélkül maradtam. Előtérben a teljes leépítés, osztrák módra. Tehát itt leszek egy darabig, bába annál a csecsemőnél, akire a halál vár. EZT kell most beszüntetni, a több évtizeden át épített szakkönyvtárával együtt, ahová a világ összes tájáról jöttek kutatni!... így kell kihúzni a széket, az utolsót a fenekem alól (nekem pontosan olyan diplomám van és a doktori is egyházzenetudományi téma volt) s egyáltalán azok alól, akik erre a világszinten emelt színvonalú szakra felvételiztek volna. EZT kell csinálni a teljhatalmú politikus seggeknek, akiknek gőzük nincs, mi a már meglévő emelt szintű szak, amiért mások oda szoktak zarándokolni!!! Merthogy a rektor kémia(!) szakos. Ja, kicsit tud harmonikázni. És nem szereti az egyházzenét, tehát ő átszervez, most és egymaga, és ezt neki szabad és lehet.

Ma van az utolsó napom a suliban. Emelem kalapom nemsokára.

2022. június 15., szerda

Kergehét idusa

Ez a hét egyszerűen megbolondult. Minden napra jutott egy adag döbbenet, amiből egy évben is elég egy.

Hétfőn nem értem rá sokat foglalkozni ásással és társaival, mert ügyeket mentem (volna) intézni délelőtt, aztán hirtelen beleszólt a bölcsességfogam a dolgokba. Úgyhogy a könyvelőtől - ahol végül hiába szerencsétlenkedtünk a kasszagéppel -, a bank helyett egyenesen a fogorvosnál kötöttem ki, de addigra már az állam csúcsában is bölcsességfogat éreztem. Ezzel a geci foggal akkor van a legjobb dolga az embernek, ha békén hagyja ergo nem lehet érezni, hogy van. Nos, jövő szerdára kaptam időpontot, nyiszitelős műtét lesz, addig marad az antibiotikum öt napig. Ki a fenét érdekelte, hogy aznap tantestületi gyűlés meg miegymás?... fene egye az egészet. Csak akkor kezdett lassan múlni a jojó, hogy hazaértem és bevettem az első adag gyógyszert.

Kedd. Mivel nemsokára ballagás lesz, ahol fellép az a gimikórus, amelyiknek a munkáját a mindenkori rendszerhiba szabotálja hétről hétre plusz egy énekes szólista, akinek Kaktusz fogja nyomni a zongorakísértet, ezért reggel gyorsan összeszedtem magam és besuhantam a suliba hogy próba gyanánt kiszedjem a leányzót (szintén gimi, kicigánykodtam a magyartanárnőtől, aki még ma is savanyú uborka arcát mutatja felém), be az autóba, haza a hangszerhez (!), közben feldörömböltem Kaktuszt, az is kómában olyan zagyván játszott hogy csak ráztam a fejem, hát na, ez nem a mi napunk. De már akkor le voltam taglózva, mert nem fogtam fel, mi a francot keres hirtelenjében az a gyászjelentő a gimi ajtaján, egyre csak őröltem... a temetés tegnap délután volt. A hétfői tantestületi gyűlésen ugye már megszervezték a temetést, én ebbe csak később csatlakoztam, de agyilag még az este se értettem, és most se értem ezt a gyilkos világot. Most hétvégén elvesztettük a kollégánkat és jó barátunkat, ráadásul az énekes diákom és oszlopos Cor Jesu kórustagom férjét, ezt nem értettem sehogy se, miért ez a rossz álom, amiből nem lehet felébredni?! A név stimmel, fekete zászló az épületen, és nem lehet az apja, mert csak 37 éves.... A halál pontos oka a jegyzőkönyv szerint: tüdőelégtelenség és bordatörés. A toronyház tetejéről zuhant le hajnalban. (Magától? Segítséggel?.... Egy hete találkoztunk, kutya baja nem volt!!!) Aztán a temetésen egy csomó jóbarát, egyetemi társak, más lovász barátnők... nem a NLM piaci közönsége, hogy enyhén szóljak, mindenféle underground figura a nagyvárosokból, és ők is azért mentek oda, mint én, és a nyitott koporsó, és akkor éreztem, na most vágták ki ezt a rövidfilmet az agyamból, hogy egyszer csak az apja és még négy másik férfi húzott egyet a nadrágszíjon és rázendített valami pravoszláv miatyánkra... komolyan mondom, autóval vittek és hoztak, be is ittam volna a pálinkából, ha nem lenne előlátva az a q antibiotikum a pofámnak. Baratina jól tartja magát, viszonylag, de kérdés, mihez képest?... Végre lepotyogtak a vendégek a hátáról és hozzánk ült, látszott, hogy jólesik neki az asztaltársaság... úgyhogy a torról jó későre értem haza, romokban kábé. Az igazgató persze azóta is lapít, de ha tényleg öngyilkosság, akkor igenis tehet róla ez az egész intézmény, lapáttal tett rá, hogy odalett a finom lelkű, a világ problémáira érzékenyen reagáló, segítőkész, humoros, megbízható, kedves kollégánk és jó barátunk.

Szerda. Ma reggel kevéssel 7 óra után betöltötte Legnagyobb Csőrikém a 13. évét. Az első óra: polgári! de nulladikban, azaz 7-kor kezdődik! na príma. Felkeltem 5-kor, 6-ra kész lett a tortának álcázott tálbafőtt. Ideje van a halálnak és a születésnek. (bár a polgári óra ellopta a pontos ünneplést) Tegnap este már semmihez nem volt erőm, csak Meister Eckardt prédikációjához, annak is csak az egyik darabját sikerült elolvasnom. Még mindig M jár az eszemben, hogy amit elkezdett, illene befejezni. A rengeteg dalszövege, amit együtt akartunk megzenésíteni a nyáron, hármasban előadni!... még soha nem írtam szerb nyelvű szövegre semmit. Nyehh. Nagyon jól jött persze a mai hajnali kelés, még most is zombi vagyok, és még hátravan a főpróba a gimiben az idegbeteg igazgató jelenlétében, akit igyekszem a helyzethez képest széles ívben semlegesíteni az agyamban.

Csak már kerüljek ki ebből az iskolából!

2021. október 23., szombat

Libera

Azt mondta vagy tíz éve, mikor felhozta az_Igazi_Trappista_Sajtot a pincéből (azóta se ettem olyan mennyei eledelt), hogy: Csőrike, mit csodálkozol? sajtot a hűtőbe? az igazi finom sajt a flamand pincébe való. Miért, örülnél te, ha mondjuk te lennél a sajt és én a hűtőszekrénybe dugnálak?... Röhögtünk és felbontottunk még egy francia vörösbort. Akkor azt mondta: na látjátok. nálunk ez van, ők ide jönnek a sajtért, mi pedig oda megyünk a borért. Jól megvagyunk, nem?

Ma reggel a hangomnak, azaz a hangképzéstechnikámnak köszönhetően kibírtam a Liberát, de a lábam már a közepe táján reszketni kezdett, és még most is nyom, hogy ma lesz a temetés, félórája indult el Brüsszelből a delegáció, az imacsoportunk szándékával.

A Gregorián Fesztivál megálmodója, csinálója lelkes családjával, sok gyermekével, mindannyiunknak tudta a nevét, pedig akkor látott először. Meglapogatta a vállamat (alig telt el néhány hét, hogy meghalt volt az apám, süvöltött a hideg esős szél a sátorok mellett, a gyapjúszvetternek köszönhetem hogy nem fáztam meg vizesen sem), kezembe nyomta a söröskorsót, ma élünk, Csőrike! Mindent megoldott széles mosolyával ez az alig 165 centi, vörös, szeplős... igaziból no.1. mesebeli alak. Egyet kivéve.

Nyugodj békében, kedves Barátom!

2021. április 3., szombat

Kőhengerítés

Van abban valami biztos pont, ahogy csendben ráhengerítjük a követ a sírra. Az utolsó responzóriumban lenyugszik az ének és arra gondolok, milyen lehetett a paraszti világban egy virrasztás után, sírásban kifáradva, kinyitani azt a csakrát, megszülni a gyermek elengedését, másodszor is fájdalommal, de másmilyennel. A lélek valószínűleg nem nyugszik meg, csak a görbe ereszkedik alább a drog hatására, csendben parázslik tovább a fájdalom. A vallási néprajzos könyvekben a búcsúztatókról szóló írások jobbára csak a szövegeket közlik, több vagy kevesebb objektivizáló kommentár kíséretében, de a tulajdonképpeni élményt, a fizikai jelenlét dimenzióját egy ilyen, emocionálisan telített élethelyzetben, mint amilyen a gyermek elvesztése, semmilyen könyv, de még film se tudja vagy nem is tudhatja visszaadni a maga valóságában.

2021. január 10., vasárnap

Trauerliederheft

Nem érdekel, ki milyen oldalszámot ceruzázott rá, még ha negyven évig nem nyúlt hozzá senki, akkor sem. Darabokban találtam meg ezt a temetési füzetet és van tapasztalatom, milyen itthon egy puzzle. Azok a puzzle játékok, amiket szívből gyűlölök, mert kizárólag a gyerekek pakolgatják és szórják ezerfelé, azokból mindig hiányzik. Nem egy és kettő, hanem sok-sok darab. Úgyhogy felkötöttem a gatyámat és elgondoltam, hogy ezzel most CSAK ÉN fogok játszani, senki más. Gyerünk, think. Itt minden lefűzésnél 5-5 ív kerül egy buggyantásba, ebből lesz ugye 20 oldal. Innét arra a következtetésre jutottam, hogy a szotyogó lapok két fűzést tesznek ki, mert a könyv minden fűzésénél hibátlanul megvan mind a 10 lap, avagy a 20 oldal. Most már csak az a kérdés, vajon mely lapok hiányoznak, hogy a virtuális oldalszámozásom alapján felállíthassam a kézirat oldalszámozását, elvégre valahogy indexelni kell. Nem szándékoztam az oldalszámokat ceruzával belerondítani, ezt nagyon utálom. 2021-ben vagyunk, nem ezelőtt hetven évvel!

Rőtmalac mondta volt mindig: Vakon ne higyj senkinek! Kételkedj! Ellenőrizd!

Hát, elkezdtem olvasgatni. A halotti szertartással indul, de nem az elejétől. Hú, ez egy variáns. A gödrei könyv a 19. sz. végéről csak részben húzható rá erre a formára. Először összerakosgattam a már meglévő számozás alapján. Aztán rájöttem mindennemű segédanyag nélkül, hogy az állítólagos 11 és 12 oldal között pontosan négy oldalnyi szöveg hiányzik. Azaz tudom a 50. zsoltárt latinul, úgyhogy elkezdtem leírni egy ugyanakkora pszeudo-oldalra, kb. ugyanolyan írással, hogy akkor mennyit fog kitenni. Négy oldal lett (hülye vagyok, tudom). Ha pedig fűzöm a dolgokat, túlfelől is kijöttek oldalak, amik igencsak ügyesen passzoltak azzal, ami már megvolt. 


Az első fűzés szépen végetér a latin szertartással. A második fűzésben már csak egy ív hiányzott, de azt is bepakoltam, kijött egy ének hiányzó fele. Istenem, itt éppen esett az eső. A gyerek temetésekor, a temetőben.

Obituary koncert? StF-ban vagy valahol Európában?... Hol is vagyok?  mintha romok közt keresgéltem volna azt a valamit, ami hiába fáj ha megkerült, mégis kell nekem. Két nap alatt megtanultam olvasni ezt a rettenetes írást, a sváb parasztok közé pottyanva, egy ismeretlen népi vallásosság peremén megéltem én is ezeket a szövegeket elejétől a végéig. Magyarra fordítva sok szöveg nemcsak giccses, hanem ugyanakkor érthetetlen és/vagy ronda. Németül viszont nem az a giccs, mint a mi magyar érzületünknek, sőt, ebben a repertoárban a magyarban nincs is a szépnek az az érzéssel teli kategóriája, mint a németben. Hát, ez igencsak érdekes, kövezzen meg, aki ettől jobban érzi majd magát, de ezekben a szövegekben inkább a paraszt nyelvén szólnak az érzelmek, bájos hasonlatok, természetből kölcsönzött, nyugtató képecskék stb. van bőven, de ez mégse az a giccs kategória, mint a mi magyarnótás énekcsukorékunké, ami errefelé virágzik. 

Micsoda munka lehetett ez a te idődben, szegény kántor uram. Hogyan is lehetett volna ép ésszel kibírni azt a sok gyermektemetést, ha nem belenyugodva, hogy a gyermek a mennyországba érkezett?... Énekelve, az meg a minimum, hogy előtte-utána bepiálva. A tegnap este végigbőgtem a három magyar nyelvű, egyszerű és tárgyilagos búcsúztatót, névre szólt mindegyik, én senkit nem ismertem, de az egész rokonság be volt írva, teljesen mellbevágott a dolog.

Mennyire jó dolgunk van itt és most, hogy nem temetünk el tízből két-három gyermeket, hanem nonstop itt ugrabugrál három a fülembe s ha már lesz kovidos útlevelünk, meg se állunk a világ másik végéig.

2020. szeptember 1., kedd

A fuvallat széle

Küszöbön a depi. Lehet, hogy lassan és alattomosan közelgett már? nemtom, de ahogy átmentünk a kánikulából a hirtelen őszbe, ezt is mintha vonalzóval húzták volna meg, hirtelen sok negatív dolog történt, de mind egyszerre! Miféle szezonba értünk, ember???

Meghalt Sr. Marie-Claire, az a francia apáca, a világon az első nő, aki gregoriánból doktorált. Két éve Assisiben még elcsíptem egy dedikáció erejéig - a Graduale Triplexembe, amit 2004-ben vettem StF-ban, első komoly gregóskönyvem gyanánt, amit aztán napi rendszerességgel használtunk órákon és otthon. 



87 éves volt, szépen meghalt a kolostorban, neki már milyen jó a mennyei Jeruzsálemben. Én persze nem irigylem, csak egy kicsit, én élni szeretnék itt lent, ezerrel, nem kinyúlni, mint valami húszéves fehérnemű.

Nem igazán használ nekem ez a kovidos (tan)év, a munkanélküliség, a sok járulékos egyéni és csoportos nyavalyánk, és tegyük hozzá, nem kifejezetten épít bennem most Jób könyve sem a zsolozsmán, mindig is éreztem, bekrepálok ezektől a szövegektől. Csak vége lesz már valahogy ennek az intenzív katlannak, mindegy mi, de jöjjön valami más.

2019. november 6., szerda

Csiszolom a lelkiismeretemet

Mielőtt még rövidke szabadságra megyek, hirtelenjében megviszket az oldalam, úgyhogy gyorsan megvakarom, mielőtt elfelejteném, hol viszket:
Gödrei kántorkönyve(me)t ma gyósan bepakoltam az intézet digitalizáló hálójába, hurrá, egy hét múlva készen kipattintatom egy cd-re, ami az én különbejáratú kutatási anyagom lészen. Ez az ügy, bevallom, súrolja kicsit a lelkiismeretemet, azóta már, hogy a kukorica még nem volt leszáradva, egészen konkrétan roskadoztak a barackfák a terméstől, amikor hazafelé döcögtünk csőrikémmel az apatini sváb archívumból. Izé, én hazahoztam volna "egy hétre" megnézni, aztán se az egy hét, se egy rendesenmegnézem, de közben Bécs, előtte-utána konferenciakötet, aztán a másik kötet...
Notabene! mindeközben egy konferenciára vittem "kántorkönyvemből" előadást úgy, hogy a teljes tartalmát még nem volt időm átnézni!.... naszóval ez kutatótestvérrek között is hatalmas kockázatnak, sőt mi több, pofátlanságnak számít, aminek meg is lett az eredménye: államon 4 (négy!) pattanás hirdeti, hogy tessék, eredményes vót! Bumm.
Szóval én nem vagyok valami narrmális, mert holnapután ugye mi szabadságra megyünk (ááá! mégpedig ezekkel a rusnya pattanásokkal együtt!!!), de én mind csak arra a húsz másik kántorkönyvre gondolok meg-megállva, amit visszahoztam a digitalizáló műhelyből, ez lenne ugye a topolyai anyag kéziratállománya. A csomagtartóban rég nem volt ilyen szűk helyen ennyi érték, hűb.meg-hűb.meg. De egy hét múlva jön haza digitálisan a másik is, a kilopott kakukktojás, amit utána azonnal visszaviszek az apatini fészekbe. Ezt a sok spekulálást se tudom, honnan szedtem fel újabban magamra, de egy biztos, addig nem igazán praktikus meghalni, amíg mindent vissza nem buherálok a helyére.
Ezt azok után, hogy tegnap ismét meghalt egy StF-i tanárunk... nyugalmazott dómorgonista barátunkat infarktussal akasztotta le a halál. Erre még a legjobb orgonaimprovizációval sem lehetett felkészülni... RiP.

2019. június 10., hétfő

Ma reggel alighogy kimostam a csipámat, ért a hír, hogy tegnapi nap elment a nagy magyar gregó mátriárka közülünk. Most már tényleg hiába írtam volna meg neki azt az első levelet, amit már évek óta halogattam... Úgyhogy a lehető legértelmesebbet csináltam: egy pünkösdvasárnapi ünnepi laudest esztergomi rend szerint. A keze írásával készült kottából. A kápolnában. Most már úgyse kell levelet írnom, hogy bemutatkozzak neki. Sajnos tanulni is csak az írásaiból tanulhatok, a személyes beszélgetésnek már azelőtt vége, mielőtt elkezdhettük volna. Nyugodjék békében!

2018. április 25., szerda

Kopjafa

Majdnem belepusztultam, míg átevickéltem a legénnyel a givecsbe zsúfolt sírokon, mindközben Krisztusra gondoltam és nagyon szégyelltem volna szólni, hogy álljunk meg s tegyük le már végre. Szóval nem tettük le, talán nem is hős vagyok, hanem hülye. Reggel is émelyegve keltem, valami emésztőrrendszerre lecsapó vírus dolgozik bennem, alig ettem egész nap valamit, inkább csak folyadékot ittam, vezettem egy csomót, álltam a dugóban az autópályán s úgy egyáltalán, míg ropogósra égett a karom a gödör melletti tartástól, többszáz kilométerre folyt egy másik temetés, csak erre tudtam gondolni...
Most már áll Makett Karcsi kopjafája. Kész.

2018. április 24., kedd

Nekrológ

Kedves Pini, sose felejtem el, hogy mindig érdekeltek apró-cseprő dolgaim. Jó volt veled együtt énekelni, az admonti Visitatio Sepulchriban senki más nem tudta volna olyan nagyszerűen alakítani a Teuflit, mint te. Felejthetetlen volt ez is, mint sok koncert utáni sörözgetés bel- és külföldön egyaránt. Nemcsak egy bohó latinista, hanem az ember hiányzik a csapatból... :-(

Media vita in morte sumus. Sancte Deus, sancte Fortis! Sancte Immortalis.
Adjon az Úr örök nyugodalmat neked, és az örök Világosság fényeskedjék neked! Nyugodjál békében.