Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2018. április 25., szerda

Kopjafa

Majdnem belepusztultam, míg átevickéltem a legénnyel a givecsbe zsúfolt sírokon, mindközben Krisztusra gondoltam és nagyon szégyelltem volna szólni, hogy álljunk meg s tegyük le már végre. Szóval nem tettük le, talán nem is hős vagyok, hanem hülye. Reggel is émelyegve keltem, valami emésztőrrendszerre lecsapó vírus dolgozik bennem, alig ettem egész nap valamit, inkább csak folyadékot ittam, vezettem egy csomót, álltam a dugóban az autópályán s úgy egyáltalán, míg ropogósra égett a karom a gödör melletti tartástól, többszáz kilométerre folyt egy másik temetés, csak erre tudtam gondolni...
Most már áll Makett Karcsi kopjafája. Kész.

2018. április 24., kedd

Nekrológ

Kedves Pini, sose felejtem el, hogy mindig érdekeltek apró-cseprő dolgaim. Jó volt veled együtt énekelni, az admonti Visitatio Sepulchriban senki más nem tudta volna olyan nagyszerűen alakítani a Teuflit, mint te. Felejthetetlen volt ez is, mint sok koncert utáni sörözgetés bel- és külföldön egyaránt. Nemcsak egy bohó latinista, hanem az ember hiányzik a csapatból... :-(

Media vita in morte sumus. Sancte Deus, sancte Fortis! Sancte Immortalis.
Adjon az Úr örök nyugodalmat neked, és az örök Világosság fényeskedjék neked! Nyugodjál békében.

2018. április 22., vasárnap

Könyvbemutató a bölcsőben

Elmentem az LO bölcsőjéhez könyvbemutató zarándoklatra. S akkor nagyon meglepett egy-két ember. Először is, Csőrikét külön megdicsérték a 14 szerző közül, majd megköszönték, hogy elrepült a világ végére. (Bár nem vagyok Gombóc Artúr, és igazából viszonylag könnyen elrepített az autó, majdnem odáig, mégis eszembe jutott, nagy marha vagyok, bizony. Na, a StF-LO születése helye, ez azért rázós út volt, mert Rőtmalac autójában ülni felér egy vidámparki kalanddal. Ráadásul késésben volt, N.B. otthon felejtette a szemüvegét.... fő hogy nem hánytam és emiatt nagyon büszke voltam magamra.) A roppantsznob Huldigungsaal egyik hátsó székében mindaddig lapítottam mint egy eltévedt bolha, míg aztán nagyon meglepődtem, hogy esszecsippentenek, de nem azért, hogy szétnyomják a fejemet. És akkor mindenki elkezdett körbe-hátra nézelődni, hol van ez az egzotikus nevű nagy tudós (HAHAHA), és páran észre is vettek, és csak néztek, mint aki nem lát jól, vajon tényleg ez lenne az?...
Másik az, hogy nyakra-főre idézgetik a diszimet a könyvben, nahát. Persze hogy kíváncsi voltam, aztán alig aludtam valamit, mert meg kellett nézegetnem az irományokat.
Közben idehaza a mesterek rápakolták a téglákat a hortenziára. Letaposták a funkia hajtásait. A hortenzia megköszönte, hogy felszabadítottam - már amije maradt neki. A funkia pedig szorgalmasan hajtogat a letört hajtások mellől. Szegények. Le a kalappal előttük! És mindig talpraáll a természet, mi meg mennyit nyavalygunk azzal, amink van. Megismertem én a kertemet, de még mennyire! Dühömben tegnap felszabadítottam egy részt, lenyírtam a füvet ergó behatároltam, eddig és netovább. Mint Csipike. Aztán munka utáni diadalittas hangulatomban összecsípett egy felhőnyi boldog szúnyog. Szeretik a kontrasztos hangulatot, vajmi. Ma végül beszedtem egy Claritine-t, miután csőrikéim ujjukkal körberajzolták a nyakamon a kb. egy tenyérnyi dagadékot. A másik cipó a könyökemen van. Olyan, mint egy tojás, ráfeküdni ssszzz. Kíváncsian várom velük a holnapot.
Kezdett meleg lenni itthon, még a fűtetlen házban is. Juhéj. Csak ki lészen takarítva. Nemsokára. Eccer. De az nem ma lesz.

2018. április 5., csütörtök

Nem ismerek majd a kertemre. Hö.

Ma néhányszor tért a kamion. A különbség még nem igazán látszik. Hétfőre, Gazdasszony, állítólag eltűnik az összes törmelék és más háborús hulladék, ÉS nem ismerek majd a kertemre.
Nos, ezen a ponton eszembe jut Bukdács úr a Tesz Vesz Városból, aki annyira nem ismer az autójára a javítónál, hogy előbb egy taxit, majd egy repülőt kerít el magának, míg aztán végigkarambolozva a vidéket nagy nehezen visszatér Buhera mester műhelyébe egy újabb szerencse-próbáért. Kezemben a kolbász és a kés, egyik házban jégverem, másikban élünk, a csizmámon nem huzigálom a cipzárt, ehh, kicsire nem adunk. Hátul most éppen nem üvölt egy gyermek se utánam, szóval főzni próbálok.

Az építkezés parancsnoka is, megérkezvén, tessék, nem leleplezi ezt a gazdasszonyt? mondván: Na milyen volt? Láttam magát a tévében. Hát, mondom, megesik hogy nem ebben a szerelésben látnak emberek, dehát mit lehet ezzel kezdeni, hogy folyton vezényelni kell? Bezzeg előtte püspököknek és pápának énekeltem, most meg feszt valami politikusi összeröffenésre megyek, hja, ilyen az élet. (A mesterek nem igazán értik, mi a vicc ennek a székely fehérnépnek a dumájában, már megint! szóval gyanúsan pislognak rám.)
(Néha úgy érzem, nem lesz már soha június közepe, hogy eltűzzek innét egy lelkigyakorlatra. Elegem kezd lenni ebből a nonstop sántierből.)
De addig is, hajrá, emberek! drukk az ásóknak, én leléptem Lengyelországba holmi karéneklés és pofavizitek végett. Találkozunk kedden.

2018. április 2., hétfő

Tulipánváró díszlet

Idén nekem csak két tojás jutott, meg a színezés. Arra azért nagyon büszke vagyok, hogy a szomszéd kislánnyal együtt már három gyermekcse próbálgatta a mi fészkünkben a tojásírást.
Tény nem letagandó. Az én vonalaim szép egyenesek, dehát könyörgöm, idén már 22 éve, hogy ezt csinálom!... Annak viszont nagyon tudok örülni, ahogy évről évre fejlődnek a csajok. Mégpedig kizárólag felfelé! :-)
Boldog Húsvétot!