Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2020. augusztus 23., vasárnap

Ketten egyet

Júniusban még csonka volt a régizenész-csapat. Mostanra épült fel annyira a lantos, hogy eljött próbálni a szeptemberi koncertre. 

Ó, olyan mint egy hűlés, igazából semmi komoly, mondta az egyik orvos (!) ismerősöm. Na ja, a koronavírus "náthája" után a lantos feleségestől hetekig rohadt a lázban, egy hónapig nem érezte a szagokat, ízeket, kb. feleannyit marháskodik mint előtte azaz bekomorodott, lenyírta a szakállát, egyszóval nem lehet ráismerni. Úgy érzi, mintha kiszedtek volna az agyából egy darabot, egyszóval feledékenyebb lett és amúgy tiszta szerencse ugye, hogy él. A csak-egy-kis-hűlés nem szokta károsítani az agyat, legalábbis nem tudok róla.

 

Ez itt egy szólamnak számít, azaz a lant a csembalóval a basso continuo, itt tényleg egy luxuskiadásban, historizáló felállásban látható. A kottatartó jobb felén lanttabulatúra van, abból játszik Darko, Kaktusz marad a számozott basszusnál (amit éjjel kiírogatott magának, mert nem meri élesben tekerni az imprót). 

Többek közt ezt tanítottam húsz éve zenetörténetből a barokkról, amikor még volt állásom.

2020. augusztus 21., péntek

Zsolibontóban

Az imént látta Kaktusz az esküvői képet, naná, merő véletlenből (a blogomat ugyebár nem olvassa, fárasztó neki, ilyenek...) MIIII??? vedd le, de gyorsan! ehhez én nem járultam hozzá egyy kicsit se. Utálom ezt a képet, különben is. KRRRRR!!!!

Na, ezek után arra gondoltam, egyszerűbb lesz, ha írok sok dumát, a kép előbb-utóbb úgyis eltűnik mögötte, valahol a másik oldalon.... :-D

Ma leadta az itteni székesrádió azt az interjút, amelyet két migrén közti szünetben valamikor a napokban vett fel ebben az itthoni káoszban egyik kedves ismerősünk. Az interjú után eszembe jutott, hogy nem ártana írni is valamiket a zsolozsmáról az interjúvolónak, úgyhogy megeresztettem a csapot...

Valószínű a világon ez az egyetlen olyan közösség, ahol teljes énekelt virrasztó zsolozsmát imádkozunk. Ez azt jelenti, hogy hétköznapokon 3, ünnepekkor 9 olvasmány van, ezeket is énekelni kell, speciális, ún. olvasmányos tónusokban. Ezeknek oktatására még a papképzésben sem fordítanak mindenütt kellő figyelmet, pedig ugyancsak az énekes kultúra része. Az európai műzene és ezen belül a professzionális hangképzés, azaz a klasszikus énekkultúra és énektechnika bölcsője nem az olasz "bel canto" , hanem a gregorián ének, melyet a középkor folyamán fejlesztettek tökélyre, jórészt a káptalani iskolákban. A Vajdaság területén is számos kolostor létezett, olyanok, amelyek a Szent István király által létrehozott káptalani iskolarendszer részei voltak.
Nem csoda, hangképzés, izé, hiszen ha az ünnepi rendet nézzük, a virrasztó zsolozsma (matutinum) és a hozzákapcsolt reggeli dicséret (laudes) kb. két és fél óra intenzív éneklést jelent. A hétköznapi énekelt imapenzum ezzel szemben "belefér" másfél órába. Ezenkívül a napot ima- és munkaidőközökre osztották fel, a káptalani iskolákban a munka jelentős része a scholares, azaz tanuló fiúk számára az énekek tanulását jelentette.
A középkori gazdag hagyomány sajnos a humanizmussal és felvilágosodással olyannyira leromlott, hogy a 19. század végére döbbenten kellett "restituálni", azaz helyrehozni a kontár módon elrontott dallamokat. A gregorián kutatást, a dallamok helyreállítását az eredeti középkori források alapján kezdetben a bencés Solesmes kolostora és tudós közössége biztosította a Vatikán számára. A 20. században több zsolozsmareformot is végrehajtottak. A 2. Vatikáni zsinat a misét túlnyomó mértékben igencsak pozitívan "reformálta meg", ám sajnos radikálisan megnyirbálta a zsolozsmát, azaz a napközi imaórák középkori hagyományra alapuló liturgikus rendjét.
Mi ebben az úgymond "koronaidőben" verbuválódott online gregorián csoportban nagyjából az 1914-es zsolozsmareform szerint énekelünk. Azaz a tridenti rend felduzzasztott imapenzuma (azaz napi imaadagja) némiképp le van egyszerűsítve, a századok alatt rárakódott pluszoktól meg van tisztítva, de ez az egész mégis énekelt virrasztó zsolozsmát tartalmaz. A 2. Vatikáni zsinat hivatalos zsolozsmarendje a Liturgia Horarum, viszont nem kötelező úgy, mint egy miseordó. Ezen a héten a csoportban végig Nagyboldogasszony nyolcadát ünnepeljük, kivéve az illető napra eső szenteket (20-án pl. Szent Bernard, mi ugye Szent István ünnepét, de 21-én ismét Mária jön egy rövidített verzóban, szombaton pedig a nyolcad lezárása lesz, azaz az aug. 15.-i rend identikus megismétélése).
Egyik responzórium prolixum arról szól, hogyan kéri Salamon az Úrtól a bölcsességet (ezt énekeltem először az interúhúban, ez az évközi időhöz tartozik). A responzórium prolixum a virrasztó zsolozsma része, igazából egy elmélkedés az előtte felhangzó olvasmány kapcsán (Sám 1, első fejezet vége felé). Mit is kérjek, Uram? Hát, adj nekem bölcsességet, az lesz a legjobb. És lőn, ember!!! ez kéne most egy nagy lapáttal.
A Tota pulchra es antifóna szövege Nagyboldogasszony ünnepén az Énekek Énekéből való (4. fejezet). Ez a legszentebb könyve a Bibliának, a jegyespár szerelme egyház és Krisztus kapcsolatának metaforája. Ebből a szövegből született az Egészen szép vagy, Mária kezdetű népének, igazából búcsújárós énekünk is. (A Tota pulchra es után a rádióbemondó bemondta, hogy most hangzott fel, kedves hallgatók, a responzórium prolixum--- hááá majdnem lefordultam a talpamról, most már mit lehet itt csinálni, pedig hát szájábarágtam a dolgot. Krhhh.)
Számomra, március óta egyre nyilvánvalóbbá válik, hogyan járul hozzá az énekelt matutinum az énektechnika fejlesztéséhez. Ezenkívül az is nyilvánvaló, hogyan formálja nem csak  a hangot, hanem a teljes személyiséget. A kápolnánkban az énekelt imaórák alatt úgy érzem, igenis lehetséges a földön megélni a mennyei Jeruzsálemet. Egy reggeli éneklés az egész napra eltölt lelkierővel, pozitív energiával.
 
Na, ilyesmi rizsák buggyantak ki reggel a szájamból. Vatikánszagú vagyok, mi tagadás, sőt, szagosabb es a vatikáni liliomnál, ejha.

2020. augusztus 15., szombat

Keddi mementó szombaton

Ma van a 14. házassági évfordulónk. Szerintem senki nem ünnepli ma a tizennegyediket. Mama meg is jegyezte anno: Csak a cigányok csinálnak lakodalmat kedden!... 

Na meg persze mi, fanatikus egyházzenészek. (Nagyboldogasszony 2006-ban keddre esett, oszt kész.)


Az ünneplés érdekesen nézett ki, bár még mindig együttebb voltunk, mint általában lenni szoktunk (azaz ötön százfelé). Tegnap Kaktusz elment az előesti misére. Utána elmentünk családilag pizzázni. Ma reggel lenyomtam a zsolit, majd elmentem a gyerekekkel ünnepi nagymisére. Hazajöttünk és 11.30-kor megettük a tegnapi ebédmaradékot. Ünnep főzés nélkül, hejjj! ;-)

Ma 5-kor keltem, megvarrtam a szakadást a legnagyobb Csőrike ruhája szegélyén, aztán beálltam az éneklőbe. Érdekes volt a mai adag, miközben az Énekek Énekéből recitálta Rőtmalac a kissé sikamlós olvasmányokat, küldözgette nekem a privát cseteket. Csőrike, izé, nem veszed át az antifónáimat??? (persze, beírta magát mindenhová, aztán mikor meglátta, hogy négy sor, amit énekelnie kell, 6.45 óra magaslatában!!!) Persze, Rőtmalac, számíthatsz rám, no problem. ;-) Még jó, hogy az én gigám jobban bírja a hajnali műszakot.

2020. augusztus 10., hétfő

Ghhhh

A ház egy robbantott budi. Szerintem. De a fejem is, aludni éjjel nem lehet, meleg van, zaj van, minden van. A gyerekek nem akarnak se rendezni, se takarítani, úgy általában véve szót fogadni, a dolgok nagyon kezdtek hasonlítani arra, amiből egy hónapja elmen(ekül)tem.

A pozsonyi kollégina megsértődött, hogy miért javítgattam annyira át a szövegét? - (hát ha egyszer nem nézett ki sehogy se, muszáj volt vele valamit kezdenem! Mit csináljak, németül sokkal jobban ír, mint magyarul!...) Nem tudom, mennyire való nekem a kötetszerkesztés. Jó sok időt eltöltöttem az ide-oda pofozgatással, spéci ezzel az irománnyal is. Itt ne, malmozok üres járatomban, hogy induljak a paksamétával a kiadóba, és erre meg ez. Merthogy: én se vagyok magyarországi, én is kisebbségi vagyok! hát remek, ezzel érvelni!...

A kertből idénre kicsit elég volt, még hátra van a termés betakarítása és a fonnyadékok és száradmányok elpucolása tél előtt, borsódzik a hátam az egész projekttől. Nem vagyok parasztnak se való, de a nagy bukás idénre még hátravan.

Nincs munkahelyem még mindig, de ingyenmeló az van dögivel, itt lógnak koloncban a hátam közepén. Rossz példa vagyok kívül-belül, ne csináljátok ezt utánam.

Kezd elegem lenni, na, és még csak most kezdődik a masszívabb trutyi.

 


2020. augusztus 5., szerda

Célbaérve. Day 14

Turbulens egy nap, aziskoláját! Reggel kidugtam az orrom, de nem lehetett biciklire ülni, mert zuhogott az eső, majdnem egész nap. Leszakadt a plafon az előszobában (nem ütött agyon senkit).
Baratinám köveit elővettem a nagy találkozásra. Érdemes volt tartogatni őket:





2020. augusztus 4., kedd

Utolsó vacsora. Day 13

Az ember szükségleteiről még az iskolában tanultam. Vannak olyan szükségletek, amiket az ember, ha muszáj, nélkülözni tud, bizonyos időre, tudatosan tud böjtölni, hiszen ideje van a böjtnek és az ettől való tartózkodásnak, ezt nem én találtam ki, na. Most semminek nem nézek utána, csak előszedem a naftalinból, vállalva, hogy tudásom hiányos, gondolkodásom egysíkú, beszűkült, satöbbi-satöbbi.
De MIKEN IS őrlődöm én nap mint nap???
Nos, a koronavírusos helyzet felborította azt a képet, ami szocializációm és eddigi életem során kialakult bennem. A félelem itt lakik, tudomásul kell venni, együtt kell élni vele. Ez egy új fíling, ettől persze még nem leszek aggódós vénasszony, nem érzek magamban erre hajlandóságot. Csak hát, na. Hogy miért kell neki ide most befurakodnia, mint egy szú, hát komolyan.
1. Az alapvető szükségletek közé tartoznak legmagasabb fokúként a szexuális szükségletek. Hasonlítás: inni, enni, aludni mindenkinek egyformán muszáj, hanem pár nap alatt kecc, attól függ, ki mennyi ideig bírja. Szex nélkül - kortól, nemtől, igénytől, párkapcsolat típusától függően - különbözőképpen vannak meg az emberek, de az evés-ivás kategóriájánál messzemenően több ideig kibírják. A koronavírus ideje alatt, ha párkapcsolatban élsz, vagy helyreteszed a kapcsolatodat, vagy cseszheted. Ismerkedni, új kapcsolatba bonyolódni egyenlő az életveszéllyel, ebből kifolyólag rejtett vagy nem véka alá söpört, ideges félelmek uralkodnak el már az ismerkedés elején, a vége mindenképp: neurózis. A nő ha nem stimmel lelkileg, cseszheti, még annyira se fog működni, mint amikor nem eszi magát ennyi mindenen. Hogy mi lesz majd a gyerekeimmel, ha már érettek lesznek egy nemi kapcsolatra, vagy ha még nem is lesznek érettek, de az igényük már meglesz, akkor ezzel az egésszel MI LESZ?
2. Intellektuális szükségletek. Talán másnak meglepő, de innét a nádasból nem mindig érem el online a dolgokat, és az idén kimaradt két konferencián való részvétel - az egyikre csak odautaztam volna, hát hová máshová, pontosan Lombardiába, március első hétvégéjén. A másik, a középkori konfi Leedsben, most júliusban, hát az egy rémálom volt, se az előadásom nem lett meg, se résztvenni nem tudtam végül a család nyakambaszakadt logisztikája miatt, egy előadást nem néztem meg, azannyát ennek a kurvavilágnak. Nincs rendes sajtó. Sok sorstársammal együtt, minket már évek óta manipulálnak. Különösen az itt és most tud fájni. (Tegnap tudtam meg - sajnos igencsak megbízható, pult alóli forrásból -, hogy kb. 10 százaléka van "nyilvántartva" NLM betegeinek.) Úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, de ez nem a hidegháború, ezek ravaszabbak. Az akkori sajtón mindenki átlátott, röhögtünk Csau ötéves tervein. Itt egy csomó ember bármit elhisz, megszűnt a kritikai érzéke, minek az. Másik: az online oktatáskor megrémültem a tanárok intellektuális mutatóitól, kicsit még mindig sokkos vagyok, pedig már augusztus eleje. Nagyon szenvedtem attól, hogy a gyerekem intelligenciaéhségét azok táplálják, akiknél ez az ábra. Arról már nem is beszélek, hogy a kultúra művelői mind a kukába kerülnek, én már a fedél szélén várom a feloszlásomat, mint egy nyugis, félrepottyant hulladék. Kellett nekem 29 évig iskolába járnom, itt az eredmény, nincs munkahelyem (se). Ez persze vonzza maga után az egzisztenciális probléma generálta félelmeket, de jó, megbecsüljük a félelmeket, még jók lesznek valamire! A siker proaktív, a félelmek csak előremozdítják azt a kurva szekeret, hát neeem?
3. Társadalmi szükségletek. A társaság, a csoport. Ez nagyon nem tetszik nekem, mert már évek óta nem tudunk rendesen szabadságolni, se a családunk, se Kaktusz meg én. Azok a nyavalyás nyári programok, koncertek, konferenciák, könyvírás meg hasonlók. Mi nem tudunk csak úgy elmenni piknikre a barátainkhoz és gyerekeikhez. Eddig se sikerült, mert nem volt mikor, na most már egyáltalán nem lesz. Ezt az oldalt teljesen be kell szüntetni. Vagy pedig úgy bulizni, hogy ismét zsebemben az életveszély, mindenkinek nyújtogatom utána sok szeretettel. Vagy nem merek, és bekeccenek a kielégítetlen szükségletektől egy idő után. Ja, és én még bírom valahogy, de a gyerekeimmel, hogy mi lesz, ez igazán aggasztó. (Ezt az oldalt igazából nem beszüntetni kell, hanem ki kell találni helyette egy másikat, és nem biztos, hogy ehhez eléggé kreatív vagyok.)

Közben búsmagányomban rádióval (is) dolgoztam, ettem, attól függ, mennyire volt szétszórt a figyelmem, vagy mennyire igényeltem azt a másvalami/másvalaki hangot. Volt brazil és francia keverésű bossa nova; volt fusion lounge; volt lityilötyi, de azért egy újvidéki, szerb rádió (idegességig nyomott brit, mollos melankóliába facsart énekekkel, komolyan, végül arra jutottam, még a magyaroknál is rosszabbak rinyálásban ezek a britek. Újabban, no.), naszóval legalább szerbül mondta be a híreket, jó kiejtéssel; volt bukaresti román rockfm. Valahogy agyilag frissebb maradtam attól, hogy többféle nyelven karattyoltak a fülembe. (igen, a szlovákok is meglettek ma. :-) )

Itt az utolsó vacsora. Saját: tönkönyös aludtejes kenyér, ír kenyér, csípőspaprika, paradicsom. Szeben előtt, a halálkanyarok tetejéről hoztam füstölt sajtot. Megbontottam egy sört. Vegyétek és egyétek, mondanám, de hát ilyen egyedül mi a fenét csináljak?!
Hogy mi lesz ezután, nem tudom, mert szept. 10-13 között előreláthatóan Strassbourgban leszek. Nem lehet minden alkalommal kéthetes kényszerkarantént tartani. Ha csak engem érdekel, akkor sok értelme van... (Két hónapig várni a PCR-tesztre? Na neee.) Nem vagyok én trappista!!!! családom van, legalábbis a családtagjaim járnak ki a világba. De belefáradtam én is, nem akarok még egy őrült tavaszi full karantént. Én is ki akarok mozdulni. Ha nem lett volna a napi zsoli, lehet hogy bekeccentem volna.
Ki kell találni valamit. ÉLNI KELL, basszus!
Mama megmondta: "Klári, a lábadnál fogunk majd kártyázni!" Hogy megint milyen jól tudott mindent. Piszokul tudott ám élni, és ugyanakkor minket is éltetni...

2020. augusztus 3., hétfő

Honleány. Day 12

Hiába minden igyekezet, a szél kidöntött két paradicsomot. Még vissza tudom bűvészkedni, de nem könnyű feladat, némi gatyafelkötést igényel, és én most egyelőre szövegeket bögyörölök, nem paradicsomot.
Ez a mai adag termés... muszáj volt leszedni mind, mert hiába gyűszűnyi a fejük, a melegtől mindegyik kireped egy idő után. Úgyhogy lekatt és akkor látom, micsoda trikolórt gyártottam, mint a katolikus pap az oltár körül Szent István napján!
Mindjárt lejár ez az egész, és még hátravan a szlovákok szövege. Szeretem én, meg minden, csakhogy az én életem összevisszasága úgy néz ki, hogy hónapokig semmi időm, aztán egyszer csak intenzíven, de aztán nyomjad!... Kezdek kifáradni, agyilag is, és egyáltalán, az aránytalanság érzése a mindennapokban fárasztó.
Még két napig muszáj dolgoznom, nem csak a cellám magánya miatt, hanem tény és való, hanem be se tudom fejezni.
Na, ez is olyan vót, mint a másik: halálkanyarkor nem nézünk a kamerába, csak a gombot nyomjuk! (Ahhoz képest egészen jó kép lett...)

Szúnyoghálók a kolostorban, stb. Day 11

Izgalmas egy projekt duóban végignyomni két és fél óra éneklést, kondíció ide vagy oda, ez azért megizzasztott. Így kezdődött az Úr napja 6.30-kor, juhéé! (a 2. nokturnusig trióban voltunk, de a matutinum utána végig, meg a teljes laudes is duóban ment. Svájc-Szerbia: 1-1!)
Amennyire megizzasztott, annyira be is pörgetett, s innen látszik hogy valójában egy eretnek kutya vagyok, mert mit nekem a vasárnap, egész nap durrogott a propellerem. Volt összesen 4 óra szövegbögyörölés, lemostam a szúnyoghálókat ebben a csipkerózsika-kolostorban, rrendeztem ágyásokat, kikészítettem a kukásautónak a szemetet, azaz takarítottam az udvarban, s általában véve elég sokat dolgoztam ahhoz képest, hogy ugye, vasárnap volt. Komolyan, már csak a zsolozsmából látom, milyen nap van máma, egyformán melós az összes. Micsoda egy életforma. Na persze, estére kihuttyantam, mint egy hutty. Azért elég sokat sikerült dolgoznom, nem is szégyellem.
Itt éppen megyek bicajjal a kicsi hídon, a szemerjai kastély felé. A patak mentén fosókaszilvafák s az egész olyan, mint gyerekkoromban a kovásznai nyarak. Még mindig emlékszem, a Mama öccsénél hátul a deszkakerítés mögött folyt a patak és onnét lehetett lesni a hatalmas komlókat, a belógó fákat és a víz alatti kavicsokat. Persze a nagy gyümölcsöst már akkor, kb. 30 éve eladta, dehogy lett volna fontos, mit szeret nézni egy gyerek! Ilyenek a felnőttek. Persze hogy meg se kérdeztek. Én általában utáltam, hogy gyereknek, azaz a társadalom nem fontos véleményű és éretlen elemének néznek.

2020. augusztus 1., szombat

Uborkaszezon. Day 10

Ma csináltam egy külön schedulát, amire azt írtam: szombati MUSS. Abszolváltam mind a két muszájt, igazából egyikhez se volt nagy kedvem, hős vagyok meg minden. Elméletileg.
Muszájoltam órák hosszat egy bejelentkezést egy nem hirdetett, "ki tudja még létező-e"-állásra, sok-sok agysejtemet kóstálta a dolog és nagyon lelombozott, mikor rá egy órára megláttam az automatikus választ: augusztus 24-ig szabadságon vagyok. A Titkárnő. Fennebb én nem is tudtam menni, hogy egyenesen a címzett létrafokára másszak, kell-e ennél több bizonyíték, milyen tongyó vagyok. Szóval ennek úgy ahogy van, lőttek.
Muszájoltam ezenkívül 8 uborkásüvegnyi ecetes uborkát, ami véletlenül se hasonlít semmilyen ecetes uborkára, ami ilyenkor az ember eszébe jutna. Közben kilocsogtattam minden irányba a forró levet, a fazékból nem lehetett jól tölteni, nesze főzőlap, nesze ragacs.
Locsoltam, gyomláltam, már megint úgy nézeki ki, mintha legalább húsz éve túrnám a földet, de inkább több. Volt két zsoli, a kötet szövegei ma már nem tudtak sorra kerülni, emberből vagyok. Ez van!
Na ugye milyen kísérteties volt hazafelé. Holnapig csak továbbmegy ez a kép is...
Ma különben, hogy visszatérjek ide, a Nagy Laposba, már lehet levegőt venni, de az elmúlt 2 éjszaka eléggé rémes volt, a melegtől nemigen tudtam aludni. Tegnap éjjel már a pinceszobába menekültem, de ma úgy nézem, maradok a vackomban itt fent.

Biliborítás. Day 9

Nem vagyunk az aranymetszetnél, de minden folyamatban van egy pont, ahol borul a bili és ez akkor volt, mikor végre megkérdezte valaki, hogy ÉN hogy érzem magam. Ez nem volt más, mint a közvéleménykutatás. Azaz egy gép. Na, ekkor borítottam ki az adagomat Kaktusznak, aztán jól ráhúztam egy adag melóval a boldogságra. Nyehh.
Ez a kép tökéletesen passzol a leírtakhoz. Vonalzóval be lehet húzni a viharfelhőt! utty.

2020. július 30., csütörtök

Klumpat-day azaz 8

A kertben vadul kezdtek teremni a dolgok. Én bizony már reggel 8-kor le voltam izzadva, mint egy csataló. Viszont sikerült kikupálnom az elvadult sziklakertet - a sivatagi szekfű, a curry és a bazsalikom megbolondultak, a fűszerek legalább felfelé törnek, de a másik! az egy terpeszkedő fajta, ki kell bogarászni alóla, amire rátehénkedett. A csenkesznek asszem annyi, a kőrózsák talán kibírják az átpakolgatást, mindezt úgy, hogy mindjárt ideér a forró nap (melyik hülye akar ilyen időben ültetni? eltaláltátok, én). Az eredménnyel viszont igencsak meg vagyok elégedve.
Sütöttem kenyeret, szilvakidobás előtt gyorsan csináltam egy szilvás langallót, főztem, mostam, közben a svábból rettenetesre való fordításaimat piszkálgattam, hát... enyhén szólva borzasztó a stílusom, tényleg, hol röhögtem, hol meg sírhatnékom támadt. Eszembe jutott közben az a néni, akinél anno takarítottam és hiába volt ízig-vérig osztrák, mikor a polcon odaértem a nippecskékhez, beszólt őszintén magának, kell is neki ezt mind tartani, de persze, kellett...
Szóval: KLUMPAT!!! (a stájert székelyre tudom a legügyesebben fordítani: ZAKOTA!) Na ilyen időnként a szövegem, még jó, hogy a baratinám szokott gyomlálni benne, mert hanem mind ott maradna a sok klumpat. Valahogy kifáradtam mégis ebben a nagy zakotában, ma hamarább megyek aludni.
Ez itt éppen egy meghalsz-kanyar s ha élni akarsz, nem mobilozol közben. (Ez a sorozat különben nem is mobillal készült, és még így is elég veszélyes szerintem, hogy oda se néztem, csak odatartottam a szélvédő jobb oldalára, és megnyomtam egy gombot. A kicsi Canon! a legjobb fényképezőgép, amelyikbe még bele se kell nézni, mert gyorsan fókuszál és általában a kép se lesz homályos.) Ha az út jobb oldalát nézed, eccer s mindenkorra bevésed, hogy itt az útról lemenni egyenlő azzal, hogy kecc. Átlagosan 1-1,5 m mély a sánc, viszonyításként mikor először mentünk Erdélybe, Kaktusz behunyta a szemit (szemből is előztek közben, jobbról-balról halálsánc, hja, ez egy ilyen ország). Itt ez a rész viszont kifejezetten üres volt.

2020. július 29., szerda

A háznak, ami a házé. Day 7

Mostanra már nem sok erőm maradt, 3 ablak+függöny, kapálás, öntözés, fűnyírás. Ezt annak köszönhetem, hogy a Rőtmalac magyar szövegét már átjavítgattam a nyelvi lektorálás után, s én ezt valahogy elfelejtettem. Úgyhogy a fennmaradó időben gyúrtam a ház(i) feladatokat. De haladtam is, mint egy rakéta, és hiába röhögött a génhibás kacsa, úgyis meglettem ezzel a sok mindennel.
Itt a gelencei rekonstruált cuki orgonácska historikus regiszterhúzói, hát inkább nyúzói, a bal oldaliak: principál 8', Gedackt 4' és Gedackt 8' (azaz a kiskopula és nagykopula, ez vicces). A principál a legelső sorban van, fémsíp, ez látszik mindegyik orgonán szemből. A másikok igazából fahasábok, egy-egy dugóval a tetejükön, mint a borosüvegé. Itt egészen jól kivehetők a regiszterek sípsorai - a historikus dísz letört darabja jóvoltából, haha. Ez a hangoló se fog beesni az orgonába és ott kitörni a nyakát, az biztos. Pöti org. Úgy sipít, mint egy fogatlan vénasszony a májusi ájtatosságon. (Csakhogy ez minden bizonnyal egy vagyonba került, míg a vénasszony ingyen van.)


2020. július 28., kedd

A házi schedula. Day 6

Csináltam olyan házi schedulát, ami arra irányul, hogy örvendjen a ház, és az otthonom. Tehát én is, ugye. Mára abszolváltam a fenti fürdő pucolását, vagyis a padlócsempe ragyogó szénfekete színű, fehér csigavonalakkal. Ebből nem sok látszott a félcentis szutymótól, de tényleg, és én már nagyon utáltam. Eltüntettem ígéretemhez híven egy zacskó cuccot a földről, azaz a napi adagomat. Ez azt jelenti, hogy kimostam három, ezelőtt 2 évvel bepenészedett táskát. Juhéjj! A mai napi 1 ablak pucolása a fenti fürdő komplex volta miatt elmaradt. Ennyi lett meg a tervezettből. Mégis jó érzés.
Közben megjött egy igazán tiszta szöveg nagyváradi kolléginámtól, aki most éppen Pesten rekedt mint román állampolgár. Szép munka volt!
A sikerélményt gondoltam, megkoronázom egy kerti locsolással. Háát... kb. 20 nm tele volt otromba gyökerekkel, amik már 3x elszakították a szomszéd motoros kaszájában a szálat. Tehát kiástam őket ebből a q száraz földből, előtte-közben locsolgattam, meg anyáztam. Micsoda szép program. 21 óráig locsoltam, tizenvalahány szúnyogcsípéssel az ötvenvalahány helyett, ne nyafogjunk. 21 órakor hirtelen átszól a szomszédasszony a fürdőből, egyenesen nekem szegezve a kérdést (soha, de soha nem szól át felénk!):
Héé, Csőrike, locsolsz? Affrancba, semmi nyomása a víznek, nem lehet tusolni!...
Szóval huppp, vissza a berendezést a helyére, de jó gyorsan....  S mivel én mostanra már tixta vagyok az alacsony nyomású locsipocsi után és jóllakva vacsorával, úgy lefekszem mindjárt, hogy csak. Jó tele nap volt. Deo gratias.

Ahhoz képest, hogy az eredeti "stil brâncovenesc" alig-alig maradt meg, talán legnagyobb részt a templomban, amit ugye nem illett fényképezni, a mintegy 100 éves vagy annál is fiatalabb részekben dúl a "neo-brâncovenesc", ami ugye gyönyörű, mint ez az ajtó a nyolcszögű világítóba menet, csak hát... ilyen szorgalmasok a románok, ha történelmet kell gyártani. De ez most nem baj, ezek itt tényleg szép dolgok voltak. A templomban különben az egyik oldalon fehér mandorlás Krisztust láttam, és azon az oldalon nem a pantokrátor volt, hanem kihajolt oldalra a mandorlából az emberekhez, és én ezt nagyon érdekesnek találtam.