El vagyok én maradva a bejegyzéseimmel, mint a stabilan késő borravaló.... igazából egy napja már itthon "csücsülök", ááá, Kaktusz, háztartás, gyerekek.... viszonylag okés állapotok vártak, bár a lassan szivárgó dögszag hosszantartó erjedési folyamatokról árulkodott, mikor az ajtófélfához támaszkodva lecibáltam a cipőmet. Este nem is nézelődtem sokat, belőttem egy oblátapálinkát, egy hazai sört, aztán uccu aludni mentem.
Persze tegnap reggel és egész délelőtt azt próbáltam menteni, ami még menthető, a bebüdösödött áztatnivaló ruhát egész szépen sikerült kicúgolnom és mosnom a további használat erejéig, eldugult tusoló, kagyló kipucolva, mosogató és környéke, tűzhely dettó, és még főztem is a két mosógépnyi ruha mellé. Azaz mindenféle intellektuális munkának káncs vót a tegnap, ma reggel bepirkáltam az obláta hírlevélbe azt, amit kértek tőlem, és valamikor még el kell intéznem két absztraktot és egy előadást is egészben, ezt mind a köv. 2 hétben. Hát, Cruellát tegnapról fájó szívvel lemondtam, mert azért ő már sehogyse fért bele ebbe az összepréselt programba.
A kertben közben kihajtott a brokkoli, úgy értem, kivirágzott, úgyhogy szép, csakhát enni már nem lehet, valamikor lett 2 db. cukkini (egy hete még virág se vót rajta, ember!), a csihány másfél méteres és tetves, az a szúrós tövises szar meg, amit ma ki fogok ásni mindenhonnét, de igencsak ám, comközépig ér. Van négy hüvely borsó. Rukkola, nagy levelekkel! És egy spenóterdő :-)
Én meg bepottyantok egy csomó képet, ha már ezt is össze kell préselni, mert hát na. Jobb már nem leszek, hiába, reménykedni persze azért lehet.
Hát akkor egy gyönyörű nagy bikkfa a schwanbergi erdőben:
Ez valami naplementés izéke az ablakomból, ez egy muszájbetenni.
Ez már tarisznyásék temploma Stf-ban, a rácsos ajtót de sokszor döngettük, mikor el voltunk késve! hát persze, ez a kórusfeljáró, ahol anno miséket nyomtam én is az orgonán. Meg Kaktusz is. Nosztalgia!...
Ez a Murán a központi híd, a szétvágott aortamardványok úgy rácsimpaszkodnak az ember agyára, hogy ha már egyszer látta, ki nem megy a fejéből ez az izé. Vagyis a Kunsthaus.
Itt már csapom a szamarat a hat éve nem látott gráci pótanyámtól a másik dilinyós szlovén ismerősömhöz, aki éppen Magyarországon alkik, hát ezen a fordításon Szentgotthárd határában kicsit fennakadok. Ööö:
Na de múltkor (10 éve?...) vagy túl részeg voltam, vagy más vezetett vagy mittudomén, de alig tudtam felcepekedni ide az Isten háta mögötti felsőszölnöki köves hegyi úton. Persze, amikor ezt meglátom, már tudom, hogy jó helyen járok, komaasszonynál már csak a koma buggyantabb, most már biztosan nem tévedtem el, mert aszongya az erdőben: Ordo St. Wigberti. Bingó!
A konyhába lépcsőn kell felfelé menni. Aztán erre lépsz (két lábbal, persze, mint a török budiban):
Kománé a konyhában vár (nem, neki tényleg nincs semmilyen vasorra nincs, ez egyszerűen egy ilyen ház):
Itt esszük meg a ebédet. Finom házi mindenféle-levest, és szilvakotyós túrósgombócot!
Visszafele már "mertem" fényképezni, igaz, csak naagyon rövidkét (meg is láccik):
Aztán vendégszobába érkeztem nővéremékhez, esős és bedugult autópálya meg minden izé, és persze egy nagyon finom vacsora után:
Aztán másnap rohangásztam a fővárosban egyet, utána huss vissza, spuri haza.
Háát, ennek a ciklonnak kicsit le kell csökkenteni a sebességét, de amúgy sok jó is volt az egészben, most egy ideig fel vagyok töltődve. Huhhh!













Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése