Az lehet hogy másnak túlsúlyos kategória ez a liber ordinarius, de hogy én se fogok hókuszpókusz tantárgyból doktorálni, az hóttbiztos.
Nagy divat újabban itt Nyugat-Európában a kétféle zenetudományi irány: a "történelmi" és a "szisztematikus". Elsőbe tartoznak a "rendesebb" tantárgyak mint zenetöri, zeneelmélet, összhangzattan, ellenponttudomány stb-stb. Második pedig a nagy hókuszpókusz: zeneesztétika, zenefilozófia meg még mi más, babám füle-farka. Itt minden megengedett, nincs alpári diskurzus csak igényes tudományos közeg, ami tudományosan megalkotott agyak társaságából növi ki magát, esetenként performanszféleség segít rá, ha már nagyon döcögne. Merthogy határeset, se nem tudomány, se nem művészet, vagyis pardon, mindkettő.
Ma is, belibeg valami ámerikai bige, se nem szép, se nem okos, elöl semmi, hátul semmi, még a pofikája se édes, és nekiáll kutatni az erotikát a doktori fórumon, szerinte szonifizálás a kutatási módszer, szerintem meg nagy vicc az egész. A hallgatóság teljesen odavan, nézem hogy én vagyok itt egyedül a hülye vajmi. Megy egy felvétel ahol nem csak a hegedűk lihegnek, hanem valami pasi is. Aztán elvonulnak valami tűsarkú cipők. Csörögnek a láncok. Jön a tudományos duma: "eroticism" az nem egyenlő azzal, hogy "sexualism", de nem derül ki, miért. Tény, hogy szerinte egész mostanáig nem lehet megtalálni a zenében a teljesen kortárs, azaz mai zenei erotikát. Itt a test beszél a zenében. Ami nem szexizmus. (Vagy igen? ez se akar igazán kiderülni a félóra alatt). A zenetörténelemben pedig a reneszánsztól kezdődően van erotika, de egyik se ilyen. Mint ez. A pasi ahol liheg. És ha aktívan bevonjuk a hallgatóságot, akkor megszüljük ezt a vadiúj esztétikai kategóriát vagy mi a rücsköt.
Komolyan mondom, ha nem ez után a két álmatlan éjszaka után lettem volna (ma végre vettem LkCs-nek egy ugyanolyan matracot, mint ami NLM-ban van a gyerekágyban), vagy hangosan röhögök fel, vagy másképpen próbálom szabotálni ezt a szisztematikus mázba mártott szart. (Kaktusz különben már nem egyszer verte szó szerint falba a fejét az utolsó sorban mikor csapnivaló volt valakinek az orgonakoncertje, és nem, nem szakadt le tőle a vakolat.)
Biztosan aki ezzel foglalkozik, kimerítőbben oda tudna dörgölni neki - ezek szerint senki nem akadt a doktori fórumon, aki erre vállalkozott volna. Én se bíztam az angolomban, de másrészt q... fáradt voltam, és asszem félóra múlva már bubulni fogok. Csak annyi ugrott be a nyakamba mint ki nem verhető gombóc, hogy az Énekek Éneke a legszentebb és legfönségesebb a Bibliában. Tehát nem volt "tabu a zenetörténetben", sőt a Bibliában sem. Csak éppen nem akárki nyúlhatott hozzá adekvát módon. A 10. század tudtommal az európai reneszánsz előtt vagyon. Tessék utánanyúlni még máshonnét is, hogy minek teremtette Évát az Isten: mi a csuda van a "virago" szóhangsúlyára komponálva? Amire azt mondom, perverz és vigyorgok, a papoknak szent zene. (Emberek komponálták a responsorium prolixumot is, nem angyalkák) Ugrás: Sosztakovics és Lady Macbeth. Az 1930-as évek közepe. Miafrancot csinálnak a harsonák és a kontrafagott, kit és mit személyesítnek meg, az ég szerelmére?! Vagy a fülén, vagy a farkán ült a tisztelt madám, mikor tanulta/tanította/énekelte/olvasta. Ha egyáltalán. És nem az van, hogy Amerikából jövet mindenki gügyü, hisz a Cantus Database is a Waterloo-n keresztül működik és akkor ott van Kalamazoo meg hasonlók. Csak hát - már megint kikaptam az adagomat, hogy valaki teljesen hülyének néz. És nem hat rám az egyébként gügye szövegének a retorikája sem, sajna. Pedig
én nem aludtam eleget. Megyek is már, lecsukom szépen ezt a napot. Jóéjt! aludj baba, aludj most már... grrr... zzz.