Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2014. június 25., szerda

Autópark nézegetésével kezdődik

Kutyák gyakran néznek ki úgy, mint a gazdáik. És fordítva. Tulajdonképpen ritkán lehet eldönteni, melyik hasonlít inkább melyikre.
Nos, az autó és tulajdonosa között (legalábbis ebben az országban) nincs hasonló összefüggés.
Az itteni autópark jellegzetessége azon kívül, hogy Mr. Lazy szerint "pont olyan, mint Kubában", főleg az egymástól eléggé eltérő három kategória:
1. cuccos nagy autók: Mercedes, Audi, BMW, Skoda Octavia (én egyebet itt nemigen láttam)
2. kis autók amiknek már kijött a köv. szériája (Renault, Peugeot, Skoda Fabia)
3. ráblák csukorékja (Bocs, de a ráblát egyáltalán nem tudom lefordítani. Ez egy olyan szó, ami csak románul hozza ki az értelmét... az hogy roncs, az nudli fordítás.)
A Kaktuszé sima 2. kategória, de amivel én rohangálok, hiába hogy kijött azóta az új, itt még a régi is szuper jó kocsinak számít. Más "átfedést" a kategóriák közt nemigen láttam.
Természetesen a 3. kategória a legnépesebb, aki akar látni pl. egyes Golfot vagy 500-as Fiatot (+ennek júgó változatát, a "Fítyót"), szívesen körbevezetem a városon, természetesen kultúrpanziós szolgáltatásként még nyugta is jár róla.

Elindultunk. Nihol az élő múzeum, Kis Kuba és mégis Európa... elvégre K.u.K. volt egyszer itt is.
Megérkeztünk a pékséghez. Itt látunk egy éppen távozó kuncsaftot, most ült be az átlósan beparkolt Mercedesbe, ruházata (tréningnadrág, füss mellény, edzőcipő) pont olyan, mint a következő, ferdén beálló Zastava tulajdonosának, tehát a ruházat errefelé standardizált, úgy is mondhatnám, kocsifüggetlen. A parkolás úgyszintén, a pékség két egymás melletti parkolóhelyet építtetett, hogy kényelmesen elférjenek a ferdén parkolók akik attól való félelmükben, hogy vásárlás közben lerobbanna a motor, biztonságból inkább nem kapcsolják ki. Az autó, mint hű kutyus, berregve megvárja a két szót váltó gazdit. No de sebaj, van az önki mellett hely a túloldalon, itt megállunk, motor le. A miénk be szokott kapcsolni utána is, csak el kell fordítani a kulcsot.
Átmegyünk az úton, belépünk a péksgébe. Helló! (itt mindenki ismer mindenkit) Látható, hogy a népek sokszínűsége a történelem folyamán egy egységes pékárukultúrát eredményezett, ahol makedón, albán (előtte  vlsz. török is) hatásokra ma minden exjúgó pékségben el lehet fogyasztani asztalnál egy burekot a hozzátartozó iható jughurttal. Tehát nem kávézó+pékség, hanem burekbüfé+pékség. És természetesen informálódunk mindenről, ami időközben (tegnap óta) történt.
Kávézni viszont a káfityba megyünk, iszunk egy törököt, közben saját bőrünkön tapasztaljuk meg a kávékultúra jótékony hatását, itt az is kommunikatívvá válik, aki előtte hallgatott egész nap, mint a kuka. Míg meghűl a nagy csupornyi agyserkentő, még az elmúlt hét történéseit is meg lehet tárgyalni. Mert a kávézás itt nem sima szükséglet, hanem rituálé és kommunikációs lehetőség. Van aki három kávét is megiszik délelőtt, ha van kivel. Ha kommunikációs igényét szeretné kielégíteni. A munka?ugyan, miért kell a dolgokat siettetni?

Hű de várom már, hogy prezentáljak egyebeket is a K.u.K.-nak erről a sarkáról... (a bajor még mindig nem válaszolt hogy bű vagy bá, de lényeg, hogy kaptam visszaigazolást, tegnap megérkezett neki a szövegem)
Esik az eső, depis sapka ül a ház felett. Majd csak elmegy valamikor.

Nincsenek megjegyzések: