Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2016. november 30., szerda

Ezek az orgonista gének

Kicsi Csőrike, aki közben éppen a legnagyobb a három közül, aggasztó mértékben kezd hasonlítani egy felnőtt Kaktuszra - kicsiben. Ez most már abszurd méreteket ölt lassan. Csak azért, hogy ha esetleg valaki úgy gondolná, milyen jó mikor már nagyocska a gyermek, mert:
  • rá lehet bízni dolgokat
  • felelősségteljes
  • rendet tesz maga körül
  • stb.
Ehhez képest mind a hét és fél évével (na jó, még egy kicsivel) hajamat tépem, mert:
  • KCs, ne olvasgasd a tankönyvet, a házit csináld! 
  • KCs, a cipőt, mondom a cipőt húzd, már öt perce elkezdted! 
  • Na és ez KINEK a tolltartója, ez a givecs? Tejóég, honnan hoztad ezeket a ceruzákat? Hol a hegyződ? Mi lett már megint a radírral, ez volt a negyedik az idén?
  • Mondom: először a matek házi, utána írjuk a zongoradarabot!...
  • stb.
A ravasz persze kicselezett. TESSÉK:

Ujjrend. Az tény, hogy az első kettőt összekeverte, de ezt a kottát nemcsak ő írta, hanem ő is komponálta. MINDEGYIK hang felett ujjrend, de a kabát és a cipő széthajigálva, pedig még be se jött az ajtón.
Hogy mi a bánatnak nincs művészpalántákat nevelő intézet ebben a nagy faluban... hogy hamar őszüljek a festék alatt, azétt.

2016. november 26., szombat

Köszönöm mindenkinek!

Lejárt! Juhhu!!
Köszi a gratulákat :-)

2016. november 6., vasárnap

A szurkapiszka öröme

Ó, ha énnekem olyan szép lexikális tudásom volna, hogy csak megnyomjuk a gombot és akkor dől a szigorlaton a sziporka!... nem betanult duma (a kész szöveg még néhány napnyi komponálástól van, mintha fényévnyire lenne, de na), hanem szépen szabadon (!), választékosan (!), intellektuális felvázolással és vezérfonállal (ööö.... mondom, ööö... ?), szóval ha ilyenem lenne, akkor most kajánul beépíteném a leendő mondikámba, hogy: .......
De mivel énnekem nincs se tudományos vénám, stílusom mégúgy se, csak a nagy Csőrike-fejem, ezért mindent bele!
A Fux kutatás egyik legjobbja elnézte azt a szóban forgó valamit, sőt, két ordas hiba egy mondatban, nahát, nahát! Csőrike, mint álmaiban a kellő szakirodalomnak kívülről fújó lexikonja, látja, hogy a megadott Fux-offertórium Ad te Domine levavi anima mea (Köcheljegyzék 153). De fura. Hozzád Istenem emelem szívem, de nem a szívemet, hanem nominativuszban, az én szívem. Itt valami sántít. Vagy én a szívem emelkedek hozzád, Istenem, vagy azt emelem én, plusz izé hogy ezt az igeidőt magyarra nem lehet lefordítani és jelennek szokás, de azért mégis. Olvasom végig, aszongya, ezt a negyedik böjtvasárnapi offertóriumot... sötöbö. De ez az egész szöveg roppant gyanús, veszem a graduálét, de már középkor óta azzal kezdődik Advent első vasárnapjával, vagyis az egyházi év elején, hogy Ad te levavi, hogy mire számítok, keresem naivan a böjti anyagot, aztán mégiscsak elejére fordítom a könyvet. Persze, ez az introitus eleje, de bizony ugyanaz a szövegféle ismétlődik meg az 5. oldalon is, Ad te Domine levavi és még mindig Advent első vasárnapján vagyunk, persze hogy Nagyböjtben semmi hasonló. Megvan, tárgyeset, animam meam, megnyugodtam, de azért nézzük csak Fuxnál, hátha ő írta el. (Mi lesz ha kicsinálnak a profok a vizsgán, mert nem voltam eléggé alapos???) Navégre, valami randa oldalt kicselezve (bal sarokban takonyződen az áll minden oldalon: Ön zenész vagy kutató? muszáj lesz beszélnünk egymással! na szerencsére átlátszó a dolog), bejön a Gradus ad parnassum fakszimiléja. Ni te, tényleg kótás! hehe. Naná, hogy mindenütt animam meam. Bingó!
Most már csak a többnapi izéket kell megkomponálni és mindet bebiflázni. Ehh....

2016. november 3., csütörtök

Kipirult hagyaték

A magyar gregó leendő nagyasszonya - akinek szerencséjére nem kell tanítással lefaragnia az értékes kutatóidejét, tejóég, láttam a portán hogy tegnap 5.54-kor érkezett meg a munkahelyére - miután egyszer lenyomta a telefont, másodszor pedig már meg se hallotta a mittudoménki hívását, mialatt MI diskuráltunk (tegnapelőtt én voltam ugyanebben a szerencsétlen helyzetben, lám, helyzet szüli a fontossági sorrendet), nos, nincs két éve hogy egészen a köztársasági elnökig merészkedett, mert indeunde kiderült a sorok közt, hogy tornyot raktak a Topkapiban Budából, Székesfehérvárból etc., de egészen bizarr módon ládákban áll a magyar középkori anyag, és igazi klandesztínó katalógusok vezetnek hozzá, hogy egy sima szakácskönyv jelzete egy Zsigmond-kori missale notatum vagy mi a babámfüle vala, aztán évek múlva egy másik katalógust toltak az éppen odacsángáló magyar kutató orra alá, hasonló szúrópróba hasonló eredménnyel, közben az értékes magyar notációnak csak a fele volt már látható, a penész annyira belemászott az írástükörbe, hogy a látogatás után szépen összeseperték a második kódex szakácskönyv vajmi kb. egyötödét a penésszel, brrr, brrr.
Mindeközben odabent az agyamban éreztem, hogy kipattant egy biztosíték és azt találtam mondani, hogy ha az állami diplomácia nem működik, mi lenne ha megpróbálkoznánk az egyházival (addigra annyira kalandossá vált az ügy, hogy egyből sajátomnak kezdtem érezni), elvégre Rőtmalac az egyik legnagyobb szarkeverő akit ismerek?...
Saszongya a csajszi, hogy érdekes, a Tanár Úr is épp ezt írja a hagyatékában, miután Göncz Árpád után leállt a dolog. A szekrényben van a hagyaték, és ő már mindet átfésülte.
El kellett telnie másfél napnak, hogy leessen a tantusz: Dobszay MÁR tudja, hogy milyen kéziratok tenyésznek a Topkapiban. És azt is, hogy én ott kötök ki a hagyatékkal teli szekrény mellett a gregócsajnál, és hogy mit? UGYANAZT fogom neki mmondani. Brrr.
És TÉNYLEG NEM kettyentem meg, de erre aludnom kell (lehet, hogy a csajszinak is).
ÁÁÁÁÁ!!!!!!

2016. november 2., szerda

Idegenül

...léptem, léptem a Széll Kálmán téren át, s vissza pedig a Várból lefelé, az Ostrom utcán át, a Széna tér felé vettem az irányt, s közben Cseh Tamás dudorászta bent kegyetlenül, hogy golyónyomok, golyónyomok, ronda golyónyomok, ennyi maradt a régi Budapestből, s most vakvezető fémbigyók, én így megyek át az új Széll Kálmán téren át...