Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mrs. Lazy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mrs. Lazy. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 12., szerda

Sancho, nézd!... DISZI!

Bizony, a vajúdás kitolási szakasza ma 5-15,30-ig tartott. 11 után már csak Don Quijote járt a fejemben. Többször is éreztem, soha a büdös életben nem születik meg MÉG MA. Úgyhogy megkértem a hű Sanchót Mrs. Lazy-t, nyomjuk már együtt az indexeket, na, ezt az utolsót is, híííí....
15.30, és mégis kibújt a fattyú... Na, ekkor küldtem át Rőtmalacnak a 2. kötetet. Ezek után pedig bedugtam az összezsugorodott nyakam, a nyilalló hátamat és a lüktető halántékomat a katicás pizsamámba/ágyikómba, behúztam a függönyt és elaludtam mint a bunda.
***
18.30: Csőrike kinyitja a postaládáját. Rőtmalac írja: Imprimatur.
Holnap viszem StF-ba az egész pakkot. Halleluja!

2016. október 6., csütörtök

Nem fér a fejembe

Húszéves korom óta készülök erre: a jól előkészített védésre, a disszertáció végére, a finisre, szóval mondom, hogy már vagy tizenhét éve. Errefel: kapkodás, összevakarás az utolsó pillanatban, jó eséllyel még doktori másodatyám sem lesz ott, Rőtmalac pedig diplomatikusan közli a vészforgatókönyvemet fejezetről fejezetre a telefonban a bal fülembe, miközben Mikrócsőrike kíváncsian lapít a jobb kezemben, azt nem hallja senki hogy idegesen járkálok összevissza a lakásban, mert ilyen nincs is, de Mikrócsőrike tényleg egy áldott jó teremtés.
Holnap felváltva indexelünk, korrektúrázunk és babázunk Mrs. Lazyvel. Hanem a büdös életben nem lesz kész, nemhogy két nap alatt. Izgi lesz.
Miután elküldtem a nyomtatnivalót holnapra, gyorsan vasaltam (!) egy kört, begyúrtam egy adag mosogatnivalót a gépbe, eltakarítottam a fogyasztható étel- és italmaradékokat a lakásból, és igen, még mindig rágcsálnék valamit, legszívesebben megenném a cipőm sarkát, hogy elnyomtassam vele a mai napot.