Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2020. január 26., vasárnap

Hivatkozás: Kaktusz

Soha nem gondoltam volna, hogy a Békabirodalom zenetörténete írásomban Kaktusz benne lesz az irodalomjegyzékemben. Pedig nédda, a péterváradi Preprekről nála van meg elsőkézből a teljes anyag, sőt mitöbb, mióta a hagyaték őrzője, akivel anno interjúkat készített és meghatalmazta, hogy nyugodtan publikáljon belőle, amit akar (méghogy Kaktusz!... na ne....), szóval mióta a nyugdíjas prof azóta meghótta magát, igazából soha nem volt kényelmesebb dolgom, csak papucsban lementem a kápolnába, kivettem a paksamétát és németből lefordítgattam kedvemre ezt meg azt. Persze azzal a fílinggel, hogy ez még sehol nem jelent meg nyomtatásban, piha.
Na persze, Kaktusz nem lenne az aki, ha a Bakkalaureatarbeit végén az utolsó lap hátulján nem ez állana:
"Bitte die Orgel heute am 12. Oktober von 19:00-22:00 für Zoltán frei halten. Danke!" (Kérem, ma okt. 12-én 19-22 óráig az orgonát Zoltán részére szabadon hagyni. Köszönöm!")
Ezek szerint ekkor már betiltották az éjszakai gyakorlásokat. Pedig azok voltak ám a vad idők!... Volt egy másik prof, aki a tanszéken aludt egy kis szobában, éjjel pedig rendes bagoly üzemmódban tanította ezeket a holdkórosokat, nem is egyet. Ezek közül mindenki rendesen meg volt húzatva, a tanárt is beleértve, persze.  Most megint ugyanaz van, én kezdem a hajnali műszakot, Kaktusz pedig megy aludni. Végre kedvére gyakorolhat éjjel. Kellett ez nekem, na ugye.

Nincsenek megjegyzések: