Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2013. február 1., péntek

Lesz ez még így se

Ahhoz képest, hogy milyen lazának tűntek a délelőtti intéznivalók (12-re simán lebubukálhattam volna, ha nem lenne a volna...), marhára örültem, hogy fél négykor ledobhattam a biciklit a ház tövébe, durr be az autót és nem késtem el az oviból. Miután már két hete hajkurászom azt a lehetetlen rendelős telefonszámot, bedühödtem és mise után elhajtottam a világ végére az érsebészetre. Nos, sikerült végre lencsevégre kapni a telefonos kisasszonyt, igaz csak személyesen a rendelőben, és... kivárni a négy órányi időt. Nem panaszkodhatok, az átlag 3 óra annak is, akinek előre fabrikált időpontja van. Ebből csak az lett, hogy mire bekerültem, olyan masszív darab lett a vizsgálnivaló, hogy a doktor úr is csak hümmögni tudott, az ultrahang szintén. És még három hónap van hátra (szívből remélem, hogy az óriáspaszuly hamarább ki fog buggyani.) Nem csoda, hogy a nap többi részét pizsamában töltöttem itthon, KCs közben ki volt téve a mesemérgezésnek, de kibírta. Mostanra már valamelyest leapadt a förtelem a lábamról. Jön a fürdetés (először ő, aztán én), majd folytatjuk az iménti programot, ezúttal ketten alszunk, mese nélkül.

Nincsenek megjegyzések: