Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: másik főd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: másik főd. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 25., kedd

Huszadik, galériával

A tizenkilencedik házassági évfordulónkon éppen "nyaraltunk" azaz a gyerekeket nyaraltattuk. Na, az a jubileumi mise emlékezetes egy izé maradt... az egyik durcája folytán szerencsésen sikerült felhívnunk magunkra a figyelmet, sajna nem pozitív értelemben, ööö. A múltkori "teleltetés" alatt meg a másik viselte ki magát, szóval nevör evör, és idén a huszadikkor mi Kaktusszal, csak mi ketten, leléptünk ünnepelni, megkerestük azt, aki anno még káplán volt a szülővárosomban, most meg kiderült, hogy a szeminárium rektora. Azaz: lett remek ürügy, hogy végre egyszer elcipeljem Kaktuszt a mi Mekkánkba!

 
Én még mindig fel vagyok töltve az egésztől, pedig már több, mint egy hete volt (a tulajdonképpeni évforduló: aug. 14-15-én), az ünnepi mise ugyanazzal a pappal pedig egy hete, kedden. Úgyhogy in octava, vere est.

A Festum nagyon illusztris dolog volt, egyrészt a fejedelmi hely, mi az oltár másik oldalán álltunk a pappal és ministránssal szemben, csak mi ketten, másrészt jobbról Hunyadiék, balról Bethlenék meg sok más illusztris személy epitáfja, szarkofágja üresen tátongó, de befedett sírja  asszisztált a teljesen fejedelmi misén.



Nem bőcsködni akarok dede, a fanfár elmaradt persze, de Kaktusz orgonázott a karorgonán, én énekeltem és az olvasmányokat is mi olvastuk. Hát, az az akusztika..... a Kaktusz hangja olyan echóból jött vissza az apszisból, hogy én attól elolvadtam. Mondtam is neki, ide kell jönni énekelned, ha akarod, hogy csajod legyen, nem abba a süket pajtába, ami a nagylaposban van, s főleg nem a temetőbe! Azt mondanom se kell, egyből levette Kaktuszt a lábáról a rektor úr azzal a statement-tel, hogy "Még szép, hogy két orgona van: egy székesegyházban kell egy nagyorgona, ugyanakkor egy karorgona is!" Ilyen papot ritkán talál az ember, na.

És persze, kicsit kiéltük a ritka pillanatokat. Csőrike a nagyorgonánál, Csőrikén jeggyűrű van (10 év után először, de már visszakerült azóta a helyére a vitrinbe, a pálinkásüvegek mellé). A zoknis tramplicipős láb nem volt betempírozva, de a szép szandált indulás előtt le kellett vetni, mert akkor reggel igencsak eleredt az eső. Ami odaát nem is olyan ritka, mint mifelénk, ebben a sivatagban. 

És Márton Áron püspök hajdani kápolnája. 

 

Ezt is meg kell nézni egyszer, ha erre jár az ember. És egyszerűen megállni, kicsit.

2026. június 28., vasárnap

Indivisibiliter ac.... haha!

Van az a kétfejű madár, kérem szépen, amivel én inkább csak viccelődni családot szapulni szoktam, hogyaszongya, a csőrikemadárnak egy feje van, nem mint a Habsburg sasnak, tessék megérteni, nem kettő, nem tizenkettő meg ilyenek!

Olyan ritkán vagyok én Bécsben, hogy nagyon. Legutóbb május végén szörnyű hidegben, kint euróvíziót ünnepel a nép, bent folyik a pályázatra való meló, de nem is akaródzik igazán kimenni, eső, hideg, brrr. Az időjárás most is megviccel, így 40 fok közelében és száraz porban nemigen lehet turistát játszani, pedig elvileg csak a mai platinamisére jöttem s annak már agapéstól is vége volt, úgy 12 táján. Itt kuksolok a Pázmány atyánk alapította papi kollégium negyedik emeletén egy cellában, a délutáni nap még mindig süti az ablakomat, a függöny most nem sokat ér. Közben vastagon röhögök magamban, mert a dupla címer eléggé viccesen hat, ha kintről szemügyre veszem ezt az épületet. Sajna a fotót most ki kell spórolom a dologból, mert hanem kapok a fejembe, elveszik az útlevelemet, ejszen mind a kettőt (ez most plusz poén akar lenni) és cirkuszolni is fognak velem, mert nekik szabad. Na, vajon kinek? Ahajt az amerikai nagykövetségnek, ennek a hatalmas épületnek a másik szárnyában valami szakbizottság honol, átjárni, fotózni stb. szigorúan tilos. De én az eredeti részben vagyok. Merthogy 1900-ban csináltak egy nagy csindarattát a pázmányi intézményből, átépítés, bővítés, de facto két nagy bejárat van, most azon a felén, ahol mi vagyunk, van a főbejáraton az esztergomi érseki címer. Negyediken a kollégium, egy emelettel alább a kápolna, még eggyel alább a rektori rezidencia meg még ki tudja, hol mik vannak, el-elszórva, mert hely az van bőven. Tény: a duplacímer a másik (szintén fő-) bejáraton maradt, valahol Ámerikában: Indivisibiliter ac inseparabiliter! Ami azt jelenti, hogy oszthatatlan és szétválaszthatatlan na jó, gyakorlatilag nemnemsoha! a másik oldalról ugye, Pragmatica Sanctio óta: Nicht szétfarigcsálni aszt az egységet, sonst irgumburgum neked! :-D

Hát, nemtom, hány feje van annak a bizonyos sasnak, de szkizofrén egy helyzet, ami van. A címer se a teljes verzió, hanem csak az alap: balról Ausztria (egyedül? mintha csak vízszintben arany és fekete lett volna, nem is piros és fehér), jobbról Magyarország, de Bosznia-Hercegovina nélkül, és azt se tudnám megmondani, hogy Erdély benne van-e, mert igen szúrósan nézett rám az őr, úgyhogy jónak láttam szedni az irhámat az esztergomi címer felé. Szóval az övék valami kisebb duplacímer lesz, a jobbik koronán a ferde keresztet még a szemem sarkából is felismertem. Hab a tortán kétségkívül az amerikai zászló... mindezek fölött!!! :-D

2023. június 4., vasárnap

Otthon

Kicsit otthon voltam.

Jólesett.

Most megint hazamegyek. Csütörtökön is, kicsit.

Ez a három hely most éppen három különböző országban van. (kicsit hülye vagyok)

Találkoztam most egy igazi bencés apácával, egy igazi német Hildegarddal. És még egyházzenész is volt! ;-) (nem Bingen, nem Wulff, hanem egy Wolters nevű volt, nem középkor, nem száz éve, hanem most, 2023-ban)

És azt mondta: "Na, Csőrike, hát hiányoltuk magát, hol volt a múltkor? Isten hozta minálunk!..."

Ezt akkor mondta nekem, amikor másfél óra hegymászás után büdösre izzadva megérkeztem, fejemen egy kendővel, napszúrást sikerrel legyőztem.



Hát persze, hogy megint eltévedtem a szőlősben, de egye fene.

Finomak a borok, ébren perzselnek az éjjeli beszélgetések, hát na. Kicsit hiányozni fog ez az otthonom.

2022. augusztus 20., szombat

Másodszor már angolul

Volt némi meglepetés az elmúlt 24 órában. Itt a táblákon először minden görögül van, aztán utána angolul is, potty. (Mint odahaza - csak itt egy fokkal értelmesebb. Mivelhogy Szerbiában ugyanaz a szöveg van kétszer: a cirill után következik latinicákkal is, szóval a szerbek annyira nem inspiráltak, hogy egyszerre két nyelvet dobjanak elém.)

1. Athénban "csak" 36 fok van. Belgrádban 39-40 között elszállt az agyam, még órák múlva is 33 volt, pedig már akkor be is sötétedett, igaz, eleinte csak viharfelhőktől, de akkor is. Olyan este nyolckor még miiindig harminc, basszus... Boxing my body.

2. Kedves családom nagyrésze egy kovidon pendült (mialatt én elhúztam a csíkot ugyebár arra a konfira, amelyre még nem készítettem el az előadásomat). Legnagyobb csőrikémet és apósomat kivéve az egész banda belésuttyant. Family extended.

3. A szállásom felé harcias gyaloglás következett, mondván, "közel van". A hősluttyon át csak azt láttam, hogy először Ariszto... miafranc, Arisztotelész utcán kellett végigmenni, na ennek a közepén ott voltak a drogosak és/vagy kurvák, príma, mi jöhet még, aztán belement Arisztotelész Szókrátészbe, hát komolyan, majdnem nekiálltam hangosan röhögni, de aztán inkább csak nyehegtem a locsogóvá izzadt motyókám alatt (amúgy még egy útkereszteződés, és láttam, hogy Szofoklész a következő, de komolyan, ilyen lepattant negyedben, nemááá...) Meeting Athens.

2021. november 12., péntek

Láb-galéria

 Az mondja az Úr, az ég trónusán ülök, lábaim alatt a föld, világos? (vagy valami ilyesmi):

Lakatok és lábak, párban és magányban (csendélet a hídon):
Ruculábak (párosan szép az élet):
Társaság a magányos lakatoknak: lábak és fejek :-)


2021. november 11., csütörtök

Szuvenyíru kukucsku

 ... és nyamm.

Rövid pórázzal megy az ajándékvásár, de akkor már inkább hozok, mintsem veszek. Kaptam jándékba négy szicíliai mandorlasütit. Egy ötödiket is persze, de azt még a helyszínen megettem és a csomagolójába gyűjtöttem etnahamut. Ez a szuvenyír otthonra, hejj! Külön becsben van egy tángyéron a kávéfőző tetején, persze az átlátszó cellofányban, hogy ne porosodjék. Hamupipőke nem akarná aztán szétválogatni...

Az éjszakázást sokkal jobban bírtam, mint gondoltam, legalábbis a milánói reptéren 3 darabban aludtam a széken 3 órát és estig nyomtam az iramot. Nem rossz. A számítógép kábele sokkal gyengébben teljesített, pedig nincs még egy éves: ő reggel azt mondta, hogy helló vulkanland, úgyhogy cssss, elkezdett füstölni, tehát seperc kitéptem, először a gépemből, aztán a konnektorból... Kell valahonnét egy ilyen csatlakozó bizbasz, de hogy ennyi veszteséggel megúsztam az egész szicíliai bulit, ez nagy szó. Előtte egy héttel még dübörgött a füst a kráterből és derékig úszott minden a főtéren. Egy biztos, ezek nem agybajosak. Három nap után már nagyon nem akaródzott több hamut nyomni a tüdőmbe, úgyhogy ciao. Ecco dottoressa: siker a nádasba! ;-) Új szekciót mégsem indítunk Szerbiában, hiába kapacitáltak a ti. uraságok, ezek a dolgok nálunkfelé nem így működnek. Na. Mosógép időközben megreperálva, a hamut kimostam a hajamból, mosnivalóhegyeket minimalizáltam a fürdőben, most meg leléptünk Kaktusszal kicsit a szomszédbe, szombat reggelig szünetelünk-féle.

2021. október 23., szombat

Libera

Azt mondta vagy tíz éve, mikor felhozta az_Igazi_Trappista_Sajtot a pincéből (azóta se ettem olyan mennyei eledelt), hogy: Csőrike, mit csodálkozol? sajtot a hűtőbe? az igazi finom sajt a flamand pincébe való. Miért, örülnél te, ha mondjuk te lennél a sajt és én a hűtőszekrénybe dugnálak?... Röhögtünk és felbontottunk még egy francia vörösbort. Akkor azt mondta: na látjátok. nálunk ez van, ők ide jönnek a sajtért, mi pedig oda megyünk a borért. Jól megvagyunk, nem?

Ma reggel a hangomnak, azaz a hangképzéstechnikámnak köszönhetően kibírtam a Liberát, de a lábam már a közepe táján reszketni kezdett, és még most is nyom, hogy ma lesz a temetés, félórája indult el Brüsszelből a delegáció, az imacsoportunk szándékával.

A Gregorián Fesztivál megálmodója, csinálója lelkes családjával, sok gyermekével, mindannyiunknak tudta a nevét, pedig akkor látott először. Meglapogatta a vállamat (alig telt el néhány hét, hogy meghalt volt az apám, süvöltött a hideg esős szél a sátorok mellett, a gyapjúszvetternek köszönhetem hogy nem fáztam meg vizesen sem), kezembe nyomta a söröskorsót, ma élünk, Csőrike! Mindent megoldott széles mosolyával ez az alig 165 centi, vörös, szeplős... igaziból no.1. mesebeli alak. Egyet kivéve.

Nyugodj békében, kedves Barátom!

2021. augusztus 7., szombat

Második nap

A tegnapi nap további meredeken ívelt mindenfelé, lassacskán kezdtem magam úgy érezni, mint egy fémagy valami sci-fi-ből, amiből sugarasan állnak ki a csápok. Mindenhová meredezve.

Mivel reggel a rossz tájékozódásom miatt egy segítőkész cácát is igénybe vettem, csekély félórát vett fel az eredetileg 15 perces gyaloglás a legközelebbi automatához (ami végül a központban volt, milyen jó, hogy egy idő után kezdett gyanús lenni az út, én tudom hogy jóindulattal, de igencsak elirányított engem az a maca). Aztán Misinél a további kalandok. Miután átcocóztam a hotelból a Kapitányba (ebben az utcában lakott abban a rumliban), a kocsimat "kicsit elvitte tesztelni", hogy tényleg jók-e a fékek. De jó, hogy nem mentem vele! Mikor visszaért, félvigyorában megjegyezte, most már jó égett szaguk van. Ha a kocsi kibírja az ő tesztelését, akkor a tulajdonosa is meg van vele elégedve, ő ezt tapasztalatból mondja. Közben elejtette, hogy éppen 3 gyorshajtás van a számláján, pedig hát egyik se több 83-nál (városban, persze). Ezért nincs neki jobbb autója, csak egy összekalapált Dacia. Mert nem neki való a performer autó, mindig felülről kezdeni lefaragni a sebességet. Na jó. Kilépett még valahová, hiszen aznap délutáni váltásban volt s én is úgy gondoltam, jobb lesz, ha ő nyomja át megint a szalagon, nem a kontroll (akinek feltűnhet még a jobb hátső futómű, na meg főleg a beszakadt lengéscsillapítóm). Tehát még egyszer a fékek, ez volt betervezve, ő kilépett valahová, én meg nekiálltam esment Hildegardisnak, mert hát közben sikerült befejezni az előszó fordítását s akkor lássuk az irodalmat. Eszembe jutott, hogy éhes vagyok, mert reggel sebtiben összecsomagoltam a reggelit s ennyi volt (zsolozsmára sajna már nem maradt elég jel abban a megátalkodott wifiben, pedig Urunk színeváltozása volt, ejnye, ejnye, 4x potyára próbálkoztam rácsatlakozni a zummra, az anyja zummját neki.). Tehát először a pufulecet etem meg, aztán nekiálltam a pástétomos szendvicsnek, amikor egyszerre csak.... óóóriási fej szuszog bele jobbról a kajámba!!! Egy hatalmas juhászkutya, eddig nem is vettem észre!.. ezek meg itt hagynak engem egyedül! a kutyával!... Első reakcióm, mert érzem, hogy mindketten megijedtünk: gyorsan befutok a házba a kajámmal. Hiába kiabálok, Misi öccse biztosan számítógépen játszik, fülhallgató lehet rajta, le se bajszintja, hogy én bent kocsonyázok. Az üveges ajtón keresztül szemezek kifelé: Jóóó kutya, nyuuugodt kutya, kiengedsz-é?... Kutya áll, mint a cövek, hegyezi a fülét. Az én szendvicsemre! Dehát kérdés, ha megenné, vajon jönne-e a következőért?... Ó, a számítógépem! Hogy fogok most rajta dolgozni? Misi biztosan már egy félórája, hogy elment. Próbálom valahogy lejjebb faragni magamban az adrenalint, aztán kimegyek. A kutya elindul. Huss, de vissza azonnal, besutty egy második ajtón (ez is üveges). Na így voltam kábé félórát, míg haza nem jött az autószerelő, s közben elhűlve konstatáltam, tee, ezeknél itthon mekkora ruszvaj van!... nálunk messze nem ennyi a ledobált cucc és a piszok. Ebből végül az lett, hogy mikor délutánra végül hazacsángáltam a mi drága nagy laposunkba, az első dolgom a kádpucolás és egy meleg fürdő volt. (A tök is csak azért ért derékig ezeknél, mert szeméttelepen nőtt. A tök pedig... hát nem tudom, mennyire ápol, de hogy eltakar, az biztos. Brrr és brrr!)

Never ever. Még jó, hogy nem ott aludtam. Öreg vagyok én már ehhez. Jó itthon! ;-)

2021. augusztus 5., csütörtök

Fogkefe a mellényzsebben

Milyen jó, hogy nem tudom az egész nap kimenetelét már reggeliben, mert össze is fostam volna magam az idegességtől úgy, hogy el se indulok.

Biztonságból du. 5-re csináltattam onlány időpontot a műszakira, mert ugye megértem én már horribile határátkelést ezen a két határon, összesen 7,5 óra várakozással. Szóval én, Csőrike, igaz, hogy egy egészségügyi nővér pontossága még igencsak hibádzik belőlem (höhö), de a körülményekhez képest megszerveztem időben és elégséges ráhagyással mindazt, amit csak lehetett. 

0. Kezdődött azzal, hogy a pékség felé vettem az irányt, persze a másik városkijárathoz levőhöz és csak ott vettem észre, hogy ejha, nem is erre akarok menni. Ez még NLM-ban volt, ugye, de szerencsére tudom a főutat onnét is a hídra. Bingó!

1. Gyála előtt jött az istennyila, de több is, egyszerre azon vettem észre magam, hogy mindjárt lefújja a szél az autót. Vagy nem is a szél, hanem az eső??.. mindenesetre ott csapkodtak az autó körül Zeusz nyilai, hát.... eléggé kísérteties volt, alig tudtam tartaani a kormányt.

2. A szerb oldalon rendes hosszúságú és szélességű a tető. (Már megint ezek a szerbek, ugye!... bocs, ez egy kiirthatatlan toposz énnálam, hát ez van.) A rendőr maca szemmel láthatóan nem akart egy villámba se bonyolódni, de még kicsit se. Azaz ultragyorsan hozzámvágta az útlevelemet, haide!

3. A magyar oldal kész kaland volt (már megint! és még mindig!...). Olyan széles a tető, mint a tanga pántja, de hátulról, persze. Gyanútlan Csőrike, megpattintom az ajtót, loccs!! Krccs!!!... kipattanok én is, becsületemre mondva, én még eddig soha, de soha nem azzal szálltam ki egy határátkelőn (a HATÁRŐR képébe), hogy: Baszmeeeeg!.... Az ajtót a szél hozzácsapta a határőr bódéjához, szerencsére a lakk nem jött le, de míg ketten próbáltuk becsukni abban az orkánban, bedőlt a víz a kormányra és a sofőrülésre. Príma! A kocsi könyvét ezek se akarták kérni, mentek volna be a picsába bodegába, de sajna még mögöttem is volt vagy három autó, és mindegyiket meg kellett nekik nézni. Pech, pech. (Erősen eszembe jutott Vukból az a jelenet, amikor éppen elrabolják a rókacsajszit. Abban a szép időben, naná.)

4. Abszolút naiv Csőrike, gondoltam ezek után, hogy ha már Aradig a sofőrülést megszárítottam, hadd menjek el helyi idő szerint du. fél kettőkor a műszaki állomásra, ejszen hamarább végzünk s ha eléggé kegyes lesz velem az Úr, még ma haza is bokázok a palántáimhoz NLM-ba. Az, hogy hamarább mentem, fantasztikusan jó ötletnek bizonyult (bármi is következett). Első cucc: a lámpák. Az indexek. Működik mind. Háát... ha megnézzük az első lámpákat, akkor Doamna, márpedig ezt az autót a vizsgán elvágom. (Hö?!) Látja, teljesen matt a felülete, messziről ez nem látszik rendesen este. Ha mi a pecsétet ráütjük, akkor nekünk nagy bajunk lehet belőle, érti, mi hivatalosan bejegyzett engedéllyel működünk. Na érti. De van egy megoldás. Nem lakom messze, én lekezelem magának a lámpák elejét egy géppel s ha ezután maga visszajön, a fiúk befejezik a műszakit. A fékjei remélem rendben vannak, nem?...

(Csőrike belenéz Mihai kissé zavaros tekintetébe, eszébe jut, hogy neki máma innét el kéne pucolni, hát lássuk, megyünk Mihai után haza, a maszekolós autószervízbe.)

5. Mihai tulajdonképpen Misi, ez akkor derül ki számomra, amikor az apja (ex autószerelő) hátramegy megetetni a kecskéket. Míg komótosan csinálja a dolgát, megpróbálok Hildegardis nővér előszavával bajlódni, először is fordítgatom magyarra a szöveget. Mek-meek. A konnektor a garázsban az egyik biztosítékégés emlékét őrzi, hát ebben kaptam helyet a laptopnak. Sebaj!... Kész van Misi, blazírt pofával benyújtja a számlát: 70 lej! Perkálok, de hajjaj, hússzal adósa maradok, kéne már nagyon egy automata, de visszajövök én még a pénzzel ma.

6. Boldog és büszke Csőrike, lám, elintéztem! Visszamegyek a kollégához, szépek az első lámpák, ugye?... a próbánál beleakad az első kerék abba a rémes szerkezetbe, alig sikerül kirángatnia az autót. Aztán a hátsó is. Villognak a pirosok, a számokból nem sokat értek, de kezdem gyanítani, hogy  kibaszás mértéke a piroson követhető nyomon. És nédda. Doamna, ez nem jó, elöl nem működik a bal fék. De hátul se, a jobb! A kézifék messze a megengedett szint alatt van.... Sajnálom, de a számítógép rögzíti az egész folyamatot, ezt a kocsit pedig ilyen súlyos technikai problémákkal nem lehet átengedni. Tényleg sajnálom!... A vizsgáztatásért kérünk száz lejt!...

Kifizetem, izé, minden pénz elment, visszamegyek, találtam egy automatát útközben, Misi a kaput közben bezárta, begyürkölöm a postaládába a húsz lejt, az útmentén parkolva pedig elkezdek agyalni, mi legyen tovább. Két határ vissza, kettő megint ide?... valamelyiken biztosan megszívom, kelleni fog majd az egyik rendőrnek a lejárt dokumentumom, brr és brrr. Dehát nem csak ez, hanem HOGY menjek ki egy akármilyen, bármilyen országútra úgy, hogy a fékek nem működnek?!...

7. Míg próbálom elérni Kaktuszt (sikertelenül), kidugja a fejét Misi, tessék csak beljebb hajtani! Naa, semmi stressz. Ugyan hülyeség, megnézem én a fékeket. Misi apja kifejezetten örül nekem, hét kiadó lakást üzemeltet, félignyugdíjas, vagy miféle. És persze, a kecskék, menjek hátra, nézzem meg őket!... A mi rumlink csendes lugas az mellett, autótemető, rozsdás vasrugó, most már sohatöbbé nem szól az autórádijó amiken nekem át kell kutyagolnom. Mosolyogva mondja, megérkeztünk, itt van a két bakkecske és egy nőstény, az egyik kuncsaft hozta az autószerelésért, aki nem tudott készpénzben fizetni (Csőrike, kösd fel a gatyád!). Misi eközben hallom hogy káromkodik, mintha egy rossz fogat köpött volna, kidob egy vasdarabot az autó alól, aztán még egyet. Nyakig rozsdásak, már ami maradt belőlük. A fékpofákból. Te jó Isten, ezekkel hajtottam ma...

8. Ki kell ezeket cserélni, bazmeg, pula mea, ezek nekem éppen nincsenek itthon! Szóval indulunk a városba alkatrészért, de a Misi autójával, mert az enyém ugye éppen ki van belelve (Időnként megjelenik egy kisördög a fejemben, aki piszkálni kezd. NA DE. Melyik a jobb, a rendőr, vagy Misi műhelye? na ugye.). Harmadik üzletben sincs ez a q Hyundai alkatrész, telefon jobbra, balra, aztán sokadik haver holnap reggel ígér neki kettőt valahonnét. 250 lejben minden benne lesz!

9. Hazafelé szerencsére Misinek eszébe jut, hogy a Doamna nem lesz hol aludjon, és van is egy hotel az utca sarkán, most éppen jó, mert nem lesz lakodalom, megvárom, amíg rendel egy szobát! Szerencsére, van szoba.

10. Míg szedem kifelé a cuccaimat az akna fölött kibelelt autóból, Misi apja szívélyesen invitálna valamelyik szobájukba, mert hát az egyikben gyorsan rendet tudnának tenni és felhúzni nekem éjszakára egy szállást, de szerencsére hivatkozhatok a frissiben foglalt hotelszobára, a szálloda amúgy tényleg "decens", ahogy azt Misi fejtegette az apjának. Mek-meek. Balkáni valóból is megárt a sok.

Vettem hazafelé jövet fogkefét, fogpasztát. És egy sört. A probléma mivel ilyen nagy, milyen jó ugye, hogy nem fostam magam össze a reggel! le is öblintem ezt a napot, alszom a mai blúzomban, dejó hogy hoztam legalább a laptopot. Micsoda transfiguratio!....

Tegnap micsoda jó színházat láttam Kavillón, na persze hogy a mai napot nem lehet elvonatkoztatni tőle. Én ezzel mind tisztában vagyok, dehát ez akkor is túlzás.

2021. június 12., szombat

Vót permisz, nincs permisz

Levéltár!... Püspöki palota!....




 

Szóval mind jó és szép, és rengeteg cuccot összefényképeztem, meg minden, de hogy nekem miért van sorsom a román határon, mindig és mindörökké, valahogy nem tudok megszabadulni sohase, valami zűrbe mindig belekeveredek. A helyzet amúgy rettentően stupid (nálam rendszerint, most meg végképp az), erre egyszerűen nincs jobb kifejezés. Évente legalább egyszer Romániában vagyok, autóval megyek, azaz autót vezetek, az ország tele van közlekedési rendőrrel, akik rendszerint meg is állítgatnak, hol ezért, hol azért, sokszor csak úgy. Egészen eddig nem tűnt fel egyikőjüknek se - na meg persze énnekem se!-, hanem egy román határőr fehérnép most megmutatta, Doamna, tessék, a hajtási le van járva. Látja? itt írja, 2015-ben lejárt. Hogyhogy vezet maga? ezzel?... hööö? (a saját stílusában, ugye, a hangsúlyt azt meg se kísérelem lefordítani, fölösleges). Ez volt csütörtökön, azaz tegnapelőtt.

Két hetem van rá, hogy kicseréljem, na persze Kovászna megyében. Az osztrák hajtási nem volt nálam (azon nincs feltüntetve az érvényesség vége meg ilyenek), csak fényképen prezentáltam, de két hét múlva elvesztem a jogomat, a rendőrnő szerint, hogy Romániában autót vezessek. Namármost vagy sikerül elintéznem a dolgot valahogy ebben az országban, a görögkatolikus pap feleségén keresztül, aki a verseci konzulátuson dolgozik, vagy megette a fene az egészet. Erre egyelőre aludtam egyet, meg még egyet, most hétvége, de mivel tegnap nem jelentkezett a nő, ma fel fogom hívni a papot mobilon. Vai de mine, micsoda kellemetlen szitu lett. Abbóül az ártatlan kutatóútból, a kutyafáját neki.

Pedig mijjjen elegáns helyen parkoltam, a belváros szívében, a palota belső udvarában, a kapu előtt villogó rendőrautót protekciósan félretolva!... Jááj, jááj.

2021. május 29., szombat

Szombat. Már nem egészen egy nap.

Ha az új mobiltelefon nem lenne egy majom gép, hanem jobban utánozná az embert, akkor nagyokat röhögne rajtam, de az az igazság, még mindig nem értem, hogy tűnik el a kép a bejegyzésből, öö? Most végre számítógépnél vagyok, azaz mehet minden a régi mederben (kiakadok ettől a sok technikai gubanctól, még egy olyant nem kérek, hogy esment be kéne bizonyítanom kódokkal amiket nem tudok idejében leírni és alkalmazni, hogy én vagyok-e én. Jé, tényleg, vajon én vagyok az?...)

Közben tele napok után van végre egy félóra csak úgy - persze mindeközben kicsit kecetelek, mert leírtam a holnapi szövegemet inkább, de most meg azon parázok, látszani fog az izzadságtól gyürkölt cetli a kezemben az eskütétel előtt, jááj...

Nézegessünk inkább képeket.

Hát, ez fogadott itt a hegyen:

Volt valami 8 fok!.. Ahhoz képest, hogy előtte 2 nappal csorgott az izzadság a határon a bögyeim közt, nagyon durva volt a váltás. Ráadásul azóta is állandóan nyitott ablaknál folynak az előadások, miegymás, van 35 résztvevő, úgyhogy abszolút maximálisak azok a fránya biztonsági intézkedések, nonstop hűtőszekrényben, brrr.

Aztán ma reggel már végre látszott a budiablakból a rendesebb kilátás. De azért nem adtam meg magam, úgy éreztem, jó lesz még egy ideig ölelgetni a fűtőtestet a szobámban, a két előadás közti félórás szünetben.

Itt a hattyú a torony tetején, elvégre Schwanberg hattyúhegy lenne vagy mi a madárbögye.
Ha este van, jobb kapucnit tenni, mint kitenni a parókát a denevérveszélynek. Ők akár még be is nézhetnek a fürdőszobaablakodon, ha kedvük szottyanna hozzá.
A puttók kertje egyrészt dzsumbuj (a szobaablakból lekukkoltam a helyzetet, combközépig ér a csihány), másfelől udvarias infó emlékezteti a járókelőt, hogy a feszület alatti szenteltvíztartóban éppen egy rozsdafarkú költ, van öt tojása, tessék szépen a mamát nem zavarni, danke. (Mintha csak Szent Lioba írta volna, a drága.)
A kastély alagsorában, a másik csihányborította dombról, azaz hátulról ezt a vasajtót találtam. Kajaszaporítás a konyha bozótba dugott hátsó kijáratánál?.. Hal csak egy van, az  is titokzatos mosollyal üzeni, az öt kenyér mind itt van, de a másik halat ne itt keresd. Micsoda allegória!...


2021. április 16., péntek

Harminckilenc

Ennyi napom van még hátra és terveim szerint elhúzok innét, egy stájri megállóval a puttók kertjébe megyek. Ahajt jobbra keressétek, na azon a kapun akarok én lenézni a hegyről, Kitzingen irányába.


P. S. a szerbháázi csodamód meglett, bár én nem igazán értem, mert a meglevők mellé még pluszban rohangáltam gyógyszertárba stb. (Bizonyára vannak még érthetetlen dolgok a világon.) A szomszédasszony, akivel egy napon kaptuk az első oltást, ma sebtiben bekoronásodott! Muramista, mi lesz itt... fogni azt a nagy csipiszt nekem, azt!...

2020. december 12., szombat

Kezdem felfogni, nem törődök senkivel. Ezazzz!!! Gaudete, szemper fordítás! ;-)

 

Én soha nem kapcsolom be azt az istenadta Google fordítót, de ez megpróbálta lefordítani jó barátom, a vilniuszi szkólavezír FB-bejegyzését. Hát nem mondom, mi osszik azért csak összetartozunk, vajmi. Ide azt a pálinkát!...
Schola Gregoriana Vilnensis folytatja a liturgia szolgáltatást a Vilnius Érsekségben. Távolságtartás, próbák nélkül, liturgikus kórus vágás nélkül... És december 13-én vasárnap este 18.30-kor kunnal. Én elviselném, és nem elég. Egle Rudokaite. ÉS. ÉS. Gaudéte D mino szemperben: eterum dico, kezded felfogni. Modestia vestra note legyőzte az omnibus hominibuszt: Dominus prope est. Nihil soliciti sitis: sed és omni oratione petíciói vestrae innotescant apud Deum. (Fil 4,4-6). Örvendezzetek az Úrban mindenkor, és ismétlem, örvendezzetek. A szereteted minden ember számára ismert. Az Úr közel van. Ne törődj senkivel, de minden esetben Isten által ismertetett imakéréseid.

2020. november 16., hétfő

Kolostorok. Avagy szabadságoltunk :-)

Megérkeztünk a szabadságról. Ebben a ragyás világban oda érdemes menni, ahol nincsen tömeg. De jó lenne naponta lezarándokolni a másfél órát a napi kolostorig! (Kaktusz rettentően megkopaszodott, hátulról már ez is nyilvánvaló.) Bikkfaerdő. Sziklás szakadék. Nyamm. Kondíció, kondíció... (az éneklés nem kutya - húsz évvel ezelőtt már másnap izomláztól fetrengtem volna!)











Nekem tetszik minden kolostor, ahol az épületek közt ilyen félig szent emberkék kóvályognak. Az egyik apácának olyan szimpi lettem (elvégre én is eléggé buggyantott vagyok), hogy azt mondta, ugye sokkal jobb lenne nekem, ha ortodox lehetnék, hát nem? (Höö... jókat szórakoztam magamban, miközben hörpöltem az elsőosztályú török kávét. A másik, a kis apácajelölt meg könyvelést tanult amúgy és egy ideig Bécsben élt. Hja!)

Ma, amikor hazaértünk, a postaládában fogadott egy jehovista újság, amit a Kultúrpanzió igazgatójának címeztek.

Hát, nekem sorsom van.

2020. november 4., szerda

Vezessünk tanulmányt (hö?)

A helyzet tovább bonyolódik, azaz még szövöm a tanulmányt (vagy meglesz időben, vagy leadom máshová, talán, de addig is, jól megkínlódok vele), kijött a kétnyelvű kötet a lektortól (brrr), de én holnap meglógok. Mégpedig eltütükézek odaátra a határ mellé, fogjuk rá, némi karácsonyi vásárlás (adventi álvásár-előkészítés?) irányába.

A habot a tortára az fújta fel, ahogy ma reggel ötkor keltem volna írni, errefel a gépem csupán 3 óra hosszat apdéjtelte magát, a nyavalyába. Ezalatt próbáltam nem kiugrani az ablakon, hanem olvastam irodalmat, olaszul, németül angolul és franciául (francia szótárral, mert az írott szöveg alapján nem mindig jöttem rá arra, mi micsoda akar lenni). És kezdtem egyre jobban vakarni a fejem: ilyenkor bizony el kell menni. Érzem, hogy össze fog állni a fejemben a szerkezet a főbb hivatkozásokkal a holnapi nap folyamán, de ehhez - szép vagy nem szép dolog a környezetvédelem sutba dobása, beismerem, vezetnem kell. Autót. Nem a szomszéd faluig, az kevés. A hónapok óta tartó ülökaseggemen minden bizonnyal tetőzött, ennyi ideig csinálni az én esetemben kóros tünetegyüttest produkál, vajmi.

2020. szeptember 6., vasárnap

Strasbourg en zone rouge

Ma érkezett a szomorú mail, Strasbourg bepirosodott, mint újfent egy csecsemő feneke, konfi lemondva, így is meg úgy is ez lett belőle. :-( Bár én már lemondtam a részvételről úgy egy hete, a tehetetlenség, az együttérzés, na valami ilyesmi érzéseket vakartam össze, mikor magamba néztem.

Szegények, pedig mennyit dolgoztak, hogy létrejöhessen. És ezt most sehogy nem lehet elwebinárkodni, most itt éppen koppant a limit, hogy mi megy és mi nem megy. A nyavalyába ezzel az egésszel!....

2020. július 30., csütörtök

Klumpat-day azaz 8

A kertben vadul kezdtek teremni a dolgok. Én bizony már reggel 8-kor le voltam izzadva, mint egy csataló. Viszont sikerült kikupálnom az elvadult sziklakertet - a sivatagi szekfű, a curry és a bazsalikom megbolondultak, a fűszerek legalább felfelé törnek, de a másik! az egy terpeszkedő fajta, ki kell bogarászni alóla, amire rátehénkedett. A csenkesznek asszem annyi, a kőrózsák talán kibírják az átpakolgatást, mindezt úgy, hogy mindjárt ideér a forró nap (melyik hülye akar ilyen időben ültetni? eltaláltátok, én). Az eredménnyel viszont igencsak meg vagyok elégedve.
Sütöttem kenyeret, szilvakidobás előtt gyorsan csináltam egy szilvás langallót, főztem, mostam, közben a svábból rettenetesre való fordításaimat piszkálgattam, hát... enyhén szólva borzasztó a stílusom, tényleg, hol röhögtem, hol meg sírhatnékom támadt. Eszembe jutott közben az a néni, akinél anno takarítottam és hiába volt ízig-vérig osztrák, mikor a polcon odaértem a nippecskékhez, beszólt őszintén magának, kell is neki ezt mind tartani, de persze, kellett...
Szóval: KLUMPAT!!! (a stájert székelyre tudom a legügyesebben fordítani: ZAKOTA!) Na ilyen időnként a szövegem, még jó, hogy a baratinám szokott gyomlálni benne, mert hanem mind ott maradna a sok klumpat. Valahogy kifáradtam mégis ebben a nagy zakotában, ma hamarább megyek aludni.
Ez itt éppen egy meghalsz-kanyar s ha élni akarsz, nem mobilozol közben. (Ez a sorozat különben nem is mobillal készült, és még így is elég veszélyes szerintem, hogy oda se néztem, csak odatartottam a szélvédő jobb oldalára, és megnyomtam egy gombot. A kicsi Canon! a legjobb fényképezőgép, amelyikbe még bele se kell nézni, mert gyorsan fókuszál és általában a kép se lesz homályos.) Ha az út jobb oldalát nézed, eccer s mindenkorra bevésed, hogy itt az útról lemenni egyenlő azzal, hogy kecc. Átlagosan 1-1,5 m mély a sánc, viszonyításként mikor először mentünk Erdélybe, Kaktusz behunyta a szemit (szemből is előztek közben, jobbról-balról halálsánc, hja, ez egy ilyen ország). Itt ez a rész viszont kifejezetten üres volt.

2020. július 27., hétfő

Fehéér fuszuújkaviirág. Day 5

Majdnem azt írtam, day 6. Szeretném, haha.
A mai nap leszüreteltem az eddigi fuszulykatermést. Még csak most kezdett beindulni a dolog, egyre zöldebb a kerítés, aminek én nagyon örülök.
Ma este megjárta magát a berregő repülő, aminek az oldalán azt írja, hogy YU. Komolyan. Valami ősrégi lelet, ami még működőképes és ami ennél is fontosabb, valami büdös lötyőt fecskendez ki a fenekéből, a szaga rettenetes, de a szúnyogok legalább 3 napig megdöglenek tőle - azaz holnap locsolni fogok.

Tudom, hogy az én kezem nem nagy, de ez a töklapi tényleg Óriásországból jött, nem tudom mit akar itt nálunk?... mindent eltakart, a paradicsomot, paprikát, spenótot. Egy adagot lenyiszibáltam alul, különben nem fog mellette nőni semmi.
A mai nap a más nyelvek dzsungeléről szólt különben. Egyrészt, rátaláltam az ordas fordítói hibára, miszerint a négyszögöl négyzetméter lett (Quadratmeter), ennek nagyon örülök, de egy-két agysejtemet elkóstálta. Ez vót a német.
Aztán a francia a vespiben... a csoportban bezzeg a brazil fickó is folyékonyan beszél franciául, de nekem ebből csak a gyermekkorom Belmondója maradt feliratozva, meg a Zsandárok és zsandárnők, néha egy-két Alain Delon-film, passz. Úgyhogy amikor benyomták chat üzenetbe, hogy "merci pour ........ psalme 4", akkor mindenki megértette: a svájci, a belgák, a luxemburgi, a brazil is, csak én nem, hogy mi akar ez lenni. Gyorsan fél másodpercig gondolkoztam, majd okosan nem kezdtem el a 4. zsoltárverset s de jól tettem, mert lett egy 5. zsoltár is utána, csak úgy, és ott kellett nekem énekelni helyette. Hallgass az eszedre, ha nem érted, mit jelent a ......... Különben is, csak úgy lehet nyelvet tanulni, ha az ember gondolkozik is közben, me Jane, you Tarzan.
Ez a letérő Alsószombatról Felsőszombatra. II. Jóska ezt a hegy lábánál fekvő, gyönyörű ortodox kolostort is felszámolta, amilyen hülye volt. Pedig a helynek döbbentő spirituális ereje van - látszik, Őfelsége nem járt itt előtte, s különben is, mit ért volna az egész, úgyis önfejű volt világéletében. Majd egy következőben a kolostort is beteszem.

2020. július 26., vasárnap

Röhögő kacsa. Day 4

Amikor elmentem innét a másik országba, vagy tojásban volt még az istenadta, vagy még nem nyílt ki neki a csőre úgy rendesen, vagy én nem tudom, mit adnak neki enni.
Mert. Az nem létezik, hogy ilyen kísértetiesen röhögjön egy kacsa! Valamelyik nem túl messzi szomszédtól jön a hang. Persze mindegyik a fenekünkben van, ilyen ez a nagy lapos mezővárosokban, nyehh. De van tippem, hogy mégis honnét jön. Ez, kérem, nem sáp, nem háp. Ez egy rekedt röhögés. A Thriller videoklipje jut eszembe, hát mi más. Képzeljétek el:
HÁÁÁ(ez magas és hangsúlyos) HÁÁ (ez mélyebb, még mindig hangsúlyos) HÁÁ (ez is) HÁÁ (ez is) HÁÁ (ez is).
Remélem, nem akarják rágósan enni, azaz nemsokára kecc neki. Hol röhöghetnékem támad, hol ráz a hideg tőle.
Az ujjaim már csak mértékkel retkesek a paradicsomkáktól, ezt az ecetes tisztítószernek köszönhetem, amivel kipucoltam az alsó fürdőben a kádat. Juhéj, ma délután rendeztem egy wellness-félórát. El se hiszem, de nem emlékszem, mikor ültem utoljára fürdőkádba. Talán fél éve? vagy még több? Tulajdonképpen mindig túl fáradt vagyok ahhoz, hogy időt és energiát szánjak ilyesmikre. Általában csak turbó tisztálkodás fér bele a napi programba a tusolóban.
Ma még bíbelődök egy adagot a szövegcsékkel, aztán lefekszem (kb. ezzel a röhögő kacsával egy időben). Szeretem én csinálni, de kemény kondíciót követel a kibővített zsoli-rend, és a tegnap is 6.30-kor kezdtünk Jakab apostol miatt, ma meg vasárnap volt. Azaz ilyenkor legalább 6-kor neki kell állni beénekelni, mert hanem káncs a szólóknak. Ehhez pedig időben fel kell kelni.
Azon az oldalon, ahol nem a naplemente látszik, bokrok takarták a gyönyörű Fogarasi havasok gerincét.  Na meg egy termetes csobánkutya nézett a bokor mellől büszkén, mozdulatlanul. Nem merészeltem megzavarni, mert szemmel láthatóan szolgálatban volt s ha a medvét is meg szokta tépkedni, engem egykettőre elintézett volna:


2020. február 1., szombat

Ajándék magamnak

Itt vagyok a hegy tetején a kolostorban. Milyen szépen látszik itt a SAJÁT rendetlenségem korpusza, leválasztva a kupigeneráló családtagjaiméról.
Úgyhogy ma reggel 5 percen belül elrendeztem az ágyat, a szekrényt meg ilyenek. Ezt a jó érzést!...
Nekem ilyen ajándékok kellenek.