Tegnapelőtt meg akart ölni a tapló bunkó mániákus szomszédom (de nem sikerült neki), tegnap kint járt a rendőrség, szomszéd most bujkál.
Ma a középső hasította fel az állát az udvaron úgy, hogy meg se állt Kaktusz vele a sebészetig, most egy olyan tapasz tartja össze a gyereket, mint amilyen a bokszolóknak dukál egy nagy bunyó után.
Én azt hittem hogy abbamarad a remegés egyszer, amikor feljövök a kútból, de hiába, muszáj lent tovább muzsikálni.
Amikor már annyira fáradt vagyok, hogy szinte nem is tudok játszani, kimegyünk az udvarra, Apám segít beülni a mosdótálba, amit a veder helyére szerelt fel, a kút láncára, aztán leenged a kútba, egészen le, addig, amíg a talpam már szinte éri a vizet, azért, hogy a kút hidege új erőt adjon. Ott lent a legnehezebb hegedülni, mert olyan hangosan csobog és visszhangzik minden körülöttem, mintha tényleg szélvihar lenne, ide-oda hintázik a lánc, de akkor is játszom, és nem hagyom abba, hátrahajlok a víz fölé, úgy, ahogy Apám tanította, hagyom, hogy a mohos hideg lehűtse a tarkómat, aztán felnézek az ég kicsi karikájára. (Dragomán: Vasvonó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése