Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: givecs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: givecs. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. szeptember 1., hétfő

Sántier, te állat

Csőrike billegő fejét hátracsapta az idén nyáron, uccu neki, hajrá. Magasztos tervek nem dugába dőltek, nemnem emésztették fel idejét és erejét, és semmit és senkit nem kímélve, lépcsőt, korlátokat, kerítést, tetőt reperálva, Csőrike hősies jelleméről tanúbizonyságot tevén,

  • újbatett két sornyi kerítést az alsó erkélyen
  • erőnek erejével leszerelt és kidobott egy csigalépcsőnyi és erkélynyi régi csicsalécet; amit meg nem sikerült leszedni, azt sikerült lefűrészelgetni és megsimogatni a sarokcsiszolóval (á la 1900W, azaz minden indításkor ugrottak rá egyet: a szerszám és Csőrike)
  • kiszerelt két ablakot a nappaliból, melyek már szépen csillognak és bűzölögnek a 2. kencefice után
  • sok-sok lécet csiszolt és festett már, valahol a 100-nál abbahagyta a számolást
  • mocskolt, gübült, mocskolt, gübült és ismétlőjel 

Ami maradt (Karácsonyig ejsze meglesz, de szavamon ne fogjatok):

  • sok-sok másik ronda léc amit nem kell kidobni, csak "újbatenni" (3x csiszolni, 3x festeni, köztes csiszolásokkal) 
  • takarítás, takarítás, takarítás
  • szanálás, zsákolás, komplex kukamunkálatok (nnem guberálás, nnemnem) 

Ez így mind szép és jó, és a terv is szépen virított az irrealitásban, ott, a határidős naplóban, hogy júliusban négy hét alatt meglesz a terasz. Haha.

Közben leadtam egy könyvet a tördelőnek, de maradt még egy-kettő az idénre (na jó, három), jövő héten esment konferencia, tanulmány leadása, pályázati dokumentumok feltöltése a rendszerbe, és ha nem lenne elég, kaptam egy új tantárgyat, aminek a szkriptumja sehol, az egyetemen persze gondolják, hogy a fejemben van, hát bizony nem, hanem egy nagy szopóca lesz ez, már előre látom. De az októberre inkább nem gondolok, elég nekem most a szeptember.

Itthon minden nap olyan mocskos leszek már délelőttre, mint egy disznó. Felváltva sántier-lefety-cuccok versus kiskosztüm és konferencia. Az a helyzet, hogy ilyen szúnyog fenékkel nem lehet ennyi helyre ülni. Egyszerre. Ja, ne felejtsem, mellesleg elkezdődött az iskola! A 3., 7. és a gimis 3. osztály.

Hó-rukk! Nyomás teregetni.

2024. február 21., szerda

Tarackolás közepette

Sikerült az elmúlt napok alatt kiszednem a föld alól kb. 100 liternyi tarackgyökeret. Látszik, hogy a tavaly, de még a tavalyelőtt se lett felásva rendesen semmi. Erre való a termőföld, ugye... Mit is mongyak... BBotrááány!!

Ez egyelőre még sehol semmi, a látszat zsebkendő+zsebkendő, de mit is ígértem, nem nyavalygok annyit.


 

Ma reggel telefonált a tanszakfőnök, Csőrike, a Rektor Úr aláírta a kinevezésedet, szóval gratulálok!

Gondoltam, még jó hogy ez nem videóhívás, akkora kupi közepén álltam a Balkánban, hogy csak, és hirtelen intenzív röhöghetnékem támadt. A rektorról egyből eszembe jutott a táncparkett ördöge, akinek a közeledtére a lányok ajta forrón nyílott szét, és aki Cseh Tamásra (vagy talán inkább Bereményi Gézára, ugye) köszönt rá évtizedek múlva az orvosi köpenyében, hogy megkérdezze, hogy van a térgyekalácsa, s az csak annyit tudott kinyögni nagy zavarában, hogy hasogatja kicsikét...

Szóval még alig két hete érkeztem meg StF-ban a fizioterápiára, a folyosón meg egy pofa ült pólóban és rövidnadrágban, akinek érdekes, hogy csak a fejét ismertem, olyan fura volt, míg végül rájöttem, én ezt a fejet nem kinyúlt pólóval és hosszúszáró boxergatyával, hanem öltönnyel és nyakkendővel ismerem ... szóval a nagy Kúglitrugyi Rektora se úgy nézett ki akkor, mint aki megismert volna, grüszgott, grüszgott, nyüszögtük a folyosón mint két páciens, a röhögést is csak az öltözőig tudtam magamban tartani... de ott aztán elkapott rendesen! :-)))



2023. április 26., szerda

Szövegbe mártva

Illene már valami saját szöveget is fabrikálnom mára, mert ha nem, akkor azzal az érzéssel fogok lefeküdni ma, hogy a flex a kezemben eltörött, mielőtt még elvágtam volna azt a szajlát...

De most totál komolyan, mióta szöveggyártó kisiparost és minőségi ellenőrt játszom, állandóan előreláthatatlan problémákba lépek, egyiket se lehet előre látni, különben biztosan kikerülném azt a gödröt, amibe éppen most loccsanok. Tegnapi nap bekapcsolám a számítógépet, kb. 15 percet dolgozék, oszt rohanni ide meg oda, de mint valami intéző. Délután négy lett, mire sikerült mindenkit belepasszíroznom a napi intéznivalókba, amik aztán szépen szétdurrantak, mint valami ronda kis gömböc. Csúcspontja a napnak kétségkívül a flex beszerzése volt, viccen kívül, legnagyobbik csőrikémnek széttörött a biciklizára, de valahogy akkor, mielőtt kizárta volna. De jó. Szóval gondolkozz de gyorsan, Csőrike. Éés: kezdeni telefonyálni! Ja, az autószerelőnél nincs ott az az ember. Ha lesz ember, akkor. Embert előkerítem. Ember mondja: Ha nincs áram, akkor szerezzünk akkumulátoros flexet. Ha hazajön a testvérem, elkérem tőle. Mindjárt. Na. Ha itt vagy már az utcámban, mehetünk! mint a mesében... még jó hogy a kakas időben beszerezte a vizet, mielőtt a tyúk megfulladt volna a kökénytől. Csőrike odaért hittanra, szerbre, és a hősies és szikrázó vasvágás után kiszedtük a biciklit az iskolaudvarról, kapott most egy új zárat a drágám. Az egész napom így telt, szóval estére maradt egy óráska a legkevésbé produktív és aktív periódusomból, jááj az az óráska bizony már nem tudta megmenteni a szöveggyártó napot...

DE MA. Haddelhadd! csakazértis, csakazértse. Felkeltem én 5-kor, fél 6-kor beálltam a bányába, holmi gyerektranszport meg ilyenek, de minimális... és ezelőtt két órával konstatáltam, hogy egyrészt ordítok attól a szövegtől, amit még át is kell írnom, különben az olvasó megveszne tőle, mint a kutya; másrészt ordítok a hidegtől, mert nem realizáltam, hogy másik évszakban vagyunk és beült a huzat a dolgozószobámba, de egyenest oda be a derekamba. És az ujjaimba is, elkékült kezem-lábam, szóval most fűtünk (már megint), megittam egy pohár vörösbort amitől kigyulladt a fülem, de legalább rendes színűek a végtagjaim, micsoda egy világ ez a mai.

Legalább volt mit hozzávágnom a tördelőhöz, de őszintén, nem irigylem szegényt. El tudom képzelni, most ő ordít túlfelől. Mit csináljunk, ezek ilyen szövegek, én amit lehetett, gyúrtam rajta.

2022. november 18., péntek

Szép november

Azon vagyok, hogy az időjárással kontrasztáló fílinget sziporkázzak szétfelé ebben a nagy laposban... :-) :-) nos, az igyekezet, az megvan, a többit szeretettel várom.-

Hazafelé jövet az utasellátóba kutyagoltam egy kávéért. Ezt nem igazán értem, hogy az ötórás vonatút alatt egyszer nem lehet ilyesmit csinálni, mert a StF-ből jövő egyetlen direkt vonaton nincs semmi utasellátó-féle. Mire átültem, már minden nyelvű olvasmányomat abszolváltam, 2x szundítottam is melléjük, mit lehetett csinálni?? De a Napfény utána két és fél óráig megy és azon mindg van egy elsőosztályba pakolt bisztróféleség (vagy fordítva?). No, két vidám legény vár engem, az egyik volt a tanonc, a másik a betanító.... mondjuk azt, hogy igen vidáman próbáltak velem kedveskedni, aztán valahogy csak arra került sor, hogy milyen nehéz lehet ebben az időben talpon maradni (tegnapelőtt is pont ilyen szemerkélő izé volt, ami abba torkollott, hogy már du. négyre vaksötét lett), de csak forgott-forgott, főleg a betanító legény, mint valami tévelygő dervis.... hogy kérek-é ezt, meg azt, meg netán alkoholt is, csak úgy?... pedig mondtam, vár a kocsim Szegeden. Na jó, ha már viccelődni és vagánykodni kellett, rajtam ne múljon, gondoltam, aztán lefestettem a tanárkolléga jó kis tapasztalatát, be cucc vót, beszedni az energiaitalt meg az alkoholt, s az a leeányzó úgy kinyúlott, hogy nem lehetett összevakarni, és külföldön történt, és ott vakaróztak, hogy ki fogja kifizetni az 500 ójrós számlát, mert a biztosító nem fizette az összevakarósdit egyáltalán, hö hö. Hú, be kemény vót, ugye?!... hö hö.

Aztán mikor ott egyensúlyozgattam a kávémmal kifelé, a vagon másik felébe, a tolóajtóhoz érve épp hogy csak megcsapta a fülemet az elsuttyantott komment: Tee, bazmeg, ez rájött!.... 

Skacok, kár a gőzért, de tényleg. Ha nektek ez kell, hát jó, de az más kérdés, ki engedi meg, hogy ti így dolgozzatok. Ami engem illet, nem hiszem, hogy nem elég nekem a kávé. Ja, az meg tényleg a teteje a dolognak, naivan kommentelgetni: az én fülemnek nem kell semmilyen legális vagy nem legális szer ahhoz, hogy élesben működjön, akár a tolóajtón keresztül!

2022. november 8., kedd

Tökéletlen Csőrike-polgár

Rendes életem nem lesz nekem sohase. Mi is az a rendes élet?? haha. 

Alapjáratú felemmel kézzel-lábbal kapálózok ellene, sőt, ha szembejönne velem saját magam olyan formában, lehet hogy leköpném. De ha nem is, erős ingert érzek. És mégis, néha úgy hiányzik, én is olyan szeretnék lenni, mint anno izémizé a Mama utcájából.

Milyen erős a gyerekkori vágy, hogy de, én igenis olyan akarok lenni, mint X néni, megbecsült, tisztes polgár komformista, magának harácsoló, tévképzetben élő, önző és részvéttelen kutya aki olyan szép, rendezett helyen él, egész viselkedése, ruházata, stílusa olyan irigyelnivaló, jól szituált, felnéznek rá az emberek, szóval A POLGÁR akarok lenni! Ha nagy leszek. Vagy mégse?...

Basszameg, naponta filózok azon, hogy lehetne kevesebb hulladékkal szántani a szerencsétlen földünk hátát. Úgyhogy, amilyen radikális barom vagyok, inkább a házamban deponálom azt, amit nem tudok újrahasznosítani és szétválogatni. Mialatt a használati dolgaim a házban hajléktalankodnak a földön szanaszét, kiszorítva a vízszintest a vízszintesből, a hulladék előkelő helyen várja a sorsát. Naponta eszembejut, hogy de irigylem én azokat a kórusomból, akik otthon rendezett házban élnek. Mert rend van a fejükben is. Én csak égek, égek, mint egy bennfelejtett villanykörte, míg ki nem purcanok. Évente többször kukába kerülök, mert ilyen áramingadozással nehezen lehet egyszerre mozogni és működni huzamosabb ideig. Az éltet, ahogy pl. a rendes házú kórustag megrázza a vállam fellépés után, hogy annyira köszöni nekem az élményt!... Én meg ott vigyorgok, mint egy fakutya, és megszűnik az idő. De eközben itthon szemétdombon élünk és naponta teszünk hozzá. A kukás élményhez, basszus. 

A szavazó reklámfüzetet viszont gondolkodás nélkül kidobtam a közösbe. Temteccik a manipulálás nekem, bocsi. Hétfőn viszi a kukásautó, francba veletek. Ezt a nyugalmat. Legalább ezt jól megcsináltam! :-D

2022. augusztus 20., szombat

Másodszor már angolul

Volt némi meglepetés az elmúlt 24 órában. Itt a táblákon először minden görögül van, aztán utána angolul is, potty. (Mint odahaza - csak itt egy fokkal értelmesebb. Mivelhogy Szerbiában ugyanaz a szöveg van kétszer: a cirill után következik latinicákkal is, szóval a szerbek annyira nem inspiráltak, hogy egyszerre két nyelvet dobjanak elém.)

1. Athénban "csak" 36 fok van. Belgrádban 39-40 között elszállt az agyam, még órák múlva is 33 volt, pedig már akkor be is sötétedett, igaz, eleinte csak viharfelhőktől, de akkor is. Olyan este nyolckor még miiindig harminc, basszus... Boxing my body.

2. Kedves családom nagyrésze egy kovidon pendült (mialatt én elhúztam a csíkot ugyebár arra a konfira, amelyre még nem készítettem el az előadásomat). Legnagyobb csőrikémet és apósomat kivéve az egész banda belésuttyant. Family extended.

3. A szállásom felé harcias gyaloglás következett, mondván, "közel van". A hősluttyon át csak azt láttam, hogy először Ariszto... miafranc, Arisztotelész utcán kellett végigmenni, na ennek a közepén ott voltak a drogosak és/vagy kurvák, príma, mi jöhet még, aztán belement Arisztotelész Szókrátészbe, hát komolyan, majdnem nekiálltam hangosan röhögni, de aztán inkább csak nyehegtem a locsogóvá izzadt motyókám alatt (amúgy még egy útkereszteződés, és láttam, hogy Szofoklész a következő, de komolyan, ilyen lepattant negyedben, nemááá...) Meeting Athens.

2022. augusztus 10., szerda

Az osztályban

Khm... az egyéni elhatározás mind szép és jó, de két nap alatt az 1000 km vezetéstől elcsigázva, mikor végre hazaértem és körbenéztem, ERRŐL


 

eszembe jut néhány klasszikus csíkos rabruhás rajzolt figura gyerekkoromból, akik vasláncon húzták maguk után a vasgolyót, nehogy meglógjanak közben a kényszermunkából.

Háát... Ezekkel az osztálytársakkal kell haladni, objektív okokból kkifolyólag nem tehetem át magam másik osztályba. Próbáld húzni a vasgolyódat bmeg bmeg!

2022. augusztus 8., hétfő

Mert a diák nem fog változni csak úgy

A panzióban két hindu szerzetes, Kaktusz a lustiszobában, én a teraszajtón át a csigalépcsőn közlekedek és a szobám most már tényleg cella a javából, még a kávémat is itt főztem a reggel.

Folytatjuk az önismereti tréning után az életünket, a nagy átrendezés máris elkezdődött, elvileg ugye. Ha a nap még fél napnyival hosszabb lenne, talán én is beérnééém a kullogó önmagamat, minden téren...

Életem a rend utáni vágy, amit nem érek el sose. A rend eléggé bonyolultan áll a fejemben (mint vágy), sokrétű, nem tapintható. A fejem, az igen, de ezzel nem sokra megyek.

Okos stratégiát kellene kiötölni olyanféleképpen, hogy legalább a dolgoknak - itt a kézzel fogható kategóriára gondolok - helyük legyen itt a házban. Hely és hely, amit okosan, funkcionálisan kiválasztok és kivitelezek, tekintettel a kóros feledékenységemre. Eddig és netovább, mondta Csipike, hát én is a tegnap, mikor észrevettem, hogy bent felejtettem a vasalót a konnektorban, jááj de kiakasztott. Ebben a katasztrófa áramárban, egyrészt, másrészt meg szerencsém van, hogy egy okos vasaló és ha öt percig nem mozgatják, elkezd pislogni a lámpája ergo kikapcsol. De úgyis, feledékenység életveszélyes szinten diagnosztizálva, úgyhogy azt hiszem itt a pont, tenni kell valamit, de azonnal.

1. okos hely a dolgoknak, helykihasználás, ergonómia stb. szempontjából

2. NA DE jól látható hely vagy szamárvezető kell, amibe önkéntelenül naponta belebotlok, mert ha a tanulás nem megy, először a módszeren kell változtatni (höhö, beteg pedagógus a családban), a tanulón változtatni mint olyan, eléggé kemény dió (eez az agybeteg diák?...), most ez is én vagyok ugye. És ha én vagyok a magam diákja, akkor mese habbal, hogy csak úgy üresben megváltozok és megszűnik a feledékenység és azz ebből adódó szétszórtság, asszem ezzel elértem a realitás küszöbét. Magamon viszont mindenféle módszert kikísérletezhetek, nem?... Nos, ha csak közlekedek és tízszer látom a konyhában, hogy mi van az üvegszekrényben, akkor tutira megjegyzem. Most is tudom fejből, mi van a pult feletti részben: soha nem használt edények, teáskészlet meg ilyenek. Hát, kár volt odarakni őket és ezekkel a vackokkal terhelnem az érzékeny memóriámat. A vitrinből egyedül a pálinka az, amit naponta használunk és jó, hogy tudjuk a helyét. Tehát a csészék helyére felcímkézett mappák kéne, hogy kerüljenek, ilyenekkel: születési anyakönyvek, munkaszerződések, szakmai önéletrajzok, fontos befizetések. Csészék mehetnének egy dobozba a francba, azokra asszem kár pazarolnom a memóriámat. A szobámban a könyvesszekrényem ilyen téren rremekül működik, üveges ajtó van mindenütt, mint valami orvosi rendelőben, nem is keresek abban a szekrényben soha semmit, mert mindent tudok, hogy hol van. Tehát a ház összes vitrines részét átrendezem, a polcok a betennivaló után fognk igazodni. Lesz itt haddelhadd.

3. a dolgok után jönnek az események vagy más izé, hogy ott rendet tegyek, hááát... ezt lehet, hogy az életben nem érem el, de hátha könnyebben fog menni, ha már az 1. és 2. valamelyest abszolválva van (tanári hipotézis az új stratégiai terv elején!! :-D )

Kíváncsian várom a fejleményeket, naná. Ma elvileg StF-ba megyünk legnagyobb Csőrikémmel, ha az autó akkumulátora addigra meggyógyul, ha nem, csak holnap vagy izé, de addig is őrlöm egy kicsit ezt az új dolgot a fejemben. Hmmm.

2021. szeptember 30., csütörtök

Csőrike, a sekrestyés

Ez a háztartás-vezetés komolyan mondom olyan, mintha egy templomban lennék sekrestyés. Egy naagyon trehány, semmirekellő sekrestyés, akire csak akkor szokás felfigyelni, ha már nagy baj van. Ha minden rendben van, az általában nem tűnik fel senkinek.

Itt nonstop alarmírozás van, hogy finoman fogalmazzak. El lehet képzelni, miféle szkillekkel rendelkezem itt és most, kies házunktáján!.... :-D

2021. szeptember 22., szerda

Fakanál és zongora

Még élünk, tényleg, jéé. Aktuális uborkahírek:

Kaktusz a februári cójg és két védőoltás után esment be van koronásodva, mi a többiek türelmi dróton lógunk éppen, a család maradék -oltott- oldala karanténmentes, azaz továbbra is radikálisan steril szűrős maszkkal járok-kelek, de inkább kevesebbet, ha lehet. Nagycsőrike ugyanúgy jár suliba, mint eddig, áldom az eszemet, hogy beléneveltem a helyes maszkviselést, eddig is figyelt másokra, ez nála már nem jelent változást, meg se lövi, hogy kezdene mondjuk pluszban aggódozni. Én az énekórákat, kóruspróbákat szüneteltetem, de sajna továbbra is bánya-üzemmódban vagyok, a hiszticárnő küsebbiknek vannak onlány-órái, marsallbot a kézben, fogkefe a mellényzsebben, ööö, vagy ez nem is az a történet?... Mindenesetre előttem egy százévesnél régebbi feminista rabszolgaképezdés illusztráció, az asszony háttal ül, egyik kezével kavargat a lábosban, másikkal zongorázik. Mindehhez egy seggel ül, persze, de a lényeg, hogy ül! De jó neki... Én itt csak rohangászok, átlag 2-2 dolog van mindkét kezemben, miközben hajkurászom a népet a házban felgyűlt kosz és rendetlenség labirintusában. Mire a köztes/végső célponthoz érek, vagy elfelejtettem, mi is volt a cél, vagy kiejtettem valamit a kezemből. Vagy mindkettő. A legkisebb továbbra is elintézi a dolgait, hogy éppen bekakál. Vagy éppen nem.

Q vagy kupi van odalent, és én most éppen azon filózok, hogy a német szöveget fordítsam-e, vagy inkább korrektúrázzam az elbaltázott jubileumi plébániás kötetet, amit tegnap vágtak a fejemhez? mondván, léccilécci, hozd helyre XY kontárkodásait... vagy Elme listáit bögyörésszem-e, netán a határidős konfiszövegeimmel bajlódjak-e?... mindeközben Kaktusz bedöglött a kanapén, alig tudtam felcihelni, hogy akkor tessék innét gyúgyulni menni az gyógyuló helyre, de azonnal, ne itt rontsd nekem a levegőt, bakker. Szó szerint, ugyebár, túlzás nélkül: itt potyogtatja nekem a koronás vackait! Sok nekem jelenleg ez a négy gyerek, na.

2021. augusztus 7., szombat

Második nap

A tegnapi nap további meredeken ívelt mindenfelé, lassacskán kezdtem magam úgy érezni, mint egy fémagy valami sci-fi-ből, amiből sugarasan állnak ki a csápok. Mindenhová meredezve.

Mivel reggel a rossz tájékozódásom miatt egy segítőkész cácát is igénybe vettem, csekély félórát vett fel az eredetileg 15 perces gyaloglás a legközelebbi automatához (ami végül a központban volt, milyen jó, hogy egy idő után kezdett gyanús lenni az út, én tudom hogy jóindulattal, de igencsak elirányított engem az a maca). Aztán Misinél a további kalandok. Miután átcocóztam a hotelból a Kapitányba (ebben az utcában lakott abban a rumliban), a kocsimat "kicsit elvitte tesztelni", hogy tényleg jók-e a fékek. De jó, hogy nem mentem vele! Mikor visszaért, félvigyorában megjegyezte, most már jó égett szaguk van. Ha a kocsi kibírja az ő tesztelését, akkor a tulajdonosa is meg van vele elégedve, ő ezt tapasztalatból mondja. Közben elejtette, hogy éppen 3 gyorshajtás van a számláján, pedig hát egyik se több 83-nál (városban, persze). Ezért nincs neki jobbb autója, csak egy összekalapált Dacia. Mert nem neki való a performer autó, mindig felülről kezdeni lefaragni a sebességet. Na jó. Kilépett még valahová, hiszen aznap délutáni váltásban volt s én is úgy gondoltam, jobb lesz, ha ő nyomja át megint a szalagon, nem a kontroll (akinek feltűnhet még a jobb hátső futómű, na meg főleg a beszakadt lengéscsillapítóm). Tehát még egyszer a fékek, ez volt betervezve, ő kilépett valahová, én meg nekiálltam esment Hildegardisnak, mert hát közben sikerült befejezni az előszó fordítását s akkor lássuk az irodalmat. Eszembe jutott, hogy éhes vagyok, mert reggel sebtiben összecsomagoltam a reggelit s ennyi volt (zsolozsmára sajna már nem maradt elég jel abban a megátalkodott wifiben, pedig Urunk színeváltozása volt, ejnye, ejnye, 4x potyára próbálkoztam rácsatlakozni a zummra, az anyja zummját neki.). Tehát először a pufulecet etem meg, aztán nekiálltam a pástétomos szendvicsnek, amikor egyszerre csak.... óóóriási fej szuszog bele jobbról a kajámba!!! Egy hatalmas juhászkutya, eddig nem is vettem észre!.. ezek meg itt hagynak engem egyedül! a kutyával!... Első reakcióm, mert érzem, hogy mindketten megijedtünk: gyorsan befutok a házba a kajámmal. Hiába kiabálok, Misi öccse biztosan számítógépen játszik, fülhallgató lehet rajta, le se bajszintja, hogy én bent kocsonyázok. Az üveges ajtón keresztül szemezek kifelé: Jóóó kutya, nyuuugodt kutya, kiengedsz-é?... Kutya áll, mint a cövek, hegyezi a fülét. Az én szendvicsemre! Dehát kérdés, ha megenné, vajon jönne-e a következőért?... Ó, a számítógépem! Hogy fogok most rajta dolgozni? Misi biztosan már egy félórája, hogy elment. Próbálom valahogy lejjebb faragni magamban az adrenalint, aztán kimegyek. A kutya elindul. Huss, de vissza azonnal, besutty egy második ajtón (ez is üveges). Na így voltam kábé félórát, míg haza nem jött az autószerelő, s közben elhűlve konstatáltam, tee, ezeknél itthon mekkora ruszvaj van!... nálunk messze nem ennyi a ledobált cucc és a piszok. Ebből végül az lett, hogy mikor délutánra végül hazacsángáltam a mi drága nagy laposunkba, az első dolgom a kádpucolás és egy meleg fürdő volt. (A tök is csak azért ért derékig ezeknél, mert szeméttelepen nőtt. A tök pedig... hát nem tudom, mennyire ápol, de hogy eltakar, az biztos. Brrr és brrr!)

Never ever. Még jó, hogy nem ott aludtam. Öreg vagyok én már ehhez. Jó itthon! ;-)

2021. augusztus 5., csütörtök

Fogkefe a mellényzsebben

Milyen jó, hogy nem tudom az egész nap kimenetelét már reggeliben, mert össze is fostam volna magam az idegességtől úgy, hogy el se indulok.

Biztonságból du. 5-re csináltattam onlány időpontot a műszakira, mert ugye megértem én már horribile határátkelést ezen a két határon, összesen 7,5 óra várakozással. Szóval én, Csőrike, igaz, hogy egy egészségügyi nővér pontossága még igencsak hibádzik belőlem (höhö), de a körülményekhez képest megszerveztem időben és elégséges ráhagyással mindazt, amit csak lehetett. 

0. Kezdődött azzal, hogy a pékség felé vettem az irányt, persze a másik városkijárathoz levőhöz és csak ott vettem észre, hogy ejha, nem is erre akarok menni. Ez még NLM-ban volt, ugye, de szerencsére tudom a főutat onnét is a hídra. Bingó!

1. Gyála előtt jött az istennyila, de több is, egyszerre azon vettem észre magam, hogy mindjárt lefújja a szél az autót. Vagy nem is a szél, hanem az eső??.. mindenesetre ott csapkodtak az autó körül Zeusz nyilai, hát.... eléggé kísérteties volt, alig tudtam tartaani a kormányt.

2. A szerb oldalon rendes hosszúságú és szélességű a tető. (Már megint ezek a szerbek, ugye!... bocs, ez egy kiirthatatlan toposz énnálam, hát ez van.) A rendőr maca szemmel láthatóan nem akart egy villámba se bonyolódni, de még kicsit se. Azaz ultragyorsan hozzámvágta az útlevelemet, haide!

3. A magyar oldal kész kaland volt (már megint! és még mindig!...). Olyan széles a tető, mint a tanga pántja, de hátulról, persze. Gyanútlan Csőrike, megpattintom az ajtót, loccs!! Krccs!!!... kipattanok én is, becsületemre mondva, én még eddig soha, de soha nem azzal szálltam ki egy határátkelőn (a HATÁRŐR képébe), hogy: Baszmeeeeg!.... Az ajtót a szél hozzácsapta a határőr bódéjához, szerencsére a lakk nem jött le, de míg ketten próbáltuk becsukni abban az orkánban, bedőlt a víz a kormányra és a sofőrülésre. Príma! A kocsi könyvét ezek se akarták kérni, mentek volna be a picsába bodegába, de sajna még mögöttem is volt vagy három autó, és mindegyiket meg kellett nekik nézni. Pech, pech. (Erősen eszembe jutott Vukból az a jelenet, amikor éppen elrabolják a rókacsajszit. Abban a szép időben, naná.)

4. Abszolút naiv Csőrike, gondoltam ezek után, hogy ha már Aradig a sofőrülést megszárítottam, hadd menjek el helyi idő szerint du. fél kettőkor a műszaki állomásra, ejszen hamarább végzünk s ha eléggé kegyes lesz velem az Úr, még ma haza is bokázok a palántáimhoz NLM-ba. Az, hogy hamarább mentem, fantasztikusan jó ötletnek bizonyult (bármi is következett). Első cucc: a lámpák. Az indexek. Működik mind. Háát... ha megnézzük az első lámpákat, akkor Doamna, márpedig ezt az autót a vizsgán elvágom. (Hö?!) Látja, teljesen matt a felülete, messziről ez nem látszik rendesen este. Ha mi a pecsétet ráütjük, akkor nekünk nagy bajunk lehet belőle, érti, mi hivatalosan bejegyzett engedéllyel működünk. Na érti. De van egy megoldás. Nem lakom messze, én lekezelem magának a lámpák elejét egy géppel s ha ezután maga visszajön, a fiúk befejezik a műszakit. A fékjei remélem rendben vannak, nem?...

(Csőrike belenéz Mihai kissé zavaros tekintetébe, eszébe jut, hogy neki máma innét el kéne pucolni, hát lássuk, megyünk Mihai után haza, a maszekolós autószervízbe.)

5. Mihai tulajdonképpen Misi, ez akkor derül ki számomra, amikor az apja (ex autószerelő) hátramegy megetetni a kecskéket. Míg komótosan csinálja a dolgát, megpróbálok Hildegardis nővér előszavával bajlódni, először is fordítgatom magyarra a szöveget. Mek-meek. A konnektor a garázsban az egyik biztosítékégés emlékét őrzi, hát ebben kaptam helyet a laptopnak. Sebaj!... Kész van Misi, blazírt pofával benyújtja a számlát: 70 lej! Perkálok, de hajjaj, hússzal adósa maradok, kéne már nagyon egy automata, de visszajövök én még a pénzzel ma.

6. Boldog és büszke Csőrike, lám, elintéztem! Visszamegyek a kollégához, szépek az első lámpák, ugye?... a próbánál beleakad az első kerék abba a rémes szerkezetbe, alig sikerül kirángatnia az autót. Aztán a hátsó is. Villognak a pirosok, a számokból nem sokat értek, de kezdem gyanítani, hogy  kibaszás mértéke a piroson követhető nyomon. És nédda. Doamna, ez nem jó, elöl nem működik a bal fék. De hátul se, a jobb! A kézifék messze a megengedett szint alatt van.... Sajnálom, de a számítógép rögzíti az egész folyamatot, ezt a kocsit pedig ilyen súlyos technikai problémákkal nem lehet átengedni. Tényleg sajnálom!... A vizsgáztatásért kérünk száz lejt!...

Kifizetem, izé, minden pénz elment, visszamegyek, találtam egy automatát útközben, Misi a kaput közben bezárta, begyürkölöm a postaládába a húsz lejt, az útmentén parkolva pedig elkezdek agyalni, mi legyen tovább. Két határ vissza, kettő megint ide?... valamelyiken biztosan megszívom, kelleni fog majd az egyik rendőrnek a lejárt dokumentumom, brr és brrr. Dehát nem csak ez, hanem HOGY menjek ki egy akármilyen, bármilyen országútra úgy, hogy a fékek nem működnek?!...

7. Míg próbálom elérni Kaktuszt (sikertelenül), kidugja a fejét Misi, tessék csak beljebb hajtani! Naa, semmi stressz. Ugyan hülyeség, megnézem én a fékeket. Misi apja kifejezetten örül nekem, hét kiadó lakást üzemeltet, félignyugdíjas, vagy miféle. És persze, a kecskék, menjek hátra, nézzem meg őket!... A mi rumlink csendes lugas az mellett, autótemető, rozsdás vasrugó, most már sohatöbbé nem szól az autórádijó amiken nekem át kell kutyagolnom. Mosolyogva mondja, megérkeztünk, itt van a két bakkecske és egy nőstény, az egyik kuncsaft hozta az autószerelésért, aki nem tudott készpénzben fizetni (Csőrike, kösd fel a gatyád!). Misi eközben hallom hogy káromkodik, mintha egy rossz fogat köpött volna, kidob egy vasdarabot az autó alól, aztán még egyet. Nyakig rozsdásak, már ami maradt belőlük. A fékpofákból. Te jó Isten, ezekkel hajtottam ma...

8. Ki kell ezeket cserélni, bazmeg, pula mea, ezek nekem éppen nincsenek itthon! Szóval indulunk a városba alkatrészért, de a Misi autójával, mert az enyém ugye éppen ki van belelve (Időnként megjelenik egy kisördög a fejemben, aki piszkálni kezd. NA DE. Melyik a jobb, a rendőr, vagy Misi műhelye? na ugye.). Harmadik üzletben sincs ez a q Hyundai alkatrész, telefon jobbra, balra, aztán sokadik haver holnap reggel ígér neki kettőt valahonnét. 250 lejben minden benne lesz!

9. Hazafelé szerencsére Misinek eszébe jut, hogy a Doamna nem lesz hol aludjon, és van is egy hotel az utca sarkán, most éppen jó, mert nem lesz lakodalom, megvárom, amíg rendel egy szobát! Szerencsére, van szoba.

10. Míg szedem kifelé a cuccaimat az akna fölött kibelelt autóból, Misi apja szívélyesen invitálna valamelyik szobájukba, mert hát az egyikben gyorsan rendet tudnának tenni és felhúzni nekem éjszakára egy szállást, de szerencsére hivatkozhatok a frissiben foglalt hotelszobára, a szálloda amúgy tényleg "decens", ahogy azt Misi fejtegette az apjának. Mek-meek. Balkáni valóból is megárt a sok.

Vettem hazafelé jövet fogkefét, fogpasztát. És egy sört. A probléma mivel ilyen nagy, milyen jó ugye, hogy nem fostam magam össze a reggel! le is öblintem ezt a napot, alszom a mai blúzomban, dejó hogy hoztam legalább a laptopot. Micsoda transfiguratio!....

Tegnap micsoda jó színházat láttam Kavillón, na persze hogy a mai napot nem lehet elvonatkoztatni tőle. Én ezzel mind tisztában vagyok, dehát ez akkor is túlzás.

2021. május 3., hétfő

Bozótvágásra készülve

Hildegardis nővér egyrészt nem hagyhatja ki, hogy ne méltassa a bánsági németek nagy vendégszeretét (tiszta, rendezett otthonok, finom ételek stb.), másrészt elmarasztalja a nők, asszonyok és lányok részvételét a misék, búcsúk stb. kapcsán. Hát, ha meggondolom, hogy odaát Lizika ma is négykor kel ahhoz, hogy a boros szósz, a marhahús és a házi rétes is meglegyen (utóbbi tényleg fantasztikus, de tényleg, nyammm), kész csoda hogy kilenckor elér a misére. Csakhogy ezelőtt száz évvel nem ment ilyen olajozottan a dolog, se villanykályha, se hűtőszekrény nem volt, a többiről nem is beszélve, hogy mit jelenthetett a házimunka gépek nélkül. A házicselédség dettó, hol volt a női emancipáció, hát a pöcegödörben.

Na én mire végeztem a dzsungelem egyik felével, estére úgy szétfolytam, mint egy tehénpalacsinta. Rég éreztem ennyire a gravitációt, pedig én elvileg ugye szúnyog vagyok. Nemhogy teljes embert kíván a kert, de még az se elég neki.

Tegnap ebből sikerült elültetnem egy adaggal (főleg zöldségeket):

A káposztamagok eléggé szerencsétlenül összekeveredtek a sárga kúpvirág magjaival. Most vagy együtt fogom vetni őket a veteménybe, vagy pedig kiszedek ásóval egy adag pásztortáskát, és a fülünkön is kelkáposzta fog nőni. Már ha megél... Na persze, akár idilli képeslap is lehetne: Pásztortáska-mező! Tavasz!


A valóság viszont az, hogy még az utcára se lehet kilátni. Nemsokára bácskai bozótvágás vagy mi a fene lesz. Ehhez az őserdőhöz kellene hozzányúlni, ne:
Gatyafelkötés, miegyebek. Ma húsvéthétfő s emiatt fű se nő (csak a pásztortáska, persze, idén is elsőosztályú :-) ). Viszont mindjárt lesz egy onlány-diákom. Ebédfőzés. Csőrikék. Ez mind-mind közben, és délelőtt. Huppsz!

2021. április 12., hétfő

Mázoltam, leckét

Fél kettőkor megyek a helyi Cruellához szerbórára. Nagyon fel kell kötnöm a gatyát, mert hiába elmúlt hetven, hiába a herélő bokacsizma és a tapadó nadrág, hiába a piros lakktáska és a riszáló csípőlengetés, az esze bizony vág, mint a beretva. Jelenleg egy ilyen szadista nőszemély nekem tökéletes lesz, mert heti négy órával gatyába kell ráznom magam annyira, hogy legyen pofám elmenni a vizsgára júniusban, még ha nem is fogom elsőre letenni.

Szóval az igeragozás és a főnevi eseteket kellett bogyózni szombat déltől errefelé. Jelentem alássan, azokkal a példamondatokkal haladok a legjobban, amiket nagyon értek ám, mert magam fabrikáltam:

1. Ugatok, mint egy kutya.

2. A lánykáim egész nap kiabálnak (ez nőnemű többes szám végződést kap).

3. A macska karmolja a lábam.

4. Integettem a kezemmel.

5. Kentem (én, a lány) a vajat a kenyérre. (ez vicces, mert a múlt idő aszongya, "mazala sam". Mázoltam, na! logikus.)

Hú de sok van még hátra. Szerencsém a tegnapi kuktás egyfogásossal, azt hamar fel tudom turbózni mára kétfogásos ebédnek úgy, hogy egykor nekiáll a benda enni, én meg elhúztam. Ez így fog menni mostantól kezdve, akkor lássuk csak, ki mennyire akar önállósodni ebben az óriásputriban?...


2021. március 24., szerda

Film a kanapéról

Ööö... most kéne bedurrantani minden feladatvégzést, de ezerrel, én meg (végre!) nyugodtan reggeliztem egyet és arra gondolok, legszívesebben beülnék egy kanapé közepébe egy fészekbe, egyik oldalamon valami fincsi rágcsálnivaló és szörpi, csak úgy, én meg valami jó filmet nézek. Na persze, évek óta nem néztem filmet rágcsálnivalóval kanapén, még csak semennyire sem. :-D

Leírogattam a tanítónéni-feladatokat, gondoltam ébredező csőrikéimre is, hagytam nekik kaját. Temérdek q házimunka (N.B. +mára még csak tegnapi leves van), két itthoni iskolás felügyelése (NEM Zoe Wees-t nézünk, hanem iskolában vagyunk!), kényszer-melegágy gondozása (már a fülemen is palánták nőnek, nemhogy a cipőm mellett), nyelvvizsgára készülés, pályázat-előkészítés, határidős mindegyik. Eközben persze állandó jelleggel munkahely-keresés. Hát, ez a film, hogy úgy mondjam, nem valami érdekes, mégis feszt nézni kell, sőt, ez a kényszerű főszereplésem is kezd az agyamra menni.

2020. december 30., szerda

Földben bent és a föld felett

Engem is úgy érnek el a hírek, mint a homokba bújt struccot.

Először kaptam egy mélt Ingabingától, aki Németországban él, hogy nem lett-e valami bajunk nekünk is?!... csodálkoztam, vajon miért lett volna?.. én annyit éjszakáztam az utóbbi időben, ha nem éppen fakanállal nyomtam a napi robotot, akkor nyakig benne voltam a tanulmányom átdolgozásában (most adtam le, hejj!...), úgyhogy semmi érkezésem nem volt bambulni a sajtót, meg ilyenek.

Aztán estefelé a helyi rádió bemondta, hogy erős földrengés volt Horvátországban.

Aztán ma reggel látom, hogy mekkora volt, basszus! Elméletileg a kék zóna sarkán voltunk és kellett volna érezni belőle valamit, ugye... hát, szép vagy nem szép, de az utóbbi napokban itt nálunk akkora ribilliók voltak ebéd tájékán, hogy komolyan mondom, egy távoli földrengés mellékrengését se éreznénk meg.

Ma délután aztán megvolt számomra a bizonyíték, hogy a Nagy Lapos Mezőváros - legalábbis a nádas felőli része, ahol mi lakunk - valószínűleg kicsit sem kapott belőle. Most rendeztem át a WC feletti polcos szekrénykét, s ha a kiürült apró kozmetikumok karcsú flakonkái nem estek bele pont oda, amik akkor is felborulnak, ha Tosca melléknevű gyermekem hirtelen áll fel a budiról, akkor kérem szépen, itt teljes csend volt. Legalábbis a földben, ott bent. Hja, a tetején?... hát na.

2020. december 28., hétfő

Nosztalgia a nádasból

Nem igazán tudom kibogozni az összefüggéseket, hogy éppen mikor és mitől, de időnként csak úgy a semmiből előjön egy-egy kép, emberek, akikkel már évek óta nem találkoztam, sőt, jó eséllyel nem is fogok, és mégis eszembe jutnak és nekem ez jól esik. Kicsit szomorkás, néha bosszant benne valami és mégis jó így, ahogy van, és örvendek, hogy ezzel együtt is eszembe jutnak.

Ma például kaptam egy mailt egy olyan emberkétől, akivel talán öt éve találkoztam utoljára, minimum. A házaspár egy csodálatos, óriási házban lakott a Söklin túli stájer faluban, ahol évekig kórusoztam (még mindig ott laknak), bent búbos csempekályha, a teraszajtón egyenesen az Almlandra és a kivilágított barokk templomtoronyra látni... a tetőtérben festőműhely, az egyik szobában zenestúdió, etc.-etc. Na vajon miért is lennének a barátaim, ha nem lennének kicsit meghúzatva?... Lényeg az, hogy eszembe jutott egy csomó minden és én bizony nem vagyok a közösségi megemlékezéseknek cseppet sem a híve, de rádöbbentem, basszus, milyen fontosak nekem, spéci Csőrikének, a személyes emlékeim. És hogy szabadon turkálhassak bennük, mint valami elfelejtett varrófiókban, és hogy senki ne szóljon bele, hogy most csiricsáré anyagdarabnak vagy fél aranyfülbevalónak örülök-e éppen, vagy minek? Az én fejemben is formálódnak a kapcsolataim, és ha éppen azt akarom, akkor az én játszóteremen babrálok és kész. Persze, állandóan hazudunk magunknak, hol kicsit, hol nagyot. De egy része a hazugságoknak igazsággá válik, beszövöm a rongyszőnyegbe s kész, akkor már csak tarka. Hejj, ehhez apám nem így viszonyult, beleszőtt ő élő kutyát-békát a holt anyagdarabbal együtt, aztán mi csak hüledeztünk, hogy mindegyiknek kitüremkedik a hasa az anyagból, úgy ficánkolnak. De na.

A mai reggelit ebben a nosztalgiázós hangulatban ettem meg, lágytojást, fűszeres sós pirítóst ettem a kávéhoz mint anno, a nagy péksütemények korát megelőző időben, amikor éppen csak megérkeztem StF-ba. Na persze, akkor török kávé még nem volt, most csaltam egyet, mert nem a kotyogóból töltöttem ki a kávét, hanem a dzsezvából (na és). 

És eszembe jutott csak úgy egy arc, sőt egy lakás, egy anyuka és két iskoláskorú fiú. Abban a házban én valamikor tizenöt-hat évvel takarítottam, bizony. Emlékszem, hogy anyuka egy alacsony, szemüveges, elvált csajszi volt, egy dolgozó nő, aki nem bírta a takarítást egymaga. Emlékszem a lakásra, valahol egy parkos részen volt, talán százéves épület lehet, sok lakással, de ezek a bérházak egyáltalán nem olyanok voltak, mint azok a tipikus városi kipufogógázas, lármás részben, ami talán kívülről jó, de belülről lakhatatlan. Szerintem az eggenbergi kastély körül épülhetett, inkább bécsi 1920-as stílusban, óriási platánfák meredeztek házak előtt, a nyugis sétány oldalába elbújt egy úri parkoló, mindenhol tisztaság, csend volt, na ilyenek. A csajszinak a konyháját és a fürdőjét soha nem tudtam elfelejteni, ahhoz egyszerűen túl érdekesnek találtam. Abban a konyhában szerintem minden reggel fel lehetett ébredni, a színek, formák és az anyagok valahogy úgy illeszkedtek egymáshoz, hogy nekem startból szimpi volt: kockák, kerekek, háromszögek, virágok (nagyok és  kicsik); fehér, piros, szürke, kék, zöld, sárga (de az alaplegós színekben!); fa, porcelán, műanyag, gumi, üveg. Ez volt a fürdőben is. Azonkívül mindig valami elsőosztályú underground zene mellett dolgoztam, rengeteg zenecucca volt, mindenhez elsőosztályú hangfalakat lehetett használni.

És basszus, nem emlékszem a csajszi nevére. Monika? Manuela? talán m-mel kezdődött a neve. Talán. Kicsit sajnálom, hogy nem tudom megkeresni már. Azt se tudom, StF-ban pontosan melyik házban lakott. Biztosan gőze nincs, hogy én innét a nádasból, egy másik országból éppen rá gondolok. De úgy elbeszélgetnék vele most egy kicsit abban a konyhában egy kávé mellett. Elmondanám, hogy ne lepődjön meg, nekem most éppen ő hiányzik ebből a reggelből.

2020. december 17., csütörtök

Tudathasadt ház

Odakint dühöng a koronavírus, fél család már benne tocsog nyakig, én meg ebben a tudathasadt állapotban kijövök a kápolnából, ahol éppen Zoom-os orgonaóra oktatás folyik, át az előszobán, és hirtelen megtorpanok a két becsukott ajtó közt, túlfelől Skype-on folyik a hegedűóra és énnekem hirtelen az az érzésem, visszamentem az időben, egy-két évtizedet legalább. Ööö... biztos otthon vagyok, nem valami zeneoktatási intézmény folyosóján?!

A nappaliban aztán ismét tudathasadás határán: hát, ha itt lenne a családi klinika, éppenséggel el is férnének a kápolnától a nappaliig mindannyian. Ha vizitelnem kellene a vöröskeresztes fityulámmal, nem kellene sokat bolyongani, csak egymás után, sorban intézném az eseteket. Kápolnában elférne kettő, előszobában kettő, egy a kis szobában, többi a nappaliban...

Mi lesz még ebben a házban, heee?

2020. december 11., péntek

Már megint a meccs

Itthon két polc semifluent, azaz félig ömlesztett kotta, felcímkézve: Kerény, Hódság, Kúla, Homokrév... holnap kezdem a fényképezést, mire minden bekerült a helyére, már nem volt fény. Ma alig volt nappal-érzetem, kettő óta de facto sötét van, köd és ködszitálás. Be kell fejeznem a hétvégén, mert hétfőn Kikindán ömlesztő munka megint.

A futballmeccset öt után kezdték, tökéletes az időjárás hozzá. Szerintem a világvége is futballmeccsel fog zárulni mifelénk, eközben tutira kénköves eső fog hullni az égből.

2020. november 5., csütörtök

Tanulok és tanulok

Olaszbástya: időben észreveszed, ha az egyiket már kilőtték, oszt jön a következő erősítése, de most azonnal. Azaz, a macskának is kilenc élete van - elméletileg. Miért ne lenne ez az időszak az alkalmazkodóképesség próbája? Olyan haszontalan reakció, hogy kiakadunk az esetleges kudarcon, egyre inkább nincs is. (Persze, a boldog békeidőkben, ha volt is ilyen egyáltalán, hamar kiakadtunk egy-egy eseményen, napokig-hetekig háppogva rajta. Az átállás azért nem megy tőből, de na.)

A nagy utazónapom után ki kell aludnom ezt a lelkinyomort, ami ma ledöntött. Reggel 8-kor indultam, a határon senki nem volt, aztán szépen félreállítottak várakozni a büntisávba. Percekig úgy nézett ki, hogy se ki, se be, ott fogok kuksolni a senkirészen. Végül helyzetet az alig kétnapos szerb személyi igazolványom mentette meg, amit szerencsémbe a bukszámba dugtam, ahogy kivettem tegnapelőtt a borítékból. De még mindig morogtak rám, hogy miért nincs szerb útlevelem??? Hogy román kocsival, okmányokkal?.... Forget it.

Úgyhogy bevásároltam saccra tél végéig egy adag aranytartalékot (nőnek a gyermekek, mint a gomba), és szorgalmas hörcsög módjára megállapítottam azt is, hogy kezdem a műszakot itthon is lassan, vissza a tavaszi tempóba, bár azért tanultam azóta egy s mást, hogy mégse zizzenjek meg teljesen.

Facit: itt még hónapokig, sőt akár egy félévig semmi kórica nem lesz, se erre, se arra. Nem lett volna elég a riadt embereket kerülgetni Halason: már visszafelé, Szabadkán hajtottam keresztül, mikor szembejött egy SA jelzésű mentőautó, villogó kék fénnyel, beöltözött fehér maskurákkal. Egyből meghűlt a vér bennem: ezek tőlünk hoznak be valakit az intenzívre. De ki nem tudtam volna bogozni, Cínó ül-e a volánnál vagy más, úgy be voltak ezek csomagolva.

Szóval mi más lehetne a közeli jövőben, hogy folytatódik ezerrel az onlány-műszak, még jó, hogy mindannyian itthon vagyunk, és élünk. Máson úgyse tudunk már segíteni, csak azzal, ha nem dugjuk ki az orrunkat.

Az utazás tehát nem a várt irányba vitte a tanulmány szálát, de kijózanításra tökéletesen megfelelt, az alábbi pontokban:

1. itthon kell minden tanulmányt írni, mikor a teljes háznépe alszik, engem kivéve

2. itthon kell megerősíteni a virtuális utazóbástyát, igen, hülyén hangzik, de kell nekünk egy ilyen családi menedék, holmi kétéltű virtuális kutykurutty, jobb hasonlat nem jut most eszembe

3. itthon el kell rendezni ezt a káoszfészket, minden foltozóneműt elő kell keríteni, varrni kell, alkotni kell, folttechnikával vagy anélkül, de sokat, téli kertimunka-helyettesítendő céllal is, úgysmint feszültséglevezetés, feltöltődés, stb.-stb...

Jó sok energiába fog kerülni persze mindez, de miért ne lehetne megcsinálni. Ha pedig dugába dől, kitalálni valami merőben mást. 

Legalább leírtam, már ez is valami.