Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vájvi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vájvi. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. február 22., vasárnap

Nagyböjt

Nagyon szeretem. Félreértés ne essék, nem tépem én meg a ruhámat, a lelkemet se, nem ezt és nem ezért várom, hanem a gyönyörű négyes móduszú responzóriumokért etc., a jóleső takarításért, kívül-belül....

Úgyhogy a tegnap délután, miután leadtam a jan. 30-i határidős (:-D) angol szövegemet, kitessékeltem Kaktuszt a fürdőszobájából és rendeztem magamnak amolyan előestének egy jó wellness délutánt, sokféle kenceficével, pakolással, aromás fürdővel. Csőrike a fürdőkádban, őszintén nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. Yeah.

Ma pedig mise után kimegyek a kertbe, kicsit pepecselni. 

2024. november 30., szombat

Csőrike és a gender

Annyi minden van itt, amire el lehetne menni, csak úgy röpködnek az ajánlatok. Ezelőtt tíz perccel arra gondoltam, hogy nem megyek arra az eseményre, amit napokig tervbe vettem magamnak, szóval nem érdekelnek ma este a női zeneszerzők, írók s az előadók, ahol mindenki nő. Tegnap beszéltük át a kolleginával, hogy fárasztó egy ún. "gender" konferencia, ha mindig az áll előtérben, hogy a nő nő, és milyen fontos ez az egész, és ez a dolog lényege. Hülyén is érezte magát legutóbb Szlovéniában, hiszen egy 150 éves francia zongorametodikáról tartott előadást, ami akkor is újító lenne még ma is, ha nem nő írta volna. Szóval nem attól innovatív az egész téma, hogy bekerült egy gender konferenciába. Mellette még csak egyvalaki hozott szintén "uniszex" témát, a főszervező, aki kartauzi női kolostor későközépkori zenés-liturgikus kéziratairól referált - a dolog ismételten nem a női jellegtől egyetemes bomba jelentőségű, hanem csak úgy, valakik hihetetlen alapossággal és mindenféle zenei és más tudásnak a birtokában alkottak, piszok jó dolgokat. Jó, hát éppen nők voltak, na és?...

Attól, hogy nő volt a komponista, e puszta tény nem tud és nem fog egy középszerű zenei alkotásból remekművet varázsolni. Szóval a gendertéma nekem valahogy nem azt jelenti, mint a legtöbb ilyen helyre elbillegő kolleginának. Mondjuk a szervezőnek sem, szóval Szlovéniában ezek ott pislogtak egymásra ketten, és ha én elmentem volna a Hildegardis témámmal, lett volna egy harmadik pislogó is. Az a baj velem/velünk, hogy ezek az előadások, amiket általában mi készítünk, nem genderről szólnak, sőt, pasik is szoktak ilyenekről előadásokat tartani, nem éppen gender konferenciákon. És a dolgozó méhek és hangyák amúgy is semleges neműek, jelentem, nyehh. Nem??

Ora et labora, szóval ma már eleget dolgoztam, utána meg inkább gyertyagyújtásra megyek a dómba, vesperásra. Az legalább nem gender - legalábbis egyelőre.

2024. augusztus 8., csütörtök

Dell

... a gépecske neve. Egyelőre még pislogó módusz(ok)ban ismerkedünk hajamtépem móduszban próbálom a Rőtmalacnak szánt jubileumi kötetet átbokszolni a magyarul maradt Word 2019-esén, ezeket néhány napja kezdtem, mikor Prágából Budapesten átutazva hazahoztam magamat magunkat. 


 

A gép jó vásár volt, feleárért kétszer olyan jól megy, mint a 11 éves kipurcant matuzsálem. Na de. A huszita úrvacsorai kehely mellé hoztam valami rendesebb szuvenyírt is, a leköszönő mandátumommal együtt ugyanis bevasaltam az IAH elnökétől egy jó adag koronavírust. Szegény, nem tehet róla, hogy a nyakamba akasztotta, de azért a 13 éves működésemet... ööö... nem éppen így gondoltam lezárni. Mindezt a perimenopauza mellé, tökéletes egy időzítés volt, bmeg. Szerencsére a szerencsétlenségben, hogy itthonra maradt az elkéső menzesz, az összes nyavalyájával, és most már felfelé ível a görbém, igaz, még csak lassan, naaa, gyerünk!! 

Azt hiszem, beértem abba a periódusba, hogy be kell írni a naptárba, kb. mikor esedékes a következő havi kínlódás, legalábbis a még használható időtartamot, amolyan ante quem valószínűségszámítással.

Munkára fel, flamingók!

2024. július 2., kedd

Kellemetlen a hasznossal

Az én fogaim, kérem szépen, eddig se voltak valami szépek, főleg attól, hogy torlódás van a számban, történetesen a jobb fogaim egymásra gyúródtak, már akkor, amikor kinőttek, a rosszak meg szépen egyenesen állnak a helyükön, időközben betömve, koronásan, de egyenesen. Micsoda munkamegosztás!

Én nem tudom, másnál mit csinál ez a perimenopauza, de ez nálam egy gyalázatos mértékű, hormon- és kedélyingadozós szar ménkű, és én erről nem igazán tehetek. De valamit kell tenni ellene. Szóval én úgy döntöttem, hogy midlájf vagymi az árgyílusa neki, éppen ideje, hogy foglalkozzam magammal, külsőleg is valamelyest, és nézzük meg, mi használható, mi nem. Kuka verso megtartjuk, gyerünk.

Így társítottam a kellemetlent a hasznossal: kiszednek négy fogat, amiből kettő eleve gyökérkezelt, egy egy lyukas zápfog és egy teljesen jó fog. Aztán kezdődik a huzavona, azaz a fogszabályozás. Ha egyenesen fog állni minden, akkor először is hozzá lehet férni azokhoz, amik lyukasodni akarnának. Újvidéki doki szépen elmagyarázta, elsősorban orvosilag éri meg ezt nekem. Másodszor persze az esztétikai eredmény végett. Na, utóbbira én nagyon kíváncsi vagyok, úgy két és fél múlva leszedik a dógot, s ha szerencsém van, akkor már változó korba mászok át és itthagyom ezt a perifenét.

Most egyelőre ott tartunk, hogy a helyi doki kiszedte az egyetlen jó fogamat, amelyiknek két töve volt. Úgy öt órája. Még mindig vérzik, szerintem kiment a zsibbasztó rég, de nem mondanám, hogy nagyon fáj. Biztonságból két órával ezelőtt bevettem egy Brufent, ha mégis, de egyelőre jól vagyok. Ki nem megy a fejemből, micsoda szakértelemmel szedte ki, én persze be vagyok szarva a székben, gyermekkorom emlékei élénken működnek. Melyik a jobb: az intenzív félelem a fogásznál a székben, vagy az alattomos szorongás az íróasztalomnál, a székemben?? Jövő héten sorban jön a lyukas zápfogam. Aztán majd meglátjuk.

Még mindig fel vagyok pörögve, miután hazajöttem a foghúzásból, elültettem a tökpalántákat, majd megírtam a kutatási tervemhez az absztraktot. Most már tényleg a 20 oldalas monstrum jön. Megírni, hétvégéig, hogy legyen, aki átjavíthassa. Te jó ég! Egy igazán jó hírem mégis van: csekély 10 fokkal kevesebb van most, szeles és esős idő. Ennél jobbat sohasem. Eddig se lubickoltam a Tiszában, most meg legalább forog az agyam. Hajrá!

ÉS az első fog kipipálva. Hogy én milyen beszari vagyok, általában véve.... és ezzel a sok nyavalyával együtt kell élni, hogy mindig félni kell valamitől. Hazug, aki letagadja. Én nem is tagadom.

Akkor munkára fel.

2024. február 9., péntek

Rutinnal

Még a vonatban történt, tegnapelőtt vagy mikor, hazafelé jövet:

Gondoltam, rálépek annak a hirdetésnek a lábára, amelyik aszongya, itt van a kúglitrugyis Dzsender és divörsz kutatóközpont, amit enyhén szólva az egyházzene vérén csináltak. Úgy voltam vele, na ha nektek van hirdetni való előadásra pénzetek, akkor tőletek nyelem le azt a békát. Mert ha nem lesz diák, ősszel csucsu a heti 2 órás előadásomnak, és ha tényleg lesz munkahelyem, de nem tudom kitölteni órákkal, akkor... brrr.

Az egyházzene tanszék sorban a hatodik a tizenvalahány közül, szerencsére jópár intézmény között van átjárás, sőt a KF BTK és a nagy KUG között is valamelyest, szóval most beugrottam a hideg vízbe és ajánlottam két előadást Hildegard von Bingenről, egyenesen a Dzsenderbe, nesztek feminizmus etc.

A röhej az, hogy még át se tudtam nézni, mit írtam, mert éppen le akart merülni a dög, hát gyorsan - mint valami Sandra Bullock a bombahatástalanítás előtt azzal az enter billentyűvel - megnyomtam a küldés gombot. Kérem szépen, fabrikáltam én reptében kettőt is, egy tudományosat meg egy művészit, a kiírásnak megfelelően, egyenként vagy három sor lett a címük.... Mire hazaértem a határ másik felére, érkezett a válasz, egyenesen a kutatóközpont vezetőjétől, hogy micsoda remek ötlet, az egyházzene tanszékkel elvileg mindkettőt össze lehet kapcsolni, szóval nyugodtan megpályázhatja. Aztán megnéztem, mit küldtem nekik, de szerencsére nem került bele semmi randa elírás. Ez nekem merőben új, hogy ilyen gyorsan reagálnak arra, amit küldök.

A witz az egészben az, hogy a kutatóközpont vezetője maga is meleg, nő, ráadásul német, akinek vagy a Dzsenderből vagy a halomba pakolt osztrák titulusokból lehet elege, de vastagon, mert a mélyen (le)tisztelt Frau Csőrike BA MA PhD helyett azt írta most nekem:

Kedves Csőrike (keresztnév és családnév)!

Ezelőtt tíz évvel találkoztam vele utoljára, a villamoson, akkor is eléggé megbámult, bár én a másik irányba néztem, de na, ciki volt, aztán szerencsére le kellett szállni (Kaktusz szerintem rámordult volna, még a villamoson, de akkor nem volt ott, úgyhogy elkerültük a balkáni balhét).

Szóval. Valami szerkentyű kéne nekem, ami helyettesíti a konnektort, úgy vagy három órára!... Akkumulátor, izé, vagy hogyeshíják... na majd megkérdezek egy fiatal IT freak fazont valami boltban. (Ez már nem első eset, hogy csak addig tudok dolgozni, amíg le nem merül a gépem, és a vonatban éppen nincs áram, amire rá tudnék csatlakozni.)

2022. szeptember 5., hétfő

Hannoveri ismeretség

Kedves Csőrike!

Hálásan köszönöm az igazán értékes anyagot. Amit az első este beszéltünk, annyira belém ivódott, hogy aznap éjjel többször is felkeltem, hogy leírjam a füzetembe a gondolataimat. Bár nem sokat aludtam akkor éjjel, hálás vagyok neked ezért az álmatlan időért.

Az agyam hátsó részébe elraktároztam, hogy igen, nálad gregorián órákat lehet venni, éppen emésztgetem.

Gond nélküli utazást kívánok és sok sikert StF-ba, az előtted álló tanításhoz!

Fukutaro


(Elküldtem Kaktusznak is, lám féltékeny lesz-e. Aszongya, nem tudja, most nő-e vagy férfi?? de abban biztos, hogy levettem ezt a valakit a lábáról. Piszok ez a Kaktusz na, még csak nem is akar féltékeny lenni. Görrr-görrr, az anyja manókáját! Neki, hát.)

2021. december 13., hétfő

Csőrike-fej, jó nagy

Igen, igen, megfogadtam magamnak, hogy ilyenekkel nem foglalkozok, hogy innét üzenjek a blogomról egy olyannak, aki egyrészt nem olvas engem, másrészt letojja, hogy a világon vagyok, de ha ismerne, se törődne velem. De mivel a dolog maga - amiről most szó van - engem nagyon, de nagyon idegesít, már mindjárt egy hete, ezért úgy döntöttem, kiírom magamból, legalábbis addig írok, amíg még jön valami, oszt csá.

Egész létezésemet, gyermekkorom óta a nemek közötti konfliktus érzékelése, feldolgozása és megélése tölti ki. Ez nem azt jelenti, hogy ezen kívül semmi más nem létezik, hanem ez valahol alsó zsigerből időnként előtör, azzal is jelzi, hogy még mindig itt van a pszichémben. Ezen kívül sok másról is szól az életem. Más pólusok harca is jelen van életemben sötöbö, de én most erről akarok írni.

Gyermeknek vártak, nem leánkának, a társadalmi normák és sztereotípiák szerint, amik erősen átszőtték az akkori időket (a mostaniakat is, de közben már nagyon összebogzódtak a szálak). Ennek értelmében én a teremtés koronája lettem, s annak ellenére, hogy a szülészeten egyhamar kiderült az igazság, apám nem tágított, makacs volt, de nagyon, néha okosan, néha bután (ezt örököltem én is, meg a porontyaim is), szóval én gyermeknek lettem nevelve. Igaz, nem ostorral, nem kényszerített senki, hogy nee babázzak pölö. Vagy mittudomén. Apám kreált magának egy párhuzamos világot (azzal igencsak nem számolt, hogy bizonyos értelemben két fia lett a két lány helyett, de most inkább nem bonyolítanám az amúgy is összehuzigált szálakat), nos, az ő világában lett egy leánka és egy gyermek, ebben a sorrendben. És tulajdonképpen nem piszkált bele abba, hogy ne bámuljam a szétbontott varrógép vagy a motorbicikli belét, na persze, nem is mutatta, hogy itt van ez a bizgetyű, látod, ez erre való stb, mivel erős oldala a pedagógia nem vala, hát egyszerűen hagyta, hogy csináljam mellette, ami jólesik, aztán nőttem, mint a burján. Hopp, egyszer csak felnőttem, erre lassan kezdte vakarni a fejét, mert sehogy nem passzoltam semmilyen képbe, se az övébe, se a máséba, nő voltam meg nem is, gyermek is meg nem is. Híjj, az iskoláját...

Az egy igen érdekes és rejtélyes labirintus közepe, hogy vajon merre avanzsált idővel az ő kreált gyermek-elképzelése, másrészt én mennyire éltem meg a kívülről jövő jelzéseket a családból, melyik nemi sztereotípiának hogy érdemesebb megfelelni itt és ekkor, majd később, máshol - hát, valami maradt ebből, miért ne maradt volna?... Volt jó és kevésbé jó oldala. Kamaszkoromban sokat voltam szerelmes, egy része szenvedés és vágyakozás volt, egy része ritka intenzitású, teljesnek megélt boldogság. Nekem feszt pasi kellett tartós kapcsolat végett (képzeld de segg, aki miatt ezt most írom, ha még szivárványízlésem is lett volna, haha, de most szerencséd van, ettől megkíméllek), de egy különleges, normákat felrúgó fazon, nem is tudom, milyen, aztán lett is meg nem is - ha eszembe jut az akkori énem, kész csoda, hiszen soha nem éreztem magam pasit fogónak, kirakatbaba-féle az életben nem voltam, most se vagyok. A szerelmem elvesztése azóta rejtély, nekem meg évekbe telt, míg kihevertem. Húszévesen csak rémlett, hogy mit akarnék csinálni az életben, de az nagy valószínűséggel egy konvencionális út lett volna, amiből nem tudtam volna kitörni. Visszatekintve, jó sok megalázást lenyeltem az egyetemen, aztán a munkahelyemen, amik hosszútávon is csak arra lettek volna jók, hogy betörjenek végül és kiöljék belőlem azt, aki most vagyok. DE nem hibáztatok senkit, akik piszkáltak, hiszen ők abba nevelődtek bele, hogy egy húszéves nő egy késői kislány, akit csak egy út felé érdemes egyengetni, ez az élet rendje. Hiszen: ha valakinek férje és gyerekei vannak, van egy munkahelye és lakása, akkor mindene megvan, mit is akarhatna többet?...

Nahát, tényleg ilyen egyszerű recept szerint működnénk MI MAGYAR NŐK??? Egyáltalán, honnét ez a felháborító gyűjtőnév, ha csak nem a politikusok szájából? a szűk látókörű, csőlátású, műveletlen, hazugságokat burjánoztató, tehetségtelen farizeusoktól?... akik még azt is megjátszanák, hogy a keresztényi irányultságomat használják fel ahhoz az istentelen kotyvalékhoz, amivel a háziasszonyi ideál nemes oltárát fröcskölik - már ha van ilyen, egyáltalán? ki veszi magának a bátorságot, hogy bezúzzon egyet a sok indába burkolt, életet adó húsgombolyagba, ami az én testem és természetesen a magánügyem? Mindeközben mézesmázos, képmutató szövegekkel hálálkodnak, hogy milyen nemes és önfeláldozó vagyok ebben a hálátlan szerepkörben - pont olyan vagyok, amilyennek amúgy lennem kell, de ha (még) nem is, ezzel már biztosan az leszek! Nahát, ezzel az alibi a másik oldalnak is biztosítva van: természetesen úgy van rendjén, hogy megalázó körülményrendszerben és megalázó személyek mellett éljek!... Ezt a logikát, testvér...

Jelzem, hogy NŐ vagyok, egyrészt, ha pasik ááltal dominált a világ, ha nem. Másrészt EMBER: a mindenkori teremtés koronája, ennek pedig nincs neme, teccik vagy sem. Persze, hogy tökéletlen vagyok, hiszen nem vagyok hülye! egy, ebben a mozgó világban élő és azzal változó, helyemet kereső ember vagyok, de az Úrnak úgy vagyok tökéletes, amilyennek engem teremtett. Ez nekem nem alibi! Egész életem arról szól, hogy az Úr tervét kutatom, amivel engem életre hívott, millió rejtett belső bugyromat próbálom megismerni, kiaknázni magamból a lehetőségeket, élni és örülni az ajándékoknak és az eredményeknek. De ugyanakkor, ez nem arról szól, hogy engem ez a világ manipulálni fog, hanem azt jelenti, hogy az élet dzsungelében ÉN fogom megszabni az útirányt, s amíg ezzel másnak nem ártok, tessék engem békén hagyni s főleg az én életembe nem beleszólni és engemet se női, se emberi mivoltomban nem sértegetni, mert különben kihúzom a bicskát!

2021. december 4., szombat

Lemaradtam_forma (speichern unter: Munkara_fel)

Ma kéne nyesni valami ágacskát, izé, de a végén még ezzel is lemaradok. Ötödikén már nem lesz Barbara, Borbála meg effélék. Az iskoláját ennek a kálendáriomnak, azt!... hogy mindig ilyenekkel gyűlik meg az én bajom! Soha nem lehet kitörölni a liber ordinarius kényszerét... Pedig a diszim nyomtatott változatába azóta se néztem bele - na, nem is akarok egyhamar.

Tegnapi hajhaj-koncert letudva, a három csőrikéből kettő takonykórban, de nem veszélyes, csak éppen nem menni nekik suliba szerdáig. Na de persze, időpont éppen akkor volt tegnap, mikor a koncertünk, úgyhogy nem fárasztottam a részletekkel a nővérkét, inkább elvittem ma délelőtt az ügyeletbe a bandát s kész.

Kaktusz teljesen tűspárna volt a tegnap, ja, hogy még az orgonémbert is kellett vinni külön az eseményre, aztán ma hazacúgolni, brrr. A be- és kipakolása csak úgy megy, hogy túl kell élni, jelentem, túléltem ezt is, az estélyi ruhát is, meg a vacsorát is, a szerb vendéglőt már ki is szellőztettem a ruhámból. Aligocska a Tiszán túl volt tíz percre a dolog, szerencsére. Míg hazaért a némber, a ruha is kiszellőzött egy ügyes füstmentes óra alatt a teraszon.

Még tegnap délelőtt telefonált nekem a gimi igazgatónője, hogy megint szülni megy a zenetanárnő, lássuk akkor, talán elég lesz-e a friss állampolgárságom nyelvvizsga nélkül, de csak 30% lenne, az is mind magyar osztályban. Hát lássuk, persze, mondom én. Mikor kellene kezdeni? Január 10-én. Okés, pápá. (közben eszembe jutott, hogy az emeleten hagytam én félbe egy s mást a héten, de hess-hess, most heppi a világ)

Hát aludtam én egy napot tisztességgel a dologra, most itt vagyok a cellámban, megvetettem az ágyamat és nézegetem, mit is hagytam félbe, mielőtt a könyvet elküldtem volna a nyomdába:

A.... a... levéltári dobozok!... Uuupsz. A sok indexelnivaló, a források, amit hellyel-közzel fotózni is kell. Hujjujuj, gatya felkötve, munkazene beindítva. A baj csak az, hogy a természetes fény olyan rövid ideig tart ebben az évszakban, hogy na. S mivel ma gyerekorvos, orgonapakolás és némi ebédelés is volt idáig, iparkodnom kell, hiszen jó eséllyel maradt egy vagy másfél órám a setét valóságig.  Legalább a bársonyruhámat nem füstölte ki a szomszéd, már ez is valami.

Gyerünk!...

2021. szeptember 22., szerda

Fakanál és zongora

Még élünk, tényleg, jéé. Aktuális uborkahírek:

Kaktusz a februári cójg és két védőoltás után esment be van koronásodva, mi a többiek türelmi dróton lógunk éppen, a család maradék -oltott- oldala karanténmentes, azaz továbbra is radikálisan steril szűrős maszkkal járok-kelek, de inkább kevesebbet, ha lehet. Nagycsőrike ugyanúgy jár suliba, mint eddig, áldom az eszemet, hogy beléneveltem a helyes maszkviselést, eddig is figyelt másokra, ez nála már nem jelent változást, meg se lövi, hogy kezdene mondjuk pluszban aggódozni. Én az énekórákat, kóruspróbákat szüneteltetem, de sajna továbbra is bánya-üzemmódban vagyok, a hiszticárnő küsebbiknek vannak onlány-órái, marsallbot a kézben, fogkefe a mellényzsebben, ööö, vagy ez nem is az a történet?... Mindenesetre előttem egy százévesnél régebbi feminista rabszolgaképezdés illusztráció, az asszony háttal ül, egyik kezével kavargat a lábosban, másikkal zongorázik. Mindehhez egy seggel ül, persze, de a lényeg, hogy ül! De jó neki... Én itt csak rohangászok, átlag 2-2 dolog van mindkét kezemben, miközben hajkurászom a népet a házban felgyűlt kosz és rendetlenség labirintusában. Mire a köztes/végső célponthoz érek, vagy elfelejtettem, mi is volt a cél, vagy kiejtettem valamit a kezemből. Vagy mindkettő. A legkisebb továbbra is elintézi a dolgait, hogy éppen bekakál. Vagy éppen nem.

Q vagy kupi van odalent, és én most éppen azon filózok, hogy a német szöveget fordítsam-e, vagy inkább korrektúrázzam az elbaltázott jubileumi plébániás kötetet, amit tegnap vágtak a fejemhez? mondván, léccilécci, hozd helyre XY kontárkodásait... vagy Elme listáit bögyörésszem-e, netán a határidős konfiszövegeimmel bajlódjak-e?... mindeközben Kaktusz bedöglött a kanapén, alig tudtam felcihelni, hogy akkor tessék innét gyúgyulni menni az gyógyuló helyre, de azonnal, ne itt rontsd nekem a levegőt, bakker. Szó szerint, ugyebár, túlzás nélkül: itt potyogtatja nekem a koronás vackait! Sok nekem jelenleg ez a négy gyerek, na.

2021. május 20., csütörtök

ió, ció, obláció

Fel vagyok dobva erőssssen, hejj. Jövő vasárnap obláció!!!...

Mégis, utazom a puttókhoz, teljesen más világ lesz egy hétig, hejj-hejj, itthagyok én csapot-papot!

Gondolom, nagy lelki komolyság szükségeltetik egy örök fogadalom mellé, de én csak arra az egy hétnyi (keddtől keddig kábé) teljesen másmilyen életemre (kolostor... zsoli... kaja...frankiai borok...)  és a leendő oblációs ajándékra narancssárga biciklisisakomra gondolok meg-megállva, én már csak ilyen dilinyós oblátajelölt vagyok. :-D

2021. április 12., hétfő

Mázoltam, leckét

Fél kettőkor megyek a helyi Cruellához szerbórára. Nagyon fel kell kötnöm a gatyát, mert hiába elmúlt hetven, hiába a herélő bokacsizma és a tapadó nadrág, hiába a piros lakktáska és a riszáló csípőlengetés, az esze bizony vág, mint a beretva. Jelenleg egy ilyen szadista nőszemély nekem tökéletes lesz, mert heti négy órával gatyába kell ráznom magam annyira, hogy legyen pofám elmenni a vizsgára júniusban, még ha nem is fogom elsőre letenni.

Szóval az igeragozás és a főnevi eseteket kellett bogyózni szombat déltől errefelé. Jelentem alássan, azokkal a példamondatokkal haladok a legjobban, amiket nagyon értek ám, mert magam fabrikáltam:

1. Ugatok, mint egy kutya.

2. A lánykáim egész nap kiabálnak (ez nőnemű többes szám végződést kap).

3. A macska karmolja a lábam.

4. Integettem a kezemmel.

5. Kentem (én, a lány) a vajat a kenyérre. (ez vicces, mert a múlt idő aszongya, "mazala sam". Mázoltam, na! logikus.)

Hú de sok van még hátra. Szerencsém a tegnapi kuktás egyfogásossal, azt hamar fel tudom turbózni mára kétfogásos ebédnek úgy, hogy egykor nekiáll a benda enni, én meg elhúztam. Ez így fog menni mostantól kezdve, akkor lássuk csak, ki mennyire akar önállósodni ebben az óriásputriban?...


2021. március 19., péntek

Mert csodák nincsenek, ugye

A tegnap reggel az a nővérke engem úgy elintézett egy sima vérvétellel, engem, akinek szuperjó vénája van, és igazából nem is szúrt mellé, hanem valami tüzes gombócot forgatott ide meg oda, de komolyan, ilyent az életben nem pipáltam. Lila folt se lett. A szuri helye is minimális. Még beszuszakoltam a csomagokat a kocsiból, mert hát egy steril maszk, akkor heti bevásárlásféle. Szóval hazaértem én, leöblintém a sokkot egy pohárkával, kéremszépen, nekem gyengék az idegeim, egyelőre nem tervezem, hogy vágóhídra kéne menni. Pakolgattam ide-oda, és fel se tűnt volna hogy lesz folytatása, de néhány óra múlva már nem tudtam kinyújtani a karomat. Igazából az húzta ki a biztosítékomat, hogy ennek a szépen kiprüntyölt fiatal fehérnépnek csak egy szakmát kellett volna rendesen kitanulnia, ráadásul neki fix munkahelye van, én meg negyvenen túl, két egyetemmel és doktorival sminkeletlenül, hajnali ráncokkal is nonstop azon kalapálok, hogyan tudnám valahogy elérni azt a státuszt és munkahelyi viszonyt, amit 2004-ben otthagytam (:hogy továbbtanulhassak és valamikor családot alapíthassak az akkoriban szétkúrt kapcsolatom után), ha már jobb nem lesz. Jelenlegi állapot aszongya, hogy a felsőoktatásos terveimnek leginkább meszeltek, legutóbbi méleimre még válasz se jött, például Csőrike naccsád, kár a gőzért meg ilyenek. Mint látható, kezdek egysíkúan gondolkozni, ez a veszély igenis benne volt a levegőben, hogy ha sokáig nyakamon lóg az állásnélküliség, ebből csőlátás lesz. Nem baj. Lehet, hogy nem létezem egyeseknek, talán sokaknak se. A családom tagjai naponta megaláznak, ki így, ki úgy. Nem baj. Egyszer úgyis mindenki megkapja a magáét (igen, én eeegyre rosszabb vagyok, lásd, csőlátás tünetei).

A második eredményem is negatív. Jelentem, kibírtam nemcsak a tegnapi nyúzást, de a statisztikákat felforgatva, ennél nagyobb sikerélményt aligha tudok elkönyvelni az idénre: pestises betegápolásom alatt nem fertőződtem meg ezzel a q.va koronával. Nada. Niente. Nula!!! Márc. 19. Beregisztrálva az új oltásra.

2021. március 11., csütörtök

Piaci méltatás

Csak hogy sikerélményem is legyen, mint Kertész-Csőrike:

Ma a piacon Gyuri aszonta, múltkor látott kertészkedni az utcáról ahajt, és én igenis ügyes vagyok, hogy több napig ástam a hatvanvalahány négyzetméteremet. Kaptam dicséretet, ejha, fijatalasszon, van itt erő!

Mondám, hátul a szomszédom bezzeg háromszor akkora területet boronált fel egy frézerrel, csekély félóra alatt. DE. Gyuri szerint egy gyom gyökerét a frézer akár hat darabba is aprítja. Majd azt is megnézhetem, amikor vegyszerrel belocsolja az ágyását, hogy a gyomok valahogy kipusztuljanak a veteményből. Az ennivaló zöld és gyökér pedig jól megszívja magát méreggel, na ki járt jobban?

Szerintem is.

2020. december 5., szombat

Vége a kornyikának

Befejeztem tegnap a második műszakot, azaz az úri ruhában való flangálást. Amit csembalóval csináltam a tegnap, úgy lett beállítva, hogy már nem látszott ki a lábujjam, úgyhogy nem mezítlábaskodtam, maradtam bolond zokniban. Itt éppen fülhallgatóval a fejemen hallgatom a már majdnem készre mikszelt kornyikálást. 

Kaktusznak csak reggel fél hétkor sikerült felvennie azt a nyavalyás darabot, amelyikben mindig a legutolsó hang miatt kell újravenni az egész szart. (A sűrű anyázásból szerencsére nem hallottam semmit. Én már éjfél előtt bezuttyantam az ágyba, átaludtam az egészet yol.) S hogy ne legyen elég, pechjére ráült a szemüvegére és mától a rendkívüli szigorítások miatt már az optikusok se dolgoznak. Jól kinézünk. Már ha látunk (az enyém két helyen el van törve, de még tartja a jóindulat).

Apropó, gagyi többes szám. Én nem értem, miért lett magyarul miklátnakszemeim-szöveg fordítva a 91. zsoltárban is pölö, hogy aszongya:

"Et despexit oculus meus inimicos meos"- na ebből az lett a Szent Istvánban, hogy: "És lenéznek szemeim ellenségeimre". Én teljesen meg voltam győződve, hogy a latin ( a görög vonalat és a protestáns fordításokat most inkább kihagynám... :-D ) miatt, de lehet, hogy mégis a német volt a ludas. Szent Jeromos-féle: "Szemem lenézi majd ellenségeimet" - hát, ez egyes szám, de sehogy se magyarul-féle. A pannonhalmi fordítás bezzeg: "Ellenségeimre letekint szemem". Én is így gondolom, nota bene, ezen még énekelni is lehet. Kap egy lájkot. :-)

2020. november 16., hétfő

Kolostorok. Avagy szabadságoltunk :-)

Megérkeztünk a szabadságról. Ebben a ragyás világban oda érdemes menni, ahol nincsen tömeg. De jó lenne naponta lezarándokolni a másfél órát a napi kolostorig! (Kaktusz rettentően megkopaszodott, hátulról már ez is nyilvánvaló.) Bikkfaerdő. Sziklás szakadék. Nyamm. Kondíció, kondíció... (az éneklés nem kutya - húsz évvel ezelőtt már másnap izomláztól fetrengtem volna!)











Nekem tetszik minden kolostor, ahol az épületek közt ilyen félig szent emberkék kóvályognak. Az egyik apácának olyan szimpi lettem (elvégre én is eléggé buggyantott vagyok), hogy azt mondta, ugye sokkal jobb lenne nekem, ha ortodox lehetnék, hát nem? (Höö... jókat szórakoztam magamban, miközben hörpöltem az elsőosztályú török kávét. A másik, a kis apácajelölt meg könyvelést tanult amúgy és egy ideig Bécsben élt. Hja!)

Ma, amikor hazaértünk, a postaládában fogadott egy jehovista újság, amit a Kultúrpanzió igazgatójának címeztek.

Hát, nekem sorsom van.

2020. november 9., hétfő

Az új háttérképem

Ez Zombor felé van, egy domb tetején. Kedvenceim ezek a házikók. Itt egyszerűen csak meg kell állni egy kicsit, mindegy, milyen évszak van. Még ha ilyen csutikák is merednek ki a földből, mint most éppen.

A búzakalász meghal, mondja a Gotteslob: Das Weizenkorn muss sterben - hát ez egy böjti ének, most nincs böjtidő se, ez pedig éppenséggel a kukorica megmaradt szára, de mégis ez jutott eszembe.

Na majd feltámadunk, segít a sok-sok tea, az aromás lámpicsekek és az aromás bossa nova. Legalább ma letudtam egy kört a kiadóban, egy hónapig ezek békén hagynak, azaz nyomás, mint vaddisznó, a többi lemaradt melóba.... HRRR....HRRR....

2020. július 29., szerda

A háznak, ami a házé. Day 7

Mostanra már nem sok erőm maradt, 3 ablak+függöny, kapálás, öntözés, fűnyírás. Ezt annak köszönhetem, hogy a Rőtmalac magyar szövegét már átjavítgattam a nyelvi lektorálás után, s én ezt valahogy elfelejtettem. Úgyhogy a fennmaradó időben gyúrtam a ház(i) feladatokat. De haladtam is, mint egy rakéta, és hiába röhögött a génhibás kacsa, úgyis meglettem ezzel a sok mindennel.
Itt a gelencei rekonstruált cuki orgonácska historikus regiszterhúzói, hát inkább nyúzói, a bal oldaliak: principál 8', Gedackt 4' és Gedackt 8' (azaz a kiskopula és nagykopula, ez vicces). A principál a legelső sorban van, fémsíp, ez látszik mindegyik orgonán szemből. A másikok igazából fahasábok, egy-egy dugóval a tetejükön, mint a borosüvegé. Itt egészen jól kivehetők a regiszterek sípsorai - a historikus dísz letört darabja jóvoltából, haha. Ez a hangoló se fog beesni az orgonába és ott kitörni a nyakát, az biztos. Pöti org. Úgy sipít, mint egy fogatlan vénasszony a májusi ájtatosságon. (Csakhogy ez minden bizonnyal egy vagyonba került, míg a vénasszony ingyen van.)


2020. július 28., kedd

A házi schedula. Day 6

Csináltam olyan házi schedulát, ami arra irányul, hogy örvendjen a ház, és az otthonom. Tehát én is, ugye. Mára abszolváltam a fenti fürdő pucolását, vagyis a padlócsempe ragyogó szénfekete színű, fehér csigavonalakkal. Ebből nem sok látszott a félcentis szutymótól, de tényleg, és én már nagyon utáltam. Eltüntettem ígéretemhez híven egy zacskó cuccot a földről, azaz a napi adagomat. Ez azt jelenti, hogy kimostam három, ezelőtt 2 évvel bepenészedett táskát. Juhéjj! A mai napi 1 ablak pucolása a fenti fürdő komplex volta miatt elmaradt. Ennyi lett meg a tervezettből. Mégis jó érzés.
Közben megjött egy igazán tiszta szöveg nagyváradi kolléginámtól, aki most éppen Pesten rekedt mint román állampolgár. Szép munka volt!
A sikerélményt gondoltam, megkoronázom egy kerti locsolással. Háát... kb. 20 nm tele volt otromba gyökerekkel, amik már 3x elszakították a szomszéd motoros kaszájában a szálat. Tehát kiástam őket ebből a q száraz földből, előtte-közben locsolgattam, meg anyáztam. Micsoda szép program. 21 óráig locsoltam, tizenvalahány szúnyogcsípéssel az ötvenvalahány helyett, ne nyafogjunk. 21 órakor hirtelen átszól a szomszédasszony a fürdőből, egyenesen nekem szegezve a kérdést (soha, de soha nem szól át felénk!):
Héé, Csőrike, locsolsz? Affrancba, semmi nyomása a víznek, nem lehet tusolni!...
Szóval huppp, vissza a berendezést a helyére, de jó gyorsan....  S mivel én mostanra már tixta vagyok az alacsony nyomású locsipocsi után és jóllakva vacsorával, úgy lefekszem mindjárt, hogy csak. Jó tele nap volt. Deo gratias.

Ahhoz képest, hogy az eredeti "stil brâncovenesc" alig-alig maradt meg, talán legnagyobb részt a templomban, amit ugye nem illett fényképezni, a mintegy 100 éves vagy annál is fiatalabb részekben dúl a "neo-brâncovenesc", ami ugye gyönyörű, mint ez az ajtó a nyolcszögű világítóba menet, csak hát... ilyen szorgalmasok a románok, ha történelmet kell gyártani. De ez most nem baj, ezek itt tényleg szép dolgok voltak. A templomban különben az egyik oldalon fehér mandorlás Krisztust láttam, és azon az oldalon nem a pantokrátor volt, hanem kihajolt oldalra a mandorlából az emberekhez, és én ezt nagyon érdekesnek találtam.

2020. július 26., vasárnap

Röhögő kacsa. Day 4

Amikor elmentem innét a másik országba, vagy tojásban volt még az istenadta, vagy még nem nyílt ki neki a csőre úgy rendesen, vagy én nem tudom, mit adnak neki enni.
Mert. Az nem létezik, hogy ilyen kísértetiesen röhögjön egy kacsa! Valamelyik nem túl messzi szomszédtól jön a hang. Persze mindegyik a fenekünkben van, ilyen ez a nagy lapos mezővárosokban, nyehh. De van tippem, hogy mégis honnét jön. Ez, kérem, nem sáp, nem háp. Ez egy rekedt röhögés. A Thriller videoklipje jut eszembe, hát mi más. Képzeljétek el:
HÁÁÁ(ez magas és hangsúlyos) HÁÁ (ez mélyebb, még mindig hangsúlyos) HÁÁ (ez is) HÁÁ (ez is) HÁÁ (ez is).
Remélem, nem akarják rágósan enni, azaz nemsokára kecc neki. Hol röhöghetnékem támad, hol ráz a hideg tőle.
Az ujjaim már csak mértékkel retkesek a paradicsomkáktól, ezt az ecetes tisztítószernek köszönhetem, amivel kipucoltam az alsó fürdőben a kádat. Juhéj, ma délután rendeztem egy wellness-félórát. El se hiszem, de nem emlékszem, mikor ültem utoljára fürdőkádba. Talán fél éve? vagy még több? Tulajdonképpen mindig túl fáradt vagyok ahhoz, hogy időt és energiát szánjak ilyesmikre. Általában csak turbó tisztálkodás fér bele a napi programba a tusolóban.
Ma még bíbelődök egy adagot a szövegcsékkel, aztán lefekszem (kb. ezzel a röhögő kacsával egy időben). Szeretem én csinálni, de kemény kondíciót követel a kibővített zsoli-rend, és a tegnap is 6.30-kor kezdtünk Jakab apostol miatt, ma meg vasárnap volt. Azaz ilyenkor legalább 6-kor neki kell állni beénekelni, mert hanem káncs a szólóknak. Ehhez pedig időben fel kell kelni.
Azon az oldalon, ahol nem a naplemente látszik, bokrok takarták a gyönyörű Fogarasi havasok gerincét.  Na meg egy termetes csobánkutya nézett a bokor mellől büszkén, mozdulatlanul. Nem merészeltem megzavarni, mert szemmel láthatóan szolgálatban volt s ha a medvét is meg szokta tépkedni, engem egykettőre elintézett volna:


2020. február 1., szombat

Ajándék magamnak

Itt vagyok a hegy tetején a kolostorban. Milyen szépen látszik itt a SAJÁT rendetlenségem korpusza, leválasztva a kupigeneráló családtagjaiméról.
Úgyhogy ma reggel 5 percen belül elrendeztem az ágyat, a szekrényt meg ilyenek. Ezt a jó érzést!...
Nekem ilyen ajándékok kellenek.