Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2018. április 5., csütörtök

Nem ismerek majd a kertemre. Hö.

Ma néhányszor tért a kamion. A különbség még nem igazán látszik. Hétfőre, Gazdasszony, állítólag eltűnik az összes törmelék és más háborús hulladék, ÉS nem ismerek majd a kertemre.
Nos, ezen a ponton eszembe jut Bukdács úr a Tesz Vesz Városból, aki annyira nem ismer az autójára a javítónál, hogy előbb egy taxit, majd egy repülőt kerít el magának, míg aztán végigkarambolozva a vidéket nagy nehezen visszatér Buhera mester műhelyébe egy újabb szerencse-próbáért. Kezemben a kolbász és a kés, egyik házban jégverem, másikban élünk, a csizmámon nem huzigálom a cipzárt, ehh, kicsire nem adunk. Hátul most éppen nem üvölt egy gyermek se utánam, szóval főzni próbálok.

Az építkezés parancsnoka is, megérkezvén, tessék, nem leleplezi ezt a gazdasszonyt? mondván: Na milyen volt? Láttam magát a tévében. Hát, mondom, megesik hogy nem ebben a szerelésben látnak emberek, dehát mit lehet ezzel kezdeni, hogy folyton vezényelni kell? Bezzeg előtte püspököknek és pápának énekeltem, most meg feszt valami politikusi összeröffenésre megyek, hja, ilyen az élet. (A mesterek nem igazán értik, mi a vicc ennek a székely fehérnépnek a dumájában, már megint! szóval gyanúsan pislognak rám.)
(Néha úgy érzem, nem lesz már soha június közepe, hogy eltűzzek innét egy lelkigyakorlatra. Elegem kezd lenni ebből a nonstop sántierből.)
De addig is, hajrá, emberek! drukk az ásóknak, én leléptem Lengyelországba holmi karéneklés és pofavizitek végett. Találkozunk kedden.

Nincsenek megjegyzések: