Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2021. december 30., csütörtök

Hosszú (meg)érkezés

Eltart egy ideig, míg hazaérek, úgy nézem... Megérkezni valahová máshová mintha egyszerűbb lenne. Elméletileg hétfő este óta otthon vagyunk. Át kell gondolni a befejezett cselekményű igéket, még magyarul is, ejszen.

Na de. Gatya felkötve, még van két hét addig, míg munkahelyre kezdek járni. A kötetben szereplő írások rendszerezése versus robbantott háztartás. Ki az erősebb? HÖÖ?! :-D

2021. december 25., szombat

The show must go on

Húslevest nem főztem hajnal négytől se ma, se a tegnap, sőt még éjféli misére se mentem, csak egy kényelmesre negyedmagammal, este 8-kor a keresztes nővérkékhez, hogy akkor hadd nosztalgiázzunk kicsit.... gyerekeket beöltöztettem új, színes maszkokba, sádámm, mire hazaérünk, hátha megjön az Angyal?...

A kicsi nosztalgiázásból az lett, hogy Rőtmalac volt az orgonista, s mivel látta, hogy én vagyok beosztva előénekesnek (áá, kicsi nosztalgia, hiszen úgyis otthon vagyok), telepakolt kottával és a bevezető zsolit is nyakamba kaptam (úgyis otthon vagyok), invitatóriummal, mise előtt nagy orgonazengetés után az ótestamentumi teljes szöveggel (hoppá... ezt már csak olyan liturgikus buzik csinálják, mint ő, asszem bagatell, fog ez menni), háát, a kicsi csőrikék teljes csendben (és rémülettel) lapítottak a padban hátul, míg én másfél órán keresztül előénekeltem, amiből félóra intenzív izzadás volt az ambónál, ráadásul egy adagban (az egészet közvetítette élőben a rádió a klinikán odaát). Az egészet lapról énekeltem, prima vista, kérem, volt kb. 3 db. ordas hibám, amikért nem akarok felelősséget vállalni (brrr), aztán a mise alatt ellapoztam az allelujaverset, kénytelen voltam a misekönyvből sandítani a szöveget, a dallam pedig kész impró volt (Rőtmalac a vers felénél már rájött, hogy ezt nem lesz érdemes tovább kísérni orgonán... naná, ennyi év gyakorlat után hamar felfogta), végül diadallal kimásztam a csávából, az Isten Báránya már maszkkal ment, ambó nélkül, mert a legkisebb csőrike megunta addigra az egészet (fáj a májam, az a leizzasztott, az).... Hátravolt még a java: a mise végén totál pókerarccal, mögötte rettenetes lebőgéssel köszöntgetni mindenkit holmi karácsonyolás végett, közben Rőtmalac diplomatikus vigyorral rám kacsint egy kedélyszünetben, hát majdnem elsüllyedtem. Az tény, hogy ezt az egész pakétot nem tudja itt elénekelni más úgy, mint én - háát, tulajdonképpen Rőtmalac asszonyság szokta, de neki nincs ekkora volumenje (versus ordas hibák? ööö, ezt a mérleget most nem fogom megcsinálni.)

Szerencsére hazajöttünk és itthon várt az Angyal és egy pohár pálinka. A nemjóját ennek az aránytalanságnak. Ja persze, majdnem elfelejtettem: Boldog Karácsonyt!

2021. december 23., csütörtök

Ringispíííl

Jobb nekem fotózni, itt lent:



2021. december 22., szerda

Aránytalanság

Az én életemre ez a jellemző, húzd meg - ereszd meg! de ha megáll évekre a szakma motorja, akkor mindenképp aránytalan az, amilyen mértékben belódul. Vagy ahogy hirtelen leáll minden. Vagy mégsem?

Igazából ez ellen próbálok tenni ezerrel - höö? kiegyenlíteni? vagy mi a fene. Olyan vagyok, mint valami szerkentyű, ami azért van, hogy az áramingadozásokat kiküszöbölje. Mikor például majdnem egy évig vártam a versenyvizsgára (az állás nem lett az enyém, ugyebár), akkor találtam rá a topolyai kéziratos kottákra. Aztán konfikötet, közte az LO kiadása (rémes Bajormedvét kibírtam, igenis, pipa), itt-ott írtam valamiket, kicsit mentem ide-oda, két hét Pest, aztán megint, sváb kották, kalandos utazások a szabadcsapatok által lebombázott templomrom közepén (akkor még nem tudtam, hogy alá van aknázva bőven, lehet így nem lőttem volna én is vagy ötven képet a kamerával...), a melóim egy jó része ingyen vala, ez lehetett az, mikor leállt a motrom. Hümm.

Most viszont egyszerre kapok két lehetőséget, amiből lehet, semmi nem jön össze, de egyszerre a semmiből kettő, mi ez, ha neem furcsa. Többhavi várakozás helyett tíz nap alatt megjött az értesítés a minisztériumból, honosították a diplomámat, jelentkezzek személyesen 30 napon belül. Ez a drót az otthoni nádasból.

Rőtmalac és StF... hát, ez egy másik gubanc, iigencsak vegyes érzésekkel jöttem ma haza, azt se tudtam, hová tegyem ezt a beszélgetést. Éppen mérges, mindenkire neheztel, természetesen rám is, és érezteti, hogy szar világba csöppenni szar dolog. Megcáfolni én se tudom, az utóbbi években ugyanis úgy elbaltázta a tanszékvezető, aki koncertorgonista, a jövőképet, ezenkívül totál lezüllesztette az egyetem antiklerikális vezetősége a gregorián szak jogi alapját, hogy elvesztette az egyenjogúságát az orgonával és a karvezetéssel szemben, és amikor Rőtmalac emeritusból valódi nyugdíjba kerül, s a helyzet marad, ahogy van, a fene ette meg az egészet, mert többet már nem hirdetnek állást. Ó, borzalom... Tehát marad az utolsó 2-3 év (erre kellek én, áramingadozást kiküszöbölendő), és talán lesz egy új rektor, és talán az egyetem önállósága nem feltétlenül a szak hátránya lesz - már ha javunkra alakul a rektori grémium összetétele. Egyelőre a professzori állás a jövőre nézve be van fagyasztva, tíz évvel ezelőtt még volt elméletileg egy "postdoc-közben-hat-év-alatt-majd-habilitál"- opció, de most már ezt is megette a fene, niksz professur für gregorianik. A diákok? háát, van három, kettő még valamennyire használható, a harmadik izé, az egyik egy ferences, akinek a horvát atya telebeszélte a fejét, hogy nem szabad beoltatnia magát, na egy ilyennel énekeltünk vasárnap a dómban, mert hanem esett volna a szemeszteri jegye. Huhh. (Én semmitől nem megijedni, egy emberrel is becsületesen dolgozni, naná.)

Háát... a kulisszáktól nekem mindig hányingerem lett, ez húsz évvel ezelőtt se volt másképp, jobb volt, míg egyetemistaként nem értesültem ezekről a szarokról. Fazit: itt fejre is állhatok, de ha a rektori kerekasztalt nem tudom meggyőzni a következő néhány évben, hogy a gregorián szak milyen nagyszerű dolog, marad a professzori állások modern fúziója, hogy összesen két zenetörténet-főállás az egész egyetemen, gregorián nélkül... az első általános, másodikhoz pedig hozzáragasztották a gender-kutatást... a helyzet odaát, a többi tanszéken azért is aránytalan (már hogy ennél maradjak), mert ezek az állások miről is szólhatnának? egyszerre 2000 ázsiai hallgatónak a szakdolgozatát/doktoriját koordinálni!!! úgy, hogy több, mint a fele gender-téma. Modisch. Kész borzalom.

Most kellene kicsit visszavenni a sebességből, egyelőre behúztam a nyakam. Brrr.

2021. december 20., hétfő

Stáájri galéria

Mára elég sok intéznivaló van hátra, de hátha sikerült belegyömöszölni ebbe a napba a maiakat, hm-hm.

Tegnapi galéria:

Itt próbál a dóm kórusa, ez a Domchorstudio (sokat koptattam 2003 óta, tény és való):


Ezt látni Nagymamától. Háttérben három állított kereszt mered a kálváriadombról felfelé, szó szerint:
A frissen restaurált dóm. Hát, ezek a lámpák olyan ocsmányak lettek, hogy inkább szemet hunyok, mit tehetnék mást:
A kápellmájszter ezt darálja éppen a próbákon. Karácsonyra készülnek, de közben még Advent is van, úgyhogy van munka bőven. Imhol a bizonyíték, partitúra a Haydn misére, mellette a vespifüzet:

A Domchorstudio keményen dolgozik ám, bizonyíték a dómban, hogy vannak zenekari próbák is: otthagyott bőgő és üstdobok (Rőtmalac itt éppen vakarja a fülét, a dómkápellmájszter pedig lefelé sandít, Csőrike bizony paparazzit játszott sutyiban, mikor éppen nem énekelt a bandában):

Máma még óriáskerék es várható s mivel én ettől hányni szoktam, már a baratinámat is meghíttam egy óriáskerékre, aki a múltkor már vitte egy körre ezeket a gazfick leánkákat. Hajrá, hajrá.


2021. december 17., péntek

Dobozaim

Elvittem a dobozaimat. Igazából megszabadultam tőlük, mert ezt akartam már, végre, leadni őket az archívumba...

Mikor elkezdtem kipakolni őket a csomagtartóból, valahol erőt vett rajtam valami búcsúzásféle, milyen hülye is vagyok. Meg akartam szabadulni már az egésztől, s közben rájöttem, hogy hozzámnőttek egy év alatt!.. minden nap rámköszöntek: Naa, mikor foglalkozol már velünk?... majdnem egy évig vártak türelmes, de szemrehányó tekintettel, most meg (végre!) két hét és aztán megint kb. két hét meló, és visszamentek a helyükre, hiszen az az otthonuk, és én hülye, mint egy nagyi, aki elbúcsúzik a nyaraló unokáitól, igen, bevallom hogy üres lett a szekrény meg az egész szoba.... hát, én TÉNYLEG nem vagyok normális.

Holnap viszont tényleg nagymamához megy a csürhém, Kaktusz marad a szimfonikus zenekarral, itt meg senki nem akart szót fogadni egész nap, mindjárt falnak megyek - ha nem lenne elég program a dobozok nélkül is.

2021. december 13., hétfő

Csőrike-fej, jó nagy

Igen, igen, megfogadtam magamnak, hogy ilyenekkel nem foglalkozok, hogy innét üzenjek a blogomról egy olyannak, aki egyrészt nem olvas engem, másrészt letojja, hogy a világon vagyok, de ha ismerne, se törődne velem. De mivel a dolog maga - amiről most szó van - engem nagyon, de nagyon idegesít, már mindjárt egy hete, ezért úgy döntöttem, kiírom magamból, legalábbis addig írok, amíg még jön valami, oszt csá.

Egész létezésemet, gyermekkorom óta a nemek közötti konfliktus érzékelése, feldolgozása és megélése tölti ki. Ez nem azt jelenti, hogy ezen kívül semmi más nem létezik, hanem ez valahol alsó zsigerből időnként előtör, azzal is jelzi, hogy még mindig itt van a pszichémben. Ezen kívül sok másról is szól az életem. Más pólusok harca is jelen van életemben sötöbö, de én most erről akarok írni.

Gyermeknek vártak, nem leánkának, a társadalmi normák és sztereotípiák szerint, amik erősen átszőtték az akkori időket (a mostaniakat is, de közben már nagyon összebogzódtak a szálak). Ennek értelmében én a teremtés koronája lettem, s annak ellenére, hogy a szülészeten egyhamar kiderült az igazság, apám nem tágított, makacs volt, de nagyon, néha okosan, néha bután (ezt örököltem én is, meg a porontyaim is), szóval én gyermeknek lettem nevelve. Igaz, nem ostorral, nem kényszerített senki, hogy nee babázzak pölö. Vagy mittudomén. Apám kreált magának egy párhuzamos világot (azzal igencsak nem számolt, hogy bizonyos értelemben két fia lett a két lány helyett, de most inkább nem bonyolítanám az amúgy is összehuzigált szálakat), nos, az ő világában lett egy leánka és egy gyermek, ebben a sorrendben. És tulajdonképpen nem piszkált bele abba, hogy ne bámuljam a szétbontott varrógép vagy a motorbicikli belét, na persze, nem is mutatta, hogy itt van ez a bizgetyű, látod, ez erre való stb, mivel erős oldala a pedagógia nem vala, hát egyszerűen hagyta, hogy csináljam mellette, ami jólesik, aztán nőttem, mint a burján. Hopp, egyszer csak felnőttem, erre lassan kezdte vakarni a fejét, mert sehogy nem passzoltam semmilyen képbe, se az övébe, se a máséba, nő voltam meg nem is, gyermek is meg nem is. Híjj, az iskoláját...

Az egy igen érdekes és rejtélyes labirintus közepe, hogy vajon merre avanzsált idővel az ő kreált gyermek-elképzelése, másrészt én mennyire éltem meg a kívülről jövő jelzéseket a családból, melyik nemi sztereotípiának hogy érdemesebb megfelelni itt és ekkor, majd később, máshol - hát, valami maradt ebből, miért ne maradt volna?... Volt jó és kevésbé jó oldala. Kamaszkoromban sokat voltam szerelmes, egy része szenvedés és vágyakozás volt, egy része ritka intenzitású, teljesnek megélt boldogság. Nekem feszt pasi kellett tartós kapcsolat végett (képzeld de segg, aki miatt ezt most írom, ha még szivárványízlésem is lett volna, haha, de most szerencséd van, ettől megkíméllek), de egy különleges, normákat felrúgó fazon, nem is tudom, milyen, aztán lett is meg nem is - ha eszembe jut az akkori énem, kész csoda, hiszen soha nem éreztem magam pasit fogónak, kirakatbaba-féle az életben nem voltam, most se vagyok. A szerelmem elvesztése azóta rejtély, nekem meg évekbe telt, míg kihevertem. Húszévesen csak rémlett, hogy mit akarnék csinálni az életben, de az nagy valószínűséggel egy konvencionális út lett volna, amiből nem tudtam volna kitörni. Visszatekintve, jó sok megalázást lenyeltem az egyetemen, aztán a munkahelyemen, amik hosszútávon is csak arra lettek volna jók, hogy betörjenek végül és kiöljék belőlem azt, aki most vagyok. DE nem hibáztatok senkit, akik piszkáltak, hiszen ők abba nevelődtek bele, hogy egy húszéves nő egy késői kislány, akit csak egy út felé érdemes egyengetni, ez az élet rendje. Hiszen: ha valakinek férje és gyerekei vannak, van egy munkahelye és lakása, akkor mindene megvan, mit is akarhatna többet?...

Nahát, tényleg ilyen egyszerű recept szerint működnénk MI MAGYAR NŐK??? Egyáltalán, honnét ez a felháborító gyűjtőnév, ha csak nem a politikusok szájából? a szűk látókörű, csőlátású, műveletlen, hazugságokat burjánoztató, tehetségtelen farizeusoktól?... akik még azt is megjátszanák, hogy a keresztényi irányultságomat használják fel ahhoz az istentelen kotyvalékhoz, amivel a háziasszonyi ideál nemes oltárát fröcskölik - már ha van ilyen, egyáltalán? ki veszi magának a bátorságot, hogy bezúzzon egyet a sok indába burkolt, életet adó húsgombolyagba, ami az én testem és természetesen a magánügyem? Mindeközben mézesmázos, képmutató szövegekkel hálálkodnak, hogy milyen nemes és önfeláldozó vagyok ebben a hálátlan szerepkörben - pont olyan vagyok, amilyennek amúgy lennem kell, de ha (még) nem is, ezzel már biztosan az leszek! Nahát, ezzel az alibi a másik oldalnak is biztosítva van: természetesen úgy van rendjén, hogy megalázó körülményrendszerben és megalázó személyek mellett éljek!... Ezt a logikát, testvér...

Jelzem, hogy NŐ vagyok, egyrészt, ha pasik ááltal dominált a világ, ha nem. Másrészt EMBER: a mindenkori teremtés koronája, ennek pedig nincs neme, teccik vagy sem. Persze, hogy tökéletlen vagyok, hiszen nem vagyok hülye! egy, ebben a mozgó világban élő és azzal változó, helyemet kereső ember vagyok, de az Úrnak úgy vagyok tökéletes, amilyennek engem teremtett. Ez nekem nem alibi! Egész életem arról szól, hogy az Úr tervét kutatom, amivel engem életre hívott, millió rejtett belső bugyromat próbálom megismerni, kiaknázni magamból a lehetőségeket, élni és örülni az ajándékoknak és az eredményeknek. De ugyanakkor, ez nem arról szól, hogy engem ez a világ manipulálni fog, hanem azt jelenti, hogy az élet dzsungelében ÉN fogom megszabni az útirányt, s amíg ezzel másnak nem ártok, tessék engem békén hagyni s főleg az én életembe nem beleszólni és engemet se női, se emberi mivoltomban nem sértegetni, mert különben kihúzom a bicskát!

2021. december 10., péntek

Ránc a hajtásban

Taknyolás és tompa bambulás keményen tartják magukat. Megpróbáltam délután, ha már lemondtam a Cruella óráját, aludni-forma, kevés sikerrel. Egyelőre azt érzem, hogy érzem mindenemet, nem is tudtam, hogy milyen jó, ha nem érezzük mindenünket napközben, ugyebár. Úgyhogy felhagytam ezzel vagy másfél óra múlva, nyehh.

Főztem most egy kávét meg egy kancsó aromás teát, eszegetek melléje a tegnapi tökös tálbafőtt-sütiből, és munkára fel, mert várnak azok a dög dobozok. Dobozocskáim-dobozocskáim, tulajdonképpen szeretlek titeket, csak na.

2021. december 9., csütörtök

Addig jár a korsó

Csoda, hogy eddig bírtam a strapát, természetesen megérkezett ma reggel az orromba a takonykór, aztán terjedt tovább, fejembe, mindenhová, kicsit szédülök meg rohadtul vagyok, mi tagadás. Meglett a sok melónak és kevés alvásnak az eredménye, arról nem is beszélve, hogy itt mindenki volt már náthás, és én, ha egyáltalán elkapok valamit, rendszerint utoljára van, nesze, nesze még egy rittyentőset neki!...

Ettől tartottam, hogy mi lesz, ha közbejön valami, hogy ne tudjak haladni a munkával: voálá.

Mérleg: hat levéltár-doboznyi kottából három teljesen le van zárva. Azaz: letisztázva, elrendezve, indexelve, lefotózva. Sőt, még egy hetedik is lett, amit én szerketáltam egy másik templomból, és már elő van készítve ez is, mint egy menyasszony.

Kéziratos kották még egyben vannak, de ennek is csak egy részét teszik ki, szerencsére. A többi ilyen-olyan cecilianista nyomtatvány. Én mindig is megbíztam a német minőségben, s ha nem Solingen, akkor Pustet kiadó, bánom is én, legalább nem esik szét, könnyebb rendezni, mint kántor uram kézzel írt foxtrott káposztaleveleit kottácskáit.

Meg kell gyógyulnom, basszus. Merthogy a három másik még hátravan, vasárnap megint szólót kell énekelni, és ha jövő héten nem kerül be ez a never ending story az archívumba, azaz az ő helyére, akkor nekem meszeltek.

2021. december 8., szerda

Mai állás

Akta-előkészítés nincs, ügyvéd nem vállalja a balhét tovább, 60 napig ülhetnekrajta a minisztériumban, rizikós lehet - de adott egy telefonszámot. A gimi igazgatónője szerint aztán gyorsan kell betelefonálni, csináltatni fix időpontot Belgrádba a minisztériumba, és nyomás!... Három hét alatt elintézik az egész honosítást. A telefonszámon aszonták Kaktusznak, dehogy kell személyes időpont, csak elektronikusan feltölteni oszt kész. És néhány nap.

Most valaki hülye. Vagy mindenki hülye. Mint a kormányzó a Szaffi című rajzfilmben: 

Megölöm!... dehogy. Mindenkit megölök! Az a legbiztosabb.

2021. december 6., hétfő

Jaj de macskajaj

Ebben az országban külön síneken mennek az intéznivalók. Az ügyvédem három hete küldött mailt a minisztériumba, amit le se bajszintottak. Most pedig!... egy mai, telefonálási háromszög után szinte teljesen biztos, hogy kapok időpontot a felsőbb körbe. Először is akta-előkészítésre, holnapután 10-kor. Tejóég, hogy lesz ebből két hét alatt diplomahonosítááás?... (Ép ember itt és ilyenkor behúzza a nyakát és vakon lép egyet a gödörbe, hátha nem üres liftakna lesz?! éés ezek aztán tényleg ritkán suvadnak belé a semmibe, csak azt nem tudom, hogy csinálják....)

2021. december 4., szombat

Lemaradtam_forma (speichern unter: Munkara_fel)

Ma kéne nyesni valami ágacskát, izé, de a végén még ezzel is lemaradok. Ötödikén már nem lesz Barbara, Borbála meg effélék. Az iskoláját ennek a kálendáriomnak, azt!... hogy mindig ilyenekkel gyűlik meg az én bajom! Soha nem lehet kitörölni a liber ordinarius kényszerét... Pedig a diszim nyomtatott változatába azóta se néztem bele - na, nem is akarok egyhamar.

Tegnapi hajhaj-koncert letudva, a három csőrikéből kettő takonykórban, de nem veszélyes, csak éppen nem menni nekik suliba szerdáig. Na de persze, időpont éppen akkor volt tegnap, mikor a koncertünk, úgyhogy nem fárasztottam a részletekkel a nővérkét, inkább elvittem ma délelőtt az ügyeletbe a bandát s kész.

Kaktusz teljesen tűspárna volt a tegnap, ja, hogy még az orgonémbert is kellett vinni külön az eseményre, aztán ma hazacúgolni, brrr. A be- és kipakolása csak úgy megy, hogy túl kell élni, jelentem, túléltem ezt is, az estélyi ruhát is, meg a vacsorát is, a szerb vendéglőt már ki is szellőztettem a ruhámból. Aligocska a Tiszán túl volt tíz percre a dolog, szerencsére. Míg hazaért a némber, a ruha is kiszellőzött egy ügyes füstmentes óra alatt a teraszon.

Még tegnap délelőtt telefonált nekem a gimi igazgatónője, hogy megint szülni megy a zenetanárnő, lássuk akkor, talán elég lesz-e a friss állampolgárságom nyelvvizsga nélkül, de csak 30% lenne, az is mind magyar osztályban. Hát lássuk, persze, mondom én. Mikor kellene kezdeni? Január 10-én. Okés, pápá. (közben eszembe jutott, hogy az emeleten hagytam én félbe egy s mást a héten, de hess-hess, most heppi a világ)

Hát aludtam én egy napot tisztességgel a dologra, most itt vagyok a cellámban, megvetettem az ágyamat és nézegetem, mit is hagytam félbe, mielőtt a könyvet elküldtem volna a nyomdába:

A.... a... levéltári dobozok!... Uuupsz. A sok indexelnivaló, a források, amit hellyel-közzel fotózni is kell. Hujjujuj, gatya felkötve, munkazene beindítva. A baj csak az, hogy a természetes fény olyan rövid ideig tart ebben az évszakban, hogy na. S mivel ma gyerekorvos, orgonapakolás és némi ebédelés is volt idáig, iparkodnom kell, hiszen jó eséllyel maradt egy vagy másfél órám a setét valóságig.  Legalább a bársonyruhámat nem füstölte ki a szomszéd, már ez is valami.

Gyerünk!...

2021. november 30., kedd

Szent András és Publikum

Kezdenek zizegni a fejemben a munkáim fozlányai, de kábé olyan szinten, mint egy-egy zsinat előtti kálendáriomban a szentek ünnepei, gyúródva egymás hegyén-hátán, hogy mikor jön már egy reformer, aki rendet rak a szent bugyorban...

A könyvet némi csatározás és 3 korrektúra-kör után zöld fényre eresztettem-forma, hát ez a nyomda is olyan, mintha az alagútban éppen zöldre váltott volna a lámpa, szóval ki kell neki még jönni odaátról, izgulós egy helyzet. Már csak azt várom igazából, mikor megyünk el a szerző borospincéjébe, mert akkor már ünneplés van.

Kigyomroztam két levéltári dobozt, beindexeltem, fotóztam a digitális rendszerembe egy csomót. Kipurc. Hol van még a többi?.... ezen kívül négy (quattro!... vier!...) maradt, legnagyobb jóindulattal két nap alatt belelek ki egyet, de akkor minden más úszik itt körülöttem. Brrr.

Holnapután főpróba, pénteken Kaktusszal koncert, mit mondjak, utálom a gondolatát is, hogy még nem tudjuk a műsort, nemhogy nem próbáltuk át...

Ma a legnagyobb csőrikét hazaküldték mérgesen hittanról (amúgy a többieket is), mivel senki nem tudta a csoportból, hogy ki volt Szent András. Na, még ezzel is én foglalkozzak, nincs-e elég bajom? Szent András és Publikum, az! Még jó, hogy kiszedtek egyet s mást abból a kalendáriumból...


2021. november 27., szombat

Schedula-féle, még-nem-füstbement fajta

Ez az a mindenkori reggeli pillanat, amikor telisteletervvel olyan élhetőnek, teljesnek és boldognak tűnik az egész nap, sőt még az előttem álló három is (pedig ha a hétvégére gondolok, akkor abból legnagyobb jóindulattal is kettőt lehetne ide számolni, sőt, a liturgikus énem aszongya, egy éjszakát máris megettünk belőle).

Hatalmas a rumli, nem csak a konyhában, hanem az egész házban, sőt, a tegnapi eső láthatóan elkezdte erjeszteni a nem összeszedett leveleket - háát, a kerttakarítás önmaga felvenne egy teljes napot vagy akár kettőt, ezt fájó szívvel most ejtem, azonnal.

Fejemben készül a schedula erre a fél napra, míg a kicsi csőrikék ahajt az öregeknél vannak. A gond csak az, hogy egyik oldalról korrektúráznivaló (ijjjen szép időben, mikor most igenis süt a nap, de a meló tényleg vár, böee), másik oldalról benti rumli, harmadik oldalról kinti rumli, nagy rumli a fejemben amit ugye, lehetőségeimhez mérten, megpróbálok vagy ignorálni, vagy letagadni (ööö). Vagy rápakolni a napi reményteljes terveimet, na ezek igen érdekesen szoktak alakulni, mikor a máz lekopik és kibújik a valóság.

Tetézi mindezt köv. dilemma, kérem szépen, merthogy: tegnap, amíg Cruella dupla szerb órán szedett engem darabokra, ezek a gaz ficzkok elrendezték a lányos szobát (N.B. az apjukkal együtt, akit ezennel megtépni se lehet miatta), s a mindenkori egyezség úgy szól, hogy addig az életben nem lesz baba ruhásszekrény (aszoknak! abbarbiknak!), amíg nem lesz elrendezve TELJESEN a szoba és nem lesz felszabadítva a könyvespolcon egy egész kockarekesz. Na tessék! (Nnnem, nnem ma lesz ez, bármennyire is nagy a késztetés, a meglepetést kihagyjuk - majd együtt, mikor úgyis itt van mindenki és úgysem hagynának korrektúrázni).

Holnap reggel jön vissza a társaság, persze reggeli misére, utána ebéd (főzni is kell, de háziasszonyság vasárnap nálam nem fungál, mert mindenek előtt reggel 6.30-kor zsolozsma - haddlám, mennyire lesz régimódi, azaz hosszú).

Milyen szépen süt a nap. Kellene járni egyet, gyűjteni termést az adventi koszorúra, ami egyelőre még csak gyertyából és semmiből áll...

(S mivel ez egy befejezetlen történet, a folytatást én is kíváncsian várom, haha.)

2021. november 25., csütörtök

Cévé

Kipofoztam és aktualizáltam saját magamat, hú. Ez nem is olyan egyszerű, pláne hogy nem megy abban a tempóban, ahogy szeretném. Bár, ha a jó oldalát nézem, legalább nem kellett vacakolnom emtéemtével meg ilyenek, ami Mo.-n egy muszáj minimum, halál helyett éppen megfelelő. Hát akkor... maradtak a fordítások németre, elég brrr vót az es. Lejárt, elküldtem, pipáltam, felejtettem (elméletileg).

Jöhet a medve, azaz a háztartás. Már ha az énekes diákok is hazamennek innét. Nyehh.

2021. november 23., kedd

Még hogy nincs fokozás

Ma felhívott telefonon a tanszékvezető, ráadásul a Kaktusz számán, auuu. De nem koncertet ajánlott neki vagy mittudomén, hanem velem, értsd Csőrikével akart beszélni (egyből kilöttyentettem a tejet a padlóra, mert a meglepetéstől már nem tudtam beleirányozni a kávéscsészébe). 

Naszóval. Mivel Rőtmalac emeritusz lesz jövő októberben és csak a fő tantárgyak és a doktoranduszok maradhatnak, nincs ki tanítsa a többi gregó tantárgyakat a tanszéken. Téged kérdezlek, Csőrike, érdekel? a végleges döntés a rektoré, de ez a kérdés az enyém.

.....

Mivel megígértem neki, hogy diszkrét maradok, ezért most cenzúráztam a válaszomat :-D (háhá, ki lehet találni).

Mit is mondhatnék. Kaptam mailt meg minden, bogozgathatom a tanrendeket meg mindeneket. CV-t kipotyolni galuskamentesre sötöbö. 

Tejóég, legalább féldeci tej ment ki, természetesen a parkettára...

Ez a Rőtmalac. Naná, viccelsz? persze hogy egyelőre nem szándékszik nyugdíjba menni. Fene bánja, kukába ezzel a munkanélküliséggel! perszeőpersze, rektor nem mindig a legbölcsebb fazon, de hátha lesz elég esze. Legalábbis az én szempontomból: ideje már, hogy önzőbben szemléljem a világot.


2021. november 16., kedd

Res diareae

Jött egy visszajelzés, elfogadták a bejelentkezésemet a nagy muzikológus konfira Athénba. A pesti kollegináét viszont nem; pedig ő nem most kezdte a szakmát! Ez azt jelenti, hogy nem tudunk kettesben menni Görögországba, s ezúttal nincs aki tolja a szekeremet hátulról.

Na én ettől egyből befostam. Augusztusig remélem, sikerült megtanulnom kívülről a mondókámat... Azt még mindig nem érrrtem, mi lehetett a szervezők fejében, hogy így döntöttek. Ááá... erre kell egyet aludni, egyelőre semmi többet.

2021. november 13., szombat

Nyamm

Kint köd van, hozzá meg kemény egy fok, azaz hogy már pluszban...

Vendéglőbe se jártunk még ilyenformán: előre bejelentkeztünk tegnapelőtt, tegnap lepakoltunk, leültünk az asztalhoz, aztán a főnökasszony bezárta az ajtót (csak védettségivel rendelkező klienseket enged be, őket is előzetes egyeztetés alapján). Mikrovilág.

A menü és ambiente természetesen tartotta magát (Erkel és Eric Clapton... :-D ), itt most csak néhány kép lesz:

1. csalános tésztabatyu házi pástétommal töltve, cickafark, tyúkhúr, füstölt szárított tojás, grillezett zöldparadicsom, érlelt sajt etc. tál

2. kökény-bodza desszert, grillázskerítéssel: kökény-"kaviár", kökénysajt, jeges bodzahab etc.
Ugye de izé, ilyen időben egyáltalán felcihelődni és búcsút inteni ezeknek a menüknek...

2021. november 12., péntek

Láb-galéria

 Az mondja az Úr, az ég trónusán ülök, lábaim alatt a föld, világos? (vagy valami ilyesmi):

Lakatok és lábak, párban és magányban (csendélet a hídon):
Ruculábak (párosan szép az élet):
Társaság a magányos lakatoknak: lábak és fejek :-)


2021. november 11., csütörtök

Szuvenyíru kukucsku

 ... és nyamm.

Rövid pórázzal megy az ajándékvásár, de akkor már inkább hozok, mintsem veszek. Kaptam jándékba négy szicíliai mandorlasütit. Egy ötödiket is persze, de azt még a helyszínen megettem és a csomagolójába gyűjtöttem etnahamut. Ez a szuvenyír otthonra, hejj! Külön becsben van egy tángyéron a kávéfőző tetején, persze az átlátszó cellofányban, hogy ne porosodjék. Hamupipőke nem akarná aztán szétválogatni...

Az éjszakázást sokkal jobban bírtam, mint gondoltam, legalábbis a milánói reptéren 3 darabban aludtam a széken 3 órát és estig nyomtam az iramot. Nem rossz. A számítógép kábele sokkal gyengébben teljesített, pedig nincs még egy éves: ő reggel azt mondta, hogy helló vulkanland, úgyhogy cssss, elkezdett füstölni, tehát seperc kitéptem, először a gépemből, aztán a konnektorból... Kell valahonnét egy ilyen csatlakozó bizbasz, de hogy ennyi veszteséggel megúsztam az egész szicíliai bulit, ez nagy szó. Előtte egy héttel még dübörgött a füst a kráterből és derékig úszott minden a főtéren. Egy biztos, ezek nem agybajosak. Három nap után már nagyon nem akaródzott több hamut nyomni a tüdőmbe, úgyhogy ciao. Ecco dottoressa: siker a nádasba! ;-) Új szekciót mégsem indítunk Szerbiában, hiába kapacitáltak a ti. uraságok, ezek a dolgok nálunkfelé nem így működnek. Na. Mosógép időközben megreperálva, a hamut kimostam a hajamból, mosnivalóhegyeket minimalizáltam a fürdőben, most meg leléptünk Kaktusszal kicsit a szomszédbe, szombat reggelig szünetelünk-féle.

2021. november 4., csütörtök

A parkett ördöge

  1. Tegnap beakadt a mosógép a centrifugálás előtt. Tele van nyakigvizes ruhákkal, leblokkolt az ajtó, nem ért ki aznap a szerelő. Kérdés, hogy ma mi lesz.
  2. Kimostam tegnap 15 rohadt joghurtos palackot, penészdögökkel, ujjnyi zsíros porban fetrengőket, a lehető legrosszabb, elvégre két éve, hogy utoljára itt jártak komámék. (rohadt lelkiismeret és ökológiai lábnyom, ez fog sírba tenni, ez kb. 2 hónapnyi adag volt egyszerre)
  3. Ma reggel konstatáltam, hogy beragadt álmomban a val vállam. Ma utazom este repülővel (repölő, úgy rézem most), Milánóban töltöm az éjszakát a váltásban. Pryma.
  4. Végre meglett a szombati előadásom, két hete kellett volna elküldenem a gregorián rettegett gyógyszerészének, nem vicc, olyan kemény szemiológiai előadást még senkitől nem hallottam, mint ammit lekevert 2019-ben, dehát tényleg gyógyszerész a muki, ő lesz a moddderátorom, mammamiaa. Mint amikor a parkett ördöge kérdezi, hogy szaggat-e a térdem, hát, nem nagyon csak kicsikétt, na kábé úgy vagyok. Megírtam neki, hogy ilyen vakcina meg olyan vót, meg tessék az előadás szövege. Ilyen vállal reptéren éjszakázni... hát, ehhez én lehet, hogy már öreg vagyok. Kicsikét.

2021. október 23., szombat

Libera

Azt mondta vagy tíz éve, mikor felhozta az_Igazi_Trappista_Sajtot a pincéből (azóta se ettem olyan mennyei eledelt), hogy: Csőrike, mit csodálkozol? sajtot a hűtőbe? az igazi finom sajt a flamand pincébe való. Miért, örülnél te, ha mondjuk te lennél a sajt és én a hűtőszekrénybe dugnálak?... Röhögtünk és felbontottunk még egy francia vörösbort. Akkor azt mondta: na látjátok. nálunk ez van, ők ide jönnek a sajtért, mi pedig oda megyünk a borért. Jól megvagyunk, nem?

Ma reggel a hangomnak, azaz a hangképzéstechnikámnak köszönhetően kibírtam a Liberát, de a lábam már a közepe táján reszketni kezdett, és még most is nyom, hogy ma lesz a temetés, félórája indult el Brüsszelből a delegáció, az imacsoportunk szándékával.

A Gregorián Fesztivál megálmodója, csinálója lelkes családjával, sok gyermekével, mindannyiunknak tudta a nevét, pedig akkor látott először. Meglapogatta a vállamat (alig telt el néhány hét, hogy meghalt volt az apám, süvöltött a hideg esős szél a sátorok mellett, a gyapjúszvetternek köszönhetem hogy nem fáztam meg vizesen sem), kezembe nyomta a söröskorsót, ma élünk, Csőrike! Mindent megoldott széles mosolyával ez az alig 165 centi, vörös, szeplős... igaziból no.1. mesebeli alak. Egyet kivéve.

Nyugodj békében, kedves Barátom!

2021. október 19., kedd

A templom egere

Nem rólam lesz szó, bármilyen nagy a késztetés, hogy időről időre rinyáljak sanyarú anyagi helyzetemen (ki az, aki soha nem nyekereg, hogy neki milyen gáz, hol ezért, hol azért, hol meg csak úgy, raanda modern világ, neuraszténia, miegymás?...). Csakazértis van világ azon kívül, hogy házi rinya, hahaha!... a héten 11 ember hótt meg ebben a nagylaposban, a kántor nem bírja már szusszal és aggyal a sok temetést, búcsúztatót. Én meg ingyér dolgozom, de lényeg, hogy képes vagyok rá, izé... egészséggel. Bakker!

Nos, visszatérve a templom egerére, én tudom, hogy néppusztítás folyt itt minden eszközzel, ezért is akasztófa-kategória, hát mi más lehetne, de azért - hogy stílusosan dark maradjak - majdnem halálra röhögtem magam. Merthogy a templom egere szó szerint lekráncizta azt a részt, hogyaszongya Wir deiner Kirche Glieder (mi, az egyházad tagjai).


 

Hát, ebben a helyi nagy pocsolyában is kezd kavarogni a trutyi, mert az új püspök fogott egy szakajtó kavicsot és elkezdte befelé hajigálni, egyenként. Azaz a plébink megijedt, muramista, szinódus lesz mint odaát!... hát akkor gyorsan alapítsunk új pasztorális tanácsot, az egyik tag természetesen Csőrike legyen. (Kíváncsian várom a fej(l)eményeket.)

2021. október 9., szombat

Hosszú a drót

Azt igencsak viccesnek találom, hogy egy Sydney-i szkólakarnagynak innét, a nagy laposból kell megtudnia, hogy mi van Budapesten ezzel az egész gregoriánnal, s miért van az, ami van (vagy éppen nincs)...

Hát igen, a hivatalos (ld. akadémiai) diskurzusban nincs helye a gregorián szemiológiának, a patrisztikus írások gregorián előadásmódjáról mégkevésbé illik beszélni, mivel A Mester anno - egyedül Európában -, hülyeségnek tartotta s hiába, hogy már kereken tíz éve halott, diktatorikus árnyékából nem tud kilépni a magyar gregorián tanári brancs, mert persze nem is akar. Ezzel az elavult elméleti és gyakorlati bázissal kell kiképezni a magyarországi egyetemeken és főiskolákon a hallgatókat, ezért nincs nekem ott állásom, ez persze már nem vicces, de na. Ezzel együtt kell élni, teccik-nemteccik.

Szigetlakó

Micsoda álmos nap - mondta ma Rőtmalac reggel, mikor lejárt a zsoli. Hát, néztem magam a képernyőben mindössze 3 vagy 4 másodpercig, aztán gyorsan elköszöntem a zsolicsoporttól, pápá.

Brrr. Csapzott haj, dülledt szem. Áááá...

Szerdától tegnap estig pedig mijjen yol neztem ki. Merthogy órákon keresztül láttam magam, a zummoláskor, sőt, odaát Schwanbergben vetítővásznonon neztek azok engemet. Persze, előtte smink, frizura, felül szépen felöltözni (alul laza otthoni nadrág, még szép, asztal alá bármit). Mosoly, nonstop.

A csúcs a csütörtök esti hibrid zenehallgatás (vagymiafene) volt, vörösborral és mécsessel.

Én az egészet már valahogy megszagoltam, hogy kb. mi várható, elvégre a kurzusomban ez az este általában a Kamingewölbe nevű helyiségben szokott lenni, ahol főleg inni szoktak. Most viszont nem lehet csoportosan egy asztalnál iszákoskodni, egyrészt; másrészt jó internetkapcsolat csak a konferenciateremben van, ezek meg feltétlenül azt akarták, hogy én is ott legyek. Velük. Hibridül.

Nővérke odaát kitett magáért, a járványügyi előírásoknak megfelelve: mindenki kapott maga mellé egy asztalkát, rajta mécsessel, pohárral, egyszemélyes borosüveggel (ergó: ne akaródzzék mászkálni, pluszban szuszogni a szélrózsa minden irányába, hogy hol a?... és hol a?.. mint itthon pl. ebéd közben). Frankiai vörösbor, szinglibe palackozva, persze (na nem 2 dl, hanem szerintem 4 dl  volt, ahogy meg tudtam ítélni). A konfiterem is a kastélyban van, igaz, hogy nem beépített kandallóval és 7 méteres belmagassággal, mint a Kamingewölbe, de a falon kandeláberek lógnak, a kilátás mindkét oldalon egyszerűen csodálatos! Háát, ez az egész várkastély olyan idealizált germán cuccként lett felépítve, mint a középkori nagy ideálok, jól romantizálva, sok pénzzel, mutasson messziről, aziskoláját. A kastély alatt igaz, hogy középkori romok vannak, de ez az egész épület nincs 150 éves. Na ja!

Én ugye, megéreztem, hogy itt lesz valami, s az asztalra kikészítettem egy tálcára némi harapnivalót és egy pohár csókai vörösbort. Na ugye milyen ügyes vagyok, mikor koccintottak, volt mit az orruk elé emelni s a vetítővászonra nagyítani. Amúgy érdekes fíling volt, hiszen a kápolnában utoljára akkor ittam bort "munka közben", mikor úrvacsora vala. (Kaktuszt ki lehet kergetni a gondolatával is, hogy eszünk vagy iszunk. A kápolnában!...) 

Ööö... a reggeli zsolikra viszont egy kicsi tálcán be szoktam csempészni a kávét egy szeletke kenyérrel, ha már úgyis alszik ilyenkor (na meg úgyse olvassa a blogomat, hehe)....

Most viszont, hogy lejárt ez a csata is, olyan szigetlakónak érzem magam. Helyre kell pofoznom a konyhát: mintha egy lakatlan szigeten építenem kellene valami nagyon komplikált, önfenntartó kuckót, benne minden szükséges dologgal, ami a mindennapokhoz kell, de ezt egy nap alatt, mert hanem este nincs hol aludni. El lehet képzelni, mi van a itt... Alig lehet elmenni egyik felétől a másikig, ugyanis most már minden a földön van, a pakolófelületek rég elfogytak, hajaj... Szolidan terjengő szagok, minden irányba. Még azt is meg kell fejteni, mi honnét ered, aztán a kiváltó okokat sorban felszámolni... Mammamia, ezt kell ma megcsinálnom. Bozótvágás, egy nap alatt... Délben a földgömb másik felén tartok órát, arra is kéne készülnöm. Ezen a "civilizáció-elhagyta" helyen, ugyebár.

2021. október 3., vasárnap

Hatvannégyes könyv

Tisztelt kiadó, nesze, nesze, mivel nekem jövő héten erre úgyse lesz idő, agyő, orvoá, miegymás, tördelőnek betöltve a lyukon. 64 oldal lett a zöldség, de szépen el van rendezve most már a fűzfakosárban (legalábbis legutoljára még úgy láttam, korrektúrás betegség, never-ending-story). Nem-eeee?!

Hú, kurzust kell szervezni, onlány szalonképessé válni, három napon keresztül, holnap a megbeszélés-szessön, én meg lehet, hogy ma már nem dolgozom semmit, hanem vacsorázni fogok oszt kész, pápá.

Ahhoz képest, hogy reggel 10.30-kor már kiborítottam a bilit annak, aki éppen kiviselte magát a közvetlen közelemben, ami nem is nehéz, tekintve hogy rajtam kívül négyen fityegnek itt nonstop, egészen jól haladtam, de ami sok, az sok. Mára kampec a melónak.

2021. szeptember 30., csütörtök

Csőrike, a sekrestyés

Ez a háztartás-vezetés komolyan mondom olyan, mintha egy templomban lennék sekrestyés. Egy naagyon trehány, semmirekellő sekrestyés, akire csak akkor szokás felfigyelni, ha már nagy baj van. Ha minden rendben van, az általában nem tűnik fel senkinek.

Itt nonstop alarmírozás van, hogy finoman fogalmazzak. El lehet képzelni, miféle szkillekkel rendelkezem itt és most, kies házunktáján!.... :-D

2021. szeptember 29., szerda

Klopfolás, egy másik konyha

Catania absztrakt kipipálva, elküldtem a baratina által kibokszolt angol szövegemet. Ez komolyan olyan, mint a potyolt hús. Hogy utálom még a gondolatát is, a klopfolni szót még hangzásával együtt is rühellem, hát ez most ki lett klopfolva, de legalább rendesen néz ki. :-D

A könyv második szerzőjét még nem pipáltam ki, mert ma dől el, hogy lesz-e csatározás vagy sem, még nem látta a javításomat, amit átküldtem neki. Remélem, nem szedi le a fejemet, azaz békibehagy.

Kaktusznak megjött időközben az esze - jó, tudom, az ilyen igencsak ritka, de mégis - mert rájött, hogy kihagyták az orgonafelújítás miatt létrehozott alapítványát, az egyházzenei fesztivált az idelátogató orgonaművészekkel meg miegyebekkel együtt és felfutott a paprikája, tehát megírja. Szerintem még ma éjjel. Azaz holnap már lesz, mit küldenem, beseperem a könyv újabb klopfolt adag alfejezetét a bugyromba, mint egy kisgömböc. Ez igen: most már látom, a szerkesztősdi is arról szól, hogy valakik ügyesen dolgoznak körös-körül. Na persze, meg nem dolgoznak, vagy még rosszabb, nem tudnak. Azért szívok most éppeg ezzel a cuccal...

Marad holnapra egy harmadik szerző, akinek a szövegeitől egyszerűen feláll a szőröm, ráadásul nem is idevalósi, hogy mondjuk elmenjünk egyet inni. Ki kell dobni ennek több, mint a felét, a maradékot pedig egyszerűen újraírni. Vagy nemtommég, micsináljak vele. Úgy értem, a szöveggel...

Mondanom se kell, Hildegardis várja türelmesen a sorát, mert még nem írtak határidőt ezek. Csak nehogy jövő héten legyen, basszus.

2021. szeptember 27., hétfő

Elsősorban

Könyv első része, saccra kétharmada kibelelve, kihúrozva, más temperálás szerint hangolva. Két nap alatt, gyakorlatilag. A szerzővel minden dolgot elintéztem, ma egy óra leforgása alatt lenyomtam a 37 oldal megjegyzéseimet és korrektúráimat a torkán (sima szóközzel írt 12 pt standard). Próbálom tanulni a diplomáciát. Most látom, mennyit tanultam Ulitól, pedig hetekig meg se tudtam mozdulni sokszor anno, mennyi megalázó jelenetben fulladoztam a diszi - hittem, én - utolsó korrektúráiban.

Trokadéró, de. 11 óra, szemben egy pohár sör, oldalamon egy kapuccsínó. Csőrikemosoly:

- Ezt most innét kidobjuk: Hát érted, mennyi munkát beleöltél! tényleg. Értem én, hogy katekéta interimalisz, elsősorban hitoktató, de az olvasót ez fárasztani fogja, ez az abbreviátusz makszimusz, hát majd rákattint a kalocsai levéltárra, és ott találja terítve a többletet, ha tényleg látni szeretné, melyik iratcsomót nyittassa ki. 

- (Előtte két nappal meg: Csőrike. Dehát nem lehet kihagyni a sematizmus adatait. Ez egy komoly munka, ez mindenképpen benne kell, hogy legyen!) Rendben, Csőrike, meg van beszélve!...

Hogy ez a szerkesztősdi mennyire cudar dolog, ez most fog igazán kiderülni, mert a könyv hátramaradó részét nem a helytörténész írta, hanem a buzgó hívek egy-egy képviselője, úgyhogy de facto újra kell írnom az egészet. Kivéve az orgonáról szóló három oldalt.... Azannyát ennek a Kaktusznak, írhatott volna többet is ebbe a nyavalyás könyvbe, ha már úgyis ennyi időt nyom le a konyhában évente. Nem mindegy neki?! interimalis, haha.

2021. szeptember 25., szombat

Uffál bazm... mondja az indián. Uff!

Elnézést, hogy nem jelentkeztünk eddig. Az előadását nagyon izgalmasnak és érdekesnek találjuk, fontos, hogy elhangozzon a konferencián. Csupán technikai akadálya volt, hogy erről korábban nem értesítettük. A konferencia programját rövidesen megküldjük.

Ezt most kaptam éppen, ennek a konfinak a szövege nincs is megírva. Még azt se tudom, mikor van!!! Már azt hittem, elvitte a pandémia árja, fene foglalkozott ezzel is. A másik két határidős munka perzseli a sarkamat okt. 1-ig. Micsoda időzítés...

2021. szeptember 22., szerda

Fakanál és zongora

Még élünk, tényleg, jéé. Aktuális uborkahírek:

Kaktusz a februári cójg és két védőoltás után esment be van koronásodva, mi a többiek türelmi dróton lógunk éppen, a család maradék -oltott- oldala karanténmentes, azaz továbbra is radikálisan steril szűrős maszkkal járok-kelek, de inkább kevesebbet, ha lehet. Nagycsőrike ugyanúgy jár suliba, mint eddig, áldom az eszemet, hogy beléneveltem a helyes maszkviselést, eddig is figyelt másokra, ez nála már nem jelent változást, meg se lövi, hogy kezdene mondjuk pluszban aggódozni. Én az énekórákat, kóruspróbákat szüneteltetem, de sajna továbbra is bánya-üzemmódban vagyok, a hiszticárnő küsebbiknek vannak onlány-órái, marsallbot a kézben, fogkefe a mellényzsebben, ööö, vagy ez nem is az a történet?... Mindenesetre előttem egy százévesnél régebbi feminista rabszolgaképezdés illusztráció, az asszony háttal ül, egyik kezével kavargat a lábosban, másikkal zongorázik. Mindehhez egy seggel ül, persze, de a lényeg, hogy ül! De jó neki... Én itt csak rohangászok, átlag 2-2 dolog van mindkét kezemben, miközben hajkurászom a népet a házban felgyűlt kosz és rendetlenség labirintusában. Mire a köztes/végső célponthoz érek, vagy elfelejtettem, mi is volt a cél, vagy kiejtettem valamit a kezemből. Vagy mindkettő. A legkisebb továbbra is elintézi a dolgait, hogy éppen bekakál. Vagy éppen nem.

Q vagy kupi van odalent, és én most éppen azon filózok, hogy a német szöveget fordítsam-e, vagy inkább korrektúrázzam az elbaltázott jubileumi plébániás kötetet, amit tegnap vágtak a fejemhez? mondván, léccilécci, hozd helyre XY kontárkodásait... vagy Elme listáit bögyörésszem-e, netán a határidős konfiszövegeimmel bajlódjak-e?... mindeközben Kaktusz bedöglött a kanapén, alig tudtam felcihelni, hogy akkor tessék innét gyúgyulni menni az gyógyuló helyre, de azonnal, ne itt rontsd nekem a levegőt, bakker. Szó szerint, ugyebár, túlzás nélkül: itt potyogtatja nekem a koronás vackait! Sok nekem jelenleg ez a négy gyerek, na.

2021. szeptember 10., péntek

NLM idei napjai

A Nagy Laposban VÁROSNAPOK vannak, dübörög a nádas, az utat lezárták, alig tudtam befurakodni a saját utcánkba, miután lejárt ugye a kóruspróba... Holnap münk is beindítjuk a himnuszéneklést, legyen grandomán városháza vagy sem, de én akkor se magyarkodó, inkább szelídebb és visszafogottabb üzemmódban kívánom prezentálni a dolgot. Már ha szeretné itt egyáltalán valaki emészthetőbb formában hallani.

Eléggé tele nap vala, reggel még Elme kántorkönyvét szedtem ízekre (szerencsére nem a lapokat, csak az énekrepertoárt) a Pacsirtamezőben és a dugi digitális magánkönyvtárban, aztán rángató vonatozás (mi a fene van ezen a vonalon Budapest és Szeged között?!), ferences parkban egy bencés zsolozsma (höö), majd itthon egy sor veszekedés a leckéket nem pótolni akaródzó csőrikével, kis készülés holnapra az ausztrál bandának, kóruspróba... most már azt érzem, hogy lefeküldnék, de gyorsacskán ám. De, mint mondtam, éppen dübörög a nádas, úgyhogy kacsintgatok a füldugó felé, mert itt bizony alvás lesz nemsokára.

2021. szeptember 4., szombat

Speaking of...

Nesze neked főváros. Még jó, hogy a szomszédban nem sztrájkol a vasút - egyelőre. Csütörtökön könyvbemutató ahajt a magyarban, jó adag Halál Kávéház lesz (ez most hóttkomoly, jááj, mekkorát reccsent!... szörnyű vagyok.).

De az aznapom igen cziffrán fog kinézni. Mivel Münchenből semmi érdemleges kéziratot nem küldött a vissza-visszatérő főnököm, ezért hajnalosan kiszedem a legküssebbet, korán sutty oviba és irány a Pacsirtamező utca, baratinának szerencsére van otthon nyomtatott, kottás sváb énekeskönyve, sacc 1870 körül, mégpedig nem is egy. Erre a konfira nem tudok hanem egy sort se írni, csak így, hogy ő éppen szabadságon van, és éppen akkor, és és, véletlenek pedig nincsenek. Csüt. este könyvbemutató, elalszom Pacsirtamezőben a kinyitható fotelben, majd hajnalban iszkiri haza, délután-este már full program a nagylaposban, hájdiriri, tsak kibírjam ezt a következő hetet (is), húúú.

2021. augusztus 27., péntek

Főváros, izé

Az ausztrál hapik közt van egy fiatal thaiföldi fickó is, aki valahol a maláj félszigeten él, nála este 6 óra van, mikor nálam dél. Ma mondta is, hogy hol lakik pontosan, de nem értettem s ezért elküldte messengeren.

Az én dolgaim a fővárosokkal általában nem túl jók, nem igazán szeretem őket, mi tagadás, van néhány rossz tapasztalatom, hogy sznob rohadék fővárosok finnyásan félrehúzzák az orrukat és tudomást sem vesznek rólam, mert nekik nem létezem. Én annyira vagyok csak provinciális, hogy a szűkagyú falusi mentalitást szívből rühellem, de a nagyobb városok vidéki egyetemein általában igencsak jól elvagyok profokkal, diákokkal... emberekkel, na.

Hát bizony tényleg, ott lakik, hogy: Kuala Lumpur! az első bazinagy sikerem egy fővárosban!... megfordul a glóbusz, hogy valaki Csőrikétől gregó órát vehessen, bakker. Most röhögnöm kell, de azért jólesik, mégis. :-)

2021. augusztus 25., szerda

Évek, napok, órák

Apatin két év alatt is nagyott változott. Itt egy villámcsapta torony:

Itt egy új verzió, bádog, nem is olyan, mint az eredeti, de mégiscsak:
Ehhez képest az én hódsági anyagom, miután rászálltam én is, mint a piaci légy:
Ugyanaz három óra múlva. A piros szatyor és egy hasonló végül a csomagtartóba került, fellistázva. Mappánként kb. egy óra volt szétszedegetni a kottákat és leltárt készíteni nekik. Pedig szeretem ezt a munkát, cserélnék is a napi konyhai adagommal, aminek mindig bűz a vége reggel.
Mondanom se kell, miután azzal a felével, ami a szatyrokba került, sebtében végeztem, kezdett még nagyobb rumli lenni. Nagyon, de nagyon nem vagyok én jó ebben... Vagyis a rumlicsinálásban valószínűleg csúcsot döntenék, de ebben a gatyára vetkőzött életben és neki a terében ugye pont az ellenkezője szükségeltetik, hogy a nyavalya törné ki az egészet ott, ahol van!...

 
A vége persze az lett, hogy elfurikáztam az elkopott kormánykarral és a félkész anyaggal Apatinba, délutánra oda is értem. Az út csodaszép volt, legalábbis amikor az aszfalt likassá vált, mint a hólyagos tészta, a 30 km-es óránkénti sebességemmel még fényképezni is tudtam a felhőket, a kukoricát és a napraforgókat... kicsit lenyugodtam tőle.

Az én viszonyom és viszonyulásom az idővel, időhöz, én nemtom, de valami zűr van velem, általában véve.
A főnök rohammóduszban eltűzött Pestre mert valami lett ott a sétahajóval, én pedig a kétórás autóút után egy olyan szerb könyvtárosnak adtam a szatyraimat, aki nem tudta, hol lesz a helye a kottaállománynak, s akivel inkább szerbül beszéltem, mert németül még annyira se ért, mint én szerbül, bár fizetett alkalmazottja a német archívumnak.
Milyen jó hogy én tudok németül is, s hogy szeretek dolgozni, ha kapok érte fizetést, ha nem. A benzinkutas már szebben bólogatott nekem, meg is mondta, merre van a mosdó. Visszafele is döcc-döcc, de legalább a kocsi ma reggel óta már a mesternél van, igencsak ráfért.
Csak semmi picsogás. Majd én is fontos leszek valamikor, a munkámmal együtt. Vagy nélküle, csak úgy?... Tudja fene. Hosszú még az élet, s hát még a soron következő! Haha. Lássuk a medvét.




2021. augusztus 20., péntek

Löket

A telefonváltással odalettek a telefonszámok, a régi telefony meg nem akar elindulni. Ez azt jelenti, hogy mindig kalandos beszélgetés lesz abból, ha visszahívok valakit, akit a telefonom nem ismer.

Ma reggel keresett valaki valami számról, hát csak délutánra sikerült bekapcsolnom a telefont, ni, egy ismeretlen, már megint. Beleszól egy ismerős persze. A dunahajós haver Apatinból, izé Csőrike, úgy néz ki, lesz valami pénz az egyházzenei archívumra, szeptemberben megyek odaki. Úgy nézem, lesz legalább a szoftverre... hüm. Csakhát most Csőrikére gondoltam, ki másra?... (ezzel az alakkal mi magázódunk, még soha nem sikerült leültetnem egy pohár pálinkával a kezében, kicsit régivágású emberke, pedig nem is öreg) Szóval gondoltam ideszólok, sikerült közben rendszerezni a hódsági anyagot?

Persze, rendszereztem (ezt a hazugságot most MUSZÁJ  megejtenem, OBAVEZNO), megyek! Utolsó hét az iskola előtt, viszek egy adagot a szekrényemből, úgyis kell a hely másnak (ez igaz is, DE hogy fogom én a köv. néhány napban szétszednem és összeraknom azt, amit még nem sikerült eddig?... muramista). 

Azt valahol érzem, hogy fizetés még nem lesz a dologból, pont. (Nekem az utóbbi időben efféle üres reménykedésre nem szabad pazarolni az időt és energiát.) Munkaképes vagyok, ennyi biztos, ha nem akadályoznak a munkámban, öszvér vagyok. Ma is kerestem 1500 dinárt, ami nem egészen 13 euró. Három diáknak tartottam énekórát, hát, micsináljunk, öt énekóra volt ezen a héten összesen...

2021. augusztus 18., szerda

Üzenet a Krisztus Király kápolnából

(Mt 25,31-46) Amikor eljön dicsőségében az Emberfia, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig külön választja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Azután így szól a király: (...) 

Akinek füle van, hallja meg! (Kezd elegem lenni ebből a nagyvilágból, de nagyon. Most jön aztán az ima-dömping, én mást már nem tudok tenni.) 

Krisztus Király a rézlemezen a szívére mutat. Akinek szeme van, lássa meg, fogja már fel, használnia is kell neki. 

Quo vadis?...

2021. augusztus 17., kedd

Házi(as) szagok

Tegnap végre hazaértünk a búcsúból és a koncertből miegymás - hát, úgy dél körül? Még nem igazán tudom felmérni a helyzetet, mert egész nap takarítottam... ebből sajnos nem sok látszik, de legalább a nagy vitrázsablak és a bejáratunk kívülről ki van puculva, egy zsák falevél és más szemét összegyűjtve, de ma inkább szemet hunytam, hogy mi mindent hordott oda éjjel és nappal a szél, eltelt egy nap, mint a Bibliában, én lenni reménytelenül Sziszifussz, azannyába, perpéta mobila!... Ma viszont már az is kiderült, hogy mi bűzlik. Ó, nem az, hogy általában mi bűzlik minálunk, hanem hogy itt és most, aztán ott és akkor. Most éppen a panzió felében vagyok, és a szerdán elment vendégek után észre is vettem a tele szemeteskukát, amit ottfelejtettünk. Úúú, te szél, te naccerű! szellőztess egy kicsikét, mert hanem böe. Csak a szokásos, mifelénk, böee.

2021. augusztus 16., hétfő

Búcsúból

Búcsú* az bizony lakoma és rongyrázás szok lenni, nemhiába van az a mondás, hogy hányik, mint a kutya a búcsúban. (ööö... vagy valami hasonló?...) Én nem ettem agyon magam, csak a papbácsi a vendégeivel, és amikor délután elmentek, még annyi maradt az ünnepi menüből, hogy mi is ellennénk belőle egy hétig ötön, ki is szolgáltam magam fellépés előtt, mert én hamar elégetem odabent a kaját s akkor hanem nem lesz erőm énekelni. Szerintem senki nem konstatálta utána, hogy hiányozna valami. A búcsúmise kemény két órát tartott 10-12-ig, lényeg hogy túléltem, hab a tortán, hogy a végére a hármas áldást egyszerűen kihagyta a pap (HÖÖ?), azaz miután lejártak a mindennemű régi és újmagyar picsogós énekek (az utolsó különösen rémes volt, szerintem valami neomagyar filmzene, még jó hogy nem láttam, az ilyent és társait csak elfelejteni lehet), egyszerűen szó nélkül szélnek eresztette a búcsús társaságot, pedig még énekkar és vonósnégyes is volt a 40%-ban félrepedálozó kántor mellett, sőt, két operaénekest is verbuváltak ez alkalomból - ezt úgy, hogy hétköznap van 3-4 néni a misén. Ejha... Volt körmenet is odakii, se maszk, se semmi, itt időutazás van, úgy éreztem, ride the horse. Amúgy találtam magamnak egy elhagyatott karzatot odafent (három is van belőle, a templomtér tényleg fanti), őszintén, nagyon jólesett, hogy másfél év után végre énekelhetek kedvemre, meg már nagyon hiányzik egy rendes liturgia (ezzel maradok, asszem... öö), de a körmenetezést inkább kihagytam. A templom tele volt gyermekkel, gondoltam, az enyémeknek szuvenyírbe nem viszek semmi koronácskát. Micsináljak, mindenki más gyermekéért csak nem felelhetek?! Mondom én, időutazás van!... *(vall.) egy illető templom névadó ünnepe. Egy Nagyboldogasszony-templomnak aug. 15-én van a búcsúja, azaz "névnapja"

2021. augusztus 15., vasárnap

Assumptio avagy Mennybevétel. Aug. 15.

Egy olyan helyen vagyunk, ahol ma este koncertünk lesz Kaktusszal. Ennek a története csak ugyanolyan mértékben bolondokháza, mint a mi életünk általában. Kaktusz gyűjti a pontokat a jövő évi versenyvizsgájához (már megint és még mindig). Ma van nem mellesleg a 15. házassági évfordulónk. Ez érdekelni alig szokott bárkit is, aki általában koncerteket tukmolna a Kaktusz nyakába, de ezúttal rápirítottam a dologra még az elején s azt mondtam, inkább tessék szerepet szerezni nekem, mert külön ünnepelni azt nem akarok. Akkor már legyen egy közös meló, utána egy közös vacsora, ez jobb, mint külön kuksolni valahol. Legalábbis remélem, jók az idegeim, tényleg, kemény csaj vagyok, nem csak úgy fél éve még, amikor ezt így megszerveztem.

Tegnap a reggeli zsolit egy közösségi teremben énekeltem, kb. a csocsó és a biliárdasztal között. Utóbbi felett egy kétméteres feszület kiabál a képbe, dehát egy ez plébánia, kéremszépen, hogyteccikgondóni?... Szomszéd teremben ott a sok latin és nímet teológia, arra nem gondol senki?

A templom viszont egy csoda, na nem az amúgy is standard egyhajós barokk konstrukcióra gondolok, hanem arra, hogy fantasztikus az akusztikája, bárhová állok. Ma reggelre kaptam egy wifikódot a sekrestyébe és a miseruhák alatt megtaláltam egy csomó drót között a működő hosszabbító kábelt, heurék! a. A szentélyből. Én, Csőrike. Ebben a fanti templomban, aminek pont ma van a búcsúja.

Hogy mi lesz ma este a koncerten, azt nem tudom, Kaktusz a tegnap estére már átváltott dühöngő móduszába: olyan orgonarestaurálást végeztek, hogy a léptetőpiszton helyére egy avíttat utánzó, sajnos használhatatlan pedálos leffentyűt tettek, ami valahol alul fog, de ha belerúgnál, letörne, késik, xxxxxxxxxxxxx Kaktusz szerint, brrr és brrr, kell historikus orgona, xxxxxxxxxx a historikus orgonákba!.... remélem olvasóközönségem értékeli, hogy kissé cenzúrázom a szöveget, elvégre nem lehetnek mindenkinek olyan kemény idegei, mint nekem, ugye. Tizenöt év edzés, hogyúgymongyam.

Kibírjuk, igenis.

2021. augusztus 7., szombat

Második nap

A tegnapi nap további meredeken ívelt mindenfelé, lassacskán kezdtem magam úgy érezni, mint egy fémagy valami sci-fi-ből, amiből sugarasan állnak ki a csápok. Mindenhová meredezve.

Mivel reggel a rossz tájékozódásom miatt egy segítőkész cácát is igénybe vettem, csekély félórát vett fel az eredetileg 15 perces gyaloglás a legközelebbi automatához (ami végül a központban volt, milyen jó, hogy egy idő után kezdett gyanús lenni az út, én tudom hogy jóindulattal, de igencsak elirányított engem az a maca). Aztán Misinél a további kalandok. Miután átcocóztam a hotelból a Kapitányba (ebben az utcában lakott abban a rumliban), a kocsimat "kicsit elvitte tesztelni", hogy tényleg jók-e a fékek. De jó, hogy nem mentem vele! Mikor visszaért, félvigyorában megjegyezte, most már jó égett szaguk van. Ha a kocsi kibírja az ő tesztelését, akkor a tulajdonosa is meg van vele elégedve, ő ezt tapasztalatból mondja. Közben elejtette, hogy éppen 3 gyorshajtás van a számláján, pedig hát egyik se több 83-nál (városban, persze). Ezért nincs neki jobbb autója, csak egy összekalapált Dacia. Mert nem neki való a performer autó, mindig felülről kezdeni lefaragni a sebességet. Na jó. Kilépett még valahová, hiszen aznap délutáni váltásban volt s én is úgy gondoltam, jobb lesz, ha ő nyomja át megint a szalagon, nem a kontroll (akinek feltűnhet még a jobb hátső futómű, na meg főleg a beszakadt lengéscsillapítóm). Tehát még egyszer a fékek, ez volt betervezve, ő kilépett valahová, én meg nekiálltam esment Hildegardisnak, mert hát közben sikerült befejezni az előszó fordítását s akkor lássuk az irodalmat. Eszembe jutott, hogy éhes vagyok, mert reggel sebtiben összecsomagoltam a reggelit s ennyi volt (zsolozsmára sajna már nem maradt elég jel abban a megátalkodott wifiben, pedig Urunk színeváltozása volt, ejnye, ejnye, 4x potyára próbálkoztam rácsatlakozni a zummra, az anyja zummját neki.). Tehát először a pufulecet etem meg, aztán nekiálltam a pástétomos szendvicsnek, amikor egyszerre csak.... óóóriási fej szuszog bele jobbról a kajámba!!! Egy hatalmas juhászkutya, eddig nem is vettem észre!.. ezek meg itt hagynak engem egyedül! a kutyával!... Első reakcióm, mert érzem, hogy mindketten megijedtünk: gyorsan befutok a házba a kajámmal. Hiába kiabálok, Misi öccse biztosan számítógépen játszik, fülhallgató lehet rajta, le se bajszintja, hogy én bent kocsonyázok. Az üveges ajtón keresztül szemezek kifelé: Jóóó kutya, nyuuugodt kutya, kiengedsz-é?... Kutya áll, mint a cövek, hegyezi a fülét. Az én szendvicsemre! Dehát kérdés, ha megenné, vajon jönne-e a következőért?... Ó, a számítógépem! Hogy fogok most rajta dolgozni? Misi biztosan már egy félórája, hogy elment. Próbálom valahogy lejjebb faragni magamban az adrenalint, aztán kimegyek. A kutya elindul. Huss, de vissza azonnal, besutty egy második ajtón (ez is üveges). Na így voltam kábé félórát, míg haza nem jött az autószerelő, s közben elhűlve konstatáltam, tee, ezeknél itthon mekkora ruszvaj van!... nálunk messze nem ennyi a ledobált cucc és a piszok. Ebből végül az lett, hogy mikor délutánra végül hazacsángáltam a mi drága nagy laposunkba, az első dolgom a kádpucolás és egy meleg fürdő volt. (A tök is csak azért ért derékig ezeknél, mert szeméttelepen nőtt. A tök pedig... hát nem tudom, mennyire ápol, de hogy eltakar, az biztos. Brrr és brrr!)

Never ever. Még jó, hogy nem ott aludtam. Öreg vagyok én már ehhez. Jó itthon! ;-)

2021. augusztus 5., csütörtök

Fogkefe a mellényzsebben

Milyen jó, hogy nem tudom az egész nap kimenetelét már reggeliben, mert össze is fostam volna magam az idegességtől úgy, hogy el se indulok.

Biztonságból du. 5-re csináltattam onlány időpontot a műszakira, mert ugye megértem én már horribile határátkelést ezen a két határon, összesen 7,5 óra várakozással. Szóval én, Csőrike, igaz, hogy egy egészségügyi nővér pontossága még igencsak hibádzik belőlem (höhö), de a körülményekhez képest megszerveztem időben és elégséges ráhagyással mindazt, amit csak lehetett. 

0. Kezdődött azzal, hogy a pékség felé vettem az irányt, persze a másik városkijárathoz levőhöz és csak ott vettem észre, hogy ejha, nem is erre akarok menni. Ez még NLM-ban volt, ugye, de szerencsére tudom a főutat onnét is a hídra. Bingó!

1. Gyála előtt jött az istennyila, de több is, egyszerre azon vettem észre magam, hogy mindjárt lefújja a szél az autót. Vagy nem is a szél, hanem az eső??.. mindenesetre ott csapkodtak az autó körül Zeusz nyilai, hát.... eléggé kísérteties volt, alig tudtam tartaani a kormányt.

2. A szerb oldalon rendes hosszúságú és szélességű a tető. (Már megint ezek a szerbek, ugye!... bocs, ez egy kiirthatatlan toposz énnálam, hát ez van.) A rendőr maca szemmel láthatóan nem akart egy villámba se bonyolódni, de még kicsit se. Azaz ultragyorsan hozzámvágta az útlevelemet, haide!

3. A magyar oldal kész kaland volt (már megint! és még mindig!...). Olyan széles a tető, mint a tanga pántja, de hátulról, persze. Gyanútlan Csőrike, megpattintom az ajtót, loccs!! Krccs!!!... kipattanok én is, becsületemre mondva, én még eddig soha, de soha nem azzal szálltam ki egy határátkelőn (a HATÁRŐR képébe), hogy: Baszmeeeeg!.... Az ajtót a szél hozzácsapta a határőr bódéjához, szerencsére a lakk nem jött le, de míg ketten próbáltuk becsukni abban az orkánban, bedőlt a víz a kormányra és a sofőrülésre. Príma! A kocsi könyvét ezek se akarták kérni, mentek volna be a picsába bodegába, de sajna még mögöttem is volt vagy három autó, és mindegyiket meg kellett nekik nézni. Pech, pech. (Erősen eszembe jutott Vukból az a jelenet, amikor éppen elrabolják a rókacsajszit. Abban a szép időben, naná.)

4. Abszolút naiv Csőrike, gondoltam ezek után, hogy ha már Aradig a sofőrülést megszárítottam, hadd menjek el helyi idő szerint du. fél kettőkor a műszaki állomásra, ejszen hamarább végzünk s ha eléggé kegyes lesz velem az Úr, még ma haza is bokázok a palántáimhoz NLM-ba. Az, hogy hamarább mentem, fantasztikusan jó ötletnek bizonyult (bármi is következett). Első cucc: a lámpák. Az indexek. Működik mind. Háát... ha megnézzük az első lámpákat, akkor Doamna, márpedig ezt az autót a vizsgán elvágom. (Hö?!) Látja, teljesen matt a felülete, messziről ez nem látszik rendesen este. Ha mi a pecsétet ráütjük, akkor nekünk nagy bajunk lehet belőle, érti, mi hivatalosan bejegyzett engedéllyel működünk. Na érti. De van egy megoldás. Nem lakom messze, én lekezelem magának a lámpák elejét egy géppel s ha ezután maga visszajön, a fiúk befejezik a műszakit. A fékjei remélem rendben vannak, nem?...

(Csőrike belenéz Mihai kissé zavaros tekintetébe, eszébe jut, hogy neki máma innét el kéne pucolni, hát lássuk, megyünk Mihai után haza, a maszekolós autószervízbe.)

5. Mihai tulajdonképpen Misi, ez akkor derül ki számomra, amikor az apja (ex autószerelő) hátramegy megetetni a kecskéket. Míg komótosan csinálja a dolgát, megpróbálok Hildegardis nővér előszavával bajlódni, először is fordítgatom magyarra a szöveget. Mek-meek. A konnektor a garázsban az egyik biztosítékégés emlékét őrzi, hát ebben kaptam helyet a laptopnak. Sebaj!... Kész van Misi, blazírt pofával benyújtja a számlát: 70 lej! Perkálok, de hajjaj, hússzal adósa maradok, kéne már nagyon egy automata, de visszajövök én még a pénzzel ma.

6. Boldog és büszke Csőrike, lám, elintéztem! Visszamegyek a kollégához, szépek az első lámpák, ugye?... a próbánál beleakad az első kerék abba a rémes szerkezetbe, alig sikerül kirángatnia az autót. Aztán a hátsó is. Villognak a pirosok, a számokból nem sokat értek, de kezdem gyanítani, hogy  kibaszás mértéke a piroson követhető nyomon. És nédda. Doamna, ez nem jó, elöl nem működik a bal fék. De hátul se, a jobb! A kézifék messze a megengedett szint alatt van.... Sajnálom, de a számítógép rögzíti az egész folyamatot, ezt a kocsit pedig ilyen súlyos technikai problémákkal nem lehet átengedni. Tényleg sajnálom!... A vizsgáztatásért kérünk száz lejt!...

Kifizetem, izé, minden pénz elment, visszamegyek, találtam egy automatát útközben, Misi a kaput közben bezárta, begyürkölöm a postaládába a húsz lejt, az útmentén parkolva pedig elkezdek agyalni, mi legyen tovább. Két határ vissza, kettő megint ide?... valamelyiken biztosan megszívom, kelleni fog majd az egyik rendőrnek a lejárt dokumentumom, brr és brrr. Dehát nem csak ez, hanem HOGY menjek ki egy akármilyen, bármilyen országútra úgy, hogy a fékek nem működnek?!...

7. Míg próbálom elérni Kaktuszt (sikertelenül), kidugja a fejét Misi, tessék csak beljebb hajtani! Naa, semmi stressz. Ugyan hülyeség, megnézem én a fékeket. Misi apja kifejezetten örül nekem, hét kiadó lakást üzemeltet, félignyugdíjas, vagy miféle. És persze, a kecskék, menjek hátra, nézzem meg őket!... A mi rumlink csendes lugas az mellett, autótemető, rozsdás vasrugó, most már sohatöbbé nem szól az autórádijó amiken nekem át kell kutyagolnom. Mosolyogva mondja, megérkeztünk, itt van a két bakkecske és egy nőstény, az egyik kuncsaft hozta az autószerelésért, aki nem tudott készpénzben fizetni (Csőrike, kösd fel a gatyád!). Misi eközben hallom hogy káromkodik, mintha egy rossz fogat köpött volna, kidob egy vasdarabot az autó alól, aztán még egyet. Nyakig rozsdásak, már ami maradt belőlük. A fékpofákból. Te jó Isten, ezekkel hajtottam ma...

8. Ki kell ezeket cserélni, bazmeg, pula mea, ezek nekem éppen nincsenek itthon! Szóval indulunk a városba alkatrészért, de a Misi autójával, mert az enyém ugye éppen ki van belelve (Időnként megjelenik egy kisördög a fejemben, aki piszkálni kezd. NA DE. Melyik a jobb, a rendőr, vagy Misi műhelye? na ugye.). Harmadik üzletben sincs ez a q Hyundai alkatrész, telefon jobbra, balra, aztán sokadik haver holnap reggel ígér neki kettőt valahonnét. 250 lejben minden benne lesz!

9. Hazafelé szerencsére Misinek eszébe jut, hogy a Doamna nem lesz hol aludjon, és van is egy hotel az utca sarkán, most éppen jó, mert nem lesz lakodalom, megvárom, amíg rendel egy szobát! Szerencsére, van szoba.

10. Míg szedem kifelé a cuccaimat az akna fölött kibelelt autóból, Misi apja szívélyesen invitálna valamelyik szobájukba, mert hát az egyikben gyorsan rendet tudnának tenni és felhúzni nekem éjszakára egy szállást, de szerencsére hivatkozhatok a frissiben foglalt hotelszobára, a szálloda amúgy tényleg "decens", ahogy azt Misi fejtegette az apjának. Mek-meek. Balkáni valóból is megárt a sok.

Vettem hazafelé jövet fogkefét, fogpasztát. És egy sört. A probléma mivel ilyen nagy, milyen jó ugye, hogy nem fostam magam össze a reggel! le is öblintem ezt a napot, alszom a mai blúzomban, dejó hogy hoztam legalább a laptopot. Micsoda transfiguratio!....

Tegnap micsoda jó színházat láttam Kavillón, na persze hogy a mai napot nem lehet elvonatkoztatni tőle. Én ezzel mind tisztában vagyok, dehát ez akkor is túlzás.

2021. augusztus 4., szerda

Sakkfigura-Csőrike

A balfaszság nagy úr. Mindig is utáltam az alárendelt szerepeket.

Nem elég, hogy a múltkor szembesültem a lejárt hajtásim élményével (2015-ben történt a dolog a kártya szerint, hajjaj), de én naiva, jobbról kukoricás, balról napraforgó, elől-hátul senki, ilyen príma határátkelőt találtam!... aztán roppantul elcsodálkoztam, mégis miért kell annyi ideig tökölni az irataimmal?!

Ezúttal az autó műszaki vizsgája volt a ludas. A kukoricásban található magyar, majd 5 méterrel később a szerb határőrök amúgy roppant kulturáltan hozták a tudtomra, hogy igazából le van járva az autó műszakija, tehát ezzel piszok sürgősen kellene kezdeni valamit. Ma reggel persze beindítottam a telefonyálgatást, mert hát tényleg, július 21-én lejárt. És tényleg, basszuskóccs. Két éve állítólag kihoztak egy határozatot, hogy a 12 évnél régebbi járgányokra ezután nem kétéves, hanem csak egyéves bigyókát ragasztanak, bigyóka dehogy hibás. Sö akkó ki a hibás? hát persze hogy én. Nekem sorsom van, valamelyik iratot feszt nem veszem észre, nem bírom. Pedig átfésültem néhány napja, a nagy nyaralós indulás előtt mindegyiket...

Csőrike próbál úrrá lenni a balfaszságon, legalábbis kihozni ebből a sakkhelyzetből a lehető legjobbat. Zsombolya határátkelő kilőve (azok vigyorogva várják az új hajtásimat, ami kb. 600 km-re található innét, utálják az osztrák hajtásimnak még a gondolatát is, és a gecik mindig és mindig emlékeznek rám, pfuj). A tegnapi kukoricás a legnagyobb jóindulattal is kilőve. Marad az utolsó eset, Szeged felé a másik nyugizóna - ezeknek hátha be tudom adni, hogy jelenleg ez számomra a legokésabb út, és hogy itt még nem próbáltam lejárt műszakival áthajtani, különben is pont oda megyek. Aztán Aradra át, úgyhogy csináltam sebtiben egy onlány programálást valami aradi firrmához, ami pont az autópálya letérőjénél van. Ha lesz egy mail bizonyítékom, talán megúszom minimális határőri és további rendőri galibával a holnapi napot...

2021. július 28., szerda

Oftalmikus harcok

Zélet lenni alattomos harcok sorozata, az egyik áldozat pedig az itteni életemben az orrom. Na nem valami sziranói orr, amire itt gondolni kéne, nekem egészen normális méretű orrom van, legalábbis kívülről. Dehát mi bajom nekem ezzel a világgal? nem vagyok pollenallergiás, szénanáthás, nincs megnagyobbodott polipom meg ilyenek.

Ebbe a nagylapos vidékbe ágyazott életem viszont agresszíven támadja az orrom, komolyan mondom, minden évszakban. Az állandó szagok: disznószarszag odakint. Idebent pedig feszt romlik valami élelmiszer, sokszor nem tudom idejében kideríteni, mi volt, mert mire megtaláltam, már van egy újabb.

Télen extra szolgáltatás, ahogyan és amivel tüzel a nép, s mivel már fél év de facto fűtési szezon lett, rendesebb (fa) tüzelő csak igazán nagy hidegben kerül be a kályhákba. El lehet képzelni, mi jön ki a kéményekből kb. öt hónapon át.

Nade ne rinyáljak, elvégre nyár van! Nem tüzelünk. De van bőséggel:

1. állattartás. Disznószarszagban kelünk, fekszünk, ez mellé eszünk, éjjel pedig vígan beszuszogjuk (a legközelebbi tele pajta kb. 50 m-re van s ha mi így szenvedünk, el lehet képzelni, mi volt itt, amikor a kápolna helyén az elődünk legalább két disznót tartott. Böe.). Ha csirkét kell vágni valahol, a biciklin meglegyint ez-az, aztán a következő érintett portán ismét. Vagy éppen a kutya döglött meg?...Hm.

2. mezőgazdaság. Azaz növénytermesztés, ez nem is lenne önmagában baj, de a tenyérnyi portákon a nem megfelelően kialakított, összesutymizott komposztgödrök, mint valami rothadó istennyilák, köpködik a levegőbe a hitvány cefreszagot, de csak úgy alulról, alattomosan. Külön oftalmikus csúcsélmény, ahogy hétfőn a kukásautó elvonul: minden zacskó folyik!... ami belekerül? dinnyemaradék, barackmagok s általában minden szezonális finomság, ami rövid időn belül rettenetté erjed, szagoljad, seperjed vízsugárral az utat utána, basszus. Nem is seperi senki, akinek kéne, brrr. Anyósomhoz megérkezünk, a kapuban a cefre keveredik a kecske- és tyúkszarral. Nagyon büszkék arra, hogy náluk nem büdösít a disznó. Csúcsélmény, mit mondjak!

3. a konyhám, basszus. Ez a q 20 nm-es "lik", vagy inkább zeppelin, ma reggel is lejöttem, de csak nem jövök rá, mi rothad. Kinyitom a hűtőt, megáll a kezem a levegőben. Innét egy másik szag jön ki, nem is tudom, melyik a rémesebb. Gyorsan becsukom, úgyis elfelejtettem már, mit is akartam kivenni. Kinyitom kulccsal az ajtót, kéne locsolni. Még a cipőmet se húztam fel rendesen, de egy biztos: disznó a szomszédban felkelt! Na mindegy, a föld ordít a vízért, megitatom egy kicsit. Visszajövök. A konyhai szag enyhén módosult (fél óra telt el!). Mi a fene ez???... Oldalt a sarokban a Kaktusz ledobott ruhái. Megmondtam, naponta 2x kell tusolni!.. nem tudom már, mivel mossam össze ezeket a csöves cuccokat. Hajthatatlan az ember, naná, leszarja. Rettenetes.... Még szerencse, hogy hoztam be a kertből egy marék teafüvet: borsmentát, fodormentát, citromfüvet és csihányt. Főzök egy teát és végre inhalálhatok egyet.....

Nagy hiba volt nyáron abbahagyni a pálinkás fertőtlenítést. Asszem visszacsángálok a napi egy pohárkához. Ebbe a rohadt életbe!

2021. július 14., szerda

Román nyelvlecke, álruhába bugyulálva

Beültettem én azt a bogarat a legnagyobbik csőrikém fejébe. Először csak dérrel durrogott, aztán meg nagy zélussal újságolta a másik kettőnek, hogy:

Halljátok!... Az eredetiben nem is izé van, hanem... valami hársfa-szerelem. (naa, megnézzük a képregényeset?...)

Ez az a gagyi szupersláger, hogy Dragostea din tei. Ha má románul lett híres, nesztek gyerekek, 

(azanyátok úristálát, mindhárman román állampolgárok vagytok vagymi, mikor fogtok ti megtanulni egyáltalán), tényleg nem mindegy, hogy valaki megírta a nótát a lötyikét, más pedig leutánozta, hát nem?...



2021. július 12., hétfő

Kaktusszal

Lejárt az improvizált szabadságunk, gyerkőcök visszacsángálva (3 teljes napunk volt, haha). Vissza a bányába...

Előtte azért levonnék néhány tanulságot.

Összességében, van ám előnye annak, ha az ember itthon turistát játszik. Mivel itthon volt a szálláshely, kispóroltuk az árát. Meg az út árát is persze, és főleg az időt, mert aligha sikerült volna valahová ilyen kevés idő alatt megérkezni. De nem mindig csak a pénz. Hanem a pakolás!... az örökös mit viszünk/hagytunk otthon már megint! na, ez is esett. Micsoda megkönnyebbülés! Minél jobban telik az idő, annál inkább fáraszt a nonstop logisztika, az az állandó szervezés, ami átszövi a napomat, hetemet, életemet és mindig aránytalanul sok, pfuj. Naszóval kispóroltunk egy adag mosatlant, 3 napig csak kávéscsészét, kicsi kanalat meg ilyen semmicskéket mostam el, mint egy panziócskában. Főzni nem kellett, vendéglőben ettünk. Sétáltunk (gyalog), bicikliztünk (ketten!), fagyiztunk, turkáltunk, lötyögtünk, lazítottunk, dumáltunk. Nem ordibáltunk egymásra.

Fog hiányozni, ennyi biztos.

2021. július 6., kedd

A Nagy Fordulat

Igen, helyesbítés ideje eljött. De jó érzés, hogy káosz-é vagy mianyavalya, de az én életformám még mindig jó, azaz élhető.

A szállóvendégek leléptek, azaz tulajdonképpen csak anyuka, a három égedelem átköltözött két hétre a nagymamájukhoz (az is előző nap érkezett Ausztriából, ahol tulajdonképpen dolgozik, úgyhogy el lehet képzelni. De az a túlfelől már nem az én bulim). Tehát marad az, hogy gyakoroljam a rendszert és a rendet, hihetetlen hogy elérkeztünk ehhez a pontig, de mostantól fogva én leszek a rendet és rendszert alkotó, különben káncs a barátságnak. A vicc meg az, hogy q nagy kompetenciát is érzek minderre, de tényleg, ezt a fílinget... Lelkigyakorlatnak is kiváló, exercitium magnum.

Baratina óránként változtatta a programot, szóval ebbe három nap múltán jól bele is fáradtam. Hogy a p...ban lehet általában véve így élni, nemtom, örülök hogy vagyok ahogy vagyok.

Naszóval. Heti 5x naponta három órát lesznek együtt itt nálam, az első pedig az lesz, hogy veszek mindenkinek házipapucsot. Aztán kinti lábikókkal csak úgy fogunk bejönni, hogy először lábat mosunk (lavór a bejárati ajtónál? hm.) Szerintem lesz ma legalább 5 mosógépnyi ruha. Sáros és homokos lábikókkal végignyargaltunk mindent, zsupsz a baratinák azaz csőrikéim ágyába, dejóbuli. Öööö....

2021. július 4., vasárnap

Nyavalygó poszt vajmi

Van nálunk is összevisszább család, egyik szempontból jobban működik, mint a miénk, másik szempontból mi működünk jobban. Most ettől milyen faján kellene éreznem magam, de sehogyse jön össze.

Ha másnak valami sokkal rosszabb, attól én még nem érzem automatikusan azt, hogy elszégyellem magam a nyavalygó életérzésemért és jobban leszek. Mindig is csodálkoztam az alappszichó módszeren, hogy akkor valaki elmeséli a saját baját a csoportban, és akkor milyen jó lesz nekem, aki hallgatom!... Mi a fészkes fenétől lenne jobb, hiszen az okot nem szüntettük meg?!... Egyáltalán, kiderült közben, hogy mi az ok, vagy az okrendszer, ami az egyensúly borulását okozta?.... na.

Történetesen most senki nem mesélt semmit és főleg nem szervezett csoportban, de meglepő, hogy milyen sok egyensapka-fejezet van egy módszertanban, bármilyenben, általában véve. Emlékszem, húsz éve vérig sértve éreztem magam, hogy hangképzés órán a tanárnő igenis úgy gondolta, hogy az én torkom is pont ugyanolyan, mint másé. Akkor még épppenséggel nyelvgyöki cisztám is volt, jó nagy darab melléje. A ciszta lassan visszanőtt (vagy nem jól diagnosztizálták csecsemőkoromban, vagy nem cisztamód viselkedett, azt hiszem), és én most is úgy dolgozom hangképzésen, hogy az alapmódszerem mindegyik diákommal külön fejtörést, azaz saját fizionómiájára való ráillesztesztést igényel (már ha járni akarnak egyáltalán, hogy megismerhessék magukat.... jelenleg nyaralni akarnak, azaz tojnak a fejemre.) Most már nem vagyok lesértődve. Tudom hogy a tanárnő anno egy buta p.... volt, ráadásul még énekelni se tudott rendesen, pfuj.

A mi életünk is olyan, mint amilyen. A miénk. Nem úgy alakul, fejlődik, mint ahogyan a módszertani lecke mondaná. Valamelyik, akármelyik lesson, valami béna tankönyvben. Még évekig fejre leszünk ejtve, aztán lejár az életünk. Nem fogunk köves és vasas emlékműveket állítani az utókornak, aki úgyis magasról leszarná az emlékműveket, jogosan. 

Vagy sikerül felnevelnünk ezt a három emberpalántát s közben lepakolni valami szellemi terméket az asztalra, vagy ennyi volt, ennyi sikerült, amennyi. Ha valaki ügyesebb, okosabb, rátermettebb, hát akkor kibaszás, ennyik vagyunk. De ez a mi bulink, nekünk kell végigcsinálni. 

That's it, folks! - mint Bunny Bugs mondotta vala.


2021. július 1., csütörtök

Rekkenő nádas

Háziasságom nem ismer határt, az eredmény nem látszik, egyre többen vagyunk és leszünk, és csak nyugi, ugyebár. Holnap estére megérkezik ide dilinyós baratina 3 (három!) hangos és mozgékony gyerekével. Közben már most tele a panzió válogatott családtagokkal (az egyik közülük ugye a férjem). Aki ezek után is ide akar jönni, meg kell gondolnia, hogy meg fog-e zavarodni vagy sem, egyszóvel fel kell mérnie kicsit a helyzetet. Előtte. Aztán közben. És a végén kiheverni minket. 

(Még jó, hogy anyósom NLM másik végén lakik. Bár telefonon is képes az agyamra menni, sajnos rövid időn belül... Milyen jó annak, aki mindent tud, tényleg, ki akarná őt meggyőzni bármi egyébről?... Forget it! Hát biztosan a meleg teszi, mindkét oldalról.... ááá!!... nem éppen áldásos periódus ez, asszem.)

Hildegardis nővér anyagja több darabban lóg a  mobilomban, a fényképeket legalább át kellene pakolni s izé, kicsit szortírozni az irodalomban. Legalább. De most még párhuzamosan megy minden más, legalább háromféle tevékenység, meleg van és csak a házimunka megy, alapjáraton az is, ebben a nagy kupiban eredmény belőle sehol. Nade lesz ez még másképp is, legalábbis optimizmusom töretlen, bár eléggé bárgyú vagyok, csinálja más jobban, tessék, tessék, én lenni barátságos és beinvitáló, khmm.... khmmm...


2021. június 27., vasárnap

Festői szoknyám mögül, e

Kihúzta a tegnapi nap a belemet, de hihetetlen jól sikerült az előadás - ahhoz képest meg pláne, hogy tegnap reggel 5-kor álltam neki összerakni azt a prezit.... Mind a két püspök és az öreg profok is odavoltak.

Ennek örömére ma és holnap össze fogok állítani két másik rezümét, egyiket angolul, másikat csak magyarul, és ehhez kibelelem az itteni irodalmat. Szentendre a festők városa, nomeg a zenyimé, ha a sógorom könyvtáráról van szó. (beton, hejj)

A tegnapi szoknyámmal csináltam dolgozóárnyékot, hángulatott, megiszom hozzá egy bili teát. Balról megüresítettem és berendeztem egy olvasótermi "mozgóasztalkát" (a türkiznek a pontosan passzoló zöld testvére lesz az), a már kivégzett könyveket oda fogom tenni.

Nyaralni otthon házat rendezni készülök, úgyhogy előtte egyet még beledurrantok a munkába. DAI!




2021. június 24., csütörtök

A kompresszor agya

Megírtam a dög előadást. (Csak a kutya ne egye meg, hogy nehogymegvesszen tőle.) Holnap reggel átolvasom és bevagdosom a képeket hozzá. Most nem is tudok a holnap délelőttre gondolni.

Kipurc, kipurc, csak úgy, mint a kompresszor. A klímában, a disznó, pont negyven fokban, aszfalton 50-60 vala, jó hogy nem durrant a kerekem meg ilyenek.

Naszóval. Megyek, eszem valami édeset hideg tejjel. Mindenkire gondolok ma éjjel, aludni nem tudom, melyikünk fog rosszabbul, se meleg, se nélküled, na én kb. ezen az agyi szinten vagyok. Jó íccakát, ojjan hűűsölőset neki.

2021. június 19., szombat

Hullámvasút

Kicsit bekadtam lent egy hurokba, amitől csak azt érzem, hogy forog és zúg a fülem. Legalábbis.

A legnagyobb csőrikém, akiben a legtöbb melankólia után egyből a flegma jön (hát hogy van ez), kezdte enni magát a leendő bogárium miatt. Vagyis napok-hetek alatt szépen megért benne az undor az egész iránt. Na nem mondom, hogy nekem nem undi, ahogy az átszúrt rovarok még napokig elkínlódnak, mielőtt megdöglenének, egyszerűen mélységesen elítélem, dehát feszt karattyol az a másik oldal! anyósomék, akik szorgalmasan szúrták-gyűjtötték az unoka számára a rovarokat... (Pfuj. A 21. században! a wikipédia és mobiltelefon korában!) Merthogy ez mindig is így volt, ezen nem kell gondolkozni, ez kell hatodik végén. (Aztán már nyugodt lelkiismerettel csavarhatja ki a csirke nyakát felnőttkorában, értem én.)

Ja, igazából  csinálhatnánk kitömött madarakból is gyűjteményt, miért is ne. Hogy nem ismerjük, mit fogtunk el?.... hát, most ha védett állat, akkor védett állat, de kell a gyűjteménybe. A rovarok úgyis olyan jelentéktelenek. (Az egyik fiúnak még begyűjtött méhe is volt, csőrikém látta, mikor a többiek leadták. Hát, tekintettel a drasztikusan fogyatkozó méhállományra, az az egy se nem oszt, se nem szoroz, ugye. Mit kell ezen idegeskedni?...)

A rovargyűjtemény annulálása igazából több napig tartott, észrevétlenül befurakodott a családba a rovarügy által keltett feszültség. Egy darabig még nem is látszott, hogy már megint galiba lesz minálunk. De amikor múlt vasárnap már megint egy adag élveszúrt rovar érkezett vissza dobozolva nagyiéktól a gyerekekkel együtt, szakadt a film, és elsőként nem is nálam, hanem Kaktusznál. Pedig neki is "kellett hatodik végén" anno, és mégis. Kaktusz hétfő este döbbenten konstatálta, hogy a bogarak életben vannak. Nem bírta cérnával, kiszedett kettőt és elengedte őket az udvaron. Aztán következett csőrikémtől egy nagy nyafogás, hogy mi lesz kedden a bogáriummal?!... aztán félóra kertben való, ádáz szóló masírozás után a döntés. Én mindvégig lapítottam. Aztán mondtam, én helyeslem, lesz ami lesz, csak már béke legyen. Persze, csőrikém kiengedte az egészet, a megdöglötteket is kidobta. Írtam messengeren a tanárnőnek, vállaljuk a következményeket. Aztán a gyerek nyugodtan aludt el. Meg peersze, mi is.

Másnap meglett az egyes, csőrikém meg olyan átszellemült arccal jött haza, mint Szent Pál, komolyan, én még egyesnek ennyire nem örültem, biztosan meg vagyok buggyanva. De, őszintén, fene bassza azt a jegyet!...

Megegyeztünk, hogy nyáron elkészítjük együtt az igazi modern bogáriumot ennek a p...nak, hogy nehogy azt higgye, lusta a gyerek, aki meg őtet szívatja. 

Naszóval. A rovargyűjtemény szerintem a gyerek gyarapodó lexikális tudásának a bizonyítéka, és egy modernebb pedagógia szerint a következő lépésekből fog állni:

1. tanulmányozzuk a Szerbia rovarállománya nevű wikipédiás linket.

2. nyitott szemmel közlekedünk nyáron: ha van egy gyakran szembejövő rovar, tenyérbe vele, lefotózni (utána elengedni - poloskát és más rohadékot ki lehet nyírni, de csak azt, amiről tudjuk, hogy invazív és káros).

3. a beazonosított rovaroknak elkészíteni az adatlapját (latin név, rövid leírás stb.)

4. egy névre szóló füzetet készíteni, kvázi fotóalbumként, jó minőségű fényképekkel, az oldalakat lefűzni, kész a modern bogárium!

Na kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. (A fejemben annyi ökörség van, nagy a hajsza az elsőbbségért. Hát persze.)

2021. június 12., szombat

Vót permisz, nincs permisz

Levéltár!... Püspöki palota!....




 

Szóval mind jó és szép, és rengeteg cuccot összefényképeztem, meg minden, de hogy nekem miért van sorsom a román határon, mindig és mindörökké, valahogy nem tudok megszabadulni sohase, valami zűrbe mindig belekeveredek. A helyzet amúgy rettentően stupid (nálam rendszerint, most meg végképp az), erre egyszerűen nincs jobb kifejezés. Évente legalább egyszer Romániában vagyok, autóval megyek, azaz autót vezetek, az ország tele van közlekedési rendőrrel, akik rendszerint meg is állítgatnak, hol ezért, hol azért, sokszor csak úgy. Egészen eddig nem tűnt fel egyikőjüknek se - na meg persze énnekem se!-, hanem egy román határőr fehérnép most megmutatta, Doamna, tessék, a hajtási le van járva. Látja? itt írja, 2015-ben lejárt. Hogyhogy vezet maga? ezzel?... hööö? (a saját stílusában, ugye, a hangsúlyt azt meg se kísérelem lefordítani, fölösleges). Ez volt csütörtökön, azaz tegnapelőtt.

Két hetem van rá, hogy kicseréljem, na persze Kovászna megyében. Az osztrák hajtási nem volt nálam (azon nincs feltüntetve az érvényesség vége meg ilyenek), csak fényképen prezentáltam, de két hét múlva elvesztem a jogomat, a rendőrnő szerint, hogy Romániában autót vezessek. Namármost vagy sikerül elintéznem a dolgot valahogy ebben az országban, a görögkatolikus pap feleségén keresztül, aki a verseci konzulátuson dolgozik, vagy megette a fene az egészet. Erre egyelőre aludtam egyet, meg még egyet, most hétvége, de mivel tegnap nem jelentkezett a nő, ma fel fogom hívni a papot mobilon. Vai de mine, micsoda kellemetlen szitu lett. Abbóül az ártatlan kutatóútból, a kutyafáját neki.

Pedig mijjjen elegáns helyen parkoltam, a belváros szívében, a palota belső udvarában, a kapu előtt villogó rendőrautót protekciósan félretolva!... Jááj, jááj.