Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2022. június 23., csütörtök

Másik idus, másik tombeau

Pörögnek az események, hétfőn StF, kedden túlélés, szerdán fogműtét. Közben jegyek lezárása, bizonyítványosztás (hangjegy-sütik stb.), interaktív misz-masz.

Azt hiszem, nem fogom bevárni az első fizetésemet ősszel. Ha nem jön nemsokára a felmentő sereg a házamba, így vagy úgy, de repítem szélnek a háztartást. A gyerekek szobájával kezdem. Bár ha most elnézem, már most olyan, mintha bombatalálat érte volna.... Szóval kicsit tanácstalan vagyok, de egyelőre annyi biztos, hogy valami nagyon radikális döntés lesz. Mindent repítek, az a legbiztosabb!....

Eszembe jutnak a gyász-melankóliába burkolt, valaki emlékének szentelt valami zeneművek siserehada, abból is Ravelnek a Pavane-ja, meg annak a billentyűs Couperin-nek szentelt valami.... egyik szebb, mint a másik. És az a közös bennük, hogy mindegyik fájdalmas.

Igen, ősszel lesz munkám StF-ban. Rőtmalacot központilag annyira nyugdíjba dugták (auuu!!!!), hogy eközben az újonnan választott rektor és a többi főurak meg is szüntették sutyiban a gregorián master szakot, azt, amiért fél világot adtam volna anno, és amiért odamentem StF-ba, pont arra az egyetemre és pont akkor. Még nem világos, hogy miként fogják beleolvasztani az általános egyházzene-masterbe, de hogy kilőtték a tantervből a paleográfiával együtt, ettől egyszerűen szó nélkül maradtam. Előtérben a teljes leépítés, osztrák módra. Tehát itt leszek egy darabig, bába annál a csecsemőnél, akire a halál vár. EZT kell most beszüntetni, a több évtizeden át épített szakkönyvtárával együtt, ahová a világ összes tájáról jöttek kutatni!... így kell kihúzni a széket, az utolsót a fenekem alól (nekem pontosan olyan diplomám van és a doktori is egyházzenetudományi téma volt) s egyáltalán azok alól, akik erre a világszinten emelt színvonalú szakra felvételiztek volna. EZT kell csinálni a teljhatalmú politikus seggeknek, akiknek gőzük nincs, mi a már meglévő emelt szintű szak, amiért mások oda szoktak zarándokolni!!! Merthogy a rektor kémia(!) szakos. Ja, kicsit tud harmonikázni. És nem szereti az egyházzenét, tehát ő átszervez, most és egymaga, és ezt neki szabad és lehet.

Ma van az utolsó napom a suliban. Emelem kalapom nemsokára.

2022. június 15., szerda

Kergehét idusa

Ez a hét egyszerűen megbolondult. Minden napra jutott egy adag döbbenet, amiből egy évben is elég egy.

Hétfőn nem értem rá sokat foglalkozni ásással és társaival, mert ügyeket mentem (volna) intézni délelőtt, aztán hirtelen beleszólt a bölcsességfogam a dolgokba. Úgyhogy a könyvelőtől - ahol végül hiába szerencsétlenkedtünk a kasszagéppel -, a bank helyett egyenesen a fogorvosnál kötöttem ki, de addigra már az állam csúcsában is bölcsességfogat éreztem. Ezzel a geci foggal akkor van a legjobb dolga az embernek, ha békén hagyja ergo nem lehet érezni, hogy van. Nos, jövő szerdára kaptam időpontot, nyiszitelős műtét lesz, addig marad az antibiotikum öt napig. Ki a fenét érdekelte, hogy aznap tantestületi gyűlés meg miegymás?... fene egye az egészet. Csak akkor kezdett lassan múlni a jojó, hogy hazaértem és bevettem az első adag gyógyszert.

Kedd. Mivel nemsokára ballagás lesz, ahol fellép az a gimikórus, amelyiknek a munkáját a mindenkori rendszerhiba szabotálja hétről hétre plusz egy énekes szólista, akinek Kaktusz fogja nyomni a zongorakísértet, ezért reggel gyorsan összeszedtem magam és besuhantam a suliba hogy próba gyanánt kiszedjem a leányzót (szintén gimi, kicigánykodtam a magyartanárnőtől, aki még ma is savanyú uborka arcát mutatja felém), be az autóba, haza a hangszerhez (!), közben feldörömböltem Kaktuszt, az is kómában olyan zagyván játszott hogy csak ráztam a fejem, hát na, ez nem a mi napunk. De már akkor le voltam taglózva, mert nem fogtam fel, mi a francot keres hirtelenjében az a gyászjelentő a gimi ajtaján, egyre csak őröltem... a temetés tegnap délután volt. A hétfői tantestületi gyűlésen ugye már megszervezték a temetést, én ebbe csak később csatlakoztam, de agyilag még az este se értettem, és most se értem ezt a gyilkos világot. Most hétvégén elvesztettük a kollégánkat és jó barátunkat, ráadásul az énekes diákom és oszlopos Cor Jesu kórustagom férjét, ezt nem értettem sehogy se, miért ez a rossz álom, amiből nem lehet felébredni?! A név stimmel, fekete zászló az épületen, és nem lehet az apja, mert csak 37 éves.... A halál pontos oka a jegyzőkönyv szerint: tüdőelégtelenség és bordatörés. A toronyház tetejéről zuhant le hajnalban. (Magától? Segítséggel?.... Egy hete találkoztunk, kutya baja nem volt!!!) Aztán a temetésen egy csomó jóbarát, egyetemi társak, más lovász barátnők... nem a NLM piaci közönsége, hogy enyhén szóljak, mindenféle underground figura a nagyvárosokból, és ők is azért mentek oda, mint én, és a nyitott koporsó, és akkor éreztem, na most vágták ki ezt a rövidfilmet az agyamból, hogy egyszer csak az apja és még négy másik férfi húzott egyet a nadrágszíjon és rázendített valami pravoszláv miatyánkra... komolyan mondom, autóval vittek és hoztak, be is ittam volna a pálinkából, ha nem lenne előlátva az a q antibiotikum a pofámnak. Baratina jól tartja magát, viszonylag, de kérdés, mihez képest?... Végre lepotyogtak a vendégek a hátáról és hozzánk ült, látszott, hogy jólesik neki az asztaltársaság... úgyhogy a torról jó későre értem haza, romokban kábé. Az igazgató persze azóta is lapít, de ha tényleg öngyilkosság, akkor igenis tehet róla ez az egész intézmény, lapáttal tett rá, hogy odalett a finom lelkű, a világ problémáira érzékenyen reagáló, segítőkész, humoros, megbízható, kedves kollégánk és jó barátunk.

Szerda. Ma reggel kevéssel 7 óra után betöltötte Legnagyobb Csőrikém a 13. évét. Az első óra: polgári! de nulladikban, azaz 7-kor kezdődik! na príma. Felkeltem 5-kor, 6-ra kész lett a tortának álcázott tálbafőtt. Ideje van a halálnak és a születésnek. (bár a polgári óra ellopta a pontos ünneplést) Tegnap este már semmihez nem volt erőm, csak Meister Eckardt prédikációjához, annak is csak az egyik darabját sikerült elolvasnom. Még mindig M jár az eszemben, hogy amit elkezdett, illene befejezni. A rengeteg dalszövege, amit együtt akartunk megzenésíteni a nyáron, hármasban előadni!... még soha nem írtam szerb nyelvű szövegre semmit. Nyehh. Nagyon jól jött persze a mai hajnali kelés, még most is zombi vagyok, és még hátravan a főpróba a gimiben az idegbeteg igazgató jelenlétében, akit igyekszem a helyzethez képest széles ívben semlegesíteni az agyamban.

Csak már kerüljek ki ebből az iskolából!

2022. június 9., csütörtök

Kukucska a komposztból

A projektek kicsit módosultak, én pedig igyekszem tartani azt a szintet, amit inkább lefelé kellene tolni. Nem a koleszterinre és effélékre, hanem inkább az idegkimerülés alsó szintjére gondoltam.

Igazából júniustól gondoltam lepakolni egy adagot az építődarum talpából, de áldom az eszemet, hogy mégiscsak:

  • május közepe óta nem tartok egyelőre több énekórát itthon
  • nem viszek kórust Kolozsvárra, kihagyom a próbákkal járó szükségtelen stresszeket a nagy büdös "vajon"-ért
  • egyelőre nem megyek sehová kimenősbe, mert a Módzsóban is csak végigbőgtem a Hobó-koncertet, és még sörösüveg se volt a kezemben, másik Mo, félek tőled, pedagógusok alatt fa elvágva, háború s diktatúra és mármegint, tádámm
  • nem játszok egyelőre misét (ez a kettő helyettesítés is csak elvette az időmet és erőmet egyébtől, ráadásul a koncentráció-kiesésem miatt bődületes lebőgés volt mind2, brrr)
  • elvállaltam a belgrádi koncertet egy színvonalas fesztiválon, ez a koncertsiker adott némi erőt
  • egy részét megmunkáltam a kurva 12 szekérnyi termőföldnek, egyedül, gép nélkül - hát, ma elnéztem csendben a gimis kajakozó diákomat, néé, nekem is ugyanolyan dudorok vannak a karom hosszán (kérdés, vajon ő mit gondolhatott, mikor az enyémeket meglátta?... hhhö)
  • persze van, hogy nyafogok, de naponta 2x felnyomom a bicajt az emelkedőn a napi földtúrásom mellé. Na valószínű ettől van, hogy fizikailag fittnek érzem magam a lelki és mentális fáradtság mellé

Kell ide egy Rézi és egy Afréd, mint az apácáknál anno. Egyszerűen nem tudom élni az életemet úgy, ahogyan szeretném, a maradék erőm belefolyik ebbe a komposztba. Szétszórt vagyok nagyon, és egy fasza família és a q háztartás is csak rátesz egy lapáttal a napi diszkomfortomra. Ráadásul nem tudok leköszönni sehová, mert anyósomék éppen kezdenek még hülyébben viselkedni, mint eddig, én pedig nem akarom rájuk sózni hosszabb időre a gyerekeimet.

Csak járjon már le ez a tanév. Majd csak kialszom magam egyszer és utána kidobom a háznak legalább a felét. Hogy felszusszanjak végre.

2022. május 14., szombat

Darálónak az alján

A dógok mennek ahogy szoktak... hát mifelénk úgy szoktak, hogy ordítnak és vonszolják magukat. Vagy pedig sziszegve és hörögve (amelyik éppen kényelmesebb az adott helyzetben) galoppoznak elfelé.

Én már nem tudom, milyen bulit kell éppen előkészíteni, mert legszívesebben behúznám a nyakam tövig, de tényleg. Április 8 a legkisebb szülinapja, 23 Kaktuszé (na jó, ezt éppen én akartam, hogy legyen, lett is egy lepcsentett rotty torta helyett, de megettük kanállal, még a padlóról is, vendéget nem hurcoltunk haza, trambulin is kimarada, príma. Pipa!).... oááá.

A májusi elsőáldozás lakadalom letudva, hát komolyan, tényleg kellett a pálinka a tulipános ládából, nem vicc. A királylánynak családi koprodukció révén tökéletes lett az áutfitje, frizurája dettó, a legkisebbnek pedig éppen akkor kellett lebetegedni, dehát vegyük a pozitív oldalát, otthonülős nagynéni legalább kimaradt a templomi tülekedős buliból az ominózus ülőhelyért, amikoris éppen a komáméknak nem maradt a kijelölt padban hely, anyósomék és retyerutyájuk jóvoltából (ennek az egésznek eléggé feketén látom a jövőképét, mert ha ilyen tempóban megy a be- és megroggyanás odaát, a végén az én szakamba szakad mindenki eccő. Amikor éppen nyugdíj nélküli nyugdíjas éveimbe érkezem. Kösz, nem kérek még a gondolatából se most. Brrr.) Curukk vissza a templomba, a diakónus intézi már az új helyeket, szerencsére perfekt dójcs, pipa.

Közben éppen elsőáldozás előtti nap jött ide NLM-ba a marosvásárhelyi színtársulat egy olyan darabbal, amelyiknek a rendezője anyámnak az a másodunokatestvére, akit saccra negyven, vagy legalábbis harminc éve látott utoljára. Azaz színházba mentünk, mindenki (kicsinykét beivott német komám és a beteg otthoni szekció kivételével), oda, ahol pajzán kakasos-kalapos jelmezben járták a lányok a legényest és a fekete démonok táncolták az erotikus álmokat. Merthogy a rendező ex zenetanárnő vala abban a suliban, ahová én jártam (ennek kábé ezer éve, utána átlógott egy kapitalista országba, aztán etnomuzikológiával vagy mi a babám kénnyával foglalkozott). NA. Ilyen nincs még egy, mert véletlen az mifelénk, ebben a bolondokházában startból kizárva, s ezért sorsszerűségtől vezérelve az első alkalmas pillanatban aszontam a bátyámnak, te csak menj a tulipános ládához, nyisd fel, oszt vegyél belőle valami pálinkát.

S miután mindenki elment a dolgára, lagzi-vasárnap este végre sikerült megennünk együtt azt a szombati pityókatokányt, és komolyan mondom, hogy ezt senki nem értené meg, nem is fogja.... Most is felmenekültem a gyermekeim elől a munkaszobámba enni, mert úgy rühellem az itthoni veszekedős-bunyós evéseket, hogy engem ne tessék soha családi ebédre híni meg ilyenek. DE akkor vasárnap este, na olyan jól esett a nagycsaládommal (persze nem az anyósomék bandája, mert ott már a húsleves a torkomon akad) a tokányevés, ahol se veszekedés, se bunyó nem volt, én nemtom, de jó volt kiengedni azt a gőzt....

A hét utána - hát az ledarált rendesen, asszem ezzel nem vagyok egyedül. De ma az egyik diákom aszonta, kicsit olyan vagyok, mint Mr. Keating a Holt költőkben, úgyhogy ennek a hétnek a szarnyelései után csak jött valami, izé, soraimból kibillentő dolog :-) 

S ha nem is fogok elmenni az elsőáldozó leányzóm leendő szülinapján Bukarestben megtartott Maiden koncertre, azért be fogok nyomulni Hobó estjére a Módzsóba, kábé ugyanakkor. Ki tudja, mikor látni őt utoljára, szen olyan öreg már, mint az országút. Apropó Mr. Keating: tegnap éppen Weber volt terítéken, sakkó mán csak nem hagyhattam ki a buliból azt a másik Vadászatot?! Na ugye. Első a rend, aztán a csend, fegyelem.... Figyelem!!!


2022. május 2., hétfő

A kortárs használati egyházzene mifelénk

 Idézet, óó, elkerülhetetlen:

itt látjátok -
nem személyi kultuszomban vergődök, hanem egy tükröt tartanék inkább (ha lehetne, őszintén, de tudom, jelenleg még korai ezt megtennem) a kortárs egyházzene fő támogatói felé, legyen az a mindenkori klérus, azaz a papság, vagy a szintén problémás élethelyzetekben vergődő kollégák... mindenestre árulkodó, hogy jóformán semmi sem az íróasztalnak készült, hanem a művek itt mind-mind megszólaltak, többnyire liturgikus keretben... na és persze árulkodó az is, hogy miért kellett őket nagyrészt NEKEM megírnom.... a Gjeilót biztosan számontarthatjuk, mint használati egyházzenei produktumot, de ez aztán tényleg kivételnek számít.

Ezt a kórusomnak írtam. Merthogy a kolozsvári kortárs egyházzenei fórumra a műsor elküldve, pipa, gondoltam, informálom a társaságot. Nehézfejű Csőrike kicsit kilépett magából, hogy lássa is magát. Kívülről. A 25 perces programból 2:30 perc a Gjeilo mű, a többit mind én írtam. Szép?.. Jó?.. Fenetudja, de: szomorú?... igen. A nevelés fontos tényező az életemben, öndicséret büdös, mondta nekem gyerekkoromban mindenki, de mi van, basszus, ha történetesen én kerülök a középpontba, mert nincs más jobb, és egyelőre nem is lesz?! akkor mi a pasztorális felelősségtudatból fakadó helyes cselekedet? nem az, hogy prezentáld magadat, ahol csak tudod? és nem úgy, mint a nemzet és egyház megmentőjét - hát ki a fene akarna ilyen szerepekben tetszelegni? csak neem valami szar elmebeteg politikus?!... ezért vagyok szomorú, hogy muszáj magyarázkodnom, és magamat pakolnom a kirakatba, mert jelenleg nincs más jobb, és ez tényleg botrány kategória, de ez van.

Csak túléljük ezt is. Mindenesetre teljesen konform formában írtam meg a műsort. A 43 éves zeneszerző után következik egy 44 éves. Utóbbi, bár a Juillardon végzett és New Yorkban él, csak 2:30 percnyi használati egyházzenét kapott ebben a műsorban. Mert tartom a hátam, mindig, valakiért és valamiért. Ilyen az élet, bmeg.

Kerti és más höö

Ha nem is évszakváltáskor jön a következő bejegyzés, de a tavaszi robbanásra bizony illene vigyáznom, mert ha így haladok, ez tényleg elkerülhetetlen lesz.

Spenótszárak, ugyebár-

  1. előző bejegyzés aszongya, odébb pakoltam őket.
  2. közben jött a fuvaros, csináltam spenótszárakból földszőnyeg alá csúszásgátlót, vagy hogyismondjam
  3. megérkezett nyolc szekérnyi termőföld
  4. az otthagyott rendetlen földkupackámban, amit kb. egy hónapja ástam fel, a fagyos idő utánra, kezdenek hajtani a spenótmagok

Höö. Menjünk tovább:

  1. az asztalost előkerítettem, kész az új doboz a mosogatókagyló alá, amit szétrohasztott az idő, főleg a legutóbbi csőtörés-féle
  2. szerdán felváltva kalapálnak és fúrnak a kőművessel, izgi lesz
  3. szombaton érkeznek a vendégek a Tosca elsőáldozására, én már most fosok az egésztől
  4. ja, és közben tanítani is kell a héten, ráadásul tegnap rámtelefonáltak a kötetszerkesztés végett (amit addig napoltam az egyebek miatt, hogy most lám, fejemre esett a malomkerék: hőőő!...)
  5. el kell ma küldeni a pontos koncertprogramot és a létszámot az augusztusi kórusfórumra

Jujuj!.... inkább nem folytatom.

2022. április 19., kedd

Jeges szelek

Lusta kertész örömére nem fagyott be a tavalyi vetemény feneke, mert a spenótszárak takarták.

Csucsu hogy tökpalántákat rakjak ki a kertecskémbe. Meg ilyenek, ugye...

Nemtom, de minél öregebb vagyok, annál jobban érzem, hogy most egy következő periódusra hajtok, vagy hajtanék, vagy mittudomén. Tessék engemet békén hagyni stb.

Ha ősztől a fennebbvalók is engedik, lehet, hogy berekesztem a tanítást a NLM-ban, beleértve a magándiákjaimat is. Igencsak vissza kéne térni a kutatáshoz. Ha a StF-ban a meló nem bizonyul kamunak, akkor nyert ügyem van, hiszen úgyis kutatni kell az egyetemi tanítás mellé.

De addig is ezen a héten elvileg féligmeddig-vakáció van, holnap át akarok mászni a másik országba, a püspökségi archívumba ergo kicsit leszarni az itteni világot.

Kezdett elegem lenni abból, hogy nincs abszolút szabad napom, tényleg, szombat és vasárnap kivételével minden nap tanítok, vagy iskolában, vagy énekeseket itthon, a hétvége pedig a hegy alatt abrakolásról szól: az adminisztrációt leginkább a hetek óta felgyülemlett vasalnivalóhoz tudnám hasonlítani. Egyik sem akar apadni, csak a tetejét próbálom viszonylag mozgásban tartani, hogy ne porosodjék, az aljából pedig feszt ki kell rángicálni valamit, ami biztosan ott lapul valahol, de nem látszik. A q e-naplóba még a márciusi órák sincsenek beírogatva, csak ne jöjjön közben egy kontroll. A házunkra továbbra sincs egy fikarcnyi időm se, csak a kaja és a tiszta ruha férne valahogy bele, de még az elpakolásuk sincs kivitelezve becsülettel, jáááj.

A húsvétot túléltem, jelentem, családi ebédekből és effélékből szerencsésen kihúztam magam. Piszok hideg van még mindig, nem akar tavaszodni, csak ilyen bekeményedve, én meg kicsi nyuszi vagyok, bújnék valahová, meleg vackokba, de inkább ki a simogató meleg napfényre, aminek jelenleg inkább bottal ütöm azt a nyomát.

2022. április 10., vasárnap

Pszeudo-poszkovidos nyitás

Legkisebb csőrikének tegnap megtartottuk a hatodik szülinapját - azaz az első komolyabb posztkovidos rendezvényt, ITT nálunk.... s ha a népmesei esztendőnél maradunk, akkor ezer évben talán egyszer esedékes, nálunk is el lett rendezve egy csomó minden, lett kb. 150 l merő szemét, hétfőn lesz mivel oldalára döntsem a kukásautót... Kár, hogy nem lehetett ezt a leánkát férjhez is adni ez alkalommal. Elvégre itt volt "szerelmem, Bazsi"! (Meg Toscának az elsőáldozást is megrendezni. Hiszen ennek is ott a ruha a szekrényben! Sőt, az idei összes nagy hepajt megejtettük volna ezzel a felfordulással, nagy kár, hogy nem gondolkoztunk időben, ugyi. :-D )

Égszakadás és földindulás időjárásból csak a legszéle ért el bennünket, úgyhogy mégis volt trambulinos ugrálás, de a kinti bulinak amúgy nagyjából lőttek. És szülő se maradt egy szál se a két óra alatt, úgyhogy a 10 lehűtött sörből kettőt a nagy buli után hirtelenjében belőttünk Kaktusszal, a nagy izgalom után ennyi kijárt nekünk, asszem.

Hogy boldogul nap mint nap, az óvónéni a 24 gyerekkel, amiből "csupán" 13 fiú, jó kérdés. Nekem spéci a 4 legény is elég nagy falatnak bizonyult a tízes leánycsürhe mellé, de jelentem, szerencsésen megbirkóztam a feladattal. :-)

Ma délutánig nagyiéknál lesz a három kirányleánka. Kicsit talán sikerül kifújnom magam!...

2022. április 2., szombat

Cölöpök a homokba

Nem meglepő, azt hiszem, hogy 3,5 hónapnyi tanítás után már meg tudom fogalmazni magam, hogy ki szimpatikus és ki idegesítő a kollégák közül. Nagyon rossz a mérleg, sajnos... :-(

A diákok viszont kezdtek valamennyire megnyílni. Ezen a héten átrendeztem a termet, ahol tanítok. Első nap után jött a nyakleves, mert este a takarítónő az összes padot és széket visszarángicálta az eredeti helyére. Naiv voltam, tényleg két másik intézmény van beleszuszakolva ebbe az épületbe, a másik váltásban már nem örültek volna az én egetverő pedagógiámnak. :-D De én kedves vagyok és kommunikatív :-) takarító nénit kiengeszteltem, jól elbeszélgettünk egy szintig. Ellensége biztos nem leszek már. A tanáriban sajnos továbbra se tudok elbeszélgetni semmiről, sajnos... úgyhogy nem is fogok. A hétfői tantestületi gyűlésünk alatt az anno Stf-ban nagy gonddal felépített színpadi mozgás-kompetenciám után kellett nyúlnom - Pöpi keményen begyúrt minket ezelőtt 15 évvel a János-passióra, nem vitás. Ó jaj, nincs kivel és miről beszélni, úgyhogy most már barátságos képet vágok, mintha az a szótlan fajta, fegyelmezett kolléga lennék, aki nem vagyok, de jó, hogy másfél óra múlva vége van az egésznek.

Tegnap a letargiába burkolt szado-mazo diákom, aki különben az iskolai pedagógust/pszichológust is szokta izzasztani, széles mosollyal bejött, Tanárnő, fel vagyok dobva, ma lesz egy jó koncert a Módzsóban ;-) aztán leült mellém és elkezdett mesélni, dumcsiztunk kicsit. Tixta magától csinálta.

Nemtom mit lehet csinálni, de csak kell valamiféle falat építeni, de nem csak a hivatalos tantervek mellé, hanem az emberi erőforrások is gyakran futóhomokba fulladnak itt körülöttem. Nem lehetetlen persze, de meg kell tanulni a homokba szurkált cölöpökön ugrálni úgy, hogy mindig kiálljon egy, amin még elfér mellettem egy csukorék ember. Nem nagy csukorék, de úgy érzem, egyre több. :-)

2022. március 30., szerda

Kifelé

Kint maradt Kóla a teraszon... úgyhogy ma is száradni fog. Kóla a plüsskutya, aki akkora, mint két gyerekpárna. Tegnap kimostuk és felteregettük. Ööö... azaz volna. Mivel ez nem olyan egyszerű neki, inkább beleraktuk egy könnyű szatyorba és felakasztottuk az egyik lécre a teraszon.

Ma további muskátlik és társaik benyomkodása következik az előre kikészített dézsákba, mert csakazértis tavasz van és virág kell, neki és neki, az árgyélusát. Kaptunk a pálinkás barátunktól egy talicskát ajándékba. Élni kell, forgásba jönni, voálá. :-)

2022. március 27., vasárnap

Befagyva

Igen, az utolsó bejegyzés óta kitört a háború és én is befagytam.

És hiába reméltem, hogy írhatok egy kiolvadt bejegyzést és az egész egy legfeljebb egy hétig tartó rémálom lesz, mert már egy hónapja tart odaát a háború úgy, hogy közben az addigi rémséges dolgok sem oldódtak meg sehol a világon, és egyszer csak összeroppan az ember lelke ettől a sok borzalomtól.

De nem, megyünk tovább, és nem felejtünk, mint az elefánt, és ma kicsi Húsvét azaz Feltámadás, és leírtam már végre ezt a befagyott érzést, és egyszer csak felenged (vagy éppen nem), de ez van, ha tetszik, ha nem.

2022. február 20., vasárnap

Csőrike-tarifa

Nahát, az a tagi, aki megkapta anno a freiburgi állást (négyünk közül, akik pályáztunk), hát most látom, hogy Münchenben van a főiskolán, holmi "másodhegedűsként"... na persze, igen szar fizetésért nem is érné meg másnak, csak Csőrikének. Biztosan első alkalommal szedte is a sátorfáját a svájci határ mellől, ami mindentől messze a francban volt ám. Valahogy összeolvasztották időközben azt az állást valami mással, most már úgysincs ott semmi megpályáznivaló.

Csak elgondoltam, ha van is munkám fizetésért cserébe, általában a jó szar fizetés jut nekem, mi más jutna?! Low costs, itt a fapados Csőrike!.... :-D mintha apám röhögne most a vonal másik végéről, jó harsányan, basszus: Ne, itt a süket zenész!...

2022. február 11., péntek

Időrabló

Na persze, kinek az idejét rabolnám elsősorban, ha nem a zenyimit, hööö???

Hogy én máma ünneplek, az nem vitás. Vettem egy üveg bort, van még pálinka, kocsonya, ecetes hagyma, muzsika ezerrel, napot hoztam, csillagot, letettem az omikront, nézd a két kezem, nézd csak, hogy ragyog!...

Ha nincs dilinyós térdigérőhajú baratinám, nem jövök rá, milyen naccerűen kapcsolódik az Omega a Gatheringre, vagy fordítva, ehh, szerintem egyik se tudott a másikról. Éljen a jutyúb a várva-várt magányban! Tegnapi ordítozás után mit is kívánhatnék többet, mint végre egy jó alvást (Kaktusz elment a Bega partjára koncertezni abba a csórétollú turulmadárba ergó kilőve) - gyerekek mamiékhoz hétvégére beadva (pipa), fene akar aludni, véééégre egyedül bulizok, bizony, bulizok mán!

Holnapután ha minden igaz, érkezik a Keresztfijjam idehaza, bizonybizony korcsmába megyek.

Elég vót a karanténból, asszem ez a hetedik, egy év alatt. KUKA (puff)!