Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2023. február 26., vasárnap

Az a fránya lant

Nem tészem én le még azt a lantot!...

-mondta anno a templomba járó néni, aki akkor még kb. annyi éves lehetett, mint én, nevezzük el most Piroska néninek.

Piroska néni éveken át szorgalmasan idegesítette a plébit azzal, hogy nyíltan udvarolt neki, sütötte a finomabbnál finomabb süteményeket s egyáltalán, igen buzgón sürgött-forgott a templomban, a plébi körül legyeskedve. Aztán egyszer rámordult a farkas, onnantól kezdve már sunnyadtan ült a padban, aztán egyszer csak meghalt, ejszen végleg letette a lantot.

Most már abba kezdek beleakadni, hogy az én hangszerem kirúgta magát. Még akkor is így van ez, ha nem előkelő műhelyben épült, nem sznob pénzes iskolákba járt a mester stb-stb. Egyszóval kezdek kilyukadni oda, hogy roppantul idegesít a dilettáns, szar munka, sőt, minnyá Piroska néni módjára indulok a kosárral körbe. Persze nem a plébi körül legyeskedve, de a szemtelenségemet alig tudom visszatartani, hogy a kontár munkába ne akkor és azonnal avatkozzak bele.

Ezzel úgy látom, kezd Kaktusz is szembesülni. Kezdjük azzal, hogy múltkorjában az új káplán kezéből majdnem kivette a szentséget, olyan balf... módon forgolódott az a misén. Utolsó pillanatban Kaktusz mégse pattant fel az orgonapadról, de tényleg közel volt hozzá.

Aztán ez a "vizsgabál". Ekkora ökörséget ritkán lát a világ. Elment legnagyobb csőrikénk táncos vizsgájára, valahogy még kibírta anélkül, hogy félre ne húzza a tánctanárt, aki szambára is csacsacsát járatott a gyerekekkel, mindet ugrálva (JÁÁÁÁJ), de otthon, miután lejárt a dolog, felvette a tánccipőjét és megforgatta a saját leányát a nappaliban, legalább kapjon ízelítőt, ha már az oktatás ilyen gagyira sikeredett.

Én meg.... két egymás utáni napon hol az iskolások (középső csőrikéék), hol az óvodások (legküsebb) zenés műsorán akadtam ki, borzasztó, én még mindig bele vagyok betegedve, hogy amit az ovisok ösztönösen még éreznek (az óvónéni persze nem, a tanító nénikről még annyira se beszéljünk), az iskolás korra megszűnik létezni. Se ritmus, se dallam. De: milyen szép volt!.... Brrr és brr!!!

Nehezen tudtam visszatartani magam, még jó, hogy a tévé nem az én véleményemre volt kíváncsi!

Vagy elsírom magam, vagy verekedni fogok azzal a lanttal, egyhamar nem is hagyom abba.

Nincsenek megjegyzések: