Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2022. október 17., hétfő

Szkriptum eleje

Nekiálltam szkriptumot agyalni. Egy jó része tényleg az agyamban áll össze. Viszonylag flott tempóban írom. Azt, amit persze már kiötöltem, tegnap, tegnapelőtt... Azt leírtam ma. Hú. Új szövegeket is kell gyártanom a régi korrektúrája mellé. Ma legyártottam három oldalt. Jön a kórus és a diákok, többet nem tudok írni. Pedig lenne mit, még van az agyamban, és friss is vagyok. Most vagyok a 31. oldalnál, 29-31 majdnem mind a sajátom. A többiben sajnos még akad gyomlálnivaló, de először beírom, amit muszájmuszáj átírni, mert annyira használhatatlan, hibás és elavult. Nyehh, abba kell most hagyni. Aziskoláját!

2022. október 15., szombat

Munkával dicsérd a napot vajmi

Jelentem alássan, lejárt az első nap.

Időnként röhejes érzések törtek rám, de igyekeztem nem hangosan felnyeríteni.

Először is, az új munkahely izgalma, HEJJ.

Hát akkor gondoljunk vissza az előző munkahelyemre: ezelőtt fél évvel NLM-ban tényleg fejvesztve rohangáltam a rosszul felcímkézett tantermek között, hogy akkor melyik osztály hol van?!... (és már megint nem megyünk vécére, nem csak tegnap...) A gimi olyasmi, mint a brüsszeli reptér mozgószőnyeg híján, egyszóval görkorcsolya nélkül el van veszve az ember, vécé pedig csak az E tervrajzú monstrum egyik sarkában van. Két hétig kész ideg volt a gimis logisztikám. Háát... a kúglitrugyi is labirintus, egy asszimetrikus, logikátlan, középkori alaprajzú barokk barlang, különbség az, hogy ebben behunyt szemmel is tökéletesen elboldogulok, ha kell (volt eset, hogy bent rekedtem este az ablak nélküli részben és akkor még nem voltak ilyen zöld lámpicsok az ajtók felett, de szerencsésen kimásztam a dupla ajtótokból. Óóó... a szép egyetemista idők!...). 

A nyugimra a magyarázat egyszerű: A Stájri Főváros (StF) kúglitrutyi nevű intézményével "csupáncsak" 19 (tizenkilenc) évvel ezelőtt sikerült megismerkednem. Azóta pedig átéltem az összes átalakulást, de tényleg, hiába élek már kilenc éve a Nagy Lapos Mezővárosban (NLM), a tanszékvezetőváltás, az építkezés, a minimalista bútorok, a világoskékre mázolt Hoforgel, tantermek ide-oda barangoltatása, emberkék migrációja ide-oda, na. Szóval... a rettegett új munkahelyem, haha!... 

Találkoztam lépcsőn dübörögve tegnap kétszer is egy csajjal, aki szerintem azt hiszi, hogy én is orgonamesterire járok vajmi. Hallo! aztán talpalt kifelé, én befelé: Hallo! na klassz. (Szerintem nem nézek ki tanárnak.)

Tegnap máris fülöncsíptem az egyik diákomat, aki meg akart (volna) lógni, mégpedig az egész félévnyi praktikumról, mondván, a múlt félévben már énekelt a dómban, higgyem el, háromszor is! (minden félévben van 3 gyakorlat a dómban. Naivitásom azért nem ilyen szinten van, ha kinézek tanárnak, ha nem). Én erre azt találtam mondani, hát persze hogy minden félévre jut három praktikum! az nagyon dicséretes, ha múlt félévben járt erre, szuper. Ja, csak szólok Önnek, ha a miséken a dómban nem vesz részt, nem kap jegyet (kein Zeugnis). Na, akkor már nem kunyerált tovább, hanem kelletlenül beült az órámra... Aztán nézett nagyot, mikor elkezdtem velük dolgozni az "otthoni" stílusomban, járkálva, gesztikulálva stb. Másfél órán át fingattam, sétáltattam, énekeltettem és tornáztattam őket, láthatóan nem tiltakoztak ellene, hogy ez akkor miféle gregorián, höö :-D Szerencsére jól énekeltek, nem statiszták, mint a kirchenchorban a töltelék. De azért kemény dió lesz, mikrofon nélkül kitölteni a dómot hanggal... basszus, kellenek még ide a segítők. Két pasi már beígérkezett. És lesz egy csajszi, az egyik barátnője, úgyhogy azzal ketten nyomjuk, mi a nők. Hajrá, hajrá. Addig tornázunk, míg kívülről megy a cucc. Amíg ki nem dőlnek mellőlem, slussz. Diktátor-Csőrike! in motion.

A szemiológia kihúzza a tartalék biztosítékomat. De facto újra kell írnom az egész szkriptumot - már megint tankönyvírásnál tartok!!! nekem Sorsom van. Holnap megyek haza NLM-ba és egy hétig nem jövök ide. Ezalatt új szkriptumot gyártok. Miért is kell nekem már megint tananyagon kalapálnom??? A qqqq tanmenetváltozás miatt. Hát hogy a fenébe tanuljak repülőgyártást, ha nem vagyok mérnök, sőt, matek-fizika-kémia-informatika szakot, és sok mást se végeztem, még a repülőgépgyártás előtt?! Na, kb. ez történt azzal, hogy kiszedték a gregorián szeminárium nevű tantárgyat. Ez konkrétan azzal egyenlő, hogy kiestek az alapismeretek: a gregorián zene kialakulása, a gregorián repertoár, a hangjegyírás története, notációtípusok, liturgikus-zenei könyvtípusok, gregorián énekek műfajokra lebontva, modológia... Ez itt csak egy nagyon szűk keresztmetszet, de ezek nélkül szemiológiát tanulni nemcsak hülyeség, hanem egyesen lehetetlen. (Már megint annak a fejével gondolkodom, akinek mindezt el kellene sajátítania ahhoz, hogy továbbléphessen. Csőrike napi agyalása, aki mindörökké diák... jeee.)

Szóval egy olyan tananyagot kell legyártanom, ahová okosan és ügyesen be kell szúrogatni a gregorián alapismereteket is, miközben a szemiológiát is meg kell csinálnunk. Nem lehetetlen, de na. Ügyesen kell lavírozni azokkal a virtuális tektonikus lemezekkel...

De ma még nincs holnap meg főleg holnapután. A ma délutáni énekóra még nem a világ, én pedig lazázós kedvemben vagyok, úgyhogy itt a tegnap estéről a laza vacsora! StF-ban, a zanyámmal így koccantottunk az első munkanap végére! :-))



 


2022. október 12., szerda

Első hét

Pénteken egész nap rizsázni kell és műhelymunka, és jól tempírozni az egészet, nem kipurcantani a népet, hanem játszva beaktiválni őket és bent tartani a konnektorban, vagy nem is tudom, de jujujuj. Én még csak holnap utazom, de ma reggel 5 után úgy kinyílt a szemem tiszta magától, hogy csak. 

Megvettem egy csukorék vonatjegyet, az időt is szépen rászámoltam (én! az előreláthatóságommal! hujj... ne röhögjetek, na...) a csatlakozásokat. Tegnap két mosógépnyi ruhát gyúrtam be a gépbe, aztán ki belőle.  

A forgatókönyv, ha a csatlakozások nem késnek, arrafelé valószínűleg talpalom az előadásaimat. Visszafele pedig zoknikat stoppolok vagy valami hasonló.

B forgatókönyv, ha a csatlakozások késnek, akkor a vonatban stoppolom az agyam ergo a zoknikat (a hüvelykujjam helyett). 

Nem tagadom, tisztára befostam. Ez egy állapot, a kancsó teán kívül jelenleg más megoldást nem látok. Tegnap reggel 7-kor még Rőtmalac is leakasztott a szögről hogy akkómivan, höö?... de ő most a pápánál lesz Rómában, úgyhogy ezt az első hetet viszonylag csendben abszolválhatom a StF-ban, csak éppen nehogy elaludjunk közben - azon a legelső órán, amit 9-13ig (!) tartok. Viszek valamiket, gregorián neumás ujjbábokat (már ha lennének!...), csokikákat, szőlőcukrot, ilyesmit. A hallgatóimnak lovacskáimnak.

Kezdődik...

2022. október 4., kedd

BA MA PhD

Hát, ez a StF-i bürokrácia, híjj, majdnem bőrokráciát írtam (látszik, eléggé sokat használom mostanság a német billentyűzet, már belekavaraodtam a bötűkbe).

A nevem után van hét betű. Ezek az akadémiai titulusaim.... :-D :-D a főiskola viszi a prímet, jól látszik, hogy elvégeztem, mielőtt a masterre beiratkoztam volna. Biztos, ami biztos!

Még jó, hogy az ovi nincs feltüntetve (bár manapság még onnét is ballagtatják a népet!... ) - hm-hm.

2022. október 2., vasárnap

Gregorián macera

Át kell gondolnom (újra?), hogy mennyire, miért és talán meddig (így marad?) leszek az, aki most vagyok. Azt látom, hogy minél jobban mutatom meg magam, annál erőteljesebb a kontraszt másokhoz képest - itt konkrétan a nemi sztereotípiákra és az azzal kapcsolatos viselkedésmintákra gondolok. Ahogy én én kezdek lenni, potyognak ki az emberek jobbról és balról, aztán csak egy kisebb mag marad, akikkel viceversza jól elszórakozunk. Sőt, ha a helyzet hozza, asztal alá is isszuk egymást. Általában pasik azok, el-elvétve egy hozzám hasonló (elvileg nőnemű lény, vagy mittudomén).



Na jó, én nem vedeltem ezúttal túl magam, mert másnap vezetni kellett, de akkor is, elég jókat szórakoztam, ahogy egyre-másra koptak le a tisztelt hölgytársaság tagjai. A terem dugig volt, a résztvevőknek kb. 80 százalékát annyira jól ismertem Stájriából vagy valahonnét Európából, hogy mivel 10-15 éve nem láttam őket, mindegyikkel már időm se maradt két szót váltani, de azért folyt a duma, na meg a bor, egészen 1.30-ig, mikoris Rőtmalac (ahajt jobbról, azaz a bal oldalamon) behúzta a függönyt: Emberek!... FÉL KETTŐ VAN! hihetetlen, értem én de na. Nem megyünk már haza?!...

Voltam abban az eldugott belső kertben, ami normális esetben klauzúra, de most beslisszantunk, már akik maradtunk végig. Már egy adag piálás megvolt, mikor 23 órakor jött a ráadás, vissza a barokk refektóriumba (nagyon-nagyon rég itt eszegetett többek közt Pázmány Péter atyánk is), ahol Rőtmalac anekdotákba kezdett, de komolyan, ott iszogatott, miközben a jegyzeteiből puskázott, szóval készült rá tényleg. :-D

Na vissza az idő kerekét 19.30-ra. Csőrike diszije is bele van pakolva az előadásba, ott bámulja a tisztelt vendégsereg perceken keresztül a Liber Ordinariust (ééljen az LO! és a digitális kiadás!) - és persze, többek közt az Ingabingáéról és két másik emberéről is szó esik, na meg a Kisasszony azaz a Varrónő diszije prömierplánban, az egyetlen gregorián témájú DLA...


 

Na itt megállunk kicsit. Ebben a teremben most négyen is itt vagyunk, akik anno öldököljük egymást a bécsi professzori állásért. Ugorjunk akkor vissza 2019-be, és... Az állást végül a Kisasszony kapja meg (látom, itt ül balról a férjével), aki 2020 őszén kezd tanítani. Én ebbe, ugye, belé nem halok éppen, de nem és nem értem és macerálom magam még jóó sokáig, mert meg vagyok győződve, hogy a legjobb közülünk Daniel volt, desőt, tudom. MIÉRT a Kisasszonyból lett professzor?... (Kaktusz nevezte el sacc húsz éve Varrónőnek, mert úgy játszott orgonán, hogy minden jóérzésű zenészből kihúzta a dugót. Mivel Kaktusz nem a pókerarcáról híres, nem szégyenlette, mialatt a csajszi játszott, grimaszokat vágni és fejét verni a falba, az utolsó sorban, én persze annál jobban égtem a széken mellette, de na.) A macera jelentem, tegnapelőtt este végetért - legalábbis az a része, amit éveken át hurcoltam magammal.

Kisasszonynak gratuláltam ez alkalomból az álláshoz, mert én jólnevelt és diplomatikus csőrikemadár vagyok, s azt is megállapítottuk, jéé tényleg, de rég nem találkoztunk! (A versenyvizsgán természetszerűen szeparékban voltunk, nem is láttuk egymást. Tiszta szerencse, mert a fókuszos szememmel akkor egyből felszúrtam volna a falra.) De ez csak a lelkiismereti puttonyom lepakolása volt: én megígértem magamnak, mindegy hogy ki kapja az állást, fix hogy gratulálni fogok neki. A lényeg csak most jön - hát, a tulajdonképpeni macera...

Danielt egy óvatlan pillanatban kicsentem a kertbe és kitálaltam neki a lelkem bugyrát e témában, de nagyon. Éjfél előtt kevéssel már nem is érdekelt, sokkolom vagy sem, ki tudja hány légkör volt már abban a kertben, ahol csak a papok táncolnak, vagy a Fennvaló tudja, miket csinálnak, nyehh. Daniel meg is rántotta a madzagot, sőt szemmel láthatóan eltaláltam a lényeget, hogy itt valami gyanús, és szerintem nem a Kisasszony, hanem ő kellett volna, hogy kapja az állást, és ezt éveken át tartogattam, most éppen ideje kimondani... és akkor. Fogózzon meg mindenki: négy nappal a versenyvizsga ELŐTT felhívta a bécsi rektor, hogy kedves Daniel, Ön beiratkozott a versenyvizsgára és ezért szeretném tudatni Önnel, hogy az egyetem nagy valószínűséggel HÖLGYET fog felvenni a professzori állásra. Gondolja meg, kérem, hogy meg szeretne-e jelenni a megmérettetésen. Daniel megköszönte szépen a figyelmességet és megjelent a versenyvizsgán (én is ezt csináltam volna a helyében). Ahol ő volt a negyedik pasi plusz három nő volt, közülük az egyik ugye én. A pályázatban eredetileg az állt, hogy UGYANOLYAN szintű teljesítmény esetén az egyetem - női kvótát erősítendő izé - hölgyet fog választani. Namármost. Danielnek itt este a kertben el kellett mondanom, hogy hiába vagyok nő, most elsősorban objektív vagyok, és nemtől független dolgot szeretnék mondani, mégpedig azt hogy szerintem NEM AZONOS szinten voltak a megmérettetésen a Kisasszonnyal. Ez, tudjuk, hogy nonszensz, elvégre kutyából nem lesz szalonna! (Azt már nem mondtam neki, hogy N.B. arról a Kisasszonyról beszélnénk, akinél amúgy én is jobb vagyok, bár kétségkívül nem Bécsben lakom és nem osztrák a férjem... de a diszimet ÉN magam írtam, nem úgy, mint ő, aki kb. negyedét a férjével íratta meg!!! a pasija még valamikor 2017-ben, egyszer jól bepiálva alaposan kitálalt a vonatra várva, miket kellett neki megcsinálnia, hogy valahogy kész legyen a cucc, védésre.... AUU.)

Szóval mikor mindennek a végére értünk, nyugtáztuk, hogy Rőtmalac is elfogult, és de facto ő akarta a Kisasszonyt az állásra - létjogosultságot adni egyúttal az általa alapított gregorián DLA-nak, meg minden - hát erre nagyon elkenődtem. Becsületes verseny itt sincs, csak kapcsolatok, és ha bekerülsz az aranka indái alá, úgy jársz, mint a spenótunk az árnyékliliom melletti részben. Nem maradt más, Daniellel ittunk egyet, hogy túléltük ezt a szart, aztán nem sokkal ezután jött a takarodó, úgyhogy ezzel lejárt a hosszúra nyúlt este.

Vezettem tegnap egész nap, nyomott a Hochnebel a fejemre egy plusz sapkát, megittam három kávét, egyszer félrehúztam egy parkolóba, szundítani úgy egy negyedórát. Mikor megint ébren voltam, emésztgettem az előző estét. Szóval be kell furakodni másképpen a dzsungelba, és én erre már megint elkenődtem, mert eszembe jutott, hogy Rőtmalac biztosan engemet akarhatott StF-ba a saját posztjára, amit ugye már 2011-ben befagyasztottak, és ezt már nem tudta kibulizni, mert addigra túl sok emberrel összerúgta a port. Tegnap hazafelé próbáltam hessegetni az utópisztikus gondolatokat, egyelőre nem túl nagy sikerrel. A Kisasszony Bécsben egyszerű helyzetben van, ő egy végrehajtó, nem túl sok eredeti tervvel és Daniel szerint is lelketlen és szenvedélytelen a zenéje. (Mikor anno Kaktusz megtudta, hogy ő kapta meg az állást, dühöngeni kezdett, hogy vehetnek fel ilyen szenvedélytelen, unmuzikális p....t egyetemi professzornak?! Egy zeneegyetemen?!)

Tavaly kimozdultam a holtpontról, két gregorián publikációval, amik magyarul jelentek meg, ezekről ebben a brancsban nem tud igazából senki, de ezek már a fő macerának a kezdő fejezetét piszkálják. Az egyházzenész, mint liturgus írásomban pontosan azt boncolgatom, milyen pasztorális lehetőséget rejt magában a gyakorlati egyházzene, és mit közvetít az egyházzenész a személyes kapcsolat és saját személye által a gyülekezet felé - ez a kemény dió, lehetetlennek tűnő messiási feladat, meggyőzni a legfelsőbb egyházatyákat az egyházzene és par excellence a gregorián pasztorációs hasznáról. Hogy nem a bídzsa hangokat bíbeljük egy hókuszpók este alatt egy szakképzetlen guru társaságában, hanem valami fantasztikus élményünk van a gregorián szakember által koordinált éneklésünk alatt. Ez az egész egy annyira nyerő dolog, hogy - már csak ezért is - megéri visszamenni az egyházba. Vagy elölről kezdeni valami újat, ami nem csak az Úr templomában van, hanem az én testemben és lelkemben, és ez NEKEM is jó. Amúgy meg másnak is, hasonlóképpen, és ezen túl NEKÜNK jó...



Namármost: kezdjem el ezt a lehetetlen dolgot 43 évesen??!! egy ilyen faszkalap patriarchális világban, én, az Ausländer Csőrike?...