Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hangyaboly. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hangyaboly. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. február 5., csütörtök

Árnyékkormány

Eléggé hihetetlen, hogy megérkeztünk a kúglitrugyi igazi pöcegödrébe s kénytelenek vagyunk egyfajta árnyékkormányban vezetni a tanszékvezetőnk tanszékét. Ez annyira abszurd, hogy ha valaki más mondaná nekem, aszondom, megzakkantál te, de teljesen, nézzéé tükörbe!...

A tanszékvezetőnk nárcisztikus személyiségzavarral küzd, autoriter módon viselkedik fűvel-fával, de ennek persze nincsen tudatában, vagy legalábbis úgy tesz, mintha mindez nem ő lenne.

Tegnapelőtt tartottuk ötön az első onlány értekezletet, szétosztottuk egymás között a feladatokat és továbbiakban úgy kommunikálunk a főnökkel, mintha minden rendben lenne. Ez a túlélési esélyünk, és még így is meglehet, hogy jövőre bezárnak bennünket. A rektorátus szintén úgy tesz, mintha nem látná a problémát, valami (valaki?) miatt fedezi őt. Az egyetemisták nyolc oldalas dokumentumban részletezik, hogy aggódnak a főnök szellemi egészségéért, ezt elküldték a diáktanácsnak. A rektor közben lapít, mi lenne, ha a sajtó fülébe jutna, felvettek egy nem teljesen komplett figurát vezető pozícióba?? Egyelőre nem túl rózsás a mostani helyzet: egy milkó egy másik, jogtalanul kirúgott tanár kártérítésére; két milkó valami másik perre... viszont ha bezárnak, se lesz buli, mert akkor is kiderülhet egy s más, kukába kerülhet a már eddig is eléggé megtépázott reputáció.

Szóval úgy döntöttünk, inkább megvárjuk, míg más vágja el maga alatt a fát. WTF

Ma egy laza vigyorral leírtam neki ismét, hogy mi lesz a június 7-i misével - minekutána múlt héten belekakált a nyári időpontjaimba és pokolivá tette a hétvégémet a kolostoromban (!), tegnap megegyeztünk végül (ő meg én), hogy is lesz a misével, estére már megint megváltoztatta a véleményét... Na de, Csőrike is gondolt egyet, ezentúl másképp csináljuk. Szépen, mosolyogva, diplomatikusan bmeg. Árnyékolva, szürke zóna. Majd én is gondolok egyet, nem csak te.

Mi a fenének kell idegeskedni azon, ami nem a mi dolgunk? Na utty. 

2024. november 30., szombat

Csőrike és a gender

Annyi minden van itt, amire el lehetne menni, csak úgy röpködnek az ajánlatok. Ezelőtt tíz perccel arra gondoltam, hogy nem megyek arra az eseményre, amit napokig tervbe vettem magamnak, szóval nem érdekelnek ma este a női zeneszerzők, írók s az előadók, ahol mindenki nő. Tegnap beszéltük át a kolleginával, hogy fárasztó egy ún. "gender" konferencia, ha mindig az áll előtérben, hogy a nő nő, és milyen fontos ez az egész, és ez a dolog lényege. Hülyén is érezte magát legutóbb Szlovéniában, hiszen egy 150 éves francia zongorametodikáról tartott előadást, ami akkor is újító lenne még ma is, ha nem nő írta volna. Szóval nem attól innovatív az egész téma, hogy bekerült egy gender konferenciába. Mellette még csak egyvalaki hozott szintén "uniszex" témát, a főszervező, aki kartauzi női kolostor későközépkori zenés-liturgikus kéziratairól referált - a dolog ismételten nem a női jellegtől egyetemes bomba jelentőségű, hanem csak úgy, valakik hihetetlen alapossággal és mindenféle zenei és más tudásnak a birtokában alkottak, piszok jó dolgokat. Jó, hát éppen nők voltak, na és?...

Attól, hogy nő volt a komponista, e puszta tény nem tud és nem fog egy középszerű zenei alkotásból remekművet varázsolni. Szóval a gendertéma nekem valahogy nem azt jelenti, mint a legtöbb ilyen helyre elbillegő kolleginának. Mondjuk a szervezőnek sem, szóval Szlovéniában ezek ott pislogtak egymásra ketten, és ha én elmentem volna a Hildegardis témámmal, lett volna egy harmadik pislogó is. Az a baj velem/velünk, hogy ezek az előadások, amiket általában mi készítünk, nem genderről szólnak, sőt, pasik is szoktak ilyenekről előadásokat tartani, nem éppen gender konferenciákon. És a dolgozó méhek és hangyák amúgy is semleges neműek, jelentem, nyehh. Nem??

Ora et labora, szóval ma már eleget dolgoztam, utána meg inkább gyertyagyújtásra megyek a dómba, vesperásra. Az legalább nem gender - legalábbis egyelőre.

2024. november 29., péntek

Távirat

Hopp. Csőrike StF-ban rekedt adventelni az idén. Hopp. Holnapután koncert. Hopp. Izzasztó gregorián edzést kapott tőlem a szólista. Hopp. Jó lenne a gyerekekkel foglalkozni s nem a koncerttel és egyéb munkákkal. Hopp. Kérek szépen továbbá egy nemlétező adventi csendet. Hopp. Köszönöm, üdv. Hopp.

2023. június 4., vasárnap

Otthon

Kicsit otthon voltam.

Jólesett.

Most megint hazamegyek. Csütörtökön is, kicsit.

Ez a három hely most éppen három különböző országban van. (kicsit hülye vagyok)

Találkoztam most egy igazi bencés apácával, egy igazi német Hildegarddal. És még egyházzenész is volt! ;-) (nem Bingen, nem Wulff, hanem egy Wolters nevű volt, nem középkor, nem száz éve, hanem most, 2023-ban)

És azt mondta: "Na, Csőrike, hát hiányoltuk magát, hol volt a múltkor? Isten hozta minálunk!..."

Ezt akkor mondta nekem, amikor másfél óra hegymászás után büdösre izzadva megérkeztem, fejemen egy kendővel, napszúrást sikerrel legyőztem.



Hát persze, hogy megint eltévedtem a szőlősben, de egye fene.

Finomak a borok, ébren perzselnek az éjjeli beszélgetések, hát na. Kicsit hiányozni fog ez az otthonom.

2021. április 6., kedd

Apácanapló 1

A továbbiakban a bánáti sváb falvakban fejtettem ki a tevékenységemet. Hozzájuk kaptam küldetést, ezekhez a sohasem csüggedő, nagylelkű és vendéglátó emberekhez, akik mindig tiszta házzal és gazdagon terített asztallal fogadtak. 

A bánsági falvak festőisége?... hát, az nem hasonlít a frankiai, tiroli vagy feketeerdői falvakéhoz, de semennyire se. Teljesen más a fekvésük is, hiszen a bánsági falvak széles ívben mintegy körülölelik a szétterülő, termékeny tájat. Ők is részei annak, amitől ez a vidék erőteljesen délkeleti területi jellegét kapja. A táj: végtelen, felhőtlen ég, nyáron a világ kezdetétől a világ végéig sötétkéklik, - ahogy a falu végtelenségbe nyúló, hosszú főutcáján megáll az ember és egyszerre csak arra gondol, hová is vezethetne ez az út, ha nem egyenesen a mennyországba?... hiszen a föld és ég jól láthatóan összeérnek a végén. 

Az a vastag, fehér por, amelyik nyáron belepte a ruhánkat és az arcunkat! És a nedvesen ragacsos, vastag iszap, amelyik megnehezítette járásunkat, télen pedig térdig piszkította a lábbelit és a ruhát... ez tulajdonképpen csak ugyanaz a föld volt, amelyik évente bő termést hozott, búzát, kukoricát, bort; és a föld, amelyik az állatokat hízlalta: marhát, disznót; a föld, amelyik a házak oldaláig terjedt, ahol az emberek, azaz mi, a borát ittuk és ettük a kenyerét. Valahogyan ugyanez a föld termelte ki magából az ő embereit is, továbbadva a saját jóságát, adakozását, beteljesülését, örömlelését a betakarított terményben.

(Hildegardis nővér után szabadon és nyersen, a kiemelést pedig megengedtem magamnak :-) )

Virtuális találka

Schwester Hildegardis, nem tudom letenni a könyvedet!! Százéves történet, mintha most írtad volna! na vajon mit kezdhet ezzel a bánsági németség?? vagyis az, ami maradt belőle. 

Hiszen kikötöd már az elején, hogy ebből az irományból semmit nem szabad nyilvánossá tenni, mert az anyakolostori apácáké, punktum.

De kár, hogy nem hívhatlak be a kápolnába egy közös zsolozsmára, jót tenne mindkettőnknek. Tudod, ez a bencés lelkület, ami összeköt minket... érted. Megbeszélhetnénk utána egy kávé és saját süti mellett, hogy most mégis fordítani fogok a szövegből, és felteszek ide egy-két részletet a naplódból. A priornő engedélyét még a múlt héten megkaptam, hogy olvashassalak. Bele is merültem rendesen... (ki kell nyomtatni, basszus, ez 81 oldal, megeszi a képernyőre meredt szememet!)

2020. december 20., vasárnap

Kecetelős kontra 1.-3.

Várom én a szerencsés karácsonyi szünidőt, hogy végre nekiállhassak. Hahhaha!!!...

1. A szekrényem elé bekanyarintva a fényképeznivaló, de szortírozással - az üveges ajtókat jelenleg nem tudom kinyitani az ezeken kívüli cuccokért (kényszerítő barikádozó körülményt tudok én gyártani akkkármikor).

2. A konfikötetbe tegnap érkezett méjlben a kérés, le kell ellenőrizni a kétnyelvű mutató számítógép utáni munkáját (ismerősek az olyan szarok egy-egy művelet továbbmenésénél, hogy "bizonyítsa be, nem robot"? na, mind ilyenek jönnek, a gép rendezése utáni takarítanivaló, igenis nem elfelejteni, hogy a számítógép az emberi agy silány utánzata, kéremszépen)...

3. Ja, a tanulmányom átdolgozása: mikor tudom én kiszedegetni a latin fordítanivalót a teológiai szófosásom dzsungeléből, hogy végre elküldhessem egy becsületes latin fordítónak???

A jelenlegi helyzet kicsit kecetelős, dehogy 1.-3.: sógornőméknál most már mind a négyen nyakig a koronában, anyósomék ma kapták meg a végzést, hogy ők is karanténba kerültek. Úgy nézem, a napokban durrantom be a családi pékséget, fuvarral. Bezzeg egy hete csak legyintettek, pedig én már akkor kérdeztem, nem lenne-e egyszerűbb mindenkinek. Kell-e beleköpni a levesembe? hát persze, úgy kell nekem! Holnap hajnalban kelek, kimarad a zsoli. Utálok ebből a feléből lefaragni az életemnek, GRRR.

2020. november 16., hétfő

Kolostorok. Avagy szabadságoltunk :-)

Megérkeztünk a szabadságról. Ebben a ragyás világban oda érdemes menni, ahol nincsen tömeg. De jó lenne naponta lezarándokolni a másfél órát a napi kolostorig! (Kaktusz rettentően megkopaszodott, hátulról már ez is nyilvánvaló.) Bikkfaerdő. Sziklás szakadék. Nyamm. Kondíció, kondíció... (az éneklés nem kutya - húsz évvel ezelőtt már másnap izomláztól fetrengtem volna!)











Nekem tetszik minden kolostor, ahol az épületek közt ilyen félig szent emberkék kóvályognak. Az egyik apácának olyan szimpi lettem (elvégre én is eléggé buggyantott vagyok), hogy azt mondta, ugye sokkal jobb lenne nekem, ha ortodox lehetnék, hát nem? (Höö... jókat szórakoztam magamban, miközben hörpöltem az elsőosztályú török kávét. A másik, a kis apácajelölt meg könyvelést tanult amúgy és egy ideig Bécsben élt. Hja!)

Ma, amikor hazaértünk, a postaládában fogadott egy jehovista újság, amit a Kultúrpanzió igazgatójának címeztek.

Hát, nekem sorsom van.

2020. október 31., szombat

Makó Jeruzsálemtől

Bonaventurában és Eliadéban az a közös, hogy mind a kettőt darabkáiban kell eszegetni (teljesen egyébről diskurálnak különben, ketten kétfelé, térben és időben egyaránt).

És én, bár lassan haladok az ilyen olvasmányokkal, de bizony, hogy minden porcikájukat élvezem. 

Az életem nem lesz elég ahhoz, hogy el is olvassam, amit szeretnék! Legalábbis ez a földi élet. ;-)

2020. október 8., csütörtök

Naés

Most éppen a buszon durmolnám az első adagomat, azon a buszjáraton, ami már nincs meg. Vagyis, ha hamarább érkeztem volna Szegedre, akkor bementem volna a ferencesekhez egy zsolira, mint a tavaly ilyenkor, amikor ázottan caplattam utána át a buszállomás felé. Emlékezetes marad ez a gyaloglás, igaz hogy nem tartott sokat, de pont akkor lyukadt ki a drága húszéves cipőm, ami, becsületére mondom, a fél bolygót körbejárta velem, olyan kényelmes pajtásom volt, azóta se találtam hozzá hasonlót.

Idén tehát nincsen oblátás hétvége, előtte meg utána se, csak a most, a ma, a szűk holnap, meg további ilyenek. Szélmalomharcom az idővel, az is köbön.

Mindeközben vagyok én annyira fanatikus, hogy megteremtem magamnak a szűk mában is Schwanberget. Ma például a belgákkal zsoliztam este, középső Csőrikém kíváncsira meresztett nagy kerek szeme kíséretében. 

Utána meg nyomtuk tovább a matekot, az összeadást és kivonást 100-ig. Naés.

2020. február 2., vasárnap

Latinbuzi a barátom

Elöljáróban, a napokban derült ki, hogy nem kaptam meg az állást Bécsben, meg hogy ki kapta meg, ezzel párhuzamosan pedig kijött a könyvem a nyomdából. És elindultak a kommunikációs csatornák, pedig én elvonultam az oblátákhoz, behúzni a kucsmát a fejembe.
Mivel rendezni fogok az életemben, meg kell gondolnom, mit csinálok az álláskereséssel egyáltalán ezek után, hogy 3 év alatt hat állás úszott el a fenébe, pedig én mindegyik lóra fel akartam ülni.
Volt olyan, s ez a legutóbbi is ilyen volt, hogy versenyvizsgára jelentkeztem, aztán volt olyan, hogy meghívásos alapon versenyvizsgára jelentkeztem, na mindkettőben kiestem. De volt olyan is, hogy az állás még azelőtt szűnt meg, hogy felvettek volna, pedig biztosan engem vettek volna fel, már benne volt a nevem önéletrajzostul a munkatársak listájában. Aztán volt egy másik is, amikor a pályázat lejártával már nem indult új, azaz megszűnt az állás, de előtte is csak ígérgettek fűt-fát, hogy rám lenne szükség meg ilyenek, na ebből se lett ugye semmi. Ezenkívül volt olyan, hogy objektív okokból kifolyólag nem teljesítettem a feltételeket és a folyamat közben estem ki, de még erre is várni kellett, hogy tényleg nem teljesítem-e vagy mi van? (az egyik: a számítógépes munkához nem akartam Némegtországba költözni, ezt az okot 6 hónap múlva kegyeskedtek is megírni; valamint a másik: nem volt B2 szerb nyelvvizsgám és állampolgárságom, ám ez az infó a visszamaradott és lenézett Balkániában már 2 nap alatt kiderült.)

Latinbuzi barátommal váltottam néhány mailt, először is rámírt, hogy megszületett a könyv! nagy fratula! és hogy neki tudok-e szerezni valahonnét egy példányt? aztán erre, hosszú rinyálást mespórolva, értesítettem tárgyilagosan hogy mi is az ábra Béccsel. Most már nem vagyok annyira magam alatt, de tegnap-tegnapelőtt cefetül voltam, miután kiderült, hogy az kapta meg az állást, akivel egy éven át együtt ültünk Rőtmalacnál a padban, és másnak a véleménye alapján is azt vallom, a csaj középszerű, sőt, nem volt soha muzikális, de egy dolgot 100x jobban tudott, mint én: jó körökben forgolódni és a zenei intelligenciáját muzikalitásnak eladni. Megvették, felvették, a dolgot ezennel elengedem, nem lesz havi 5002 eurós bruttó fizetésem nyugdíjig, csá.

LBDZs-t ezekről a részletekről nem tájékoztattam, csak annyit írtam, hogy: "LBDZs, nem engem vettek fel, jobb ha tőlem tudod meg. In God we trust. Csőrike. Azt írja:

"Trust also in your excellent skills, Csőrike! :-) Ciao, Gionata"
Merthogy én is emberből vagyok, és tényleg jólesett és kellett ez most nekem, az önértékelésemnek, mégpedig pont tőle. Elment az úthenger, azt hiszem ideje most már felállni.

2020. február 1., szombat

Ajándék magamnak

Itt vagyok a hegy tetején a kolostorban. Milyen szépen látszik itt a SAJÁT rendetlenségem korpusza, leválasztva a kupigeneráló családtagjaiméról.
Úgyhogy ma reggel 5 percen belül elrendeztem az ágyat, a szekrényt meg ilyenek. Ezt a jó érzést!...
Nekem ilyen ajándékok kellenek.

2019. június 23., vasárnap

Ora et labora, labora, labora...

Kedves hűséges Olvasóim, akik még nem menekültetek fejvesztve ebből a bugyorból, először is köszönöm a kitartást amivel még mindig errejártok. Hogy tényleg érdemes lenne, arról nem vagyok meggyőződve most éppen, de na.
Ami engem illet: én se tudok fejvesztve menekülni, mert nem olyan eccerű az a dolog, haha. Egy biztos, ma vasárnapra virradóra 4.45-kor morogva konstatáltam hogy valaki most gyalogolt át az udvaron, sejtem én, ki és hogy aludni, úgyhogy ebből megint nem lesz dél előtt felkelés, nekem viszont a paplan alatt is viszketnek már az antifónák identifikáló számai, úgyhogy fel is keltem, kukurikú, hajrá.
A számítógépek továbbra is segg buták az emberi agyhoz képest, s hogy minek kellett ezt az egész rendszert kitalálni, még mindig nem fogom fel. Itt a ragyogó példa rá, hogy mivel baszarintom el az időmet, ami nincs. Kérem szépen, van 3 egyforma kezdetű, beazonosításra váró ének:
1. Beatus vir qui timet
2. Beatus vir qui suffert
3. Beatus vir qui conjunget
Én ugye kaptam egy szép Excel táblázatot, amit nem én gyártottam, hanem a Digital Humanities keretén belül működtetett bécsi fityfiritty, de énnekem azt "felül kell vizsgálnom". Nos, ha a rendszerük mentségére hoznám fel, hogy eredetileg csak annyit ír az első kettőből, hogy Beatus vir, még jó hogy összekeverik. De a Beatus vir qui conjunget teljes szövege megjelenik az eredeti listámon, az az idióta gép pedig úgy gondolja, hogy ez mind az az egy antifóna lesz, márpedig odapakolja nekem mindnek az 1. Beatus vir qui timet ID számát. Elszórakozgattam egy darabig, míg szétbogoztam őket. Hát mi vagyok én, Hamupipőke?!

2018. június 20., szerda

Telítve a fejemmel

Abban a maradék időben, amikor nem kell menni valami eseményre, olyan dolgokat csináltam/csinálok, ami még belefér(t). Vagy inkább olyasmit, amire szükségem van/volt. Nos, miután Rőtmalaccal megittunk egy üveg pezsgőt és két órán keresztül nyomtuk a dumát, mialatt ki is ment neki egy csomó ügyem ami nyomta a zúzámat, úgy döntöttem hogy holnap elmegyek a kiadóba a 2 könyvért, de aztán behúzom a függönyt legalább 2 napig. Nincs látogatás, dumálás, se telefony, se élőféle. Szilencium vagyon.

És leve reggel és estve, és reggel...

... és valamelyik nap, azaz a harmadikon Csőrike elévette a tűt és a sötétkék cérnát és kivett a farmer  derekából kb. 6 cm-t. 2x3. Szóval most igencsak csinos dereka lett ahelyett az elálló derék helyett, ami miatt az ember végül általában nem veszi meg azt az izét, hanem visszateszi a polcra. De én azt mégis megvettem a múlt héten. Éreztem én, hogy pont ide kell jönni farmervásár után. És vala jó nekije. A tükör mondta. Haha.

2018. június 18., hétfő

Az Nagy Gyakorlat

Én már két napja itt vagyok a hangyabolyban. Otthon akkora káosz maradt, amekkora csak lehet. Sőt még tetőzni is fog. Dehát ha előrelátom az időjárást, akkor már egy résznyit fel vagyok készülve.
(Ezt még el kell mondanom: Közben észrevétlenül kiköltözött a haver, megjött a végzés is róla, hogy most már a miénk az egész putri. Voltunk olyan bátrak hogy bementünk. Az első szobában egy seprűnyél tartja a plafont. A második szoba igazából kamrára hasonlított, a kamra pedig istállóra. Mindkét vityilló padló nélküli, még a téglás rész is mögötte. A "fürdőszobában" csak a villanykapcsoló van meg, egy lyuk az egész, de van benne egy csirkeetető. Mindenütt sár- avagy döngölt padló. Az udvarban hátul egy régebbi szarkupacban kihajtott a krumpli. Az aktuális szarkupachoz nekem már nem vala gyomrom, de Kaktusz megnézte, minekutána ugrabugrálva és ordítva rohant át a mi udvarunkra. Útközben már nekiállt vetkőzni. A bolhák úgy ugrottak le róla sugárban, mint mikor tűzijátékot nézel. A gyorsan vízzel tele vederbe nyomott cucc tetején is volt vagy öt példány, mikor végre odamerészkedtem. Még szerencse, hogy ezelőtt három nappal láttam magamon az utolsó bolhacsípést. Jól néznénk ki, ebbe a luxuskolostorba elszórni egy-két bolhát szuvenyírba...)
A hét szentség és Én. Minden napra jut egy szentség. És sok elmélkedés.
Én meg úgy döntöttem, hogy az élet szép. Első nap csak aludtam az első két elmélkedés helyett. Második nap már olyan ügyesen felvettem a ritmust, hogy van elmélkedés is, a városban is elintéztem amit muszáj volt és 20 nm-es cellácskámban igencsak jól elvagyok a könyveimmel és a szöszmötölésemmel. Nem sietek, direkt. A saját rendetlenségemet ripsz-ropsz el tudom rakni, kapkodásmentesen. És_pedikűr_is_volt. Olyan becsületes. Volt vagy három éve is. Legutóbb.
Hogy hogy lehetne ide még egyszer ellógni, hmm...

2018. május 28., hétfő

Nemnormáliscsaládságapárhuzamosan

Epizód 1

Kápolna terasszal. 


Egyelőre még se kápolna, se terasz. De amikor ezt az izé konstrukcióra hasonlító valamit megláttam, az jutott eszembe gyorsan egymás után, hogy:
  1. Stairway to Heaven
  2. Golden gate
  3. Kakasülő á la gráci dóm (az soha nem épült meg, szerencsére)
  4. Kapu a semmibe
  5. Teccik. Ha teccik, ha nem!
Most mondjam azt, hogy beteges vagyok? hogy ki fogok ülni erre itt reggelizni, délutáni kávékázni és magasról szarok a világra, mint valami diakr-szinkr-eltévedt Mária Anna?...

(Alatta a kápolna püspök által aligha lesz felszentelve. Biztos kézből, vagyis püspöki körökből való információ, hogy ha Kaktusz benne fog lakni és dolgozni, nem kap engedélyt a felszentelésre. De attól még tabernákulum bármikor lehet benne. És a piros lámpikájával bármikor el lehet menni éjjel vécére.... :-)  És az előszoba használható sekrestyének, N.B. nagy bevonuló esetén akár a mellette levő tanulószoba is! és akkor még a bevonulónak is van hely. Asszisztenciával! ááá.......)

2017. június 25., vasárnap

Szemelvények Csőrike nyüves kronológiájából

Nem tudom, mikor dugták bele a nyüvet a popókámba, tényleg, miért nem vagyok képes egy helyben ülni. Hm. Bizonyos kényszerítő körülmények mindig előkerülnek valahonnét, nem keresgélem, de jönnek. És akkor kell valamit csinálni. Ez egyáltalán nem volt jellemző rám, évtizedekig. Csőrike utolsó rámenős időszaka az óvodából való. Aztán nihil.
Mikor tizenöt voltam, csodálkoztam, hogy mennyi mindent csinálnék még, ehelyett homokba dugtam a fejem, ha kínálkozott valami. Amikor dolgozni kellett volna azon, hogy felépítsem azt a tőke, izé, valamit, kellemesen lustát jelentettem, és így szállt el az idő, takaréklángon lötyögve. Mikor húszéves voltam, mentem volna mindenfelé, de nem kínálta fel senki, mit, merre, hogyan, nem volt olyan nagy választék, és én nem is kerestem a további választékot, közben folyton hiányzott az a szakmai, másfelől társasági élet, ami valahogy a rámenősebbeknek mindig bejött. És továbbra is, vagy fantáziátlan, beszari, vagy lusta voltam, vagy mindez egyszerre. Mikor huszonöt lettem, fejjel mentem a világnak, mindenfélét kerestem egyszerre, és lassan szemtelen és rámenős lettem, zabálni kezdtem azt, amiből addig csak a böjt jutott - vagy mert balfék voltam és nem láttam meg, hol kell gyakorolni a ragadozó felemnek, vagy pedig betojtam, látva reptükben az érkező lehetőségeket, kihasználatlanul megcsodáltam, de hagytam őket tovaszállni a csudába.
Szóval mostanra már nem akarok bizonyítási kényszerből rámenős lenni, lassan megelégedek azzal a tökéletlen Csőrikével, aki már nem lesz ennél szebb és fiatalabb, de ennél komplexusosabb se, mint amilyen mostan vagyon, most már csak élni szeretnék nyugodtan, kicsit alkotni, a fészkemben forgolódni, csibéket nevelni. Ez mind szép és jó, persze mindehhez hozzátartozik egy anyagi és emberi erőforrás, a háttér, mert szép dolog az önkéntes munka, kántorképző, kórus etc., de nem segít be se a villanyszámlába, se a napi kajába, és még elég sok van, amibe illene beleszólnia annak a munkának, anyagiakkal is, nem csak a napi adag kulival.
Amilyen hülye vagyok, elmentem versenyvizsgázni a tegnap egy olyan helyre, ahová "pult alatt" érkezett a meghívó, hogy harmadmagammal mérjem össze gregorián sütnivalóm egy improvizált ringben, igazi egyetemistákkal és egy vizsgáztató bizottsággal, ennek az országnak a számomra legmesszebbik felében-- mindeközben a saját kurzusom folyt a kolostorban, amiről két lábbal rúgott seggbe gregorián anyám, a bencés apáca, beugorva helyettem egy napig, hogy normális vagyok-é nem elmenni, szen ilyen egyszer adódik 10 évben?! Mialatt egyik vonatról a másikra rohantam bokázva az ország egyik feléből a másikba, azon gondolkoztam, hogy vajon normális vagyok-e, hogy most éppen oda megyek? Apropó bokázás, tegnap este Frankfurtban ráléptem az ominózus jobb bokámra, a ménkű essen ebbe a sok rohanásba, egy hétig még véletlenül se szabad még egyszer kifordítanom ezt a bokát, mert gipsz lesz belőle. Irgalmatlan minden lépcső, de hátha pár nap alatt alábbhagy a jajogás.
Németországban vagyok, ez egy ikszedik ország a héten és úgy gondolom, hogy nem vagyok normális. De most már utánam szaladgálnak, nem én provokálom a dolgot. A Jóisten eldönti, mi jó nekem - lényeg hogy letudtam a nagy lehetőséget, nyugodtan alszom, igenis, bár az ma egyelőre még Bécsben lesz, mert csucsu összeköttetés. Ezzel az egyórás késéssel, amit a Deutsche Bahn szíveskedett nekem produkálni, ma még nem látom meg a büszke és erős európai országot a béka segge alatt. Ehh, bágátel. Lejárt a vizsga, ez a lényeg. Eredmény a héten várható.
Lassan ideje lesz hazavergődni abba a jó lapos mezővárosba.

2015. augusztus 28., péntek

Spukk jobbra, spukk balra

Kicsinykét használhatatlan a latin korrektor hatoldalas fordítása, én meg csak a 200 ójrót sajnálom, amit hozzá kellett vágnom ezért. Rőtmalac máma felváltva hol a magyar miniszterelnököt seggfejezte, hol a latin szöveget szarozta, csukorékba lehetett volna kötni ami a száján kijött. (Két hete költözött be a volt lakunkba 5 gyerek és hét felnőtt, Szíriából és valahonnét Afrikából. Azt látni kellene, ahogy a konyhás apáca ma kézzel-lábbal kommunyikált. A kölykök nagyon élvezték, naná hogy én is az ablakból.... Másfelől pedig érdekelte Rőtmalacot a határzónánk, az a híres.) Pedig említettem neki, hogy ezzel a magyar dologgal vigyázni kell, van megint valami frissítés a BTK-ben, csak én se láttam vezetés közben az első sornál többet (minek kell ilyen sok szöveg egy útmenti óriásplakátra?? karambolnak?)
Vissza: ha a latin szöveget egy pífke fordította, ahhoz képest ez egy szégyentelenül szar munka. A legtöbb főnévi igenév rossz helyre landolt, és neki még az anyanyelve is, scheiss text, de tényleg. Folyt. köv. holnap reggel, naná hogy fele se lett kész.

2015. május 30., szombat

Hattyúhegy, puttók és apácák

Itt a kurzus, amit éppen egy CCR apácával együtt tartok. Ez igazából egy exkastély, a semmi közepén egy hegyen, nesze egy gyomorforgató kilátás a liftből:
...khm, a lift természetesen a kastély MELLÉ van építve, nem lehet beleköpni a műemlékvédők levesébe. A bikfa kb. a második emeletnél végetér, a kakasülőról már Rödelsee és Kitzingen látja a bugyikámat, ha vetkőzök. Igaz, jó sok kilométerről, tehát az északi és a nyugati ablakomból akár exhibicionista beéneklési gyakorlatokat is végezhetnék, ha kedvem szottyanna.
Kis történelem: Iphofen, a hegy másik oldaláról látszó városka Nagy Károly apukájáé volt. Állítólag a hegyen levő Szent Mihály templom alapköve 800 körülről származik. Nem is rossz.
A hegy kastélya csak neoneo a 19. sz. végéről, de a pincéje középkori. A kertben laknak a puttócskák. Ezek, ni:


Új történelem: hajdanán (Hitler alatt) a várkisasszony barátnőivel úgy döntött, hogy imával fogják megdönteni a megdöntenivalót, és akkor született meg a hattyúhegyi - egyetlen - evangélikus bencés (!) apácaközösség. Napi négyszeri ima, bencés spiritualitás - nem csak ez, ami egyáltalán nem változott azóta, hanem az sem, hogy ortodox keresztet is szabad vetni, katolikusat is, és egyáltalán semmit sem, ha éppen úgy érzi az ember.
Emberöltő alatt is feszt errefele jártak és most is, akik egy csomó mindenre vágytak/vágynak, vagy csak hiányzik nekik Hattyúhegy. A Hattyú itt van a tornyon, ni:
Előesti lucernárium volt ma, tele volt a templom. Mert ez egy templom, ha tetszik az eukarisztikus atyáknak, ha nem. Ahogy belép az ember, megdobja hátulról a hely szakralitása, bumm. És akkor mit is kezdjünk vele?? Kérdem én, melyik katélikus templomban van lucernárium minden vasárnapra előírva és főleg betartva, amit ugyebár évente legalább egyszer, Húsvét vigíliájakor illik látni? Pedig minden vasárnap a Feltámadást ünnepeljük. Legalábbis igyekszünk, na.
Itt minden vasárnap előestéjén, tehát szombat este meggyújtják a húsvéti nagy gyertyát, amiről mindenki kap lángot a saját gyertyájához, közben a Fény himnuszát énekeljük - ortodox dallamon.
A templom építészetileg nem egy nagy dobás, nincs 30 éves és nincs képek között, de ez nem is fontos.
Ha minden jól megy, egy év múlva meglesz az obláció. Vagyis én leszek az első külföldi világi CCR testvér! Addig is, további kultúrpanziós vendégek jelentkeztek be, tiszta maguktól. Én nagyon örülök meg minden, de most már nagyon akuálisnak látszik a panzió egyetlen fürdőszobájának a szétrobbantását, hogy miből, azt a csuda tudja. Mindenesetre herzlich willkommen, tudok ám vigyorogni, ha muszáj!