Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2014. január 17., péntek

Trugyi a kúgli is

Nem tudom, el fog-e érni engem is az a jóleső nosztalgia, hogy azok a drága egyetemi évek, na azok voltak ám az igaziak... egyelőre nagyon az ellenkezője bizgerál, akárhányszor kapom magam rajta a kerítés túloldalán. Persze, én még nem estem le sehová és most éppenséggel nem szúr a szögesdrót, de azért ott van.
Ma is a kávézó-falatozóban - ahol azért kihozzák asztalhoz a zöldséglevest - nem az volt az első gondolatom, hogy de elszorul a gyomrom ahogy észreveszem a gyanútlan elsőéveseket? utána pedig rádöbbentem hogy már annak is pont kilenc éve, hogy kétségbeesetten kapkodok és próbálom kitalálni, miből is fogok innét hazautazni úgy, hogy közben valahogy átráncigálnám magammal a könyvespolcomat és tartalmát, amit majdnem egy évig gyűjtögettem. Híjj, de lidércnyomásos időszak volt...
Az első egyetem éveiről pedig inkább semmit. Ha kérdeztek, nekem világos hogy itt velem van a baj, de ha egy másik engemet kérdeztek, akkor lehet, hogy egyszerűen túl sokáig koptattam ezeket az intézményeket, hogy "narmálisan" tudnék nyilatkozni. Ugyanis szegényeknek még nem volt annyi idejük, hogy maguktól beködösödjenek, és itt állnak csórén. Én meg? még mindig vissza-visszajárok, mint valami makacs influenza...

Nincsenek megjegyzések: