Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2025. március 31., hétfő

Midlájf, Z és a tanítás

Időnként belefutok valami világrengető cikkbe, hogyaszongya, X generáció szorongásai, midlájf többlet teher, menopauzás kálvária meg ilyenek. Legjobbak az ezekre adott receptek!! Ha ha.

Ezt spékeld meg szép hazánkban uralkodó helyzettel, benne a főszereplővé avanzsált Z generációval. Akik ugye eddig csak ültek a nagy seholban, most pedig felforgatják a világot. Az ádáz egyetemisták, akik nem akarnak tanulni! Akik csak zavarognak, ó, bár visszamenne minden a normális kerékvágásba!

Na, itt a bökkenő, kérem szépen, hogy mi is a normális kerékvágás? Ki és mit akar lenyomni a torkomon, normális gyanánt? Vagy kinek is a milyenféle elvárásának kellene megfelelni??? Ki vagy mi csinálta azt a kerékvágást, egyáltalán miért és hogyan, és nem kellene már megnézni, minden rendben van-e azzal a nyommal, itt ne, 2025-ben? A 21. századnak lement már egy negyede, az ég szerelmére. Melyikben is élünk mi?

Utánaszámoltam: 28 éve vagyok pedagógus. Bár ebből csupán öt évet tanítottam állami iskolában, három és fél évestől a majdnem 90-ig minden korosztállyal dolgoztam már. Volt itt már minden: csoportos, egyéni, frontális, alternatív stb. oktatás, az utóbbi időben spontán alakítom a módszereimet, élesben improvizálok attól függően, hogy éppen kit oktatok mire. Oda jutottam, hogy lassan a vasszeget is meg lehet tanítani jól intonálni, énekelni, nemhogy embereket. A "normális"-nak a hátat fordításom még Szentgyörgyön elkezdődött: kiakasztott anno egy-két dolog a tanáriban, egyik volt az állandó szeptemberi betonizált téma (zakuszka-, uborka-, stb. receptek), másik a diákok hülyézése, most több nem jut eszembe, ja és a kocsmában sem lehetett a kollégákkal olyasmiről beszélni, ami engem érdekelt, tisztelet a kivételnek.

Mindenki olyan ügyes és tökéletes volt pedig, hiszen ezt is sulykolta az intézmény: Csőrike, nem vagy te hülye, de na, nézz körül, utána magadba, légy szíves. Tudod, éppen van katedrád, de nem vagy te főszakos, érted. Majd ezután beszélgetünk. Ebben a hangulatban az ember inkább lefagy, főként ha alig 20 éves.

Volt egy-két alkalom, amikor annyira megaláztak, hogy még most is eszembe jut, aztán fogtam én a sátorfámat és leléptem. Eltelt egy-két év, míg fel is fogtam ott legbelül, hogy nemhogy középszerű nem vagyok a szakmámban, de egy-két dologban bizony sokkal magasabb szinten vagyok, mint az átlag. Valahogy az első egyetemen és abban az egész közegben arra ment ki a játék, hogy kapjál te képzést, de nehogy igen elbízd magad, netán 10 év múlva kitúrd a friss kollégát az egyetemről! Érdekes, hogy az agyammal már rég tudtam, hogy mi az ábra, mégis évekbe telt, míg a szakmai önértékelésemet a lelkemmel is meg tudtam érteni, elfogadtatni magamat, desőt, még élvezni is azt, ami vagyok! Hogy a saját személyiségemmel és az egyesek számára fura lelkiségemmel időnként a gödörből meg tudjam újítani magam, kívül-belül. És nem vagyok sem szuperanyu, sem szupernő, sem szuperfej a színpadon, a templomban, a konferencián vagy a kötetben, de én vagyok, ÉN. Van nekem egy naagy szám, ó igen, nem is tagadom. De az is én vagyok, aki kíváncsi és alázatos, és én így szeretek tanulni és addig nem is érdekel semmilyen midlájf, leszarom ezt itt csukorékban. A tanítás mindig a munkám egyik fontos része volt, de nem érdekel semmilyen tanítás, ha mellette nem tudok tanulni is. Nagyon izgalmas a munkafolyamat, amikor kinyílok minden csatornámmal és tanulhatok a diákomtól, a csoportomtól, az oktopuszos kollégáktól, a több szálon hozzám kapcsolódó lelkiségi tagoktól. Tanárként talán a legtöbbet az óvodásoktól tanultam, ez egy önzetlenül ajándékozott luxustükör volt részükről, hát, elég nagy hasznot húztam belőle, főleg a saját lelkemnek. És nagyon hálás vagyok, hogy ezelőtt 3 évvel taníthattam helyettesítő tanárként egy kicsit a Z generációt. Most, amikor a körülöttem levő kövületek méltatlankodóan hápognak bele a szűk világukba, kaján vigyorral nyugtázom, hogy legnagyobb Csőrikém, aki a volt diákjaimmal jár együtt, teljesen kivirulva, globális polgárként igenis feltalálja magát a Z-ben, desőt még nekem is cseppent egy-két morzsát az új ismereteiből és tetszik neki, hogy nincs egyedül, amikor eltalálja a fején a szöget. Ennél jobb alkalmat nem is látok arra, hogy ismét tanulhassak, ugráljak, mint Bicskuj a kerekerdőben (pumpáááálj!), és már rég nem érdekel, hogy ki mit szól a piacon hozzá. De most már nem fogom eltörni a csigolyám, mint a Tankcsapda koncerten anno.

Majd csak felfogja egyszer ez a világ, hogy a 21. századi oktatás nem a 20. század őskövületeinek való. Annak a generációnak már egyszer s mindenkorra meszeltek! Én viszont továbbra is vigyorgok: tegnap Csőrikémmel letöltöttük a Mandylion albumot a mobilomra, hogy tudjam hallgatni az úton, mikor nem lesz netem. Tanulok én, hejj! Különben a siker proaktív, mondta volt az exem még harminc évvel ezelőtt. Adok én ennek a világnak, nesze midlájf!!! :-D

2025. március 14., péntek

Retrospektív jövő

Nem lehet nem komolyan venni az előzményeket a jó gregorián énekléshez. A gregoriánt csak ma gondoljuk, hogy milyen misztikus lehet, pedig nem is annyira misztikus, hanem természetes dolog, legalábbis:

  • ott, ahol kaszával egyengetik a biodiverzitást azaz a méhlegelőt, pázsit és fűnyíró helyett
  • ott, ahol a kertben lehet venni a levegőt a kóruspróba ideje alatt, ez is a jó kondíció, sőt az öngyógyítás része is
  • ott, ahol szabad használni az ásót, gereblyét s ahol az ágyásban mindenféle jól megfér egymással
  • ahol nem egy újabb koncertet kell gyorsan összekalapáni, hanem naponta énekelünk azaz imádkozunk kertész izmainkkal, így izmosítjuk a rezilienciát
  • ott, ahol a természettel együtt énekelünk, élünk, lélegzünk: a quilisma neumára a macska, a trigon neumára a kakukk válaszol, a torculus specialis pedig hömpölygő folyóban úszik
  • ott, ahol a természetbe nem pofázik bele a frézer, a körfűrész és az egyre hangosabban bőgettetett konzerv zene

Vissza az előzményekhez: ép testben ép lélek, a hildegárdi mikrokozmoszát neki!

(A félév végén a tanszékünk minden egyes tanárja evaluálva lesz, brrr és brrr. Mit is adhatnék én magamból, ha nem azt, ami vagyok??)

2025. március 2., vasárnap

Terminátor-hírek a nádasból, NLM módra

Történelmi pillanat érkezett az alsó szintre. Szétverték a sarkot, de teljesen. A tűzhely és a mosogató helyet cseréltek, lett egy talicskányi törmelék, rossz és lyukas csövek, közben lett vésés a plafonba is, van mindenütt világítótest és kapcsoló is ott, ahol bemegy az ember abba a hosszú tolltartóba. A konyhaszekrényt leszereltem a mosogató feletti falról, a háta szét is rohadt a penésztől. Épp ideje volt.

Legkisebb csőrikét átköltöztettem a legnagyobbhoz a rattattata idejére, fantasztikus eredmény hogy egy hét alatt végeztek és csak 2 napig nem volt mosógépünk, vécénk és mosogatónk (felváltva, no). Kezdek optimista lenni. Ha az ország képes rá, akkor én is. Végtére csak alig 12 évem van lenyomva a budiba, másnak meg évtizedek estek a pöcegödörbe.

Az eddigi mestereket száműztük a .....-ba és most már csak azzal dolgoztatunk, akinek tényleg az a szakmája. A villanyszerelő, aki lézeres derékszöges síkmérővel anno kápolnát szerelt Iron Maidennel, na ezután csak az fog villanyt szerelni nálunk. Otthagyott mindenkit a gyárban, mindenki vele akarta volna csináltatni azt, amihez amúgy senki nem értett (mind villanyszerelők, ember...). Kétméteres, röhögve eléri a plafonról lelógó dolgokat, de szokott maga után sepergetni is. Félig szerb és félig magyar, cirillben írja a magyar sms-t, sült hülye, amúgy jár ki ő is tüntetni. A vízszerelő szintén kétméteres, kicsit csámpásan jár a sasorrával és alig van foga. Ő már nyugdíjas, de még mindig az egyetlen igazi vízszerelő az egész NLM-ban, a másik tatával sűrű anyázás közepette rattatatázik (dicséri az eddigi kontár munkákat nálunk, no). Sőt, egyszer még a padlóba is lefúrt, mi több, ásott egy gödröt a ház tövébe, kicserélte még a bejövő vizet és a kanalizációs kimenetelt is és hozott egy még nagyobb eszközt. Mint a Terminátorban, egyszer csak megérkezik egy nehéz fegyverrel egy nagy dobozban s az ajtóban aszongya:

"Na Deda*, szerelje össze ezt a hegedűt!" 

"Lássa-e, Csőrike?! Na, tudja-e, mi ez? Ez megmondom, mi: TAKONY!!!" (a többit inkább cenzúrázom. Mondtam Kaktusznak, majd végez engesztelő imát a sok káromlásért, mittudomén, a lényeg, hogy ezek csinálják meg jól.)

Kicsit kidöglöttem a napi 2-3 óra takarításban utánuk, de muszáj volt mindig, ilyen az ha építkezésben él a az ember.

A fűtőházban találtam egy csomó csempét, szerencsére van tartalék abból, amit már nem lehet kapni. Vicces, ha valaki leül a vécére, a mosogatónál rálátsz a fejére. Remélem, nem fog ez sokáig tartani. Egyelőre sehol nem folyik, sem a víz, se a kanalizáció nem bugyog. 

Négy lyuk volt, csupán!... az elsőt még ezelőtt néhány hónappal megtökölte az öreg, egy hétig pedig itt szarakodtak dedával, a bontással és a másik kettő szarással... hát, eredetileg kettő lett volna, de csak gyanús volt és addig bontottak, míg végre előkerült a harmadik - takony - illesztés. Minden nap megnézem többször is. Ezt az elégtételt! nem folyik.


* deda szerbül tatát jelent, ami azért vicces, mert szerintem egykorúak lehetnek

2025. február 2., vasárnap

Németország, 2025 február 2-án. A raktárajtó mellett

Gyűrött arcok, stressz, hajtás, malac munkák és munkaidők között lavírozva csinálja a dolgát mindenki, ahogy tudja s ahogy bírja. 

A drogériában egy németnek hallatszó, szőke csajszi egyáltalán nem németnek kinéző, táskás szemekkel és fásultan kíván nekem szép vasárnapot, a gép az agyában talán tudja még, hogy hétvége előtt így illik, mindegy, hogy hányadik vagyok a végtelen hosszú sorban a kasszánál. Vasárnap 17.45-kor. Neki se lesz már szép vasárnapja.

Csontsovány fickó Afrikából, ki tudja, milyen nyelven beszél otthon. Vajon van-e otthona még? Köténye az van, seprűje és lapátja is, a vendégek malackodásait takarítja, nem irigylem. Ha ezenkívül unatkozna, van más lótifuti dolga, folyton be és ki kell menni neki a raktárba, múltkor láttam, hogy a Markthalle másik felén levő kebabos csesztette valamivel. Pedig nem is biztos, hogy kilométerhiánya lenne. Szar munka, szótlanul végzi. Biztosan jobb, mint egy halálba való menetelés. Az senkit nem érdekel, hogy örül-e melléje.

A szalmakrumplis standnál ketten szaladgálnak mindenfelé, egy csaj meg egy fickó, nem tudom vajon hovavalósiak, fehérek, de biztos hogy nem németek. Lehet, hogy feleannyi idősök, mint én, hát... legalább annyinak néznek ki, amennyi én vagyok papíron, ha nem többnek. A csajszi raktárba be-ki, hol a lefagyasztott árut hozza, hol nagy fekete zacskót nyúzza befelé, a vasajtón sajnos kilincs van, a könyökével rutinnal, de affrancba mozdulattal nyomja le, látszik hogy egy lengőajtó sokkal jobb lenne neki. A pasi csakazértis csinálja, vajon mikor jár le a munkaideje?... Mintha egész nap ezt csinálta volna, ki az egyik dobozból a salátát, ide azt a másik dobozt, ki a szűrőből azt a szörnyűséget, aztán bele kesztyűs kézzel a majonézes vederbe, hiszen kifogyott a töltő, a vén német faszi mindjárt kezd ideges lenni, hogy nem jön a majonéz a tartályból! A fickó szemmel láthatóan ki van zsigerelve, szürke karikák vannak a szeme alatt, de elengedi a füle mellett, amit hall... hm, a tata mintha valamit beszólt volna neki. A pultot oldalról tökéletesen látom, ők ketten a csajjal időnként morrannak egymásra, legalább ennyit levezetnek az egészből, bár ez nem valami sok!

A kolbászosnál egy tűrhetően kinéző délszláv középkorú nő, egy hasonló, de teljesen lecsúszott német (?) kollegina és egy ki tudja milyen ázsiai (nem sárga, inkább barna bőrszíne van), korát nem tudom megsaccolni sem, szintén nő, elég nagy a sor, szintén felváltva szaladgálnak be a raktárba. Mindhárom közül az ázsiai aki a leginkább ki van purcanva, szegény. Nem úgy néz ki, hogy egymással foglalkoznának, de mikor is. Cél a túlélés. Hoppá, a jugózsena elköszönt a többitől mára, egyúttal bevitte az üres zsemlés dobozokat a raktárba. Még van néhány óra vasárnapja. Neki legalábbis. Hoppla, mégis visszajött egy piros dobozzal. Hozott a többieknek vizet :-)

Ki a fene fog ezek helyett dolgozni, ha minden Auslaendert elrepítenek a fenébe?...

És akkor nem is említettem a kórházakat, öregotthonokat stb-stb... Mintha egyesek tényleg seggnek használnák az agyukat.

2025. január 28., kedd

Csőrike országa(i)

Elvileg kettő van, ami fix, a többi pedig inkább utazós, átmeneti szokik lenni (elég ebből a nagy csőrikefejből egy is, nemhogy kettő...).

Na de most úgy vagyok, hogy először történik meg velem, hogy jójó, most StF, majd kolostor, oszt Bürgüncfalva - de végtére nem tudni, milyen országba is megyek haza egy hét múlva? Bár tegnap este óta talán abba az irányba billen(ne) a mérleg, hogy a lassan három hónapja tartó tüntetéssorozat dacára mégsem lesz kormánybontás (nyehh), február 4-ig még sok idő van, kérem szépen.

Hajrá, hajrá!

2024. december 3., kedd

Kiplakátolt Csőrike

.... pedig már kedd van. Jó, hogy túléltük. Indul a szervezés, egy-kettő, irány 2025 decembere. Csinálunk egy kis fércverziót, aztán megyek szabadságra. Ezzel a projekttel kapcsolatban, naná hogy!



2024. december 2., hétfő

Vasárnapi munkaebéd

Az úgy volt kérem szépen, hogy sakkoztam, hányszor és hol fagyjak meg: útközben 2x plusz templomban 2x vagy útközben csak 1x és templomban 3x. Aztán utóbbit választottam. Két templomi program között bementem a jó melegbe: munkaebédelni.


Hja, kemény vasárnap vala. Túléltük a koncertet, magunk miatt aligha szégyenkezhetek (na jó, amolyan szolid volt, de még okés), viszont a kórus és a zenekar elég botrányosan szerepelt, szerintem le. Na, lapot rá!

2024. november 30., szombat

Csőrike és a gender

Annyi minden van itt, amire el lehetne menni, csak úgy röpködnek az ajánlatok. Ezelőtt tíz perccel arra gondoltam, hogy nem megyek arra az eseményre, amit napokig tervbe vettem magamnak, szóval nem érdekelnek ma este a női zeneszerzők, írók s az előadók, ahol mindenki nő. Tegnap beszéltük át a kolleginával, hogy fárasztó egy ún. "gender" konferencia, ha mindig az áll előtérben, hogy a nő nő, és milyen fontos ez az egész, és ez a dolog lényege. Hülyén is érezte magát legutóbb Szlovéniában, hiszen egy 150 éves francia zongorametodikáról tartott előadást, ami akkor is újító lenne még ma is, ha nem nő írta volna. Szóval nem attól innovatív az egész téma, hogy bekerült egy gender konferenciába. Mellette még csak egyvalaki hozott szintén "uniszex" témát, a főszervező, aki kartauzi női kolostor későközépkori zenés-liturgikus kéziratairól referált - a dolog ismételten nem a női jellegtől egyetemes bomba jelentőségű, hanem csak úgy, valakik hihetetlen alapossággal és mindenféle zenei és más tudásnak a birtokában alkottak, piszok jó dolgokat. Jó, hát éppen nők voltak, na és?...

Attól, hogy nő volt a komponista, e puszta tény nem tud és nem fog egy középszerű zenei alkotásból remekművet varázsolni. Szóval a gendertéma nekem valahogy nem azt jelenti, mint a legtöbb ilyen helyre elbillegő kolleginának. Mondjuk a szervezőnek sem, szóval Szlovéniában ezek ott pislogtak egymásra ketten, és ha én elmentem volna a Hildegardis témámmal, lett volna egy harmadik pislogó is. Az a baj velem/velünk, hogy ezek az előadások, amiket általában mi készítünk, nem genderről szólnak, sőt, pasik is szoktak ilyenekről előadásokat tartani, nem éppen gender konferenciákon. És a dolgozó méhek és hangyák amúgy is semleges neműek, jelentem, nyehh. Nem??

Ora et labora, szóval ma már eleget dolgoztam, utána meg inkább gyertyagyújtásra megyek a dómba, vesperásra. Az legalább nem gender - legalábbis egyelőre.

2024. november 29., péntek

Távirat

Hopp. Csőrike StF-ban rekedt adventelni az idén. Hopp. Holnapután koncert. Hopp. Izzasztó gregorián edzést kapott tőlem a szólista. Hopp. Jó lenne a gyerekekkel foglalkozni s nem a koncerttel és egyéb munkákkal. Hopp. Kérek szépen továbbá egy nemlétező adventi csendet. Hopp. Köszönöm, üdv. Hopp.

2024. november 26., kedd

Pavilion, másik generáció

A köztes számítógépem bírta, bírta.... aztán csekély három hónap után beadta az unalmast. Egy hétig nem tudtam dolgozni. Ezért Kaktusszal elmentünk szünetelni kicsit.

Aztán mégis megmakacsoltam magam és ma nagy soppingolással vettem egy ugyanolyan márkájút, mint a régirégi volt - csodák csodája, ma is gyártanak olyanfélét, na persze a napi strapálást 11 éven keresztül aligha lehet überelni, de én már annak fogok örülni, ha 5 évig kitart mellettem.

Hajrá!

2024. november 5., kedd

Nyavalya-dominó

Csőrike nagyon nem úgy tervezi, hogy nyafogóposztokat posztoljon, az árgyílusát neki.

De tény és való: Minél több ideig nem írok ide, annál több nyafognivaló tolul a világba, szóval már azért is jobb lesz ide írogatni, hogy kisebb adagok nyomuljanak egyszerre ki a csőrömből.

NLM-mozaikok (GRRRbe hajló): 

  • perverz olasz szomszédunk most már nem gatyátlankodik, hanem óriás hordóban szemetet éget, így ingyen füstöli a frissen kiterített holmimat
  • tömegszerencsétlenség a székesünkben, még mindig gyászol mindenki (tavaly decemberre esett a bentlakásos hasonló eset, egyszer évente is sok!)
  • nem lehet Márton-napi libamenüt rendelni sehol, épp csak a Laternefest ne ússzon el vele együtt, mint a tavaly
  • lejárt az idei konfi, amit saját szőrünkre-bőrünkre szerveztünk Kaktusszal, agyő, never ever again 
  • ráment az egészségem a dologra, begyulladt valami jobboldalt, ami rossz esetben nembelegondolnimi, legjobb esetben pedig a bölcsességfogam lesz, csak éppen nem lesz mikor és hol kiműteni még két hétig!!

StF-mozaikok (hasonló a rendszer)

  • kollégánk, aki nem egyházzenész, aláásta egy közös projekttel a tanszakunk hírnevét, ráadásul rárakta a nevemet is egy plakátra, aminek a szövegéhez semmi közöm bmeg, egyik oldalon az egyházzenébe belenyomott reklámanyag ordít, másik oldalon Krisztus csapkod az ostorral, az idióta meg egyiket se akarja meghallani
  • szűk két hét múlva már megint a dómban énekelünk, loco, same band, na de erre legalább én varrom azt a gombot, ami nekem tetszik
  • holnapután indulok konferenciára Németországba, az előadásom két darabban lóg, a második még meg sincs írva, mivel ma is a munkahelyi nyavalyákkal voltam elfoglalva, na meg ez a fránya vándorló fájdalom, fene tudja, mit akar még velem a napokban

.....

tyű, az iskoláját. Megfekszi ez akárkinek a hasát, ez a dominó.

Reméljük a legjobbakat....

2024. október 15., kedd

Csőrike és az alvás a változókorban

Elég rémes, hogy az utóbbi hetekben, sőt hónapokban többször is előfordult már, hogy reggelente nem tudtam, hol ébredek fel. A legextrémebb az a négy nap volt, ahol három éjszaka összevissza alakult, kettő a buszban (az egyik út alatt kisgyermek sírt és hányt felváltva, amíg az éj közepén be nem aludt végre), egy pedig egy hotelszobában Berlinben, ahol elvileg kialhattam volna magam, ha nincs éppen akkor Peter Fox koncert és amúgy szombat este, így megúsztam egy nagy ordibálással és némi ajtórugdosással plusz egy váratlan reggeli vizittel, egy párocska nyilván eltévesztette az emeletet vagy micsoda, milyen jól esett hogy miután elmentek, kiengedhettem a dühödt gőzt románul, a takarítószemélyzet nagy örömére, éljen a román nyelv! A második buszos éjszaka aludtam is végre valahára a hoteles kalandom után. Közben előtte-utána kiherélős projektek, könyvbemutató, rektorhelyettesi gyűlések, tanszaki krízis és hasonlók. A stresszmentes napoknak lőttek. Cél, hogy 2025 októberében is induljon tanév az egyházzenén, brrr és brrr.

Most pedig egy konferencia után a kolléganőmnél éjszakázok Szegeden, innét vonatozok fel holnap StF-be, miközben otthon a nagy laposban elviszi renoválni (festeni) az ablakokat az asztalos. Vagyis izgi, hogy hol alszom majd jövő héten, ha egyáltalán aludni szándékoznék.

Jelentem alássan, olyan öreg még nem vagyok, hogy éjjel üresben kuvikolnék, úgyhogy elmondanám, aludni igenis szeretek, s ha már nem mentem rendesen szabadságolni az idén, igyekszem hetente de legalábbis kéthetente kialudni magam. Ilyenkor nem szégyellek este kilenc tájban kibukni. Utánam az özönvíz!

2024. szeptember 7., szombat

Római staféta

Minden út Rómába vezet.

De tényleg, szó szerint, basszus!

Rőtmalac itt lett emeritusz, tíz év dupla műszak után. A gregorián szemiológia atyjának, Dom Eugéne Cardine-nak a székét vette át, jéé, hogy tényleg één? (még ezelőtt harminc évvel mondták neki, hogy ez lesz belőle, ha így halad, akkor nem is hitte el). Szóval a tíz év párhuzamos műszak StF-ban és Rómában egyszerre, az nem volt piskóta. El is ment minden pénze az ingázásra. Dehát: RÓMA. Én.

Most pedig Ingabinga. Megnyerte a versenyvizsgát, amit a Rőtmalac megüresedett székére szerveztek meg még valamikor májusban. Most meg nem tudja befogni a száját, hogy hihetetlenkedve, hogy jéé, tényleg? Rómába. Én. Októberben kezdjük a tanévet, tejóég, MOST.

Persze ez nem túl jól fizető meló, de a világon a Nr. 1., legalábbis presztízsben. Mégiscsak gregorián a római katolikus liturgia első számú zenéje - a zsinat szerint, ugyebár (erről lenne egynek s másnak hozzáfűznie széles nagy katolikus világon, de na).

A vicc az, hogy az újdonsült professoressa éppen nyakig áll a rőtmalaci kötetszerkesztésben. Velem.

Még nem is jártam Rómában, apropó. Én még nem. Bevallom, így igaz!