Bár csak a gyermekcsét kergetném a lakásban... tudom hogy ez volt a legnormálisabb dolog hogy KCs-t bepakoltuk egy utazó fészekbe hogy két hétig a Kaktusz-mamát boldogítsa, és nyakig ülök a melóban, és holnap reggel 9-kor 600 példányban fogjuk kinyomtatni azt a műsorfüzetet amit most írok (!!!) (na jó, a nagyja már megvan), két hét múlva diplomázom, és... és....
De az mégis kibírhatatlan hogy ilyen egyedül legyen az ember!!! ma félórát kocsikáztam a szólistákkal próba után. Siralmas. Csak emberekkel akartam lenni, jó tudni hogy már itt tartok, fél nap után.
Itthon meg kong a fészek, sehol egy lélek, Csőrike is lógatja a fejét... úgyhogy pont beleér a munkába, épp ideje. Planget, planget, brühühű...
P.S. remélem idén nagypénteken nem lesz betörőm mint a tavaly vót... azért annyira egyedül nem érzem magam sohase, asszem.
4 megjegyzés:
Ne félj hazaszáll kis Madarad, még sokallani is fogod a csicsergést. :-)
Csak már csicseregjen, mindegy hogy mit...
Milyen betörőd volt? Azon az ablakon nem annyira nehéz bejutni... Elkaptad? Nem ijedtél meg tőle?
Ohh, bocsi, nem vettem észre a kommentet... igazi nagypénteki betörő lett volna, ha a hülyéje nem egy hamis kulccsal akar bejönni-az ajtón! a nagy zakatolásra feklébredtem és felgyújtottam a villanyt. A folyosón. És mivel udvarias, de óvatos Csőrike vagyok, megkérdeztem tőle: Wer sind Sie? úgy elszelelt, mint hat... hajnal 3 volt. Én meg persze reggelig keceteltem, kíváncsi vagyok, más vissza tudott volna-e aludni a helyemben... az idén viszont rém unalmas nagypéntek éjjelem volt, ehhez képest. Csak a passiós turbafoszlányok zaklatták meg a bubut, s azok is csak belülről.
Megjegyzés küldése