Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tarisznyás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tarisznyás. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. szeptember 5., hétfő

Kastélyban

Hannoverben nagyon puccos minimalista lakosztályom volt két napig, agyonkényeztetett szintű büfével, ami sajnos drága is volt, de legalább két nap alatt lejárt a dolog. Ez a gregó konfi mindenesetre nagyon tanulságos volt, még akkor is, ha történetesen nem adtam elő semmit. Németországban sajnos hasonló a helyzet, sorra szűnnek meg a gregó master szakok, szörnyű... most már csak Regensburgban és Münchenben van, slussz. Essenben tisztára ugyanaz, de pepitában, tanár jövőben nyugdíjba megy, szak megszűnik. Münster is kilőve, dettó ugyanez a forgatókönyv, még a tavaly. Jajj. Szóval tettem tiszteletemet, csüssz, hátha becsorog néhány magándiák a következő időre, mert eléggé riasztóan kezd kinézni az általános anyagi helyzet(em)/(ünk).

Most éppen Frankfurtban egy kastélyban töltöm a két konfi közötti két és fél napot. De ezt a kosztot és kvártélyt a helybeli diakonisszáknál le is fogom szolgálni, ahajt mint a népmesében, vagyis tartok egy gregó vörksopot nekik. Aztán szerdán irány Mainz, himnológiai konfi, ott inkább csak gyűlök a többiekkel együtt, készülve a jövő évi kelet-európai konfira, de azt már szerencsére fizetik, szőröstől-bőröstől, utazással együtt. Egy kis galéria:


Van, ahol még a hátsó udvarra is szökőkutat csinálnak. Igaz, hogy nem folyik a víz benne, de azért mégis... a sarokban lent a nyitott ajtó mögötti vendégszobában lakom.
Egy igazán gyönyörű csempézett kagyló, legalább 130 éves lehet, sacc.
Itt a párja, ez nem kagyló, hanem egy fülke, ahová becsempésztek utólag egy tükröt, hogy gond nélkül lehessen szelfizni benne.
Kovácsoltvas. Rózsákkal, basszus, volt mit kalapálni rajta.
Hát még az intarziás márványpadló rózsáin. Ilyet se láttam még.

Szóval sétáltam egy nagyot a parkban, a templomban, mivel nyitva volt, énekeltem egy kör gregoriánt. Persze, a kertészapáca besuttyant és utána leakasztott, de lényeg, hogy tetszett neki. Itt egy angyal a templomból:


 

Aztán visszamentem a szobámba, elrendeztem a cuccaimat meg ilyenek. 

Kis számadás az elmúlt hetekről:

Az utolsó fizumból vettem egy szemüveget és maradt kb. 60 eurónyi pénz (amit de facto nyomban beleolvasztottam a gyerekek tanfelszerelésbe és 3 napi kajába). Szóval nem akarok itt rinyálni, de ha ilyen szépen halad a pedagógusi szakma leépítése - azokban az országokban, ahol én mozgok, sajnos kivétel nélkül mindenütt - , akkor vagy felkopik az állunk, vagy meg kell tanulni a vasszegből is muzsikát facsarni. Ami még fizetős is. Igen, nekem fizetős, ne mindig csak én perkáljak másnak, másért eccetera. Már ha nem tanulom ki a villanyszerelői szakmát. Pölö.

2021. június 3., csütörtök

Hebdomada ista...

El vagyok én maradva a bejegyzéseimmel, mint a stabilan késő borravaló.... igazából egy napja már itthon "csücsülök", ááá, Kaktusz, háztartás, gyerekek.... viszonylag okés állapotok vártak, bár a lassan szivárgó dögszag hosszantartó erjedési folyamatokról árulkodott, mikor az ajtófélfához támaszkodva lecibáltam a cipőmet. Este nem is nézelődtem sokat, belőttem egy oblátapálinkát, egy hazai sört, aztán uccu aludni mentem.

Persze tegnap reggel és egész délelőtt azt próbáltam menteni, ami még menthető, a bebüdösödött áztatnivaló ruhát egész szépen sikerült kicúgolnom és mosnom a további használat erejéig, eldugult tusoló, kagyló kipucolva, mosogató és környéke, tűzhely dettó, és még főztem is a két mosógépnyi ruha mellé. Azaz mindenféle intellektuális munkának káncs vót a tegnap, ma reggel bepirkáltam az obláta hírlevélbe azt, amit kértek tőlem, és valamikor még el kell intéznem két absztraktot és egy előadást is egészben, ezt mind a köv. 2 hétben. Hát, Cruellát tegnapról fájó szívvel lemondtam, mert azért ő már sehogyse fért bele ebbe az összepréselt programba.

A kertben közben kihajtott a brokkoli, úgy értem, kivirágzott, úgyhogy szép, csakhát enni már nem lehet, valamikor lett 2 db. cukkini (egy hete még virág se vót rajta, ember!), a csihány másfél méteres és tetves, az a szúrós tövises szar meg, amit ma ki fogok ásni mindenhonnét, de igencsak ám, comközépig ér. Van négy hüvely borsó. Rukkola, nagy levelekkel! És egy spenóterdő :-)

Én meg bepottyantok egy csomó képet, ha már ezt is össze kell préselni, mert hát na. Jobb már nem leszek, hiába, reménykedni persze azért lehet.

Hát akkor egy gyönyörű nagy bikkfa a schwanbergi erdőben:

Azaz... a tövében jól látszik, hogy ez egy urnatemető, bikkfa éppen nyolcszemélyes. És itt egy sír, éppen most hantoltuk el pénteken az obláta hamvait. Én igaz, hogy nem ismertem, de gondoltam, sírásónak éppen elég praxisra tettem szert itthon ebben a kertben. És tényleg, én is ástam egy jó adagot, sőt, ügyesebben es, mint a többi. A virágkupac, na az a sírdomb. Dombocska inkább:
Ez valami naplementés izéke az ablakomból, ez egy muszájbetenni.
Ez már tarisznyásék temploma Stf-ban, a rácsos ajtót de sokszor döngettük, mikor el voltunk késve! hát persze, ez a kórusfeljáró, ahol anno miséket nyomtam én is az orgonán. Meg Kaktusz is. Nosztalgia!...
Ez a Murán a központi híd, a szétvágott aortamardványok úgy rácsimpaszkodnak az ember agyára, hogy ha már egyszer látta, ki nem megy a fejéből ez az izé. Vagyis a Kunsthaus.
Itt már csapom a szamarat a hat éve nem látott gráci pótanyámtól a másik dilinyós szlovén ismerősömhöz, aki éppen Magyarországon alkik, hát ezen a fordításon Szentgotthárd határában kicsit fennakadok. Ööö:
Na de múltkor (10 éve?...) vagy túl részeg voltam, vagy más vezetett vagy mittudomén, de alig tudtam felcepekedni ide az Isten háta mögötti felsőszölnöki köves hegyi úton. Persze, amikor ezt meglátom, már tudom, hogy jó helyen járok, komaasszonynál már csak a koma buggyantabb, most már biztosan nem tévedtem el, mert aszongya az erdőben: Ordo St. Wigberti. Bingó!

A konyhába lépcsőn kell felfelé menni. Aztán erre lépsz (két lábbal, persze, mint a török budiban):
Kománé a konyhában vár (nem, neki tényleg nincs semmilyen vasorra nincs, ez egyszerűen egy ilyen ház):
Itt esszük meg a ebédet. Finom házi mindenféle-levest, és szilvakotyós túrósgombócot!
Visszafele már "mertem" fényképezni, igaz, csak naagyon rövidkét (meg is láccik):

Aztán vendégszobába érkeztem nővéremékhez, esős és bedugult autópálya meg minden izé, és persze egy nagyon finom vacsora után:

...ahol a falon két öregasszony mulatott a képeken, mint két dilinyósan kedves kölyök, és Mosómedve őrizte az álmom:

Aztán másnap rohangásztam a fővárosban egyet, utána huss vissza, spuri haza.

Háát, ennek a ciklonnak kicsit le kell csökkenteni a sebességét, de amúgy sok jó is volt az egészben, most egy ideig fel vagyok töltődve. Huhhh!



2020. szeptember 1., kedd

A fuvallat széle

Küszöbön a depi. Lehet, hogy lassan és alattomosan közelgett már? nemtom, de ahogy átmentünk a kánikulából a hirtelen őszbe, ezt is mintha vonalzóval húzták volna meg, hirtelen sok negatív dolog történt, de mind egyszerre! Miféle szezonba értünk, ember???

Meghalt Sr. Marie-Claire, az a francia apáca, a világon az első nő, aki gregoriánból doktorált. Két éve Assisiben még elcsíptem egy dedikáció erejéig - a Graduale Triplexembe, amit 2004-ben vettem StF-ban, első komoly gregóskönyvem gyanánt, amit aztán napi rendszerességgel használtunk órákon és otthon. 



87 éves volt, szépen meghalt a kolostorban, neki már milyen jó a mennyei Jeruzsálemben. Én persze nem irigylem, csak egy kicsit, én élni szeretnék itt lent, ezerrel, nem kinyúlni, mint valami húszéves fehérnemű.

Nem igazán használ nekem ez a kovidos (tan)év, a munkanélküliség, a sok járulékos egyéni és csoportos nyavalyánk, és tegyük hozzá, nem kifejezetten épít bennem most Jób könyve sem a zsolozsmán, mindig is éreztem, bekrepálok ezektől a szövegektől. Csak vége lesz már valahogy ennek az intenzív katlannak, mindegy mi, de jöjjön valami más.

2018. december 12., szerda

Nem szentbeszéd, mégis prédikálok

Gregorián énemet pátyolgatván úgy gondoltam, hogy a sznob egyházzene-tanszék és zenetudományi intézet kirekesztő politikájának megtapasztalása után inkább egyházzenész oldalamról közelítek ahhoz, amit nagyon szeretek csinálni. Szóval tegnap este elmentem az egyetlen rendszeres szkólás misére. (És persze nem is találkoztam senkivel a fentebbi társaságból. A nagy magyar gregoriánum Tanár Úrja is hajdan ide járt, mert az még becsületes egyházzenész volt, de ez egy másik történet.) Naszóval előtte beléptem a tarisznyások sekrestyéje felől a próbára. Aztán felvettem a karinget és beálltam énekelni. És a mai roráte!... Világos: utóbbin aztán tényleg csak az van jelen, akinek meggyőződése a vallásgyakorlás meg ilyenek, hogy reggel 6 előtt már bent üljön és készüljön a misére. Én érkeztem utolsónak: 5.59-kor. Na ezektől van mit tanulnom.
És a különbség 1 és 2 között:
1. a Rettenthetetlen Igazgató Úrral a harmadik megválaszolatlan mailem és affektáló titkárnőjének a nyafogása után úgy döntöttem, hogy ezennel berekesztem a kommunikációt. Kell ez nekem? Hát persze hogy nem. Majd otthagyom a portán a csomagját, ez épp elég személytelen lesz ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot imígyen, nyugodt lelkiismerettel leírjam.
2. Ahogy megérkeztem tegnap a próbára, kezembe kaptam a kottát és nyugodtan énekelhettem. És az egyikük melegen üdvözölt, jéé, téged ismerlek, te tartottad egyszer Litvániában a kurzust!.. Persze hogy ezek a renegátok még engem is ismernek, akik a nemzetközi s - vesztükre - nem a főmagyar áramlathoz zárkóztak fel, úgyhogy jó érzés volt, hogy jól elférek én közöttük. :-)

Adventi prédikációm két nap után:
Naszóval, tisztelt kutató egyházzenészek meg ilyesmik, az íróasztal mellől nem ártana néha felállni. Tessenek szépen templomba menni! másképpen nem hármasáldás lesz itt, hanem büdösül káncs, káncs, káncs az egyházzenekutatásnak és -oktatásnak...

2016. augusztus 14., vasárnap

A dékán nyomában

Lassan kezdem átérezni Georgius Huebner székesegyházi ágostonos dékán mindennapjait, ahogy a hibáit kell egyenként javítgatom a kiadásra való szövegben. Annyira nyilvánvaló, hogy a püspöknek fájt a mája, a prépostnak méginkább, és szegény dékán rohangászott mindenfelé, ráadásul még a diszciplína a confratrik közt!... a földek!... erdők!.. és még neki kellett megírnia a liber ordinariust is egy olyan időben, mikor sorok közt látszik a sok szájbarágandó, hogy melyik olvasmány melyik könyvben és hol található (de figyelem, NEM ott, mert ott hiába is keresnéd stb.). Brenner le is írta kábé ugyanakkor, hogy miféle állapotok uralkodtak a vizitációi alatt (fénanalfabéta papoknak feleség+7 gyerek+házvezetőnő/szerető nem volt ritka egyáltalán, naná, maga a salzburgi érsek járt elöl a szép példával... de ugye, hanem csucsu Mirabell kastély a turistáknak, hja...)
Ugyanolyan káoszban szaladgálok én is, hogy az első mondatban már ott az accusativus a nominativus helyett, hisz gondolatban már a másik sor végén vagyok. Pedig nekem csak négy gyerekemre kell pisszegni, az erdőmet is más gondozza és a terméketlen szántót is.
Együttérzésem, Georgius, mit is mondhatnék még [ ]

2015. december 5., szombat

Quatember előtt

Most ahelyett hogy az elmúlt napok rémes privatissimáiról és a guillotine-ról szülés utáni rigorosumról nyavalyognék, inkább stájri Adventről írok. Na nem vajmi esti babakocsis forralt borozásról ami minden adventi hétvégén szembejön a tarisznyás téren, hanem inkább erről az autali Adventről, ni:
Részlet termetes énekes baratinám saját terméséből. Háttérben az egy héttel előre fellistázott tennivaló, hú de irigylem ilyenkor. (Balról egy darabkán éppen üveget készít egy mester a vas gyertyatartón.) Nos, miután felzabáltam a tányérnak több mint a felét, gyorsan lefényképeztem nehányat a dobozból (kikapkodtam őket, aztán visszatettem... még kemények, de már érződik hogy mindjárt egy hete puhulnak. Egy hete!... már megint sárga vagyok, na.)
Most ott tartok, hogy egyáltalán nem érdekelnek az idegen tollak. Lényeg, hogy szépek és mutogatnivalóak, NEM??

Néhány óra múlva a két héttel eltolt kántorböjt, ez nálunk idén is gyereknap, pontosabban adventi díszek bütykölése gyerekekkel. Még elő kell készítenem az asztalt meg egyebeket, Kaktuszt delegálnom sofőrnek, ha már felkeltek odaát a csemetéink, trallala.
(A kályhanémbert időközben a mesterek száműzték valahová a csudába, az egyik rettenetes melléképületbe, egyelőre még nem látogattam meg, nem is hiányzik egy dekát se. Egészen elvagyok az egyenletes meleggel, főleg mikor pizsamában lekuttyogok kávét főzni. Csuhéj!)

2015. február 25., szerda

Két munkamániás

Vacsora ma a Pesznél. Úri dolgom van, kocsival hoznak-visznek, közben nagyokat zabálok, karintiai söröcskét is kapok, meg sütikét. Klíííng. Nagy nehezen megtalálom abban afránya női táskában, nem is lent hanem valahol oldalt elbújva. Huhh. Túlfelől Rőtmalac.
R: Szóval végeztem a fogászattal, mondtam ugye hogy találkozhatunk még utána, de még be vagyok egy kicsit lőve (hallatszik is ám).
Cs: Aha. Gondoltam én. Mikor lesz holnap időd?
R: Hm... (még mindig drogosnak hallatszik) Van néhány információm arról, hogy milyen volt a vesperás a Tarisznyásoknál (persze, ha az egész família ott spionkodik, így nem is bonyolult). Szóval az antifónákat mindig transzponálni kell (nekiáll magyarázni, látom már hogy csak a fél pofája működik, de nem hagyja magát). Most hétfőn Rómában pontosan ezt a táblázatot osztottam szét az embereknek, hogy melyik módusz és merre...
Cs: Oké, oké. Tudom én, a himnuszt megcsináltam de a másikra nem volt időm. Különben ez a német gregorián olyan izé időnként, hogy na. Vannak jobb szerzemények, és vannak elég gyengécskék is mint ez is, hát na.
R: Ezekre az új szerzeményekre gondolsz? Mert ezek mind újak.
Cs: Ja. Na mindegy, a következő vesperás jobb lesz, csak nyugi.
R: Én holnap 9,30-10 között már bent leszek.
Cs: Nagyszerű. Én már előtte. Majd utána fogok akkor a kéziratrészlegre menni, a digitalizáló pincében lesz holnap dolgom.

(infó: szünet van még teljes jövő héten, legalábbis elméletileg)

2015. február 21., szombat

Rőtmalacok és güzü

Úristen, mindjárt elalszom. Pedig két óra múlva próbálunk a Tarisznyásoknál Rőtmalackával (akinek még sok a haja és nincs szakálla). A vesperásra. Merthogy ma én vagyok a zorgonista. Za némberke csak egy pozitív pedál nélkül, de legalább be van hangolva.
Egyszerűen kifáradtam, amíg átbogarásztam Dr. Stájer tanulmányát (1891-ből). Hát, inkább kispórolhatta volna azt a doktorit. Kb. 10 "Stiftskirché"-vel dobálózik, van közte bencés apátsági templom, ágostonos, ciszterci, bla-bla. És folyton csak annyit róla, hogy "stiftskirche". Visszabódorogni feszt 1-3 oldalnyit míg kiszedem a nagy szófosásból, hát egyáltalán nem szórakoztató. Komolyan mondom, ha elcsípem a szűrét, a túlvilágon megnyuvasztom. Ha én most így adnám le a piszkozatomat, nem is csodálkoznék ha visszadobná a bizottság. Ráadásul meg nem is volt benne semmi érdemleges, ami a címből utalva kellett volna, hogy legyen benne. Elcsúszott vele két óra. Görr.
Bele kell másznom abba a fejezetbe, amit  Rőtmalaccal (az öreggel) átgyomrozunk szerdán. Ha minden igaz, ma hazajött a pífke cica korrektorom (meg kéne dobni egy adag friss gyomlálnivalóval ami már egy hete kész, hehe).
Az egyetemi bürokrácia dróton rángat tanárt és diákot egyaránt. Végül kiderül, hogy Rőtmalac félreértette, és idén mégis le tudok diplomázni. Pedig patáliázott ám rendesen, hogy mennyire elege van belőlem és a hasonlószőrűekből (pechje van, ötön vagyunk idén nála...)
De ha mégis lehet, kell iparkodnom jócskán, hm-hm. Hátha meglesz vagy 80 százaléka a diszinek (az még nagy kérdés, hogy le lehet-e adni annyit piszkozatnak, amolyan olcsó "folyt.köv." szöveggel...)
Inkább nem gondolkozom. Tehát, nyit dok, keresőgomb: per octavam suffragatur...

2014. december 7., vasárnap

Adventi kavalkád

Tegnap német nyelvű gregorián a Tarisznyásoknál, ma reggel szlovén mise az aranyozott kápolnában. Igazából egy óra múlva magyarul is énekelhetnék egy másik templomban, de azt most már inkább kihagyom.
Köszöntem a barokk angyalkáknak, holnapután veszem a kalapom, de addig még elvagyok, mint a befőtt. Műsoron Katusznak még két zenekaros nagymise holnapra, én megelégszem a vesperással - ha lesz - és népes családom ide-oda hurcikálásával. Komolyan, mint Tyúkanyó. A csibék meg totyi-totyi körülöttem, szerintem jól elvannak. KCs lovacskázik a körhintán, utána potty be a templomba Rőtmalac néni mellé a padba a pálcikás nyalókával, ennél semmi se természetesebb...

2014. december 6., szombat

Virgács

Éjfélko gyerkőcök Nagymamához lepattint, kerr-psz, kerr-ghghgh-kh..  hát már nem gyúl semerre se. Szemben Mikulásbuli, pattog a tűz a grillezőben, kint borozgatnak körülötte aki nem mi vagyunk. Borvirággal és embervirtussal eltoljuk a legközelebbi parkolóba, muszáj lesz telefonyon rendelni segítséget, mert egy dalia se tudja megpiszkálni, de azért próbálja ám...
De nincs pénz. Már fél egy van. Odaát tetőzik a hangulat. Mikulás érkezik, bemászik az autó elejébe, aljába, aztán egy órán keresztül tartó huzavona után kiderül, hogy a kulcs bemágnesedett a mobilól, ki lehet dobni. Másodkulcs bepatt, BRRRUMMMMM.
Mikulás hazaviszi a 131 ójrót, 5 ójróból vesz magának másnap puncsot.
Értem én, hogy ajándékozás világnapja meg minden, de csak azt  érzem, hogy biztosan rossz gyerek voltam.

2014. szeptember 28., vasárnap

No. 1: A Pápa. No. 2: Papa Rőtmalac

A Rajzos Zenetörténetben van egy képecske két fontoskodó pofáról (szerintem 14-15. századról lehet), hogyaszongya szabadon parafrazálva:
"Kérem, engedjen, én a császártól jövök!"
"Én még nála is nagyobb úrtól!" (nem a Jóistenre gondolt a pocakos szerzetes, asszem...)
Nos, a Rőtmalac szkólában csak akkor volt teljes létszám (azaz iszonyú 23 ember!), mikor Ferenc pardony, Benedek vót pápának énekeltünk Máriacellben.
Tegnap a szülinapi koncerten huszonketten bődültünk, ami azért iszonyú sok, mert átlagban is három szkólányi embert tesz ki. Ha vegyesen szokunk felállni, tizenötnél több nem jön össze s akkor ez is két szkólányi: csajok és srácok. Csak ízelítő: Ingabingával öt embernyi volt a szkóla most Hildesheimben és Braunschweigban, és ez teljesen okés. A profi szkóláknak kétharmada átlagban szólóképes, el lehet képzelni hogy megtelt hanggal a Tarisznyás templom.
Ha megnézi valaki a programot, összeröhögi magát: Proprium de confessore, kis boldoggá avatási szertartás, ráadásul él még, aki vezényli... a saját ceremóniáját!

2012. december 9., vasárnap

Péntekből vasárnapba rohanás

Ez semmiképp nem a Sacrum Triduum, de azért csütörtökkel kezdődött, ami tele volt Csőrike-megérzéssel ergo befőztem egy jó adag meleg kaját.
Aztán péntekre jutott:
  • 1 nagy pofáraesés, hogy lány (lenne) az, akit idáig fiúnak gondoltunk
  • 1 ügyetlen asszisztensnő a kórházban, aztán rögtön utána
  • 2 flaskó belémcsepegtetnivaló lötyő, ez mellé társaságnak
  • 1 osztrák stewardess, 1 albán szakácsnő és egy kétszázkilós román cigányné (erre még visszatérek)
  • 1 beparázó Rőtmalac, hogy oda a szombati vesperás
  • 1 kilókban hasonlóan terebélyes cigány família (a kismama foglalkozását kivéve az égvilágon minden kiderült róla, hiába próbáltam bedugni a fülem)
  • 1 általános derültséget szolgáltató Kaktusz, aki a neszesszerembe biztonságból mind a 3 fogkefét betette (azokat is, amiket kagylótakarításra használok), meg még könyvet is hozott, kettőt :-)
  • 1 pár füldugó, ami megmentette az életemet, mert az
  • 1 db állandóan dübörgő istennyilát (= alvó cigánynét) ezzel sikerült lefokoznom szelíden rotyorászó traktorrá
Szombaton meg ezek voltak terítéken:
  •  hó, hó és hó!!!!!
  • 1 adag szigorúan diétás ebéd
  • 1 elérhetetlen Rőtmalac, elérhetetlen kottával
  • 1 rendes adag csütörtöki menü itthon :-)
  • 1 nagy félreértés, minekutána PaterM rossz kottát fénymásolt le (negyedórával a vesperás előtt derült ki), ez mellé:
  • 1 meglehetősen illuminált Rőtmalac (!) akivel ketten improvizáltuk össze a "műsort"; közben igyekeztem nem afféle alkoholmérgezést kapni, mint pálinkafőzéskor
  • 1 gyülekezet, ami sehogy nem akart énekelni, ebből kifolyólag Rőtmalac helyettesítette... (a zsoltártónusokat még álmában is tudja, orgonán mindent lebazsevál, ami tyúklábmintás kottábul van, de az a, ki tudja hány kör utáni éneklése..... brrrr); ja és zsoltárversek között be- benyomott nekem ilyesvalami kommenteket: "Disznók, ökrök, rohadt banda, nem?"
  • 1 adag egyáltalán nem szigorúan diétás vacsora a Tarisznyásoknál, ahol Rőtmalac bepakolja PaterM-mel magába az üvegnyi fehér Reserve-t, Tarisznyás pincéből neki készítve vala, aztán további ösztöndíjpályázásra buzdíta, konkrétan hétfőn beszél majd valakivel etc...
Mivel ma vasárnap van és KCs még holnap estig kimenőst játszik Nammamával, mámma odarakom a kaját a kuktába rotyogni, aztán beállok a januári prezentációs anyagom készítésébe. Szerdán privatissimum egy előreláthatóan nagyon józan Rőtmalaccal... Hajrá.

2012. november 30., péntek

Észmérő

Annyira azért nem okosak ezek az új telefonok, hogy szót fogadjanak a gazdájuknak. Itt egy példa: Rőtmalac sutyorálva summázza Rómából, hogy mi mindent kell elintéznem holnap, kiindulópont az íróasztal közepe a tanszéken, aztán egyszer elunja, emígy: Tudod mit Csőrike, felhívlak inkább egy félóra múlva, jó?
Két perc múlva már nyaggat az "Espionage", mert az én buta telefonomon ez szokott szólni, belehördítem a hallót, és... és... szuszogás, maszogás, sotyorgás, de csak nem akar elhallgatni. Tíz másodperc elteltével úgy döntöttem, hogy a Rómából motyorgó nadrágzsebbel nem folytatom eme párbeszédet, és leraktam.
Persze, hogy félóra múlva felhívott Rőtmalac, akinek szerencsére több esze van, mint egy okostelefonnak, tehát:
Holnap vesperást vezényelsz.
Ki mindenki fog antifonálisan énekelni, kérdem én?
Hát Csőrike, szóló versus nép. Kész a kottád és van egy orgonistád.
(Izgi lesz. Lényeg, hogy a plakáton az ő neve szerepel, de hogy miért lógott meg, nem fog egyhamar kiderülni.)

2012. november 24., szombat

Évzáró+buli

Elkezdődött a karácsonyi vásár. Ma. A tarisznyásoknál olyan mise volt délután, hogy közben a Tarisznyás térről behallatszott a forraltboros stájri házibuli. Megnyugtat, hogy legalább bent is, évzáróféle lévén (Krisztus Király az utolsó évközi vasárnap, jövő héten Adventtel jön az Újév), az előmise végén végre kihúztam azt a mixtúrát, és legalább öt percig repesztettem áldás után. Nesztek kivonuló. Oda. Kintre. Utty.

2012. július 15., vasárnap

Pilátus és a Hiszekegy

Ahhoz képest, hogy elméletileg nem lennék már itt, jól nyakamba kaptam az évközi 15. vasárnap liturgiáját. Tegnap ministráló albában tömjéneztem és kántorizáltam (ezt legalább tudtam, hogy lesz), ma azonban "vénetlenül" éppen akkor voltam ott a hangyaboly templomában, mikor sehogyse, hogy megérkezzen a szolgálatos orgonista... nosza, az apácák odaraktak játszani, még nyelni se tudtam. Nesze a kezedbe a kántorkönyv, mert kántor sincs (a mai misézőnek ráadásul 25 éves papi jubileuma volt). Meg kell halni, gondoltam, aztán inkább csak nyomtam, amit éppen lehetett, nesztek vasárnapi kimenő, volt ott minden. És még borítékot is kaptam a hálálkodás mellé. Ki a fene gondolta, hogy ma is dolgozni fogok?!

2012. július 11., szerda

Cingulumot fel!

Idevalósi baratinám hívott ma reggel, hátha itt lennék? kéne ministrálni, kántorizálni stb. Meglepi. Ajándék lesz. Merthogy most szombaton van itteni tarisznyáséknál az "elsőmise". Na kié? ;-)

2012. június 30., szombat

Karambol verso Papszentelés

Anno még Anthony Mello (béke porarira) fabrikált volt egy tanítómesét, hogyaszongya mielőtt elverte volna a vihar a sátoros lakodalmat, beinvitálta a pap a templomba a gyülekezetet, hogy ott mulassanak tovább. SJ Mello felteszi a kérdést, hogy mennyire járt el a pap az Úristen szándékai (templom mint szentély tiszteletben tartása stb.) szerint? persze, buzgó katolikus körökben szétrobbannak az agyak és szándékok, de Mello felteszi a Zujját, na álljunk csak meg.
Körülbelül hasonló helyzet alakult ki ma estére a légkörben, miután a papszentelésre igyekvőket délelőtt bekarambolozta egy másik autó. Most a nap végén elgondolom, hogy nemhiába A Nagy Főnök az, aki, s nem más. Jól elvolt Tarisznyás Mikulás és a Tarisznyás Szentelendő nélkülünk is, a Zúristen meg gondoskodott arról, hogy élve megússzuk, még ha be is horpadt a vasmadár vasfeneke.
Ez mind szép és jó, de arra nem kaptam receptet, hogy micsináljak a zagyammal ma éjjel. Egyelőre a Lammermoori Lúcsiát hallgatom, ez a béna librettó felér egy abszolút pozitív hatású agymosással.

2011. november 27., vasárnap

BÚÉK

Háromheti köd után végre kisütött a nap. A migrénem kitörő lelkesedéssel üdvözölte az időjárásváltozást, csakhogy nehogy azt gondoljam, hogy aki önző, az jó keresztény. Közben meg liturgikus évet váltottunk, az este adventi koszorút szenteltek a tarisznyásoknál. KCs előbb egy cukorkát pattogtatott a templom padlóján ami annyira nem jött be nekem úgyhogy kimentünk még a máriaantifóna előtt, aztán már PaterM cingulumját rángatta az asztal alatt és bemászott az ételhordó középső és legfelső polca közé, de ez nem zavart, mert ugyebár már a vendégeskedésnél tartottunk. Hát akkor BÚÉK mindenkinek, aki rajtam kívül még magára veszi;-)

2011. október 1., szombat

Még csak én

...jöttem haza, K tanít, a tütüke majdnem lerobbant de aztán mégse, engem meg várt a komponálnivaló és a kórus. Meg Tarisznyás Mikulás méltatlan utóda, PaterM aki egy kész káosz, brrr.
Herzlich willkommen, Csőrike...

2011. április 24., vasárnap

Night caller

Mondja meg már valaki, hogy a nagy eufóriában és ölelkezésben Tarisznyás Mikulás a tömjénillatot vagy a tömjénillatú after shave ködét ragasztotta rám??
Ha még egyszer édes kenyeret tolnak elém sonkával, akkor hányni fogok.
Remélem nem fog álmomban elcsábítani egy tarisznyás csuhába bújt csudajó pasas. Mert marha jó ez a büzü. Miért nem lehet ide illatot mellékelniii???
Hát akkor marad a kép, Csőrike idei terméséből.
Boldog Húsvétot mindenkinek!
Neked meg Boldog szülinapot, Kaktusz! whatever you are...