Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2023. január 22., vasárnap

95. szülinap

Zűrzavaros, szaladgálós időszak ez, mintha egy kicsit intenzívebben mozognának a hátrafelérugók...

Péntek-szombat Budapest-Szentendre-Budapest-Zenta. Közben havaseső, begyulladt a térdem néhány napja, ünnepi mise egy püspökkel, próba-mise-zaba, és ezalatt a két nap alatt minden jármű késett vagy nem akkor ment éppen, mikor számítottam rá. Szóval nagy csoda, hogy zöld volt a határátkelő, persze, EU-ba és Schengen-be befelé jókora sor nyekergett, de ez a szembeirány vót. Huhh!

Ez a mise leginkább ahhoz hasonlított, mikor 2007-ben Benedek Máriazellbe jött. Hát, akkor láttam meg, hányan is vagyunk papíron a szkólában... naná, ha jön a pápa, akkor mi az, hogy nem jövök?! statiszta egy-kettő-sok, boldog-boldogtalan énekelt, sőt, még próbára is járt előtte, ami aztán tényleg botrány. Én bezzeg minden próbára eljártam, mindig... de mindegy, a végén a pápa rám is vigyorgott, amit én dicséretnek vettem. Természetesen 150 centimmel az első sorban álltam, ez általában így szokott lenni az ekkorákkal.

Na, most is voltunk negyvenen, igaz, három szkólából verődtünk össze, itt a gráci szekció, ex pannonhalmi, basszus 22 éve volt....



 

de rajtunk kívül még egy aranyruhás váci püspök es vót, sőt, a "szülinapos" most rúgta el a 95-öt, és nem visszavonultan élt a kastélykában mint Benedek (utóbbira ezért neheztelek is, igen ám), hanem maga vezette le saját kocsijával a Bécs-Budapest utat (brrr, brrr, ezt azért nem kellett volna, így megijeszteni mindenkit, de ő nemhogy megijedne, hanem még somolygott is melléje, mint egy gyerek, akit fülöncsíptek), koronáig hetente járt Pestre a szkólába énekelni, na jó, van vagy öt éve, hogy nem ő vezényel, dehát akkor is!! Szóval túlélte az Emerituszt, deméghogy! Ha nem leszek ilyen 95 éves, tényleg érdemesebb hamarább elpatkolnom, semmi kétség.

És ettünk a nagy marcipános Graduale Triplex tortából, ami egy igazi triplex volt: marcipán+világosabb+étcsoki töltelékkel, minden neumaíró megirigyelhette volna. 


 

Naaagyon finom volt! és ha nem kellett volna visszamasírozni a beteg térgyemmel, még tovább is ünnepelhettem volna velük, de se ákohól, se semmi, várt az autó és a határátkelő.

De az a torta mindent megért!

2023. január 8., vasárnap

Oriscus avagy villám alakú sebhely

Kikászálódtam-forma a legújabb kovidolásból, becsületemre legyen mondva, eddig még csak egyet sikerült elkapnom s azt is ezelőtt 11 hónappal, úgyhogy a helyzet lehetne rosszabb is. Csak hát Kaktusz úgy van itthon, mintha nem létezne, tökéletes időzítés a pííííí adatbázishoz. Na persze, kivéve a gyomra és a szennyese, azok persze itthon vannak. Persze ezekkel is nekem kell foglalkoznom, betegen is ötödmagamat nyúzom ebben a háztartásban, remek.

Ha valaki azt merészeli mondani, pihenjek meg ilyenek, azt dupla lábbal küldöm el melegebb helyekre. Kábé. Mikor lesz már végre február...

Az egyik beadási határidőt sajnos lekéstem, a fene megette a hiábavaló éjszakázást. Bár aludtam volna helyette, hogy hamarább kigyógyuljak ebből a sz..ból!

Próbálok legyártani egy adag neumatáblázatot, magyarázatokkal, a vizsgázóimnak. Elvégre egy hónap múlva vizsgáztatok. Sőt, már ennél is kevesebb, és én megígértem, hogy fabrikálok nekik használható segédleteket. Ajjaj. Ha marad erőm, itt ne, éppen ordibálok sugárba, hogy tessék engem békibe hagyni dógoszni, mert nem háziasszony vagyok elsősorban!... kijózanodás: általában falra hányt borsó. Január végén lelépek én két hétre, hol van már az a január vége... Ideje, hogy rendet tegyek, elsősorban magamban, úgyhogy megyek az anyakolostorba, de bizony, alig várom, pápá, orvoá!...

Itt nyaggatom ezeket a táblázatokat már mióta, s akkor megérkezik a legkisebb csőrike, rámutat az augmentált típusú oriscus liquescensre, itt:


 

Jéé, ez pont olyan, mint a Harry Potter villám alakú sebhelye!

Passz. Ezt azért mégse kérhetem így az elsőévesektől... pedig tutira könnyebben megjegyeznék, mintsem hibiszkusz, vagy oriszkus, vagy aszteriszkusz, míg végül kusz-kusz nem lesz belőle :-D

2022. december 31., szombat

Presbiterkedésemre készülök

Kemény dió a protestáns teológia. Ma textusokat gyártottam, aztán prédikáció lett belőle, kettő darab. Zúgnak a hangyák az agyamban. Van ugyebár egy mondvacsinált református esemény, hogyaszongya zenés áhítat, mindjárt újév után, szóval karácsony és epifánia között, ott fogunk énekelni a kórussal és mivel a lelkész nem lesz ott, elvállaltam, hogy a szövegeket én szolgáltatom. Huppsz! Karácsony és vízkereszt?? utóbbiról most tudtam meg, hogy nem is létezik mindenhol!... Mit mondjak, nagy kín ez a nagy szabadság, direktórium sehol, ágenda hol van, hol nincs, ahol a kurta farkú malac túr, az üveghegyen is túl. Jó esetben. Van viszont egy szuper, modern énekeskönyv, holland mintára készült. Én még ilyent a katolikusoknál nem láttam: aszongya a nagy vastag könyv (Az egyházi év) szerzője, hogy vissza kell fordítani a református egyház félrecsángált útját az értékes régi ünnepek felé, mint amilyen a vízkereszt is. És hogy: ebben nagy segítséget adhat az (akkor még készülőben levő) új énekeskönyv!... és valóban, ott vannak az ajánlott zsoltárok. Az egyházi fejesek nemhogy megkérdezik az egyházzenészek véleményét a liturgikus dolgokban, hanem egyenesen hozzájuk irányítják a népet! És én, vak tyúkot játszva, már egy hónapja azon agyalok, igazából az epifánia sokkal régebbi, az advent is arra való volt kezdetben, mi legyen a textus... És lásd, találtam három közös zsoltárt az énekeskönyvben, karácsony és vízkereszt ünnepére: 2, 89, 93. Úgyhogy a petárdazúgások közepette (hülyevagyokhülyevagyok) legyártottam két saját prédikációt, összevetve Szenci Molnár szövegét az új protestáns bilbiafordítással, Lutherrel, Vulgátával, Pázmány agyalásaival Kálvinról és a Mamáról való emlékeimmel-. Még hátravan a 93. zsoltár alapján gyártott elmélkedésem. Ezt vagy megírom ma, vagy belealszom a durrogtatásba, biztos egyelőre csak annyi, hogy engemet is jól fejre ejthettek. DE: Kezdek érteni egyet s mást a dologból. He! Úgy néz ki, nem hiába piszkáltam éveken keresztül azt az LO-t. Tökmindegy, milyen felekezetről van szó éppen, a tanulság mindig ugyanaz: Rend a lelke mindennek! (ezt se én mondtam...) BÚÉK, na, értem én.

2022. december 29., csütörtök

Határidő, pipa, új krampusz

Tegnap sikerült leadnom egy határidős dolgot. Ez most azért vicces, mert éppen rókonyi teleltetésféle van a nyakamon - na jó, 2 és fél napra cipeltem a csőrikéket nagynéniékhez, ezalatt etettek-itattak minket, még sétálni is mentem, sőt játszótérre (ááá), tegnap jól átfáztam 2x, de mindezek mellett délutánra kiröccsentettem magamból egy bejelentkezést arra a konfira, aminek a szervezője két óra múlva visszaírt, hogy nagyon tetszik neki a tervezetem. :-) A levesbe csak az köpött bele, hogy éppen akkor vettem észre egy másik határidőt, ami jan. 5-ére szól - úgy buggyant a szemem elé, mint egy új krampusz a dobozból. ÁÁÁ.

Ma iszkiri haza, mert este kóruspróba, holnap fellépés és innentől kezdve vége a teleltetésnek és efféléknek...

2022. december 23., péntek

Csőrike levele

Kedves Angyal!


Tudom, mindenki olyan és annyi dolgot kér tőled, amilyen telhetetlen ő maga.

Mit is kérhetnék azok közül, amiknek aligha látom az esélyét, hogy bekövetkeznek a nagyvilágban és a családban? és a saját kicsi világomban?

Béke? Jó kilátások? Felfrissülés?

Minőségi idő egymásra?

Na ugye milyen telhetetlen vagyok én is.

De te ennél sokkal bölcsebb vagy és eldöntöd magad, mi kell a karikalábamra.

Addig is, vigyázz nagyon magadra, mert mi emberek rettenetesek vagyunk, elszívjuk az erődet... drukkolok a nagy menet előtt neked s ha kifáradtál volna, nálam megpihenhetsz, a kávé mellé kapsz egy beszélgetőtársat is. Kedves kolléga, ölelés! ;-)

2022. december 22., csütörtök

Homokóra, csatabárd... rémek vagymi

Már megint egyedül kell mindent megszervezni és megcsinálni, nagyon szép és jó, hogy a házasság intézménye egy vasbeton konstrukció, de az is abból a bunker fajtából. Kibírni persze nekem kell.

Az éjjel addig ugatott ordított a szomszédban egy kutya, amíg szerencsésen felvert álmomból. Jobban mondva ebben az álmomban egyszerre csak a kamasz lányom kezdett el ordítani, de olyan furcsán, ütemesen... aztán rájöttem fél öt tájában, hogy nem ő, hanem egy kutya az, de nem az eddigiek, hanem egy idegen, új állat, a másik szomszédnál. Le voltam izzadva, ahogy a füldugó után nyúltam. Az előzményekhez még hozzátartozik, hogy tegnap este a karácsonyi kavalkádban hajszál híján múlt, hogy nem egy kutyaviadalba pottyantunk, ugyanis alig szálltunk ki a gyerekekkel az autóból, jött egy kóbor kutya, aztán egy másik, de harci pórázon, ordítozás lett, szerintem vér is folyt, sipirc vissza az autóba, aztán meg se álltunk a park másik végén. Bele se gondolok: ha kicsit később szállunk ki és pont ott, lehet, hogy belőlünk is kihasított volna egy darabot az a rettenetes dög (NEM dog). Micsoda kalandok. Legnagyobb csőrikém megjegyezte: mint egy horrorfilmben!.. erre inkább nem kérdezek rá, de biztosan tudja, neki úgyis jobbak az idegei, mint nekem, aki már egy pszichotrillertől rémeket álmodok. Múltkorjában bevallotta, hogy megnézte a Twilight-ot, 18+, és egyáltalán nem rémes. Na jól állunk.

Rémes viszont a következő két napom, egészen vasárnap estig kell produkálnom magamat, különböző szerepekben, és én már most behúznám jól a nyakam, dehát nem lehet. Úgyhogy imádkozom sűrűn, egész nap kicsit, aztán megint kicsit, hogy valahogy kibírjam egyedül ezt a hajszát és jól sikerüljön a nagyja. Ahol a papok táncolnak, kábé, tényleg nem nagyok az igényeim, legyen valami karácsonyuk a gyerkőcöknek, aztán aludjak már végre egy jót, de nem: erre még kell várni, ki tudja, hány napot...

2022. december 20., kedd

Kántorböjtben

Mijjen szép kívánságokat kíván ijjjenkor mindenki, ugye. Az egyházzenész általában csak túlélni szeretne - a háziasszony dettó, kamaszgyerekekről nem is beszélve, brrr, rokoni menü és jópofizás, hogy senki se sértődjék meg valami előrelátható és nem kiküszöbölhető bakiból kifolyólag.Pedig még csak a kántorböjtnél tartanánk, csak idén minden időérzék be akar csapni, itt van ez a hosszú adventelés például.

Az elmúlt héten annyira összecsukódott az agyamban a számlálógép, mint egy csuklós busz a kanyarban. De egy amolyan egysávos alagútban, mint Barivölgyében, a szerb kolostoroknál (ott két km után nem mertem tovább menni befelé, mert nem tudtam, mikor jön szembe valami, aminek esetleg nincs lámpája, mert világítás se volt, csúcs pedig a tetejéről csordogáló víz volt, kerék alatt a gödörnél gödrebb loccsantók, szóval ehhez idegek kellettek). Egyszóval, visszahoci, egy hét alatt 2x kellett StF-ba menni dolgozni, először bürossz kölkeimmel, autóval, aminek meg is lett az eredménye, mert a közepső addig mind halmozta a cukkolósdit, hogy ecceribe behúztam a volánt a sáncba. Egy angyal ülhetett a szembejövő autóban, amelyik azt mondta a sofőröknek, segítsetek ennek a bigének, setét van, eső van, hideg van, fene tudja hová mehet ez a lúzercsaj a három gyermekkel, de vagy most, vagy soha. Úgyhogy addig telefonálgattak erre-arra, míg jött egy sárga vontató traktor (bámultak a kölkök, igeen!) és megfogta az autó fenekét oszt kihúzta a sárból. Szerncsére nem lett senkinek és semminek baja, és még fizetnünk se kellett, mondom én, vajon mit gondolhttak, de lényeg, hogy 11 óra alatt végül abszolváltuk a horribilis utat. Bűnbaki 3 óra hosszát meg nem mert szólalni, szóval monddhatom eléggé stresszmentesre sikerült az út második része.

Vezénylés, Wunderkarussel, vattacukor, babámfüle, könyvtárolás, könyvtárolás, Nammama ette a kefét ezalatt, de lényeg, hogy összecsükésztem egy polcnyi könyvet a köv. határidős munkákra:

Közben zsolozsmázom, ha teccik a kölköknek, ha nem, de kezdik megszokni, aminek én örülni nagyon, mert kéremszépen, nekem is van életem, saját, szóval csak kijár nekem az, amit én szeretnék magamnak, merem remélni, egyre többet. Legkisebb Csőrikém ugyanígy gondolhatja, mialatt én énekelek, kreatívan másolja a számítógépem képernyőjét. Szerencsére van még a neumás táblázatból, mert hanem tépném a hajam kicsit a kreatív lábjegyzettől.

Ezt a kétszínű összehasonlító táblázatot Rőtmalac barlangjában találtam a konyak melletti fiókban, igaz, ernyő sehol nem volt, pedig eleget kutakodtam abban a dzsumbujban, úgyhogy koncert után pénteken jól elvert a havaseső a biciklin hazafelé, de egye fene. Azok a karintiai torkok, na attól van az osztrák énekes kultúra olyan szinten, ami esetleg, de én ezzel általában véve nagyon szkeptikus (is) lennék egyben. Jó koncert volt, csak hosszú, az út hazafelé dettó. De volt meleg ágyikó, zsupsz. Csak alvásra gondolok, meg-megállva, mit is mondjak...

S közben bebecsap a tudatomba, hogy a peer review-re január 31-e a határidő, de két hét múlva már nem csak az a 4000 karakter kell nekik, szóval fel kell kötnöm a gatyát. És nem elfelejteni meghosszabbítani a könyvtárban a jan. 16-át. A határon a jól bevált: Ital, cigaretta? Nemam nista.... meg se lövöm, van gyakorlatom. Ezeket a könyveket, szám szerint 12-t tutira nem lehetne átbuherálni a határon, de errefelé a vámosokat nem érdeklik az ilyesmik, szerencsére.

Karácsony? Na neee. Áldott, meghitt, csendes meg ilyenek?... Majd máskor.

2022. november 18., péntek

Szép november

Azon vagyok, hogy az időjárással kontrasztáló fílinget sziporkázzak szétfelé ebben a nagy laposban... :-) :-) nos, az igyekezet, az megvan, a többit szeretettel várom.-

Hazafelé jövet az utasellátóba kutyagoltam egy kávéért. Ezt nem igazán értem, hogy az ötórás vonatút alatt egyszer nem lehet ilyesmit csinálni, mert a StF-ből jövő egyetlen direkt vonaton nincs semmi utasellátó-féle. Mire átültem, már minden nyelvű olvasmányomat abszolváltam, 2x szundítottam is melléjük, mit lehetett csinálni?? De a Napfény utána két és fél óráig megy és azon mindg van egy elsőosztályba pakolt bisztróféleség (vagy fordítva?). No, két vidám legény vár engem, az egyik volt a tanonc, a másik a betanító.... mondjuk azt, hogy igen vidáman próbáltak velem kedveskedni, aztán valahogy csak arra került sor, hogy milyen nehéz lehet ebben az időben talpon maradni (tegnapelőtt is pont ilyen szemerkélő izé volt, ami abba torkollott, hogy már du. négyre vaksötét lett), de csak forgott-forgott, főleg a betanító legény, mint valami tévelygő dervis.... hogy kérek-é ezt, meg azt, meg netán alkoholt is, csak úgy?... pedig mondtam, vár a kocsim Szegeden. Na jó, ha már viccelődni és vagánykodni kellett, rajtam ne múljon, gondoltam, aztán lefestettem a tanárkolléga jó kis tapasztalatát, be cucc vót, beszedni az energiaitalt meg az alkoholt, s az a leeányzó úgy kinyúlott, hogy nem lehetett összevakarni, és külföldön történt, és ott vakaróztak, hogy ki fogja kifizetni az 500 ójrós számlát, mert a biztosító nem fizette az összevakarósdit egyáltalán, hö hö. Hú, be kemény vót, ugye?!... hö hö.

Aztán mikor ott egyensúlyozgattam a kávémmal kifelé, a vagon másik felébe, a tolóajtóhoz érve épp hogy csak megcsapta a fülemet az elsuttyantott komment: Tee, bazmeg, ez rájött!.... 

Skacok, kár a gőzért, de tényleg. Ha nektek ez kell, hát jó, de az más kérdés, ki engedi meg, hogy ti így dolgozzatok. Ami engem illet, nem hiszem, hogy nem elég nekem a kávé. Ja, az meg tényleg a teteje a dolognak, naivan kommentelgetni: az én fülemnek nem kell semmilyen legális vagy nem legális szer ahhoz, hogy élesben működjön, akár a tolóajtón keresztül!

2022. november 13., vasárnap

A dómkápellmájszter utolsó koncertje

Mivel a dóm nagyorgonája a karzaton jelenleg ki van belelve (a barokk szekrény valószínű marad, de a belsejét teljesen újjá fogják építeni - van rá pénz, kérem szépen), egy dög vastag oszlop elé kerültünk, mi, a szkóla, azaz mind a négyen..... Hhhö. Az oszlop azt is elnyelte, ami még hallatszott volna a templomhajóban belőlünk. Fülünkbe rikoltozott a gumiorgona, ami addig fog verníyákolni, míg meg nem érkezik (húsvétra?) az új nagyorgona. No de sebaj! Eléggé öreg és dörzsölt vagyok én ahhoz, hogy kicseréljem ezt a felállást: egy hónap múlva tutira nem itt fogunk állni. Elvégre azt írja az összes programban, hogy: vezényel Csőrike. Ma igyekeztem a kanonok urak és stájrinemes famíliák páholyai felé (ez nem vicc, kérem, ma is láttam kettőt közülük!!) mosolyogva vezényelni a népet. Öö. Nagyon kevesen énekeltek és nagyon gyengén. Tény hogy még a szólóimat is a notabilitások felé irányítottam, legalábbis az oszlop mögül. :-D Na majd kiderül, célba érek-é következőkor, mint egy kemény gólyafos.

Két kezdő egyetemistával és egy kis katonai segítséggel (a basszusmedvénk alias segítünk aktív katonatiszt, de tényleg), négyen szerintem igen jól teljesítettünk, a körülményekhez képest legalábbis.

Mire kikecmeregtem a dómból, persze már nekiálltak hangolni a csembalót és az orgonapozitívot (!) a ma esti koncertre. Haendel Messiást fogják lenyomni, ez lesz a leköszönő Dómkápellmájszter utolsó koncertje. Januártól egy 22 éves kemény csaj lesz a Kápellmájszterin, reszket a gatyám is tőle, fiatal és veszélyes. Persze, persze, Rőtmalac már mondta, de mikor először találkoztam vele, 2 perc is elég volt, hogy felsőbbrendűnek tűnjön mindenki előtt, szóval pókerarc meg minden, de igazából brrr és brrr.

Átmentem (Házszám 1-ből a Házszám 3-ba) a dómból a tanszékre, olvasni egyet-kettőt, kutya se volt az egész épületben, nemhogy a könyvtárban. A szerverszobán kívül mindent nyit a kulcsom, úgyhogy befészkeltem magam egy kávéval és egy kiflivel a könyvtárba. Kicsit eltőtöttem az időt boldog magányomban mindenféle finom olvasnivalóval, aztán elindultam hazafelé. Azaz mentem volna. Alig tudtam kinyitani a mindentudó kulcsommal a már bezárt vasalt tölgyfakaput (a katonatiszt azóta már hazament, ő vállból egykettőre elintézte volna). Nnna!... Végre, kikecmeregtem a napvilágra! A teljesen kihalt Bürgergasse zengett a Messiástól. Azaz: elég gyorsan sikerült behangolni a cuccokat és már javában nyomták a próbát. Két perc múlva konstatáltam, hogy nini, itt a Herrengassén mind nyüzsög az a sok ember, mégis hogy lehet az, hogy két utcával arrébb a Messiás dübörög, az üres utcán?! Mícsoda fíling, mint a régi szép időkben... Úgyhogy ma este koncertre megyek! :-)

2022. november 12., szombat

Tizedikék

Az egyik januárban, a születésnapomon halt meg Karl Amon, a Liber Ordinarius (LO) első kutatója. Aki sajna már olyannyira demenciában szenvedett, hogy soha nem tudtam már elmondani neki: diszit készítek abból, amit annyira szeretett volna, ha valaki kibelez már rendesen, őutána...

Tegnapelőtt, a névnapomon halt meg a brassói barátnőm, akivel egy kilencéves mosolyszünet után végre idén nyáron sikerült beszélnünk, legalább telefonon, aztán szeptemberben egy tényleg hosszút... Két hete még azt mondta, milyen jó lenne találkoznunk még egyszer valahogy, és még azt is szervezgettem, hogy elmegyek egy éjjeli busszal StF-ből legalább Frankfurtig, onnan bármivel a holland határig.... Már nem kellett. Tizedikén vége lett - már előtte egy héttel nem igazán lett volna értelme a dolognak, mert a rák úgy ölte meg, hogy hol észen volt, de inkább már nem. Pneuma misit.... mint a bibliában, de tényleg!

Nekem ez után a tizedike után jön most a vasárnapi mise a dómban. Itt ne, vezényelek és szólózok. És valahogy egyáltalán nem érzem, hogy kikészülnék ettől a nyamvadt tizenharmadikától. 

Hülye tizedikék!... nyomorúságos tizedikék!... itt csináljátok nekem a depis évfordulókat!...

2022. november 9., szerda

Csőrikét keressük

Felhívott a prof a szomszédból, hogy kutatónak keresnek. Pont engem. És pont azt kellene csinálni, mint amit csinálok, azaz csak folytassam a népénekek kibizgerálását a galambszarból, kéne publikálni és az anyagokat konferenciákra vinni. Havi fizetésért. Kettő másik kollégával, úgy, hogy mindenki végzi a maga baját. Hejj.

Röhej, hogy évekig munkanélküliként kuliztam ugyanezt s ha lesz egy kis szerencsém, először a már meglévő cuccaimat fizettetem meg. Jujujuj, ez máris nagyképűen hangzik.... Mama mondott valami olyasmit anno, hogy "csillog a szeme a vagyonra". Lehetséges, hogy máris elindultam azon a bizonyos lejtőn??.... Pedig még csak a népmesei kotlósnál tartunk, ahajt tervezzük az ágy alatt készülő vagyont!

Egy biztos: nem ártana már végre egy rendes kapu és kerítés. Ja, és elkezdeni végre, farigcsálni lefelé abból a tengernyi adósságból, egy, kettő, .... 

Na jó. Hiszem, ha látom! dehát milyen az ember, egyből kigyúlt nekem is az a 220 V: két melóból már csak összejön nekem is, hogy ne kolduljak már tovább. Kunyerálni fűnek-fának, meg lehet ezt is unni ám rendesen. Hejj, mocorog a kotlós!...

2022. november 8., kedd

Tökéletlen Csőrike-polgár

Rendes életem nem lesz nekem sohase. Mi is az a rendes élet?? haha. 

Alapjáratú felemmel kézzel-lábbal kapálózok ellene, sőt, ha szembejönne velem saját magam olyan formában, lehet hogy leköpném. De ha nem is, erős ingert érzek. És mégis, néha úgy hiányzik, én is olyan szeretnék lenni, mint anno izémizé a Mama utcájából.

Milyen erős a gyerekkori vágy, hogy de, én igenis olyan akarok lenni, mint X néni, megbecsült, tisztes polgár komformista, magának harácsoló, tévképzetben élő, önző és részvéttelen kutya aki olyan szép, rendezett helyen él, egész viselkedése, ruházata, stílusa olyan irigyelnivaló, jól szituált, felnéznek rá az emberek, szóval A POLGÁR akarok lenni! Ha nagy leszek. Vagy mégse?...

Basszameg, naponta filózok azon, hogy lehetne kevesebb hulladékkal szántani a szerencsétlen földünk hátát. Úgyhogy, amilyen radikális barom vagyok, inkább a házamban deponálom azt, amit nem tudok újrahasznosítani és szétválogatni. Mialatt a használati dolgaim a házban hajléktalankodnak a földön szanaszét, kiszorítva a vízszintest a vízszintesből, a hulladék előkelő helyen várja a sorsát. Naponta eszembejut, hogy de irigylem én azokat a kórusomból, akik otthon rendezett házban élnek. Mert rend van a fejükben is. Én csak égek, égek, mint egy bennfelejtett villanykörte, míg ki nem purcanok. Évente többször kukába kerülök, mert ilyen áramingadozással nehezen lehet egyszerre mozogni és működni huzamosabb ideig. Az éltet, ahogy pl. a rendes házú kórustag megrázza a vállam fellépés után, hogy annyira köszöni nekem az élményt!... Én meg ott vigyorgok, mint egy fakutya, és megszűnik az idő. De eközben itthon szemétdombon élünk és naponta teszünk hozzá. A kukás élményhez, basszus. 

A szavazó reklámfüzetet viszont gondolkodás nélkül kidobtam a közösbe. Temteccik a manipulálás nekem, bocsi. Hétfőn viszi a kukásautó, francba veletek. Ezt a nyugalmat. Legalább ezt jól megcsináltam! :-D

2022. november 1., kedd

In taverna

Van nekem egy sárga füzetem. Egy feltűnően ronda, citromsárga, semmilyen méretbe bele nem passzoló füzetem (valahol A4 és A5 között félúton), még nyáron vettem az athéni élelmiszerüzletben (jááj). Valahogy ez az a füzet, amelyikbe sebtiben bele szoktam firkantani azt, ahol most épp állok, azaz:

  • melyik tanítási hét után pattan ki a fejemből, ööö
  • mi az, ami az agyamból elsőként kijön: érzés, terv (kicsit csócsált, de amúgy friss)
  • nr. 1. soron következő feladat, amin már hazafelé agyalni kell

Ha olyan jól szervezett emberke lennék, amilyen nem vagyok, akkor a fél oldal után általában nem aludnék bele a vonaton. De én egy őszinte kiadás vagyok, ez a több síkon való agyalás pedig egyszerűen marhára kimerítő, és egyelőre úgy vagyok a kiúttal, mint egy nagyon lelassult számítógép.

Vagyis elébújok eccer a setétből a világosságra, csak ahhoz nekem idő kell. Na persze, megcsináltam én a felvételeket a kápolnában, elküldtem a diákoknak, miegyéb, nem erről van szó, hogy nem dolgoznék itt, kéremszépen.

De az nagyon nagy falat, amibe én most beleharaptam, nevezetesen: hogy kell a szar helyzetből arany állapotokat és lehetőségeket faragni. Lassan kezdem kapiskálni én, a botcsinálta alkimista, hogy miért pont én vagyok ezen a helyen, de ettől a messiási felismeréstől még nem leszek sajna boldogabb, csak még több nyűglődést kapok (és adok) magamnak. Mert: miért is ne?... Na ugye. Azért!

A kötelező tantárgyaim száma a jövő félévben eléri a maximumot, ami még mindig csak heti 6 óra... A kötelező tantárgy azért jó, mert akkor is jár, ha csak 1 diák van abban az évfolyamban. A többi gregótantárgyat az új tanterv beömleszti 2023-tól a választott tantárgyak közé. Azaz félévenként van 7 kötelező tantárgy, mondanom se kell, hogy a gregó a tizenvalahányadik a sorban. Ebből kell összegyűjtenie diákunknak összesen 7 órányit. Egy választott tantárgyat csak akkor lehet felvenni, ha arra legalább 5 diák jelentkezik: az egész egyetemről és StF két másik egyeteméről is, de ez azért nem piskóta, mert a kúglitrutyin kívül a többiek diákságát általában le se szarják, hogy szóljanak nekik meg ilyenek. 

Én pedig - az ökológiai megújulás bencés híveként, csakis - ebben az évben szétválogatom a gregorián "hulladékot", ez esetben tényleg szó szerint értem, azaz hull a gregó, mint a pelyva, hull, mint Jancsi és Juliska után a kenyérmorzsa, egyszóval össze kell kapargatnom és felgyúrnom egy kirakatbabára mindazt, ami szanaszét hever. Azért hever mindenfelé, hogy ne lássa meg a rektor egy egészben. Kezdem én érteni, hogy miért ez volt az egyetlen módja annak, hogy Rőtmalac ilyenre gyúrta a curriculumot a rohadékok szeme elől. Szóval lámpát a kirakatbaba feneke alá és indulhat az új pasztoráció, Csőrike-módra. Még van egy évem az új tanmenetig s ha addig nem állok be a kolduló rendbe, akkor a csapból is gregorián méz és bor fog folyni, hogy mindenki ezt igya. In vino veritas. Vagy valami hasonló vót. Hol van az a pince...