Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2017. április 22., szombat

Vájvinyomor

Ez a pont, amikor türelmem fogyhatatlan, de azért meg kell állapítanom, kezd elegem lenni a megjelenésemből. Két nap alatt két külön országban, ami nem itt van, ketten is leblamálták a frizurámat, mégpedig Höhöhö, mi ez? pedig csak nem néztem tükörbe az utóbbi napokban, és legutóbb valami izét kenettem a hajamra, mert akkor éppen más nem volt az üzletben, ahová soha nem szoktam járni, mert máshol veszem a hajfestéket (most nekem sötétszőkét kellett volna kerítenem valahonnét a két rézvörös után, de ehh). És amikor mégis tükörbe néztem, elhűltem, hogy frizura, frizura (mindig valami idióta idézőjelbe áll a hajam ezen a hosszúságon, utálom is ezért nagyon, legalábbis ezt a se-se fazont, de ha hosszabb, akkor még idétlenebb, de tényleg), és mindeközben mekkora dudorrá vakartam az államon mindkét pattanást, és a halántékomnál levőt is, brrr! További vájvinyomor, hogy mindegyik vastag harisnyám vastag depilálnivalót takar (még szerencse, hogy az évszak szeszélyében nem tűnt fel, mit is keres itt az a vastag harisnya). A bőröm egy kétéltűére emlékeztet: ahol nem repedt, ott érdes, azt sem tudom már, milyen színű, a manikűröm pedig jó ideje már csak körömvágó ollót látott (és azt is alig-alig), semmi mást. A ruhatáram, ó fájdalom! de maradjunk annyiban, hogy az idén meg-  és kitapasztalt minimalizmusommal megspórolható sok lelkiismeretfurdalás, elvégre Föld-nap van, mikor is lehetne ilyeneket írni, hogy tulajdonképpen egy pár csizma és egy kabát is elég télire ebben a nyavalyás fogyasztóbugyorban? (mire végetért a tél, elő is került a suszterre váró csomagom a sarkaltatni való magassarkú csizmákkal, de ez kit is érdekel április végén)
Én viszont egy rendkívül eltévedt optimista emberke vagyok. Kaktusznak éppen csak odanyomtam a stafétabotot, vissza StF-ba! ahonnét jöttem a csőrikékkel. Kíváncsi vagyok, mennyire sikerül kivakarnom magam a vájvonyomorból, mire visszaér egy hét múlva. Egyelőre ami roppant megnyugtató, mióta itthon vagyunk, csak annyi rendetlenség van, amennyit gyártottunk, nem több. Felporszívóztunk, és látszik, legalábbis még igen (na jó, papírvágogatás még nem volt). Le fogok feküdni még éjfél előtt. A kaja bemenekítve a hűtőbe, éjjel nem lesz se mosás, se mosogatás, na ugye hogy a többit el lehet holnap is rendezni? Ja. Jawohl.

2 megjegyzés:

mák írta...

Gondolom, nem vigasztal, de nekem is erős siránkozhatnékom támad, ahányszor csak tükörbe nézek...

Rétyusa írta...

Ma robbantottam én is, valamivel jobb lett, de na.