Ó, azok a drága szép idők, amikor StF kéziratrészlegén kukucskáltuk ultraibolya lámpával az LO-t, amiből aztán a diszi lett. Ott lehetett aztán tanulni, volt egy nagyseggű bagós könyvtárosnő, fantasztikus volt, vágta a kodikológiát, mint Szalai a szappant.
Tessék, ezt kellene nekem most méltatni, hogy minden rendben van-e a pergamenkézirat restaurálásánál és főleg kodikológiai jellemzőinek leírásán. NEM, ez nem matematika. Ez, kérem szépen, a díszes 15. századi déltiroli graduálé fűzése (restaurálás után összevissza fűzték vissza):
Lagen: (I–1)I (Vorsatzbl., 20. Jh.) + 1II + (IV–1)7 + 3.IV31 + (IV–1)38 + (IV–2)47(44) + (IV–1)55(51) + 3.IV79(74) + (IV–6)87(77) + IV95(85) + (IV–1)103(92) + 3.IV127(116) + (IV–2)135(122) + IV143(130) + (IV–8)151(130) + (IV–1)158(137) + (IV–3)167(142) + 2.IV183(158) + (IV+1)191(167) + IV199(175) + (IV–6)207(177) + IV215(185) + (IV–2)223(191) + 3.IV248(215) + (IV–1)255(222) + IV263(230) + (IV–3)271(235) + IV279(243) + (IV+1)287(252) + IV295(260) + (IV+1)303(269) + IV311(277) + (IV+4)325(291).
Jelzem, a blogbejegyző olyan buta, hogy a zárójelek utáni felső
indexeket mind normális méretű számoknak másolta át. Háát.... maradjunk
annyiban, hogy az onlány hegedűóra a gyerekemnek kutyafasza ehhez
képest. Látatlanban, hogy a fűzött könyv mellettem lenne! A nagyseggű bajor baratina nélkül... EZT!!!....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése