Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hmm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hmm. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 2., vasárnap

Németország, 2025 február 2-án. A raktárajtó mellett

Gyűrött arcok, stressz, hajtás, malac munkák és munkaidők között lavírozva csinálja a dolgát mindenki, ahogy tudja s ahogy bírja. 

A drogériában egy németnek hallatszó, szőke csajszi egyáltalán nem németnek kinéző, táskás szemekkel és fásultan kíván nekem szép vasárnapot, a gép az agyában talán tudja még, hogy hétvége előtt így illik, mindegy, hogy hányadik vagyok a végtelen hosszú sorban a kasszánál. Vasárnap 17.45-kor. Neki se lesz már szép vasárnapja.

Csontsovány fickó Afrikából, ki tudja, milyen nyelven beszél otthon. Vajon van-e otthona még? Köténye az van, seprűje és lapátja is, a vendégek malackodásait takarítja, nem irigylem. Ha ezenkívül unatkozna, van más lótifuti dolga, folyton be és ki kell menni neki a raktárba, múltkor láttam, hogy a Markthalle másik felén levő kebabos csesztette valamivel. Pedig nem is biztos, hogy kilométerhiánya lenne. Szar munka, szótlanul végzi. Biztosan jobb, mint egy halálba való menetelés. Az senkit nem érdekel, hogy örül-e melléje.

A szalmakrumplis standnál ketten szaladgálnak mindenfelé, egy csaj meg egy fickó, nem tudom vajon hovavalósiak, fehérek, de biztos hogy nem németek. Lehet, hogy feleannyi idősök, mint én, hát... legalább annyinak néznek ki, amennyi én vagyok papíron, ha nem többnek. A csajszi raktárba be-ki, hol a lefagyasztott árut hozza, hol nagy fekete zacskót nyúzza befelé, a vasajtón sajnos kilincs van, a könyökével rutinnal, de affrancba mozdulattal nyomja le, látszik hogy egy lengőajtó sokkal jobb lenne neki. A pasi csakazértis csinálja, vajon mikor jár le a munkaideje?... Mintha egész nap ezt csinálta volna, ki az egyik dobozból a salátát, ide azt a másik dobozt, ki a szűrőből azt a szörnyűséget, aztán bele kesztyűs kézzel a majonézes vederbe, hiszen kifogyott a töltő, a vén német faszi mindjárt kezd ideges lenni, hogy nem jön a majonéz a tartályból! A fickó szemmel láthatóan ki van zsigerelve, szürke karikák vannak a szeme alatt, de elengedi a füle mellett, amit hall... hm, a tata mintha valamit beszólt volna neki. A pultot oldalról tökéletesen látom, ők ketten a csajjal időnként morrannak egymásra, legalább ennyit levezetnek az egészből, bár ez nem valami sok!

A kolbászosnál egy tűrhetően kinéző délszláv középkorú nő, egy hasonló, de teljesen lecsúszott német (?) kollegina és egy ki tudja milyen ázsiai (nem sárga, inkább barna bőrszíne van), korát nem tudom megsaccolni sem, szintén nő, elég nagy a sor, szintén felváltva szaladgálnak be a raktárba. Mindhárom közül az ázsiai aki a leginkább ki van purcanva, szegény. Nem úgy néz ki, hogy egymással foglalkoznának, de mikor is. Cél a túlélés. Hoppá, a jugózsena elköszönt a többitől mára, egyúttal bevitte az üres zsemlés dobozokat a raktárba. Még van néhány óra vasárnapja. Neki legalábbis. Hoppla, mégis visszajött egy piros dobozzal. Hozott a többieknek vizet :-)

Ki a fene fog ezek helyett dolgozni, ha minden Auslaendert elrepítenek a fenébe?...

És akkor nem is említettem a kórházakat, öregotthonokat stb-stb... Mintha egyesek tényleg seggnek használnák az agyukat.

2023. április 9., vasárnap

Visszatérő motívum

Ebben a kicsicsőrikés korban ez egy nagyon régi emléknek számít - asszem, ez 2020 lesz. Mennyi minden változott azóta...


 

Nekem általában véve poszttraumás állapotom van Húsvétkor, szép vagy nem szép a vatikánszagom mellé, de ez van. Nem lehet egykönnyen elfelejteni a sok szörnyűséget, ami ezt megelőzte. Idő kell az átálláshoz. Ma végre hallottam a reformátusoknál egy nagyon lelkemhez szóló prédikációt. Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül.

Boldogat, mindenkinek!

2022. szeptember 5., hétfő

Kastélyban

Hannoverben nagyon puccos minimalista lakosztályom volt két napig, agyonkényeztetett szintű büfével, ami sajnos drága is volt, de legalább két nap alatt lejárt a dolog. Ez a gregó konfi mindenesetre nagyon tanulságos volt, még akkor is, ha történetesen nem adtam elő semmit. Németországban sajnos hasonló a helyzet, sorra szűnnek meg a gregó master szakok, szörnyű... most már csak Regensburgban és Münchenben van, slussz. Essenben tisztára ugyanaz, de pepitában, tanár jövőben nyugdíjba megy, szak megszűnik. Münster is kilőve, dettó ugyanez a forgatókönyv, még a tavaly. Jajj. Szóval tettem tiszteletemet, csüssz, hátha becsorog néhány magándiák a következő időre, mert eléggé riasztóan kezd kinézni az általános anyagi helyzet(em)/(ünk).

Most éppen Frankfurtban egy kastélyban töltöm a két konfi közötti két és fél napot. De ezt a kosztot és kvártélyt a helybeli diakonisszáknál le is fogom szolgálni, ahajt mint a népmesében, vagyis tartok egy gregó vörksopot nekik. Aztán szerdán irány Mainz, himnológiai konfi, ott inkább csak gyűlök a többiekkel együtt, készülve a jövő évi kelet-európai konfira, de azt már szerencsére fizetik, szőröstől-bőröstől, utazással együtt. Egy kis galéria:


Van, ahol még a hátsó udvarra is szökőkutat csinálnak. Igaz, hogy nem folyik a víz benne, de azért mégis... a sarokban lent a nyitott ajtó mögötti vendégszobában lakom.
Egy igazán gyönyörű csempézett kagyló, legalább 130 éves lehet, sacc.
Itt a párja, ez nem kagyló, hanem egy fülke, ahová becsempésztek utólag egy tükröt, hogy gond nélkül lehessen szelfizni benne.
Kovácsoltvas. Rózsákkal, basszus, volt mit kalapálni rajta.
Hát még az intarziás márványpadló rózsáin. Ilyet se láttam még.

Szóval sétáltam egy nagyot a parkban, a templomban, mivel nyitva volt, énekeltem egy kör gregoriánt. Persze, a kertészapáca besuttyant és utána leakasztott, de lényeg, hogy tetszett neki. Itt egy angyal a templomból:


 

Aztán visszamentem a szobámba, elrendeztem a cuccaimat meg ilyenek. 

Kis számadás az elmúlt hetekről:

Az utolsó fizumból vettem egy szemüveget és maradt kb. 60 eurónyi pénz (amit de facto nyomban beleolvasztottam a gyerekek tanfelszerelésbe és 3 napi kajába). Szóval nem akarok itt rinyálni, de ha ilyen szépen halad a pedagógusi szakma leépítése - azokban az országokban, ahol én mozgok, sajnos kivétel nélkül mindenütt - , akkor vagy felkopik az állunk, vagy meg kell tanulni a vasszegből is muzsikát facsarni. Ami még fizetős is. Igen, nekem fizetős, ne mindig csak én perkáljak másnak, másért eccetera. Már ha nem tanulom ki a villanyszerelői szakmát. Pölö.

2022. augusztus 21., vasárnap

A másik Athén

Nem hagyhattam annyiban a lepattant "arisztotelészi" benyomásaimat, úgyhogy ma, azaz vasárnap felöltöztem földig érő ruhába, fejemre tettem egy leheletvékony kendőt és bementem egy nagy templomba. Nem csalt az  orrom, elsőosztályú muzsika volt, ráadásul élőben, egy basszus és egy tenor, de nem túlzok, mennyei volt. A pománát ezúttal kihagytam, mégiscsak koronás otthon a családom, izé. Ez a zenei élmény egész napomra adott egy jó löketet. Kicsit alábbhagyott a finnyázásom, hogy itt mekkora kosz van és úgy egyáltalán, büdösek és retkesek az utcák és rajtuk majdnem mindenki, de tényleg majdnem...

Mire végeztem a prezivel és ppt-vel, szépen beesteledett-forma. Hát akkor nekikerekedtem, mindjárt harminc éve, hogy utoljára tengeren voltam. Ilyen nincs, hogy végig konfizok, aztán elhúzom a csíkot szombaton. Szóval, két metróállomás, aztán ott a villamos végállomása, azzal ki lehet menni a tengerpartra, juhéj! Fel is kerekedtem, a villamos 40 percet megy az első kijáratig. Hát, már az első megállónál kezdett változni a világ odakint. Hja, egyre közelebb kerültünk a turistacsali részhez, világos. Éppen egy magyar család ült velem szemben, na velük el lehetett beszélgetni a budapesti kiesett tűzijátékról meg sok másról, kicsi a világ! Mikor leszálltam, csak egy leándert kerültem meg és ott volt egy nattyon elegáncs hely, ahol a pincér hajlongva azt mondta nekem, Madám, parancsoljon arra menni egyenesen, mert arra van a tengerpart!... és én még ilyent nem láttam, de az utolsó asztal és a lampionja majdnem beleértek már a vízbe. WTF. Majdnem elröhögtem magam, mert már koromsötét volt. Eszembe jutott a navigációs maca, mikor anno a szántóföldön azt mondta nekünk: Menj tovább egyenesen! (és ott volt a patak, híd nem volt rajta).

Szóval tengeri noktürn vala a javából. Szedtem három kavicsot a három leánkának szuvenyírbe. És vizes lett a szoknyám alja, de egye fene. Olyan jól esett a séta! A víz meleg volt és tengerszagú! holnapig tudnám szagolgatni, de persze hazajöttem vacsorázni meg ilyenek. Holnap mégiscsak előadásom lesz.



2022. augusztus 8., hétfő

Mert a diák nem fog változni csak úgy

A panzióban két hindu szerzetes, Kaktusz a lustiszobában, én a teraszajtón át a csigalépcsőn közlekedek és a szobám most már tényleg cella a javából, még a kávémat is itt főztem a reggel.

Folytatjuk az önismereti tréning után az életünket, a nagy átrendezés máris elkezdődött, elvileg ugye. Ha a nap még fél napnyival hosszabb lenne, talán én is beérnééém a kullogó önmagamat, minden téren...

Életem a rend utáni vágy, amit nem érek el sose. A rend eléggé bonyolultan áll a fejemben (mint vágy), sokrétű, nem tapintható. A fejem, az igen, de ezzel nem sokra megyek.

Okos stratégiát kellene kiötölni olyanféleképpen, hogy legalább a dolgoknak - itt a kézzel fogható kategóriára gondolok - helyük legyen itt a házban. Hely és hely, amit okosan, funkcionálisan kiválasztok és kivitelezek, tekintettel a kóros feledékenységemre. Eddig és netovább, mondta Csipike, hát én is a tegnap, mikor észrevettem, hogy bent felejtettem a vasalót a konnektorban, jááj de kiakasztott. Ebben a katasztrófa áramárban, egyrészt, másrészt meg szerencsém van, hogy egy okos vasaló és ha öt percig nem mozgatják, elkezd pislogni a lámpája ergo kikapcsol. De úgyis, feledékenység életveszélyes szinten diagnosztizálva, úgyhogy azt hiszem itt a pont, tenni kell valamit, de azonnal.

1. okos hely a dolgoknak, helykihasználás, ergonómia stb. szempontjából

2. NA DE jól látható hely vagy szamárvezető kell, amibe önkéntelenül naponta belebotlok, mert ha a tanulás nem megy, először a módszeren kell változtatni (höhö, beteg pedagógus a családban), a tanulón változtatni mint olyan, eléggé kemény dió (eez az agybeteg diák?...), most ez is én vagyok ugye. És ha én vagyok a magam diákja, akkor mese habbal, hogy csak úgy üresben megváltozok és megszűnik a feledékenység és azz ebből adódó szétszórtság, asszem ezzel elértem a realitás küszöbét. Magamon viszont mindenféle módszert kikísérletezhetek, nem?... Nos, ha csak közlekedek és tízszer látom a konyhában, hogy mi van az üvegszekrényben, akkor tutira megjegyzem. Most is tudom fejből, mi van a pult feletti részben: soha nem használt edények, teáskészlet meg ilyenek. Hát, kár volt odarakni őket és ezekkel a vackokkal terhelnem az érzékeny memóriámat. A vitrinből egyedül a pálinka az, amit naponta használunk és jó, hogy tudjuk a helyét. Tehát a csészék helyére felcímkézett mappák kéne, hogy kerüljenek, ilyenekkel: születési anyakönyvek, munkaszerződések, szakmai önéletrajzok, fontos befizetések. Csészék mehetnének egy dobozba a francba, azokra asszem kár pazarolnom a memóriámat. A szobámban a könyvesszekrényem ilyen téren rremekül működik, üveges ajtó van mindenütt, mint valami orvosi rendelőben, nem is keresek abban a szekrényben soha semmit, mert mindent tudok, hogy hol van. Tehát a ház összes vitrines részét átrendezem, a polcok a betennivaló után fognk igazodni. Lesz itt haddelhadd.

3. a dolgok után jönnek az események vagy más izé, hogy ott rendet tegyek, hááát... ezt lehet, hogy az életben nem érem el, de hátha könnyebben fog menni, ha már az 1. és 2. valamelyest abszolválva van (tanári hipotézis az új stratégiai terv elején!! :-D )

Kíváncsian várom a fejleményeket, naná. Ma elvileg StF-ba megyünk legnagyobb Csőrikémmel, ha az autó akkumulátora addigra meggyógyul, ha nem, csak holnap vagy izé, de addig is őrlöm egy kicsit ezt az új dolgot a fejemben. Hmmm.

2022. július 25., hétfő

Életem egy tök

A legalsó levele elszáradt, lassan szétmállik. Elvileg szervestrágya-fészekbe ültették még az elején, fene tudja, mi maradt belőle.

Van neki állandóan levele, virágzik, hol van termés, hol nincs. Eső, mondhatni, semmi.

Nőnek a golden tököcskék. Valamikor csak megnőnek. Valamit csak csinál ez az istenadta természet, benne ezzel a tökkel.

Most éppen nyakon lett öntve ez az egész, egy cseberrel. Becsapjuk magunkat, hogy van víz.



2022. március 27., vasárnap

Befagyva

Igen, az utolsó bejegyzés óta kitört a háború és én is befagytam.

És hiába reméltem, hogy írhatok egy kiolvadt bejegyzést és az egész egy legfeljebb egy hétig tartó rémálom lesz, mert már egy hónapja tart odaát a háború úgy, hogy közben az addigi rémséges dolgok sem oldódtak meg sehol a világon, és egyszer csak összeroppan az ember lelke ettől a sok borzalomtól.

De nem, megyünk tovább, és nem felejtünk, mint az elefánt, és ma kicsi Húsvét azaz Feltámadás, és leírtam már végre ezt a befagyott érzést, és egyszer csak felenged (vagy éppen nem), de ez van, ha tetszik, ha nem.

2021. december 17., péntek

Dobozaim

Elvittem a dobozaimat. Igazából megszabadultam tőlük, mert ezt akartam már, végre, leadni őket az archívumba...

Mikor elkezdtem kipakolni őket a csomagtartóból, valahol erőt vett rajtam valami búcsúzásféle, milyen hülye is vagyok. Meg akartam szabadulni már az egésztől, s közben rájöttem, hogy hozzámnőttek egy év alatt!.. minden nap rámköszöntek: Naa, mikor foglalkozol már velünk?... majdnem egy évig vártak türelmes, de szemrehányó tekintettel, most meg (végre!) két hét és aztán megint kb. két hét meló, és visszamentek a helyükre, hiszen az az otthonuk, és én hülye, mint egy nagyi, aki elbúcsúzik a nyaraló unokáitól, igen, bevallom hogy üres lett a szekrény meg az egész szoba.... hát, én TÉNYLEG nem vagyok normális.

Holnap viszont tényleg nagymamához megy a csürhém, Kaktusz marad a szimfonikus zenekarral, itt meg senki nem akart szót fogadni egész nap, mindjárt falnak megyek - ha nem lenne elég program a dobozok nélkül is.

2021. április 20., kedd

Két hét egyenlő nyolc

A heti négy szerbóra úgy működik nálam, mint egy hidraulikus szerkentyű, szóval egy egyfajta arsis-thesis a zsoltárversek közti aszteriszkusznál, szoktam egykoron mondogatni (utóbb főleg írogatni, minekutána nem sok hangképzésdiákom volt az utóbbi hónapokban... nyehh). Beszívom, kiszívom, aztán közben lesz valami megvilágosodás, átlényegülés... (ha lesz, höhö). 

Naszóval hidraulika. Egyrészt ugye, elszívja az agyam, másrészt pedig... a kettes rádióadót, ahol nem csak dumamasina, hanem jó zene is szokott lenni, kezdtem egyre jobban érteni. Ez a nyelv egyelőre nekem logikusnak tűnik, legalábbis a nyelvtani kivételeket vagy abban a húsz vagy mennyi százalékban nem csekkolom a folyó beszédben, ahogy előfordulnak, vagy pedig asszimilálódik egyúttal a csukorkéknyi kivételes eset, amikor éppen "csak" hallgatom, ravaszul a bőröm alá mászik. Természetesen órán folyton beléjük botlom és Cruella keményem megizzaszt ilyenkor, de na. Évekig lehet húzni a lötyögős "nyelvtanulást", minimális vagy semmi haszonnal, na most azért látom a kettő közti különbséget. Ennyit csak megér az ebadta befektetett pénz és idő!...

2021. április 16., péntek

Harminckilenc

Ennyi napom van még hátra és terveim szerint elhúzok innét, egy stájri megállóval a puttók kertjébe megyek. Ahajt jobbra keressétek, na azon a kapun akarok én lenézni a hegyről, Kitzingen irányába.


P. S. a szerbháázi csodamód meglett, bár én nem igazán értem, mert a meglevők mellé még pluszban rohangáltam gyógyszertárba stb. (Bizonyára vannak még érthetetlen dolgok a világon.) A szomszédasszony, akivel egy napon kaptuk az első oltást, ma sebtiben bekoronásodott! Muramista, mi lesz itt... fogni azt a nagy csipiszt nekem, azt!...

2021. április 6., kedd

Virtuális találka

Schwester Hildegardis, nem tudom letenni a könyvedet!! Százéves történet, mintha most írtad volna! na vajon mit kezdhet ezzel a bánsági németség?? vagyis az, ami maradt belőle. 

Hiszen kikötöd már az elején, hogy ebből az irományból semmit nem szabad nyilvánossá tenni, mert az anyakolostori apácáké, punktum.

De kár, hogy nem hívhatlak be a kápolnába egy közös zsolozsmára, jót tenne mindkettőnknek. Tudod, ez a bencés lelkület, ami összeköt minket... érted. Megbeszélhetnénk utána egy kávé és saját süti mellett, hogy most mégis fordítani fogok a szövegből, és felteszek ide egy-két részletet a naplódból. A priornő engedélyét még a múlt héten megkaptam, hogy olvashassalak. Bele is merültem rendesen... (ki kell nyomtatni, basszus, ez 81 oldal, megeszi a képernyőre meredt szememet!)

2021. április 4., vasárnap

Konvenciómentesen

Tehát a sok fájdalom után nem megy olyan könnyen átcsapni a bulizós móduszba, csak mondom, hogy a húsvétolás nekem lelkileg egy igen nehéz kérdés. De az ünnep itt van, és ha maga az Úr mondja, hogy ünnepelni kell, én leszek a leghitelesebb angyal, ne féljetek, kit kerestek etc. (Tudjátok, az, amelyiknek szúrt a szeme, nemhogy a fehér lebernyege. Na így valahogy.) Igazából ez egy nagy, letűnt falusi halotti torra emlékeztet, ahol a sok pia és muzsika kinyitja azt a másik dimenziót, hogy a feltámadás igenis itt van. 

Örüljünk és vigadjunk, alleluja!

2020. december 28., hétfő

Nosztalgia a nádasból

Nem igazán tudom kibogozni az összefüggéseket, hogy éppen mikor és mitől, de időnként csak úgy a semmiből előjön egy-egy kép, emberek, akikkel már évek óta nem találkoztam, sőt, jó eséllyel nem is fogok, és mégis eszembe jutnak és nekem ez jól esik. Kicsit szomorkás, néha bosszant benne valami és mégis jó így, ahogy van, és örvendek, hogy ezzel együtt is eszembe jutnak.

Ma például kaptam egy mailt egy olyan emberkétől, akivel talán öt éve találkoztam utoljára, minimum. A házaspár egy csodálatos, óriási házban lakott a Söklin túli stájer faluban, ahol évekig kórusoztam (még mindig ott laknak), bent búbos csempekályha, a teraszajtón egyenesen az Almlandra és a kivilágított barokk templomtoronyra látni... a tetőtérben festőműhely, az egyik szobában zenestúdió, etc.-etc. Na vajon miért is lennének a barátaim, ha nem lennének kicsit meghúzatva?... Lényeg az, hogy eszembe jutott egy csomó minden és én bizony nem vagyok a közösségi megemlékezéseknek cseppet sem a híve, de rádöbbentem, basszus, milyen fontosak nekem, spéci Csőrikének, a személyes emlékeim. És hogy szabadon turkálhassak bennük, mint valami elfelejtett varrófiókban, és hogy senki ne szóljon bele, hogy most csiricsáré anyagdarabnak vagy fél aranyfülbevalónak örülök-e éppen, vagy minek? Az én fejemben is formálódnak a kapcsolataim, és ha éppen azt akarom, akkor az én játszóteremen babrálok és kész. Persze, állandóan hazudunk magunknak, hol kicsit, hol nagyot. De egy része a hazugságoknak igazsággá válik, beszövöm a rongyszőnyegbe s kész, akkor már csak tarka. Hejj, ehhez apám nem így viszonyult, beleszőtt ő élő kutyát-békát a holt anyagdarabbal együtt, aztán mi csak hüledeztünk, hogy mindegyiknek kitüremkedik a hasa az anyagból, úgy ficánkolnak. De na.

A mai reggelit ebben a nosztalgiázós hangulatban ettem meg, lágytojást, fűszeres sós pirítóst ettem a kávéhoz mint anno, a nagy péksütemények korát megelőző időben, amikor éppen csak megérkeztem StF-ba. Na persze, akkor török kávé még nem volt, most csaltam egyet, mert nem a kotyogóból töltöttem ki a kávét, hanem a dzsezvából (na és). 

És eszembe jutott csak úgy egy arc, sőt egy lakás, egy anyuka és két iskoláskorú fiú. Abban a házban én valamikor tizenöt-hat évvel takarítottam, bizony. Emlékszem, hogy anyuka egy alacsony, szemüveges, elvált csajszi volt, egy dolgozó nő, aki nem bírta a takarítást egymaga. Emlékszem a lakásra, valahol egy parkos részen volt, talán százéves épület lehet, sok lakással, de ezek a bérházak egyáltalán nem olyanok voltak, mint azok a tipikus városi kipufogógázas, lármás részben, ami talán kívülről jó, de belülről lakhatatlan. Szerintem az eggenbergi kastély körül épülhetett, inkább bécsi 1920-as stílusban, óriási platánfák meredeztek házak előtt, a nyugis sétány oldalába elbújt egy úri parkoló, mindenhol tisztaság, csend volt, na ilyenek. A csajszinak a konyháját és a fürdőjét soha nem tudtam elfelejteni, ahhoz egyszerűen túl érdekesnek találtam. Abban a konyhában szerintem minden reggel fel lehetett ébredni, a színek, formák és az anyagok valahogy úgy illeszkedtek egymáshoz, hogy nekem startból szimpi volt: kockák, kerekek, háromszögek, virágok (nagyok és  kicsik); fehér, piros, szürke, kék, zöld, sárga (de az alaplegós színekben!); fa, porcelán, műanyag, gumi, üveg. Ez volt a fürdőben is. Azonkívül mindig valami elsőosztályú underground zene mellett dolgoztam, rengeteg zenecucca volt, mindenhez elsőosztályú hangfalakat lehetett használni.

És basszus, nem emlékszem a csajszi nevére. Monika? Manuela? talán m-mel kezdődött a neve. Talán. Kicsit sajnálom, hogy nem tudom megkeresni már. Azt se tudom, StF-ban pontosan melyik házban lakott. Biztosan gőze nincs, hogy én innét a nádasból, egy másik országból éppen rá gondolok. De úgy elbeszélgetnék vele most egy kicsit abban a konyhában egy kávé mellett. Elmondanám, hogy ne lepődjön meg, nekem most éppen ő hiányzik ebből a reggelből.

2020. november 9., hétfő

Az új háttérképem

Ez Zombor felé van, egy domb tetején. Kedvenceim ezek a házikók. Itt egyszerűen csak meg kell állni egy kicsit, mindegy, milyen évszak van. Még ha ilyen csutikák is merednek ki a földből, mint most éppen.

A búzakalász meghal, mondja a Gotteslob: Das Weizenkorn muss sterben - hát ez egy böjti ének, most nincs böjtidő se, ez pedig éppenséggel a kukorica megmaradt szára, de mégis ez jutott eszembe.

Na majd feltámadunk, segít a sok-sok tea, az aromás lámpicsekek és az aromás bossa nova. Legalább ma letudtam egy kört a kiadóban, egy hónapig ezek békén hagynak, azaz nyomás, mint vaddisznó, a többi lemaradt melóba.... HRRR....HRRR....

2020. október 31., szombat

Makó Jeruzsálemtől

Bonaventurában és Eliadéban az a közös, hogy mind a kettőt darabkáiban kell eszegetni (teljesen egyébről diskurálnak különben, ketten kétfelé, térben és időben egyaránt).

És én, bár lassan haladok az ilyen olvasmányokkal, de bizony, hogy minden porcikájukat élvezem. 

Az életem nem lesz elég ahhoz, hogy el is olvassam, amit szeretnék! Legalábbis ez a földi élet. ;-)

2020. október 29., csütörtök

Tanulmány a kalitkában

Vannak olyan dolgok, amiket mindig szívesen csinál az ember. Vannak olyan dolgok, amiket csak időnként csinál szívesen az ember. Vannak olyan dolgok, amiket általában utál csinálni az ember. És persze, van egy teljesen képlékeny kategória, hol ilyen, hol olyan, embere és illető helyzete válogatja, végtelen skála hol erre, hol arra. És én is,hol ilyen vagyok, hol olyan, és jobb nem leszek, ez vagyok, pámm.

Most pedig igencsak kibírhatatlan vagyok, most igazából utaznék - hiányzik az elhussanó panoráma, még ha a volán mögüli is. Hiányzanak a veszprémi dombok, ahol elhallgat a StF rádiójele, hogy ott a képzeletbeli határ, hiányzik a dimbidombi urasági Mezőszilas lejáró, ahol kamion nélkül milyen jól lehet bezúdulni a faluba. Kedvenc kanyarjaim, a Duna-híd, a mindenkori. Hol ez, hol az a Duna-híd. Piros lámpicsek a tetején vagy sem, átszeltem a folyót, a mindenkori A pontból eljutottam a B-be. Lehet StF, lehet a magyar főfalu, de nem örökké itt, a nádasban. Ahol különben szeretek élni és alkotni, mert alapjáraton csend van. De.

Készülök írni egy tanulmányt, hat ablak van megnyitva a gépemen, mindjárt szétrobban az agyam, és közben tudom nagyon jól, hogy milyen könyvtárba kéne mennem azért, hogy egy-két nap alatt begyűjtsem a szükséges anyagot. És nincs meg interneten, csak a töredéke, a rohadék, a többit meg intuitíve kellene kibogarásznom az agyam sötét zugaiból, de a hivatkozást kénytelen vagyok ugye kispórolni. Ezt a dolgot nagyon uutálom. És csakazértis, ezt a tanulmányt márpedig meg fogom írni. Fafejű voltam világéletemben, és idővel jó fakír szintre fejlesztettem magam.

2020. július 24., péntek

Péntek számokban. Day 2

Az egyik szövegből még maradt 1 oldal fordítanivaló, volt 4 mosógépnyi mosás-teregetés-beszedés, 1 kidőlt koktélparadicsom visszaállítgatása, hozzávetőleg 50 szúnyogcsípéssel (többet este napnyugta után már nem bíbelődök a kertben). Ettem 4 szál rukkolát, 4 koktélparadicsomot, fél piros chili paprikát, 1 marék tyúkhúrt, 2 zöldhagymát.
Meglátom, ki lesz ma az erősebb a házban, a vírus-e vagy én! Most viszont megyünk aludni, mindennemű ébren levők, pókok, szúnyogok, mars.
A gyönyörű kúpvirágok nem itt vannak nálunk, hanem a gelencei kúria udvarán. Magot mindkettőből kaptam, a sárgából még palántát is, jelentem, túlélte az utazást, nemsokára ki is lesz ültetve a nagy lapos kertembe.

2020. április 8., szerda

Tojás- és gyertyaírás avagy az idei Húsvét

Rendhagyó lesz, tény és való. Merthogy nem csak tojásírás lesz. Minden csajszika ír 1 db. tojást, az egy locsoló pedig kap négyet. Ez ugye egy jó arány.
Én meg pluszba írok egy húsvéti gyertyát! Ez most halálkomoly. Még egyszer sem fordult elő, hogy a kápolnában legyen a Feltámadás, templom helyett! Dehát nekünk kápolnánk van. Az idén mivel minden szertartás a feje tetejére állott, egy ceremoniálét sem kell kinyitanom ahhoz hogy tudjam, ilyen háttérrel robban a felelősség. Elvileg minden kápolnában sokkal több kellene, hogy legyen, s bár a miénk nincs alárendelve senkinek se, mert magántulajdonban van, mégis folyik a zsolozsma ezerrel. Szerénységnek itt most helye nincs, úgyhogy el merészelem mondani, ez egy remetei luxusszinten megy (eléggé fáradt vagyok a koránkelésektől, de vagy most, vagy soha). Továbbá, amit pap nélkül kivitelezhetünk, maximális minőséggel nyomjuk, ki az utcára, a világba, a nádasba. Whatever. A plébániának le van vágva a szárnya, a templomban naponta misézik egy pap, de hívek nélkül. Mi pedig ötön vagyunk! Bár pap nincs, de van előimádkozó, orgonista, lektor, asszisztencia, minden más. Úgyhogy a plébános küldött nekünk ajándékba egy vastag gyertyát. Az lesz a mi húsvéti gyertyánk. :-) Szeretnék valami nagyon szép és egyszerű szimbólumot írni rá, forró piros viaszba mártott kesicével. Ilyent még soha nem csináltam, de erős késztetést érzek, hogy belevágjak (majd próbálkozom piszkozatokon előtte, naná). Lumen Christi! meg minden. Kaktusz énekli az Exultetet, a gyerekek Képes gyermekbibiából olvasnak két olvasmányt, két zsoltár lesz, alleluja etc., dögös orgonazengetés Glóriára, a többi már pap nélküli csupaszított vasárnapi igeliturgiaként meg tovább vagy mi a szösz, erre bizony még kategória sincs. Mivel olyan soha, de soha nincs, hogy a legnagyobb ünnepet valahol pap nélkül ünnepelné egy gyülekezet. Na de majd most lesz! S ha elveszikm az áramot, mint a tavaly Karácsonykor, még mindig van gigánk és gyertyánk, hogy énekeljünk ki a világba.

2020. március 26., csütörtök

Az online zsoli ügye elé

Egyelőre lehetetlen bármit is. Szeretnék pedig egy online közvetítést a hajnali zsoliról legalább. Olyan KO vagyok az iskolától, hogy ha gyomorfekéllyel megúszom ezt a félévet, örülhetek.
Tegnap 5-kor keltünk mindketten (agyő zsoli), hogy behozzuk az előző napi lemaradást. Majdnem sikerült, basszameg. Nem lehet bírni ép ésszel, ha az ember gyerekét így kicsinálják!... egész nap érik a gombócom, de soha sem lehet kikeverni az edény oldalán.
Ma már valamivel jobb volt a helyzet, de be kell vallanom hogy készületlen vagyok, nincsenek bejelölve időben a dolgok abba az öt (vagy hány) könyvbe, amit felváltva használok: invitatórium, antifónák, zsoltárok, responzórium, olvasmány latinul megfelelő dikcióval az énekelt tónus szerint, stb-stb... majdnem öt perc elmegy az elején a könyvjelzők beékelésével (ebből sincs elég, marad az ujjam közben, hoz ehhez, hol ahhoz kell lapozni). A nyomtatott zsoltártónusok ha változnak a böjti antifónákkal, vagy sikerül a rögtönző átállásom, vagy nem. EZT felvenni videóra? közderülésre? :-( Legkésőbb hétkor költeni kell a bandát. Iskola van.
Help me.
Amúgy persze, nem vagyok önző, imádkozom én mindenkiért. In God we trust.

2020. március 15., vasárnap

Életmódváltás "a ház tövében"

Obláta testvérem írja: máma 15-16.30. Negyedóránként megújítva a szándékot a halálos betegség megfékezésére.
Sikerült is bekapcsolódnunk 15.15-kor a negyedóránkénti egyikbe, de mind az ötön. Ezt azért fel kell írni!!! A középsőm meg is jegyezte: na, megyünk misére! (pedig elsősként hittanos létére ekkora baki, ejnyebejnye. Egyszer csak leszedi a bibliát, réteszi az asztalra és aszongya. Az Úr legyen veletek!!! erre varrj gombot, ecsém). Szóval a 15 óraira terveztem beszállni, "csak" negyedóra késés lett belőle. Alakul a rend minálunk, mint valami púpos gyermek a prés alatt. Ének az persze volt, még orgona is, a legkisebb is az énekeskönyvet bögyörölte, ezzel nem lesz itt semmi gond.
(Láss csudát, egyszer csak megszűnik ez a ciganiáda, na én erre gyúrok, de ezerrel!...)
Azt találtam ma mondani Kaktusznak, csináljunk élő műsort a kápolnában, elvégre van kultúrpanziós féccünk. Egyelőre elég randán nézett rám, úgyhogy lehet, kihagyom az orgonálást belőle... vagy pedig dugiban bekapcsolom hajnalban és én fogok játszani rajta, míg alszik. Egy nokturnust hátha bele tudnék szuszakolni az éterbe. Hm!

("Kápolna a ház tövében" vala a címe annak a béna cikknek, amikor is kijött ide egy újságíró, izé, remélem sokáig nem jön ide semmilyen hasonló. Kaktusz meg is jegyzé: Háát... töve a fának meg a f---nak van tudtommal.)