Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 9., kedd

Négy év után

Ó!... Tanárnő?!....

Ez Kőbánya-Kispesten volt a metrómegállóban. Aztán beültünk egy szerelvénybe és a Kálvin térig végig rotyogtunk, természetesen letegeződtem a leányzóval, és mondanom se kell, hogy nagyon élveztük mindketten a helyzetet. 

2022 a Nagy Lapos Mezőváros éve volt nagyjából, még csak tavasszal kezdett kandikálni az életembe a Stájri Főváros várva-várt "rendes" állása, legalábbis hogy lesz. Hú, mindez most látszik, hogy milyen rég volt! az öt hónapból, amit a gimiben tanítottam, a végzősök egyet kiloptak, mondván, érettségi lesz, két hetet elvitt a koronavírus, az oktatás fele online és maszkban volt, másik fele maradt csak, amit érdemben is ki lehetett használni. Nem is azt tanítottam nekik, amit a tanterv előírt, vagyishát...izé... én aazt, de megbuheráltam kicsit. Eközben én is sokat csiszoltam magamat, igyekeztem érzékkel döngetni azt az alattomos, lassan sistergő pedagógusgongot, tőlük is meg magamtól is tanultam egy adagot, sö melléje csináltam magamnak egy szaki gyorstalpalót az elmúlt száz év szerb zenetörténetéből, ami még nemzeti. Hm, de már mégse? Úgy a századforduló (értsd: 19-20.) környékén iszonyúan begyorsulnak az események, irányzatok, tendenciák, egy igazi juxtapunée zajlik, és valójában recsegve, de beindul a globális (modern) zenetöri vaskos gépezete, ahol nemzetek zenéi folynak össze s időnként ki-kitüremkednek az igazán fantasztikus, úttörő alkotások, amelyek több rétegbe vannak beágyazva. Szóval rém izgi az egész. Közben betoppant Belgrád is, mint kulturális hely, és egy koncertem is volt ott, gregoriánnal és barokk hegedűvel, szóval kezdtek kicsit másképpen alakulni a dolgok, nyáron még nagyon csóró körülmények között, de Athénba mentem egy kemény konfira.

A leányzó most éppen egy egyetemen van, még lehúz egy évet, remélhetőleg sikerül neki a diplomázás meg dolgozik közben valahol. Búcsúzáskor azt mondta, nagyon élvezte anno az én óráimat, igazából az enyémeket élvezte az legjobban. Kell-e ennél több, hogy egyből jó napod legyen?

2024. július 27., szombat

Testrészek

Hát, én nem vagyok valami jó alanya a kárpát-medencei nagy magyarságnak, tegnap azon csodálkoztam, hogy mennyire elavultnak szólt a nagy magyar rockbanda szövege a rádióban, hogy bennünket összeköt az a valami, meg egy test, sok kar meg láb, és mind ilyenek. 20-30 évvel ezelőtt a trianoni csapást másképp lehetett megélni a könyvespolc mellett és a kocsmában, de hogy ma mi az, ami összeköt bennünket, és ki az a mi, hát ez jó kérdés. Kit és mivel köt össze az a micsoda?... HÖÖ?

Most éppen himnológiai konfit szervezünk Prágában, és egy műsorfüzetet szerkesztettem, ahol spéci nagyon jól esett és büszkén javítottam a magyar szótagolásainkat a füzetben. A németet és az angolt is meg tudtam csinálni. Olyan jó, hogy a másik kolléga túlfelől a cseh és szlovák szövegeket gondozta. Szóval például nekem így jó magyarnak lenni, hogy összeköt az 1501-es énekeskönyv dallamkészlete minket.

Ami ezen is túl összeköt, az a waccapp csoportunk, 27-es hívószámtól a 49-ig... a glóbuszt kettészeltük hemiszférákra, a felső szeletet brit kolléga mmoderálja, az alsót dél-afrikai. Na, így érzem én magam az egész test részének! :-))

2024. június 8., szombat

Rendhagyó zenetörténet óra

Franz Schubert nagyon szerette StF-t, a vendégszeretetet "á la Graetz"... Bécsből egy baromi nagy lovaskocsival érkezett StF-ba a barátaihoz, az utazás a Semmeringen át abban az időben annyiba került, mint ma egy Dream Theater jegy az Arénába. Azaz kábésacc átszámolva mai pénzben 97 euró. Csakhogy Schubertnek ez egy negyedévi fizetése volt...

StF-ban kialudta magát a döcögésből és másnap útrakeltek nyugat felé, Wildbachba, a nyári rezidenciára:



 

ahol aztán jótékonysági koncertet szerveztek azzal a családdal (tehát Schubert nem kapott honoráriumot). Ezalatt az egy hét alatt evett-ivott, maszkabálozott, szóval jól elvolt, mindeközben kreatívan szabadságolt dolgozott: koncertet játszott és komponált a család gyermekének is, és ezt látta az ablakból:


A maszkabálon azt a nevet választotta, hogy "Schilcher". Gondolom, ők is elkezdték volt a napot már 11.30 magaslatában, mint mi. EZ egy nagyon finom schilcher volt, ilyen jót 20 év alatt nem ittam:


 

Azt csak sejtem, hogy a Schuberté is hasonló finomság lehetett. Most ezt isszuk az emlékére ebben a múzeumfélében, ami nem nyilvános, hanem szintén valaki StF-i ismerősnek az ismerőséé... és most bementünk végre, mégpedig egy busznyi kúglitrutyis kollégával.

Majdnem elsírtam magam, ettől az abszolút csóró helyzettől, hogy tessék, itt van egy zseni, egy Schubert, akit egy hétig etetnek-itatnak, közben komponál és fellép fizetés nélkül, aztán hazadöcög ezzel a drága fuvarral a bécsi penészes albérletbe, mert "ganz günstig" azok kaphattak olcsón lakhatást, akik az új bérházakat anno "belakták", értsd az építkezés nyomán támadt nyirkosságot 1-2 év alatt úgy szárították ki a főbérlők, hogy közben más, azaz egy kapóra jött csóró albérlő fizetett nekik...

Kizsákmányoló, nyavalyás világ!! Graetz viszont ma is vendégszeretőbb a zenészekkel szemben, mint Bécs - ebben lehet valami. Csak hát kicsit pofon ütött a valóság, hogy ezt Schubert, 200 évvel ezelőtt is így látta.


2023. július 19., szerda

Gyermek az időben

Van abban valami egészen irreális, ahogy még sehol se vagyok, aztán valahol megszületek, felnövök, kamaszként bulizok rá, lelkemben közel, de fizikailag mindig távoli elérhetetlen az egész. Aztán ahogy felnőttként elcipelem anyámat a koncertre - elvileg a világ másik végére, de ha már úgyis ott vagyunk - és ledöbbenek a félszázadnyi időtől, meg igazából ennek a zenének az időtlenségétől is...

És ami ezelőtt huszonöt évvel számomra szintén irreális lett volna: írok egy kommentet a fészre, a hivatalos IanGillanos oldalra, amit két nap múlva belájkol a tulajdonos. Nagy valószínűséggel maga az énekes. Non moriar, sed vivam! :-)

2023. április 6., csütörtök

The Last Supper

Nem, nem vesztem össze Kaktusszal, bár bemondtam neki. Ez egy ismételten szingli műsor lesz, csakúgy, mint a Jethro Tull anno, akkor egyetlen Csőrikémmel a nyakamban, a bébihordóban.

Igen, ma az utolsó vacsorát hallgatom, és a többit is, a Jézus Krisztus Szupersztár lemezről. Mindenképpen.

Nem, nem érdekel, akar-e jönni vagy sem, most már félig sírban vagyunk, hogy John Lord a másvilágra került, tudom én, orgonista Kaktusz meg, nem, de nem érdekel. Mingyá mindenki a túlvilágon van!

Vagy elmegyek, vagy nincs vagy:



2023. február 26., vasárnap

Az a fránya lant

Nem tészem én le még azt a lantot!...

-mondta anno a templomba járó néni, aki akkor még kb. annyi éves lehetett, mint én, nevezzük el most Piroska néninek.

Piroska néni éveken át szorgalmasan idegesítette a plébit azzal, hogy nyíltan udvarolt neki, sütötte a finomabbnál finomabb süteményeket s egyáltalán, igen buzgón sürgött-forgott a templomban, a plébi körül legyeskedve. Aztán egyszer rámordult a farkas, onnantól kezdve már sunnyadtan ült a padban, aztán egyszer csak meghalt, ejszen végleg letette a lantot.

Most már abba kezdek beleakadni, hogy az én hangszerem kirúgta magát. Még akkor is így van ez, ha nem előkelő műhelyben épült, nem sznob pénzes iskolákba járt a mester stb-stb. Egyszóval kezdek kilyukadni oda, hogy roppantul idegesít a dilettáns, szar munka, sőt, minnyá Piroska néni módjára indulok a kosárral körbe. Persze nem a plébi körül legyeskedve, de a szemtelenségemet alig tudom visszatartani, hogy a kontár munkába ne akkor és azonnal avatkozzak bele.

Ezzel úgy látom, kezd Kaktusz is szembesülni. Kezdjük azzal, hogy múltkorjában az új káplán kezéből majdnem kivette a szentséget, olyan balf... módon forgolódott az a misén. Utolsó pillanatban Kaktusz mégse pattant fel az orgonapadról, de tényleg közel volt hozzá.

Aztán ez a "vizsgabál". Ekkora ökörséget ritkán lát a világ. Elment legnagyobb csőrikénk táncos vizsgájára, valahogy még kibírta anélkül, hogy félre ne húzza a tánctanárt, aki szambára is csacsacsát járatott a gyerekekkel, mindet ugrálva (JÁÁÁÁJ), de otthon, miután lejárt a dolog, felvette a tánccipőjét és megforgatta a saját leányát a nappaliban, legalább kapjon ízelítőt, ha már az oktatás ilyen gagyira sikeredett.

Én meg.... két egymás utáni napon hol az iskolások (középső csőrikéék), hol az óvodások (legküsebb) zenés műsorán akadtam ki, borzasztó, én még mindig bele vagyok betegedve, hogy amit az ovisok ösztönösen még éreznek (az óvónéni persze nem, a tanító nénikről még annyira se beszéljünk), az iskolás korra megszűnik létezni. Se ritmus, se dallam. De: milyen szép volt!.... Brrr és brr!!!

Nehezen tudtam visszatartani magam, még jó, hogy a tévé nem az én véleményemre volt kíváncsi!

Vagy elsírom magam, vagy verekedni fogok azzal a lanttal, egyhamar nem is hagyom abba.

2022. augusztus 21., vasárnap

A másik Athén

Nem hagyhattam annyiban a lepattant "arisztotelészi" benyomásaimat, úgyhogy ma, azaz vasárnap felöltöztem földig érő ruhába, fejemre tettem egy leheletvékony kendőt és bementem egy nagy templomba. Nem csalt az  orrom, elsőosztályú muzsika volt, ráadásul élőben, egy basszus és egy tenor, de nem túlzok, mennyei volt. A pománát ezúttal kihagytam, mégiscsak koronás otthon a családom, izé. Ez a zenei élmény egész napomra adott egy jó löketet. Kicsit alábbhagyott a finnyázásom, hogy itt mekkora kosz van és úgy egyáltalán, büdösek és retkesek az utcák és rajtuk majdnem mindenki, de tényleg majdnem...

Mire végeztem a prezivel és ppt-vel, szépen beesteledett-forma. Hát akkor nekikerekedtem, mindjárt harminc éve, hogy utoljára tengeren voltam. Ilyen nincs, hogy végig konfizok, aztán elhúzom a csíkot szombaton. Szóval, két metróállomás, aztán ott a villamos végállomása, azzal ki lehet menni a tengerpartra, juhéj! Fel is kerekedtem, a villamos 40 percet megy az első kijáratig. Hát, már az első megállónál kezdett változni a világ odakint. Hja, egyre közelebb kerültünk a turistacsali részhez, világos. Éppen egy magyar család ült velem szemben, na velük el lehetett beszélgetni a budapesti kiesett tűzijátékról meg sok másról, kicsi a világ! Mikor leszálltam, csak egy leándert kerültem meg és ott volt egy nattyon elegáncs hely, ahol a pincér hajlongva azt mondta nekem, Madám, parancsoljon arra menni egyenesen, mert arra van a tengerpart!... és én még ilyent nem láttam, de az utolsó asztal és a lampionja majdnem beleértek már a vízbe. WTF. Majdnem elröhögtem magam, mert már koromsötét volt. Eszembe jutott a navigációs maca, mikor anno a szántóföldön azt mondta nekünk: Menj tovább egyenesen! (és ott volt a patak, híd nem volt rajta).

Szóval tengeri noktürn vala a javából. Szedtem három kavicsot a három leánkának szuvenyírbe. És vizes lett a szoknyám alja, de egye fene. Olyan jól esett a séta! A víz meleg volt és tengerszagú! holnapig tudnám szagolgatni, de persze hazajöttem vacsorázni meg ilyenek. Holnap mégiscsak előadásom lesz.



2022. augusztus 15., hétfő

Fesztivál(ka)

Nagyon menő esemény (és hely) lehet az a malom és környéke, ahajt félórára kocsival NLM-tól, ha még a Kocsmaturista is direkt odament, ahol én is jártam a múlt héten, kérem szépen:

https://www.facebook.com/stories/1652964621419186/UzpfSVNDOjYzODc2NzU3NzMzOTA0OA==/?bucket_count=9&source=story_tray

https://www.facebook.com/search/top?q=kocsmaturista

Bár én most nem tudok ilyen sátoros-bulis életet élni (és valljuk be, kezdek belőle kiöregedni, mivel ha választani kéne, én bármikor elcserélném a sátort egy deszkakulipintyóval), a keresztfiamékat azért nemcsak megnéztem, hanem jót buliztam rá. Nekem kérem szépen, múltam van, anno a félszigeten eltörött az egyik csigolyám sarka, mikor feldobtak a levegőbe és rosszul landoltam (de azért az is nagyon jó buli volt, hejj). Naszóval, malmos koncert: kérdem én, mikor kevernék össze mások ilyen jól a Rage Against the Machine-t Iron Maidennel, kurtautcás csomagolásban - nekem?? szóval mondanom se kell, a fesztivál kapujában egy másodikos gimis. Attól gyorsan megkérdeztem, merre van a színpad, ahová igyekszem, el is mondta hamar. Bent a sötééét tömegben még csatlakoztak a cucchoz, egy elsős (mellettem sápadt az első sorban a bulimra, naná), a koncert végén egy volt végzős gimis, másik kettővel: Jó estét, Tanárnő! (!!!!......). Príma. Ez a tanítás megöli a medvét, pedig csak öt és fél hónapig csináltam velük. Halálra röhögtem magam, de már a kocsiban hazafelé, hogy milyen feszélyezettek voltak szegénykék. :-D :-D


 

2022. május 14., szombat

Darálónak az alján

A dógok mennek ahogy szoktak... hát mifelénk úgy szoktak, hogy ordítnak és vonszolják magukat. Vagy pedig sziszegve és hörögve (amelyik éppen kényelmesebb az adott helyzetben) galoppoznak elfelé.

Én már nem tudom, milyen bulit kell éppen előkészíteni, mert legszívesebben behúznám a nyakam tövig, de tényleg. Április 8 a legkisebb szülinapja, 23 Kaktuszé (na jó, ezt éppen én akartam, hogy legyen, lett is egy lepcsentett rotty torta helyett, de megettük kanállal, még a padlóról is, vendéget nem hurcoltunk haza, trambulin is kimarada, príma. Pipa!).... oááá.

A májusi elsőáldozás lakadalom letudva, hát komolyan, tényleg kellett a pálinka a tulipános ládából, nem vicc. A királylánynak családi koprodukció révén tökéletes lett az áutfitje, frizurája dettó, a legkisebbnek pedig éppen akkor kellett lebetegedni, dehát vegyük a pozitív oldalát, otthonülős nagynéni legalább kimaradt a templomi tülekedős buliból az ominózus ülőhelyért, amikoris éppen a komáméknak nem maradt a kijelölt padban hely, anyósomék és retyerutyájuk jóvoltából (ennek az egésznek eléggé feketén látom a jövőképét, mert ha ilyen tempóban megy a be- és megroggyanás odaát, a végén az én szakamba szakad mindenki eccő. Amikor éppen nyugdíj nélküli nyugdíjas éveimbe érkezem. Kösz, nem kérek még a gondolatából se most. Brrr.) Curukk vissza a templomba, a diakónus intézi már az új helyeket, szerencsére perfekt dójcs, pipa.

Közben éppen elsőáldozás előtti nap jött ide NLM-ba a marosvásárhelyi színtársulat egy olyan darabbal, amelyiknek a rendezője anyámnak az a másodunokatestvére, akit saccra negyven, vagy legalábbis harminc éve látott utoljára. Azaz színházba mentünk, mindenki (kicsinykét beivott német komám és a beteg otthoni szekció kivételével), oda, ahol pajzán kakasos-kalapos jelmezben járták a lányok a legényest és a fekete démonok táncolták az erotikus álmokat. Merthogy a rendező ex zenetanárnő vala abban a suliban, ahová én jártam (ennek kábé ezer éve, utána átlógott egy kapitalista országba, aztán etnomuzikológiával vagy mi a babám kénnyával foglalkozott). NA. Ilyen nincs még egy, mert véletlen az mifelénk, ebben a bolondokházában startból kizárva, s ezért sorsszerűségtől vezérelve az első alkalmas pillanatban aszontam a bátyámnak, te csak menj a tulipános ládához, nyisd fel, oszt vegyél belőle valami pálinkát.

S miután mindenki elment a dolgára, lagzi-vasárnap este végre sikerült megennünk együtt azt a szombati pityókatokányt, és komolyan mondom, hogy ezt senki nem értené meg, nem is fogja.... Most is felmenekültem a gyermekeim elől a munkaszobámba enni, mert úgy rühellem az itthoni veszekedős-bunyós evéseket, hogy engem ne tessék soha családi ebédre híni meg ilyenek. DE akkor vasárnap este, na olyan jól esett a nagycsaládommal (persze nem az anyósomék bandája, mert ott már a húsleves a torkomon akad) a tokányevés, ahol se veszekedés, se bunyó nem volt, én nemtom, de jó volt kiengedni azt a gőzt....

A hét utána - hát az ledarált rendesen, asszem ezzel nem vagyok egyedül. De ma az egyik diákom aszonta, kicsit olyan vagyok, mint Mr. Keating a Holt költőkben, úgyhogy ennek a hétnek a szarnyelései után csak jött valami, izé, soraimból kibillentő dolog :-) 

S ha nem is fogok elmenni az elsőáldozó leányzóm leendő szülinapján Bukarestben megtartott Maiden koncertre, azért be fogok nyomulni Hobó estjére a Módzsóba, kábé ugyanakkor. Ki tudja, mikor látni őt utoljára, szen olyan öreg már, mint az országút. Apropó Mr. Keating: tegnap éppen Weber volt terítéken, sakkó mán csak nem hagyhattam ki a buliból azt a másik Vadászatot?! Na ugye. Első a rend, aztán a csend, fegyelem.... Figyelem!!!


2022. május 2., hétfő

A kortárs használati egyházzene mifelénk

 Idézet, óó, elkerülhetetlen:

itt látjátok -
nem személyi kultuszomban vergődök, hanem egy tükröt tartanék inkább (ha lehetne, őszintén, de tudom, jelenleg még korai ezt megtennem) a kortárs egyházzene fő támogatói felé, legyen az a mindenkori klérus, azaz a papság, vagy a szintén problémás élethelyzetekben vergődő kollégák... mindenestre árulkodó, hogy jóformán semmi sem az íróasztalnak készült, hanem a művek itt mind-mind megszólaltak, többnyire liturgikus keretben... na és persze árulkodó az is, hogy miért kellett őket nagyrészt NEKEM megírnom.... a Gjeilót biztosan számontarthatjuk, mint használati egyházzenei produktumot, de ez aztán tényleg kivételnek számít.

Ezt a kórusomnak írtam. Merthogy a kolozsvári kortárs egyházzenei fórumra a műsor elküldve, pipa, gondoltam, informálom a társaságot. Nehézfejű Csőrike kicsit kilépett magából, hogy lássa is magát. Kívülről. A 25 perces programból 2:30 perc a Gjeilo mű, a többit mind én írtam. Szép?.. Jó?.. Fenetudja, de: szomorú?... igen. A nevelés fontos tényező az életemben, öndicséret büdös, mondta nekem gyerekkoromban mindenki, de mi van, basszus, ha történetesen én kerülök a középpontba, mert nincs más jobb, és egyelőre nem is lesz?! akkor mi a pasztorális felelősségtudatból fakadó helyes cselekedet? nem az, hogy prezentáld magadat, ahol csak tudod? és nem úgy, mint a nemzet és egyház megmentőjét - hát ki a fene akarna ilyen szerepekben tetszelegni? csak neem valami szar elmebeteg politikus?!... ezért vagyok szomorú, hogy muszáj magyarázkodnom, és magamat pakolnom a kirakatba, mert jelenleg nincs más jobb, és ez tényleg botrány kategória, de ez van.

Csak túléljük ezt is. Mindenesetre teljesen konform formában írtam meg a műsort. A 43 éves zeneszerző után következik egy 44 éves. Utóbbi, bár a Juillardon végzett és New Yorkban él, csak 2:30 percnyi használati egyházzenét kapott ebben a műsorban. Mert tartom a hátam, mindig, valakiért és valamiért. Ilyen az élet, bmeg.

2022. február 4., péntek

Lakatlan sziget

Mivel az igazgató elküldött kötelező betegszabadságra, nem szabad órákat tartanom, onlány se. A gimiben most már történelemtanár sincs, kiesett még a héten mindkettő, a magyar és a szerb tagozatos. Továbbá kiesett öt vagy hat másik, ilyen meg olyan szakos tanár. Meg én. Elvesztettem kicsit a fonalat, lényeg, hogy már helyettesítés sincs, a diákok lötyögnek az iskolában, már aki nem kovidos otthon. Biztosan jobb a semmilyen óra, mint az onlány, de kérem szépen, ad absurdum, nem más ez, ergo fejem verem a falba.

Úgyhogy feltöltöttem a Classroomba - az egyetlen olyan helyre, ahol nem tudnak utánam kémkedni, se más tanár, se az igazgató, se kutykurutty bárki - egy igen sajátos hangú bejegyzést, Puttony a lakatlan szigetre címmel, és belinkeltem azt a 10 zenét, amit magammal vinnék a lakatlan szigetre. A puttonyomban. És megosztottam a diákokkal az elszigeteltségemben, amiben jelenleg vagyok. Akinek szeme van, lássa meg, akinek füle van, hallja meg. Ha igen, jó, s ha nem, akkor is elküldtem, kiírtam magamból - igaz emiatt nem lett ebéd, de leszarom most már. Ha ilyen mértékben elmaradt mindennemű ismerkedésem az elmúlt két hét káosza folytán, akkor tessék egy darab belőlem, levetek itt egy-két hagymahéjat. Nincs sérülékenység, nincs ismerkedés. Nem sok, de néha kell egy kis kockázat, húzdmeg-ereszdmeg alapon. Hátha majd eszükbe jut egyszer, még ha nem is reagálnak rá most semmit.

Kicsit olyan érzés volt, mint blogot írni. Basszuskulcs, mennyit változnak a kommunikációs csatornák. Mint a gyerek az időben. Vagymi.

Itt a zeneputtonykám tartalma:

https://www.youtube.com/watch?v=K8R7zjJMIfU

https://www.youtube.com/watch?v=PfAWReBmxEs 

https://www.youtube.com/watch?v=iv8GW1GaoIc

https://www.youtube.com/watch?v=h1OVxDGLiNM 

https://www.youtube.com/watch?v=Z454yP-XkwU

https://www.youtube.com/watch?v=hi_-6R4OxEo 

https://www.youtube.com/watch?v=rOPOob7AQvA

https://www.youtube.com/watch?v=V6Dfo4zDduI

https://www.youtube.com/watch?v=2RGJs-ZEmjg 

https://www.youtube.com/watch?v=V0RbKtVw7NM

 


2021. október 23., szombat

Libera

Azt mondta vagy tíz éve, mikor felhozta az_Igazi_Trappista_Sajtot a pincéből (azóta se ettem olyan mennyei eledelt), hogy: Csőrike, mit csodálkozol? sajtot a hűtőbe? az igazi finom sajt a flamand pincébe való. Miért, örülnél te, ha mondjuk te lennél a sajt és én a hűtőszekrénybe dugnálak?... Röhögtünk és felbontottunk még egy francia vörösbort. Akkor azt mondta: na látjátok. nálunk ez van, ők ide jönnek a sajtért, mi pedig oda megyünk a borért. Jól megvagyunk, nem?

Ma reggel a hangomnak, azaz a hangképzéstechnikámnak köszönhetően kibírtam a Liberát, de a lábam már a közepe táján reszketni kezdett, és még most is nyom, hogy ma lesz a temetés, félórája indult el Brüsszelből a delegáció, az imacsoportunk szándékával.

A Gregorián Fesztivál megálmodója, csinálója lelkes családjával, sok gyermekével, mindannyiunknak tudta a nevét, pedig akkor látott először. Meglapogatta a vállamat (alig telt el néhány hét, hogy meghalt volt az apám, süvöltött a hideg esős szél a sátorok mellett, a gyapjúszvetternek köszönhetem hogy nem fáztam meg vizesen sem), kezembe nyomta a söröskorsót, ma élünk, Csőrike! Mindent megoldott széles mosolyával ez az alig 165 centi, vörös, szeplős... igaziból no.1. mesebeli alak. Egyet kivéve.

Nyugodj békében, kedves Barátom!

2021. október 19., kedd

A templom egere

Nem rólam lesz szó, bármilyen nagy a késztetés, hogy időről időre rinyáljak sanyarú anyagi helyzetemen (ki az, aki soha nem nyekereg, hogy neki milyen gáz, hol ezért, hol azért, hol meg csak úgy, raanda modern világ, neuraszténia, miegymás?...). Csakazértis van világ azon kívül, hogy házi rinya, hahaha!... a héten 11 ember hótt meg ebben a nagylaposban, a kántor nem bírja már szusszal és aggyal a sok temetést, búcsúztatót. Én meg ingyér dolgozom, de lényeg, hogy képes vagyok rá, izé... egészséggel. Bakker!

Nos, visszatérve a templom egerére, én tudom, hogy néppusztítás folyt itt minden eszközzel, ezért is akasztófa-kategória, hát mi más lehetne, de azért - hogy stílusosan dark maradjak - majdnem halálra röhögtem magam. Merthogy a templom egere szó szerint lekráncizta azt a részt, hogyaszongya Wir deiner Kirche Glieder (mi, az egyházad tagjai).


 

Hát, ebben a helyi nagy pocsolyában is kezd kavarogni a trutyi, mert az új püspök fogott egy szakajtó kavicsot és elkezdte befelé hajigálni, egyenként. Azaz a plébink megijedt, muramista, szinódus lesz mint odaát!... hát akkor gyorsan alapítsunk új pasztorális tanácsot, az egyik tag természetesen Csőrike legyen. (Kíváncsian várom a fej(l)eményeket.)

2021. július 14., szerda

Román nyelvlecke, álruhába bugyulálva

Beültettem én azt a bogarat a legnagyobbik csőrikém fejébe. Először csak dérrel durrogott, aztán meg nagy zélussal újságolta a másik kettőnek, hogy:

Halljátok!... Az eredetiben nem is izé van, hanem... valami hársfa-szerelem. (naa, megnézzük a képregényeset?...)

Ez az a gagyi szupersláger, hogy Dragostea din tei. Ha má románul lett híres, nesztek gyerekek, 

(azanyátok úristálát, mindhárman román állampolgárok vagytok vagymi, mikor fogtok ti megtanulni egyáltalán), tényleg nem mindegy, hogy valaki megírta a nótát a lötyikét, más pedig leutánozta, hát nem?...



2021. április 13., kedd

Szemerkélősben

Nyomott izé, esőcske, hát olyan szemerkélős fajta, lehűlt a tegnapi meleg nap, hol van a sok kertészkedés jóleső fáradtsága?.... Én az ilyent őszintén utálom: hogy ma még az orrom se dugtam ki... mert általában ítéletidőben is kint vagyok valamennyit, abszolút minden nap! de ma valahogy, izé, elrendeztük a legkisebb csőrikével a lustiszobát és ebéd után egyet durmoltunk benne.

Utána pedig felvettem videóra Tosca szolfézsháziját. Ezt is nagyon szégyellem, kb. egy hónap késéssel jelentkeztem a tanárnőnek, de enyhén szólva hátamra púpnak van ez a szoli, sose fér bele az időmbe, így is szét vagyok farigcsálva. Másrészt. Én nem akarok nagyképű lenni, de ezzel a gyerekkel, ha megizzadt, ha nem, mégiscsak felvettem két nap alatt egy félévi anyag feladatait a vidijóra, lerendeztem, basta. (Az éjjel valami rosszat álmodhatott a művésznő, amit reggelre teljesen elfelejtett, tény, hogy lélekszakadva rohantam át hozzájuk, vajon nem hányta-e össze magát, vajon miért áll bömbölve a szoba közepén?... Na ja, én alig tudtam visszaaludni, ő bezzeg.)

2021. március 19., péntek

József napján

Tosca, az én középső gyerekem múltkor azt kérdezte, hogy...

Anyuuu. Miért pazarolod el az idődet az imádságra?... 

Hát, lássuk. Próbáltam egy nyolcéves szintjén elmagyarázni neki, hogy izé, kicsicsőrike, de ha nincs imádság, akkor nekem kaszáltak, ahogy ti engem egész nap kicsináltok, az élet másik oldala dettó, érted, nekem kell egy másik ajtó, valami ilyesmi. Naagy szemével pislogott, ejszen megértette. Vajmi.

Hogy miért is jó nekem?... például ez a zsoli?.. hogy van napi szinten egy buggyantott Rőtmalac (kinek szintén jólesik a nádas felé kommunikálni, hiába jár le kéthetente Rómába), aki becseteli a csoportba az olvasmány alatt, hogy:

5 participantes istius liturgiae sunt de ex-imperio Habsburgensi cuius patronus S. Joseph erat

Igyen, asszem, kell nekem egy ilyen ajtó, jól behúzom magam után, oszt feltöltöm magam, mint egy akkumulátor.

2021. március 17., szerda

Az utolsó (?) koncertek

Biztosan vannak fontosabb dolgok is máma, de én elakadtam a rock koncerteknél. Mint egy hibernáló medve, hörrentem egyet a barlangból: a Pörldzsem és Méjden turnékat idénre még nem mondta le senki. Még. Esély kb. nulla, hogy egyáltalán én ilyen helyre eljussak, még a korona előtti időkben is nagyrészt álmodoztam ilyesmiről. Még nem mondták le a turnékat. Méz. Málna!

Holnap megyek ismét vérvételre. Nyárig még kész lehet a kovidos útlevélem. Esély kb. nulla, de miért ne játsszak el a gondolattal?... Az irgalmas nővér, aki túlélte a pestist anélkül, hogy megfertőződött volna. Ennek vajon nem ugyanannyi esélyt adnál?!...

2021. január 20., szerda

Színház az egész világ

Amúgy persze gyönyörű a cucc...

Kreativitás a kolostorban, avagy játszunk a lehetőségekkel, mint valami kockákkal:



2020. december 17., csütörtök

Tudathasadt ház

Odakint dühöng a koronavírus, fél család már benne tocsog nyakig, én meg ebben a tudathasadt állapotban kijövök a kápolnából, ahol éppen Zoom-os orgonaóra oktatás folyik, át az előszobán, és hirtelen megtorpanok a két becsukott ajtó közt, túlfelől Skype-on folyik a hegedűóra és énnekem hirtelen az az érzésem, visszamentem az időben, egy-két évtizedet legalább. Ööö... biztos otthon vagyok, nem valami zeneoktatási intézmény folyosóján?!

A nappaliban aztán ismét tudathasadás határán: hát, ha itt lenne a családi klinika, éppenséggel el is férnének a kápolnától a nappaliig mindannyian. Ha vizitelnem kellene a vöröskeresztes fityulámmal, nem kellene sokat bolyongani, csak egymás után, sorban intézném az eseteket. Kápolnában elférne kettő, előszobában kettő, egy a kis szobában, többi a nappaliban...

Mi lesz még ebben a házban, heee?

2020. december 12., szombat

Kezdem felfogni, nem törődök senkivel. Ezazzz!!! Gaudete, szemper fordítás! ;-)

 

Én soha nem kapcsolom be azt az istenadta Google fordítót, de ez megpróbálta lefordítani jó barátom, a vilniuszi szkólavezír FB-bejegyzését. Hát nem mondom, mi osszik azért csak összetartozunk, vajmi. Ide azt a pálinkát!...
Schola Gregoriana Vilnensis folytatja a liturgia szolgáltatást a Vilnius Érsekségben. Távolságtartás, próbák nélkül, liturgikus kórus vágás nélkül... És december 13-én vasárnap este 18.30-kor kunnal. Én elviselném, és nem elég. Egle Rudokaite. ÉS. ÉS. Gaudéte D mino szemperben: eterum dico, kezded felfogni. Modestia vestra note legyőzte az omnibus hominibuszt: Dominus prope est. Nihil soliciti sitis: sed és omni oratione petíciói vestrae innotescant apud Deum. (Fil 4,4-6). Örvendezzetek az Úrban mindenkor, és ismétlem, örvendezzetek. A szereteted minden ember számára ismert. Az Úr közel van. Ne törődj senkivel, de minden esetben Isten által ismertetett imakéréseid.