Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2019. szeptember 20., péntek

Át a kapun, mifelénk

Tegnap íccaka megérkezett egy világoskék autóval két narancssárga ruhás szerzetes tanító, de nem egészen Indiából: az egyik horvát, másik szlovén anyanyelvű, egymással meg angolul társalognak, mert a szlovén hapi túl fiatal a vajmiközös júgómúlthoz. A panzióban azóta még csak Kaktusz járt, vécépapírt vinni és fűtőtesteket állítgatni, de menekült is kifelé a füstölőpálcikák szagától. Hát én még nem jártam azóta, hogy megágyaztam nekik két külön szobába, merthogy kéremszépen, reggelit nem kérnek, egész nap odavannak. Ez nekem pont megfelel, nekem pálcika helyett inkább lámpicsek, de lényeg hogy én is odalennék a munkámba nyakig, csoda hogy nem találkoztam még velük?
Ma délelőtt úgy mentek elfelé, hogy megint nem láttam őket, ebből kifolyólag szerencsésen kizárták az iskolából hazajövő csőrikémet. Ebből a kapunyitásból minálunk mindig valami kaland lesz. Alig pár hete, hogy karizmatikus papbácsink (aki mellesleg futballjátékos), miután vacakolt egy ideig azzal a kulccsal, 6.50-kor kimászott, hogy odaérjen a vasárnapi hetes misére. Elsőském pedig, aki élelmesebb fajtából való, igenis nem pánikolt be ma a kapu előtt, hanem felnézett a naagy szemeivel a szomszéd erkélyére. Szomszéd anyuka pedig készségesen telefonon jelezte, néé, itt a gyermek, be akarna menni. Ebből a kapuból eccő robbantott kapu lesz.

Nincsenek megjegyzések: