Van a himnológiában egy Laise fedőnevű műfaj, ami főleg itt, német nyelvterületen ugrik az ember szemébe legelőször. Na ja, volt ez máshol is, de a jelenlegi énekeskönyvek nem mindenhol olyan historikusak, mint errefelé. Persze itt is van szentimentális tizenkilencedik századi giccs meg világoskék porcolány Máriához illő ájtatos repertoár (mindig elcsodálkozom, micsoda szupi alapozót kapnak a Mária-szobrok... szeretnék én reggelente így a tükörbe nézni), de azért sikerült átmenteni az évszázadok óta folymatosan nyűtt Christ ist erstanden (Krisztus feltámadott), valamint ugyanennek a Christ fuhr gen Himmel (Krisztus mennybement) szöveges változatát a mindenki által használt Gotteslobba.
Ez a Laise története olyan egyszerű, mint a pofoncsapás: körmenetek alatt meg a szertartások végén a nép csak kellett hogy énekeljen valamit, amit végre értett is, vagy ha nem is egészen, legalább olyan rövid volt, hogy berakhatta mint dominókockát a már jól fújt nímet nótába. Na, ez volt a Kyrie eleyson, amiből először kürieelájszon, aztán csak kürálájszon lett. Csináljunk ebbül tudományt, nevezzük el a műfajt Laise-nak. Ezt nevezem én német hozzáállásnak! Az előbb említett páros (ugyanaz a dallam két külön szöveggel, ünnepje válogatja hogy melyiket kell fújni) a 12. századtól kezdve dokumentálható errefelé. A magyar változat persze évszázadokkal későbbről - én csak a húsvétiról tudok -, dehát mit lehet itt csinálni...
A Csőrike Fúrgénhimmelje pedig ma 4 után kezdődött a madárkákkal, aztán gyomorkorgással, most már sül a kenyér és én is mérgemben, hogy még misét se kell ma játszanom és mégis kifúrt az a valami az ágyból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése