KCs öt hötig nem lesz itt (amiből már négy nap, tehát majdnem egy hét eltelt).
1. Várom a szörnyebbnél szörnyebb érzéseket, mint pl.
- bedepisedek, bedilizek, főleg a lelkiismeretfurdalásba, hogy lepattintottam
- magam is szörnyeteg vagyok, nem csak más lelketlen anya
2. Várom a kompenzáló fílinget, miszerint:
- végre számításba jöhet vajmi kozmetikázás is
- lehet foglalkozni a hőn áhított doktori munkával
- időm van végre, mindenre és mindenkire!
Sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit. Nem dilizek sehová, mert van elég dolgom, és attól hogy hiányzik a gyerek, nem fogunk falra mászni, mert egyébre kell az energia; a kettes pontnál meg az a meglepő, hogy igazából semmire sem jut több időm, mint máskor. A kozmetikázás eddig se égett eppeg takaréklángon, a doktorin most se tudok napi két, maximum három órán túl bütykörészni mert kezd fájni a szemem. Húsvéti üdvözlőlapot is csak négyet küldtem szerte a világba.
És most is várom hogy mi lesz még, ahogy okos emberek duruzsolják nekem egész nap, s há, semmi különös, nahát.
5 megjegyzés:
Nos, legyünk realisták: KCs-vel úgy két évet töltöttél, nélküle meg úgy harmincat...
Hja...
Jobb ha hozzászoksz. Észre sem veszed és repül :-)
Csak azt fogod látni,hogy megnőtt Kcs és kész nagylány anyu bogara.Lehet,hogy már szerbül is fog gagyogni...
Perenne, sejtem a választ, de nem állhatom meg: az idő vagy a gyerek? :-D
Megjegyzés küldése