Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 25., kedd

Huszadik, galériával

A tizenkilencedik házassági évfordulónkon éppen "nyaraltunk" azaz a gyerekeket nyaraltattuk. Na, az a jubileumi mise emlékezetes egy izé maradt... az egyik durcája folytán szerencsésen sikerült felhívnunk magunkra a figyelmet, sajna nem pozitív értelemben, ööö. A múltkori "teleltetés" alatt meg a másik viselte ki magát, szóval nevör evör, és idén a huszadikkor mi Kaktusszal, csak mi ketten, leléptünk ünnepelni, megkerestük azt, aki anno még káplán volt a szülővárosomban, most meg kiderült, hogy a szeminárium rektora. Azaz: lett remek ürügy, hogy végre egyszer elcipeljem Kaktuszt a mi Mekkánkba!

 
Én még mindig fel vagyok töltve az egésztől, pedig már több, mint egy hete volt (a tulajdonképpeni évforduló: aug. 14-15-én), az ünnepi mise ugyanazzal a pappal pedig egy hete, kedden. Úgyhogy in octava, vere est.

A Festum nagyon illusztris dolog volt, egyrészt a fejedelmi hely, mi az oltár másik oldalán álltunk a pappal és ministránssal szemben, csak mi ketten, másrészt jobbról Hunyadiék, balról Bethlenék meg sok más illusztris személy epitáfja, szarkofágja üresen tátongó, de befedett sírja  asszisztált a teljesen fejedelmi misén.



Nem bőcsködni akarok dede, a fanfár elmaradt persze, de Kaktusz orgonázott a karorgonán, én énekeltem és az olvasmányokat is mi olvastuk. Hát, az az akusztika..... a Kaktusz hangja olyan echóból jött vissza az apszisból, hogy én attól elolvadtam. Mondtam is neki, ide kell jönni énekelned, ha akarod, hogy csajod legyen, nem abba a süket pajtába, ami a nagylaposban van, s főleg nem a temetőbe! Azt mondanom se kell, egyből levette Kaktuszt a lábáról a rektor úr azzal a statement-tel, hogy "Még szép, hogy két orgona van: egy székesegyházban kell egy nagyorgona, ugyanakkor egy karorgona is!" Ilyen papot ritkán talál az ember, na.

És persze, kicsit kiéltük a ritka pillanatokat. Csőrike a nagyorgonánál, Csőrikén jeggyűrű van (10 év után először, de már visszakerült azóta a helyére a vitrinbe, a pálinkásüvegek mellé). A zoknis tramplicipős láb nem volt betempírozva, de a szép szandált indulás előtt le kellett vetni, mert akkor reggel igencsak eleredt az eső. Ami odaát nem is olyan ritka, mint mifelénk, ebben a sivatagban. 

És Márton Áron püspök hajdani kápolnája. 

 

Ezt is meg kell nézni egyszer, ha erre jár az ember. És egyszerűen megállni, kicsit.

2026. június 28., vasárnap

Indivisibiliter ac.... haha!

Van az a kétfejű madár, kérem szépen, amivel én inkább csak viccelődni családot szapulni szoktam, hogyaszongya, a csőrikemadárnak egy feje van, nem mint a Habsburg sasnak, tessék megérteni, nem kettő, nem tizenkettő meg ilyenek!

Olyan ritkán vagyok én Bécsben, hogy nagyon. Legutóbb május végén szörnyű hidegben, kint euróvíziót ünnepel a nép, bent folyik a pályázatra való meló, de nem is akaródzik igazán kimenni, eső, hideg, brrr. Az időjárás most is megviccel, így 40 fok közelében és száraz porban nemigen lehet turistát játszani, pedig elvileg csak a mai platinamisére jöttem s annak már agapéstól is vége volt, úgy 12 táján. Itt kuksolok a Pázmány atyánk alapította papi kollégium negyedik emeletén egy cellában, a délutáni nap még mindig süti az ablakomat, a függöny most nem sokat ér. Közben vastagon röhögök magamban, mert a dupla címer eléggé viccesen hat, ha kintről szemügyre veszem ezt az épületet. Sajna a fotót most ki kell spórolom a dologból, mert hanem kapok a fejembe, elveszik az útlevelemet, ejszen mind a kettőt (ez most plusz poén akar lenni) és cirkuszolni is fognak velem, mert nekik szabad. Na, vajon kinek? Ahajt az amerikai nagykövetségnek, ennek a hatalmas épületnek a másik szárnyában valami szakbizottság honol, átjárni, fotózni stb. szigorúan tilos. De én az eredeti részben vagyok. Merthogy 1900-ban csináltak egy nagy csindarattát a pázmányi intézményből, átépítés, bővítés, de facto két nagy bejárat van, most azon a felén, ahol mi vagyunk, van a főbejáraton az esztergomi érseki címer. Negyediken a kollégium, egy emelettel alább a kápolna, még eggyel alább a rektori rezidencia meg még ki tudja, hol mik vannak, el-elszórva, mert hely az van bőven. Tény: a duplacímer a másik (szintén fő-) bejáraton maradt, valahol Ámerikában: Indivisibiliter ac inseparabiliter! Ami azt jelenti, hogy oszthatatlan és szétválaszthatatlan na jó, gyakorlatilag nemnemsoha! a másik oldalról ugye, Pragmatica Sanctio óta: Nicht szétfarigcsálni aszt az egységet, sonst irgumburgum neked! :-D

Hát, nemtom, hány feje van annak a bizonyos sasnak, de szkizofrén egy helyzet, ami van. A címer se a teljes verzió, hanem csak az alap: balról Ausztria (egyedül? mintha csak vízszintben arany és fekete lett volna, nem is piros és fehér), jobbról Magyarország, de Bosznia-Hercegovina nélkül, és azt se tudnám megmondani, hogy Erdély benne van-e, mert igen szúrósan nézett rám az őr, úgyhogy jónak láttam szedni az irhámat az esztergomi címer felé. Szóval az övék valami kisebb duplacímer lesz, a jobbik koronán a ferde keresztet még a szemem sarkából is felismertem. Hab a tortán kétségkívül az amerikai zászló... mindezek fölött!!! :-D

2026. június 9., kedd

Négy év után

Ó!... Tanárnő?!....

Ez Kőbánya-Kispesten volt a metrómegállóban. Aztán beültünk egy szerelvénybe és a Kálvin térig végig rotyogtunk, természetesen letegeződtem a leányzóval, és mondanom se kell, hogy nagyon élveztük mindketten a helyzetet. 

2022 a Nagy Lapos Mezőváros éve volt nagyjából, még csak tavasszal kezdett kandikálni az életembe a Stájri Főváros várva-várt "rendes" állása, legalábbis hogy lesz. Hú, mindez most látszik, hogy milyen rég volt! az öt hónapból, amit a gimiben tanítottam, a végzősök egyet kiloptak, mondván, érettségi lesz, két hetet elvitt a koronavírus, az oktatás fele online és maszkban volt, másik fele maradt csak, amit érdemben is ki lehetett használni. Nem is azt tanítottam nekik, amit a tanterv előírt, vagyishát...izé... én aazt, de megbuheráltam kicsit. Eközben én is sokat csiszoltam magamat, igyekeztem érzékkel döngetni azt az alattomos, lassan sistergő pedagógusgongot, tőlük is meg magamtól is tanultam egy adagot, sö melléje csináltam magamnak egy szaki gyorstalpalót az elmúlt száz év szerb zenetörténetéből, ami még nemzeti. Hm, de már mégse? Úgy a századforduló (értsd: 19-20.) környékén iszonyúan begyorsulnak az események, irányzatok, tendenciák, egy igazi juxtapunée zajlik, és valójában recsegve, de beindul a globális (modern) zenetöri vaskos gépezete, ahol nemzetek zenéi folynak össze s időnként ki-kitüremkednek az igazán fantasztikus, úttörő alkotások, amelyek több rétegbe vannak beágyazva. Szóval rém izgi az egész. Közben betoppant Belgrád is, mint kulturális hely, és egy koncertem is volt ott, gregoriánnal és barokk hegedűvel, szóval kezdtek kicsit másképpen alakulni a dolgok, nyáron még nagyon csóró körülmények között, de Athénba mentem egy kemény konfira.

A leányzó most éppen egy egyetemen van, még lehúz egy évet, remélhetőleg sikerül neki a diplomázás meg dolgozik közben valahol. Búcsúzáskor azt mondta, nagyon élvezte anno az én óráimat, igazából az enyémeket élvezte az legjobban. Kell-e ennél több, hogy egyből jó napod legyen?

2026. április 11., szombat

Calendarium perverse factum

Generatio prava atque perversa (Dt 32,5) Mózes hálaéneke, ami rendszerint a szombati laudes hosszú lére nyújtott kantikuma, a szép hálaének egy jó nagy fejmosással kezdődik. Kis ízelítő a bénábbnál bénább fordítások közül:

  • gonosz és elferdült nemzedék (Szent Jeromos)
  • gonosz és elvetemült nemzedék (Szent István Társulat) 
  • fonák és hamis ez a nemzedék (Új protestáns, Kálvin kiadó 2017)

Hát nem, egyáltalán nem vagyok megelégedve. Az én naptáram nem elvetemült, nem is hamis. Talán leginkább elferdült lehetne, de a perverzió az én értelmezésemben inkább kifordult, mint valami kifordított bunda. Önmagából kifordult. Nem éppen elferdültnek mondanám. De Mózes szapulását elfogadom, miért is ne fogadnám el?

Az én naptáram, kérem szépen, az önmagukból kifordult dolgoknak a naptára:

Nagyhéten, kedden én is feltámadtam a halálból (sic!), ennek akkor húsvétkedden meg is volt a nyolcada, érdekes egy történet. Egy keddi napon volt az esküvőm, éppen arra esett akkor Nagyboldogasszony. Keddi köznapokon a laudes kantikuma nem Mózes szapuló éneke, hanem Ezekiásé, aki eccer csak aszongya, az Úr, mint a takács, nyissz, elvágja az életemet, reggel felkelek, de estére végzesz velem, nyissz, nyissz. Amúgy azt az éneket azért szeretem, mert ez a pofa tényleg megőrült, majdnem minden kipurcan körülötte, s ő mégis az Úr nevét zengi a végére, valami transzban vagy mi a csudában. Túlélési nóta, sokféleképpen értelmezhető. Én is eléggé fejemre vagyok állítva, akkor is, ha éppen nem, de ezt elsőre a rendőrök, tűzoltók és a mentősök nem értették. Feltámadásom után ugye: amikor is nem azt mondtam, mint Jézus, hogy "Béke veletek", hanem megnéztem, nem törött-e el a számítógépem a boruláskor. Szerencsére meg se repedt, csak azt autó oldalát és tetejét lapítottam be.

Kedd az Mars napja, aznap hagyományosan a lányok locsolták a fiúkat. Szombat meg Szaturnuszé, aki mindig is bekomplikálta az én életemet. Gender vagy nem gender, újra kell gondolni és tervezni az egész asztronómiai és ki tudja még, milyen szerkezetet, kiszedegetni a generációs téglákat az építményből - nesze Csőrike, te nagyfejű madár! Ideje van már annak a naptár-revíziónak. 


 

Az udvarunk takarításával fogok ebbe belevágni - tegnap a legények elsimították az utolsó rész felhordott betont is. Utánuk a széttúrt kert, odalett a zöld belőle. Valahogy ki kéne szedni a behordott szürkét...

Merthogy hétfő reggel úgy elmegyek itthonról, hogy egy hétig már megint három országban leszek szétszórva: egy sziléziai pánszláv konferencián, majd tanítok is egy kört, sőt, jövő vasárnap szkólás mise van soron (már megint).

Majd a vonaton és a buszon a kalendárium reformjával is foglalkozom. Majd. Nem olyan egyszerű ez. Még mindig kell aludnom rá néhányat, mert a naptárban nyolcad-ügy nem úgy megy, ahogy azt az egyházatyák anno elképzelték.

 

 

2026. február 22., vasárnap

Nagyböjt

Nagyon szeretem. Félreértés ne essék, nem tépem én meg a ruhámat, a lelkemet se, nem ezt és nem ezért várom, hanem a gyönyörű négyes móduszú responzóriumokért etc., a jóleső takarításért, kívül-belül....

Úgyhogy a tegnap délután, miután leadtam a jan. 30-i határidős (:-D) angol szövegemet, kitessékeltem Kaktuszt a fürdőszobájából és rendeztem magamnak amolyan előestének egy jó wellness délutánt, sokféle kenceficével, pakolással, aromás fürdővel. Csőrike a fürdőkádban, őszintén nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. Yeah.

Ma pedig mise után kimegyek a kertbe, kicsit pepecselni. 

2026. február 8., vasárnap

Ádám, Noé, Csőrike

Igen kéremszépen, én is bibliai alaknak érzem magam.

Mielőtt hajbakapnának a hittanos gyerekek és felnőttek, hogy is volt akkor, megtörtént-e a dolog egyáltalán meg minden, az emberi pszichében vájkálók inkább csak hümmögnek, jaja, de még mennyire, minden nap és mindig ez lesz.

Itt van a Nagy Főnök, kitérni nem lehet előle: Na, már megint leszartad a kalapács nyelét, de kapsz még egy esélyt, újra tudod építeni az életedet, és becsszó, nem nyúlok hozzád, hogy elpusztítsalak (már megint). Aztán persze elbukik a dolog és kezdődik elölről, a pusztítással meg minden nyavalyával, ami ezzel jár:

Ádámot és pereputtyát kirúgták a paradicsomból, maradt a nyivákolás, ami a reformáció adventi énekeiben szépen továbbélt, fejlődött, hogyaszongya, mikor Ádámot kirúgták vala a paradicsombóóó... hóóóó..... Az alap rinyálásból, amennyire tanult Ádám et fészekalja, az másik kérdés, ugye.

Noé kemény fickó lehetett, de gondolom, csak elege lett már egy idő után a várakozásból, naná hogy garanciákat akart, miután végetért a nyavalyája, ezzel az egész pereputtyal a nyakán. Mint egy dutyiban. Az Úr tehát azt mondta (a mai olvasmányban), végeztem ezzel most, újrakezdhetitek, tiszta lappal. Igen, hidd el, de komolyan, egy ujjal nem nyúlok hozzád, megegyeztünk ebben. Megegyeztünk, nem? Elvileg igen. Ó, hogy azok a fránya elvek. Valahogy mégse jöttek össze ezek a szövetségek... Ábrahám utódai szintén megsokasodtak, de ettől nem lettek egyből jobbak, emberségből ugyanolyan visszabukó lett mind, mint az első, és az utolsó ember, aki majd lesz!

Na és Csőrike? A mátriárka? Aki elrendezte és kitakarította az előszobát, lépcsőfordulót a kitudjahányévnyi kényszerű várakozás után? Két (2, kettő) nap alatt? Lett két nagy zsák szemét. Holnap jön a kukásautó. Addig gyönyörködöm a látványban s ezzel fényezem a lelkemet.

Kaptam egy újabb esélyt, biztosan le fogom szarni a kalapács nyelét, az ambícióm viszont töretlen, s ha már muszáj lesz elbukni, inkább kicsit és minél később kéne. Legalábbis ezen a téren. Megjöttek az emeleti új ablakok. A kőműves csütörtököt mondott a beszerelésre (remélem, konkrétan, nem képletesen).

Most viszont úgy érzem magam, mintha frissen jöttem volna a prémium kategóriás wellness-ből. Hihetetlen könnyebbséggel, de valahogy furán, éppen kijöttem a bárkából a napvilágra. A folyosón csak az ablakok várnak, semmi évtizedes rumli. Egy új élet kezdete, mondják az ablakok. Ritka egy pillanat, na.

2025. március 31., hétfő

Midlájf, Z és a tanítás

Időnként belefutok valami világrengető cikkbe, hogyaszongya, X generáció szorongásai, midlájf többlet teher, menopauzás kálvária meg ilyenek. Legjobbak az ezekre adott receptek!! Ha ha.

Ezt spékeld meg szép hazánkban uralkodó helyzettel, benne a főszereplővé avanzsált Z generációval. Akik ugye eddig csak ültek a nagy seholban, most pedig felforgatják a világot. Az ádáz egyetemisták, akik nem akarnak tanulni! Akik csak zavarognak, ó, bár visszamenne minden a normális kerékvágásba!

Na, itt a bökkenő, kérem szépen, hogy mi is a normális kerékvágás? Ki és mit akar lenyomni a torkomon, normális gyanánt? Vagy kinek is a milyenféle elvárásának kellene megfelelni??? Ki vagy mi csinálta azt a kerékvágást, egyáltalán miért és hogyan, és nem kellene már megnézni, minden rendben van-e azzal a nyommal, itt ne, 2025-ben? A 21. századnak lement már egy negyede, az ég szerelmére. Melyikben is élünk mi?

Utánaszámoltam: 28 éve vagyok pedagógus. Bár ebből csupán öt évet tanítottam állami iskolában, három és fél évestől a majdnem 90-ig minden korosztállyal dolgoztam már. Volt itt már minden: csoportos, egyéni, frontális, alternatív stb. oktatás, az utóbbi időben spontán alakítom a módszereimet, élesben improvizálok attól függően, hogy éppen kit oktatok mire. Oda jutottam, hogy lassan a vasszeget is meg lehet tanítani jól intonálni, énekelni, nemhogy embereket. A "normális"-nak a hátat fordításom még Szentgyörgyön elkezdődött: kiakasztott anno egy-két dolog a tanáriban, egyik volt az állandó szeptemberi betonizált téma (zakuszka-, uborka-, stb. receptek), másik a diákok hülyézése, most több nem jut eszembe, ja és a kocsmában sem lehetett a kollégákkal olyasmiről beszélni, ami engem érdekelt, tisztelet a kivételnek.

Mindenki olyan ügyes és tökéletes volt pedig, hiszen ezt is sulykolta az intézmény: Csőrike, nem vagy te hülye, de na, nézz körül, utána magadba, légy szíves. Tudod, éppen van katedrád, de nem vagy te főszakos, érted. Majd ezután beszélgetünk. Ebben a hangulatban az ember inkább lefagy, főként ha alig 20 éves.

Volt egy-két alkalom, amikor annyira megaláztak, hogy még most is eszembe jut, aztán fogtam én a sátorfámat és leléptem. Eltelt egy-két év, míg fel is fogtam ott legbelül, hogy nemhogy középszerű nem vagyok a szakmámban, de egy-két dologban bizony sokkal magasabb szinten vagyok, mint az átlag. Valahogy az első egyetemen és abban az egész közegben arra ment ki a játék, hogy kapjál te képzést, de nehogy igen elbízd magad, netán 10 év múlva kitúrd a friss kollégát az egyetemről! Érdekes, hogy az agyammal már rég tudtam, hogy mi az ábra, mégis évekbe telt, míg a szakmai önértékelésemet a lelkemmel is meg tudtam érteni, elfogadtatni magamat, desőt, még élvezni is azt, ami vagyok! Hogy a saját személyiségemmel és az egyesek számára fura lelkiségemmel időnként a gödörből meg tudjam újítani magam, kívül-belül. És nem vagyok sem szuperanyu, sem szupernő, sem szuperfej a színpadon, a templomban, a konferencián vagy a kötetben, de én vagyok, ÉN. Van nekem egy naagy szám, ó igen, nem is tagadom. De az is én vagyok, aki kíváncsi és alázatos, és én így szeretek tanulni és addig nem is érdekel semmilyen midlájf, leszarom ezt itt csukorékban. A tanítás mindig a munkám egyik fontos része volt, de nem érdekel semmilyen tanítás, ha mellette nem tudok tanulni is. Nagyon izgalmas a munkafolyamat, amikor kinyílok minden csatornámmal és tanulhatok a diákomtól, a csoportomtól, az oktopuszos kollégáktól, a több szálon hozzám kapcsolódó lelkiségi tagoktól. Tanárként talán a legtöbbet az óvodásoktól tanultam, ez egy önzetlenül ajándékozott luxustükör volt részükről, hát, elég nagy hasznot húztam belőle, főleg a saját lelkemnek. És nagyon hálás vagyok, hogy ezelőtt 3 évvel taníthattam helyettesítő tanárként egy kicsit a Z generációt. Most, amikor a körülöttem levő kövületek méltatlankodóan hápognak bele a szűk világukba, kaján vigyorral nyugtázom, hogy legnagyobb Csőrikém, aki a volt diákjaimmal jár együtt, teljesen kivirulva, globális polgárként igenis feltalálja magát a Z-ben, desőt még nekem is cseppent egy-két morzsát az új ismereteiből és tetszik neki, hogy nincs egyedül, amikor eltalálja a fején a szöget. Ennél jobb alkalmat nem is látok arra, hogy ismét tanulhassak, ugráljak, mint Bicskuj a kerekerdőben (pumpáááálj!), és már rég nem érdekel, hogy ki mit szól a piacon hozzá. De most már nem fogom eltörni a csigolyám, mint a Tankcsapda koncerten anno.

Majd csak felfogja egyszer ez a világ, hogy a 21. századi oktatás nem a 20. század őskövületeinek való. Annak a generációnak már egyszer s mindenkorra meszeltek! Én viszont továbbra is vigyorgok: tegnap Csőrikémmel letöltöttük a Mandylion albumot a mobilomra, hogy tudjam hallgatni az úton, mikor nem lesz netem. Tanulok én, hejj! Különben a siker proaktív, mondta volt az exem még harminc évvel ezelőtt. Adok én ennek a világnak, nesze midlájf!!! :-D

2024. július 2., kedd

Kellemetlen a hasznossal

Az én fogaim, kérem szépen, eddig se voltak valami szépek, főleg attól, hogy torlódás van a számban, történetesen a jobb fogaim egymásra gyúródtak, már akkor, amikor kinőttek, a rosszak meg szépen egyenesen állnak a helyükön, időközben betömve, koronásan, de egyenesen. Micsoda munkamegosztás!

Én nem tudom, másnál mit csinál ez a perimenopauza, de ez nálam egy gyalázatos mértékű, hormon- és kedélyingadozós szar ménkű, és én erről nem igazán tehetek. De valamit kell tenni ellene. Szóval én úgy döntöttem, hogy midlájf vagymi az árgyílusa neki, éppen ideje, hogy foglalkozzam magammal, külsőleg is valamelyest, és nézzük meg, mi használható, mi nem. Kuka verso megtartjuk, gyerünk.

Így társítottam a kellemetlent a hasznossal: kiszednek négy fogat, amiből kettő eleve gyökérkezelt, egy egy lyukas zápfog és egy teljesen jó fog. Aztán kezdődik a huzavona, azaz a fogszabályozás. Ha egyenesen fog állni minden, akkor először is hozzá lehet férni azokhoz, amik lyukasodni akarnának. Újvidéki doki szépen elmagyarázta, elsősorban orvosilag éri meg ezt nekem. Másodszor persze az esztétikai eredmény végett. Na, utóbbira én nagyon kíváncsi vagyok, úgy két és fél múlva leszedik a dógot, s ha szerencsém van, akkor már változó korba mászok át és itthagyom ezt a perifenét.

Most egyelőre ott tartunk, hogy a helyi doki kiszedte az egyetlen jó fogamat, amelyiknek két töve volt. Úgy öt órája. Még mindig vérzik, szerintem kiment a zsibbasztó rég, de nem mondanám, hogy nagyon fáj. Biztonságból két órával ezelőtt bevettem egy Brufent, ha mégis, de egyelőre jól vagyok. Ki nem megy a fejemből, micsoda szakértelemmel szedte ki, én persze be vagyok szarva a székben, gyermekkorom emlékei élénken működnek. Melyik a jobb: az intenzív félelem a fogásznál a székben, vagy az alattomos szorongás az íróasztalomnál, a székemben?? Jövő héten sorban jön a lyukas zápfogam. Aztán majd meglátjuk.

Még mindig fel vagyok pörögve, miután hazajöttem a foghúzásból, elültettem a tökpalántákat, majd megírtam a kutatási tervemhez az absztraktot. Most már tényleg a 20 oldalas monstrum jön. Megírni, hétvégéig, hogy legyen, aki átjavíthassa. Te jó ég! Egy igazán jó hírem mégis van: csekély 10 fokkal kevesebb van most, szeles és esős idő. Ennél jobbat sohasem. Eddig se lubickoltam a Tiszában, most meg legalább forog az agyam. Hajrá!

ÉS az első fog kipipálva. Hogy én milyen beszari vagyok, általában véve.... és ezzel a sok nyavalyával együtt kell élni, hogy mindig félni kell valamitől. Hazug, aki letagadja. Én nem is tagadom.

Akkor munkára fel.

2024. június 8., szombat

Rendhagyó zenetörténet óra

Franz Schubert nagyon szerette StF-t, a vendégszeretetet "á la Graetz"... Bécsből egy baromi nagy lovaskocsival érkezett StF-ba a barátaihoz, az utazás a Semmeringen át abban az időben annyiba került, mint ma egy Dream Theater jegy az Arénába. Azaz kábésacc átszámolva mai pénzben 97 euró. Csakhogy Schubertnek ez egy negyedévi fizetése volt...

StF-ban kialudta magát a döcögésből és másnap útrakeltek nyugat felé, Wildbachba, a nyári rezidenciára:



 

ahol aztán jótékonysági koncertet szerveztek azzal a családdal (tehát Schubert nem kapott honoráriumot). Ezalatt az egy hét alatt evett-ivott, maszkabálozott, szóval jól elvolt, mindeközben kreatívan szabadságolt dolgozott: koncertet játszott és komponált a család gyermekének is, és ezt látta az ablakból:


A maszkabálon azt a nevet választotta, hogy "Schilcher". Gondolom, ők is elkezdték volt a napot már 11.30 magaslatában, mint mi. EZ egy nagyon finom schilcher volt, ilyen jót 20 év alatt nem ittam:


 

Azt csak sejtem, hogy a Schuberté is hasonló finomság lehetett. Most ezt isszuk az emlékére ebben a múzeumfélében, ami nem nyilvános, hanem szintén valaki StF-i ismerősnek az ismerőséé... és most bementünk végre, mégpedig egy busznyi kúglitrutyis kollégával.

Majdnem elsírtam magam, ettől az abszolút csóró helyzettől, hogy tessék, itt van egy zseni, egy Schubert, akit egy hétig etetnek-itatnak, közben komponál és fellép fizetés nélkül, aztán hazadöcög ezzel a drága fuvarral a bécsi penészes albérletbe, mert "ganz günstig" azok kaphattak olcsón lakhatást, akik az új bérházakat anno "belakták", értsd az építkezés nyomán támadt nyirkosságot 1-2 év alatt úgy szárították ki a főbérlők, hogy közben más, azaz egy kapóra jött csóró albérlő fizetett nekik...

Kizsákmányoló, nyavalyás világ!! Graetz viszont ma is vendégszeretőbb a zenészekkel szemben, mint Bécs - ebben lehet valami. Csak hát kicsit pofon ütött a valóság, hogy ezt Schubert, 200 évvel ezelőtt is így látta.


2023. július 19., szerda

Gyermek az időben

Van abban valami egészen irreális, ahogy még sehol se vagyok, aztán valahol megszületek, felnövök, kamaszként bulizok rá, lelkemben közel, de fizikailag mindig távoli elérhetetlen az egész. Aztán ahogy felnőttként elcipelem anyámat a koncertre - elvileg a világ másik végére, de ha már úgyis ott vagyunk - és ledöbbenek a félszázadnyi időtől, meg igazából ennek a zenének az időtlenségétől is...

És ami ezelőtt huszonöt évvel számomra szintén irreális lett volna: írok egy kommentet a fészre, a hivatalos IanGillanos oldalra, amit két nap múlva belájkol a tulajdonos. Nagy valószínűséggel maga az énekes. Non moriar, sed vivam! :-)

2023. április 6., csütörtök

Nagyheti (le)havazó

Micimackó fázik, én dettó, szabadságolni nem tudunk máskor - a naptár szerint legalábbis, na ez is agyon lett tömve, szegény, buggyan ki a bele.

Micsoda szép üdő. Reszketnek a nárciszok és a tulipánok, fúj a szél és esik a hó. Nem is havaseső, hanem olyan szemerkélő izé, de tényleg, egész télen nem volt semmi, most meg ezt fújja a képembe.

Namármost úgy éreztem, ideje egy kicsit szabadságra menni, még akkor is, ha soha nem éljük meg az egész egy hétnyi szabadságolást Kaktusszal. Az meg, hogy éppen Nagyhétre esett, jelenleg abszolút nem érdekel minket.

1. Hétfő óta Kaktusz egy kinevezett egyetemi kaktusz tanár. Erre várunk úgy vagy tizenöt éve.

2. Március óta nekem 2 db. fél munkahelyem van, két másik országban, mint ahol én családostul élek. Ájláv változatosság mindenekelőtt, de a mértékletesség tartása... hát az nekem egyelőre egyik munkahelyemen se sikerült, se ezelőtt 20 évvel, se most. Október óta kb. 30 százaléknyi meló van StF-ban az egyetemen, az Kúglitrutyi neves intézményében,

www.kug.ac.at

aztán most a nyári félévben hozzácsapódott ez is,

www.gfe.hu

elvileg egyikben tanítani kell (A), másikban kutatni (H), dehát én csőrike-móduszban csinálom ezt is meg azt is, hol itt (SRB), hol ott (RO), hol a babámkínja, új koncert (D), úgyhogy nuku két félállás, inkább két egész, de akárhogyan nézzük, együtt is minimum másfél.

Hát nem lehet egyszerűen lelépni a kúglitrutyi könyvtárából tanítás után... az egy kincsesbánya, amit Rőtmalac hörcsögölt össze három évtized alatt, hejj. (nesze neked tanítás)

Aztán a kiterjedt csanád-egyházmegyei kutatás nem csak az egereknek való molyolás, hanem sok más izgalmas dolog, többek közt élő muzsika átplántálása mai gyakorlatba, saját módszerekkel való kísérletezgetés, mind érdekes, dehogy marad abba, mikor leadod a kéziratot! (nesze neked kutatás)

Hát így állunk.

Szabadságolás! Nagyhét. Havazás! Ó, ezek a tőmondatok. Micsoda időzítés. Mindjárt összeröhögöm magam! :-D :-D


2023. január 22., vasárnap

95. szülinap

Zűrzavaros, szaladgálós időszak ez, mintha egy kicsit intenzívebben mozognának a hátrafelérugók...

Péntek-szombat Budapest-Szentendre-Budapest-Zenta. Közben havaseső, begyulladt a térdem néhány napja, ünnepi mise egy püspökkel, próba-mise-zaba, és ezalatt a két nap alatt minden jármű késett vagy nem akkor ment éppen, mikor számítottam rá. Szóval nagy csoda, hogy zöld volt a határátkelő, persze, EU-ba és Schengen-be befelé jókora sor nyekergett, de ez a szembeirány vót. Huhh!

Ez a mise leginkább ahhoz hasonlított, mikor 2007-ben Benedek Máriazellbe jött. Hát, akkor láttam meg, hányan is vagyunk papíron a szkólában... naná, ha jön a pápa, akkor mi az, hogy nem jövök?! statiszta egy-kettő-sok, boldog-boldogtalan énekelt, sőt, még próbára is járt előtte, ami aztán tényleg botrány. Én bezzeg minden próbára eljártam, mindig... de mindegy, a végén a pápa rám is vigyorgott, amit én dicséretnek vettem. Természetesen 150 centimmel az első sorban álltam, ez általában így szokott lenni az ekkorákkal.

Na, most is voltunk negyvenen, igaz, három szkólából verődtünk össze, itt a gráci szekció, ex pannonhalmi, basszus 22 éve volt....



 

de rajtunk kívül még egy aranyruhás váci püspök es vót, sőt, a "szülinapos" most rúgta el a 95-öt, és nem visszavonultan élt a kastélykában mint Benedek (utóbbira ezért neheztelek is, igen ám), hanem maga vezette le saját kocsijával a Bécs-Budapest utat (brrr, brrr, ezt azért nem kellett volna, így megijeszteni mindenkit, de ő nemhogy megijedne, hanem még somolygott is melléje, mint egy gyerek, akit fülöncsíptek), koronáig hetente járt Pestre a szkólába énekelni, na jó, van vagy öt éve, hogy nem ő vezényel, dehát akkor is!! Szóval túlélte az Emerituszt, deméghogy! Ha nem leszek ilyen 95 éves, tényleg érdemesebb hamarább elpatkolnom, semmi kétség.

És ettünk a nagy marcipános Graduale Triplex tortából, ami egy igazi triplex volt: marcipán+világosabb+étcsoki töltelékkel, minden neumaíró megirigyelhette volna. 


 

Naaagyon finom volt! és ha nem kellett volna visszamasírozni a beteg térgyemmel, még tovább is ünnepelhettem volna velük, de se ákohól, se semmi, várt az autó és a határátkelő.

De az a torta mindent megért!

2022. augusztus 20., szombat

Másodszor már angolul

Volt némi meglepetés az elmúlt 24 órában. Itt a táblákon először minden görögül van, aztán utána angolul is, potty. (Mint odahaza - csak itt egy fokkal értelmesebb. Mivelhogy Szerbiában ugyanaz a szöveg van kétszer: a cirill után következik latinicákkal is, szóval a szerbek annyira nem inspiráltak, hogy egyszerre két nyelvet dobjanak elém.)

1. Athénban "csak" 36 fok van. Belgrádban 39-40 között elszállt az agyam, még órák múlva is 33 volt, pedig már akkor be is sötétedett, igaz, eleinte csak viharfelhőktől, de akkor is. Olyan este nyolckor még miiindig harminc, basszus... Boxing my body.

2. Kedves családom nagyrésze egy kovidon pendült (mialatt én elhúztam a csíkot ugyebár arra a konfira, amelyre még nem készítettem el az előadásomat). Legnagyobb csőrikémet és apósomat kivéve az egész banda belésuttyant. Family extended.

3. A szállásom felé harcias gyaloglás következett, mondván, "közel van". A hősluttyon át csak azt láttam, hogy először Ariszto... miafranc, Arisztotelész utcán kellett végigmenni, na ennek a közepén ott voltak a drogosak és/vagy kurvák, príma, mi jöhet még, aztán belement Arisztotelész Szókrátészbe, hát komolyan, majdnem nekiálltam hangosan röhögni, de aztán inkább csak nyehegtem a locsogóvá izzadt motyókám alatt (amúgy még egy útkereszteződés, és láttam, hogy Szofoklész a következő, de komolyan, ilyen lepattant negyedben, nemááá...) Meeting Athens.

2022. április 10., vasárnap

Pszeudo-poszkovidos nyitás

Legkisebb csőrikének tegnap megtartottuk a hatodik szülinapját - azaz az első komolyabb posztkovidos rendezvényt, ITT nálunk.... s ha a népmesei esztendőnél maradunk, akkor ezer évben talán egyszer esedékes, nálunk is el lett rendezve egy csomó minden, lett kb. 150 l merő szemét, hétfőn lesz mivel oldalára döntsem a kukásautót... Kár, hogy nem lehetett ezt a leánkát férjhez is adni ez alkalommal. Elvégre itt volt "szerelmem, Bazsi"! (Meg Toscának az elsőáldozást is megrendezni. Hiszen ennek is ott a ruha a szekrényben! Sőt, az idei összes nagy hepajt megejtettük volna ezzel a felfordulással, nagy kár, hogy nem gondolkoztunk időben, ugyi. :-D )

Égszakadás és földindulás időjárásból csak a legszéle ért el bennünket, úgyhogy mégis volt trambulinos ugrálás, de a kinti bulinak amúgy nagyjából lőttek. És szülő se maradt egy szál se a két óra alatt, úgyhogy a 10 lehűtött sörből kettőt a nagy buli után hirtelenjében belőttünk Kaktusszal, a nagy izgalom után ennyi kijárt nekünk, asszem.

Hogy boldogul nap mint nap, az óvónéni a 24 gyerekkel, amiből "csupán" 13 fiú, jó kérdés. Nekem spéci a 4 legény is elég nagy falatnak bizonyult a tízes leánycsürhe mellé, de jelentem, szerencsésen megbirkóztam a feladattal. :-)

Ma délutánig nagyiéknál lesz a három kirányleánka. Kicsit talán sikerül kifújnom magam!...

2021. június 12., szombat

Vót permisz, nincs permisz

Levéltár!... Püspöki palota!....




 

Szóval mind jó és szép, és rengeteg cuccot összefényképeztem, meg minden, de hogy nekem miért van sorsom a román határon, mindig és mindörökké, valahogy nem tudok megszabadulni sohase, valami zűrbe mindig belekeveredek. A helyzet amúgy rettentően stupid (nálam rendszerint, most meg végképp az), erre egyszerűen nincs jobb kifejezés. Évente legalább egyszer Romániában vagyok, autóval megyek, azaz autót vezetek, az ország tele van közlekedési rendőrrel, akik rendszerint meg is állítgatnak, hol ezért, hol azért, sokszor csak úgy. Egészen eddig nem tűnt fel egyikőjüknek se - na meg persze énnekem se!-, hanem egy román határőr fehérnép most megmutatta, Doamna, tessék, a hajtási le van járva. Látja? itt írja, 2015-ben lejárt. Hogyhogy vezet maga? ezzel?... hööö? (a saját stílusában, ugye, a hangsúlyt azt meg se kísérelem lefordítani, fölösleges). Ez volt csütörtökön, azaz tegnapelőtt.

Két hetem van rá, hogy kicseréljem, na persze Kovászna megyében. Az osztrák hajtási nem volt nálam (azon nincs feltüntetve az érvényesség vége meg ilyenek), csak fényképen prezentáltam, de két hét múlva elvesztem a jogomat, a rendőrnő szerint, hogy Romániában autót vezessek. Namármost vagy sikerül elintéznem a dolgot valahogy ebben az országban, a görögkatolikus pap feleségén keresztül, aki a verseci konzulátuson dolgozik, vagy megette a fene az egészet. Erre egyelőre aludtam egyet, meg még egyet, most hétvége, de mivel tegnap nem jelentkezett a nő, ma fel fogom hívni a papot mobilon. Vai de mine, micsoda kellemetlen szitu lett. Abbóül az ártatlan kutatóútból, a kutyafáját neki.

Pedig mijjjen elegáns helyen parkoltam, a belváros szívében, a palota belső udvarában, a kapu előtt villogó rendőrautót protekciósan félretolva!... Jááj, jááj.

2021. május 15., szombat

Ó, az áldozatkész kiadó...

Mielőtt még antikváriumba nem mentem volna, találtam egy igen hasznos Magyar Cantuale pdf-t, jó felbontású képekkel. Alig kezdem el lapozni, máris leszűrtem a tanulságot. A népnevelés mindig is akadálypálya volt. Szófogadatlan gyerekekkel is nehéz, nemhogy felnőttekkel!...



Az apatini dobozok (is) tele vannak ezekkel a kék színű (asszem stencilezéssel?), részben gépelt, részben kézzel írott kottalapokkal. Ha akarja az áldozatkész kiadó, ha nem, a helyzet mindig is azt diktálta, hogy fene vesz az összes karénekesnek nyomtatványt. Pízért. Ha már van épkézláb kottaírni tudó kántor(tanító), leírja az ingyen nekünk!

Száz évre rá már az áldozatkész kiadók is reálisabban kötelezik a karnagyot, a zsarolás klasszikusan jól működő módszer. A Carus-tól például meg kellett vennünk a 10 db. kottát a 35 tagú kórusnak (egy nyálas slágert akartak a népek énekelni, 10 eredeti példányt kerülgettem, pfuj!), mert hanem simán beperelhettek volna a fellépés után. Hja.

2021. március 21., vasárnap

Szivárványos az ég alja

Két teológus is kiborította a bilit, hogy miféle dolog Rómából ez a visszamaradott nézőpont, kábé sacc az ötvenes évekből, hogy akkor miért is nem lehet megáldani a szivárvány kapcsolatokat??? ezt a roncshajót kormányozva úgy nyilatkozni, hogy közben tudomást sem venni fél évszázadnyi humán tudományos kutatásról és egyáltalán, azokról a társadalmi folyamatokról, amik az elmúlt évtizedekben lezajlottak?....

Jelzem, két teológus. Nem népbutító, demagóg, korlátolt egyházfi, izé, két darab egyszeri teológus, akik kutatni soha nem szoktak, mert minek az, reprezentálás ezerrel, na ebből is csak hülyeségek szócsövévé lehet avanzsálni. Hanem két értelmiségi nyilatkozott, igen, két egyetemi professzor, mert ilyen is van teológusból, még szerencsére.

2021. március 19., péntek

József napján

Tosca, az én középső gyerekem múltkor azt kérdezte, hogy...

Anyuuu. Miért pazarolod el az idődet az imádságra?... 

Hát, lássuk. Próbáltam egy nyolcéves szintjén elmagyarázni neki, hogy izé, kicsicsőrike, de ha nincs imádság, akkor nekem kaszáltak, ahogy ti engem egész nap kicsináltok, az élet másik oldala dettó, érted, nekem kell egy másik ajtó, valami ilyesmi. Naagy szemével pislogott, ejszen megértette. Vajmi.

Hogy miért is jó nekem?... például ez a zsoli?.. hogy van napi szinten egy buggyantott Rőtmalac (kinek szintén jólesik a nádas felé kommunikálni, hiába jár le kéthetente Rómába), aki becseteli a csoportba az olvasmány alatt, hogy:

5 participantes istius liturgiae sunt de ex-imperio Habsburgensi cuius patronus S. Joseph erat

Igyen, asszem, kell nekem egy ilyen ajtó, jól behúzom magam után, oszt feltöltöm magam, mint egy akkumulátor.

Mert csodák nincsenek, ugye

A tegnap reggel az a nővérke engem úgy elintézett egy sima vérvétellel, engem, akinek szuperjó vénája van, és igazából nem is szúrt mellé, hanem valami tüzes gombócot forgatott ide meg oda, de komolyan, ilyent az életben nem pipáltam. Lila folt se lett. A szuri helye is minimális. Még beszuszakoltam a csomagokat a kocsiból, mert hát egy steril maszk, akkor heti bevásárlásféle. Szóval hazaértem én, leöblintém a sokkot egy pohárkával, kéremszépen, nekem gyengék az idegeim, egyelőre nem tervezem, hogy vágóhídra kéne menni. Pakolgattam ide-oda, és fel se tűnt volna hogy lesz folytatása, de néhány óra múlva már nem tudtam kinyújtani a karomat. Igazából az húzta ki a biztosítékomat, hogy ennek a szépen kiprüntyölt fiatal fehérnépnek csak egy szakmát kellett volna rendesen kitanulnia, ráadásul neki fix munkahelye van, én meg negyvenen túl, két egyetemmel és doktorival sminkeletlenül, hajnali ráncokkal is nonstop azon kalapálok, hogyan tudnám valahogy elérni azt a státuszt és munkahelyi viszonyt, amit 2004-ben otthagytam (:hogy továbbtanulhassak és valamikor családot alapíthassak az akkoriban szétkúrt kapcsolatom után), ha már jobb nem lesz. Jelenlegi állapot aszongya, hogy a felsőoktatásos terveimnek leginkább meszeltek, legutóbbi méleimre még válasz se jött, például Csőrike naccsád, kár a gőzért meg ilyenek. Mint látható, kezdek egysíkúan gondolkozni, ez a veszély igenis benne volt a levegőben, hogy ha sokáig nyakamon lóg az állásnélküliség, ebből csőlátás lesz. Nem baj. Lehet, hogy nem létezem egyeseknek, talán sokaknak se. A családom tagjai naponta megaláznak, ki így, ki úgy. Nem baj. Egyszer úgyis mindenki megkapja a magáét (igen, én eeegyre rosszabb vagyok, lásd, csőlátás tünetei).

A második eredményem is negatív. Jelentem, kibírtam nemcsak a tegnapi nyúzást, de a statisztikákat felforgatva, ennél nagyobb sikerélményt aligha tudok elkönyvelni az idénre: pestises betegápolásom alatt nem fertőződtem meg ezzel a q.va koronával. Nada. Niente. Nula!!! Márc. 19. Beregisztrálva az új oltásra.

2021. február 13., szombat

Exercitium oryzarum - azaz a Nagy Rizsgyakorlat

Kedves Olvasóim, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy Kaktusz befertőződött, egyelőre a nap jórészében alszik, mint csecsemő, az oltásregisztrációnk automatikusan törlődött a rendszerből, mi pedig hivatalosan is karanténba kerültünk. Ez izgalmas összegzést kívánna, de jelenleg csak arra tudok gondolni, hogy:

1. na végre, már a negyedik kényszerszarás után a saját karanténunk, aztán soha többet

2. egy éve készenlétben állok, általában mindig 2-3 hétre elegendő alapélelmiszer van itthon, de én pont aznap terveztem bevásárolni menni, amikor beütött a krach. 

Szóval a tegnapi bevásárlásnak lőttek s én szépen összeállítottam egy listácskát ma reggelre a barátunknak, aki olyan jó pálinkákat főz errefelé és aki már keresztülesett ezen a nyavalyán, hogy lenne olyan kedves, hogy kihúzna most minket ebből a kakából.

Meg is érkezett délelőtt a bevásárlásból, plusz két szatyorral, pedig én úgy gondoltam, eleget felcsomagoltam, minden esetre. Amiből mellesleg kandikált kifelé az... izé... 

Én: - Rizs?... én úgy emlékszem, ezt nem is írtam fel.    

Ő: - Dehogynem, tíz kása, és én meg is vettem. Hát nem kása? a hurkába is ezt teszik, attól kásás hurka.

Én: - Hát, az a tíz csomag zabkása volt... :-D

Szóval a 10-20 dekás zabkásák elmaradtak, helyettük lett ide 10 kiló rizs.

Gondolkozz, Csőrike. Ha lelkigyakorlat kell bencés regula szerint, akkor vegyed rizses exercíciumnak. Babona vagy sem, mire elfogy a tizedik csomag, ejszen Kaktusz is megbirkózott a koronával.

(Mindenféle rizses receptet kérek szépen, indul az improvizáció! Ora et labora, csakis...)