Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2022. november 13., vasárnap

A dómkápellmájszter utolsó koncertje

Mivel a dóm nagyorgonája a karzaton jelenleg ki van belelve (a barokk szekrény valószínű marad, de a belsejét teljesen újjá fogják építeni - van rá pénz, kérem szépen), egy dög vastag oszlop elé kerültünk, mi, a szkóla, azaz mind a négyen..... Hhhö. Az oszlop azt is elnyelte, ami még hallatszott volna a templomhajóban belőlünk. Fülünkbe rikoltozott a gumiorgona, ami addig fog verníyákolni, míg meg nem érkezik (húsvétra?) az új nagyorgona. No de sebaj! Eléggé öreg és dörzsölt vagyok én ahhoz, hogy kicseréljem ezt a felállást: egy hónap múlva tutira nem itt fogunk állni. Elvégre azt írja az összes programban, hogy: vezényel Csőrike. Ma igyekeztem a kanonok urak és stájrinemes famíliák páholyai felé (ez nem vicc, kérem, ma is láttam kettőt közülük!!) mosolyogva vezényelni a népet. Öö. Nagyon kevesen énekeltek és nagyon gyengén. Tény hogy még a szólóimat is a notabilitások felé irányítottam, legalábbis az oszlop mögül. :-D Na majd kiderül, célba érek-é következőkor, mint egy kemény gólyafos.

Két kezdő egyetemistával és egy kis katonai segítséggel (a basszusmedvénk alias segítünk aktív katonatiszt, de tényleg), négyen szerintem igen jól teljesítettünk, a körülményekhez képest legalábbis.

Mire kikecmeregtem a dómból, persze már nekiálltak hangolni a csembalót és az orgonapozitívot (!) a ma esti koncertre. Haendel Messiást fogják lenyomni, ez lesz a leköszönő Dómkápellmájszter utolsó koncertje. Januártól egy 22 éves kemény csaj lesz a Kápellmájszterin, reszket a gatyám is tőle, fiatal és veszélyes. Persze, persze, Rőtmalac már mondta, de mikor először találkoztam vele, 2 perc is elég volt, hogy felsőbbrendűnek tűnjön mindenki előtt, szóval pókerarc meg minden, de igazából brrr és brrr.

Átmentem (Házszám 1-ből a Házszám 3-ba) a dómból a tanszékre, olvasni egyet-kettőt, kutya se volt az egész épületben, nemhogy a könyvtárban. A szerverszobán kívül mindent nyit a kulcsom, úgyhogy befészkeltem magam egy kávéval és egy kiflivel a könyvtárba. Kicsit eltőtöttem az időt boldog magányomban mindenféle finom olvasnivalóval, aztán elindultam hazafelé. Azaz mentem volna. Alig tudtam kinyitani a mindentudó kulcsommal a már bezárt vasalt tölgyfakaput (a katonatiszt azóta már hazament, ő vállból egykettőre elintézte volna). Nnna!... Végre, kikecmeregtem a napvilágra! A teljesen kihalt Bürgergasse zengett a Messiástól. Azaz: elég gyorsan sikerült behangolni a cuccokat és már javában nyomták a próbát. Két perc múlva konstatáltam, hogy nini, itt a Herrengassén mind nyüzsög az a sok ember, mégis hogy lehet az, hogy két utcával arrébb a Messiás dübörög, az üres utcán?! Mícsoda fíling, mint a régi szép időkben... Úgyhogy ma este koncertre megyek! :-)

2022. november 12., szombat

Tizedikék

Az egyik januárban, a születésnapomon halt meg Karl Amon, a Liber Ordinarius (LO) első kutatója. Aki sajna már olyannyira demenciában szenvedett, hogy soha nem tudtam már elmondani neki: diszit készítek abból, amit annyira szeretett volna, ha valaki kibelez már rendesen, őutána...

Tegnapelőtt, a névnapomon halt meg a brassói barátnőm, akivel egy kilencéves mosolyszünet után végre idén nyáron sikerült beszélnünk, legalább telefonon, aztán szeptemberben egy tényleg hosszút... Két hete még azt mondta, milyen jó lenne találkoznunk még egyszer valahogy, és még azt is szervezgettem, hogy elmegyek egy éjjeli busszal StF-ből legalább Frankfurtig, onnan bármivel a holland határig.... Már nem kellett. Tizedikén vége lett - már előtte egy héttel nem igazán lett volna értelme a dolognak, mert a rák úgy ölte meg, hogy hol észen volt, de inkább már nem. Pneuma misit.... mint a bibliában, de tényleg!

Nekem ez után a tizedike után jön most a vasárnapi mise a dómban. Itt ne, vezényelek és szólózok. És valahogy egyáltalán nem érzem, hogy kikészülnék ettől a nyamvadt tizenharmadikától. 

Hülye tizedikék!... nyomorúságos tizedikék!... itt csináljátok nekem a depis évfordulókat!...

2022. november 9., szerda

Csőrikét keressük

Felhívott a prof a szomszédból, hogy kutatónak keresnek. Pont engem. És pont azt kellene csinálni, mint amit csinálok, azaz csak folytassam a népénekek kibizgerálását a galambszarból, kéne publikálni és az anyagokat konferenciákra vinni. Havi fizetésért. Kettő másik kollégával, úgy, hogy mindenki végzi a maga baját. Hejj.

Röhej, hogy évekig munkanélküliként kuliztam ugyanezt s ha lesz egy kis szerencsém, először a már meglévő cuccaimat fizettetem meg. Jujujuj, ez máris nagyképűen hangzik.... Mama mondott valami olyasmit anno, hogy "csillog a szeme a vagyonra". Lehetséges, hogy máris elindultam azon a bizonyos lejtőn??.... Pedig még csak a népmesei kotlósnál tartunk, ahajt tervezzük az ágy alatt készülő vagyont!

Egy biztos: nem ártana már végre egy rendes kapu és kerítés. Ja, és elkezdeni végre, farigcsálni lefelé abból a tengernyi adósságból, egy, kettő, .... 

Na jó. Hiszem, ha látom! dehát milyen az ember, egyből kigyúlt nekem is az a 220 V: két melóból már csak összejön nekem is, hogy ne kolduljak már tovább. Kunyerálni fűnek-fának, meg lehet ezt is unni ám rendesen. Hejj, mocorog a kotlós!...

2022. november 8., kedd

Tökéletlen Csőrike-polgár

Rendes életem nem lesz nekem sohase. Mi is az a rendes élet?? haha. 

Alapjáratú felemmel kézzel-lábbal kapálózok ellene, sőt, ha szembejönne velem saját magam olyan formában, lehet hogy leköpném. De ha nem is, erős ingert érzek. És mégis, néha úgy hiányzik, én is olyan szeretnék lenni, mint anno izémizé a Mama utcájából.

Milyen erős a gyerekkori vágy, hogy de, én igenis olyan akarok lenni, mint X néni, megbecsült, tisztes polgár komformista, magának harácsoló, tévképzetben élő, önző és részvéttelen kutya aki olyan szép, rendezett helyen él, egész viselkedése, ruházata, stílusa olyan irigyelnivaló, jól szituált, felnéznek rá az emberek, szóval A POLGÁR akarok lenni! Ha nagy leszek. Vagy mégse?...

Basszameg, naponta filózok azon, hogy lehetne kevesebb hulladékkal szántani a szerencsétlen földünk hátát. Úgyhogy, amilyen radikális barom vagyok, inkább a házamban deponálom azt, amit nem tudok újrahasznosítani és szétválogatni. Mialatt a használati dolgaim a házban hajléktalankodnak a földön szanaszét, kiszorítva a vízszintest a vízszintesből, a hulladék előkelő helyen várja a sorsát. Naponta eszembejut, hogy de irigylem én azokat a kórusomból, akik otthon rendezett házban élnek. Mert rend van a fejükben is. Én csak égek, égek, mint egy bennfelejtett villanykörte, míg ki nem purcanok. Évente többször kukába kerülök, mert ilyen áramingadozással nehezen lehet egyszerre mozogni és működni huzamosabb ideig. Az éltet, ahogy pl. a rendes házú kórustag megrázza a vállam fellépés után, hogy annyira köszöni nekem az élményt!... Én meg ott vigyorgok, mint egy fakutya, és megszűnik az idő. De eközben itthon szemétdombon élünk és naponta teszünk hozzá. A kukás élményhez, basszus. 

A szavazó reklámfüzetet viszont gondolkodás nélkül kidobtam a közösbe. Temteccik a manipulálás nekem, bocsi. Hétfőn viszi a kukásautó, francba veletek. Ezt a nyugalmat. Legalább ezt jól megcsináltam! :-D

2022. november 1., kedd

In taverna

Van nekem egy sárga füzetem. Egy feltűnően ronda, citromsárga, semmilyen méretbe bele nem passzoló füzetem (valahol A4 és A5 között félúton), még nyáron vettem az athéni élelmiszerüzletben (jááj). Valahogy ez az a füzet, amelyikbe sebtiben bele szoktam firkantani azt, ahol most épp állok, azaz:

  • melyik tanítási hét után pattan ki a fejemből, ööö
  • mi az, ami az agyamból elsőként kijön: érzés, terv (kicsit csócsált, de amúgy friss)
  • nr. 1. soron következő feladat, amin már hazafelé agyalni kell

Ha olyan jól szervezett emberke lennék, amilyen nem vagyok, akkor a fél oldal után általában nem aludnék bele a vonaton. De én egy őszinte kiadás vagyok, ez a több síkon való agyalás pedig egyszerűen marhára kimerítő, és egyelőre úgy vagyok a kiúttal, mint egy nagyon lelassult számítógép.

Vagyis elébújok eccer a setétből a világosságra, csak ahhoz nekem idő kell. Na persze, megcsináltam én a felvételeket a kápolnában, elküldtem a diákoknak, miegyéb, nem erről van szó, hogy nem dolgoznék itt, kéremszépen.

De az nagyon nagy falat, amibe én most beleharaptam, nevezetesen: hogy kell a szar helyzetből arany állapotokat és lehetőségeket faragni. Lassan kezdem kapiskálni én, a botcsinálta alkimista, hogy miért pont én vagyok ezen a helyen, de ettől a messiási felismeréstől még nem leszek sajna boldogabb, csak még több nyűglődést kapok (és adok) magamnak. Mert: miért is ne?... Na ugye. Azért!

A kötelező tantárgyaim száma a jövő félévben eléri a maximumot, ami még mindig csak heti 6 óra... A kötelező tantárgy azért jó, mert akkor is jár, ha csak 1 diák van abban az évfolyamban. A többi gregótantárgyat az új tanterv beömleszti 2023-tól a választott tantárgyak közé. Azaz félévenként van 7 kötelező tantárgy, mondanom se kell, hogy a gregó a tizenvalahányadik a sorban. Ebből kell összegyűjtenie diákunknak összesen 7 órányit. Egy választott tantárgyat csak akkor lehet felvenni, ha arra legalább 5 diák jelentkezik: az egész egyetemről és StF két másik egyeteméről is, de ez azért nem piskóta, mert a kúglitrutyin kívül a többiek diákságát általában le se szarják, hogy szóljanak nekik meg ilyenek. 

Én pedig - az ökológiai megújulás bencés híveként, csakis - ebben az évben szétválogatom a gregorián "hulladékot", ez esetben tényleg szó szerint értem, azaz hull a gregó, mint a pelyva, hull, mint Jancsi és Juliska után a kenyérmorzsa, egyszóval össze kell kapargatnom és felgyúrnom egy kirakatbabára mindazt, ami szanaszét hever. Azért hever mindenfelé, hogy ne lássa meg a rektor egy egészben. Kezdem én érteni, hogy miért ez volt az egyetlen módja annak, hogy Rőtmalac ilyenre gyúrta a curriculumot a rohadékok szeme elől. Szóval lámpát a kirakatbaba feneke alá és indulhat az új pasztoráció, Csőrike-módra. Még van egy évem az új tanmenetig s ha addig nem állok be a kolduló rendbe, akkor a csapból is gregorián méz és bor fog folyni, hogy mindenki ezt igya. In vino veritas. Vagy valami hasonló vót. Hol van az a pince...

2022. október 17., hétfő

Szkriptum eleje

Nekiálltam szkriptumot agyalni. Egy jó része tényleg az agyamban áll össze. Viszonylag flott tempóban írom. Azt, amit persze már kiötöltem, tegnap, tegnapelőtt... Azt leírtam ma. Hú. Új szövegeket is kell gyártanom a régi korrektúrája mellé. Ma legyártottam három oldalt. Jön a kórus és a diákok, többet nem tudok írni. Pedig lenne mit, még van az agyamban, és friss is vagyok. Most vagyok a 31. oldalnál, 29-31 majdnem mind a sajátom. A többiben sajnos még akad gyomlálnivaló, de először beírom, amit muszájmuszáj átírni, mert annyira használhatatlan, hibás és elavult. Nyehh, abba kell most hagyni. Aziskoláját!

2022. október 15., szombat

Munkával dicsérd a napot vajmi

Jelentem alássan, lejárt az első nap.

Időnként röhejes érzések törtek rám, de igyekeztem nem hangosan felnyeríteni.

Először is, az új munkahely izgalma, HEJJ.

Hát akkor gondoljunk vissza az előző munkahelyemre: ezelőtt fél évvel NLM-ban tényleg fejvesztve rohangáltam a rosszul felcímkézett tantermek között, hogy akkor melyik osztály hol van?!... (és már megint nem megyünk vécére, nem csak tegnap...) A gimi olyasmi, mint a brüsszeli reptér mozgószőnyeg híján, egyszóval görkorcsolya nélkül el van veszve az ember, vécé pedig csak az E tervrajzú monstrum egyik sarkában van. Két hétig kész ideg volt a gimis logisztikám. Háát... a kúglitrugyi is labirintus, egy asszimetrikus, logikátlan, középkori alaprajzú barokk barlang, különbség az, hogy ebben behunyt szemmel is tökéletesen elboldogulok, ha kell (volt eset, hogy bent rekedtem este az ablak nélküli részben és akkor még nem voltak ilyen zöld lámpicsok az ajtók felett, de szerencsésen kimásztam a dupla ajtótokból. Óóó... a szép egyetemista idők!...). 

A nyugimra a magyarázat egyszerű: A Stájri Főváros (StF) kúglitrutyi nevű intézményével "csupáncsak" 19 (tizenkilenc) évvel ezelőtt sikerült megismerkednem. Azóta pedig átéltem az összes átalakulást, de tényleg, hiába élek már kilenc éve a Nagy Lapos Mezővárosban (NLM), a tanszékvezetőváltás, az építkezés, a minimalista bútorok, a világoskékre mázolt Hoforgel, tantermek ide-oda barangoltatása, emberkék migrációja ide-oda, na. Szóval... a rettegett új munkahelyem, haha!... 

Találkoztam lépcsőn dübörögve tegnap kétszer is egy csajjal, aki szerintem azt hiszi, hogy én is orgonamesterire járok vajmi. Hallo! aztán talpalt kifelé, én befelé: Hallo! na klassz. (Szerintem nem nézek ki tanárnak.)

Tegnap máris fülöncsíptem az egyik diákomat, aki meg akart (volna) lógni, mégpedig az egész félévnyi praktikumról, mondván, a múlt félévben már énekelt a dómban, higgyem el, háromszor is! (minden félévben van 3 gyakorlat a dómban. Naivitásom azért nem ilyen szinten van, ha kinézek tanárnak, ha nem). Én erre azt találtam mondani, hát persze hogy minden félévre jut három praktikum! az nagyon dicséretes, ha múlt félévben járt erre, szuper. Ja, csak szólok Önnek, ha a miséken a dómban nem vesz részt, nem kap jegyet (kein Zeugnis). Na, akkor már nem kunyerált tovább, hanem kelletlenül beült az órámra... Aztán nézett nagyot, mikor elkezdtem velük dolgozni az "otthoni" stílusomban, járkálva, gesztikulálva stb. Másfél órán át fingattam, sétáltattam, énekeltettem és tornáztattam őket, láthatóan nem tiltakoztak ellene, hogy ez akkor miféle gregorián, höö :-D Szerencsére jól énekeltek, nem statiszták, mint a kirchenchorban a töltelék. De azért kemény dió lesz, mikrofon nélkül kitölteni a dómot hanggal... basszus, kellenek még ide a segítők. Két pasi már beígérkezett. És lesz egy csajszi, az egyik barátnője, úgyhogy azzal ketten nyomjuk, mi a nők. Hajrá, hajrá. Addig tornázunk, míg kívülről megy a cucc. Amíg ki nem dőlnek mellőlem, slussz. Diktátor-Csőrike! in motion.

A szemiológia kihúzza a tartalék biztosítékomat. De facto újra kell írnom az egész szkriptumot - már megint tankönyvírásnál tartok!!! nekem Sorsom van. Holnap megyek haza NLM-ba és egy hétig nem jövök ide. Ezalatt új szkriptumot gyártok. Miért is kell nekem már megint tananyagon kalapálnom??? A qqqq tanmenetváltozás miatt. Hát hogy a fenébe tanuljak repülőgyártást, ha nem vagyok mérnök, sőt, matek-fizika-kémia-informatika szakot, és sok mást se végeztem, még a repülőgépgyártás előtt?! Na, kb. ez történt azzal, hogy kiszedték a gregorián szeminárium nevű tantárgyat. Ez konkrétan azzal egyenlő, hogy kiestek az alapismeretek: a gregorián zene kialakulása, a gregorián repertoár, a hangjegyírás története, notációtípusok, liturgikus-zenei könyvtípusok, gregorián énekek műfajokra lebontva, modológia... Ez itt csak egy nagyon szűk keresztmetszet, de ezek nélkül szemiológiát tanulni nemcsak hülyeség, hanem egyesen lehetetlen. (Már megint annak a fejével gondolkodom, akinek mindezt el kellene sajátítania ahhoz, hogy továbbléphessen. Csőrike napi agyalása, aki mindörökké diák... jeee.)

Szóval egy olyan tananyagot kell legyártanom, ahová okosan és ügyesen be kell szúrogatni a gregorián alapismereteket is, miközben a szemiológiát is meg kell csinálnunk. Nem lehetetlen, de na. Ügyesen kell lavírozni azokkal a virtuális tektonikus lemezekkel...

De ma még nincs holnap meg főleg holnapután. A ma délutáni énekóra még nem a világ, én pedig lazázós kedvemben vagyok, úgyhogy itt a tegnap estéről a laza vacsora! StF-ban, a zanyámmal így koccantottunk az első munkanap végére! :-))



 


2022. október 12., szerda

Első hét

Pénteken egész nap rizsázni kell és műhelymunka, és jól tempírozni az egészet, nem kipurcantani a népet, hanem játszva beaktiválni őket és bent tartani a konnektorban, vagy nem is tudom, de jujujuj. Én még csak holnap utazom, de ma reggel 5 után úgy kinyílt a szemem tiszta magától, hogy csak. 

Megvettem egy csukorék vonatjegyet, az időt is szépen rászámoltam (én! az előreláthatóságommal! hujj... ne röhögjetek, na...) a csatlakozásokat. Tegnap két mosógépnyi ruhát gyúrtam be a gépbe, aztán ki belőle.  

A forgatókönyv, ha a csatlakozások nem késnek, arrafelé valószínűleg talpalom az előadásaimat. Visszafele pedig zoknikat stoppolok vagy valami hasonló.

B forgatókönyv, ha a csatlakozások késnek, akkor a vonatban stoppolom az agyam ergo a zoknikat (a hüvelykujjam helyett). 

Nem tagadom, tisztára befostam. Ez egy állapot, a kancsó teán kívül jelenleg más megoldást nem látok. Tegnap reggel 7-kor még Rőtmalac is leakasztott a szögről hogy akkómivan, höö?... de ő most a pápánál lesz Rómában, úgyhogy ezt az első hetet viszonylag csendben abszolválhatom a StF-ban, csak éppen nehogy elaludjunk közben - azon a legelső órán, amit 9-13ig (!) tartok. Viszek valamiket, gregorián neumás ujjbábokat (már ha lennének!...), csokikákat, szőlőcukrot, ilyesmit. A hallgatóimnak lovacskáimnak.

Kezdődik...

2022. október 4., kedd

BA MA PhD

Hát, ez a StF-i bürokrácia, híjj, majdnem bőrokráciát írtam (látszik, eléggé sokat használom mostanság a német billentyűzet, már belekavaraodtam a bötűkbe).

A nevem után van hét betű. Ezek az akadémiai titulusaim.... :-D :-D a főiskola viszi a prímet, jól látszik, hogy elvégeztem, mielőtt a masterre beiratkoztam volna. Biztos, ami biztos!

Még jó, hogy az ovi nincs feltüntetve (bár manapság még onnét is ballagtatják a népet!... ) - hm-hm.

2022. október 2., vasárnap

Gregorián macera

Át kell gondolnom (újra?), hogy mennyire, miért és talán meddig (így marad?) leszek az, aki most vagyok. Azt látom, hogy minél jobban mutatom meg magam, annál erőteljesebb a kontraszt másokhoz képest - itt konkrétan a nemi sztereotípiákra és az azzal kapcsolatos viselkedésmintákra gondolok. Ahogy én én kezdek lenni, potyognak ki az emberek jobbról és balról, aztán csak egy kisebb mag marad, akikkel viceversza jól elszórakozunk. Sőt, ha a helyzet hozza, asztal alá is isszuk egymást. Általában pasik azok, el-elvétve egy hozzám hasonló (elvileg nőnemű lény, vagy mittudomén).



Na jó, én nem vedeltem ezúttal túl magam, mert másnap vezetni kellett, de akkor is, elég jókat szórakoztam, ahogy egyre-másra koptak le a tisztelt hölgytársaság tagjai. A terem dugig volt, a résztvevőknek kb. 80 százalékát annyira jól ismertem Stájriából vagy valahonnét Európából, hogy mivel 10-15 éve nem láttam őket, mindegyikkel már időm se maradt két szót váltani, de azért folyt a duma, na meg a bor, egészen 1.30-ig, mikoris Rőtmalac (ahajt jobbról, azaz a bal oldalamon) behúzta a függönyt: Emberek!... FÉL KETTŐ VAN! hihetetlen, értem én de na. Nem megyünk már haza?!...

Voltam abban az eldugott belső kertben, ami normális esetben klauzúra, de most beslisszantunk, már akik maradtunk végig. Már egy adag piálás megvolt, mikor 23 órakor jött a ráadás, vissza a barokk refektóriumba (nagyon-nagyon rég itt eszegetett többek közt Pázmány Péter atyánk is), ahol Rőtmalac anekdotákba kezdett, de komolyan, ott iszogatott, miközben a jegyzeteiből puskázott, szóval készült rá tényleg. :-D

Na vissza az idő kerekét 19.30-ra. Csőrike diszije is bele van pakolva az előadásba, ott bámulja a tisztelt vendégsereg perceken keresztül a Liber Ordinariust (ééljen az LO! és a digitális kiadás!) - és persze, többek közt az Ingabingáéról és két másik emberéről is szó esik, na meg a Kisasszony azaz a Varrónő diszije prömierplánban, az egyetlen gregorián témájú DLA...


 

Na itt megállunk kicsit. Ebben a teremben most négyen is itt vagyunk, akik anno öldököljük egymást a bécsi professzori állásért. Ugorjunk akkor vissza 2019-be, és... Az állást végül a Kisasszony kapja meg (látom, itt ül balról a férjével), aki 2020 őszén kezd tanítani. Én ebbe, ugye, belé nem halok éppen, de nem és nem értem és macerálom magam még jóó sokáig, mert meg vagyok győződve, hogy a legjobb közülünk Daniel volt, desőt, tudom. MIÉRT a Kisasszonyból lett professzor?... (Kaktusz nevezte el sacc húsz éve Varrónőnek, mert úgy játszott orgonán, hogy minden jóérzésű zenészből kihúzta a dugót. Mivel Kaktusz nem a pókerarcáról híres, nem szégyenlette, mialatt a csajszi játszott, grimaszokat vágni és fejét verni a falba, az utolsó sorban, én persze annál jobban égtem a széken mellette, de na.) A macera jelentem, tegnapelőtt este végetért - legalábbis az a része, amit éveken át hurcoltam magammal.

Kisasszonynak gratuláltam ez alkalomból az álláshoz, mert én jólnevelt és diplomatikus csőrikemadár vagyok, s azt is megállapítottuk, jéé tényleg, de rég nem találkoztunk! (A versenyvizsgán természetszerűen szeparékban voltunk, nem is láttuk egymást. Tiszta szerencse, mert a fókuszos szememmel akkor egyből felszúrtam volna a falra.) De ez csak a lelkiismereti puttonyom lepakolása volt: én megígértem magamnak, mindegy hogy ki kapja az állást, fix hogy gratulálni fogok neki. A lényeg csak most jön - hát, a tulajdonképpeni macera...

Danielt egy óvatlan pillanatban kicsentem a kertbe és kitálaltam neki a lelkem bugyrát e témában, de nagyon. Éjfél előtt kevéssel már nem is érdekelt, sokkolom vagy sem, ki tudja hány légkör volt már abban a kertben, ahol csak a papok táncolnak, vagy a Fennvaló tudja, miket csinálnak, nyehh. Daniel meg is rántotta a madzagot, sőt szemmel láthatóan eltaláltam a lényeget, hogy itt valami gyanús, és szerintem nem a Kisasszony, hanem ő kellett volna, hogy kapja az állást, és ezt éveken át tartogattam, most éppen ideje kimondani... és akkor. Fogózzon meg mindenki: négy nappal a versenyvizsga ELŐTT felhívta a bécsi rektor, hogy kedves Daniel, Ön beiratkozott a versenyvizsgára és ezért szeretném tudatni Önnel, hogy az egyetem nagy valószínűséggel HÖLGYET fog felvenni a professzori állásra. Gondolja meg, kérem, hogy meg szeretne-e jelenni a megmérettetésen. Daniel megköszönte szépen a figyelmességet és megjelent a versenyvizsgán (én is ezt csináltam volna a helyében). Ahol ő volt a negyedik pasi plusz három nő volt, közülük az egyik ugye én. A pályázatban eredetileg az állt, hogy UGYANOLYAN szintű teljesítmény esetén az egyetem - női kvótát erősítendő izé - hölgyet fog választani. Namármost. Danielnek itt este a kertben el kellett mondanom, hogy hiába vagyok nő, most elsősorban objektív vagyok, és nemtől független dolgot szeretnék mondani, mégpedig azt hogy szerintem NEM AZONOS szinten voltak a megmérettetésen a Kisasszonnyal. Ez, tudjuk, hogy nonszensz, elvégre kutyából nem lesz szalonna! (Azt már nem mondtam neki, hogy N.B. arról a Kisasszonyról beszélnénk, akinél amúgy én is jobb vagyok, bár kétségkívül nem Bécsben lakom és nem osztrák a férjem... de a diszimet ÉN magam írtam, nem úgy, mint ő, aki kb. negyedét a férjével íratta meg!!! a pasija még valamikor 2017-ben, egyszer jól bepiálva alaposan kitálalt a vonatra várva, miket kellett neki megcsinálnia, hogy valahogy kész legyen a cucc, védésre.... AUU.)

Szóval mikor mindennek a végére értünk, nyugtáztuk, hogy Rőtmalac is elfogult, és de facto ő akarta a Kisasszonyt az állásra - létjogosultságot adni egyúttal az általa alapított gregorián DLA-nak, meg minden - hát erre nagyon elkenődtem. Becsületes verseny itt sincs, csak kapcsolatok, és ha bekerülsz az aranka indái alá, úgy jársz, mint a spenótunk az árnyékliliom melletti részben. Nem maradt más, Daniellel ittunk egyet, hogy túléltük ezt a szart, aztán nem sokkal ezután jött a takarodó, úgyhogy ezzel lejárt a hosszúra nyúlt este.

Vezettem tegnap egész nap, nyomott a Hochnebel a fejemre egy plusz sapkát, megittam három kávét, egyszer félrehúztam egy parkolóba, szundítani úgy egy negyedórát. Mikor megint ébren voltam, emésztgettem az előző estét. Szóval be kell furakodni másképpen a dzsungelba, és én erre már megint elkenődtem, mert eszembe jutott, hogy Rőtmalac biztosan engemet akarhatott StF-ba a saját posztjára, amit ugye már 2011-ben befagyasztottak, és ezt már nem tudta kibulizni, mert addigra túl sok emberrel összerúgta a port. Tegnap hazafelé próbáltam hessegetni az utópisztikus gondolatokat, egyelőre nem túl nagy sikerrel. A Kisasszony Bécsben egyszerű helyzetben van, ő egy végrehajtó, nem túl sok eredeti tervvel és Daniel szerint is lelketlen és szenvedélytelen a zenéje. (Mikor anno Kaktusz megtudta, hogy ő kapta meg az állást, dühöngeni kezdett, hogy vehetnek fel ilyen szenvedélytelen, unmuzikális p....t egyetemi professzornak?! Egy zeneegyetemen?!)

Tavaly kimozdultam a holtpontról, két gregorián publikációval, amik magyarul jelentek meg, ezekről ebben a brancsban nem tud igazából senki, de ezek már a fő macerának a kezdő fejezetét piszkálják. Az egyházzenész, mint liturgus írásomban pontosan azt boncolgatom, milyen pasztorális lehetőséget rejt magában a gyakorlati egyházzene, és mit közvetít az egyházzenész a személyes kapcsolat és saját személye által a gyülekezet felé - ez a kemény dió, lehetetlennek tűnő messiási feladat, meggyőzni a legfelsőbb egyházatyákat az egyházzene és par excellence a gregorián pasztorációs hasznáról. Hogy nem a bídzsa hangokat bíbeljük egy hókuszpók este alatt egy szakképzetlen guru társaságában, hanem valami fantasztikus élményünk van a gregorián szakember által koordinált éneklésünk alatt. Ez az egész egy annyira nyerő dolog, hogy - már csak ezért is - megéri visszamenni az egyházba. Vagy elölről kezdeni valami újat, ami nem csak az Úr templomában van, hanem az én testemben és lelkemben, és ez NEKEM is jó. Amúgy meg másnak is, hasonlóképpen, és ezen túl NEKÜNK jó...



Namármost: kezdjem el ezt a lehetetlen dolgot 43 évesen??!! egy ilyen faszkalap patriarchális világban, én, az Ausländer Csőrike?...

2022. szeptember 28., szerda

Fél szabad nap itthon

Emeritusz Rőtmalacnak péntek este lesz a búcsúelőadása. Aztán a fogadás utána. A Barocksaalban. Muramista, muramista, vajon mi lehet a dresszkód ehhez a nemtomhány csillagos estéhez... mivel se püspök, se apáca nem vagyok, inkább civilben megyek. Talán valami színes vastag harisnyában, vékony bársony anyagú holmiban. Sötétben, de színesben. (mosógép bedurrantva) Oblátajelvény jól látható helyen, plusz más, oxidált ezüst ékszer. Hha.

2022. szeptember 20., kedd

Hasztalan, esélytelen etc....

Lett hét (!) zsák elvinni való ruha. És még mindig nem látszik, hogy felszabadult volna az a rengeteg hely, hogy tudnánk már közlekedni... Ebben a házban a büdös életben nem lesz rend.

2022. szeptember 19., hétfő

Csőtörés

Nem, ez most nem túlzás, hogy annyi dolgom van, mint egy csőtörés.

8.45-kor már szépen kisminkelve álltam a tükörben, de akkor leesett a nyakláncomról az oblátajelvényem, egyenesen a tusolókád alá. Ó, hát ügyes vagyok, én ne lennék?... Naszóval. Igaz, hogy a fürdőben nincs hosszú nyelű fakanál, de van valami ablakpucoló bot, na azzal benyúlok... s ahogy a botot elvettem a helyéről, valószínűleg megadtam a kegyelemdöfést a falból kiálló csőnek, spíííírrccc.... mire megtaláltam az elzárócsapot, ujjnyi víz állt a fürdőben, ahol ugyebár nincs padlószifon meg ilyenek. Szerencsére VAN küszöb, nyugtáztam maradék agyammal.

Így örüljön az ember, hogy a hangfájlok fel vannak töltve, és a polgármesternek már előre ki van nyomtatva a cucc! (ezeket csináltam fél éjjel, valószínű azért esett ki a kezemből a jelvényem, mert üdék és frissek a reflexeim). De jó, hogy végre elérek, most az egyszer!! háhá. 9-re van időpontom a városházára. 8.51 és itt állok a vízben.

A dolognak egy pozitívuma, kétségkívül, hogy ha tíz perccel azután történik a legnagyobb csőrikémmel ugyanez, egy óra alatt már az alsó szintre is lezongorázott volna a víz, mint a köleskása meséjében. Úgyhogy inkább mázlinak veszem, hogy átestünk rajta s ennyivel megúsztuk. A polgármester meg nem orrolt rám egyáltalán, hiszen még bent volt az előző és vártam öt percet. Szóval érdemes volt előbb feltakarítani és csak utána indulni.... Huhh!