Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2009. szeptember 5., szombat

A stájmerikánusnál

Végülis ő egy stájer nyilvántartó irodában dolgozik, nem tudom hogy hívjam másképp. Itt vagyok Európa közepén, s nekem mégis az volt az érzésem hogy valamelyik déli Államba cseppentem. Beléptem, halk countryzene fogadott, egy idősödő úriemberrel együtt, na jó, leültem (egyrészt hellyel kínáltak, másrészt muszáj volt, úgy hatott rám az egész). Jobbról egy roppant feltűnő. gótikus dizájnú, de mégis modernnek ható névjegytábla állt, csak épp a seriffcsillag hiányzott a Wolfgang kezdetű név mellől. A stájmerikánusnak különben hatalmas gyűrűje és karperece volt, és rém trendin nézett ki. Diszkrét zene, diszkrét parfüm... majdnem a nyelvem hegyin volt, hogy "Jé, én ezt a nótát a Janis Joplin-féle verzióban ismerem!" de aztán rájöttem hamar, hogy ez roppant parlagi lenne. Épp elég lehet neki a román és a szerb útlevél.
(Na de kérem, mi ez a fekete ing és vékonyan csíkozott lila nyakkendő? ez már kakukktojás. És hol a whiskey? és a csinos többfunkciós titkárnő?)
De az összhatás, na az rémes volt.

Nincsenek megjegyzések: