Az ember szükségleteiről még az iskolában tanultam. Vannak olyan szükségletek, amiket az ember, ha muszáj, nélkülözni tud, bizonyos időre, tudatosan tud böjtölni, hiszen ideje van a böjtnek és az ettől való tartózkodásnak, ezt nem én találtam ki, na. Most semminek nem nézek utána, csak előszedem a naftalinból, vállalva, hogy tudásom hiányos, gondolkodásom egysíkú, beszűkült, satöbbi-satöbbi.
De MIKEN IS őrlődöm én nap mint nap???
Nos, a koronavírusos helyzet felborította azt a képet, ami szocializációm és eddigi életem során kialakult bennem. A félelem itt lakik, tudomásul kell venni, együtt kell élni vele. Ez egy új fíling, ettől persze még nem leszek aggódós vénasszony, nem érzek magamban erre hajlandóságot. Csak hát, na. Hogy miért kell neki ide most befurakodnia, mint egy szú, hát komolyan.
1. Az alapvető szükségletek közé tartoznak legmagasabb fokúként a szexuális szükségletek. Hasonlítás: inni, enni, aludni mindenkinek egyformán muszáj, hanem pár nap alatt kecc, attól függ, ki mennyi ideig bírja. Szex nélkül - kortól, nemtől, igénytől, párkapcsolat típusától függően - különbözőképpen vannak meg az emberek, de az evés-ivás kategóriájánál messzemenően több ideig kibírják. A koronavírus ideje alatt, ha párkapcsolatban élsz, vagy helyreteszed a kapcsolatodat, vagy cseszheted. Ismerkedni, új kapcsolatba bonyolódni egyenlő az életveszéllyel, ebből kifolyólag rejtett vagy nem véka alá söpört, ideges félelmek uralkodnak el már az ismerkedés elején, a vége mindenképp: neurózis. A nő ha nem stimmel lelkileg, cseszheti, még annyira se fog működni, mint amikor nem eszi magát ennyi mindenen. Hogy mi lesz majd a gyerekeimmel, ha már érettek lesznek egy nemi kapcsolatra, vagy ha még nem is lesznek érettek, de az igényük már meglesz, akkor ezzel az egésszel MI LESZ?
2. Intellektuális szükségletek. Talán másnak meglepő, de innét a nádasból nem mindig érem el online a dolgokat, és az idén kimaradt két konferencián való részvétel - az egyikre csak odautaztam volna, hát hová máshová, pontosan Lombardiába, március első hétvégéjén. A másik, a középkori konfi Leedsben, most júliusban, hát az egy rémálom volt, se az előadásom nem lett meg, se résztvenni nem tudtam végül a család nyakambaszakadt logisztikája miatt, egy előadást nem néztem meg, azannyát ennek a kurvavilágnak. Nincs rendes sajtó. Sok sorstársammal együtt, minket már évek óta manipulálnak. Különösen az itt és most tud fájni. (Tegnap tudtam meg - sajnos igencsak megbízható, pult alóli forrásból -, hogy kb. 10 százaléka van "nyilvántartva" NLM betegeinek.) Úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, de ez nem a hidegháború, ezek ravaszabbak. Az akkori sajtón mindenki átlátott, röhögtünk Csau ötéves tervein. Itt egy csomó ember bármit elhisz, megszűnt a kritikai érzéke, minek az. Másik: az online oktatáskor megrémültem a tanárok intellektuális mutatóitól, kicsit még mindig sokkos vagyok, pedig már augusztus eleje. Nagyon szenvedtem attól, hogy a gyerekem intelligenciaéhségét azok táplálják, akiknél ez az ábra. Arról már nem is beszélek, hogy a kultúra művelői mind a kukába kerülnek, én már a fedél szélén várom a feloszlásomat, mint egy nyugis, félrepottyant hulladék. Kellett nekem 29 évig iskolába járnom, itt az eredmény, nincs munkahelyem (se). Ez persze vonzza maga után az egzisztenciális probléma generálta félelmeket, de jó, megbecsüljük a félelmeket, még jók lesznek valamire! A siker proaktív, a félelmek csak előremozdítják azt a kurva szekeret, hát neeem?
3. Társadalmi szükségletek. A társaság, a csoport. Ez nagyon nem tetszik nekem, mert már évek óta nem tudunk rendesen szabadságolni, se a családunk, se Kaktusz meg én. Azok a nyavalyás nyári programok, koncertek, konferenciák, könyvírás meg hasonlók. Mi nem tudunk csak úgy elmenni piknikre a barátainkhoz és gyerekeikhez. Eddig se sikerült, mert nem volt mikor, na most már egyáltalán nem lesz. Ezt az oldalt teljesen be kell szüntetni. Vagy pedig úgy bulizni, hogy ismét zsebemben az életveszély, mindenkinek nyújtogatom utána sok szeretettel. Vagy nem merek, és bekeccenek a kielégítetlen szükségletektől egy idő után. Ja, és én még bírom valahogy, de a gyerekeimmel, hogy mi lesz, ez igazán aggasztó. (Ezt az oldalt igazából nem beszüntetni kell, hanem ki kell találni helyette egy másikat, és nem biztos, hogy ehhez eléggé kreatív vagyok.)
Közben búsmagányomban rádióval (is) dolgoztam, ettem, attól függ, mennyire volt szétszórt a figyelmem, vagy mennyire igényeltem azt a másvalami/másvalaki hangot. Volt brazil és francia keverésű bossa nova; volt fusion lounge; volt lityilötyi, de azért egy újvidéki, szerb rádió (idegességig nyomott brit, mollos melankóliába facsart énekekkel, komolyan, végül arra jutottam, még a magyaroknál is rosszabbak rinyálásban ezek a britek. Újabban, no.), naszóval legalább szerbül mondta be a híreket, jó kiejtéssel; volt bukaresti román rockfm. Valahogy agyilag frissebb maradtam attól, hogy többféle nyelven karattyoltak a fülembe. (igen, a szlovákok is meglettek ma. :-) )
Itt az utolsó vacsora. Saját: tönkönyös aludtejes kenyér, ír kenyér, csípőspaprika, paradicsom. Szeben előtt, a halálkanyarok tetejéről hoztam füstölt sajtot. Megbontottam egy sört. Vegyétek és egyétek, mondanám, de hát ilyen egyedül mi a fenét csináljak?!
Hogy mi lesz ezután, nem tudom, mert szept. 10-13 között előreláthatóan
Strassbourgban leszek. Nem lehet minden alkalommal kéthetes
kényszerkarantént tartani. Ha csak engem érdekel, akkor sok értelme van... (Két hónapig várni a PCR-tesztre? Na neee.)
Nem vagyok én trappista!!!! családom van, legalábbis a családtagjaim
járnak ki a világba. De belefáradtam én is, nem akarok még egy őrült tavaszi full
karantént. Én is ki akarok mozdulni. Ha nem lett volna a napi zsoli,
lehet hogy bekeccentem volna.
Ki kell találni valamit. ÉLNI KELL, basszus!
Mama megmondta: "Klári, a lábadnál fogunk majd kártyázni!" Hogy megint milyen jól tudott mindent. Piszokul tudott ám élni, és ugyanakkor minket is éltetni...