Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. július 20., szerda

Perpéta, semper mobila

Kb. akkor írom a fejemben a bejegyzést, mikor lejár a reggeli zsoli, aztán ahelyett, hogy lepötyögném a motoszkát, bekap a pörgőgép. Alig lesz kész az ebéd, amit nagyjából pólóban és bugyiban főzök - miután ledobtam a városi nadrágomat -, hogy tudjak mozogni, dehogy emelet... (Ja igen, most se hoztam le idejében a főző rövidnadrágomat, konstat. Valamint, hogy a bejegyzésnek is fuccs.)

Kb. akkor írom a bejegyzést, mikor a városban kétfelé kell szaladni, úgy fél percig születik ott bent valami, amíg nyisszanok elfelé a naracssárga sisakomban. Le kellene írni ugye rendesből is, de mire megérkezem, már nem lehet, mégannyira se, azaz még fejben se marad rá több idő. Pedig ott van. Vagyis volt, a biciklin legalábbis.

Kábé este már jól is jönne az a bejegyzés a lelkemnek, amit egész nap nem sikerült leírnom, sőt. Mostanra az elejéből egy jó adagot elfelejtettem, na ja. De a végén ez és ez úgyse lett volna meg reggeliben, nem? Beérett, há?...

Ja persze. Valahogy becihelődök az ágyba, éjfél múlt éppen. Holnap ötkor már megint kelés, különben fuccs a projekttervezetnek és a fordításnak is. Hiszen holnap is van nap. Elvileg.

2022. január 1., szombat

Újévi duma, szilveszteri kabaré helyett

Nem fogok összegzést meg ilyen izéket tartani - szintézisekben soha nem voltam elég jó, vagy nem jött még el az ideje ergo még nem vagyok elég öreg hozzá, vagy startból deficit nálam ez a fejezet s hogy nem is lesz egyhamar.

Ezért inkább csak előre nézek, jelenből kiindulva, impulzus jobbra és balra, hol kifejtve kicsit, hol semmit, mittudomén. Olyan jó, hogy a blogomon szabad nekem összefüggéstelennek, kaotikusnak, lustának vagy buzgómócsingnak és egy csomó más beazonosíthatatlannak is lennem, hogy egyenként, hol mind egyszerre, s hogy ez milyen jólesik, azt nem tudom elmondani!...

Tényállás: buggyantott baratinám az éjjel kimulatta magát s emiatt nem tudott ma reggel jönni kávézni. Pedig én meg is terítettem, abrosszal. Persze, jólesett volna vele dumálni, élőben nyomni valakivel (Kaktusz a másik házban alszik, legalább délig, átlagosan, dehogy januárelsejéncsak! csőrikéket elexpediáltam anyósomékhoz, most nagyon elegem lett minden gyerekemből, pár napig jó lesz nélkülük lenni), szóval neki is 600 km vezetés után három gyereket lepattintani, egyedül neveli őket egy másik országban, na. Teljesen logikus hogy kirúgott a hámból, mi tagadás, én se tennék másképp az adott  helyzetben. Bár én nem akafrtam mulatni tegnap igazán, az emberek másik része igen, úgyhogy búék, búék!

Hát, marad a napsütéses reggelem és a virtuális valóság, a párizsi kávézó hangulatának a rádijója.

A Mama dominós abrosza mellől kidudorodnak a terveim is, már meguntam visszanyomogatni őket, kifelé-kifelé. Na, most van itt az ideje, lehet nyugodtan röhögni!... (anno a szilveszteri kabaré a színházban, most utolért egyfajta nosztalgia, pedig fene akarja vissza a megnyomorított nyolcvanas éveket, főleg oda lecseppentve, ahol felnőttem! de a röhögés mintha feledtetni tudta volna egy időre az egész szart, amiben voltunk)

1. Nagyon utálom a koszt és a rendetlenséget itt a házban, és ezért vaskézzel, exkavátor módjára el fogok időnként indulni, a napi kötelező házimunkán kívül, amit így is, úgyis muszáj megcsinálni. Majd sikoltva menekül előlem mindenki, háhá...

2. Vettem egy szerb első füzetemet. Ma elkezdem írogatni a sorokat, minden nap egy adagot. Adatok majd magamnak szépírásból jegyet, legnagyobb Csőrike lesz az ucsiteljica. Akarok peticát, sokat!

3. Ha egy kicsit felszárad a sár, felszámolom a zöldségeskertem egyharmadát. Marad a hagyma, a spenóterdőm tavasszal magától kinő, meg persze a fűszernövényeim, azokat nem hagyom. Adieu, vita rustica! Miközben jobbra és balra anyázok ásás közben, merthogy én, kérem szépen, értelmiségi vagyok! :-D

Na, lehet még eszembe jut valami, most ezeket rágogatom magamban. Lesz majd nemulass, hejj! (Legalábbis ma reggel még így néz ki)


2019. december 28., szombat

Autentikus, ha akarod, ha nem

Hogy ide be se tegyem a lábam, ez igazán hallatlan - mondanám, de nem mondom, meert naagy hazug lennék, az. Szoktam én bezony beporosodni a blogomon, de még mennyire.
Kicsinykét sok vót az elmúlt idő(cske), pedig idén jóformán a kutyát nem érdekelte, hogy van-e karvezetői szkillem vagy nincs, és én el is könyveltem magamban, hogy mióta újraalakult az egyházi énekkar, beönthetem az elmúlt 6 évnyi működésemet ingyen és bérmentve a vécébe. Úgyhogy rá is húztam a vizet. Most már végre ugyanaz szól a templomban, mint ezelőtt 20 évvel, a plébi teljesen elégedett, a repertoárt kellőképpen visszakövesítette, kár volt újból lefordítani az Adeste fidelest és a magyar lüktetésű új szöveget ehhez a zenéhez igazítani. Hülye vagyok én?... hiszen világos, hogy a hangsúly a Jöj-JE-tek, ó hí-vek-en van, mindig is úgy volt! Mit is akartam itt, meg a többi darabok is, igazán, angolul énekelni Haendelt meg az a többi sületlenség, amivel én eddig traktáltam őket, fejemre estem vagymi... tehát ezután szépen kispóroljuk ezeket. "Kisváros! Kilenc óraaa! Levegőt elvenni!..." na, valahogy így.
Naszóval, egyéb dolgom is akadván, még Karácsony előtt Pexen koptattam a fenekemet a szép püspöki palota mellett abban a levéltárban, aztán próbáltam feldolgozni az adatokat, miközben utolért egy "O influenza" kezdetű O-antiphona, hogy a rosseb enné meg! Ezt nem akartam már beilleszteni a kalendáriumba, de a pimasz helyet keresett magának az utolsó 100 méteren, pedig nem is volt 2. móduszban. GRRRR!!! Következtek itthon a pokrócba csavart dolgos megdöglések (de mindig csak félig), jó lassan és kínkeservvel haladva, éccaka pizsamákat izzasztottam ezerrel, de végül december 26-ára virradóra sikerült leadnom az eredetileg 18-ára kitorlaszolt határidős munkát. S mivel az ó-antifónák csak Karácsonyig tartanak, elénekeltem, hogy Ó influenza, te a testemet döglesztő legnagyobb rohadék, vagy valami ilyesmi, aztán elköszönt valahogy ez is, és tényleg, Karácsony lett!...
És éjjel jött az Angyal. S hogy mindenki együtt legyen, pontban 3-kor felköltöttük a csemetéket (itt köveznek meg, ni), de szépen bezengtük a kápolnát, vigyorogtak egy kört, aztán visszadugtuk őket aludni. Nálunk ugye, mindig kiszámíthatatlan ez a Karácsony...

2013. december 30., hétfő

Infra octavam

Mit is írna elő az itthoni direktórium?
  • talán feltesszük az Angyal utólagos engedelmével a szalmadíszeket és a mézeskalácsokat a fára
  • bepótoljuk az elmulasztott karácsonyi szentgyónást és -áldozást
  • látogatóba visszük a Szent Családot, közben kolindálunk és csujogtatunk
  • levágjuk a disznót (én nem, de a hentes bácsi csinál háromkirályokra hurkát/kolbászt otthoni recept szerint, ami nagy szó)
Azért jó csak LO-val foglalkozni, mert amit előírnak, nem biztos hogy úgy is lesz megcsinálva.
Rövid összefoglalója az imént idebiggyesztettnek:
  • a szalmadíszek még felkerülhetnek, de hamarább esszük fel a piros doboz tartalmát, mintsem felfűzögessük
  • végül odajutok, hogy mióta meghalt Aegidius Leopold, semmi gusztusom gyónni, még magyarul se (amúgy van egy olyan cikke a bencés Benno Roth-nak, hogy "Der ketzerische Gründonnerstag in Seckau"- na látjátok, én is ilyen és efféle eretnek vagyok)
  • itt ennek se híre, se hamva, a plugușorról nem is beszélve (otthon utáltam, de Háromszék nem Moldva eldugott csücske, értitek)
  • disznópajtásnak való pajta profilváltás előtt vagyon, sok-sok piénzből meg is lenne, ami ugye várat szépen magára
Előző pont lebontva másképp:
Nagyon furcsa dolgok történnek itt mise alatt - Rőtmalacnak leesne az álla, az szent. Még jó, hogy nincs itt és nem olvassa magyarul a blogomat. Mert azért ő is nagy szarkeverő ám!
Pölö: még nem diakónus vezeti be az áldást; ugyanő evangéliumot is olvas; kimarad a misekánonból (!) egy jókora darab, mialatt nem csak mink, hanem a pap bácsi is az úrfelmutatási éneket énekeli - egyszerre nem tudná ugye a kánont is melléje mormolni. Tehát egy mise se teljes értékű mise. Csak elő kell venni az Ordo Missae Romanum-ot, kiderül hogy hiányzik az egész rész az úrfelmutatástól a miatyánkig. Ketzer, nem ketzer, ez van komám, hozzá kell szokni. And the show must go on!!!

2013. november 20., szerda

Brrr, nyet nyet internyet

Most azért igazán bevallhatná az a valaki, hogy én voltam! aki felrakta a fészbúkra a modzsós bejegyzést. N.B. mára már 43-an olvasták, míg erről a blogról az utolsó kettőt szokás szerint csak egynehányan (jó, privát nyűg nem mindenki nyűge, talán jobb is így). Tudom én, hogy hiába pisilek szembe a széllel, de igenis ádáz diszkrimináció, hogy nem tudom megnyitani a bloglovin-t csak jelszóval, és csuda, de nem, nem akarok fészbúkos lenni. De utánanéznék, mi a helyzet az én bejegyzésemmel odafent?!
Szóval enyhe zsarolás szaga van ennek a nyethálónak. Tessék szépen megmondani, minek kell kényszeríteni engemet mindenfélékre, amiket én nem akarok????

2013. január 12., szombat

Fél év múlva

Szerencsére, hogy van bennem valami amitől azt mondhatom, hogy bizonyos szinten rugalmas vagyok. Ezt kb. úgy kell elképzelni, hogy ha a fejedbe esik a ház, nem a beduvadt kijáratott keresed, hanem csinálsz valami másikat helyette. Hát mi a frászt csinálj?!!
Ebből ugyanis mondhatom, hogy nem valósult meg az égvilágon semmi (a R.K. kivételével, de a tanulmány befejezése különböző terhességi szindrómák miatt még mindig várat magára), de ha idepakolnám január elejére az akkori helyzetet, már készen lenne egy vadiúj, optimista B terv. Tépheti a haját az, aki a továbbiakban az én stabil egzisztenciám ecsetelését várja.
Vegyük sorjában: a magándiákom megelőlegezett december elején 1500-al (ez lefedi az óráit egészen júliusig). 500-at már kinyögtem magamtól is két hónap alatt. Közben lett még szeptemberben 500-nyi adósság melléje, na ebből maradt 250, havonta százat kell törlesztenem, ami simán fog menni (ha lesz még egy kórusom a leköszönő weizi helyett). Szóval CD még sehol, de az adósság meglehetőst apadóban, úgyhogy ettől már lehet aludni.
A barátságos kiadók nem akartak velem annyira se foglalkozni, hogy ezt velem legalább közöljék, de közben felvettem a kapcsolatot a hildesheimi dómkápellmájszterral, akit tényleg ismerek személyesen is. Warten Sie bitte. Na jól van, jobb mint a semmi ez is.
Hát, az ösztöndíjnak lőttek, úgy ahogy van, hiába volt felháborodva Rőtmalac (meg én is), egyszerűen túl sokan voltunk. Hátha kapok ősztől más ösztöndíjat (még kettőre be tudom adni a papírjaimat). Vagy gyermekpénzt. Valami csak lesz. Addig úgyis rendben lesz a szénám, míg tudok dolgozni. Csak legyen mit.
Wunderbar. Hát nem? :-)


2012. augusztus 26., vasárnap

Temetropolisi találka

Valahogy még cikibb volt összeismerkedni egy bloggerinával, mintha csak egy klasszikus levelezőpartnerrel lett volna találkám (öt évvel ezelőtt azt hiszem, végképp kimúlt az utolsó "levelezőpartnrer"-kapcs). Még ha nem is tesszük fel képünket a blogra, egy-egy tárgy, lakásrészlet olyan ismerős és kézzel fogható, mintha csak az enyém lenne. Ilyen szempontból nem is lehet itt ismerkedésről szó, hiszen olyan természetes, hogy ami ott van, az miért olyan, amilyen. Másrészt meg ott van az az ember, akit a bejegyzéseiből úgy ismerek, mint egy kedves guruló gömböcöt... hát errefel nem gurul, hanem két lábon jár! (Na de ő se gondolta volna, hogy ilyen nyeszlett vagyok.) Az ismerkedés akkorra tetőzik a banálisbull, mikor kiderül, hogy hogy is hívják a másiknak a férjét, akiről - eme apróságon kívül - már (majdnem) mindent tudnánk. Höhö.