Gregorián énemet pátyolgatván úgy gondoltam, hogy a sznob egyházzene-tanszék és zenetudományi intézet kirekesztő politikájának megtapasztalása után inkább egyházzenész oldalamról közelítek ahhoz, amit nagyon szeretek csinálni. Szóval tegnap este elmentem az egyetlen rendszeres szkólás misére. (És persze nem is találkoztam senkivel a fentebbi társaságból. A nagy magyar gregoriánum Tanár Úrja is hajdan ide járt, mert az még becsületes egyházzenész volt, de ez egy másik történet.) Naszóval előtte beléptem a tarisznyások sekrestyéje felől a próbára. Aztán felvettem a karinget és beálltam énekelni. És a mai roráte!... Világos: utóbbin aztán tényleg csak az van jelen, akinek meggyőződése a vallásgyakorlás meg ilyenek, hogy reggel 6 előtt már bent üljön és készüljön a misére. Én érkeztem utolsónak: 5.59-kor. Na ezektől van mit tanulnom.
És a különbség 1 és 2 között:
1. a Rettenthetetlen Igazgató Úrral a harmadik megválaszolatlan mailem és affektáló titkárnőjének a nyafogása után úgy döntöttem, hogy ezennel berekesztem a kommunikációt. Kell ez nekem? Hát persze hogy nem. Majd otthagyom a portán a csomagját, ez épp elég személytelen lesz ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot imígyen, nyugodt lelkiismerettel leírjam.
2. Ahogy megérkeztem tegnap a próbára, kezembe kaptam a kottát és nyugodtan énekelhettem. És az egyikük melegen üdvözölt, jéé, téged ismerlek, te tartottad egyszer Litvániában a kurzust!.. Persze hogy ezek a renegátok még engem is ismernek, akik a nemzetközi s - vesztükre - nem a főmagyar áramlathoz zárkóztak fel, úgyhogy jó érzés volt, hogy jól elférek én közöttük. :-)
Adventi prédikációm két nap után:
Naszóval, tisztelt kutató egyházzenészek meg ilyesmik, az íróasztal mellől nem ártana néha felállni. Tessenek szépen templomba menni! másképpen nem hármasáldás lesz itt, hanem büdösül káncs, káncs, káncs az egyházzenekutatásnak és -oktatásnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése